Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-22 / 93. szám
\ Gyógyító játék Hadüzenet a csendnek Furcsa szorongás ölt a nézőtéren, amikor a kaposvári Siketek Általános Iskolájának bábcsoportja került sorra a megyei, bemutatón. A brémai muzsikusok című, ismert mese egy átalakított változatát játszották. Ügyesen mozgatták a' figurákat, mindenki értette, tudta követni a mese történetét. Aki először látta őket, azt meglepte a néma bábjáték, aki már találkozott velük, megszokta. Legközelebb Vácon, a Hallássérültek Országos Szövetségének kulturális bemutatóján lépnek föl. — Előbb-utóbb megszokják a mi csoportunkat — mondta Galambos Sándor, az intézet igazgatója. — És ahogy mások, a közönség is megtanulja, hogy ezeket a gyerekeket nem sajnálni kell, hanem minél több lehetőséget adni nekik, hogy bekapcsolódjanak a hallók világába, és ott megtalálják a helyüket. A bábozás is egy lépés ehhez.’ Az intézetben Varga Mária negyedikeseket választott a «soportjába, amikor elkezdte a bábjátékot. Azzal a meggondolással, hogy így négy évig lesz módjuk együtt dolgozni. Most hattagú a kis együttes. — Nagyon gyorsan tanulják meg a játékot. Igyekszem mindenbe bevonni őket. A mostani kis darabunkat például ők választották. Én egy másikat szerettem volna, de amikor jó néhány mesét megismertettem velük, lerajzoltam a figurákat a táblára, a választás végül erre esett. — Hogyan kezdtek munkához? — Újból elmeséltem a történetet, kiosztottam a szerepeket, mindenkivel külön el- j átszőttük az övét. azután részletenként próbáltunk. A gyerekek sok segítséget adnak. Kitűnő ötleteik vannak. — Nagyon ügyes a kezük. — Ez természetes is. Általában megerősödnek az érzékszerveik — a természet szinte pótolni akarja a hiányzót. A paraván mögött beszélgetünk. _ A gyerekek kezére közben felkerültek a kesztyűk — a kecske, a macska, a krampusz. A tanárnő most újat kér tőlük. Szembefordul az egyik fiúval, és tagoltan mondja: — Most játsszuk azt, hogy a kecske találkozik a cicával. Ugyanezt elmondja a cicabábot tartogató kislánynak is. A két gyerek érti. Szembefordulnak egymással, és improvizálják a két állat találkozását, eljátsszák, hogyan köszönnek egymásnak, hogyan beszélgetnek és válnak el. Merics Tamás a kakast szorongatja a kezében. — Hogy csinál a kakas? — kérdi tőle a tanárnő. A kisfiú ugyanúgy utánozza a kukorékolást, mint bármelyik más gyerek, aki hallotta is. — A beszédtanításban nagy szerepe van a bábjátéknak. Amikor megtanulunk valamit, nemcsak azért tanuljuk, hogy azzal közönség előtt szerepeljünk — mondta a tanárnő. — A gyerekek a bábnak szívesebben megszólalnak. Az első osztályosok közül sokan még csak itt, az intézetben kezdenek beszélni. Többen nem nagyon hajlandók próbálkozni azzal, hogy hangot adjanak, de ha a »báb kéri«, akkor neki megpróbálják. A nevelőotthonban, a szombati szabad foglalkozásokon mindig előkerülnek a bábok. Kezükre húzzák, örülnek neki. — Nem volt nehéz megtanítani őket az elkészítésükre sem. Játékaink szereplőit én tervezem. A megtanulásukban már tudnak segíteni. A ■ szombati bábos délutánon mindig sokan jönnek hozzám, hogy még ők is szeretnének bábot Játsszanak vele, újat készítünk. A bábcsoport legközelebb zenekísérettel szeretné előadni egyik darabját. S. M. Szakfilmek bét lakat alatt Gyors egymásutánban 12 új mezőgazdasági szákfilmet mutattak be tegnap a kaposvári Szabad Ifjúság filmszínházban. Az első somogyi mező- gazdasági szakfilmszemle időpontját sajnos nem a legszerencsésebben választották ki. A kedvezőre fordult időjárásban teljes erővel megkezdődtek a tavaszi munkák, és ilyenkor a szakemberek érthetően zsugorian számolnak minden percükkel. Ha ehhez még tudjuk, hogy Ugyancsak tegnap délelőtt volt a mező- gazdasági szakirányítók tanácskozása a mozitól alig százméternyire levő Dorottya szállóban, igazán csoda, hogy a bemutató nem maradt néző nélkül. Pedig hát egyedülálló esemény volt ez. sajnos, a szó szoros értelmében. Hosszú hónapok óta ez volt az első lehetőség mezőgazdasági szak- film megtekintésére. A megyei művelődési központ filmtárában több száz szakfilmet őriznek ugyan, de mint Antal Lászlónak, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya munkatársának szavaiból kitűnt, hét lakat alatt. — A téli továbbképzési időszakban 42 szakfilmes előadáson maradt el a vetítés, mivel a filmtárban »technikai okból« szünetel a kölcsönzés. Hiába várták a kért szakfilmeket többek közt Gyékényesen, Homokszentgyörgyön és a szőlősgyöröki gazdaságban is. Nagy kár, hiszen a szakfilm az ismeretek átadásának leghatékonyabb módja. Az utóbbi mondathoz hozzákívánkozik: lehetne. Több mint kétszáz iskolást is meghívtak az eseményre. A mezőgazdasági szakközépiskolások így már a kiválasztott szakma tanulásához kaptak érdekes ismereteket. A még pályaválasztás előtt állóknak pedig a filmek megmutatták, hogy a mezőgazdaság érdekesebb és sokrétűbb, mint a legtöbb ember gondolná. A MÉM oktatófilm-szolgálatának különleges »moziautójával« jött Kálvin Sándor, a minisztérium tájékoztatási főosztályának munkatársa. — Ez az autó egyben mozgó filmtár is. Most , 300 mező- gazdasági szakfilmünk van, ezek közül választottam ki a somogyiak számára legérdekesebb 12 új filmet. Egyebek közt a korszerű zöldségtermesztésről és a háztáji állattartás új módszereiről. — Úgy gondolom, csak kevesen tudnak ennek a »-szolgálatnak« a létezéséről. — Kevesen és mégis túl sokan. Ugyanis az országban — már 30 éve — egyedül végzem ezt a feladatot. A napokban például az ádándi tsz és a bogiári ÁG meghívását voltam kénytelen lemondani. Jó volna még néhány ilyen moziautó, ám a gazdaságok ellátása szakfilmmel elsősorban a megyei filmtárak feladata. Mikor Kálvin Sándor elindult — a csehszlovák köztársaság elnökétől ajándékként kapott moziautón —, még nem volt egyetlen magyar mező- gazdasági szakfilm sem. Az első, az Élet a lucernásban címűt, csak évekkel később fűzhette be a vetítőgépbe. — Az évek során szakfilmgyártásunk külföldön is tekintélyt szerzett, talán nagyobbat, mint idehaza ... Ezekben a hetekben azért járom a megyei székhelyeket, hogy ez a helyzet megváltozzon. A jó szakfilm — akárcsak a könyv — termelőerővé válhatna. A tegnapi esemény sokakat rádöbbentett, hogy ez a feltételes mód • megyénkben különösen helytálló. Bíró Ferenc Kürti András Öt p ziiesttbi 19. f •• I rr r Szokoar »A jónak elismerése, kivált tömegnél, nem oly rögtöni.« Vörösmarty De bizony, hogy igaz! Persze, csak ha már föl van találva a televízió, ha már száz meg százezer ilyen lát- tató-beszélő masina révén egyszerre sok millió ember lesz fültanúja és szemtanúja a jó jelentkezésének. Ezért is múlhatott felül minden várakozást az a hatás, amelyet Horpádszky szerdai tévéműsora keltett. Mozgósító erejét, tartósságát, sajtóvisszhangját tekintve. És — egyöntetűségét is! Már tudniillik, hogy a lelkes, pártoló, rokonszenvező megnyilvánu- táaok parttalan, zajgó-zúgó áradásában szinte észre sem vehető, meg sem hallható volt egy-egy ellenzéki gesztus, egy- egy tiltakozó hang. Azonnal, már a kisfilm után közvetlenül, telefonhívások százai futottak be a televízió központjába, majd rövidesen levelek, táviratok ezrei érkeztek ugyanoda, de az újságokhoz is, meg Guszték, Kosaras Kati címére közvetlenül is. tucatjával. A legtöbb szimpatizáns nem szorítkozott arra, hogy csak letegye voksát a zümbik mellett. Rögtön be is számolt a maga kálváriájáról, amikor ettől meg ettől a hivataltól, szervtől, intézménytől ilyen rengeteg írásos felszólítást, végzést, utasítást, figyelmeztetést, értesítést, döntést kapott maga is, illetve olyan temérdek iratot kellett magának is beszereznie, igazolást, jegyzőkönyvet, bizonyítványt. bizonylatot, jóváhagyást, mentesítést, engedélyt, hozzájárulást, illetve magának kellett írnia önéletrajzot, folyamodványt, kérelmet, indoklást, fellebbezést, meghatalmazást, illetve mennyit kellett szaladgálnia, várakoznia, kilincselnie, sorbaállnia. magyaráznia, hogy a különféle irományokat benyújthassa, hitelesíthesse, láttamoztathassa. lepecsételtethesre, lajstromba vétethesse, pótlólag kiegészíttethesse, az illetékeshez újólag benyújthassa ... Mert a papír — papírt szül. És üzemi dolgozók, technikusok, mérnökök panaszolták el, hogy újításaik azért alszanak, mert szinte több idő, energia, utánjárás szükségeltetik az újítás papírsleppjének beszerzéséhez, mint magának az újításnak a kifundálásához, a mintadarab összebütykölésé- hez. És büfék, presszók agyongyötört pénztárosnői érdeklődtek, hogy meddig kell még másolatos blokkot írniuk öt deka franciasalátáról? És pedagógusok fejezték ki reményüket, hogy a körzeti orvosok után talán az ő adminisztrációs kötelezettségeiket is csökkentik majd. És vasárnapi pecások méltatlankodva számoltak be arról, hogy most már, ha véletlenül horgukra akad egy arasznyi kövi márna, már vehetik is elő a kötelező horgásznaplót, már szigorú büntetés terhe mellett írhatják is be a megfelelő rubrikákba, hogy mely vízterülaten, mikor, .mekkorát __ É s állami gazdaságok vezetői, mezőgazdászok, téesz- vezetők rótták föl, hogy hovatovább már nem is tudják, milyen a mező, milyen az istálló, a gépműhely, a segédüzem. a sok kötelező jelentés, összesítés, statisztika végképp beragasztja őket az Irodába. És szervizpnűszerészek keltek ki az ellen, hogy a munA 700 ÉVES SOPRONBAN A söröslevakat elhajlóm Az utca söntésszagú. Felirat figyelmeztet a portán, hogy csatos üveget az üzembe vinni szigorúan tilos. Nincs csatos üvegem. Másféle üvegem sincs. Gépkocsi fordul ki a kapun, tele tartállyal. Kéry László sörfőző (a régi szakmunkások sörfőzőnek mondják magukat) úgy néz körül a gyárudvaron, mintha legalább harminc esztendeje járt volna itt utoljára. Pedig az az igazság, hogy harminc, pontosabban harmincnégy éve nézett körül először a Soproni Sörgyár udvarán, s azóta is csaknem minden reggel, délután vagy este. Attól függ, melyik műszakban dolgozott. Most mégis úgy néz a sörösautó után, mintha csodálkozna rajta. — Régen muraközi lovak voltak — mondja. — Olyan lábuk volt, mint az oszlop, szinte rengett alattuk az utca. Apám ült a bakon, fogta a gyeplőt keményen. A stráfko- csin családi sörök, hordósörök és jég ... Sok jég. Két családival, fél tömb jéggel szaladgáltam le a pincékbe, föl az emeletekre. De ezt a munkát szerettem a legjobban, érdekes volt, sok embert megismertem, főleg a vendéglősöket. Abban az időben nem volt nagy kelete a sörnek. Előfordult, hogy egész nap csak három üveggel tudtunk eladni, hiába erőlködtünk. A borhoz képest drága volt. Egy üveg családit egy pengő negyven fillérért adtunk, a bor literjét pedig 30—40 fillérért árulták a soproni gazdák. Ezért minden eladott üvegért másfél fillér százalékot kapott még a kocsikísérő is. Vagyis én. A kocsis, az apám, többet. A jég is hozott egy kis hasznot Egy tömb jeget húsz fillérért adtunk, ebből egy fillér az enyém volt. Mondom, élvezetes munka ez egy tizenhét éves gyereknek. Sokkal jobb, mint a sörgyár udvarán hordót mosni, rakodni, söpörni. Azt is csináltam eleget. Azután ideért a háború, elhajtották a lovakat, engem katonának vittek. Szerencsére nem tartott sokáig. 1945. május 8-tól néhány hétig Kufstein várában »raboskodtam«, mint a régi magyarok, de augusztusra már hazajöhettem. Tulajdonképpen ezután lettem én sörfőző, 1947-ben kaptam szakmunkásoklevelet. Varga Mihály volt a mesterem — most termelési osztályvezető a gyárunkban —, azok közül való, akik még német származású mesterektől tanulták a szakmát »véres verítékkel«. Mert azoktól úgy kellett ellesni a tudást. A Varga Mihály korabeli sörösökből kevés van már az országban. Sajnos, a legtöbben közülük nem érték meg a nyugdíjat... Ügy látszik, ez a sörösök sorsa. — ..Nem értem — mondonv — A sok sör előbb-utóbb kikészíti. a szervezetet... A vesét, a májat... — Eszerint a sörfőzó szereti a sört? — A sörfőző imádja a sört Sokat iszik, bár sohasem részeg. De az is igaz, hogy az igazi sörföző inkább huszonötször ellenőrzi önmagát, mint hogy egyszer is elhibázzon valamit. Nézze ! Én műszakvezető vagyok tíz esztendeje. Az a feladatom, hogy a főzőházban, i az erjesztőpincében és a palackozóban irányítsam, ellenőrizzem, segítsem a munkát. Hogy merném én azt vállalni, ha nem dolgoztam volna évekig mindegyik helyen, és ha nem volna olyan természetem, hogy mindennek magam szeretek utánanézni. Ahhoz, hogy valaki jó halászlét tudjon főzni, nem elég, ha megtanulja a receptet. Attól még igen elronthatja. A sörfőzéshez is több kell a puszta ismeretnél. Viz, árpából készült a maláta, kukoricadara, rizs, cukor és komló. Mindez együtt: a sör. Hogy mi a legfontosabb ezek közül? Nem tudom. Mindegyik fontos. A leges] egfontosabb azonban a sörfőző szíve... Mert a sörfőző szereti a sört a főzőüstben, szereti az erjesztőpincében, amikor hófehér habtakaró borítja, szereti a palackozóban ... — És mit szeret még a sörfőző? — A természetet és a zenét Sopron környéke üdítő, bár mostanában keveset sétálok a hegyekben. A feleségem, szegény, hamar elfárad, és én egyedül nem szeretek sétálni. Szövőnő a feleségem, egyre nehezebben bírja a munkát, fáj a háta, gyengül a szeme. Ezért nevelek rózsákat az udvarunkon, hogy ne kelljen most már messzire mennünk, ha a természetben akarunk kalapok kitöltése lassacskán már több szaktudást igényel, mint a legbonyolúltabb háztartási készülék vagy elektromos berendezés megreparálá- sa. És hogy egy telekkönyvi átíráshoz képest kismiska a Canossa-járás... És hogy örökösödés esetén ... És külföldi társasutazás előtt... És még mi mindent, hány példányban, milyen sűrűn, és — mennyire indokolatlanul. Jöttek a ziimbipárti levelek. Jöttek gépelten, cégjelzéses papíron, dülöngélő betűkkel, megvonalazott irkalapon, jöttek tollal vagy ceruzával róva föl különböző sérelmeket, zaklatást, buta okvetetlenke- dést, megalázó tortúrát. Ezúttal nem grafomániások írták a sok levelet, hanem a túlhajtott, a mindig mindent írásban rögzítő. írásban követelő, a mindenütt mindenkiyel csak írásban érintkező, az ügyvitelt, az ügyintézést csak papírtonnákkal megoldani vélő hivatali fölfogás és tényleges módszer elleni tiltakozásul — antigrafománok. Másféle levelek is érkeztek. Némelyikben például egy maszatos tíz- vagy húszforintos lapult, ezeket többnyire gyerekek küldték, madárele- eégre... És ami talán a legfontosabb — a felnőtt telefonálók, levélírók közül is igenj soit an érdeklődtek: hogyan juthatnának minél előbb egy párzüm- bihez, örömest tartanának ilyen madarakat ök is, tessék a jelentkezésüket regisztrálni, hogy még az elsők között... Teljesen nyilvánvalóvá vált pár nap alatt, hogy itt egy fontos, társadalmi méretű és jelentőségű kérdés, az írásos bürokrácia, a grafarnánnyava- lya vár megfékezésre, illetve orvoslásra. Horpádszky legádázabb tévés ellenfeleinek is be kellett látniuk, hogy kollégájuk új, nagy sikere nem abból fakad, hogy a hagyományosan biztos publicisztikai eljárással élt, tudniillik, hogy végy egy csinos nőt, mutass be egy kedves gyereket, netán egy jófopa kis állatot, esetleg mindezt együtt... Nem, a tízperces kisfilmben szerepelt ugyan egy vonzó megjelenésű, okos lány, Kosaras Kati személyében, ott volt Klammer Józsika is mint gyerek, egy mutatós madár is föllépett, de nem ez fűtötte föl a nézők kedélyét, nem ez adott tollat a kezükbe, hanem — maga a téma! Ráérzett erre a tömeghangulatra azonnal a rádió is, a Déli Hírek is. minden más pesti és vidéki újság is. (Folytatjuk.) gyönyörködni. Azt nem tudom megmondani, hogy a zenében mit szeretek — nincs zenei műveltségem —, csak egyszerűen jól érzem magam, ha muzsikát hallok. De csak a komoly zenével vagyok így. A szimfóniákkal, az operákkal. Furcsa. Nem? Ezen mindenki csodálkozik. A feleségem sem érti, hogy egy ilyen nyughatatlan ember hogy a csudába képes végigülni egy koncertet. A söntésszagú utcán Mozart »varázsfuvolája« szólal meg. Ausztria felől, zöld hegyeken át jön az este. — Hogy mit szeret még a sörfőző? — mosolyog maga elé a zömök, enyhén fei-de vágású szemű ember. — Hát szereti azokat a régi stráfkocsi- kat, amelyeken elutazott a fiatalsága. A vastag lábú lovakat, amelyeket háborúba, vágóhídra hajtottak, amikor az apja markából kicsúszott a gyeplő. Szereti az apja emlékét, a nyugdíj előtt sirba szállt régi szaktársakét, és szereti a kollégáit Sopronban, Kőbányán, Pécsen és Kanizsán. Nincs olyan sok sörös az országban, hogy húsz-harminc év alatt ne ismernék meg egymást. Megismerkednek, megisznak néhány korsó sört, azután már mindig emlékeznek egymásra. Szapudi András Somogyi Néplap 0