Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

Az ember nem pótolható r A kor törvénye egyszerű, tiszta, világos és egyértelmű: a fejlett szocialista társada­lom építésével olyan kor­szakba érkezett világunk, amelyben objektív törvény- szerűség, hogy egyre nagyobb az alkotó ember, a személyi­ség jelentősége. Egy ünnepi vezércikkben majdcsaknem elég ennyit mondani, mert igazságérvénye, valóságtar­talma vitathatatlan. A formális gyakorlat azon­ban nemegyszer emel ke­resztsáncot a tiszta és világos törvény érvényesülésének út­jába. Szóljunk hát inkább köznapjainkat idézve, pátosz nélkül az ünnepi témáról. Rögtön elénk szökik egy közhely, amelyet jócskán el­fogad még a gondolkodás, sőt a cselekvés is. Ez így szól: nincs pótolhatatlan em­ber. , Kényelmes álláspont. Sót e közhely még tetszetős­nek is látszik. Csak éppen már nem igaz. Valószínűleg nem gondolunk származási gyökerére. Valószínűleg nem vesszük már észre, hogy egy embertelen világ tudati örök­ségének reflexe ez, egy le­tűnt kor munkanélküli mil­liók által »ratifikált« farkas­törvényének maradványa, rá nem is tudatosan emlékezve, mert az élményforrás csak zsigereink, szürke állomá­nyunk mélyén kucorog. Mai világunk a munkanélkülisé­get rég letörölte a mindenna­pi gondok lajstromáról, és a fiatal nemzedék emlékezni sem tud arra. hogy a kény­szerű munkátlanság nemcsak éhezésre kényszerítette az embert, hanem meg is aláz­ta: nincs szükség rád, nincs szükség a munkádra, a sze- méh/iségedre; senki vagy, bármikor bárkivel pótolható. A szocialista építés az em­ber pódiumára emeli a sze­mélyiséget, nemcsak alkot­mányosan garantált demok­ratikus jogokkal, hanem az emberhez méltó körülmények megteremtésével is. Az em­ber nem pótolható. Lehet, hogy időlegesen a lakatos, a mérnök egy másik lakatossal vany mérnökkel, bár ez is kétséges, hiszen a szakmai fortélyok tekintetében sincs két egyformán vértezett dol­gozó. De valaki nemcsak szakmai felkészültségével van jelen a társadalomban, mun­kahelyén, családjában, a köz­életben, hanem személyiségé­nek valamennyi jellemzőjé­vel, amelynek többsége egész világunk színét, izét, javát gazdagítja. Vtánozhatatlanul és pótolhatatlanul. így tekin­tünk hát az emberre. Ko­vács Jánosra és Nagy István­ra. Ez a fejlett szocialista társadalom építésének pa­rancsa, és milliók által szen­tesített törvénye. Az új társadalom építése amely nem öncélúan növeli a termelési javakat, hanem ki­nyilvánított szándéka az em­beri boldogság megteremtése is — egyre bonyolultabbá válik. Gorkij írta egy levelé­ben a húszas években: ne gondoljuk, hogy könnyebb lesz azután, ha már kenye­ret és ruhát biztosítottunk az embereknek. Eddig azt kér­dezték, miből élünk. Most majd azt kérdezik, miért és hogyan éljünk. Ma ezekre a kérdésekre kell válaszolni. A feladat sokkal nehezebb és szövevényesebb, mint volt a földosztás, az államosítás, a szocialista demokrácia intéz­ményeinek létrehozása. Ügy tetszik, értelmét vesz­tette egy másik közhelyszerű intelem is, amikor mi, az idősebb nemzedék tagjai így próbáljuk okítani fiainkat és munka nehezét, számotokra unokáinkat: elvégeztük a könnyűvé vált az élet, csak be kell ülnötök a készbe. Csodálkozunk, ha ily szavak hallatán még nagyobb cso­dálkozással, értetlenül néz reánk az ifjabb korosztály, amelyik már van annyira fel­nőtt, hogy érezze és értse a ma gondjait, problémáit, az új feladatok súlyát. Az igaz, hogy kegyetlenül nehéz volt megverekedni a földért, a kenyérért, a gyárért, a bá­nyáért, a szilárd néphatalo­mért szűkös, ínséges viszo­nyok között, éhezve őrizni a törhetetlen hitet. A feladato­kat azonban valósággal fülbe súgta a történelem. Most a soron következő tennivalókat a ma és jövő nemzedékének magának kell kibányásznia érzékkel és értelemmel, oko­san és tehetségesen a bonyo­lult valóság mélyéből, majd felelősséggel teljesíteni a végrehajtás parancsát. Nincs joga. senkinek fitymálva le- gyinteni az elvégzett mun­kára,, de veszélyes önáltatás lenne késznek nyilvánítani azt, ami csak a kezdetet je­lenti. Egyszer s mindenkorra el­vesztették értelmüket a köz­helyek és sablonok, máról holnapra teremt új helyzetet rohamosan fejlődő szocialista világunk, amelynek nagysze­rű szereppel felruházott fő­szereplője a gondolkodó, sok­oldalúan képzett, gazdag sze­mélyiséggel felruházott em­ber. Ez az élő ideál. Nem ünnepi szónoklatok szoborba merevedett történelmi hősei, akiket már csak legendák lengenek körül, hanem }lús- vér eleven példaadók és pél­dakövetők. Soltész István A brigádyezeíő A Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki Szappanos Gézát, a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat szocia- 1 is ta brigád-vezet 6 jet. Ez az év sok örömet tarto­gatott Szappanos Géza számára. Néhány napja, hogy a szak­ipari részlegnél bensőséges ün­nepségen vette át Dombói Já­nos főmérnöktől a vállalat kiváló brigádja kitüntetés el­nyeréséről szóló oklevelet. Teg­nap pedig a megyei tanácson vette át a kormánykitüntetést. Egy töretlen út, sokévi példás munka elismerése ez. — A brigád érdeme... Olyan emberekkel dolgozom — mind­össze nyolcán vagyunk, —, akik értik, szeretik a szakmá­jukat, tudják, mit várnak az emberek valamennyiünktől, áz építőipaitól. Soha senkinek nem kell arról beszélni, hogy milyen felelősség egy-egy la­kás vagy más épület festő-má- zoló munkáját elvégezni. Ami­A bizalom jele: munkaigényes növényeket kapnak Kisbajemból jó út visz Kutasra — A kisbajom: és a kutasi tsz 1970-től egy gazdaságként működik. Korábban Kisba­jomban — a burgonya kivé­telével — az alacsony hoza­mok jellemezték a termelést. Nem csoda, a földek átlag­értéke alig haladta meg hol­danként a hat aranykoronát. A homokterületen apróra szabdalt táblácskák, mély fekvésű földek és terméket­len homokhátak váltogatták egymágt. A hatvankilences zárszámadás, az utolsó évzá­rás az önálló Béke Tsz tör­ténetében ennek ellenére nem volt rossz, mivel a burgonya jól fizetett. Ez az előző évek­re nem mondható el. Hatvan- kilencben adták át a forga­lomnak a szilárd burkolatú utat, s ezzel nemcsak a vi­lágnak nyithatott ablakot Kisbajom, hanem az egyesü­lés felé Is... — A fiatalok már régebben is hiányoztak a faluból, főképp az elzártság elől mentek el. Visszafordulást azóta se ta­pasztalunk, az éltesebbje ma­Unnepi készülődés, feszült várakozás, beteljesülés. Az év ötvenkét hete közül a mögöt­tünk levő hét nap több volt, más volt, mint a többi. Sor­sunkat formáló, jövőnket meg­határozó esemény, a felszaba­dulásunk harminckettedik év­fordulójára való készülődés átsugárzott hétköznapjain­kon, gazdagította, tartalma­sabbá tette mindennapi mun­kánkat. S ahogy közeledett a piros betűs nap, úgy szaporo­dott az ünnepi megemlékezé­sek, események sora. Szocia­lizmust építő társadalmunk legszebb ünnepe elválasztha­tatlanul összefonódik az alko­tó, a tevékeny ember megbe­csülésével. Kitüntetés, elisme­rés a legjobbaknak, a holna­pot formáló milliók legkivá­lóbbjainak. Somogybán ez^a hét kétsze­resen is emlékezetes, öröm­teljes, büszke öntudat tölt el minket: hazánk négy új váro­sának egyike a mi megyénk határain belül született. Mar­cali magasabb osztályba, fel­nőttkorba lépett, rohamosan fejlődő, szépülő életünk fel­emelő bizonyítékaként Siófok, Nagyatád után egy évtizeden belül harmadszbr avattunk várost. Nemcsak az ott élők, hanem megyénk egész törté­netében meghatározó mérföld­kő ez a nap. Ünnepről, magasztos, túlzás nélkül történelmi jelentőségű eseményekről esett szó. S az ember megbecsüléséről. Tu­lajdonképpen nagyon szoro- aaa? kapcsolódik ez utóbbihoz az a figyelemre méltó rendez­vénysorozat, melyet a Haza­fias Népfront kezdeményezett, és a múlt héten például So­mogy jád volt a színhely. A bejáró dolgozók helyzetét, gondjait megvitató ankétoknak több céljuk is van. Az üzemek — a húskombinát, a textilmű­vek, a VBKM, a Nagyatádi Konzervgyár, a nagyatádi cér­nagyár — vezetőivel közösen szervezett népfrontfórumokon az elsődleges cél a sajátos fel­tételek között dolgozó ember gondjainak enyhítése. De cél az is, hogy a lakóhely, a mun­kahely gazdasági, szakigazga­tási, társadalmi vezetői között közvetlenebb kapcsolat ala­kuljon ki. Mert együtt, egyet­értésben minden nehézség könnyebben elhárítható, ered­ményesebbé válhat minden közös erőfeszítés. Az év során különböző községekben hu­szonöt ankétra kerül sor, e hé­ten tartották meg a tizenhar­madikát. A félidőn vagyunk túl, de máris megannyi ta­nulságot, bölcs kezdeménye­zést hoztak ezek a fórumok. Jobbá, hasznosabbá tenni ma­gunkat. tartalmasabbá, színe­sebbé közéletünket — ez le­het az eddigi fő tanulsága en­nek a rendezvénysorozatnak. A megyei mezőgazdasági fejlesztési albizottság e héten tartott üléséhez ez a gondolat kívánkozik : tegyük eredmé­nyesebbé munkánkat! Ezt a törekvést nem csupán az fe­jezte ki, hogy ezen a tanács­kozáson elmélyülten, körülte­kintően értékelték, elemezték termelőszövetkezeteink és ál­lami gazdaságaink múlt évi gazdálkodásának tapasztala­tait, az idei feladatok végre­hajtásának eddigi tanulságait, hanem lényegében útnak in- ditottak egy új, magasabb szintű módszert: megvitatták és jóváhagyták a megye in­tegrált fagazdálkodásának gya­korlatát. A Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ki­emelt jelentőségű, fontos fel­adata volt, hogy kidolgozza azt az együttműködési formát, mely a csemetetermeléstől a kereskedelemig átfogja a me­gyénkben levő fakincs éssze­rűbb, célszerűbb hasznosítá­sát. Csaknem másfél éves elő­készület után az elkészült résztanulmánytervek alapján ezen a héten jutottak el odáig, hogy az erdőgazdaság­nál megalakult az a szervezet, mely a gyakorlatban végzi majd a megyei szintű integrá­lási feladatokat. Lényegében az ő munkájukkal indul útjá­ra egy új, a megye érdekeit jól szolgáló magasabb fokú, hatékony együttműködés. Az összefoglalóból nem ma­radhat ki az a mindenkit érin­tő és foglalkoztató tény, hogy az év tizenharmadik hetén a szinte nyárias tavaszra ráron- j tott a tél. Néhány napig váro­son és falun, gyárban és iro- ■ dában az volt a téma: mi lesz I a mezőgazdasággal. Ma már j jobban bízunk, mint a hét közepén, hogy ez a kellemet- I len »-áprilisi tréfa« nem okoz j olyan károkat, amelyektől na- j pokig féltünk. 1 Vörös Márta radt meg a településen, ök viszont nagyon szorgalmasak, különösen az asszonyok tesz­nek ki magukért Ezért bízik bennük a szövetkezet, s ép­pen a munkaigényes növé­nyek termesztését bízzuk rá­juk! Tavaly száz hektár bur- bonyát termeltünk Kisbajom­ban, az idén 120 hektárt ül­tettünk. Több éve meghalad­ja a 200 mázsát az átlagunk. Paradicsomot az egyesülés el­ső évében, 1970-ben termel­tünk itt először, a kézi mun­kaerő csökkenése ellenére azóta növeltük a területét: az akkori öt hektár helyett az idén tizenhét hektáron lesz paradicsom Kisbajomban. ; Két, természeti csapástól súj­tott évtől eltekintve — vihar­kárunk volt és fitoftóra pusz­tított — a hekáronkénti 400 mázsát betakarítottuk anél­kül, hogy öntöztünk volna ... Ha körülnéznek Kisbajom­ban, láthatják, hogyan csino­sítják, korszerűsítik azokat a házakat, melyeket még nem hagyott el a lakója. Mert ilye­nek is vannak a most körül­belül hétszáz lelket számláló, közigazgatásilag Kutashoz tartozó faluban. Akik nem mentek el, már a jövőnek is terveznek. Új házak épülnek, gépesítik a háztartásokat, au­tót és motorkerékpárt vesznek, vagyis a maradás mellett dön­töttek ... Aki bemutatja a települést, Végh Tivadar, a kutasi Béke Termelőszövetkezet elnöke — az egyesülést megelőző évben a kisbajomi Béke Tsz főme­zőgazdásza volt. Az akkori, mindössze 1370 holdnyi szán­tó helyett most 2800 hektár a közösen művelt szántó, az összterület pedig megközelíti a 4600 hektárt. Az elnök ar­ról is tájékoztat, hogy az egyesülés módot adott a sza­kosodásra, az egyes növények­nek leginkább kedvező határ­részek kiválasztására. A ku­korica például »kikerült« Kis­bajomból, helyette olyan kul- j túrák területe nőtt, melyek jobban fizetnek ezen a tala­jon. És a kisbajomi üzemegy­ség nem vall szégyent a nagy családban! A tsz bogná- ra Putorek Fe­ri bácsi. Vala­mikor »pógár- ember« volt, de cipészkedett is, s hogy a szövetkezetben szükség volt bognárra, vál­lalta. — Eleinte csak magamnak végeztem ilyen-olyan munká­kat. így tanultam bele ebbe a mesterségbe. Most is van dolgom bőven. Kocsik, kom­bájnok, pótkocsik farészeit pótolom, javítom. Hogy em­lékszem-e a régi tsz életére? De még_mennyire! A munka­egységes’ időkben bizony elő­fordult, hogy két kiló burgo­nyát, rozsot, búzát kaptunk egy-egy egységre, s a pénzből az év végén még vissza kel­lett fizetnünk, mert kiderült, hogy túlelőlegezés történt. Most havi fizetést kapunk. Nem volt ilyen jó akkoriban, mi, a feleségemmel mégis vállaltuk, hogy tanulunk ... Putorek Fe- rencné, Bözsi néni veszi át a szót: — Hátra volt a hetedik meg a nyolcadik osztály, eze­ket elvégez­tem, s mellet­te az urammal meg még jó néhány kisbajo- mival eljártunk Nagyatádra, hogy megszerezzük a szak­munkás-bizonyítványt. Gon­dolhatja, mivel járt az, hiszen hajnali négykor keltünk no­vembertől márciusig, hogy idejében bejussunk Atádra. És akkor még földúton kellett menni... Feri bácsi az idén tölti be a hatvanat, felesége az öt­vennyolcat. Bözsi néni ott volt az egyesülést előkészítő bizottságban. Urnával járták a falut, fölkeresték az örege­ket, a betegeket, hogy sza­vazataikat összegyűjtsék. Nem szolgált rossz ügyet, ez ma már nyilvánvaló. — Aki nem röstell dolgozni, az szépen megél — mondja. — Jól megy a tsz, és a háztáji is meghálálja a munkát. Á mi istállónkban öt növendék­marha áll, és sertések van­nak az ólban, hizlalásra. Nem vagyunk válogatósak a mun­kában. Ha hívnak Szabásra, Belegre, Kutasra is megyek, a szövetkezet busza szállít bennünket. Menyhárt Jó­zsef a brigád vezetője. An­nak idején el­nökhelyettes volt a kisbajo­mi tsz-ben. Mielőtt szólna, felesége vála­szol arra a kérdésre, hogy megy soruk a kisbajomiak- nak: — Jobban keresnek, mint régen, tehát jobban élnek... A férjre így már csak az indokolás marad. Arról be­szél, hogy ha a munkákhoz nagyobb, korszerűbb gép kell, az egyesült gazdaság köny- nyebben beszerezheti, mert van rá pénze, és jobban ki is tudja használni. Azután any- nyi és olyan munkaerő van itt, hogy esetenként máshova is jut belőle. — Voltak, akik az egyesü­lés után elmentek szerencsét próbálni. Akadt, aki azt mondta, megtalálta. De ha a háztájival foglalkozók plusz jövedelmét nézzük, evvel bi­zony igencsak kiegyenlítődik az, amennyivel többet keres valaki máshol, ingázás árán. Az elnök azt mondja: biz­ton számíthatnak a kisbajo- miakra! S ők — ahogy sza­vaikból kivehető — az idén is igyekeznek megfelelni en­nek a bizalomnak. , Hernesz Ferenc kor brigádgyűlésen a hafáí^ idős munkákról tanácskozunk, mindig azt tekintjük fontos­nak: gyorsan és kifogástalan minőségben dolgozzunk. Ered­ményes évekre tekinthetünk vissza, ebben nagy érdeme van a brigád minden tagjának és a többi szocialista brigádnak, amely segíti munkánkat. Szappanos Géza szerény, munkatársaihoz közvetlen, megbecsüli a többi brigádban dolgozókat is. Jelenlegi mun­kahelyén tanulta a szakmát. Másfél évtized alatt Tabon, Siófokon, Marcaliban, Fonyó­don lakások, Nágocson és Bu- zsá.con iskola, Marcaliban kol­légium festését végezte el a brigádjával, most Balatoniöld- váron egy új üdülő befejezésén serénykednek. Ha társadalmi munkát kell végezni, rájuk mindig lehet számítani. Ott volt az építőipar szocia- listabrigád-vezetőinek márciu­si ágazati tanácskozásán, és küldöttként vesz részt a szo­cialistabrigád-vezetők országos konferenciáján. — A márciusi tanácskozáson arról beszélgettünk, hogy gyor­sítsuk az építkezéseket, s még jobban ügyeljünk a minőségre. Az országos tanácskozáson majd arról adhatok számot: brigádunk — sa vállalat szin­te minden brigádja — csatla­kozott a csepeli kezdeménye­zéshez: a Nagy Októberi Szo­cialista Forraualom 60. évfor­dulóját még jobb munkával kívánjuk megünnepelni. Az eltelt évek során többen is tőle tanulták a szakmát, s most már teljes jogú brigád­tagként dolgoznak vele. Járt több brigádtársával jutalom- úton a Szovjetunióban, s fe­lejthetetlen élményekkel tért onnan vissza. Tíz éve alakult meg az Ifjú Gárda Brigád. Az utóbbi évek­ben a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat­nál eredményesen fejlődött a szocialista munkaverseny, s kétszer érdemelte ki a vállalat a kiváló címet. Ebben nagy ér­deme van a Szappanos Géza vezette közösségnek, ök a másodikok, akik eddig kiérde­melték a vállalat kiváló bri­gádja kitüntetést. — Eddig is azt tartottam: valaki úgy fejezheti ki iga­zán a vállalathoz való ragasz­kodását, ha azt elsősorban munkájával bizonyítja. Az el­ismerés még jobb munkára ösztönöz. Ezt vallja Szappanos Géza,' aki korábban már megkapta az építőipar és a vállalat kivá­ló dolgozója kitüntetést. Bri­gádiában — 34 esztendejével — ő a legidősebb. Amikor tár­sai tudomást szereztek brigád­vezetőjük kitüntetéséről, őszin­te szívvel, örömmel köszöntöt­ték Szappanos Gézát, ö pedig ennyit tudott mondani: — Köszönöm, fiúk, ez a Ü munkátok elismerése is. Sz. I* Újságírók kitüntetése Az Országházban dr. Várko- nyi Péter államtitkár, a Tájé­koztatási Hivatal elnöke a saj­tó 28 dolgozójának nyújtott át kitüntetést. Az átadásnál ott volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Győri Imre, az MSZMP KB titkára. Kiemelkedő újságírói tevé­kenysége elismeréséül Rózsa Ferenc díjban részesült Bajnok Zsolt, a Magyar Távirati Iro­da olvasó-szerkesztője, Chru- dinák Alajos, a Magyar Televí­zió szerkesztő-riportere, Ko­vács Jenő alezredes, a Határ­őr főszerkesztője, Kovács Ju­dit, a Magyar Nemzet főmun­katársa, Lózsy János, a Nép- szabadság olvasó-szerkesztője és Mitzky Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője. (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents