Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-02 / 78. szám
Felszabadulásunk történelmi jelentősége Felbomlik az ellenforradalmi rendszer A szovjet csapatok nemcsak a német fasisztákat és magyar kiszolgálóikat űzték ki az országból, hanem csapásaik alatt széthullott az ellenforradalmi rendszer is; az állam- apparátus felbomlott, a horthysta hadsereg felmorzsolódott, a rendőrség és a csend- őrség nagy része elhagyta az országot. A régi államapparátus eltörlése nyitotta meg . az utat a nép forradalmi erői előtt. 25 év után ismét legálissá Vált a Magyar Kommunista Párt, színre lépett a Nemzeti Parasztpárt, a szegényparasztság politikai szervezete, újjászerveződött a Szociáldetpok- rata Párt, s hamarosan zászlót bontott a Független Kisgazdapárt, az ellenforradalmi rendszer egyik legjelentősebb paraszti-kispolgári ellenzék’ pártja. A demokratikus erők létrehozták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot, együttműködésük politikai keretét. 1944. december 21-én összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és megválasztotta az új magyar kormányt. Az előrenyomuló szovjet hadsereg nyomában főleg a Dunától keletre eső, forradalmi és demokratikus hagyományú országrészeken széles körű demokratikus népmozgalom bontakozott ki. Kezdetben spontán módon, később kormány rendelkezésekre különböző népi szervek — nemzeti bizottságok, üzemi bizottságok, földigénylő bizottságok — jöttek létre, melyeken keresztül a dolgozó tömegek közvetlenül vettek részt a közügyek intézésében, az ipari és mezőgazdasági termelés helyreállításában, s olyan hatalmas reformok végrehajtásában, mint a nagybirtokrendszer felszámolása, a föld szétosztása a falusi nincstelenek között. Egyszóval megkezdődött a népi demokratikus forradalom, Elmondhatjuk tehát, hogy a felszabadulás alapvető jelentősége abban áll, hogy lehetővé tette a népi demokratikus forradalom kibontakozását, a népi hatalom megterem tését. Osztályok mennek — osztályok jönnek A kibontakozó népi demokratikus forradalom, s főként a forradalom részeként végrehajtott földreform alapvető változásokat idézett elő a magyar társadalom osztályszerkezetében. A magyar uralkodó . osztályok elvesztették korábbi gazdasági-politikai vezető szerepüket, és soraikban döntő jelentőségű eltolódások következtek be. A földreform a nagybirtokos osztály gazdasági alapját szüntette meg. A magyar reakció vezető erejének szétverésével felbomlott a nagybirtok és a nagytőke politikai szövetsége. Ugyanakkor a ragyburzsoázi& maga is meggyengült, táborálban ugyancsak jelentős erőátcso- portosulások történtek. Fontos változások zajlottak le az uralkodó osztályok alsóbb régiója, az úgynevezett »keresztény úri középosztály-“ összetételében, társadalmi-politika* elhelyezkedésében is. A Horthy-hadsereg katonai vereségével a kasztszerűen elzárkózó, zömében németbarát tisztikar sorsa pecsételődött meg. A régi közigazgatás széthullásával az állami bürokrácia felsőbb, a nagytőkével és a nagybirtokkal szorosan ósz- szefonódó, a- legfontosabb állami és közéleti tisztségeket kézben tartó rétegé esett szét. A földreform a középbirtokosság anyagi bázisát is felszámolta. Ily módon, bár a nagyburzsoázia és részben az állami bürokrácia bizonyos mértékig újjászerveződött, a felszabadulás után a hagyományos uralkodó osztályok fenm maradásé ról a régi értelemben alig beszélhetünk. Az értelmiségi, valamint városi és falusi kispolgári rétegek létszáma, a háborús vér- veszteségeket leszámítva, nem változott, társadalmi helyzetük azonban módosult azáltal, hogy a felettük levő osztályok felbomlottak. A felszabadulás után a legjelentősebb változások a parasztság társadalmi-politikai elhelyezkedésében, összetételében következtek be. A földosztás során több mint 640 000 személy kapott átlag 5.1 kát. hold földet, közülük 585 ezer (a juttatottak 85 százaléka) volt cseléd, mezőgazdasági munkás vagy szegényparaszt. Éhnek eredményeképpen a mezőgazdasági össznépességen belül az agrárproietariátuf számaránya az 1941. évi 45,8 százalékról 17 százalékra, a gazdagparaszti kategória aránya 7 százalékról 2.8 százalékra csökkent, míg a kis- és középparasztsághoz tartozó népesség súlya 47 százalékról 80,2 százalékra nőtt. E számok világosain jelzik, hogy a parasztság összetételében a fel- szaibadu1ás után radikális átrendeződés következett be. Az agrárpirofetariátus földhöz juttatásával a munkásosztály összlétszáma csökkent, és belső összetétele is jelentősen megváltozott. Ami» a háború előtt a munkásság majd felét a mezőgazdasági munkásság tette ki. addig a földreform után aránya az össz- munkásságon belül 23 százalékra esett vissza, ezzel szemben az ipari munkásság részesedése az 1941. évi 35.4 százalékról 47,8 százalékra növekedett. Létszámának csökkenése azonban nem jelentette a munkásosztály osztályerejének mérséklődését, politikai befolyásának visszaesését. Éppen ellenkezője történt: a munkásosztály alkotta a népi demokratikus forradalom vezető erejét. Korszerűsödő társadalom A nagybirtokosrendszer szétverésével és a falusi szegénység földhöz juttatásával Magyarországon végleg felszámolódtak a feudális maradványok, és gazdasági alapjukat vesztették azoic az osztályok, rétegek, melyek az ország modernkori történetében a társadalmi haladás legfőbb ellenzői. a konzervativizmus és a fasiszta reakció legfőbb hordozói voltak. A nagyburasoá- zia és a .gazdagparasztság gazdasági-politikai helyzetének megroppanása a burzsoázia lehetőségeit korlátozta. Ugyanakkor a dolgozó osztályok társadalmi helyzetének megváltozása a baloldali — kommunista és szociáldemokrata irányzatok — társadalmi hátterét szí1 árdítóttá mer. Bár a magyar társadalom erős agrárjellege továbbra is fennmaradt. a társadalmi strufctú- rában lezajló változások a modernizálás, a korszerűsödés feltételeit teremtették meg. és sok tekintetben megszabták a politikai szféra kereteit, s e szférában kibontakozó fejlődési tendenciákat is. Uv módon a felszabadulás nemcsak a népi demokratikus forradalom kibontakozását, a népi hatalom megteremtését tette lehetővé, hanem a magyar társadalom korszerűsödését is. és jelentősen hozzájárult a szocialista forradalom győzelméhez. A két háború között Magyarország a nagytőkés-nagybirtokos uralkodó osztályok reakciós külpolitikái törekvései miatt nemzetközileg fokozatosan elszigetelődött, s ez a folyamat a fasiszta Németország által kezdeményezett háromhatalmi egyezményhez való csatiakozással még teljesebbé vált. Az elszigetelődést csak az új, népi demokratikus kormányzat volt képes feloldani. A Szovjetunió és a nyugati nagyhatalmak már 1945 őszén helyreállították diplomáciai kapcsolataikat Magyarországgal. A magyar nép az első perctől kezdve élvezhette a Szovjetunió támogatását és nagylelkű gazdasági-politikai segítségét. Rendeződött az ország viszonya a környező demokratikus államokkal is. A politikai erőviszonyok balratolódásával párhuzamosan, 1947—48-ban Magyarország egyre szorosabbra fűate kapcsolatait a Szovjetunióval és a környező népi demokratikus országokkal, s barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségny ú Jt/is) szerződések egész sorozatával új alapra helyezte viszonyát velük. A felszabadulás tette lehetővé azt is, hoav országunk egyenrangú tagként helyezkedjék el a szocialista országok nagy családjában, A felszabadulás nyitotta meg a nemzeti újjászületés, a nemzeti fölemelkedés útját, A magyar nép élni tudott azzal a szabadsággal, melyet a fe’szabadító Vörös Hadseregtől kapott, s ma. 32 év múltán hazáhik Európa eevlk legelmaradottabb országából virágzó, a fejlett szocializmust építő országgá vált. Vida István Eötvos-díjas igazgató Éltető források L egkeservesebb Simában források apadnak el, és szomjas homoktengerek nyelik a vizet. A tárolók üresek. A csapok némák. Húsos levelű dísznövények között ül és visszafelé néz az időben. Azt mondja: — 1971 nyarán, üdülési főidényben szinte máról holnapra eltűntek a karsztforrá- sok Füreden. A Balaton-part egyik leglátogatottabb településén elapadt az ivóvíz. A szállodák, üdülők tömve vendégekkel. Már-már katasztrófa fenyegettett. Szinte csak órák álltak rendelkezésünkre, hogy összeszedjük minden erőnket, eszünket. Most is hallani vélem a fádióbemondó hangját: »Fürednek nincs vize!« Borzongató volt. Hajnaltól éjfélig, éjféltől hajnalig talpon voltunk. Ügy éreztük magunkat mi, »vizesek«, mint árvízveszélyben, vagy ostromlott várban a védősereg. Mindenekelőtt összetereltük a nélkülözhető tartálykocsikat Veszprém megyében, s hordtuk, hordtuk a vizet Fürednek. Éjjel-nappal mentek a kocsik. Két hét múltán a szerencse hozzánk pártolt. Találtunk ugyanis egy jó minőségű forrást Lovas község felett, mintegy hat kilométerre Füredtől. Rögtön lefoglaltuk, s két héten belül felépítettünk egy távvezetéket a magyar és a szovjet katonák segítségével. A veszély elmúlt... Rózsavölgyi Imre, a Dunántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója elmosolyodik. — A legtöbb ember nem gondol arra, hogy mi lenne, ha egyszer csak elfogyna az ivóvíz — mondja. — Ezért nem álmodik soha elapadt forrásokról és néma csápokról. Kellemes álmai, emlékei is vannak. Ha apjára gondol, aki kertész volt Székesfehérváron, a friss tavaszi ágyások illatát érzi, s a legszívesebben azonnal indulna, hogy siófoki kertjében megszemlélje a rózsatöveket. Kedves fája, a vadbirs, már virágba borult. — Szeretem a virágokat, a terebélyes fákat, a parkokat. Akármerre jártam a világban, mindenhol megálltam, elidőztem egy-egy pompás parkban, a virágágyások, öreg fák között. Szeretem a puha. fekete kerti földet, a kertészszerszámokat az üdítő hajla- dozást tavaszi napfényben. Jó érzés öntözni, vizet adni a' szomjazó növényeknek ... — Már megint a víz —• mondom. — Igen. A víz ... Harminc éve a víz ... ■ — Pedig, úgy tudom, az elektromosság szakemberének készült. Bólint. — A háború után a Magyar Villamos Műveknél dolgoztam Budapesten. Az elektromos tekercselő osztályt vezettem szinte gyerekfejjel. Ttl a keszthelyi vízművek villanymotorjait is javítottuk, mégpedig feltűnően sokszor. Szinte sorozatban hozták a leégett villanymotorokat. »Valami nem stimmel azon a telepen« — szóltam egy alkalommal a keszthelyiekhez »Bizonyára — vonogatták a vállukat —, de mi nem értünk ezekhez a dolgokhoz. Jó lenne, ha maga nézné meg, hogy mi nem stimmel.« Elutaztam Keszthelyre, alaposan körülnéztem a telepen, majd jelentést készítettem a tapasztaltakról. Ezután meghívtak a vízművek központi telepe vezetőjének. Egy kis töprengés után elvállaltam az állást, leköltöztem a Balaton mellé. Azóta itt vagyok, és »vizes« vagyok. 1947-ben vettem át a telep vezetését, három évvel később pedig, elfogadták az első újításomat. — Mi volt az? — Egy egyszerű automatikus berendezés. Automatikus vízszolgáltatás kezdődött akkor Keszthelyen és Hévízen. Sokszoros újító. Bronz, ezüst, arany fokozat tulajdonosa. Most is újít és tanulmányokat ír. Utoljára egy úgynevezett hidrociklon-be- rendezést tervezett. Legújabb értekezésének lényege egy javaslat a regionális rendszer végleges kialakítására az országban. Ebben a munkájában az ezredfordulóig tekint előre. De választ ad néhány égető jelenkori kérdésre is. I Például az egészségtelen ivóvizű falvak lakóira gondol egyik legutóbbi tervezetében. — Az elképzelésem roppant egyszerű és olcsón megvalósítható — mondja. — A veszélyeztetett községekben 8— 10 köbméteres aknákat fogunk építeni. S e föld alatti tartályokba tankkocsik szállítanák majd az egészséges, kitűnő minőségű ivóvizet... Ahogy a vízről beszél, valósággal megszomjazom, — Mindig csak vizet Iszik? — kérdezem. Nevet. — Ha szomjazom, mindig. Csak a víz oltja a szomjúságot. Persze, a jó bort is szeretem. Általában szódával iszom ... — Mit szeret még? — Az utazást. Bejártam a világot. Afrikát, Európát. 1962 óta szakértőként sokat utaztam. Guineában egy vízmű építését irányítottam, 7—800 kilométerre a civilizációtól. Megküzdöttem a maláriával is. Nyolcvannégy kilómból huszonhatot leadtam akkor, de nagy gazdagsággal a szívemben érkeztem haza. Hogy mit szeretek még? Autót vezetni. Bejárni újra és újra Magyarországot, gyönyörködni a tájban, a műemlékekben. Nem tudok betelni a haza, de különösen a Dunántúl szépségeivel ... A napokban kitüntették. Eötvös-dí.iat kapott három évtizedes alkotómunkája elismeréseként. ötvenkilenc éves. A forrásai nem apadtak el. Tiszták, bővízűek... Szapudi András Emlékezés Komor Imrére Hetvenöt éves volna, ha élne, És élhetne, ha szervezetét nem tette volna -idő előtt tönkre a folytonos ’küzdelem, ha szívét nem kezdi ki a sok súlyos megpróbáltatás. És ha tudjuk, mennyire szeretett élni, korántsem frázis: a mozgalom szolgálata, a harcos életfelfogás nem ellentétes az élet szépségeinek, változatos értékeinek igenlésével. Sót. Fontos beszélni Komor Imre életszere- tetéröl, hogy az élet megbecsülendő, éppen ezért mindenkinek kijáró erkölcsi, szellemi és anyagi javait miként értékelte. Előremutató vonás volt ez szemléletében olyan korban, amely előbb csak a kiváltságosoknak szolgált a földi javakkal, később pedig, amikor már adott volna, még igen kevés volt a szétosztható. Nem kevésbé fontos vonása volt nagy általános műveltsége, amelyet szinte bravúros módon tudott a választott ügy szolgálatába állítani. E hajlamokat, vonzódásokat ismerve nem különös, hogy bár meglepően sokfajta poszton és megbízásban tevékenykedett, indíttatása és élete vissza-visszatérő periódusai az újságíráshoz kötötték: a szerkesztői asztalnál különösen jól érezte magát. Mindössze 16 éves, amikor bekapcsolódik a háborúellenes diákmozgalomba, és egyik alapító tagja lesz a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság megdöntése után Becsbe emigrál, majd illegálisan hazatér. Pécsen, Baranyában szervezi az ifjúmunkásokat, és szerkeszti a KIMSZ lapját, az Ifjú Proletárt. Azután Moszkvában részt vesz a Komintern végrehajtó bizottságának ülésein. Amikor hazatér, letartóztatják, súlyos börtönbüntetésre ítélik, amelynek teljes letöltésétől a fogolycsere menü meg. Több évig külföldi pártmunkát végez, majd Moszkvában dolgozik tudományos cs publicisztikai vonalon. A harmincas évek elején egy német nyelvű napilap főszerkesztője, később a KMP Központi Bizottsága tagjaként különböző országokban, s illegálisan Magyarországon is pártmegbízatásakat lát el. A törvénysértések idején a súlyos megpróbáltatások évei következnek, mígnem jóval a fel- szabadulás után hazaérkezhet és bekapcsolódhat a kommunista sajtómunkába. A Népszavánál, a Szabod Népnél, végül a Magyar Nemzetnél tölt be vezető munkakört, szerkeszti a Társadalmi Szemlét. A nyugdíjaskor hozhatta volna meg a szemlélődést és kielégülést egy tísztultabb világban, ám ezt a békés öregséget nem érhette meg, 1986-ban meghalt. Hatvannégy éves volt. Komor Imre kommunista újságíró, a forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 75. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak a Kerepesi-te- mető Munkásmozgalmi Panteonjánál lévő sírjánál. A Társadalmi Szemle képviseletében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke és Knopp András, a szerkesztő bizottság tagja koszorúzott. A Népszabadság szerkesztősége részéről Katona István, a» MSZMP KB tagja, főszerkesztő és Rényl Péter főszerkesztő-helyettes helyezett el koszorút. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalnak nevében dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a SZOT és a Népszava szerkesztősége nevében Szigeti László, a SZOT alelnöke és Siklós János fő- szerkesztő koszorúzott. Elhelyezték a kegyelet és a megemlékezés virágait a kommunista újságíró hozzátartozói, a különböző sajtóorgánumok és társadalmi szervek képviselői. Komor. Imre egykori munkatársai és tisztelői. A koszorúzási ünnepség az Iniernacionálé hangjaival ért véget. Naponta 10 ezer palack pk-gáz Áprilisban kezd! meg próbaüzemét a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat horti propán-bután gáztöltő üzeme, ahol naponta 10 ezer darab 11 kg-os palackot töltenek meg. A töltőüzem látja el Nógrád és Heves megye háztartásait pb-gázzal. Képünkön: Szerelők az 1000 köbméteres gáztartályon. Újítások a marcali áfész-nél (Tudósítónktól.) A marcali áfész-nél évről évre kiadnak újítási feladatterveket. Ezek ismeretében a dolgozók közül többen tettek már javaslatokat. A szövetkezet igazgatóságához érkezett újítási, ésszerűsítési javaslatokat bizottság bírálja el. Tavaly öt javaslat, érkezett az áfész elnökségének és a szakszervezeti bizottsághoz. Istvánt Lajosnak, az áfész marcali műszaki boltja vezetőjének újítását megvalósították és 2000 forinttal jutalmazták. Szabó István 1000 forintot kapott a hűtőpultok korszerűsítéséért. EsszerüsíI lésnek minősítették a köszörűkorongok újbóli felhasználását és a? asztallábak módosításával kapcsolatos beadványt, a szerzőket — Bikali Istvánt, Kovács Jánost és Havasi Károlyt — 800—800 forinttal jutalmazták. . A marcali áfész-nél 1977- re is elkészült a feladatterv. Várható, hogy az ösztönző módszer hatására újabb dolgozók vállalkoznak újításokra, ésszerűsítésekre. Somogyi Néplap