Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-11 / 59. szám

A MAGYAR NYELV HETE Kapocs a világhoz X nyelvet, amelynek első szavait ejtve a világgal talá­lunk kapcsolatot, anyánktól tanuljuk. Szerepe a nyelv ta­nításában meghatározó. A gyereket azonban sokan má­sok is nevelik. Beszédre ta­nítás, amely régen csak az anya gondja volt, ma már so­kak feladata. Az anyák közül sokan ma­radnak otthon három évre — igénybe véve a gyermekgon­dozási segélyt. Az időt sokfé­leképpen ki lehet használni. Van, aki faliszőnyegeket csi­nál, mások — ők vannak ke­vesebben — tanulnak. Sok a munka a gyerekek körül. Az­után, ahogy megtanulja az el­ső szavakat, az anya alakítja a beszédét, játszik vele, mesél neki; fantáziáját bővíti — sze­mét a világra irányítja, hogy minél többet ismerjen meg belőle. Sokan így is teszik. De nem mindenki. A fiatalasszo­nyok egy része örül, ha a gye­reke alszik, eszik — egyszóval jó. Délután lemennek a ját­szótérre, és amíg az anyukák beszélgetnek, a kicsik egymás­sal játszanak. Ha tudnak. Nem tanították meg őket egy­mással játszani. — Nincs rosszul öltözött, fő­ként nincs rosszul táplált gye­rekünk — mondta Gallai La- josné, a cseri városrész óvo­dájának a vezetője. — Vala­mi azonban sokukból hiány­zik. Amikor a gyermekgondo­zási segélyről munkába visz- szatérő anyuka mellől hoz­zánk jönnek, egy részük gaz­dag szókinccsel, sokat beszél, de a többség nem. Még olyan háromévesünk is akad, aki szinte egyáltalán nem szól. Itt néhány hét alatt megtízszere­ződik a szókincs, bővül a ki­fejezőkészség. Bebizonyoso­dik, hogy nem a szellemi fej­lettséggel van baj, csak ott­hon keveset foglalkoztak a gyerekekkel. Már a gyerek születése előtt beszéljenek a leendő anyákkal arról is, hogy ne csak a gyerek testét gon­dozzák, hanem játsszanak, be-' szélgessenek vele minél töb­bet. Dr. Bâchât László, a Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára az anya és a gyerek kapcsolatáról, a beszéd kialakításáról tartott előadást a magyar nyelv hete alkalmából, ö mondta: — Az óvónők, a bölcsődei gondozók felelőssége óriási a nyelvtanulásban. Rajtuk ke­resztül nyílik ablak a világra. Ezért fontos, hogy minden gyerek járjon óvodába. — Vajon a közös nyelvta­nulás pótolhatja-e az anya szerepét, vagy ha kibővítjük a kérdést: a család formáló közösségét? — Nem. Bármennyire szer­vezett is az óvodai nevelés, a család beszédformáló, ezen keresztül világformáló hatását nem pótolja. Ezért az az iga­zán hátrányos helyzetű gye­rek, aki ilyen keveset beszélő, némán a televízióra meredő családból kerül ki. Az iskolá­ban az információk zuhataga éri, új fogalmakat hall, ame­lyeket új szavak jelölnek — és nagyon kell igyekeznie, ha nem akar elmaradni társaitól, akik előtt mindez már ismert. A mi fiataljaink keveset olvasnak — ezt már tanítvá­nyaimon, a főiskolásokon lá­tom. Amikor az év elején ki­jelöljük a leendő magyar sza­kosoknak a kötelező irodal­mat, kiszámolják, hogy ez na­ponta kétszáz oldalra rúg. Csakhogy a könyvek, többsé­gét már középiskolás koruk­ban el kellett volna olvas­niuk. Évek óta vagyok érettségi elnök. Rossz hallgatni, ahogy fiataljaink beszélnek. Néme­lyik alig tud elmondani egy irodalmi műről öt értelmes mondatot. Pedig okos fiatal­ember — de nem tud beszélni. — Sokkal nagyobb szókincs­ről tesznek tanúbizonyságot Az Egészségügyi Világszer­vezet Kaunast, Litvánia máso­dik legnagyobb városát — Rotterdammal és Zágrábbal együtt — a szívbetegségek el­leni harc nemzetközi köz­pontjává nyilvánította. A városban nemrég adták át az új kardiológiai intézetet, amelyben szakosított poliklini- ka, reanimációs, vagyis újra­élesztő részleg és nagy számí­tóközpont is van. Kaunasban eddig is évente több mint 300 bonyolult szivműtétet végez­hallgatóink, ha írnak, mint ha beszélnek — mondta dr. Szir- may Endre, a Kaposvári Ta­nítóképző Főiskola tanára. — Ennek sok oka van. Többek között a néhány éve beveze­tett tanítási módszer, amely már az alsó tagozatban arra szoktatja a gyerekeket, hogy feladatlapon, csendben gon­dolkodva, szó nélkül dolgozza­nak. A nyelvi szegénységnek természetesen nemcsak az is­kola az oka. Az új tanterv azonban már foglalkozik az­zal, hogy csökkenti a feladat- lapos módszereket és több be­szédnek enged teret. Tolnai Mária, a Fonómun­kás Kisszínpad színjátszója, az együttes egyik legszebben beszélő tagja. — Gyerekkoromban falun éltem, és hatott rám az a vi­lág. Erős somogyi kiejtéssel beszéltem, kerek »«-«-két ej­tettem. Amikor bekerültem a városba, úgy éreztem, mindez rossz. Igyekeztem »urasan« beszélni. Miben nyilvánult ez meg? Például abban, hogy a szó végi -bánt, -bent erősen hangsúlyoztam. Hosszú idő telt el, amíg megértettem, ho­gyan is kell valamit helyesen mondani. Anyanyelv? A gyereket mindenki neveli. Az iskola, az utca, a televízió, a barátok. De ahogy az első szót az any­jától tanulja, a többit is neki kell gondosan hozzáilleszte-1 nie — mert szavai kapcsok a világhoz: meghatározzák egész életét. tek, több esetben mesterséges szívbillentyűt »építettek« a beteg szívébe. A matematikusok és fiziku­sok segítségével a kaunasi or­vosok olyan berendezést szer­kesztettek, amely automatiku­san rögzíti a vérnyomást, a pulzusszamot, egyidejűleg több elektrokardiogrammot készít. Algoritmusokat — vagyis spe­ciális »nyelvet« — dolgoztak ki az adatok komputerek se­gítségével történő elemzésé­hez. A kaunasihoz hasonló gyó­gyító központ nyílik 1980-ban a köztársaság fővárosában, Vilniuszban is. Kávézunk Simon Márta Szívgyógyító központok Huszonöt éves a Dél-balato­ni Háziipari (Szövetkezet, mely­nek termékeit Európa-szerte, sőt a tengeren túli országok­ban is ismerik. Értékes, sok­arcú termelő—alkotó munkát végeznek itt a dolgozók. Ezt jubileumi kiállításuk is bizo­nyítja, melyet a siófoki mű­velődési központban rendez­tek. Nem csoda, hogy a na­pokban megnyílt bemutatónak sikere van, s hogy különösen a nők (főként fiatalok) álldo­I gálnak sokáig a kiállított tár­gyak, a szakszerűen, ízlésesen összeállított termékegyütte­sek előtt. Mert itt felragyog­nak Buzsák és Karúd színei, ősi motívumai a hímzett té­rítőkön, kendőkön, párnákon, de megvillannak a divatos szabású szoknyákon, könnyű blúzokon, hálóingeken, sőt a farmernadrágokon is. Asszo­nyok, lányok kezét, jó ízlését dicséri e »modern tónusú« népművészet, amelynek motí­vumkincse a messzi múlt ha­gyatéka, de amely most új lehetőséget kap a köznapi ér­telemben vett továbbélésre. A népművészet — a használati tárgyak művészete — kikerül­ve a múzeumok ünnepélyes, ódonillatú csendjétől, ismét az élet sűrűjében hat, hódít, s éppen a legfiatalabb generá­ciók vették birtokukba jogos örökségként, nagy szeretettel. Miközben a kiállításban gyönyörködünk, jó, ha tudjuk, milyen gazdasági, kulturális eredményeket mondhat ma­gáénak a jubiláló szövetkezet, melynek a központja Siófokon van ugyan, de — munkásai­nak kétharmada úgynevezett bedolgozó — az egész déli part, s ettől még délebbre, So­mogy megye jókora része (mintegy 100 kilométeres kör­zet) a »működési« területe. A múlt évben a szövetkezet 31 és fél millió forint termelési értéket állított elő, s ebből 16 és fél millió a textiláru, 14 millió pedig a fa- és fonott bútor értéke. Szolgáltatási munkáik és egyéb termékeik értékesítése révén még 1 mil­lió forint bevételhez jutottak. A textilrészleg mintegy 10 millió forint értékű úgyneve­zett konfekcióáru, valamint 6 és fél millió forint értékű hím­zett terméket értékesített. A szövetkezet cikkeinek ötven százalékát exportálta; külföl­dön főként a hímzett textíliák és a kiállításon is látható egye­di bútorok népszerűek. A Szovjetunióba 120 000 gyer­mekruhát szállítottak. Az ex­portra szánt áru ötven száza­léka nyugati piacokon kelt el. Széli István elnök elmond­ta. hogy mintegy 240 féle ter­méket állítanak elő, s ez a sajátos feladat sajátos terme­lésszervező tevékenységet igé­nyel. A bedolgozók — akik közül 150-en népművészettel foglalkoznak — az anyagi, er­kölcsi elismerés ösztönző ha­tására egyre nagyobb kedvvel, intenzitással végzik munkáju­kat. 1976-ban például ötven százalékkal több népművésze­ti terméket készítettek, mint az előző esztendőben. A nép­művészet ápolása, segítése a szövetkezet művelődéspoliti­kai értelemben is fontos hiva­tása. Karád és Buzsák már- már elhamvadó alkotókedvéi élesztették föl annak idején, amikor megszervezték bedől-, gozóhálózatukat. 1974 óta saját, jól fölszerelt tanműhelyben szakmunkáso­kat is képeznek. A nőiszabó- szakmát elsajátító tanulók fő­ként siófoki lányok. Jelenleg 39 ipari tanulója van a szö­vetkezetnek, s minden évben megszerveznek egy-egy első osztályt. A kiállítás látogatói közű! sokan megjegyezték, hogy szívesen vásárolnának a szö­vetkezet termékeiből. Széli István erre sajnálattal jegyez­te meg, hogy a siófoki áfész- en kívül csak ímmel-ámmal érdeklődik áruik iránt a so­mogyi kereskedelem. Pedig ők készek a szorosabb együttmű­ködésre, hogy ne csak a bu­dapesti Váci utca kirakatai­ban tündököljön a buzsáki, karádi népművészet, hanem a szőkébb pátria üzleteiben is. A huszonöt éves szövetkezet dolgozói jó érzéssel ünnepel-, nek, s méltán. Munkájuk eredménye, sikere nyilvánva­ló, s a munkahely légköre, a szociális ellátottság színvonala is évről évre kedvezőbb. A Dél-balatoni Háziipari Szö­vetkezetnek hivatása van. Al­kotó és mecénás egyaránt. Sz. A. = TÜSKÉS TIBOR A Balatontól a Óráiig A vasútállomás büféjében kora reggel a kávéspult előtt leghosszabb a sor. Kínos las­súsággal haladunk előre; egy férfi állva elbőbiskol mögöt­tem, mások az újságot lapoz­gatják, többen türelmetlenül topognak. Orrunkban ott . a friss kávé illata, sóvárogva nézzük azokat, akik nagy él­vezettel hörpölik a gőzölgő italt. A pult túloldalán kontyos, szőke nő, arcán a korán ke­lők morcossága. Kiadja a teli poharat, elveszi a pénzt. Kész. jöhet a következő. Barna ha­bot tupíroz a kávé tetejére, de sokan intenek, nem kell: az igazi ínyenc gőz nélkül issza. Nagy nehezen a pulthoz érek, egy jó kedélyű vasutas mellé telepszem. Most lép szolgálatba. — Sokan kezdik itt a na­pot. A szenvedélyes kávéivók első útja ide vezet. Nekem gyakran a reggelimet helyet­tesíti. — Mennyit iszik meg na­ponta? — Három a legkevesebb. * * * Az áruház előterében cuk­rot rakosgatok az alátétekre: — Kérsz hozzá tejet? — Egy hangyányit. Így sok­kal finomabb! Az Omniában tejszínnel adják, de ott nem szabad dohányozni. Már pe­dig, ha nem gyújthatok rá feketézés közben, fele annyit sem ér az egész. Régebben kis tálcán, papír­szalvéta és egy pohárka víz kíséretében szervíroztunk ma­gunknak. A flanc elmaradt, de a lényeg: a jó kávé to­vábbra is kapható. Most is ízlett. Megköszönjük, egész­ségünkre kívánják. Ez is jól­esik. • * • Híres rossz kávélelőhely. Mégis itt támad gusztusom egy feketére. A pénztárnál blokkot váltok, majd a kávé­főzőnő elé járulok. Tudomást sem vesz rólam. Félig hunyt szemhéja alól tekintete a sem­mibe réved. Régi trükköm, hogy ilyenkor elkezdek ma­tatni a pulton. Most■ a kira­kott fémtálcák tüzetes vizsgá­latába kezdek. A csel beválik, mert a csörömpölésre össze­rezzen, és végre a blokkomért nyúl. A kisördög azonban — mit sem törődve a kockázat­tal — ezt mondatja velem: — Jó kávét kérek! Mozdulata elakad, szemét rám mereszti. Oktalanságom azonnal megbosszulja magát: ihatatlan löttyöt kapok. — Sebaj, itt az ideje, hogy abbahagyjam a kávéivást — mormogok magamban, és ki­felé menet rágyújtok egy ci­garettára. • * • Az orvos szerint a koffein élvezete is szenvedéllyé vál­hat. — Egyre több betegemet kell eltiltanom tőle. Isszák nyakra-főre, azzal ámítják magukat, hogy nem alkohol, tehát nem káros a szerveze­tükre. Az egészséges ember­nek napi egy-két adag nem árt, sőt kellemes közérzetet biztosít. Ennél többet inni azonban nem tanácsos. Kifizetjük a két duplát, és távozunk. Ma mindkettőnk­nek ez volt a negyedik... Lendvai József A szükségből fölismertek már valamit Szennán. Az 1785-ben épült, műemléki ér­tékű, festett mennyezetű re­formátus templom szomszéd­ságában, egy futballpálya nagyságú téren Dél-Somogy népi építészeti emlékeiből skanzent hoznak létre. — Szabadtéri falumúzeu­munk lesz — mondja a kis falu tanítónője. Szabó Edit. Szákdolgozatát a Pécsi Tanár­képző Főiskolán földrajzból írta »Szenna község természe­ti és gazdasági földrajza, kü­lönös tekintettel a néprajzi vonatkozásokra« címmel. — Sajnos azóta sok szép házat lebontottak. Húsz éve még egész utcasor volt tömésfalú házakból. Az Árpád utcában már csak Peti Lidi néni háza áll, üresen. Híres siratóasz- szony volt, egy éve halt meg... A falumúzeum tervét Szabó Tünde és a megyei tervező­vállalat készítette. A téesz vállalta az alapozó munkák elvégzését... A zselici népi építkezés nébánv megmaradt, szép emlékét állítják majd föl Szennán. A rinyakovácsi talpasházat teljes fölszerelés­sel már megvették és áthoz­ták. A szaiacskai présház is itt van, egyelőre szétszedve. Egy szennai boronapajta is ide kerül... Mindez a mű­emléki templom és Peti Lidi néni háza között 1980-ban. re­méljük. látható lesz... De addig is vigyázunk, hogy az új méltóképpen illeszkedjen a régihez — mondja Szabó Edit. — Nézzék meg ezt is ... Átmegyünk a tanácsházára, a tanítónő kulcsot kér. és ki­nyitja a községi házasságkö­tő terem ajtaját. A szemben levő falon a szennai születésű Németh József festőművész­nek, a hódmezővásárhelyi is­kola egyéni hangú képviselő­jének háromrészes, dekoratív színvilágú, népballadai han­gulatú. a régi paraszti élet jeleneteit megörökítő szép festménye. A sarokban zöld- mázas szemeskályha. A bú­torzat fából faragott, helyi munka. A falakon népi szőt­tesek, cseréptálak. A terem a réginek és az új­nak valóban oly szép és har­monikus találkozása, amire bólintani kell. Bate, Büssü, Gölle A Zselícet és Külső-Somo- gyot a Kapos széles völgye választja ketté. A tájat a so­mogyi nép Vízmentének mondja. Lapos, hajdan nádas, mocsaras, vízjárta hely. a fo­lyó szabályozása óta szántó­földben, legelőben, rétben gaz­dag vidék. Kaposvártól kelet­re a falvak — Taszár, Bate, Attala, Gölle, Büssü — elég távol fekszenek egymástól, s a szőlőkbe is jó órányi út ve­zet. A beljebb fekvő, a Kapos völgyét kísérő dombsor pere­mén ülő települések a kapos­vár—dombóvári vasútvonal megépítése után is elszakad­tak a közlekedéstől. — Ütnak válik, mint a göl- lei ember bocskora Attala fe­lé — mondja Kovács Tános, a megyei könyvtár gépkocsi- vezetője, amikor Kaposváron autóba ülünk. — Az mit jelent? — fordu­lok hozzá, mert nem hallot­tam még a szólást. — Arra mondják, aki elvá­lik valakitől, mert másfelé visz az útja... Ez most nem érvényes, mert mi egyfelé me­gyünk ... Az útra kaposvári szállás­adóm, a tanítóképző főiskola főigazgatója, dr. Várkonyi Im­re látott el jó tanácsokkal. — Néprajzilag elég érdekes vidék, különösen a nyelvjá­rása miatt — mondja Várko­nyi Imre. aki ezen a tájon, Büssüben született. — Ma is élnek falucsúfolók. A batéi templom a falun kívül fek­szik. Büssüben az a mondás járja, hogy a batéiak egyszer be akarták tolni a házak kö­zé. Hogyan? A templom ajta­jától a falu közepéig babsze- meket hintettek. Azon akar­ták a templomot elgurítani ... De ha műemléket keresel, azt is találsz. A hatéi barokk templom 1741-ben épült. Ugyanitt áll az emeletes Gaál- kastély, szép klasszicista épü­let. Büssüben is van egy Gaál-kúria. Földszintes. ba­rokk ház, kár. hogy nagyon elhanyagolták... — Gyerekkorodról, a régi faluról mesélj ! — Büssüt jól gazdálkodó né­pek lakták. Már a harmincas években belterjes állattartás­ra tértek. Szarvasmarha- és sertéstenyésztéssel, tenyés» bikatartással foglalkoztak Nagy téglaistállókat építettek Az istálló különb volt, mint a lakóház... Szabó Ferenc ta­nító indította el a mozgalmat, és tette jövedelmezővé a fa­luban a gazdálkodást. Meg­szüntették a kijáró állattar­tást, elküldték a kanászt. is­tállózó gazdálkodásra tértek. A tehéntartást és a disznóte­nyésztést összekapcsolták. A tejet, melyet a tehén adó ti. el­vitték a tej szövetkezetbe, le­fölözték, a szín tejet eladták, a sovány tejet viszont hazavit­ték, és aaon nevelték föl az angol yorkshire-i sertéseket. Szabó Ferenc a katolikus fele­kezeti iskolában tanított. Osz­tatlan iskola volt. Szabó Fe­renc — testvére dr. Szabó Zoltán nyugalmazott egészség- ügyi miniszter — sok derék embert nevelt föl. Az eldu­gott faluban, ahova kövesút nem vezetett, s autóbusz ter­mészetesen nem járt, tan­könyvet írt. A veszprémi egy­házmegye elemi népiskoláiban az ő tankönyvét használták. Én is az ő könyvéből tanul­tam ... Büssü ma is jómódú falu, a téesznek jó híre van. A házak­nál palackozott gázzal főznek. Onnét tudom, mert éppen ak­kor rakták le a bolt előtt a tele palackokat a teherautó­ról, amikor átmentünk a fa­lun. — Göllén nézzétek meg az iskolát — mondta Várkonyi Imre. — Ott született Fekete István. Tanító volt az apja. A templom mellett jobbra van az iskola. Az emléktáblát én avattam 71-ben. A templom mögött, a Gátszöeben Márto- nékat keressétek. Ök maid út­baigazítanak ... (Foktatjuk) „Hivatásos” szövetkezet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents