Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-19 / 90. szám

Hatékonyabb a TIT-munka (Tudósítónktól.) Országos küldöttközgyűlés­re készülnek a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat he­lyi, városi és járási szerveze­tei. A napokban tartotta meg közgyűlését Nagyatádon, a Fegyveres Erők Klubjában a TIT városi-járási szervezete, amelynek tevékenységéről Ko­vács Géza titkár adott szá­mot. Megállapíthatta. hogy az utóbbi években jelentősen nőtt a TIT taglétszáma, s jelen­leg 132 tagja van a városi- járási szervezetnek. Üj helyi szervezetek jöttek létre Csur­gón, Kutason és Lábodon. A tagok 29 százaléka nő. Leg­többen az agrártudományi, a pedagógiai, az egészségügyi és az irodalmi szakosztályban tevékenykednek. Sajnos, a szükségesnél kevesebben van­nak a műszaki, az idegen nyelvi és a pszichológiai szak­osztályban. A taglétszám nö­vekedése ellenére még jelen­tős fehér foltok is vannak. Kevés a TIT-tagok száma Csurgón, Berzencén és Seges- den, pedig ezekben a közsé­gekben is szép számmal talál­hatók értelmiségiek. Változat­lanul nagy gondot kell fordí­tani a műszaki, a közgazda- sági és az egészségügyi ér­telmiségre, a közöttük folyó tagszervező munkára. örvendetes, hogy az isme­KözgyGIés Nagyatádon retterj észtő előadások és egyéb rendezvények száma nőtt és tartalmilag korszerű­södött. Különösen számottevő az ipari munkásság és az if­júság körében végzett isme­retterjesztés. A városban és a járásban csupán a múlt év­ben 816 rendezvényt tartott a TIT, s azokon 44 ezren vettek részt. További erőfeszítéseket kell azonban tenni az előadók módszereinek korszerűsítésére. •Jó dolog — állapította meg a beszámoló —. hogy eredmé­nyes együttműködés alakult ki a különböző társszervek­kel és . intézményekkel, külö­nösen a közművelődési párt- határozat megjelenése óta érezhető ez. Gyümölcsözők a kapcsolatok a művelődési ott­honokkal. a könyvtárakkal és a Hazafias Népfront helyi szervezeteivel. Jelentős erőfe­szítések eredményeként sike­rült előbbre lépni a klubélet terén is. Különösen Nagyatá­don és a helyi szervezetek székhelyein sikerült ilyen jel­legű rendez vén vekre a tago­kat — esetenként TIT-en kí­vülieket is — mozgósítani. A klubéletet azonban rendsze­ressé, folyamatossá és tervsze­rűvé kell tenni a jövőben. A közgyűlés az eltelt idő­szak munkájának az értékelé­se mellett megfogalmazta a következő évek feladatait is. Ezek szerint a jövőben a tu­dományos ismeretterjesztés­nek még jobban kell szolgál­nia a szocialista építés gya­korlatát, hozzájárulva a szo­cialista közgondolkodás, a szo­cialista tudat térhódításához. Tovább javítják az üzemi és szövetkezeti ismeretterjesztés hatékonyságát. Növelni kell a társadalomtudományi rendez­vények mellett a természettu­dományi és közgazdasági is­meretterjesztő előadások szá­mát. A közgyűlésen részt vett és felszólalt dr. Gebhardt József, a TIT megyei elnöke is. aki elismerően szólt a városi-já­rási szervezet elmúlt kétévi tevékenységéről. ugyanakkor számos javaslatot is tett a to­vábbi munkához. Felhívta a figyelmet arra, hogy további tagtoborzó munkával töreked- ienek a fehér foltok felszámo­lására, s a rendezvények kö­zött helyes arányokat alakít­sanak ki. Eddigi eredményes tevékenységük elismeréseként átadta a megyei elnökség ok­levelét és emlékplakettjét Né­meth Sándornak, dr. Laczkó Andrásnak, Bartol Antaliak, Csendes Gézának és Porosa Istvánnak. A közgyűlés végezetül meg­választotta az új elnökséget és a megyei küldöttértekezlet küldötteit. Elnök Fdy Jenő. a városi tanács osztályvezetője, alelnök dr. Rótt Pál főorvos, titkár pedig Kovács Géza lett. ÁPRILIS 19 KEDD Emma A várható időjárás: Erősen mesnövekv* felhőzettel néhány helyen át- Tiltó záporeső, es». Időnként megélénkülő délnyu­gati, majd CbUb.1 szélre számíthatunk. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 12 és 17 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig) : Néhány helyen /apor, zivatar, esetleg eső. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 11—18 fok között lesz. A kistermelők segítése Soihogyjádon — Szövetkezetünk egész évben értékesít szemes ter­ményt a gazdáknak úgy, hogy a jószág takarmányozásában nem lehet fennakadás. Az idős, kisebb munkabírású tsz- tagokra való tekintettel szüle­tett a döntés, mely szerint nem területben, hanem természet­ben vagy pénzben a/íjuk ki a háztájit. Szárított kukoricát adunk, egy-egy holdra 18,25 mázsát, vagy ötezer forintot. Ebből nem"vonunk le semmi­lyen díjat a talajmunkák, a növényápolás és a betakarítás költségeire. Ha valakinek ez a mennyiség nem elég a háztáji állatállomány tartásához, és a közös munkákból rendszere­sen kiveszi részét, igény sze­rint vásárolhat a rtsz-től. Krammer József, a somogy- jádi Alkotmány Termelőszö­vetkezet elnökhelyettese tájé­koztatott így. A felsorolt jut­tatások még nem merítik ki a támogatások meglehetősen gazdag eszköztárát Somogyjá- don. A községben ugyanis nem csak szövetkezeti gazdák, hanem mások is foglalkoznak árutermeléssel, a segítséget ők sem nélkülözhetik. — A helyi nyűltenyésztő szakcsoport 1900 négyszögöl lucernaterületet kért, s meg is kapta egyben, a tábla sar­kán. A lucernaföldet a várdai vasútállomás közelében, a kö- vesút mellett jelöltük ki. hogy a nyulászok — akik egyébként nem tagjai a tsz-nek — köny- nyebben megközelítehessék. Ott vari a tagok lucernája is. Azt is megtudtuk, hogy a lu­cerna nem száiriít be a háztá­ji földterületbe, ezt bérle­ményként kezelik. Az új tele­pítés lényegében az idén vá­lik teljes értékűvé, magfogás­ra szánják. A termést a ter­meltető vállalatnak adják el szerződés alapján, — Előfordul, hogy nem min­denki kaszálja le a kimért száz négyszögölről a lucernát, jóllehet korábban erre igényt tartott. Az ilyen, idejében le nem kaszált növényzet tönk­remegy, de kárára van a tele­pítésnek is. Pedig nem kis pénzébe kerül a szövetkezet­nek a három év elmúltával amúgy is kipusztuló lucerna helyett újat telepíteni. A mag­nak 11 ezer forint mázsája, s ilyen áron is csak korlátozott mennyiséget kaphatunk. Föl­ajánlottuk, hogy magot adunk tagjainknak, s azt a belsősé­gekben vessék el. Száz négy­szögöl ott is elfér, s közel van, ha etetni akarják. Nem éltek ezzel a lehetőséggel... És az­zal sem, melyet a gyepterüle­tek nyújtanak. Kaszálatlan marad a rét egy része, más fűtermő helyekről nem is szól­va. Ami pillangós szénát a tsz ad, annak viszont nagy a ke- lete, szívesen vásárolják az állattartók. A Somogyjádi tapasztalatok — a háztáji és más áruterme­lők segítése — jók, amit pe­dig az elnökhelyettes az utób­biakban közölt: megszívlelen­dő tanulság. És nem csak So- mogyjádra érvényesek! Ha­marosan kasza alá érik a fű, s kár lenne, ha veszendőbe menne ez a tömegtakarmány réteken, dűlőulakon, árokpar­tokon. H. F. — A tokiói vásár megnyi­tására vasárnap Keserű Já- nosne könnyűipari miniszter vezetésével magyar küldött­ség érkezett a japán főváros­ba. A delegáció megbeszélése­ket folytat a japán kormány, valamint a gazdasági élet képviselőivel is. — Londonba utazott dr. Abraham Kálmán közleke­dés- és postaügyi államtitkár, hogy légügyi kérdésekkel kapcsolatban tárgyaljon a brit kormány képviselőivel. — Hazánkkal »randevüzlk« a legnagyobb nyugat-francia­országi kikötőváros, a Loire torkolatánál fekvő, 400 ezer lakosú Nantes: tegnaptól kezdve két héten át egymást követik a magyar rendezvé­ny ek, bemutatók, előadások. Több kiállítás is megismerteti a város lakóit hazánk életé­nek különböző vonatkozásai­val. Hat magyar film Luandában Magyar filmhetet tartanak a napokban Afrika legfiata­labb szocialista államában, Angolában. Az április 23-ig tartó rendezvény keretében a főváros, Luanda három nagy filmszínházában Bán Róbert Talpalatnyi föld, Szabó Ist­ván Álmodozások kora, Jan- csó Miklós így jöttem és Szerelmem, Elektra, valamint Makk Károly Szerelem és Grunwalsky Ferenc Vörös rekviem című alkotását mu­tatják be. Filmjeink első an­golai seregszemléjén Jancsó Miklós filmrendező is részt A mai ügyeletes: Hernesz Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. Börtönbüntetés ittas vezetésért ilkohol” a volán mögött A baleseti statisztikák két adata mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az egyik: me­gyénkben az első negyedévben hússzal nőtt a balesetek szá­ma, a múlt év hasonló idő­szakához képest. Ez százalék­ban kifejezve annyit jelent: rosszabb az arány az országos átlagnál. A másik figyelemre méltó adat: minden negyedik baleset okozója ittas személy volt. A számok növekedése azt jelenti, hogy »vagányabbak« lettek a közlekedésben részt vevők. Műszaki hibg miatt nagyon kevés baleset történik. Elsősorban a helytelen emberi magatartás, a meggondolatlan­ság, a felelőtlenség, az ag­resszivitás az előidéző ok. Ha sorszámozzuk azokat a ténye­zőket, amelyek miatt balese­tek, gyakran tragédiák követ­keztek be, első helyen a gyorshajtás és az ittasság áll. Különösen Kaposváron és a kaposvári járásban nőtt az ilyen esetek száma. Barcs kör­nyékén pedig az ittas kerék­párosok okoznak gondot. A közlekedésrendészeti szervek egyre többször tartanak alko­holszondás ellenőrzést, egyre több jogosítványt kell bevon­ni ittas vezetés miatt. Am úgy látszik, minden hiába. Sokkal nagyobb méretű társadalmi összefogásra lenne szükség. Sokat segíthetnének az egyes vállalatok is a rendőrségnek. Például ott, ahol nagyobb gép- kocsipark van, nem ártana időnként, szúrópróbaszerűen — a reggeli induláskor és az esti érkezéskor — a szondázás. így jó pár baleset megelőz­hető lenne. A bírósági tudósítások gya­korta adnak hírt arról, mi jár azért, ha valaki ittasan ül a volán mögé Hadd álljon itt most példaként két szomorú eset. Mindkettő február 13-án történt, és mindkét baleset okozója ittasan ült kocsiba. A 30 éves Sterkovics Gyula csur­gói főművezető közepes fokú alkoholos befolyásoltsággal ült autóba. Valószínűleg ez volt az oka, hogy járművével az úttest bal oldalán haladt több száz méteren keresztül. Két testvér került Sterkovics ko­csija elé, elütötte őket, azután megállás nélkül továbbhajtott. Az egyik- személy belehalt sé­rüléseibe. Az autóst a Kapos­vári Járásbíróság 4 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, 6 érvre pedig eltiltotta a járművezetéstől. A férfi súlyo­san bűnhődött felelőtlensé­géért, ám a tragédia már be­következett, és életet nem lehet visszaadni. Ezen a napon még egy ha­sonló eset történt. A 20 éves i kéthelyi Micsoda István autó- j jával a gyalogosok közé haj- í tott — ittasan vezette a ko­csit —, s közülük az * egyik ; súlyosan megsérült, majd rö- i videsen meghalt. A fiatalem­bert kétévi szabadságvesztés­re ítélte a bíróság, 4 évre pe­dig eltiltotta a járművezetés­től. Sajnos, az ittas vezetés mindennapos dolog, s ha nem jár is együtt minden esetben tragédiával, a büntetés akkor sem maradhat el. A 32 éves. mezőcsokonyai Butyka Berta­lan vízvezetéket szerelt az egyik ismerősénél, közben megivott egy liter bort. Ami­kor befejezte a munkát, ko­csiba ült, útközben megivott még egy fröccsöt. A rendőr­járőr Kaposváron ellenőrizte: a férfit 3 hónapi szabadság- vesztésre ítélték. A 42 éves Pankotai László Riga segéd­motorkerékpárját vezette it­tasan. Az ő büntetése egy hó­nap szabadságvesztés. Hosszan sorolhatnánk a pél­dákat. Helyettük most újra két adat: tavaly 288 vezetői engedélyt vont be a rendőrség ittasság miatt. Az idén az el- aő negyedévben összesen 262-t és ennek zömét ugyancsak It­tasságért. Látható tehát, hogy a legtöbb gondot az alkohol okozza. Van azonban más Is, ami­ről érdemes szólni: a gyors­hajtás. Különösen sok baj van a tehergépkocsi-vezetőkkel. Az 50, illetve 70 kilométeres se­bességet nagyon sokan nem tartják be. A motorosokra sem a »lassú vánszorgás« a : jellemző. A járművezetők kö- ; zül pedig nagyon sokan elfe- I lejtik, hogy a gyalogátkelő­hely felér egy »Állj! Elsőbb­ségadás kötelező!« jelzőtáblá- ! val. Olyan sebességgel érkez­nek a zebrákhoz, hogy a gya­logosoknak néha már csak nagy bravúrral sikerül félre- ugraniuk. De ha már a gya­logosokról van szó, említsük meg azt is, hogy közülük bi­zony sokan elfelejtik: az új KRF.SZ értelmében útkeresz­teződésnél csak azzal a jár­művel szemben van elsőbb­ségük, amelyik arra az útra fordul rá, ahol éppen átha­ladnak. Nem törvényszerű, hogy a gépkocsipark növekedésével együtt nőnie kell a balesetek számának is. S hogy ez mégis ígv van. arról csak mi tehe­tünk, akik autón, kerékpáron vagy akár gyalogosan közle­kedünk. Sokszor nem vagyunk tekintettel másokra, nem vi­gyázunk egymásra, de még magunkra sem. Pedig csak tő­lünk függ, hogy hány baleset történik útjainkon. Nagyobb felelősségre van szükség! Tiber Csepeli kü’döttség Hanoiban A hanoi Tran Hung Dao Gépgyár dolgozói hétfőn ün­nepi nagygyűlésen köszön­tötték a gyár magyar testvér- üzamének, a Csepel Művek Szerszámgépgyárának kül­döttségét. A csepeli delegáció szombaton érkezett a vietna­mi fővárosba a Tran Hung Dao Gépgyár létrehozásának 30. évfordulójával kapcsola­tos ünnepségekre. A forró hangulatú nagygyűlésen részt vett és felszólalt Hoang Quoc Viet, a VKP KB tagja, a szakszervezetek elnöke, va­lamint Nguyen Con gépipari és fémkohászati miniszter is. — Nagy érdeklődést keltett Olaszországban Poliszky Ká­roly oktatási miniszter elő­adása, amelyet a bolognai akadémia és egyetem meghí­vására tartott a magyar fel­sőoktatásról és a tudomá­nyos kutatás szervezéséről. — Öregek napját rendezett szombaton a hatéi Vöröske­reszt-szervezet. Az ünnepsé­gen az iskolások köszöntöt­ték a több mint száz idős embert; műsort a KiSZ-szer- vezet néptánccsoportja és irodalmi színpada adott. — A* Elnöki Tanács Béke és Barátság Érdemrendet adományozott Szekulesz Lászlónak, a Franciaországi Magyarok Kölcsönös Segély- ző Egyesülete elnökének. A kitüntetést Párizsban nyúj­tották át ünnepélyesen. — Országos konferenciát tartott hétfőn Salgótarjánban a Néprajzi Múzeum mintegy száz muzeológus részvételé­vel. Tanácskozásuk közép­pontjában a néprajzkutatás és a gazdaságtörténet össze* függései álltak. — A siófoki szövetkezeti együttesek adnak önálló estet pénteken a művelődési ház­ban. À műsorban fellép a Ba­laton táncegyüttes, a Kodály női kar és a Siófoki Dalkör. — Ötnapos ülést tart Mis­kolc-Tapolcán a KGST szab­ványügyi állandó bizottságá­nak biztonságtechnikai szek­ciója. A tegnap kezdődött ta­nácskozáson a KGST-tagálla- mokén kívül részt vesz Ju­goszlávia delegációja is. Fotósok — életveszélyben Két olasr fotóriporter kis híján ráfizetett arra, hogy megpróbálta lefényképezni a római villájának kertjében meztelenül napozó Clau­dia Cardinalét. A világhírű film- színésznővel együtt élő Pasquale Squitieri filmrendező észrevette a teleobjektívvel fölszerelt fotósokat, s pisztolyát előrántva több lövést adott le rájuk. Ezután kirohant az utcára, és verekedni kezdett a fotóriporterekkel, majd amikor azok autójukon kereket oldottak, többször a kocsijuk után lőtt. 95 évvel ezelőtt, 1882. április IS-én halt meg — 73 eves korában — Charles Robert Darwin angol termé­szettudós, a modern biológia egyik legjelentősebb alakja, a korszerű származásiam elmélet megteremtője. Egyetemi tanulmányai után 22 evesen föld körüli útra in­dult a Bcagle nevű angol ha­dihajóval. Az öt évig tartó ha­jóút során számos biológiai és őslénytani szempontból érdekes helyre jutott el, jelentős nö­vény-, állat- és őslénytani anyagot gyűjtött. Útján szerzett tapasztalatai és az angliai nagy múltú állattenyésztési gyakor­lat eredményének felhasználá­sával irta meg fő művét: A fajok eredete a természetes kiválogatódás útján, vagy a létért való küzdelemben előny­höz jutott fajták fennmaradá­sa (1859). Ez a munka szerzőjét világhírűvé tette, és nagy be­folyást gyakorolt a biológiai tudomány szinte minden ágá­nak további fejlődésére. Darwin munkásságát a reak­ció és az egyház a legéleseb­ben támadta, a marxizmus klasszikusai viszont nagyra bc- , csülték. Közgazdászkonferencia T. Sz. Hacsaturov akadémi­kus, a Szovjet Közgazdaság- tudományi Intézetek Egyesü­lete elnökének vezetésével hétfőn küldöttség érkezett Budapestre, az V. magyar— szovjet közgazdászkonferen­ciára. A háromnapos tanács­kozás résztvevői megvitatják a fogyasztási cikkeket előál­lító ágazatok fejlesztésének kérdéseit. A magyar delegá­ciót dr. Csikós-Nagy Béla államtitkár, a Magyar Köz- gazdasági Társaság elnöke vezeti. — Ismét jár — több hetes javítás után — Anglia leg­nagyobb órája, a londoni Bis Ben. A negyedórákat és órá­kat ütő hatalmas harang azonban még mindig hallgat, szerkezete ugyanis további javításra szoruL — URH-val szereltek <81 minden villanymozdonyt a MÁV Miskolci Igazgatóságá­nak területén — a megnöve­kedett teherforgalom zavar­talan lebonyolítása, valamint az utasszállítás biztonságo­sabbá tétele végett. Ez lehe­tővé teszi a forgalom köz­vetlen irányítását. — 3,4 millió forint forgal­ma volt az első negyedévben műtrágyákból a kaposvári Agrobernek, 1,3 millióval több értéket vásároltak a gazdaságok, mint a múlt év első három hónapjában. — Rendezvénysorozatot in­dított a Halért és a Tejipari Vállalatok Trösztje a kor­szerű, fehérje- és vitamindús táplálkozás, a kulturált étke­zés népszerűsítésére. A ha­las és a sajtos ételek hetét tegnap nyitották meg Buda­pesten, a Royal-szálló Izek Utcája nevű ételbárjában. Két halál házbontáskor Somogysárdon vasárnap reg­gel a Táncsics utca 17. szá­mú házat akarta lebontani — szakirányítás nélkül — a 43 éves, helybeli Nagy László kubikos, valamint az ugyan­csak somogysárdi 23 éves Haris Jenő szobafestő. Az egyik falat ledöntés előtt gerendával támasztották alá. A két férfi a leomló fal elől félreugrott, s közben a tá­masztógerenda mindkettőjü­ket tarkón ütötte. Nagy Lász­ló az ütés következtében a helyszínen meghalt, Haris Jenő pedig a kórházba szál­lítás után. Az ügyben a rend­őrség folytatja a vizsgálatot. — ÜJdonság a mintás nagy- kamasz-ballonkabát! Kap­ható 880 Ft-ért a Somogy Áruház konfekcióosztályán. <x) Eladó 2 db MO—IX. típusú olajkazán, bontott állapotban. Érdeklődni a SZOT balatonszéplak-felaőd Ezüstpart üdülőjében lehet. Ügyintéző: Tóth László, telefon: 11-268. (1488S) I

Next

/
Thumbnails
Contents