Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-02 / 51. szám

Á szocialista országok reális javaslatokat nyújtanak be Magyar felszólalás Genfben Az enyhülés és ellenzői (I.) Veszély figyelők és bajkeverők À genfi leszerelési bizott­ság március 1-i ülésén felszó­lalt dr. Domokos Mátyás nagy­követ, a magyar küldöttség vezetője. Megállapította: a nemzetközi politikai feltételek kedvezőek ahhoz, hogy az el­múlt évben elért eredmény, a környezeti hadviselést tiltó egyezmény tervezetének ki­dolgozása után az idén is si­keresen haladjon előre a bi­zottság a napirendjén levő kérdések megoldásában. Em­lékeztetett a szocialista orszá­goknak az utóbbi időben tett egyéni és közös kezdeménye­zéseire — közöttük az elmúlt évben beterjesztett szovjet le­szerelési memorandumra, az erőszakról való lemondásról szóló egyezménytervezetre, il­letve a Varsói Szerződés tag­államai politikai tanácskozó testületének javaslatára, hogy a helsinki záróokmányt aláíró országok mondjanak le az atomfegyver elsőként történő alkalmazásáról. Kifejtette, hogy a szocialista közösség tagjai — közöttük Magyaror­szág — konkrét, reális kez­deményezésekkel és javasla­tokkal igyekeznek előmozdíta­ni a leszerelés, különösen en­nek legfontosabb része, a nukleáris fegyverzetkorláto­zás és leszerelés terén való előrehaladást. A bizottság napirendjén le­vő legfontosabb kérdések egyikéről, az atomfegyver­Keddre csaknem teljesen véget ért a holland szakszer­vezetek három hete megindí­tott részleges sztrájkmozgalma az országban: a munkáltatók végül is valamennyi iparág­ban rákényszerültek a szak- szervezetek követeléseinek elfogadására. Az országban nyártól bevezetik a mozgó bér­skálát az . inílátióreálbév-1 kísérletek teljes betiltásáról szólva a magyar képviselő üd­vözölte az egy héttel korábban benyújtott szovjet szerződés- tervezetet. mint az előrehala­dáshoz való fontos hozzájáru­lást, kifejezte reményét, hogy az amerikai kormány által az utóbbi időben hangoztatott megegyezési készség rövidesen tettekben is megnyilvánul. Ki­fejtette, hogy hazánk is rend­kívül fontosnak tartja vala­mennyi atomhatalom csatla­kozását a föld alatti atom­fegyverkísérletek teljes betil­tásáról kidolgozandó egyez­ményhez, s ugyancsak lénye­ges, hogy e kísérletek betiltá­sával egyidejűleg megfelelő megoldást találjanak a békés célú atomrobbantások haszno­sításának problémájára azon az alapon, ahogy azt az atom­Óvári Miklósnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi­kai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével kedden küldöttség utazott Szófiába, hogy az MSZMP Központi Bizottságá­nak képviseletében részt ve- I gyen a szocialista országok I testvérpártjai központi bizott­csökkenés kiküszöbölésére, a legtöbb iparágban pedig azon­nali két, két és fél százalékos béremelést is végrehajtanak. A munkabeszüntetés által legjobban sújtott rotterdami kikötőben a sztrájkoló dokk­munkások hétfőn és kedden felvették a munkát, az ipari üzemek nagy részében is hely­reállt a termelés. sorompó-szerződés V. cikke előírja. Az új típusú tömegpusztító fegyverek betiltásának kérdé­séről szólva méltatta a ma­gyar delegáció aktív részvé­telét ártárgyalások előmozdí­tásában, dç más országok ré­széről is szélesebb körű és konstruktívabb közreműködés kívánatos. A vegyi fegyverek betiltá­sának kérdésében a magyar nagykövet emlékeztetett az el­múlt évben folytatott vitára, az újabb szocialista kezdemé­nyezések jelentőségére, ame­lyek lehetővé tehetik olyan átfogó jellegű megállapodások kidolgozását, amely — első lépésként — a halálos hatású vegyi harcanyagok betiltását és megsemmisítését írná elő. sági titkárainak tanácskozá­sán. A küldöttség tagjai : Gye- nes András és Győri Imre, a Központi Bizottság titkárai, valamint Lakos Sándor, a Köz­ponti Bizottság tagja, az MSZMP Társadalomtudomá­nyi Intézetének igazgatója. Moszkvából Szófiába utazott az SZKP küldöttsége is, hogy részt vegyen a szocialista or­szágokban tevékenykedő test­vérpártok kb-titkárainak soron levő tanácskozásán. A küldöttség tagjai: Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának póttag­ja, a központi bizottság titká­ra, valamint Konsztantyin Ka­tusén és Mihail Zimjanyin, az SZKP KB titkárai. (MTI) Fand Butrosz libanoni kül­ügyminiszter kedden találko­zott Alekszandr Szoldatovval, a Szovjetunió bejrúti nagykö­vetével. Butrosz jegyzék for­májában átnyújtotta Szolda- tovnak a hivatalos kérést: Li­banon kész részt venni a gen­fi közel-keleti békekonferen­cia munkájában. A külügymi­niszter hétfőn hasonló tartal­mú jegyzéket nyújtott át Richard Parker bejrúti ame­rikai nagykövetnek is. Az OTP a gépkocsi-nyeremény- betétkönyvek 63. sorsolását feb­ruár 28-án és március 1-én Bu­dapesten tartotta meg. A sorsolá­son azok a 10 000 és 5000 forin­tos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 197>6. október 31-ig vál­tottak és 1977. január 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betét­könyvekre összesen 800 gépkocsit sorsoltak ki. 10 000 forintos betétkönyvek: 13 020273 Skoda S 100 13 022791 Skoda S 100 13 250T? Wartburg de Luxe 13 027171) Polski Fiat 1500 13 028049 Skoda S 100 5000 forintos betétkönyvek : 13 515396 Wartburg de Luxe 13 528352 Wartburg de Luxe Losonczi Pál Ópusztaszeren Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának elnökletével kedden Szegeden ülést tartott az Opusztaszeri Nemzeti Emlékpark Országos Emlékbizottsága. A részvevő­ket Szabó G. László, a Csong- rád megyei Tanács elnökhe­lyettese tájékoztatta az 1975- ben megalakult emlékbizott­ság eddigi tevékenységéről és a következő években folyama­tosan kiépülő nemzeti emlék­park tervezett létesítményei­ről. Anonymusnak, III. Béla ki­rály jegyzőjének leírása sze­rint a mai Öpusztaszer hatá­rában, az egykori »szeri pusz­tán« tartották honfoglaló őseink az első országgyűlést. Hivatalosan ezen a vidéken, a honfoglaló fejedelem. Árpád szobrának szomszédságában kezdődött meg 1945 tavaszán a földosztás is, a magyar nép második honíoglalása. Ezekre a történelmi esemé­nyekre emlékeztetnek majd a kiépülő nemzeti emlékpark lé­tesítményei. A tanácskozáson elhangzottak szerint Opuszta- szer a Fehértó—Öpusztaszer tájvédelmi körzet központja lesz. A továbbiakban pályáza­tot írnak ki a felszabadulást és a földosztást méltó módon megörökítő nagyszabású em­lékmű elkészítésére. A követ­kező ötéves tervekben agrár­történeti, honfoglaláskori mú- zeumot^is létesítenek. Losonczi Pál és az emlékbi­zottság tagjai délután Opusz- taszerre látogattak. Megtekin­tették az Árpád-emlékművet és környékét. A szeri monos­tor feltárt maradványainál dr. Trogmayer Ottó régész, a Csongrád megyei Múzeumok igazgatója tartott tájékoztatást az ásatások eddigi eredmé­nyeiről. Tel Aviv-i kormánykörök kedden olyan értesülést szi­várogtattak ki, hogy Izrael nem ellenezné, ha ÉNSZ-csa- patok segítenének a dél-liba­noni béke helyreállításában. A hét eleién ugyanis Eliász Szárkisz libanoni elnök kije­lentette: esetleg az ENSZ köz­benjárását kéri a véres össze­tűzések megszüntetése érde­kében. 13 539093 Zsiguli 21011 13 5B7S16 Zsiguli Combi 13 507507 Trabant Lim. 601 13 567623 Trabant Lim. 601 13 5712P5 Zsiguli Combi 13 571912 Trabant Lim. SOI 13 577270 Trabant Lim. 601 13 57>Wfl Zsiguli Combi -3 578920 Wartburg öe Luxe 13 535948 Skoda S 100 13 53«623 Polski F^at 1500 13 536036 Zsiguli 21011 A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, ezért az eset­leges számhibákért nem vállalha­tunk felelősséget. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesítő »-igazolást-« a betétkönyvet kiállító takaréknénz- tári fióknál, takarékszövetkezetnél vagy postahivatalnál kell bemu­tatni. (MTI) Az Egyesült Államokban működő számtalan intézmény és bizottság a minap új haj­tással bővült: hivatalosan is megalakították a »Veszélyfi­gyelő Bizottságot«. Vajon mi lenne a meglehetősen drámai nevű testület feladata? Ta­lán a közelgő természeti csa­pásokra, szökőárra ésXforgó- szélre kíván időben figyel­meztetni, netán a rekord hi­degek nyomán az újabb téli meglepetések ellen kíván biz­tosítékot nyújtani? Nem er­ről van szó; a bizottságban .a katonai-ipari komplexum is­mert hangadói, a hideghábo­rú szószólói, volt k’ilügy- és hadügyminisztériuma veze­tők (Dean Rusk, Paul Nitze, Eugene Rostov stb.) foglal­nak helyet s a »szoviet ve­szélyt« kívánják figyelni, no meg főleg hangoztatni. A washingtoni köznyelv máris ú.i nevet adott a díszes tár­sasáénak: »feszültséget szító bizottság ...« Egy ilyen lépés önmagá­ban, élsz.: ge telt én inkább szatírát érdemelne. mint elemzést. Csakhogy a »ve- szélyfigyelők« korántsem je­lentenek egyedi esetet. Nyi­latkozatok. kommentárok árasztják el a napisajtót és a »tudományos« folyóiratokat, s nem nehéz felismerni, hogy jól összehangolt akció bontakozott ki Nyugaton. Close belga i tábornok jelen­tést tett köízé a NATO-nak címezve, amely szerint Nvu- gat-Euróoa 48 óráig sem áll­hatna e1 len egv »keleti tá­madásnak«. Következtetés: az atlanti tagállamok sürgő­sen növel iák. logp’é.Sh fW'- harmaddal, szárazföldi csa­pataik számát. Schnell nyu­gatnémet tábornok a NATO katonai doktrínáinak felül­vizsgálatát követeli, méghoz­zá abban az értelemben, hogy számottevően rövidítsék meg az atomfegyverek bevetésé­vel kapcsolatos »döntéshoza­tali időt«. Furcsa módon még egy dán tábornok. P. O. V. Thorsen is csatlakozott a kó­rushoz. s az atlanti blokk jütlandi és schleswig-holstei- ni csapatainak parancsnoka­ként önálló döntési jogot kö­vetelt a harcászati atom­fegyverek vonatkozásában. Az embernek olyan érzése támad, mintha sok éves álom után fölébredvén újra a hi­degháború legjegesebb kor­szakában lenne. Természete­sen. nagyot tévedne, amint a pánikkeltők is- pontosan tu­datában vannak, mit iü_fcrt cselekszenek A nemzetközi politikában változatlanul az enyhülés az alapvető irányzat. Továbbra is a második világháború utáni fejlődés fontos mér­földköveként tekintünk Hel­sinkire, az európai bizton­sági és együttműködési érte­kezlet csúcsszintű zárószaka­szára. Az enyhülés nem égi adomány volt, hanem nagyon is földi viszonylatok termé­ke: az erőviszonyok alapve­tő módosulása, a stratégiai egyensúly kialakulása, a szo­cialista országok tekintélyé­nek és befolyásának növeke­dése — egyszóval az új vi­lághelyzet kényszerítette a Nyugatot a realitások tudo­másul vételére. S miután az okok változatlanul fennáll­nak, érvényesülnek az oko­zatok is: az enyhülésnek ob­jektív alapjai vannak. Csakhogy az okok — hogy a példánál maradjunk — nem automatikusan, nem rög­tön és nem zavartalanul je­lennek meg az okozatokban. Az enyhülés irányzata, mint alapvető folyamat, folytató­dik, bái* lehet gyorsítani vagy lassítani ; bizonyos területe­ken, átmenetileg fel lehet tartóztatni, vagy éppen visz- szavetni. A szocialista orszá­goknak kezdettől fogva nem voltak és nem lehettek illú­zióik akár Helsinki következ­ményeire vonatozóan. Hiszen kontinensünkön, ahol a leg­tovább jutott a nemzetközi feszültség visszaszorítása, vál­tozatlanul fennmaradtak a különböző s egymással szem­benálló társadalmi rendsze­rek, az ellentétes célú kato­nai-politikai szövetségek: a békés egymás mellett élés nem jelenti az eszmék har­cának feloldódását. Tisztában voltunk és vagyunk azzal is, hogy a Nyugaton szép szám­mal voltak és vannak politi­kai és katonai vezetők, akik Helsinkit kényszerűségnek, átmeneti visszavonulásnak tekintették s ellentámadásra készülődtek. A szocialista or­szágok közössége ezért köve­telte; és javasolta az enyhü­lési folyamat lendületes to-, vábbvitelét újabb területekre. A kulcs: a katonai enyhü­lés. amely kiegészülve a po­litikai enyhüléssel, valóiban visszafordíthatatlanná tehe­ti a megkezdődött folyama­tot. Hiszen ha fokozódik a fegyverkezési hajsza. az együtt jár a katonai-ipari komplexum mértéktelen ha­talomnövekedésével a fejlett tőkésországokban, a militari- zálással. a katonai kiadások emelésével, mindehhez pedig lélektani hadviselésnek kell csatlakoznia. Megfelelő »ellenségképet« kell kialakí­tani a szocialista országok­ról. A reakciós körök azon­ban képtelenek voltak meg­akadályozni. hogy a tárgya­lások valóságos rendszere jöiiön létre a katonai eny­hülés céljából. Utalhatunk itt a SALT—2 keretmegáilaoo- dásra. a bécsi haderőcsök­kentési megbeszélésekre. a genfi leszerelési bizottság eszmecseréire, az ENSZ-beii erőfeszítésekre egy rendkívü­li közgyűlési ülésszak, majd a leszerelési világértekezlet összehívására. Fő céljuk te­hát, hogy megakadályozzák a tárgyalások sikerét, termé­ketlen huzavonába süllyesz- szék a megbeszéléseket, mi­közben a felelősséget a má­sik félre hárítanák. Ezért élénkültek meg tehát az enyhülés ellenfelei a ka­tonai tárgyalásokon. Nemegy­szer ugyanazok a NATO- tábomokok. akik nemrégen még az atlanti erők »legyőz­hetetlenségéről« tettek hival­kodó kijelentéseket, most ép­pen az ellenkezőjét állítják. Természetesen egyik véglet sem állja ki az igazság pró­báját s legfeljebb az a szo­morú, hogy az illetők mind­két esetben nyilván tudato­san állították a valótlant... A szocialista országok kö­zössége a higgadt nyugalmat messzemenő rugalmas kezde­ményezőkészséggel ötvözi a katonai enyhülésért folyta­tott tárgyalásokon. A straté­giai egyensúly azt jelenti, hogy képesek vívmányaik vé­delmére, de az emberiség egyetemes érdekének tartják a fegyverkezési verseny meg­fékezését, majd a fokozatos leszerelést Folytatják béke­politikájukat és békeerőfe­szítéseiket, miközben a ve­szélyfigyelő szolgálat és ha­sonszőrű társbizottságai ön­magukat leplezik le. Hiszen igazából az enyhülést tart­ják az igazi »veszélynek« — a maguk számára... Réti Ervin Becsben ülésezett az OPEC Az osztrák fővárosban háromnapos tanácskozást tartottak az olajexportáló országok szervezetének pénzügyminiszterei. (Telefotó: AP—MTI—KS) Értesítjük Siófok város lakosságát, hogy 1977. március 3-án 13 órától 16 óráig az egész város területén gázszünetet tartunk Kérjük készülékeiket elzárni szíveskedjenek. KÖGÄZ- kirendeltség, Siófok. A hollandiai sztrájkolok sikere (MTI) Megvár és szovjet pártküidatlség utazott Szófiába Feszültség Libanonban Gyorstista a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1977. február 28-án és március 1-én megtartott sorsolásáról.

Next

/
Thumbnails
Contents