Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-31 / 76. szám
A tavasz új városunk születésnapja (Folytatás az 1. oldalról) A felszabadulást követő nagy társadalmi átalakulásból az egész országéval azonos ütemben vette ki részét Marcali népe is. A gazdasági ölet fellendülése azonban itt többet váratott magára, és tulajdon- kséppen az elmúlt tíz évben teremtették meg a község nagyközséggé, majd várossá építésének történelmi művét. Az Elnöki Tanács elnöke ezután arról beszélt, hogy hazánk városainak csaknem a fele a mi szocialista világunkban született. Elmondta, hogy az ország lakosságának a fele már városban él, s ez nálunk nem egyszerűen az urban'zá- ciós világjelenség következ- rnértye. Részletesen elemezte azt a tényt, hogy népünk a marxizmus—lenini zmus szellemében. a munkás—paraszt szövetség révén, zászlajára tűzte — és feloldotta — a falu és a város köaötti ellentétet, [ majd így folytatta üanepi be- I szédét: Amiikor az Elnöki Tanács ! mérlegre tette Marcali várossá nyilvánítási kérelmét, elé- | gedettei} és örömmel állapít-1 háttá meg. hogy Marcal' az j utóbbi években elért fejlőd;-{ sével. valamint a rá háruló feladatokra felkészülve érdemesnek bizonyult arra, hogy megkapja a városi címet. A határozat egy nap múlva hatályba lép: Marcali a magyar városok sorában elfoglalja méltó helyét. A város tehát közjogi értelemben is készen áll arra. hogy megnyissa történetének új lapját. Örülök, hogy nekem jutott a megtisztelő kötelesség: a Magvar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében átnyújthatom a városalapító oklevelet. Tegnap volt Marcali felsza-1 badulásának évfordulója. Ügy vélem, hogy ennél méltóbban, ennél kifejezőbben és sokatmondóbban aligha ülheti, egy helység legnagyobb > nemzeti ünnepünket, mint azzal, hogy felszabadulásának évfordulóján foglalja el helyét a magyar városok családjában. Engedjék meg, hogy e szép ünnepünkön szívem teljes melegével köszöntsem Marcali népét. Mielőtt átnyújtanám városuk képviselőjének a vá- rosalapító oklevelet és a város kulcsát, engedjék me" hogy tolmácsoljam pártunk és államunk vezetőinek üdvözletét és jókívánságait. Gyarapodjék tovább, izmosodjék és virágozzék az ország új városa. Marcali! Tettel és ragaszkodással öregbítsék jóhírét! Ezt kéri. ezt várja mindnyájunktól szeretett hazánk, a szocialista Magyar Népköztársaság. A megye és a városok kézfogása 1 Losonczi Pál — viharos tapssal fogadott — ünnepi beszéde után átnyújtotta az alapító okiratot és a város kulcsát a tanács elnökének. Ezután sorra jelentkeztek a megye, a városok, az üzemek, az ifjúság képviselői, hogy kezet nyújtsanak, baráti jobbot Somogy negyedik városának. Örömüket, az együtt munkálkodás szándékát, segítőkészségüket fejezték ki ezáltal is. Elsőként Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára kért szót. s többek között a következőket mondta: — A Magyar Szocialista M unkáspárt Somogy megyei Bizottsága nevében tisztelettel üdvözlöm az ünnepi tanácsülés minden résztvevőjét. Köszöntőm mindazokat, akik Marcali fejlődéséért, várossá válásáért szorgosan munkálkodtak. Üdvözlöm az új város munkásait, termelőszövetkezeti parasztjait, értelmiségét, a város minden lakóját. Engedjék meg. hogy ez alkalomból megtisztelő kötelességemnek tegyek eleget, és átadjam a megyei pártbizottság, a megyei — A megye városhálózaitá- I nak kialakításával, a további I fejlesztés feltételeinek megteremtésével azokat a történelmi mulasztásokat is pótoljuk, amelyeket Somogy feudális urai hagytak örökül ránk. Szorgos és céltudatos munkával hozzuk be a lemaradást. biztosítjuk a ma élő ember egyre bővülő szükségleteinek sokoldalú és színvonalas kielégítését. Formáljuk, alakítjuk és gazdagítjuk életünket, de egyúttal megalapozzuk a jövőt is. A párt XI. kongrcsz- szusán elfogadott program- nyilatkozat a következő mondattal összegezi a jövpt: »Céljaink tettekben megnyilvánuló elfogadásával — a kommu- I nisták és n pártonkívüliek. az \ eltérő világnézetű emberek { összefogásával — halad előre j az ország, és épül a fejlett I szocialista társadalom.«. Az elmúlt évtizedek fejlődésének eredménye, hogy nem egészen tíz év alatt a harmadik várost avathatjuk ma megyénkben. Ez a tény örömmel és büszkeséggel tölt el mindenkit. Ezért nemcsak Marcali Úttörők és kisdobosok a tanácsülésen, tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottságának szívélyes üdvözletét és jókívánságait. A mai napnak nagy jelentősége van a több mint het- száz éves település történetében. Lakóinak régi vágya valósult meg. Az elmúlt évek tervszerű, tudatos munkájának köszönhető, hogy az ünnepi tanácsülésen Losonczi elvtárs kihirdethette az Elnöki Tanács rendeletét Marcali várossá nyilvánításáról. A döntés erőteljes fejlődés tényét ismerte el, azt az erőfeszítést, amelyet a járás, a nagyközség vezetői, üzemi és intézményi közösségei tettek a várossá válás feltételeinek megteremtéséért. A párttagok és a pártánk! vüli-ek jól és eredményesen munkálkodtak a feladatok megoldásán. Ifjak és idősebbek szabad idejüket sem sajnálva társadalmi munká- . juklkal segítették Marcali várossá válását. Tettekkel, összefogással bizonyították, hogy szeretik ezt a települést. Varga Péter ezután a megye te lepül ésháJ óza tánák f ej 1 esztéséről beszélt, majd megállapította; ünnepe ez a városavatás, hanem minden somogyi emberé, aki szereti a hazáját, megyéjét. és munkájával segíti a I fejlődést. A megyei pártbizottság első titkára ezután a felszabadulás embert nemesítő eredményeit méltatva a következőket mondta: — Néhány nap választ el bennünket hazánk felszabadulásának 32. évfordulójától. Az egész országba^, így megyénkben is hálával gondolunk a felszabadító Szovjetunióra és hős fiaira, akik a szabadsagot, a lehetőséget adták a kezünkbe. Legnagyobb nemzeti ünnepünk alkalmából —' gondjainkkal is számolva — nyugodt szívvel állapíthatjuk meg. hogy népünk a párt vezetésével nagyot és maradandót alkotott. A megye északnyugati részének e fontos gazdasági és közigazgatási központja — folytatta az előadó — különösen az utóbbi évtizedben fejlődött gyors ütemben. A végbement jelentős változás — elsősorban az ipari munkaheVarga Péter. Iyek és az ellátási szerepkör növekedése révén — erőteljesen növelte a település vonzerejét. Mindez kihatott a helység társadalmi és kulturális életére, a városi vonások erősödésére is. Az iparosítás hatására a munkaalkalmak mennyisége és minősége megnövékedett. Nőtt a munkásság szervezettsége, meghatározó ereje. Ma az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatás különböző ágaiban dolgozik a munkaképes lakosság csaknem 70 százaléka. A könnyűipari üzemekben sikerült megoldani a lányok, asszonyok foglalkoztatását is. Továbbra is számottevő marad a város gazdasági életében a mezőgazdaság. hiszen a 8000 hektáros termelőszövetkezet sok család megélhetését biztosítja. és fontos szerepe van az ellátásban. A termelőszövetkezet tagjai egyre jobban élnek a szocialista nagyüzem adta lehetőségekkel. A marcali értelmiség száma és összetétele az utóbbi években kedvezően változott, és egyre hatékonyabban segíti szocialista céljaink megvalósítását. A mai városavató ünnepség lezár egy szakaszt Marcali történetében, de nem zárja le a fejlődést. A városi rang arra kötelez, hogy az élet min- "a den területén még többet tegyenek városukért Növeljél* a gazdasági munka hatékonyságát és színvonalát. Munkálkodjanak a belterület városi képének kialakításáért Gondoljanak a serdülő nemzedékre; építsenek új bölcsődét óvodát, iskolát. Új művelődési központ létrehozásával biztosítsanak az ifjabb és idősebb nemzedéknek még jobb kulturálódási lehetőséget. Varga Péter végül e gondolatokkal fejezte be várost köszöntő felszólalását : — Életük gyökeres változása. a fejlődés arra lelkesít minden itt élő embert, hogy becsülje és kellően értékelje eredményeiket. Legyenek városuk nemes patriótái, legyenek büszkék fejlődésükre, és további szorgalmas, áldozatkész munkájukkal segítsék elő városuk, megyénk, szocialista rendszerünk további építését! Ehhez a felelősségteljes feladathoz kívánok a megyei pártbizottság nevében jó munkát, sok sikert, jó egészséget és boldogságot. Az ünnepi tanácsülés részvevői nagy tapssal fogadták Varga Péter köszöntő szavait, s ezután Kaposvár, Siófok és Nagyatád képviseletében dr. Kovács Ferenc, a Kaposvári Városi Tanács elnöke üdvözölte Marcali városát, a legifjabb testvért. — Szeretném kifejezésre juttatni — mondta többek között a szónok —, hogy a várossá avatás nemcsak az itt élők. az itt dolgozók ünnepe, hanem a megyeszékhely és a többi testvérváros tanácsának, lakosságának ünnepe is. Tudjuk, hogy csak hosszú évek tervszerű, sok gondot és örömet jelentő, fáradtságos, áldozatos munkájával lehetett eljutni idáig. Erőfeszítéseikhez, munkájuk sikeréhez szívből gratulálunk. — Saját városi tapasztalatainkból merítve mondhatjuk — folytatta a felszólaló —, hogy ezután sem lesznek magukra hagyva, számithatnak a megyei és az országos szervek I segítségére, támogatására. Marcalinak, mint középfokú központnak a fejlődés még magasabb Clépcsőfokait kell megjárnia. Ezért kivágjuk, hogy városgyarapító, várost építő elképzeléseik valósággá váljanak. Fokozódjon a lakosság aktivitása és összefogása. Munkájukban kövessék azokat a haladó hagyományokat, amelyeket Marcali hősei, mártírjai teremtettek. Szeressék, óvják, gyarapítsák városukat, az itt élők és mindnyájunk megelégedésére, ötömére. Ma, amikor az idősebb városok nevében meleg szeretettel üdvözöljük legifjabb testvérünket, az újszülött várost. kifejezzük örömünket, és bízunk abban, hogy Marcali megtalálja helyét a magyar városok sorában. Három városunk tanácselnöke, dr. Kovács Ferenc, dr. Gáti István és Uitz Ferencné ezután Somogy városainak lakossága és tanácsaik nevében ajándékokat nyújtottak át az új város tanácselnökének. A baráti kézfogásnak, az üdvözlésnek azonban még nem volt vége. Marcali munkássága, a felnőtt lakosság nevében Pintér Lajos, a Mechanikai Művek marcali gyáregyA nagyatádiak ajándéka. ségének munkása kért szót. Megkapó eseménye volt ez az ünnepi tanácsülésnek. Pintér Lajos így kezdte felszólalását: Igen nagy öröm és felemelő érzés a számomra, hogy szeretett szülőfalumat, mint várost köszönthetem. Az én korosztályomnak és a még nálunk idősebb nemzedéknek három-négy évtizeddel ezelőtti vágya vált valóra. Városunkban — a helyet illetően — ugyanott dolgozom, ahol édesapám dolgozott a húszas évek elejétől, mint fiatal kovácssegéd, itt éltem életem első igazi munkásnapjait. A Mechanikai Művek főbejárata ugyanott van, ahol a Széchenyi-uradalom kovács- és gépműhelyének a kapuja volt. Sokszor eszembe jut a gyárkapunál, hogyan változott meg itt és az egész országban az élet. Az elmúlt három évtizedben más emberek lettünk. Űj munkával, új fogalmakkal, új fegyelemmel, a régitől eltérő új élettel ismerkedtünk. Dolgozva tanultunk meg sok minden újat. De nemcsak a marcali emberek változtak meg, átalakult egész környezetünk is. Új városrészek épülteit, a környező falvakból sok család települt itt le. A lakosság döntő többsége az új ipari üzemekben dolgozik. Aki a mezőgazdasági munkát szereti, az ma a korszerű, ipari jellegű mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozhat. Város lett a szülőfalum. Az a település, ahol 1950-ben a falu háromnegyed részében még nem volt villany, ahol 1945 előtt a lakások nagy része egyszobás, agyagból vert cselédház volt, ahol a vízvezetéket nem ismertük. Most, ha külső szemlélő néz körül nálunk, láthatja, hogy igaz emberséggel új életforma valósult meg nálunk is. Tudom, hogy a felszabadulás nélkül mindez nem válhatott volna valóra. Azt is tudom, hogy az elmúlt húsz év adott még nagyobb lendületet a fejlődésnek, hiszen lehetőséget kaptunk hozzá. Ezért a marcali emberek nevében őszinte köszönetét mondok a párt- és az állami szerveknek, amelyek elősegítették, meggyorsították Marcali várossá fejlődését. Mi, munkások úgy vagyunk mindennel — legyen az a család, a munkahely, vagy a lakóterület —, hogy céljainkat még el sem értük, máris megjelenik előttünk az új feladat, keressük annak a megoldását. Tudom. vannak és lesznek még gondjaink. De azt is tudom, hegy jó úton indultunk el, jő úton jgrunk, és Marcali lakói élni tudnak majd a még nagyobb ranggal és felelősséggel. Ezért is köszöntőm igaz szeretettel városunkat. S ha az idősebb nemzedék vallott hitéről, áldozatvállalásáról, jövőt építő szándékáról, miért ne tehette volna ugyanezt az ifjabbak képviselője. Nyakas Andrea gimnáziumi tanuló vállalta sok száz fiatal véleményének közvetítő szerepét. Így szólt: 1 — Különösen nekünk, fiataloknak van tele a szívünk örömmel. Itt születtünk, velünk együtt növekedett, épült, ] a valóságra eszmélő gyermek I szeme láttára szépült a köz- ! sén. A mi utunk még görön- I gyös járdákon vezetett a bölcsődébe, az óvodába, de kis- ! testvéreinket már új burkola- I tű úton kísérhetjük. Gomba módjára szaporodtak az űj házak, űj utcasorok nyíltak. I Tudjuk, hogy városban lakni, fiatalnak lenni nemcsak öröm és ünnep. Napi áldozatos munkát és kötelezettséget is jelent. Az ifjúi lendületet, a lázas türelmetlenséget hámba akarjuk fogni, hogy valóra váljanak álmaink. Szakemberként, dolgos ifjúként, májd érett felnőttként is itt, a mi városunkban akarunk dolgozni. Az ifjúság akaratának edződni kell, hogy a másokért is önzetlenül tevékenykedő emberi magatartás legyen az uralkodó. Azoknak a példája, akik előttünk járva sokat tettek azért, hogy ma várost avathatunk. Mit mondhatok? Köszönjük! Az ifjúság nevében köszönöm a felnőttek munkáját, a küzdés örömét. Folytatjuk! ' A város nagy szülötte, Ber- náth Aurél — egészségi állapota miatt — csak levélben köszönthette a várost történelmi ünnepén. Meleg szavakkal emlékezett meg szülőfalujáról, s a városavatás memento jaként két festményét küldte ajándékul. A forró hangulatú ünnepi tanácsülést köszöntötte a kisdobosok és az úttörők lelkes hada, majd dr. Ress Zoltán tanácselnök mondott zárszót. Megköszönte a jókívánságokat, a biztató szavakat, az ajándékokat, majd hangsúlyozta : — Marcali önerejéből sohasem tudta volna elérni mai rangját. Engedjék meg, hogy mindenekelőtt megköszönjem a járási pártbizottságnak, a járás állami, társadalmi és gazdasági szerveinek eddigi irányító munkáját, harcát, Marcali fejlesztése érdekében végzett áldozatos tevékenységüket. Biztosíthatjuk őket, hogy ezután is szorosan együtt kívánunk tevékenykedni velük a város és a járás egész lakosságának érdekében. Ügy érezzük, hogy a mindennapok feladatai világosak. Már holnap ugyanolyan becsülettel és lelkesen kell dolgoznunk, mint amilyen aktivitással készült Marcali lakossága a városavatásra. Ezt az alkotási kedvet megbecsüljük és meg kell Őriznünk. Ezután felsorakoztatta a város legközvetlenebb céljait és feladatait, majd így zárta be az ünnepi tanácsülést: — Befejező gondolataink a magyar nép vezető erejéhez, a munkásosztály élcsapatához, a Magyar Szocialista Munkáspárthoz irányulnak. Tisztelettel adózunk annak a politikának, amely emberi szabadságot, általános jólétet, gazdagodó országot, fejlődő településeket és új városokat teremt. Ígérjük Marcali lakossága nevében, hogy a jövőben is követjük ezt a politikát. Somogy új várossal gazdagodott. A marcali emberek büszkesége, városuk a negyedik település, amely a vezető szervek törekvése, a lakók áldozatos munkája révén megyénk sokoldalú fejlődését bizonyítja. Tegnap délelőtt hó hullott, s nem öntötte el tavaszi napsugár az utcákat és tereket. A hangulat mégis a nagy történelmi tavaszok levegőjét árasztotta. J I Az avatásra Marcali címmel ünnepi újság jelent meg.