Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-23 / 69. szám
MARCALI KOPOGTAT A település szolgái Ä Kátyú — egy kis patak valamikori ártere — ma.idnem kátyúba juttatta a lakásépítéssel foglalkozó szakembereket. Emeletes házakat terveztek a Kátyúba, ám az alaposabb vizsgálatok kimutatták, hogy a terület veszélyes ellenfél: a tervezettnél csak jóval mélyebb alappal építhetők meg a házak, mert az altalaj süpped. Marcaliban az első több szintes lakások a hatvanas évek második felében épültek, s a szakemberek most is úgy emlegetik ezeket: az úttörők. A negyedik ötéves terv idején összesen 668 lakás épült. 1970-től felgyorsult a több szintes házak építésének üteme. S bár az állami lakások esetében az előbb említett tő- zeges altalajú Kátyú közbeszólt, a lemaradást ez év végéig be akarják hozni. Az elmúlt években fölépült házak- | ról, lakásokról azonban még érdemes szólni, már csak az j összetétel miatt is: 190 volt | az állami, 271 a telepszerű több szintes és 207 a családi ház. Marcaliban egyébként jelenleg csaknem 3 ezer lakás van, az ide kapcsolt községekével együtt 3445. — Egyegészhatvannyolc! — mondja Kovács Lajos, a ta- j nács ÉKV csoportvezető fő- mérnöke. Nyilván sokszor említette már az átlagos beépítési szintmagasságot. — A i családi házak többsége a Berzsenyi lakótelepen és a várdombi részen épült. Az előbbiek beékelődtek a Széchenyi | utca magas épületei és a la- | kótelep több szintes házai közé. Elsősorban a közművesítés j miatt okoz ez gondot: pillanatnyilag is önerőből oldják meg. A lakótelepen kevés tősgyökeres marcali épített házat. Inkább a környékből beköltözők és ez »-arcot« ad az utcáknak. Az emberek nehezen tudnak elszakadni régi szokásaiktól. Például nagy konyhákat tervezhettek. Igényüket figyelembe vették, volt azonban olyan terület is, ahol már szabályozásra volt szükség. Az állattartásról van szó. A baromfiak ma is sok udvarban ott kapirgálnak, a sertés- tartás azonban engedélyhez kötött. Szerették volna, ha a házak formáját is rendezik, ám amikor kikötötték, hogy nyeregtetővel épüljenek, ez némi felzúdulást váltott ki. Azóta rájöttek a lakók is: hasznosítható térről van szó, s amikor 200 négyszögöles telekre kell építkezni (úgynevezett fésűs beépítés van itt), akkor a helyet okosan és gazdaságosan kell kihasználni. Például a tetőtér beépítésével. Napsütésben, amikor éles fény szabdalja a házak szögleteit, esztétikai értékké emelkedik a homlokzatok ritmusa. A VÁTI-nál készülő általános rendezési terv is figyelemmel van erre az esztétikai igényre. Ebben a tervidőszakban egyébként 800 lakás épül Marcaliban. — Kedveltté váltak Marcaliban — hallom a főmérnöktől — a kétszintes társasházak. Most is sokan akarnak ilyet építeni a Lenin utcában. Az új lakások felépülése után valószínűleg módosítani kell az előbb említett 1,68-as kulcsszámot. A vízzel nincs szerencséjük a marcaliaknak, pedig az igényeket majdnem ki tudják elégíteni. A »majdnem« a csúcs- időszakra vonatkozik, elsősorban a Berzsenyi lakótelep több szintes házaira, melyekben az esti órákban gyenge a víznyomás. Három kútcsoport szolgáltatja a nagyközségnek a vizet, de hamarosan a negyedik is munkába kezd. A napi 1400 köbméteres termelés 2600 lakásba juttat vizet, ám a minőség nem a legjobb. Gázos a marcali víz, így figyelmeztetni kellett a nagyközség lakóit: mit szabad csinálni és hol — nehogy felrobbanjon a víz.., Minden 1000 literben 100 liter gáz van. A kettes kút- csoportnál ezt kiküszöbölték, gáztalanító berendezést szereltek föl. Talán ebben az évben sikerül a többinél is. A jövő évben készül el két 1000 köbméteres víztározó. Elfér ezekben a naponta szükséges vízmennyiség, sőt az új tározókat automatikus, távve- zérlésű szivattyúkkal szerelik föl. így a Baglas-hegyen — itt épülnek a félig földbe süllyesztett medencék — a kezelő nem akkor zárja el a csapot, ha a medencében már túlcsordul a víz .., Kicsi a marcali kutak vízhozama. A megoldás az úgynevezett kis regionális vízbázis megteremtése. Ennek nincs akadálya, most folynak a kutatófúrások. Bizonyára jóval meghosszabbodik majd a jeTervszerűség, szervezettség, fegyelem A Dél-somogyi Állami Gazdaság példája 641 millió forint értékű eszközzel, több mint tizenkét és fél ezer hektáron gazdálkodik a Dél-somogyi Állami Gazdaság. A megye legnagyobb és jelentős integrátori szerepét is betöltő nagyüzemének helyzetéről, jövőjéről tanácskozott tegnap a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Nem alakult ki széles körű vita, mindössze néhány kérdés, egy hozzászólás hangzott el. A jegyzőkönyvbe — elsősorban Böhm József megyei tanácselnök zárszavából — sokkal inkább és sokkal többször kerülhetett ez a fogalom: példa, egyedülálló a megyében, élen járPélda maga a jelentés, melyet. a gazdaság helyzetéről, rövid és középtávú tervéből, integrációs tevékenységéről és feladatairól a testület elé tárt. A tömör, mértéktartó, szolid tényközlések valójában a gazdaságra jellemző szellemet tükrözik, azt a magatartást és gondolkodásformát, melyet csak így lehet összefoglalni: tervszerűség, fegyelem, szervezettség. A megye egész mezőgazda- sági ágazatában jelentős szerepet betöltő nagyüzem történetének azt a szakaszát éli, melyre joggal illik a megállapítás: mirföldes lépésekkel fejlődik. A negyedik ötéves tervben, céljuknak megfelelően, megteremtették azt az alapot, gazdasági stabilitást, amelyre biztonsággal kerülhet a figyelmet, az érdeklődést felkeltő felépítmény. Nem lehet a számokat megkerülni, minden kommentárnál beszédesebbek. Akkor 140 millióról 225 millióra emelkedett a termelési érték, a mostani tervidőszakban ezt több mint kétszeresére kívánják növelni; 1980-ig 495 millió forint termelési érték, ezen bélül 150 millió forint nyereség elérését szabták meg feladatul. A cél eléréséhez garancia az említett szellem, a gazdálkodás rendje, céltudatossága, de garancia az is, hogy a tervidőszak első évében, tavaly már 40 százalékkal növelték árutermelésüket, összesen 325 millió forint értéket állítottak előEz a gazdálkodási mód, ez az eredmény példa. Éppúgy, mint az a tevékenység, melyet a gazdaság a környező üzemek érdekében végez, több vonatkozásban is figyelemre méltó integrátori szerepet betöltve.. A múlt év végén alakult burgo- nyatermélési társaság —melynek 15 tsz. négy állami gazdaság és 2 MÉK a tagja — a Dél-somogyi Állami Gazdaság irányításával működik. A Solanum burgonyatermelési rendszerhez tartozó társaság célja az intenzív burgonyatermelés megvalósítása, az árutermelés növelése. Körültekintően kidolgozott, célratörő program alapján végzik ezt a tevékenységet. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy ennek a nagyüzemnek a gesztorságával ez év elején alakult meg a Dél-somogyi Agrokémiai Központ — nyolc tsz, két vállalat társulásával. Éllen jár a gazdaság a kisüzemek termelésének segítésében, szervezésében, és a megyében elsők abban is, hogy a jövő év elejére oktatási centrumot alakítanak ki, ahol nemcsak a gazdaság szakmunkásainak, hanem a termelési rçndsze- rükhöz, az agrokémiai központhoz tartozó szakemberek továbbképzését is megoldjákTöltsenek be az állami gazdaságok példamutató, élenjáró szerepét — ennek a követelménynek, mind tökéletesebben megfelel a Dél-somogyi Állami Gazdaság. Ilyen tények mellett a tegnapi ülésen a végrehajtó bizottság egyetlen feladatra hívta fel a nagyüzem párt-, gazdasági és szakszervezeti vezetőinek figyelmét : a területükön élő lakosság érdekében fűzzék még szorosabbra kapcsolatukat a helyi párt- és tanácsi szervekkel. És szinte természetes ezek után, hogy a testület egyhangú elismerését és köszönetét fejezte ki a gazdaság dolgozóinak, vezetőinek mindazért a munkáért, erőfeszítésért, melyet üzemük, de közvetve a megye mezőgazdasága egészének . fejlesztéséért tesznek. V. BL lenleg valamivel több mint 37 kilométeres vízvezeték. A arány így is nagyon jó: a marcali lakások 89 százaléka van bekötve a vízellátásba, s a város területére vetítve is csaknem 78 százalék. — A település szolgái, így jellemezte a közműve két a főmérnök. s találóan: valóban meghatározó a közművesítettség. Marcaliban némi lépéshibával 1969 óta épülnek szennyvíz- csatornák. Csak később épült meg a tisztítótelep. 1972-ben alakult meg a szennyvíztársulat, 50 millió forintos beruházási vagyonnal, így elkészülhetett ez is. Alig három éve működik, teljesítménye napi 2400 köbméter. A Berzsenyi lakótelep családi házainál derítők vannak. Ezt beékelődés és a gazdaságossági megfontolások tették szükségessé. A 14 kilométeres szennyvízvezetékre csaknem 1200 lakás van rákötve, a derítőkkel rendelkező lakások száma pedig 1100. Az utóbbi négy-öt évben — büszkék erre a marcaliak — erőteljes útépítés kezdődött a nagyközségben. A közérdekű bejelentések, a falugyűléseken elhangzott felszólalások és a tanácstagi interpellációk jó része erre vonatkozott: több útra és járdára van szükség. Az »asztalverés« meghozta gyümölcsét: az utak 83 százalékát kiépítették, s ez rendkívül jó arány. A 41 és fél kilométeres belterületi úthálózatból 34 és fél kilométeren szilárd burkolaton robognak a gépkocsik. (Kétezer magánautó vah a nagyközségben és közvetlen környékén, rendszeresen elfoglalva az új AFIT-szerviz szerelőpadjait.) Az utak szépek és még szebbé akarják őket tenni. Füvesítenek, virágokat ültetnek, cserjék és fák kerülnek a földbe. A múlt évben a nagyközségben végzett társadalmi munkának csaknem az egy- harmadát — 660 ezer forint értékben — kommunális célokra fordították. így azután szépek a parkok is, s a látogatót vonzzák ezek a hangulatos és gondozott létesítmények. Különösen a Szabadság park, ahol díszfák sorakoznak, s közöttük nem egy már a 100. év felé közeledik. Mindezt nem adták ingyen, mint ahogy a köztisztaság fenntartása is pénzbe kerül. Jó megoldást választottak Marcaliban: azt mondták a »kukás autók« rakodóinak: a fizetés három és fél ezer forint, de ha valahol szemét marad utánuk, a pénz köny- nyen kevesebb lehet... A következő, egyelőre csak tervezett lépés: az őszi-tavaszi lim-lomnapok megrendezése. Így akarják csökkenteni, végül teljesen megszüntetni a szemétdombokat. Ez az egykét nap a kerítéseken belül is kitakaríthatja az új várost. Mészáros Attila CFoiytatfukJ A tájékoztatás felelőssége S zeretném elkerülni, hogy bárki is hangzatos szólamnak minősítse a mai gondolatsort. Nem titkolom: aggályomat egy elharapódzott közfelfogás idézte elő; az ugyanis, hogy ha mondjuk az őszinteségről beszélek, akkor sokan az őszintétlenségre, ha a jellemről, akkor a jellemte- lenségre, ha a nyíltságról, akkor a titkok halmazára, azaz mindig a fogalmak fordítottjára gondolnak. Nem nehéz kitalálni, hogy miért. Kár lenne csak az úgynevezett »sanda mészárosokra« gondolni, tudniillik az »önvédelmet« is előidézhette valami. Nemegyszer igazságaink »túlpufogtatása«, másszor a látszatöszinteség. De úgy gondolom: túl vagyunk ezeken a gyermekbetegségeken. Ideje hát, hogy — ha még van — gyökerét tépjük a bizalmatlanságnak. Erre mindenképp okunk van, s talán még fokozottabban, ha a tájékoztatásról, a tájékoztatás felelősségéről próbálunk szót váltani. Ezután — aggályaimat félretéve — mégis ide írom a cáfolhatatlan igazságot: a tájékoztatás párbeszéd, jelzőrendszer; a mi társadalmunkban az irányítás és a tömegek aktivitásának nélkülözhetetlen eszköze. Szárazon megfogalmazott mondat ez, jól tudom. De igazság. Így hát méltó a figyelemre. Nemrégiben valahol azt hallottam, hogy napjainkban a legfelsőbb vezetés és a tömegek egészséges (megkockáztatom: cinkos) összekacsintásának, magyarul teljes egyetértésének vagyunk a tanúi, de »középem< valahogy még mindig gyakran megtörik a tekintetek fénye. Bonyolult. Hogy mondjam másképp? Talán úgy, hogy nem politikai, hanem egyéni okokból még sokan magán tulajdonuknak tekintik az információt? Vagy hogy nemegyszer »hasraütés« alapján születik a tájékoztatás? Hogy előfordul: ki-ki a maga egyéni véleményét adja tovább úgy, mintha az az egész közösségé lenne? Mindegyikre találunk példát. Hát még arra, hogy sokan mennyire nem értik ma sem: mit jelent a tájékoztatás felelőssége ... A példák talán szemléletesebbek. Hadd kezdjem a legdurvábbal, ami természetesen ritka, olyannyira, hogy talán nem is Somogybán fordult elő. Egy információs jelentésben olvastam a következőt: »A dolgozók nagy érdeklődéssel figyelték a Kubai Kommunista Párt kongresszusát«. Ez igaz lehetett, csakhogy majdnem egy évvel korábban volt a kubai kongresszus. Hol élhetett az informátor? Azután: »A dolgozók mélységesen elítélik, a ...« »Az embereket felháborította, hogy...« Nem kell folytatnom a mondatokat. Csupán azt olvasom vissza a tájékoztatókból, amivel valahol már találkoztam. Mondjuk a Népszabadság, a Magyar Nemzet külpolitikai kommentárjaiban — vagy netán egy-egy közös közleményben. Egy pozitív vonás mindenesetre kiderül ebből: az informátorok újságolvasó emberek. Gyakran fölmerül bennem a vágy: bárcsak úgy ismernék a dolgozók véleményét, hangulatát is. A tájékoztatás felelőtlensége ugyanis semmivel sem magyarázható. T alán mondanom sem kell: kétoldalú tájékoztatásról van szó. Arról, hogy a párt, a kormány, az országos vezető szervek miként tájékoztatják a lakosságot; s hogyan tájékozódhatnak az irányító szervek a lakosság véleményéről, állásfoglalásáról. Az előbbivel igazán elégedettek lehetünk; ezt nem azért mondom, mert »merek« kormánypárti lenni. Okom van rá, tudniillik aligha születhet olyan döntés, aligha hangzik el helyzetértékelés, amelyről ne kapnánk szinte azonnal hiteles információt. Még az úgynevezett »kényes« kérdésekről is, melyeket a párt sohasem tekint »kényesnek«, I abból az egyszerű megfontolásból kiindulva, hogy nem hatalmat gyakorol, hanem szolgálatot teljesít. Mi járna ezért cserébe? Gyors és hiteles tájékoztatás éppen azért, hogy a helyzet mind jobb ismeretében dönthessenek a valamennyiünket érintő kérdésekben. Idézek: »A tájékoztatás frissesége és pontossága a párt és a tömegek kapcsolatát, a szocialista demokrácia szélesítését szolgálja«. És most hadd szóljak a sajtóról — magunkról —, amelynek közvetítő szerepet szánt a párt. Valóság feltáró és valóságformáló hivatását mindenki ismeri. A híreket, az információkat azonban nem az újság, hanem o közvélemény igényli. Ehhez joga van, mert szocialista országban él; tudnia kell, hogy hol mi történik, mit akar tenni a vezető testület, mire készüljön, miben vállaljon részt önmaga boldogulására, az ország hasznára. Az olvasó most joggal számon kérhetné: miért kerülgetem a forró kását? De hiszen magától is tudja: ha a tájékoztatás felelősségéről beszélek, akkor helyenként még hiányozhat ez a felelősségérzet. Vagy ez is csak máshol fordulhat elő, Somogybán nem? Sokévi tapasztalat alapján vallom: ma már egyre kevesebb a tájékoztatási »kiskirály«. Azt hiszem — s ahol ^nincs ismeretségem, ott remélem — minden poszton megértették már a lényeget, amit Óvári Miklósnak, a Központi Bizottság titkárának szavaival tudok a leghitelesebben közreadni: »Az információ nem magántulajdon. Aki tájékoztatást ad, az nem szívességet tesz, hanem kötelességét teljesíti.« Mégis előfordul, hogy helyenként baj van a kötelességérzettel és a felelősségtudattal. Egyik munkatársam nemrégiben az egészségügy személyzeti helyzetéről írt. A tájékoztatásra hivatott szerv vezetője közölte vele: még egy tucat orvos hiányzik a nagyatádi kórházból. Gyanús volt Telefonáltunk a helyszínre, s kiderült: negyven az a tucat. Furcsa számrendszer, ámbár »kincstári optimizmusnak« is nevezhető a nyilatkozat. Arról értesültünk a legilletékesebbtől, hogy gyógyszerészekben nincs hiány. Kiderült, »csak« 22 kellene, hogy jól elláthassák a munkájukat. Mondjam tovább? Előfordul, hogy meg sem várják, miről szeretnénk hallani és tájékoztatni az olvasót, máris elutasító a válasz és a magatartás. Megint másnál előfordult: az önmaga föltárta kritikus témában minden dokumentumot az újságíró rendelkezésére bocsátott, csak azokat nem, amelyek a másik fél igazát bizonyították. Ilyenkor nem tehet mást az újságíró, mint hogy — cikkének megjelenése után — a vádlottak padján elmélkedik a tájékoztatás felelősségéről. Az olvasó pedig »jogosan« mondja ki az ítéletet: hazudott az újság. Nos hát: van-e még tennivalónk az információ hiteléért, a tájékoztató felelősségének növeléséért? A politika nemcsak lehetővé teszi, hanem megköveteli az igazmondást, az őszinteséget, a valóság feltárását. A tájékoztatás azonban nem elég gyors és hiteles. Gyakran megkopik, néha teljesen átalakul a kis különböző áttételeken, s mire a megyébe vagy a fővárosba ér, előfordul, hogy a fekete is rózsaszínben pompázik. Kinek jó ez? Ki kívánja, hogy megerőszakolják a valóságot? Senki. M egfigyeltem — s ezzel bizonyára nem vagyok egyedül — : a tájékoztatás megtagadása vagy a valóság megszépítése rendszerint »az egyéni érdekvédelemmel« függ össze. Ki-ki magát, a pozícióját védi, hibáját takargatja, felelősségét halványítja, ha igazat mond, de nem a valódit; ha hamis színben tüntet föl tényeket, ha a közvéleménytől félti a hitelt érdemlő tájékoztatást. Az őszinte szó harminckét éve nyert igazán polgárjogot nálunk. Ilyen körülmények között pedig nyilvánvaló: az egyén, a kis és a nagyobb közösségek életében is megnőtt a tájékoztatás felelőssége. Jávori Béta
