Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-30 / 100. szám
„Minden fiatal tudjon gépjárművet vezetni A magyar Motorsportszövetség és az Autósport-bizottság sajtótájákoztatója ff A heten a sajtó, a rádió és a televízió sportrovatai részére tartottak sajtótájékoztatót a motor- és az autósport irányító szervei. Az OTSH keTizenharmadszor a szovjet válogatott ellen A sorsolás szeszélye folytán t április 30-án Budapesten, má- ' jus 18-án Moszkvában — tehát alig három hét leforgása alatt két ízben — kerül sor Magyarország és a Szovjetunió válogatottjának óriási érdeklődéssel várt, nyilván a csoportelsőséget eldöntő VB- selejtező mérkőzésre. A két ország nemzeti jti zenegye eddig 12, köztük 6 barátságos jellegű és 6 díjmérkőzést vívott egymással. Az eddigi találkozók sorát tehát a magyar válogatott mindössze kétszer győzött, négy ízben ért el döntetlent és hat alkalommal szenvedett vereséget. A gólarány: 10:16. Az összesítés tehát a mi szempontunkból negatív. A két ország eddig lejátszott találkozóját 895 ezer néző szurkolta végig, s ez mérkőzésenként tekintélyes, 74 583-as átlagos nézőszámnak felel meg. Érdekesség, hogy a két ország válogatottjainak találkozójára hét alkalommal szeptemberben került sor, és a félidei eredmények alapján hatszor álltak döntetlenre. Szakvezetőink és szurkolóink körében sokszor fölmerült a kérdés: miért nem tudunk a Szovjetunió válogatottja ellen eredményesen szerepelni? Van-e a magyar válogatott csapatnak úgynevezett -szovjet komplexusa ?« __ A kérdésben idézzük Baráti Lajos szövetségi kapitány egy korábbi nyilatkozatát; az ő előző szövetségi kapitányi működése alatt hét alkalommal mérkőztünk a Szovjetunióval. — Sokszor feltették már nekem ezt a kérdést. Őszintén megmondom, hogy már Puskásék idejében sem nagyon tudtunk a Szovjetunió ellen játszani. A szovjet válogatott erőteljes, jó fizikai adottságokra épülő játéka nem nagyon -feküdt« a technikás magyar csapatnak. Nem vonatkozik ez az 1966-os angliai VB-n játszott mérkőzésünkre, mert ott már. megítélésem szerint, nem egy -erőből« játszó szovjet csapattal kerültek szembe — mondta Baróti Lajos. Föltettük a kérdést Zalka Andrásnak, a Testnevelő Főiskola rektorhelyettesének is. Ö a következőket mondotta: — Véleményem szerint volt -szovjet komplexus« még az ötvenes és talán a hatvanas években, mint ahogy volt a magyar válogatottnak hosszú éveken keresztül -olasz komplexusa« is. Tehát ennek a komplexusnak nem volt valami politikai jellege. A szovjet csapatot azóta többször is láttam játszani. Sőt az 1970-es mexikói VB-n minden mérkőzésüket végignéztem. MegBaróti Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. győződésem. hogy sem akkor, sem most nem játszanak jobb futballt, mint a magyarok, de volt — és talán még ma is van — egy hallatlan nagy előnyük velünk szemben: jobb a fizikai felkészültségük. Állóképesebbek, erősebbek, gyorsabbak és taktikailag is fegyelmezettebbek, mint mi. Viszont a játékuk kissé sablonos. Tehát a mérkőzés közben ők nem tudnak úgy alkalmazkodni a körülményekhez, mint ahogy esetenként a magyar vagy az NSZK-beli válogatott. Ha történetesen olyan ellenfelekkel kerülnek szembe, akik variálni tudják mérkőzés közben a játék ritmusát, könnyen zavarba hozhatják őket — még akkor is, ha ők erőnlétben jobban állnak, mint az ellenfelük. — Vajon mi várható a -két- frontos« VB-selejtező mérkőzésünkön? — Nagyon nehéz erre válaszolni. El tudom képzelni, hogy egy jól felkészített magyar válogatott még tudja verni a Szovjetuniót, s ez óriási siker lenne számunkra. Én bízom benne. Az az érzésem, hogy a mérkőzés sorsát nagymértékben az erkölcsi-akarati tulajdonságok és nem utolsósorban az erőnlét fogják eldönteni. — Hogyan lehetne, megítélése szerint, a magyar játékosokban feloldani a gátlást? —A Erre még talán a képzett'pszichológusok sem tudnának csalhatatlan receptét írni. Az ilyenfajta gátlás feloldására, vagy ilyen komplexus eltüntetésére, legjobb orvosság a kezdeti gyors siker. Tehát ha mindjárt támadóan lép föl a magyar csapat és gyors gólt ér el, az fel tudja oldani a gátlást. Somos István AZ EGYESÜLT IZZÓ ELEKTRONCSÖGYÄRA két- és háromműszakos betanított munkára fölvesz uői munkavállalókat Jelentkezés: a gyár felvételi irodájában. Kaposvár, Gyár u. 64—68. (14965) belében működő Magyar Mo- tojnosszövetség elnöksége képet festett a sportág jelenlegi helyzetéről. A három szakágazatra tagozódó (gyorsasági, . salak és motocross) motorozás I közül a gyorsasági versenyág, mondhatnánk, szünetel. Évek óta nincs magyar bajnokság; a legutolsót például — pályahiány miatt — az NDK-ban rendezték meg. A Honvéd és a Zalka SE motorosai rendre külföldön szállnak nyeregbe. közülük- Drapál nem is akármilyen sikerrel. Ezzel együtt ez a szakágazat nem fejlődhet. Más a helyzet a motocross- szakosztályokban, ahol csaknem másfélszáz versenyző küzdött 1976-ban is a magyar bajnoki címért. A legjobbak a hazai versenyeken kívül sikerrel szerepeltek külföldön is. A crossozás jövője biztosnak látszik; mind a Bp. Honvéd mind a Volán szakosztályaiban eleven az élet. Érdekes, hogy elsősorban az ország keleti részében, Miskolcon meg Debrecenben hódított teret a salakmotorozás. Az említett két nagyvárosbán rendre 15—20 ezer néző előtt zajlanak le a versenyek. AI közelmúltban voltak EB- és j világbajnoki futamok is. A Borsodi és a Debreceni Volán | legjobb salakozói Európa-szer- te ismert vei-senyzők. És anyagi gondokkal sem küzdenek, hiszen bevételi forrásaik tekintélyesek. I Hivatalosan első ízben most találkozott a hírközlő szervek képviselőivel az Autósport-bizottság vezérkara. Tóth István elnök (a Volán Tröszt vezérigazgató-helyettese) úgy' mondta: hazánkban az elismert sportágak között nincs ott az autózás, de évről évre megrendezik a ralli- és a túra-, valamint a hegyi bajnokságot. E versenyág előiskolája az ügyességi verseny, más néven a slalomozás. Sokak körében kedvelt és fejlődik a gokart I is, amely szintén az Autósportbizottság fennhatósága alá tartozik. 26 autósegyesület van Magyarországon, s 150-nél több licences és mintegy félezer túraautós tartozik az »igazolt« versenyzők sorába. A legjobbakat dicséri, hogy nem egyszer saját kocsijukkal versenyezve állnak helyt — sikerrel — a szovjet, NDK-beli, a csehszlovák, vagy lengyel autósakkal szemben. A nyugati ralliversenyeken is született már magyar siker. — Nem célunk a nyugati nagy autógyárak »Forma« versenyeit majmolni. Az az ő dolguk. A ralli- és a túraversenyzés azonban már nálunk is polgárjogot nyert az idei első bajnoki futamot, a Mecsek Rallit is például tízezrek kísérték figyelemmel — mondta többek között Tóth István. — A túrázóknál már korlátoznunk kellett az indulók számát, s ez is jelzi, hogy az autózás milyen széles körben népszerű. Áramlik felénk a fiatalság, pedig mostoha körülmények között indultunk el. A mostani ralli- és túra forma azonban egészséges keretet biztosít a versenyzésre; ezen az úton kívánunk továbbhaladni. Előiskolánk az országszerte népszerű ügyességi verseny — folytatta az elnök. (Kaposváron április 4-én volt ilyen, május 21-én Siófokon kerül sor országos ügyességi futamra.) — Ezeken lehet megváltani a jegyet a túrázók közé. A túraeredmények alapján válhat valaki rallizóvá. Mi, autósok a motorvezetőkkel egyetemben célul tűztük ki, hogy minden magyar fiatalt megtanítunk motort, illetve gépkocsit vezetni, mielőtt hadköteles, lesz. (Jó keretet biztosíthatna ennek az Edzett ifjúságért mozgalom.) A legjobbakat pedig megtanítjuk versenyezni is. E hasznos törekvések megérdemlik a támogatást Kovács Sándor SZOMBAT Atlétika: Serdülő A—B atlétikai bajnokság. Kaposvár, Dózsa-pálya 10 órától. Autómodellezés : Mezőgép-ralli. Sebességi autók versenye. Kaposvár, Jutai út, Mezőgép autómodell- pálya, 8.30. Kézilabda: Megyei bajnokság: Tab—K. Gazdász, Tab, 16.30, Siófok— VBKM Vasas, Siófok, 16.30. Szőnyi SE—Csurgó, Taszár, 16, Fonyód—Nagyatád, Fonyód, 16.30. Labdarúgás: Megyei bajnokság: Szőnyi SE—K. H. Vasutas, Taszár,. 16.30 (Fonódi). Cselgáncs: Május 1. Kupa. II. osztályú országos felnőtt rangsorverseny. Kaposvár, Kisfaludy utcai Ált. Iskola, 13 óra. VASÁRNAP Autómodellezés: Mezőgép-ralli. Rádióirányítású autómodellek versenye. Kaposvár, északnyugati városrész, a sávház előtti kézi- és kosárlabdapálya. 13.30. Kézilabda: Megyei bajnokság: Segesd— Marcali, Segesd, 14 ó. Németh Pál férfi, női emlékverseny. Balatonszemes, MÜM-pálya, 9 óra. Sakk: Május 1. csapat villámver- seny, Zamárdi, Muskátli étterem, 9 óra. Kispályás labdarúgás: Villámtorna négy csapat részvételével, Kaposvár, Vasvári Pál u. Vasas kézilabda- pálya, 13.30 óra. Labdarúgás: NB III: Kiss J. SE—PVSK. Kapoly, 16.30 (Soós F.). Siófok—Bp. Építők, Siófok, 16.30 (Futó). Perbál—Barcs, Perbál, 16.30 (Simon J.). Megyei bajnokság (az elölállók a pályaválasztás, a kezdési idő 16.30) : Lengyeltóti— Tab (Szerecz), Táncsics SE— Gyékényes (Szöllősi), Nagyatád—Balatonboglár (Szent- györgyi), VBKM Vasas—So- mogyszob (Aumann), Latinca SE—Csurgó (Pesti), Fonyód— Kadarkút (Buzsáki). Balaton- lelle—Marcali (jv. Tolnából). Területi bajnokság (a kezdési idő mindhárom csoportban 16.30): Dráva csoport : Lakócsa— Felsőbogát (Takács), Somogy- tarnóca—Kutas (Borsodi), Ho- mokszentgyörgy—Szenyér (Lő- czi), Bolhás—Babócsa (Kiss J.), Vése—Somogyi B. SE (Kulcsár), Szabás—Péterhida (Gelencsér), Tapsony—So- mogyudvarhely (Magyar), Nagyatád II.—Nemesvid Nagyatád, lló, (Németh). Balatoni csoport : Balaton- fenyves—Karád (Kutor), Ba- latonberény—S. MEDOSZ (Boór), Nagyberény—Kötcse (Császár), Buzsák—Kéthely (Kornai), Zamárdi—Balatonszárszó (Bakonyi), Ordacsehi —Balatonendréd (Papo). Ba- latonföldvár—Táska (Halász), Balatonszentgyörgy — Szőlős- györök (Erdélyi József). Kaposvári csoport: Böhönye —Patalom (Sudár), Nagybajom—Mesztegnyő (Rosits), K. Gazdász—Hetes (Rubecz), K. V. Lobogó—Igái (Götz), Kiskorpád—Gölle (Horváth I.), Mernye—Somogysárd (Balogh), Zimány—Nagyberki (Koller). Cselgáncs: Május 1. Kupa. II. osztályú országos felnőtt rangsorverseny. Kaposvár, Kisfaludy utcai Ált Isk. 10 óra. ÁPRILIS , A várható időjárás: SZOMBAT Katalin Elsősorban a nyugati megyékben időnként er* sen megnövekvő felhőzet — szórványosan zápor, zivatar. Többféle élénk, helyenként erős déli, dél nyugati szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szón» baton, nyugaton 20, keleten 25 fok körül alakúk A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Nagykállóban megtartott 17. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 45, 57. 83, 88 A tárgynyeremény-sorsolá- son a 17. játékhét szelvényei vesznek részt. Kitüntetés szakszervezeti tisztségviselőknek Május elseje tiszteletére dr. Navracsics Lászlóné, az SZMT titkára tegnap kitüntetéseket nyújtott át. A Szak- szervezeti munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta Kutas József, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Tangazdaságának dolgozója, az SZMT társadalombiztosítási bizottságának tagja; az ezüst fokozatot Illés János, a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központ igazgatója és Simon Ottóné, az SZMT központi könyvtárának könyvtárosa. — Az Ady-emlékbizottság tegnap ülést tartott a Parlamentben. Egyebek közt tájékoztatók hangzottak el a központi ünnepségek programjáról és az évfordulóra megjelenő kiadványokról. — Hegel-kongresszust tartanak Salzburgban 20 ország mintegy 200 tudósának részvételével. A tanácskozás központi témája: a gyakorlat filozófiája — a filozófia gyakorlata. — Markusovszky-dijat kapott dr. Tódor Gábor, a megyei kórház főorvosa. Ezt a díjat az év legjobb írására adja ki az Orvosi Hetilap. A kaposvári főorvos sikeres írásában a sebészeti osztály újabb eredményeiről számolt be, többek között egy fiatalember életének megmentéséről — egy olyan műtétről, amelyre hazánkban még nem volt példa, s a külföldi irodalom is csak három ilyen esetet ismer. — Társelnökül választotta a turkui Finn Akadémia dr. Szabó Árpádot, a Magyar Tudományos Akadémia ma« tematikai kutatóintézetének munkatársát. — Háromezer pályamunka érkezett az ország 330 iskolájából arra a nemzetközi rajzpályázatra, melyet a Vöröskereszt-társaságok Ligája hirdetett a közelgő vöröskeresztes világnap alkalmából. — Megjelent dr. Szántó Györgynek A tőkés világ világának gazdasági-politikai vonásai címmel az MSZMP KB politikai akadémiáján elhangzott előadása füzet alakban is a Kossuth Kiadónál. — Járási politikai' vetélkedőt rendeznek ma Marcaliban. Az ifjúsági vitakörök és a KISZ-aktivista körök 22 — háromtagú — csapata ad számot egész évi munkájáról. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 6-ig. 200 evvel Ezelőtt, 1777. április iU-án született és 78 eve» korában, 18dâ-oen liait meg carl Fiieüncu Gauss világaira nemet matematikus, atu elsőként értékelte Bolyai Janos munkásságát. Korúnak lcgnagyooo matematikusa, aki Uikotusaival kiéruemeite a »matematikusok fejedelme-« elmet. Szegény uyergesmester gyermekeként lutta meg a napvilágot, ue mar elemi iskolai tanítója észrevette kivételes tehetsegét; a csodagyer- mek neveltetését a braunscu- weigi herceg vette a kezébe, s a szegény fiúcska így került előbb gimnázium oa, majd a göttingcui egyetemre. Tizenkilenc eves matematika szakos egyetemi hallgatóként találta meg a szabályos 17-szög meg- szerkeszthetőségének bizonyítását. Munkukedvére, lendületére jellemző, hogy 1796 áprilisában kilencnapi megfeszített gondolkozás után bizonyítani tudta a számelmélet egyik legfontosabb tételét (mellyel a XVIII. század második felében a legnagyobb matematikusok hiába fáradoztak), az úgynevezett reciprocitást. — A híres kubai állami népi együttes alapításának 15. évfordulóját ünnepli. Az együttes nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a különleges kubai folklór, az igazi nepzene es tánc világszerte ismert, megbecsült legyen. — A Prométheusz-rejtély című Mesterházi regényt is megjelenteti az idén nyáron a moszkvai Progress/ könyvkiadó, a Mai magyar irodalom sorozatban. A regényt az Inosztrannaja Lityeratura című folyóirat legutóobi szama is közölte. — Üj üzemcsarnokot avattak tegnap Szekszárdon, a tervezett natáridő előtt 215 nappal. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárnak ebben az üzemében készítik majd a crossbar-rendszerű telefonközpontok alkatrészeit. — A magyar—szovjet vasúti állandó munkacsoport Le- ningrádban tartott e heti ülésén értékelte az Idei első negyedévi szállítási teljesítményeket. Tárgyaltak a két ország közti konténeres szállítási rendszer továbbfejlesztéséről is. — Munkás-kertbarátkor alakult a Siófoki Gáz- és Olajszállító Vállalatnál. A tagoknak 57 parcellát mérnek ki. Ez a megye 23. kertbarátköre. — Meglátogatják a tabi öregek a zalai Zichy Múzeumot — a nyugdíjasok klubjának legközelebbi programja lesz ez. — A kétmilliomodik telefonkészüléket csütörtökön kapcsolták be Moszkvában. Tíz évvel ezelőtt még csak egymillió telefonja volt a szovjet fővárosnak. — A szerelvcnyáruk szaküzletében — Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 7. — most kaphatók fürdőkádak (minden méretben), fehér és színes fürdőszoba-berendezések, csaptelepek, csempék, metlahík, valamint 40 és 80 ezer kaióriás, vegyes tüzelésű kazánok. Amíg a készlet tart! Afész, Kaposvár. (14969) — A Munkácsy Mihály Gimnázium felvételt hirdet a’ levelező tagozat I.. osztályába, az 1977 —78-as tanévre. Jelentkezni az iskola gontlnoki irodájában lehet, 1977. június 1—30. között. A szakmunkásképző iskola elvégzése után, különbözeti vizsgával, a levelező tagozat in. osz- tálvába lehet beiratkozni. A különbözeti vizsgára való jelentkezés ideje: 1977. június 1—30. Az igazgatóság. (69S67) — Női, férfi- és gyermek- pamutpólók nagy választékából vásárolhat — 30 Ft- tól 260 Ft-ig — a Somogy Áruház divatáruosztályán. U)