Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-22 / 93. szám
A 107. évforduló Világtörténeti örökség űnődés Leninről L eninről írni rendkívül nehéz. Egyrészt az ünnepélyek szuper] atí viaszokkal telezsúfolt beszámolói kísértenek ilyenkor, másrészt a filozofikus motívumok csábítják az embert, hogy tájékozottságát fitogtassa. Noha az az igazság, hogy sohasem lehetünk eléggé tájékozottak e roppant életműben, hiszen ő nem csupán irodalmat, zseniális téziseket, teóriákat hagyott ránk, hanem egy világ- történelmi méretű forradalmat, s a mindig jelenvaló, más és más alakot öltő forradalom igényét, s mítoszivá soha el nem idegeníthető emberségét is. Lenin él — mondjuk egyszerűen, magától értetődően, és elszállnak fölöttünk az évek. Közben nem vesszük észre, hogy ez a szakállas, mongolos szemű arc valahogy halotti maszkká merevedett a tudatunkban, valahogy «-letudtuk- magunkban, mint egy munkaigényes szigorlatot, mint egy nagy bölcsészt, akitől jól-rosszul megtanultuk a megtanulhatót, azután illő tisztelettel elhelyeztük alakját kultúránk panteonjában. És csak. nagy rikán jutunk a közvetlen közelébe. A napokban — e cikken tűnődve —. miközben megidéztem a róla és a tőle tanultakat, rádöbbentem — pironkodva, röstellked- ve —, hogy milyen keveset látok. érzek belőle, s ennek csakis én vagyok az oka. Mert ő nem rejtőzik előlem, ő bármelyik percben hajlandó velem beszélgetni, akár egykor a pétervári munkásokkal, vagy az analfabéta muzsikokkal, akik számára mindenkor a- legégetőbb, legfáradságosabb munkája közben is volt ideje, okos szava, s akiket ő sohasem a fölényes tanítómester szemével nézett, hanem az elvtárséval, a barátéval. Lenin él — ocsúdott bennem, valami egészen új, tavaszias érzés, és egyáltalán nem csodálkoztam, hogy mellettem lépked az utcán, elkísér barátaim közé, s alig hasonlít a róla készült festményekre, szobrokra. Egyetértőén bólintottam Gorkij szavaira, aki nem kis meghökkenéssel mondta, hogy »ez a kopasz, zömök, racs- csoló, kemény ember, egyik kezével szokrateszi homlokát dörzsölve, csodálatosan élénk szemét nyájasan csillogtatva, nyomban Az anya című regény hibáiról kezd beszélni,« És Robert Williams visszaemlékezései sem ejtenek ámulatba, mert természetesnek érzem, hogy Lenin naponta 18—20 órát dolgozott, és ugyanazt az ételt ette, mint bármelyik munkás, katona a Kremlben, s ezt nem valamiféle aszkézisből vállalta, hanem mert így esett jól neki: elvei szerint akart élni. És az is természetes, hogy irtózik mindenféle jelzőtől, amelyet a neve mellé illesztenek, hogy víg kedélyű, szerény. követelőzéstől és hiúságtól mentes, de soha vezető nem volt olyan kérlelhetetlen mint ő, amikor a nagy ügyről volt szó. »E hűség láttán meg kell békélnem ezzel a könyörtelenséggel« — jegyzi meg róla Heinrich Mann, Thomas Mann fivére. Bernard Shaw pedig ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti: »Lenin az egyetlen európai államfő, aki rendelkezik azzal a tehetséggel. jellemmel és tudással, amelyre ilyen felelősségteljes poszton szüksége van az embernek.-< Mindez Lenin. És mindezek csak tükörcserepek, melyek a világtörténelem óriásának egyéniségéről vü'antanak egy-egy szjkrát, a mór világhírű Leniriről, aki 1870. április 22-én látta meg a napvilágot egy szimbirszki iskolaigazgató hajlékában. Keleti kánok edzettsége, szívóssága, bátorsága párosult benne a legeurópaibb profesz- szorok kultúrszomjával, tudásával; otthonosan mozgott a csuvasok földjén, a szibériaiak vadászmezőin, s otthonosan a világ leggazdagabb könyvtáraiban, egyetemein. A lényeget tanította és cselekedte. Mindig vitakészen, tudása roppant fegyvertárával a logika vastörvényei szerint, de sohasem kinyilatkoztató szándékkal, fönntartva a tévedés emberi jogát. A Bolsevik Párt alapítója és vezetője szemében a marxizmus sohasem volt dogma — mindig' a forradalmi cselekvés vezérfonalát látta benne. »Ez az elmélet — mondotta — csak az alapköveit rakta le annak a tudománynak, melyet a szocialistáknak minden irányban tovább kell fejleszteniük, ha nem akarnak elmaradni az élettől.-* Nemcsak hazája történelméé, hanem az egyetemes históriáé, és ezen belül a magyar történelemé is. Annál is inkább, mert különös figyelemmel fordult az orosz néphez képest maroknyi magyar« ság felé, jól ismerte történelmét, forradalmi hagydmá- nyait. Hazája roppant gondjait hordván volt energiája behatóan tanulmányozni például a Magyar Tanácsköztársaság előzményeit, lehetőségeit. Azt a tényt, hogy a Károlyi-kormány, a burzsoá szocialisták, a magyarországi mensevikek és eszerek beolvadtak a magyar bolsevikok pártjába, és egységes pártot, egységes kormányt alakítottak — világtörténelmi fordulatnak nevezi. E z is Lenin. És mi minden még ! Törvénnyé ércesedett mondatok, a fizikai és a szellemi élet szféráiban útjelző gondolatok, de egy-egy mosolyszikra is a szimbirszki kisdiák arcán, egy-egy kedélyes hunyorítás mongolos szeme sarkában, miközben Szibériába utazik bundában. halinacsizmában. Teát főz szamovárján, Klara Zet- kint lekváros kenyérrel — elnöki éléstára javával — kínálja, olvas, jegyzetel, előadást tart, és pontosan, könyörtelenül pontosan fogalmaz. Nem lehet őt idézőjelek közé szorítani, szoborrá merevíteni. Ahol jelen van, ott nemcsak roppant műve van jelen, hanem eleven szeme sugara is, szokrateszi homloka, enyhén raccsoló hangja, egész élő valója. Ügy óriás, hogy nem nyomaszt nagyságával, úgy mai, hogy szinte a lélegzetét is halljuk. Szapudi András Nagy emberek írásaiból Sokan írtak róla. Volt munkatársak, külföldi írók, politikusok. Szavaik ma már történelmiek. Lenin élete minden pillanatában, egész lényével a harcba vetette magát. Minden gondolata abból született, amit hadvezért őrhelyén látott a harcban és a harcért. Nála különbül senki sem testesíti meg az emberi tett történelmi óráját, amit proletár- forradalomnak hívunk. Figyelmét semmi sem vonja el; nem ismer személyes gondot, nem a szellem elernyedését. Nyoma sincs nála a gondolat dilettantizmusának, a habozás vagy kétely árnya sem fér hozzá. Ez erejének titka, és az ügy győzelméé, amely benne testesült meg. A cselekvésért mozgósította a szellem minden energiáját: a művészetet, az irodalmat, a tudományt, még az elementáris áramlatokat, a tudatalatti mélységeket, az álmot is. Ezért volt az ő álma tett. Romain Rolland Hiába keressük ki a legragyogóbb forradalmi pályafutást! hősöket a forradalmak történetéből, hogy megérthe- tőbbé, világosabbá tegyük alakját olvasói számára. Nem jött ő villámsugárként. felküzdötte magát a proletariátussal együtt a föld alól, ahova elnyomta őket a tőkés társadalomnak kizsákmányoló, bilincsbe verő rendje. Ha hinni lehetne a vándorló lel- kekről szóló hindu hitregékben, talán azt lehetne mondani róla, hogy a munkások legnagyobb tanítómesterének, Marx Károlynak szelleme költözött bele, hogy új testhüvelyben ' folytatva életét, átvigye a valóságba azt, amit tanított. amiért küzdött. Kun Béla Lenin, a zseniális harcos és alkotó, nyugodt lelkusmeret- tel mondhatja el magáról, hogy Arkhimédész után ő az első, aki arra vállalkozott, hogy a földkerekséget .kiemelje világegyetemi lomhaságából... Miroszlav Krleza Vlagyimir lljics gyermekkoráról V. Boncs-Brujevics Gyakran faggattam Vlagyimir lljics rokonait a gyermekéveiről. Azokról különösen a nővére, Anna Iljinyics- na szeretett beszélgetni. — Vologya mindig egy meghatározott időpontban szokott felkelni — mesélte Anna Iljinyicsna. — A gimnáziumba fél kilencre kellett járnia. Vologya magától szokott felébredni, pontosan reggel hétkor — senki sem ébresztette. Miután felébredt, azonnal felkelt, nem engedte meg magának azt, hogy az ágyban he- verésszen. Fogat mosott, majd alaposan megmosakodott derékig. Maga vetette be az ágyát. A családunkban az volt a szokás, hogy a gyerekek maguk szolgálták ki magukat. A lányoknak arra kellett ügyelniük, hogy mind maguknak, mind a fiúknak minden ruhája meg legyen varr- va és be legyen stoppolva. Azután Vologya ' hozzákezdett azoknak a leckéknek az ismétléséhez, amelyeket már az előző este elkészített. Ezalatt' édesanyánk a reggelit készítette el. Az ebédlőben találkoztunk mindnyájan, és ott el szoktunk fogyasztani mindent, amit elénk raktak. Különösen Vologya ügyéit erre; neki ugyanis kitűnő étvágya volt, és csak megmosolyogta azokat, akik lassan ettek. »Ha olyan lassan eszel, mint ahogy a szénásszekér megy a hegynek fel, altkor beteg leszel, no meg erőtlen« — élceiődött velem Vlagyimir (én ugyanis reggelenként nagyon rossz evő voltam). Ablakunkból egyébként -látni lehetett a szénásszekereket, amint a kompkikötőből, a Volga felől felfelé kapaszkodtak a város irányába, egy meredek hegyre. A kis Vologya sokszor megfigyelte a kis lo- vacskas parasztszekereket, amelyeket még a kocsisok is segítettek minden erejükkel. Édesanya mindegyikünknek tízórait is adott. Vologya mindig egy szijjal ellátott hátitáskába rejtette azt. s nagyon elégedett volt, amikor ráadásul még almát is kapott. Fegyelmezetten végigücsörgött vagy tíz percet, mert anyánk a tea után nem engedett bennünket azonnal az utcára, nehogy megfázzon a torkuni j Pontosan 8 óra után 10 perccel Vologya felállt, elbúcsúzott édesanyától, édesapától, gyorsan felöltözött, minden gombot begombolt, azután elindult. Amikor hazaért, körülbelül egy vagy két órát sétálgatott az udvaron — az időjárástól függően. Vologya mélázni szeretett nagyon, fogócskázni meg rabló-pandúrt játszani, öt vezérnek választottált mindig. A játékban nagyon igazságosnak bizonyult. Erős fiú volt, de nem tűrte a verekedést, sosem vett részt a verekedésekben, és mindjárt megszakította a játékot, ha félreértésekre került sor. »Ez nem játék, hanem arcátlanság« — mondogatta. Voltak olyan esetek is, amikor saját magát vádolta játék közben, és ilyenkor azt bizonygatta, hogy mint vezér, helytelenül cselekedett. Ebédkor mindig találkoztunk, és beszámoltunk az az napi eseményekről. Anya és apa figyelmesen végighallgatott bennünket, és minden dolgunkat szívügyének tekintett. Édesanya megkövetelte, hogy egy meghatározott napon vele és egymással oroszul, egy másik napon franciául, egy harmadik napon pedig németül beszéljünk. Ez nagyban elősegítette, hogy megtanultuk ezeket a nyelveket. Vologya tökéletesen elsajátította azokat. Később egyedül tanulta meg az angolt, az olaszt és a lengyelt. A gimnázium első osztályától kezdve a latint és a görögöt kedvelte meg különösen. A diákoknak ezek a nyelvek igen nehezen mentek, neki azonban köny- nyen. A leckéhez Vologya ebéd után szokott hozzáfogni. Mindert tantárgyból mindig többet csinált, mint amennyit feladtak. Igen sokat olvasott. Az egyes osztályokat kitüntetésekkel végezte, a gimnáziumot pedig eminensként, aranyéremmel. A szobája mindig tiszta volt, a könyvei be voltak kötve, a füzeteit mindig gondosan vezette. Egyszer valahogy az egyik füzetére nagy tintafoltot ejtett. Ez nagyon bántotta. Kivette ezt a lapot a füzetéből, másikat varrt bele. és azonnal hozzálátott annak a három oldalnak az átmásolásához, amelyet már korábban teleírt. Tanulás közben erősen koncentrált, a figyelme nem kalandozott el. A tanulás befejeztével a szükséges könyveit és füzeteit berakta a hátitáskájába, a többit pedig az asztalán és a szekrénye polcain helyezte el, vagyis a »könyvtárában«, amelyről külön katalógust vezetett egy füzetben. Ha elkészült a leckéje vei, Vologya szívesen játszogatott a húgocskáival. Azután mindannyian teázni szoktunk, majd pontosan nyolc órakor vacsoráztunk. Fél kilenckor Vologya elment fogat mosni, megmosakodott, és miután mindenkitől elköszönt, lefeküdt, s hamarosan el is aludt Ha néha csintalankodott is mindig engedelmes volt: anyánk és apánk szava a számára törvénynek számított. Mindent megtett nekik, akármit kértek tőle. A családban is nagyon szerették őt. (Oroszból fordította : I Uajzer Lajos) Víztorony nélkül A MEGYEI mezőgazdasági beruházások tervezője és lebonyolítója a kaposvári Agro- ber-kirendeltség. Hosszú évek óta foglalkoznak mezőgazda- sági létesítmények megvalósításával, köztük nem kis számban szerepelnek az állattartó telepek. Az Agrober a munkája során számos intézménnyel működött együtt. A szaktelepeket például a Mezőgép siófoki gyáregysége látja el víztornyokkal. Illetve csak eddig látta el, mivel a gyár más termék gyártására rendezkedett be, s ezt a munkát meg- | szüntette. Csaknem tízéves a kapcsolat az Agrober és a Mezőgép között. A beruházó március 7-én adott megbízást a siófoki gyáregységnek a hamarosan megépülő. 5500 férőhelyes bö- hönyei sertéstelep 150 köbméteres víztornyának gyártására. Három nappal később, a gyár igazgatója, Boros József levélben értesítette a beruházót, hogy megszüntették a víztorony gyártását, a továbbiakban exportkötelezettségeiknek tesznek eleget Tekintve, hogy a Dunántúlon nincs még egy olyan intézmény, amelyik ilyen munkát elvállalna, az Agrober azzal a kéréssel fordult a gyárhoz, hogy legalább a böhönyei víztornyot készítsék el, mivel átadásának közeli határideje miatt már nem áll módjukban új gyártót keresni. Március 29-én levélben válaszolt a gyár igazgatója a kérésre, melyben többek között ezt írta: »Sajnálattal értesítem, hogy a 150 köbméteres víztorony gyártására vállalkozni nem tudunk az Önök által is ismert exportkötele- zettségeink miatt...« A levél a továbbiakban egy alföldi eéget ajánl, amely feltehetően gyárt hasonló objektumokat. Ez a válasz már csak azért sem volt elfogadható, mert sem idő, sem lehetőség nem látszott az új partner fölkeresésére. Ezért Eszterhai Sándor, az Agrober igazgatója március 30-án ismét íyt a gyár vezetőjének. A levélbep a régi kapcsolatokra hivatkozott, valamint arra, hogy »szokatlan elintézési mód az, amikor előzetes bejelentés nélkül közük, hogy a víztornyok gyártását megszüntették és a megrendeléseinket nem veszik figyelembe ...« Végső érvként pedig arra hivatkozott, hogy »sertés- és tehenészeti telepeket víz nélkül üzemeltetni nem lehet.. .« A levélre válasz sem érkezett. Fölkerestük a Mezőgép-nel Csúsz Imre főmérnököt. Elmondta: az idén is gyárt a siófoki gyáregység víztornyokat, igaz, kisebb mennyiségben. Bizonyára későn adta le az Agrober a rendelést, s miután telítve voltak megbízásokkal, azt már nem tudták vállalni. A siófoki gyáregységbe látogatva megtudtuk, jobb üzlet a hátsó hid, mint a víztorony. mivel az már — úgymond — »kifutott«. NEHÉZ állást foglalni egy vállalat döntéséről, hiszen ezt a döntést bizonyára hosszú mérlegelés és előkészítés előzte meg. Az azonban az eddigiekből is kitűnik: joggal elvárhatta volna a megrendelő, hogy az ilyen jelentős lépésről időben értesítsék. Ez nem történt meg, s kárát nemcsak egy gazdaság, hanem közvetve a megyei beruházás látGödöllőn tervezték, Kaposváron üzemel Új sxalaghegesxtö berendezés Hazánkban az elmúlt években számos burgonyatárház épült. Ezeknek jelentős részét, mintegy harmincat, az NDK- ból származó Axcobloc típusú manipuláló gépsorral szerelték fel. A gépsorokban tárházanként 15—20 úgynevezett hevederes szállítószalag üzemel. A szalagok a természetes »elhasználódás« következtében egy idő után megnyúlnak. Amikor pedig már a szalagfeszítő szerkezet sem segít, a szalagok hasznavehetetlenné válnak, noha egyéb hibájuk nincs. Ez adta az ötletet a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet két munkatársának — Sóti Lászlónak és Molnár Gézának —, hogy valami megoldást találjanak a pvc alapanyagú tárházi szalagok élettartamának meghosszabbítására. Rövid idő alatt megtervezték a szalag ragasztására alkalmas gépet. Egy speciális műanyaghegesztő berendezés ez, mellyel az előzetesen rövi- debbre vágott szalag végeit meghatározott üzemi hőmérsékleten összehegesztik. A speciális hegesztőberendezésből eddig egy készült el, s azt a Kaposgép szolgáltató részlege üzemelteti' ez év januárjától. Munkájának minőségére jellemző, hogy — a megfelelő hegesztési technológia betartásával — a hegesztett rész kötésszilárdsága azonos vagy néhány százalékkal nagyobb, mint a szalag anyagáé. Hannover A számítástechnika vezet A jubileumi, 30. nemzetköz' vásáron Hannoverben a csaknem egymillió négyzetméter nyi vásárterületen ezúttal 1 a műszeripar, ezen belül ar elektro- és s zárni tástechnik. domináL rendelésében öt magyar külkereskedelmi vállalat (IGV, Ganz-műszer, Metalimpex, Transelektro és Videoton) vesz részt. Jelen van még az Elektromodul is, amely önállóan mutatja be termékeit. A vásáron, amely a felső rolt szakterületeken a világ egyik legjelentősebb rendezvényének számit, a Humgexpo
