Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
/ A MÁV Szimfonikusok hangversenye Hányán emésztik meg a show-t? Nemes muzsikára szomjazó hallgatók és társadalmi eseményre éhező nézők százai élvezték hétfőn este a Csiky Gergely Színházban a MÁV Szimfonikusok hangversenyét, Kobajasi Kenicsiro vezényletével, aki a reá leselkedő veszély ellenére is — szerény művész maradt. Már ami emberi alkatát illeti... Három év alatt sem rontotta meg a dilettánsok, szenzációhaj hászok hízelgésáradata; ezt bizonyította zenekarával nálunk is. A hangverseny első száma magyarországi ősbemutató volt: Bogár István Bach halálának 225. évfordulójára írt nagyzenekari fúgája. Az ügyesen szerkesztett, dallamos alkotás méltó tisztelgés a nagy előd előtt, a dodekafónia fel- használásával együtt is. (Hiszen Bach már egynegyed évezreddel ezelőtt — igaz, csupán egyetlen dallammal — gondoskodott arról, hogy századunkban Schönberg »feltalálhassa-« a dodekafóniát.) A hagyományosat és az újat remekül egyesítő művet, a szép előadást a közönség tapsorkánnal köszönte meg, s bőven kijutott az ünneplésből a bemutatón megjelent szerzőnek is. Mendelssohn e-moll hegedű- versenyének legnagyobb veszélye, hogy — sláger. Felületességre, üres bravúroskodásra csábíthatja az előadót, és a siker úgyis biztos, hiszen a romantikusan érzelmes, olva- tag dallamosság ma sem téveszt célt. Szerencsére a Jugoszláviából érkezett, 28 esztendős Jovan Kolundzsija nem esett bele a parttalan érzelmek csapdájába. (Annak ellenére sem, hogy korunk egyik legromantikusabb alkatú hegedűsének, Henryk Szeryng- nek volt a tanítványa.) Most megérthettük, miért nyert díjakat a világ olyan nagy hírű zenei fórumain, mint a londoni Kari Flesch-verseny, vagy a poznani Wieniawski-verseny. Játékát világos dallamrajz. technikai tökéletesség, érzelmi kifinomultság és kottahűség jellemezte, még az első tétel kadenciájában is, ahol pedig némelyik hegedűs időnként alaposan elragadtatja magát. Föltehetően a közös próbák hiánya okozta, hogy az egyébként jól alkalmazkodó zenekar az első tétel egy-egy részében elnyomta a hegedű törékeny pianóit és pianissimóit. A ráadásul adott Paganini- caprice-ban Kolundzsija olyan technikai tudást csillogtatott meg, amelyet fiatal hazai hegedűművészeinknél őszintén hiányolunk. A legnagyobb érdeklődésre a műsor második felében játszott Bartók-concerto tarthatott számot, több okból is. Részint azér, mert kétségkívül a zeneirodalom egyik legtartalmasabb műve; a hányatott ember gyötrődése, halálfélelme, nyugalomra vágyása, vé- vül életigenlése talán csak Beethoven IX. szimfóniájában nyilvánul meg ilyen végletesen. Bartók utolsó, amerikai éveinek terméke a Concerto; annak az időszaknak, amelyben — a szemtanú Yehudi Menuhin vallomása szerint — a honát nem lelő muzsikus próbált volna kitörni New York elembertelenítő kőrengetegéből, vissza a szellős, füves-fás hazai tájakra, de ez már sohasem sikerült neki. »Csak« érzelmileg. Ezzel a nem népies, de ízig-vérig nemzeti művel, amelyet a japán karmester elképesztő átéléssel és egyszerűséggel tett egyetemessé. A zenekarból a bevezetésben kiaknázott vészjósló mollhangzatok, a Párok játéka tétel színpompája vagy az Elégiának a szó szoros értelmében velőtrázó sikolya, a finálé »amerikaias« dallamainak stílushűsége egyaránt Kobajasi sokat emlegetett átlé- nyegülési képességét bizonyították. Külön örültünk annak, hogy a zajos tetszésnyilvánítás ezúttal a nagyszerű, minden szólamában megbízható zenekarnak és a sallangmentesen, »manirok« nélkül vezénylő karmesternek, a mérhetetlenül szerény művésznek szólt — nem a sznobok képzeletében kreált »szupersztárnak«. I*. A. A tantestületek felkészülése az oktatás továbbfejlesztésére Az oktatás továbbfejlesztése programjának kidolgozását az 1972-es határozatában jelölte meg az MSZMP Központi Bizottsága. Valamennyi iskolatípus járuljon hozzá a fejlett szocialista társadalom felépítése feladatainak a megvalósításához, az oktatásügy a sajátos eszközeivel segítse a tudományos-technikai forradalom kibontakoztatását. Í973-ban kezdődött még áz új tantervek — most inkább úgy mondhatjuk, hogy az iskola alapdokumentumainak — előkészítése. Ezek a tantestületek rendelkezésére is állnak már. Az általános iskolákban 1978 szeptemberétől ezek szerint folyik a munka: van idő arra, hogy a tantestületek megismerkedjenek velük. Ha a rendelkezésre álló időt jól használják ki az ismeretek bővítésére, felújítására a pedagógusok, nem okozhat törést a munkában az új tantervre való áttérés. A pedagógusok továbbképzése ebben az időszakban nagyon fontos feladat, s ezt jól tudják a megyei továbbképzési intézetben is. Tegnap Kaposváron tanácskozást tartottak az általános iskolai igazgatók, szakfelügyelők számára. A továbbiakban ugyanis rájuk különösen nagy feladat hárul abban, hogy a pedagógusok megismerjék, helyesen értelmezzék új feladataikat. Dr. Ballér Endre, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa előadásában arról beszélt, hogy miért nagy jelentőségűek azok az új intézkedések, melyek az oktatásügy fejlesztését előbbre viszik. Nemcsak a tantervek újulnak meg, hanem a közoktatási alapdokumentumok teljes rendszerét áthatja a változás igénye. — A tartalmi és módszertani munka áll a megújulás középpontjában — hangsúlyozta az előadó. Fejlődésünk fő iránya a fejlett szocialista társadalom felépítése. A szocialista életmód kibontakoztatását tükrözik már az új tantervek, melyekből néhány fontos feladat: a meggyőzés, az egységes világkép, a közéletiség fejlesztése. A tudományos-technikai forradalom térhódítását az oktatásügy sokféle módon segítheti, legfőképp úgy, ha az önálló ismeretszerzés útját is biztosítja. A megújuló általános iskolai oktatás nagyobb súlyt helyez a személyiség fejlesztésére, s különös gondot fordít az alapozásra, azaz az alsó tagozati munka eredményesebbé tételére. Bővül az oktatómunka köre, az iskola feladata, ugyanakkor a pedagógusok tervszerűen építsenek az órán kívüli tevékenységre is. A továbbképzési intézet tegnap tartott tanácskozásán dr. Ballér Endre előadását konzultáció követte, majd délután dr. Szebenyi Péter, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa a tantárgyak tartalmi anyagáról, a tanítás és a tanulás folyamatának módszertani kérdéseiről tartott előadást. H. B. Kürti András öt pár 17. »Nem lehet napról napra kitalált szenzációkkal bolondítom a közönséget. Tessék riportra menni, nem a kávéházban lopni a napot.-« Móra Már az indítása is hatásos volt Horpádszky televíziós riportjának. Semmi szöveg, semmi zene, csak gomolygó szürkeség a képernyőn. Azután falisztül a gomolygás, linóleummal takart asziallap látható... igen, már jól kivehetők a minta kockái, fehér és fekete négyzetek váltják egymást... rajtuk pásztáz a kamera, fehér, fekete, fehér, fekete __hopp!, e zen a sötét négyzeten egy nagy, szürke kabátgomb ... Nem gomb, gömb ... Már csak ezt az egyetlen sakk-kockát veszi látókörébe a felvevőgép, fokozatosan nagyítja, hozza közelebb ... Hohó, hisz ez egy kis madár!... Ismeretlenül ismerős madár, oldalról fényképezve ... Most teker egyet a nyakán, kíváncsian szembenéz a tisztelt előfizetővel... Mi a csuda lehet, nem veréb, csak hasonlít a verébhez... Mókásbarátságos a tekintete, kis termete ellenére is elegáns, méltóságteljes ... Most elfordul, kényesen megindul a linóleumon ... — Ez egy zümlbi, egy kongói zümbi — szólal meg először a Kommentátor — riporter, Hor- pádszky. — Ugye, kedves nézőink, önök közül a legtöbben most hallottak róla először? Pedig néhány napja a sajtóban is szó esett róla... Eltűnik a képernyőről az asztallap a madárral, már egy újságoldal kinagyított fotográfiája! ugrott a helyükbe, ütött néhány sor tugtoUal van bekeretezve. Kati cikkének legfontosabb adatai, a lényeges tudnivalók a messzi afrikai sáserdők e különleges viselkedésű hírnökéről... Jut idő, hogy mindenki kényelmesen, akár kétszer is elolvashassa a főcímet, az alcímeket, a kiemelt bekezdéseket, füttyenthet is egy nagyot az ámulattól. — Es most a kongói zümbi néhány viselkedésformájának bemutatása következik — jelentette be ilorpádszy szűkszavúan. Tiszta füzetlap kerül az asztalra, golyóstollat tartó férfikéz közeledik a papírhoz, már írja is rá: »Javasolom a tévéelőfizetés díjának fölemelését a duplájára.« Hátrál, nagyobb terepszakaszt fog át a kamera, látni, hogy a zümbi ott áll moccanatlan az asztal sarkán, toi- gyúló szemmel nézi a műveletet/ És amikor a férfikéz eltávolodik, kiúszik a látóköréből, a zürmbi fölfújja magát, mint egy japán kiskakas, és a másik minutumban már rajta is van a cédulán. Karmaival tépi, csőrével szurka Íja, már föl is ragadta a levegőbe, ott marcangolja tovább, nagy hó- pelyhekként szállingóznak alá a papírfoszlányok... Azután a kép elsötétül. — Második számú viselkedésforma. Változatlan a helyszín — a linóleum abrosz. De a szereplők száma megszaporodott, öt pár zümbi álldogál, sétálgat az óriási sakk-táblán. Békésen, szelíden. Ekkor az előbbi férfikéz papírpénzeket rak le az asztalra, egymás mellé. Egy zöld húszast, egy piros százast, egy lila ötszázast, lesimítja őket. És most a golyóstoll lép munkába, számok, betűk kerülnek föl a bankókra. Semmi hatás! — Következik a harmadik számú viselkedésforma — hangzik a száraz bejelentés. Ugyanaz a színhely, ugyanazokkal a szereplőkkel. A férfikéz ezúttal különféle okmányokat, orvosi recepteket, A 700 ÉVES SOPRONBAN Séta a hagyaték körül Csatkai Endrének, Sopron elhunyt Kossuth-díjas múzeumigazgatójának könyvtárát és kéziratgyűjteményét megvásárblta a Győr-Sopron megyei és a soproni városi tanács a Liszt Ferenc Múzeum számára. Az Európa-hírű tudós özvegye ebből a pénzből 50 000 forintot átadott a városi tanácsnak azzal a céllal, hogy az összeg kamataiból és a tőke folyamatos apasztása révén évente 5000 forint ösztöndíjat kapjon egy-egy fiatal kutató, aki Sopron történetének feldolgozásában számottevőt alkot. A kutatások kiterjedhetnek a város társadalmának, építészetének, általános művelődéstörténetének, valamint a környék flórájának, faunájának feldolgozására egyaránt. Az ösztöndíj átadásának napja minden esztendőben április elseje. 1945. április elsején szabadult fel Sopron, s ugyanezen a napon szedték fel a kópházi országúton és vitték kórházba a szovjet katonák az elgyöngült, beteg Csatkai Endrét, aki addig fasiszta munkatáborok foglya volt. Tudtam, hogy az Előkapu 11. számú házra emléktábla került, s most mégis meghökkent a friss aranyozású felírás. A múlt idő t betűi az »élt«, »alkotott« szavakban mementóként a Szent Mihály temető felé mutatnak, ugyanakkor valami zord ünnepélyességgel hirdetik Endre bácsi halhatatlanságát. Zavarnak ezek a t betűk. Az itt töltött diákévek után is sokszor jártam Sopronban, s számomra Csatkai Endrével együtt volt teljes a város, az élő Csatkaival, aki megigazítva hallókészülékét, a kérdéseim fölé hajolt, aki apró lépteivel kísért az utcákon, hogy ne tévedjek el birodalmában: elmúlt századok labirintusaiban, hogy legyen szemem észrevenni a részletekben az egészet, s az egészben a részleteket, hogy legyen fülem hallani a »megfagyott zene« melódiáit, s hogy a gótika, a reneszánsz, a barokk formajegyeinek tanulmányozása közben, az építkező, az önmagát s méltó környezetét megvalósítani vágyó ember históriáját gondoljam végig Sopronban és mindenütt, ahol megfordulok a világban. Nézem az emléktáblát, s egy pillanatig az az érzésem, nem is róla beszélnek ezek a t betűk, mert ő itt áll mellettem, mint annyiszor, soproni emléktáblák előtt, s mindjárt megszólal, a szaporán, színesen elmondja, miért került emléktábla erre a házra. Igen . /.' elmondja, hogy volt egyszer egy kisdiák, aki a Berzsenyi gimnáziumban tanult, s Darufalváról utazott be mindennap Sopronba. Akit édesanyja a tüdővésztől féltett, mert gyönge alkatú, beteges fiú volt, étvágytalan és eminens tanuló. Tízpercekben félrehúzódott birkózó, zsivaj- gó' társaitól, s az iskola falába épített római kori kövek feliratait böngészte .nagy türelemmel. Akkor még nem tudta, hogy egyszer majd vallani fognak neki a kövek, s a rég elfelejtett szobrászok, festők, írók versengve fedik föl előtte titkaikat. Kőkoporsók, szobrok, kavicsos út. A Liszt Ferenc Múzeum udvara. Fölberreg a csengő, s mintegy varázsütésre, magától nyílik ki az ajtó. Állok a küszöbön, s hagyom, hogy az a régi, lobogó hajú fiú fölszaladjon előttem a lépcsőn a maga világmegváltó hitével. Tanáros mosollyal nézek utána, ö ügyet sem vet a megbámult olajképekre, a jellegzetes szagú homályra, a vitrinekre, hanem sebbel- lobbal benyit egy irodába, ahol Endre bácsi hajol az iratok, fóliánsok fölé, ahol az ő kopott táskaírógépe zakatol, s föl sem merül benne, hogy egy Kossuth-díjas tudósra nem illik ajtóstul rontani. A felnőtt, az újságíró pedig óvatosan, szinte tapogatózva halad át a termeken. Egy könyvszekrényt keres, melynek fehér tejüveg az ajtaja. — Megismered? — szólal meg mellettem dr. Domonkos Ottó, az első tanítvány a tanítványok nagyszámú csapatából, aki a mester utóda a múzeumigazgatói székben. »Ottó bácsi« — így szólítom, mint annak idején, bár érzem e megszólítás helytelenségét, hiszen az én hajam már őszülőben, az övé pedig, lám, hollófekete. Hogy megismerem-e a könyvszekrényt? Azt az alig hallható, puha neszt is hallom ... Ahogy nyílik az ajtaja ... Endre bácsi nyúl a könyvek közé, s téli vasárnapok békéje a szobán. A falapostai küldemények igazoló szelvényeit szórja az asztalra, a megjnegrebbenő madarak közé. Mindazonáltal teljes a közöny, csak arra ügyelnek az apró madarak, hogy rájuk ne essen valami nehezebb dokumentum, villámgyorsan változtatják meg helyüket — A negyedik viselkedés- formát mutatjuk be. Ez már drámaibbnak ígérkezik. Az asztal fölé hajló gyerekfejet látni, gyerekkéz ró döcögősen egy sor »c« betűt, majd egy félsor »1« betűt egy vonalas irkalapra. Körül a tíz zümbi — tíz kis krómacél szobor. Harcias, támadó fej- tairtással... De a roham ezúttal is elmarad, amint a gyerekkéz becsukja a fíizetet — E röpke jelenetsor után — mondja a népszerű tévériporter —, hadd mutassam be önöknek házigazdáinkat a már nyugdíjban lévő Guszt bácsit és a fiát. Guszt Róbert ornitológust, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársát. Ok a züimbik tenyésztői. És velünk van a Déli Hírek kitűnő cikkírója, a zümibikről szóló, a kisfilmünk elején önök elé tárt tudósítás szerzője, a neve — Kosaras Katalin. Ez idő tájt ők hárman tudják a legtöbbet ezekről a kis madarakról széles e hazában, és reméljük, hogy ismereteiket megosztják velünk. A szokásos zavart biccentések, félmosolyok, amint a há---------------------1----------------ram arc a képernyőre kerül. Guszt Róbert mosolya a leg- zavartabb, Kati mosolya aleg- magasztosabb. Viszonylag, persze. — Kosaras Katinál kezdem a faggatózást — folytatja Horpádszky —. az ő ötlete volt, hogy a riportot a tipikus viselkedésformákkal kezdjük. Miért is? —- Azért — feleli az újság- írólány —, hogy a tévénézők is lássák, ez a madár valóban eszi a bürokráciát. Vagy baez így túlzás is, de az biztos: minden erejéveí azon van. hogy megóvja a tiszta papírt a makulától, a ttntahemyók- tóL, tintabogaraktol... A következő három produkció szemléltető válasz akart lenni a szerkesztőségünkhöz beérkezett szóbeli és levélbeli kérdések néhány fajtájára. Minthogy mindnyájan pénzbő! élünk, először is azt az aggodalmat szerettük volna eloszlatni, hogy a zümbik kárt tesznek majd azokban a papírpénzekben, amelyekre a pénztárosok jeleket szoktak tenni számláláskor, összesítéskor. Nos, kiderült, hogy a színes papírokra nem terjed ki a zűmbik védnöksége, ezek nerr olyanok, mint a papirusznád Viszont be kell vallanom, hogy például a lottócédulák kitöltésénél nem árt, ha előbb becsukjuk az ablakot... (Folytatják.) kon 'Soproni Horváth József, Edvi Illés Aladár képei, egy különös Kodály-portré, s a teáscsészék, apró sütemények fölött Bözsi néni mesebeli mosolya ... A kéziratgyűjteményét csak egyszer láttam. »Ha jeles lesz a félévi bizonyítványod, nagy élményben lesz részed.« Megtörtént. Kezembe vehettem a papírlapokat, melyekre egykor Arany, Petőfi, Jókai, Mikszáth, Reviczky, József Attila rótták betűiket; döbbenten néztem Ady verskéziratán a rengeteg törlést, húzást, a heroikus küzdelem nyomait... Ezentúl csak múzeumi emberek nyúlhatnak ezekhez a kéziratokhoz. Meg kell szoknom, hogy Endre bácsira most már nem lehet csak úgy egyszerűen rátörni. Ha szorongató kérdések támadnak bennem, magamnak kell a válaszokat megtalálnom. A többi között az ő műveiben. Endre bácsi nincs többé, helyette emléktábla van, s dr. Csatkai Endre Kossuth-díjas tudós életműve, hagyatéka van. Csak önálló kötetet negyvenet írt, nem beszélve a magyar és külföldi folyóiratokban közzétett sok száz dolgozatáróL S a legtöbb könyvének címében ez a szó szerepel: Sopron. Történelmünk legsötétebb időszakában elvitatták tőle a hazát. És ő megmutatta, hd- gyan lehet és hogyan kell szeretni. Szapudi András (folytatjuk.)
