Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-02 / 78. szám
GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették drága testvérünket, id. LIPP KÁROLYT, ax iparcikk-kisker. Vállalat sofőrjét, hogy 49 éves korában — hosszú szenvedés után — elhunyt. Temetése április 5-én, kedden 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló hozzátartozói * * * Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, FURÁK ERNONÊ hosszan viselt betegség után, <56 éves korában elhunyt. Temetése 5- én, kedden fél 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászolja leánya és ve je. (6942/7) ♦ • • Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. NAGY JANOS Kaposvár, Nyugat-Ivánia u. 39. alatti lakos, volt kefegyári dolgozó, 1977. március 30-án, életének 88. évében csendesen elhunyt. Végső búcsúvétele 1977. április 6- án, szerdán fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló özvegye, gyermekei, unokái, dédunokái. (89384) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, HORVATH SÁNDOR temetésén részt vettek és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család m m m Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a nagymalom és a ruhagyár próbagyártó részlege dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, BOROS GYULA temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (89141) Siófoki egyszobás ház — előtérrel, pincével, 400 n-ölön — eladó. Szinte, 1055 Budapest, Szalay u. 5/a (fWS) A kaposvári Egyenes! út végénél minden termelési, hétvégi vagy üdülési célra alkalmas telek eladó. Érdeklődni: Kaposszerdahely, Kossuth u. L__________________(3933) Szárszótól Szemesig közvetlenül vízparti (vízhez közeli) telket, telekrészt veszek. »Ár- közléssel 13057®-« jeligére, a budapesti Fel- szabadulás téri hirdetőbe. (6937) Az északnyugati városrészben — a 12-es buszjárathoz közel — nagy családi ház (két családnak is megfelelő), gázfűtéssel, garázzsal) beköltözhetően eladó. Kaposvár, Nádor u. 5. (69177) A szántódi révnél már épülő — hat lakrészes — társasüdülőben lakrész még leköthető. Boda György, 8752 Zalakomár. (153056) . Nagy családnak is J megfelelő lakóház — I melléképülettel és garázzsal — fizetési könnyítéssel eladó. Kaposvár, Liszt Fe- renc u. 22. _______(3984) N yaraló családi okok miatt. Kétszintes, télen is lakható, s termálfürdőre néző 60 n-öles telken. Igái, Nyár u. 2fl. Ajánlatokat a dombóvári hirdetőbe. ________________(517740) E ladó Tab legszebb helyén 440 n-öl gyümölcsös, építési telek, 250 Ft n-ölenként. Érdeklődni du. 4 óra után vagy hétvégén lehet. Tab, Mártírok útja 37. (3995) Kadarkúton a Hódo- si u. 29. számú háromszobás — két lakásnak megfelelő — ház OTP-kölcsönnel megvehető, ezer n-öles belterületen. Tárgyal : Kadarkút község tanácselnöke. Régi karosszériás, kiskerekű ezres Wartburg gépkocsi eladó. Kaposvár, Kinizsi lkt. 5. ép. in. lépcső 1/4. DU. 2—4. _________(mi) E ladó H—65 típusú olaj kályha, Skoda 100- as és Fiat 850-es gépkocsialkatrészek. pe- thes, Barcs, József A. u. 3., 17-től 19 óráig. __________________(50200) I 3-s Zaporozsec és t db gyermekkerékpár eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Sávház, II. V. em. 20. (69213) Wartburg 353-as — garázsban tartott, keveset használt — személygépkocsi (UE-s rendszámmal, 1980-ig érvényes műszaki vizsgával) eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Léva köz 1., II. lph. Fülöp, vagy a 11-846-os telefonom____________(69209) . Trabant Combi (kék) új karosszériával, felújított motorral, 3 éves műszakival eladó, igényesnek. Nagyatád, Honvéd u. 32. Héder. (3937) A VOLÁN 13. S3 Vállalata 1977 áprilisában saját szervezésű alapfokú személyes lehereépjármö- veze ói fantolvamof .üdít A jelentkezőkkel szerződést kíván kötni. Jelentkezni személyesen, a vállalat személyzeti és oktatási osztályán lehet: Kaposvár, Füredi u. 180. (14804) A Somogy megyei MÊK az 5/1972. (ül. 16.) Bk M sz. rendeletben előírt feltételekkel (szakképesítés, szakmai gyakorlat) pályázatot hirdet-az 1977-es nyári üdülési szezonra — a Balaton-parti szabad kasszás kiskereskedelmi egységek vezetői munkakörére. Balatonberénytől Balatonszemesig: a fonyódi MÉK- kirendeltségen. (Fonyódliget, Bercsényi u.) Balatonszárszótól Balatonvflágosig: a siófoki MÉK- kirendeltségen (Siófok, új ipartelep) lehet jelentkezni személyesen vagy írásban. (Felvilágosítást is ott adnak a boltok forgalmáról.) A jelentkezési határidő: 1977. április 15. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. (69073) Kétszobás, szövetkezeti lakás garázzsal eladó. Nagykanizsa, Attila u. 14., I. lph. ni. em. 10. Papp. ___________(470670) K ét és fél szobás, komfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: vasárnap, hétköznap 17-től. Kaposvár, Hegyalja út 64. (69135) Siófok-Kilitibcn — aszfaltos útnál — 170 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni : ingatlanközvetítő Vállalat, Siófok. (69127) Az igali fürdőhöz közel ház eladó, 1500 négyszögöles telekkel. A víz be van vezetve. Érdeklődni: Kazsok, Kossuth u. ll. sz. mindennap. (69109) Az őtvöskónyi szőlőhegyen szőlő és gyümölcsös telepítésére alkalmas — 800 négyszögöles — üres terület eladó, megosztva is. Farkas, Nagyatád, Zóka u. 2. (69087) Négyszázhúsz négyszögöles házhely eladó. Megosztva is. Érdeklődni : vasárnap egész nap. 48-as ifjúság út- ia 36., 1/42. hétköznap fél 4 órától. (69143) Beköltözhető háromszobás ház, 360 n-öles telekkel eladó Kaposvár, Egyenesi u. 36. sz. alatt. Érdeklődni: 17 órától. (69234) Ház eladó : Kapós- mérő, Kossuth L. u. 63. Érdeklődni: Kapós- mérő, Dózsa Gy. u. 18. Bármikor. (690i88) Családi kertes ház eladó. Marcali, Béke u. 28. Érdeklődni: a 30. számú háznál. _____(50184) ötvöskónyi-Kishan- gyásban 690 négyszögöl 6 éves telepítésű hazai szótő—gyümölcsös, téglaépülettel — önköltségi áron — igényesnek eladó. Ugyanott 350 négyszögöl 3 éves telepítésű — hazai szőlő is eladó, új, modem épülettel, elfogadható áron, igényesnek. Érdeklődni : a 8. sz. pincénél, vagy Nagyatád, Széchenyi tér l. sz. alatt. Tóth János. ____________($9215) H arkányi, úttal ellátott, szép panorá- máj ú, 200 négyszögöl nagyságú hétvégi telek eladó a buszmeg' álló és a Tankes csárda közelében. Építeni lehet! »Laza beépített- ségű terület-« jeligére, a pécsi Sáliéi utcai hirdetőbe. (505739) Barcson háromszo- ba-összkomfortos családi ház (melléképületekkel) beköltözhetően eladó. Ifjúság u. 25. Érdeklődni : szomszédéknál, egész nap. ___________ (501207) G yékényesen a kavicsbányánál közművesített, villannyal ellátott halásztanya eladó. Érdeklődni Nagykanizsa, Néphadsereg útja 40. 1-es ajtó. Telefon: 13-198. vagy Szabó Ferenc halóméi, Gyékényes n.. Hunyadi út 8. ________ (70926) B alatonmárián újonnan épült, vízparthoz közeli nyaraló eladó, igényesnek. Zalakomár, Rákóczi út 7. Jakus. (7-0927) Somogyaszalóban Kossuth Lajos u. 13®. számú ház eladó. _________________(£8626) A Nádasdi-dűlőben szőlő, szántó, pince, présház fölszereléssel eladó. Jószágtartásra alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Honvéd u. 20/c, a házmesternél. _________________(68979) F onyódligeten villarész 160 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni : Ba- latonlelle, Rákóczi út 288. Balazsinné, vagy a kaposvári 14-718-as telefonon. (69001) Skoda — hároméves, vizsgázott — betegség miatt eladó. Székely László, Siófok, Tanács- Tíaz u. 10. Telefon : 108-45______________(3933) Fiat 850-es eladó. Telefon : Kaposvár, 12-859 15 órától. ______(69176) Z M-es Wartburg de Luxe eladó. Érdeklődni : a 13-602-es kaposvári telefonon 17 órától, vasárnap bármikon_____________(69134) I K-s P. Fiat 1300-as eladó. Érdeklődni : a tabi vasboltban. ______________(50196) Z H-S 1300-as Lada eladó. Érdeklődni : Ba- latonboglár, 11-29-es telefon.__________(50190) M ost műszaki vizsgázott Trabant Hyco- mat igényjogosultnak eladó. Érdeklődni : Kazsok, Kossuth u. ll. Mindennap. ______(69119) M ost műszaki vizsgázott 1500-as Polski Fiat eladó. Érdeklődni : Kovács Károly, Kazsok, Kossuth u. 11. Mindennap.______(69112) I K-s forgalmi rendszámú Wartburg eladó. Magyaregres, Dózsa út 6.________(69162) 1978 decemberéig műszaki vizsgázott Skoda Octavia eladó. Motorhibás. Inke, iskola.^_____________(C9154) ZE-s Trabant Limousine eladó. Cfm : Kaposvár, Berzsenyi u. 10., n. 4. Érdeklődni : vasárnap, egész nap. _________ (09216) V W 1600-as Combi jó állapotban eladó. Han- kiss, Szombathely, Jókai jy,________(34609) S imson B 50 eladó. Érdeklődni : Siófok, Széchenyi út 19. Makk. _________________(69250) UV-s rendszámú Zsiguli sürgősen eladó. Balatonboglár, Zrínyi u. 26. Konecsny. ______________________(50237) C T-s 601-es Trabant sürgősen eladó. Érdeklődni Kaposváron a Rákóczi-pályán, egész nap._______________(3974) S koda octavia üzemképes állapotban, érvényes műszaki vizsgával eladó. Kaposvár, Csalogány u. 90. Ér- deklődni: egész nap. Trabant — UM-es — eladó. Megtekinthető : Kaposvár, Tóth Lajos u. 17. Telefon: 12-863 __________________(3-884) U C-s rendszámú Zsiguli eladó. Siófok, 10-822-es telefon. Dömötör István, Sió Aruház. (14797) Dombóvár belvárosában kétszobás, komfortos társas- ház OTP-átvállalás- sal eladó. Érdeklődni: Dombóvár, Molnár Gy. u. 28., niA4. vagy a 16-3®-as telefonon 18 óra után.________(69168) B alatonbogláron társasházban másfél szobás, összkomfortos, garázsos lakás eladó. Dr. Ölti, Baracska- Annamajor. (121961) Elcserélném kétszo- ba-hallos, komfortos, tanácsi lakásomat másfél szoba-összkomfortosért. Gulyás István, Kaposvár, Rákóczi tér 16. (Piaci bejárató____________(69013) B arcson kétszobás OTP-társasházrész 120 OK#) Ft-ért eladó, beköltözhetően. Május 1. u. 5., ín. em. 30. __________(50182) K aposvári nagy méretű (belvárosi) szo- ba-konyha-előszobás lakásomat elcserélném hasonló budapestiért. Cím : Kaposvár, irányi Dániel u. 17. sz. 1. ajtó. (69068) Elveszett egy németjuhász kan kutya Kaposváron. A megtalálóját Jutalomban részesítem. Kaposvár, Jászai Mari utca L sz. (Mártonék), vagy telefon : 13-330. 16 család méh NB- kaptárban minden elfogadható áron eladó. Kispál Sándor, Kis- korpád, Petőfi u. 26. Eladó holland rózsa, somogygyöngye étkezési burgonya — garantált, szagtalan. Helyben házhoz szállítom, kisebb mennyiségben is. Kg-ként 6 forint. Ugyanott a fenti vetők is kaphatók kg-ként 7 forintért. Vidékre plusz vasúti fuvar utánvéttel. Id. Fülöp József Kaposvár, Egyenesi út, a 3-as buszvégállomástól 300 méterre. Nylgzői-tanya. (3921) Magános, független nőt keresünk háztartásunkba, családtagként. Ilovszky, Üjvár- falva, Kossuth u. 67. _________________(69128) Zongora (páncéltőkés) és Pfaff varrógép eladó. Káposztás Gusztávné, 8600 Siófok, Báthori fejedelem út 47/a (€705) Megvételre keresek ingaórát, zsebórát, kandallóórát, utazóórát, lüszterlámpát, petróleumlámpát, régi festményt, gyertyatartót, réz kávédarálót, mozsarat, vasalót, díszpárnát és használt libatollat. Vétel és eladás egész nap. Hor- váthné, Kaposvár, Irányi Dániel u. 3/A, telefon: 11-964 (3912) 500 db Lawson ciprus — 2 éves magágy! csemete, 30 cm-es — eladó. Kadarkút, Ar- pád út 51. (69120) Egyéves üszőborjak eladók, és egy igás- kocsi is. Kutas, Ady E. utca 53. (69090) zalakaroson levő üdülőmben emeleti, bútorozott két szoba egész szezonra kiadó. Újudvar, Ország u. 27. Balázs. __________(470671) A merikai elektromos csónakmotor eladó. Kaposvár, Május 1. u. 25. Kudlák. (69227) Somogygyöngye és dezíré vetőburgonya eladó, 5 Ft/kg. Hedre- hely, Kossuth u. 12. __________________(3959) E züstfenyő-csemete 2 éves 10 cm felüli 2 forint, jegenyefenyő- csemete — 2 éves — 3 forint. Utánvéttel is küldök. Szinyéri Péter, Zákány, Szabad- ság út 155._______(3900) ö riás gyümölcsű piros- és íeketeribiszke- tövek darabonként 10 Ft-ért, évelő szegfű- palánta tövenként 3 Ft-ért kaphatók. Toronyi-kertészet, Békéscsaba, Botyánszki u. 27.____________(38590) S zikvízüzem teljes fölszereléssel eladó, nyugdíjazás miatt. Szekszárd, Petőfi u. 38._______________(192929) E ladó hűtőszekrény, porszívó, komplett fürdőkályha, dohányzóasztal fotelokkal, olaj kályha, mosógép. Kaposvár, Katona J. u. 3. (3981) Régi, porcelánfejű babát keresek. Medve. Siófok, Budai Nagy Antal u. liO. (69295) Faház eladó. Zamárdiban felállított, 8 elemre szétszedhető, dupla falú, 12 négyzetméteres — 25 000 forintért. Érdeklődni : 1024 Budapest, Ezredes u. 10. Kovácsék, 851-613, vagy Balatonboglár, Ibolya u. 4. sz. alatt, Törökék. (50236) Kisvárdai rózsaburgonya — 10 mázsa étkezési és 10 mázsa vetőmag — eladó, valamint 5 mázsa nagy- szemű, fehér napraforgó. Ar: megegyezés szerint. Andó János, 8638 Somogy túr, Zrínyi u. 10. ______(50232) F igyelem! Redőny! Fából vagy többszínű műanyagból elkészítem redőnyét, tok nélküli ablakra is. Gyur- csó József, 2141 Csömör, Nap u. 6. Telefon : 803-622. 63 éves nyugdíjas — családi házzal rendelkező, józan életű, özvegy férfi — keresi korban hozzá illő, komoly gondolkodású asszony ismeretségét, házasság coljából. Leveleket »Tavasz-« jeligére, a barcsi könyvesbolt^ ________(50201) 3 5 éves szőke villanyszerelő — egy gyermekkel, rendezett anyagiakkal — megismerkedne hozzá illő lánnyal vagy elvált asszonnyal, házasság céljából. Csákány, Fő u. 22. (50185) • bútor Eladó nagy méretű, modem konyhaszekrény — részletre is. Kaposvár, Pete Lajos u. 2., ni. em. 15. (3950) Pannónia kertitraktor pótkocsival eladó. Nagyberki, Felszabadulás u. 37._____(69130) E bek veszettség elleni oltása A Kaposvári Városi Tanács V. B. termelés—ellátásfelügyeleti osztálya értesíti a város és városrészek ebtulajdonosait. hogy az ebek veszettség elleni kötelező oltása az alábbi helyeken és időpontokban történik: 1977. április 6-án Bartók Béla u. 2. 1977. április 7-én Füredi u. 79. 1977. április 8-án Szigetvári u. 102. 1977. április 13-án Vásártér, mázsaház 1977. április 14-én Vásártér, mázsaház 1977. április 15-én Gorkij u. 24. 1 Í977. április 19-én Virág u. 32. 1977. április 20-án Kaposvár toponári városrésze 1977. április 21-én Kaposszentjakab, Kinizsi söröző, 1977. április 22-én kaposfüredi városrész, 1977. április 27-én pótoltás Vásártér, mázsaháx. Az oltások kezdete: reggel 7 óra. Az oltóhelyekhez az utcacsoportosítás a szokásos. Minden három hónapnál idősebb eb oltása kötelező! A tulajdonos köteles a pénzügyi osztályon bejelenteni, ha kutyája az 1976. évi összeírásból kimaradt, illetve a háromhónapos kort elérte, a tulajdonban vagy a tartási célban változás történt, illetve a kutya elveszett, vagy elpusztult Az oltás alól elvont ebek kiirtása — a veszettség fellépésének állandó veszélyére való tekintettel — az oltások befejezése után megtörténik. 250 literes betonkeverő eladó. Kaposvár, Schönherz Zoltán u. 78. (3972) Termelőszövetkezetünk vállalatok, intézmények, egyéni vásárlók részére fával égetett darabos meszet ajánl megvételre Szükség esetén szállítást is vállalunk. Ára: 151 Ft'mázsa + szállítási költség. Levélcím: Magyar Tenger Mg. Tsz, Zánka. Telefon: Szentantalfa 12. 04777) ’éi" i' ' ' '■ - a. 1 / -, .. - ■- . Dolgozókat alkalmaznak A Somogy megyei Élelmiszer- Háztartási- és Vegyiáru-kiskeres- kedelmi Vállalat nagyatádi 466. sz. boltjába fölvesz szakképzett vagy szakképzetlen, gyakorlattal rendelkező eladókat. Működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: a nagyatádi 466. sz. bolt vezetőjénél. (14795) I A Tab és Vidéke Afész Napsugár Áruháza műszaki osztályára fölvesz szakképzett vezetőt és eladót. jelentkezés: személyesen vagy írásban, a személyzeti vezetőnél. 8060 Tab, Kossuth Lajos u. 1. (50195) A mernyei takarmánykeverő- üzemünkhöz női és férfi munkásokat fölveszünk. Jelentkezés: Mernyén, a keverőüzemben : Gabonaforgalmi Vállalat. (69185) Egy gépírni tudó adminisztrátort, egy segédmunkást fölveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: az AFOR-kirendeltség vezetőjénél Kaposváron a Jutai úton. Fölveszünk egy nyugdíjas gyors- és gépírót is csökkentett munkaidőre. Jelentkezés: az ÁFOR m. sz. tájegységi központjában a kereskedelmi vezetőnél, Kaposvár, Noszlopy Gáspár u. 4. (14781) Az Élelmiszeripari Szakközépiskola fölvesz takarítónőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni Kaposvár, Május L u. 2. sz. alatt lehet, a gondnokságon. (14820) A Fővárosi Tanács 40 férőhelyes balatoni üdülőjébe állandó főfoglalkozású üdülő vezetőt keres. (Az üdülőben főzőkonyha nincs, élelmezést más üdülőkből biztosítunk.) Szakmai gyakorlattal rendelkező nyugdíjas is megfelel. Siófoki lakosok előnyben! Jelentkezés: levélben, részletes önéletrajz mellékelésével. Cím: Fővárosi Tanács V. B. gazdasági hivatala, üdültetési osztály, 1840 Budapest, Városház u. 9—1L (3002) Balatoni üdülőnkbe takarítónőket, felszolgálókat és konyhai dolgozókat keresünk. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek! Ellátást biztosítunk. Elsősorban siófoki és balatoni öldvári lakosok jelentkezését várjuk. Cím: Fővárosi Tanács V. B. gazdasági hivatalának üdültetési osztálya, 1840 Budapest, Városház U. 9—ÜL (3093) Kaposvár, vörös Csillag: du. 3 és 5 órakor: RÁKÓCZI HADNAGYA, este 7 órakor: EZ A KEDVES VIKTOR (14). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: MESE SZALTÁN CÁRRÓL, du. 6 és este 8 órakor: ÜVEGHÁZ (18). Siófok: este 7 órakor: UZSICEI KÖZTÁRSASÁG I—n. Nagyatád: du. 5 órakor: EGY KIRÁLYI ALOM (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.59: Műsorismertetés. 9.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . 9.05 : A hipnotizőr. Csehszlovák balettfilm. 9.35: Az első nyár. Szovjet film. 10.45—11.15: Nyugalmunk érdekében. 13.08: Műsorismertetés. 13.10: Vitézek. Spanyol filmsorozat. 13.35: Az utolsó gyalogos. NSZK film. 15.00: Magyarokkal Afrikában. 16.26: Közművelődés közelről. 16.05: Hírek. 16.10: A Színházművészeti Szövetség közgyűléséről. 16.25: A magyar fotográfia története. 16.45: Reklám. 16.50: Egymillió fontos hangjegy. 17.10: Hétvégén a hétköznapokról. 18.00: Reklám. 18J0—22.30: Ki mit tud? 18.55: Cicavízió. 19.06: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Ünnepi köszöntő. Elmondja: dr. Maróthy László, az MSZMIP PB tagja, a KISZ KB első titkára. 19.30: Tv-híradó. Kb. 22.30: Tv- híradó 3. Budapest 3. 20.00: Műsorismertetés. 2MS: X hazudós Billy. Angol film. 2ŰL.30: Tv-híradó 2. 21.50: Munkácsy. Dokumentumfilm. 20.40—23.10 : Chopin : Etűdök. Jugoszláv Tv 15.25 : Labdarúgás : Olimpija— Zagreb. 17.45: Isten hozta — 18.45: Zenebarátok. 20.00: Humoros sorozat. 20.30: Dokumentumadás. 20.59: Az Eurovízió dala. Osztrák Tv 15.15: A ml doktorkisasszonyunk. Filmvígjáték. 17.00: Sport ABC. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Panoptikum. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 10.55: Sporthírek. 20.15: Rudi Ca- rell showműsora. 21.50: Sporthírek. 22.06: Közvetítés wembleyből: Dalest. 23.36: A nagy kaland. Film. 0.55: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Bárdos Lajos—Páko- litz István: Énekeljetek! 8.35: Lányok, asszonyok .. . 9.00 : Katedra. 9.30: Sulisajtó. 30.00: Hírek 10.06: Bellini: Norma. 10.2K: A Moszkvai Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij-hangversenye. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 14.00: Hírek. 14.05: Holnap közvetítjük... 14.25: Import helyett hazai termelésből. 14.55: Üj zenei újság. 35.30: Kovács Kati, Máté Péter és a Lokomotiv GT felvételeiből. 15.55 : Reklámparádé. 16.00: 168 óra. 17_.3fl: Dávid Gyulára emlékezünk. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Sporthírek. 18.45: A rádiószínház bemutatója. Eljött a tavasz. 19.54: Lemezmúzeum. 20.31: Svéd Sándor operaáriákat énekel. 21.00: Hírek. 21.05: NótaeSt. 22.00: Hírek. 22.15: Közvetítés az asztalitenisz VB-ről. 22.3®: A beat kedvelőinek. 23J.5 : Richard Strauss: Symphonia Domestica. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Melódiakoktél. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.26—7.59 : A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Verbunkosok, népdalok. 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.30 : Hírek. 9.33 : Hetilapszemle. 9-38 : Miljutyin operettjeiből. 10.00: Szabad szombat — A Baksay családnál. 12.00: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 12.30: Hírek. 12.32: Kamaramuzsika. 12.59: Zsebpénz. 13.30: Hírek. 13.33: A Magyar ^ Rádió és Televízió gyermekkórusa magyar szerzők műveiből énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.OO: Fiataloknak ! 14.45 : Együtt-egymásért ! 15.45: Hírek. 15.48: Egy tolvaj. 1P.05 : Neményi Lili és Szabó Miklós operettfelvételeiből. 16.30 : Hírek. 16.33: Közvetítés a ZTE— FTC és a Vasas—Dunaújváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. 17.26: ötórai tea. 18.30: Hírek. 18.33: Daloló, muzsikáló tájak. 18.46: Sportkrónika. 19.16: Jó estét, gyerekek! 19.23: A becsületes megtaláló. 19.45: Magnósok, figyelem! 20.3®: Hírek. 2Ó.33: Böngészde. 21.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.30: Hírek. 22.33: Borisz Godunov. 23.15: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjel- zőszolgálat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismerte* tés. 8.08: Mindenki zeneiskolája. 9.01: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 10.810: Hírek. 10.05 : Dzsesszfelvételekből. 10.50: Offenbach: Hoffmann meséi. Közben: 12.00—02.20: Déli krónika. 13.47: Bartók: Falun. 14.00: Hírek. 14.03 : Műsorismertetés. 14.06: Két versenymű. 14.45: Slágerlista. 15.30: Kodály-ciklus m. 17.11: Korai madárének. 17.16: Hangversenynaptár. 17.30 : Katedra. 18.00: Hírek. 18.03: ívó Zidek énekel. 18.30 : Művészlemezek. 10.30: Hírek. 19.33: Századunk mesterműveiből. 20.24: Händel — L allegro ed ü penseroso. 22.30: Mozart: D-dűr szonáta. K, 300. 23.00—23.15: Hírek, időjárás.