Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-19 / 66. szám

Táncosok, zenészek, énekesek népi együttes Miért éppen Kaposvár ? Park közepén egy színház Új közösség, de mondhat­nám azt is, hogy műhely van kialakulóban Marcaliban : né­pi együttest alkottak a tánco­sok, a zenészek, az énekesek. A környékbeli szereplések után vasárnap bemutatkoznak a járási művészeti szemlén. Szeretném, ha a látvány szépsége mellé odakerülnének azok a színpadon láthatatlan mozzanatok is, amelyek hoz­zájárultak az együttes ered­ményes tevókenységénez. Ezért többek között bemu­tatjuk Fokt Gyulát, a műve­lődési ház gazdasági előadó­ját, akit az irodával szem­közti próbateremben találtunk Müller György kazángépész társaságában. A nehéz kezű munkásnak a mozdulata egy pillanatra el tudta hitetni ve­lem, hogy érzékeny ujjú kar­mester, aki a hangszer fölött magyarázza tanítványának a cimbalomjátékot Fokt Gyula szorgalmasan ismerkedik a hangszerrel, ko­rábban a néptáncegyüttesben dolgozott. A harmadik lecke után bizakodóan mondta: — Talán sikerül... A néptánccsoportban sok az első lépéseknél tartó fiatal lány, de akad köztük olyan is, aki régóta ropja. Ilyen Hajnali Józsefné, akit ko­rábbról a Somogy Táncegyüt­tesből jól ismerhetünk. itt alapított családot, így került Marcaliba. A Tanép-nel dol­gozik az irodában. — Nyolc évig voltam tagja a Somogy Táncegyüttesnek, abban az időben, amikor két­szer is Kiváló együttes címet szereztünk. — Most ismét városi lakos lesz. — Arra gondolok, hogy ez­zel a mi lehetőségeink is nő­nek. És persze, a követelmé­nyek! — Hogy indult az együttes? — A kemény munka rövid idő alatt is mindenki számá­ra igazolta, hogy érdemes dol­gozni, van és lesz eredmény. Hajnali Józsefné a népi együttesen belül a tánckar ve­zetője. — Tudja hasznosítani a Ka­posváron tanultakat a marcali együttesben ? A harmadik lecke a cimbalomjátékból. — A Somogy Táncegyüttes­ben több koreográfustól ta­nultam. Tapasztalataimat szí­vesen átadom a fiatalabbak­nak. — Érdeklődnek a marcali fiatalok a táncmozgalom iránt? Szívesen táncolnak? — Kevés a fiunk, a lányo­kat jobban vonzza az együt­tes. Keressük a tehetséges fiú­kat, akik eljönnének az együt­tesbe táncolni. A táncházat ilyen figyelő szemmel rendez­zük, s van is eredményünk. — Ügy tudom, a férje is részt vesz a műkedvelő moz­galomban. — A népi együttes zenekará­ban játszik, tamburás. A Drá­va együttes tagja volt koráb­ban. Kettőnk elfoglaltsága ugyan nem esik egybe, más­kor próbálnak ők, és máskor mi, de érdeklődünk egymás munkája iránt. A népi együttes élén Urecz- ky Csaba áll, a megyei tánc­szakbizottság vezetője, aki Marcaliban telepedett le. — Az első próbát 1976. de­cember 16-án tartottuk, az el­ső szereplésre, a tűzkereszt­ségre február 6-án került sor. — A népi együttes milyen stílust követ? — Olyan programot dolgoz­tunk ki, mint a Somogy vagy a BM Táncegyüttes, tehát nem a hagyományőrző együt­tesek stílusát követjük. A mű­sorban szerepelnek tájjellegű táncok, mellettük feldolgoz­zuk más vidékek jellegzetes anyagát is. Tervünk, hogy most megtanulunk két rába­közi táncot. — További terveik? — A gyors fejlődést az együttes teremtette, így bát­rak lehetünk a tervezésben is. Részt veszünk a balatonföld- vári találkozón, ahol szeret­nénk minősítést szerezni. No persze, a bronznál többet még nem remélünk... H. B. Felfrissült emlékezet fl kölesei falukrónika Megcsodálom néha a régiek emlékezetét. Behívó, frontsebesülés, tűz a faluban, jégverés, lépfene, kánikula... Mindet őrzik az agy titkos te- kervényeiben évre, hónapra, napra pontosan. Az idősek emlékezete olyan, mint a mély kút, vize hűs, finom, szomjat oltó, becses. Ez a memória évszázadokon át a népi tör­téneti tudat, a népi kultúra hordozója volt. Szerepét mára átvette az írás. Vaskos fólián- sok, jól fölszerelt könyvtárak, gyűjtemények, múzeumok, levéltárak a letűnt századok emlékeinek őrzői. Történelmi szakmunkák, esszék, tanul­mányok már nem készülhet­nének a múlt ez írott, meg­bízhatóan tárgyszerű doku­mentumai nélkül. Az emlékezet szerepe a múlt megismerésében még nem enyészett el teljesen. Ha­szonélvezője a helytörténet­írás. Igazoló, örömteli példá­jával találkoztam a napokban Kötésén. Vaskos füzet lapjait perge­tem. Címe: Kötésé története. összegyűjtötte, feldolgozta és írta a 76 éves Trimmel Hen­rik. A krónika elején felso­rolja a forrásokat; a lista nem túl bő. S éppen ez teszi a munkát izgalmassá, sajátos hangú, zamatú olvasmánnyá. Műfaját tekintve nem innen- onnan összeszedegetett adatok száraz gyűjteménye ez, hanem a krónika és az emlékírás egyfajta keveréke, amelyet minden apró részletében át­jár, színez és fölhevít a 76 év sok-sok személyes élmé­nye, két emberöltőnyi tapasz­talata. Somogyi Néplap A községet 1229-ben emlí­tik először okleveles adatok, a pannonhalmi apátság és a székesfehérvári káptalan vitá­jában. Ezután többször cserélt gazdát, változtak földesurai. 1428-ban a Rozgonyi család tulajdonába került a falu. Zsigmond király adta a család kezére, a török ellen vívott galambod csatában tett jó szolgálataiért Rozgonyi »hős­tettét-« Arany János verselte meg. A község 1563-ban elpusz­tult, lerombolták a törökök, mert urai megtagadták az adófizetést. 1730-ig lakatlan puszta volt. Ekkor kezdődött második történelme. 47 evan­gélikus és 7 református né­met család érkezett Pfalzból, Hessenből Kötcsére, 5 katoli­kus magyar társaságában. A betelepülést rögzítik az evan­gélikus gyülekezet jegyző­könyvei, a családok névsorá­val. Nem egy telepes família kései leszármazottai ma is él­nek a faluban, ez jól kiolvas­ható a megsárgult árkusokból. Kötcse az 1700-as évek kö­zepétől vegyes nyelvű, nem­zetiségű és vallású falu. La­kosainak többsége őrzi pfalzi, hesseni származásának tuda­tát, és a századfordulóig né­metül beszél. Az új »honala­pítást-« a templom építéséhez kötik (november 20, s ezt a napot mindmáig megünnep- li a kötcsei fiatalság. Hosszú »kerbájtos-« verset mondanak el ez alkalomból, a letelepü­lés és a templomépítés kö­rülményeit részletezve. 1896-ban, a millenniumi ünnepségek idején máig ható elhatározásra jutottak a köt- cseiek: ezután a magyar le­gyen a tanítás nyelve az is­kolában, s magyarul szóljon a gyülekezethez a pap a né­met helyett. Ettél az időtől teljesen elmagyarosodik a község. A falukrónika különösen értékes lapjai a századfordulót követő évek történetét részle­tezik. Itt már a szerző szemé­lyes élményei egészülnek ki az őt megelőző generáció em­lékezetének legszebb, mara­dandó gondolataival. Ma haj­lamosak vagyunk a fél év­századdal ezelőtti falu életét fekete-fehérben, vagy a meg­szokott szürke színekben lát­ni. Trimmel Henrik írása bi­zonyítja, hogy távolról sincs így. A gazdálkodás módja, eszközei, a közös rétek, lege­lők elosztásának rendje, a ké­sőbbi híres kötcsei szőlőkul­túrát megalapozó művelés, az új technikák megjelenése, fo­kozatos térhódítása a kötcsei gazdák közt, az új, munka- igényes, nagyobb termést ho­zó növényfajták meghono­sodása tartozik a sorba. Meg­ható szavak szólnak a kötcsei olvasókör 1923-as megala­kulásáról, a kultúrház (gaz­dakör) építéséről — amelynél nem sajnálták az ingyen fo­gatot és munkát — és a mű­kedvelő előadásokról. A fiakra hagyományozó- dott betyártörténetek, átélt vadászélmények és a falu száz apró jellemző kis eseményei — ha nem lennének, nagyon hiányoznának. Trimmel Henriket arra biz­tatnám: írja tovább! Olyan kútfőből merít — a krónika rá a tanúság —, amelynek bő vize még távolról sem apadt el. Érdemes hát az emlékezés szunnyadó mélyrétegeit fel­bolygatni, átvilágítani. Oku­lásul a helyi tanulóifjúság­nak, de — egyes részleteiben — a kutatóknak is néhány ér­dekes adalékkal szolgálhat. Csupor Tibor — »Rátettél egy lapáttal«, amikor a Csiky Gergely Szán­ház pesti vendégszerepléséről írtál, ugye? »Ügy illik«, hogy feldicsérjük a hazait. Bizto­san megkaptad az »eligazí­tást«, igaz? — Megkaptam. József Atti­lától: »Az én vezérem ben­sőmből ...« Mindig. A téve­déseimben is, mert — mi ta­gadás? — ilyenek is vannak. Nemcsak 6zínház bukhat, de , kritikus is. Emlékszel, amikor Gyulai Pál... — Ne térj le az ösvényről! Színházról beszélgetünk. Nem talmi-e a pesti siker, ha itt­hon néha a bérletes napon sem telt a terem? Másként: nem upranaz történt-e, mint a Madách Színház itteni ven­dégszereplésein? A közönség más együttesek megismerésére áhítozik. — Ki kell ábrándítsalak. Nem az történt. S nemcsak amiatt nem, hogy a siker tapsiban, hangerőben megnyil­vánuló ereje, hosszúsága ott a Vígszínházban egy-egy elő­adás után nagyobb volt. No­ha ez sem a legutolsó szem­pont! De a siker tartalma az. ami miatt érdemes folytat­nunk ezt a vitát. — Kíváncsian várom »felfe­dezéseidet«. Csak egyet ne fe­ledj : Kaposváron általában mindig is jó színház volt... — Általában, ahogy mon­dod. Mert valóban volt itt or­szágos hatású ííamlet-előadás. Volt A tanítónő is- Szent Jo­hanna is. Ványa bácsi is. Mondhatunk még jó néhány címet, sőt nevet is. Rendező­egyéniségét, színászkiválósá- gét. Sándor Jánost, Miszlayt, Horváth Jenőt, Fiiíár Istvánt, Olsavszkyt, Kunt. Egy-egy elő­adást, de nem korszakot! S nemcsak amiatt, hogy nem voltunk képesek huzamosabb időn át idekötni az ország színházi közérdeklődését. Mondhatnám : »magányos lo­vasok« voltak, akik akartak valamit. Mást, mint amit má­sutt is megtalálni ... Erőfe­szítéseik tiszteletreméltóak vol­tak, de Shakespeare-rel szól­va: »A többi, néma csend.«. — Korszakot mondtál. Nem sietted el? — Nem. Négy-öt évada is­merhettünk meg egy másfajta színházat, mint az addigiakat. Olyat, amelyik nemcsak utol­érte korunkat, hanem olyan értékeket is felmutat, melyek­re ráirányul a figyelem orszá­gosan is. Miről van szó? Nem­régiben vendégszerepeit ná­lunk az ország egyik veze+ő színháza. De a Széchenyi cí­mű Németh László-drámóí úgy adták elő. ahogyan azt már a mégielmésekor, 1942­ben is élő lehetett adni. Nem »gondolták bele« az eltelt har­minc évet, azt, hogy a mű »világrajötte« után három év­tizeddel később egy színpad', alkotásnak nem ugyanúgy kell szólnia, ahogy a megszületése­kor is szólhatott volna. Lásd, a kecskemétiek VII. Gerge­lyének ezért tapsoltunk: part­nert láttak bennünk, csak a gondolatra koncentrálva vit­ték elénk a művet — Nem lehet, hogy szemé­lyes konfliktusod ez? Valid be: nem kedveled a Széchenyi rendezőjét főszereplőjét ! — Tévedsz! iTondjunk ne­veket! Adám Ottó Othelló- rendezését nagyra tartom, mert a sematikus fekete-fehér rendezésekkel ellentétben az említett színeket millióárnya latúra bontotta. ízelítőt adva a korszerű színház fogalmából. És ki játszotta Othellót? Aki Széchenyit: Bessenyei Ferenc! — Eltávolodtunk Kaposvár­tól. Kié ez a színház? A víg­színházi közönségé, vagy a mienk? — Ügy érted, hogy meg­éri-e négy-öt vendégszerep­lésért ezt a fajta színházat csinálni? »Sanda« kérdés ez, már megbocsáss! Igaz, hogy itthon nincs mindig telt ház. Igaz, hogy »nem veszi min­denki egyformán a lapot«. De az új közönség felnövőben van. Nem véletlen, hogy éppen a főiskolások, gimnazisták, szak­munkásképzősök bérleti elő­adásain van egy-egy előadás­nak legnagyobb sikere. Most kaptam ezt a levelet a Mun­kácsy Gimnázium II/c osztá­lyától : »Mi nagyon szeretünk színházba járni, s szeretjük a kaposvári társulatot.« De bi­zonyos vagyok abban is, hogy korosztályi tagolódástól füg­getlenül: aki hajlandó partner lenni, az kedveli ezt a szín­házat, melyet korszerű szín­háznak tartok. — Csak nem akarod azt mondani, hogy a közönségnek is ugyanúgy készülnie kell egy-egy előadásra, mint a rendezőnek, színésznek ? — A már említett Bessenyei Ferenc fogalmazott így egy in­terjúban: »... a nézőnek is tehetségesnek kell lennie. A színházban ugyanolyan elkép­zelhetetlennek érzem, hogy csak az egyik fél örüljön, mint a szerelemben.« Hozzá merném tenni : ugyanolyar tudatosnak! Hogy ne kapkod­juk a fejünket, ha egy göröv drámában egy istent három néven is emlegetnek, ki is ez? Hogy. ha a Troilus és Cressi- dára ülünk be. ne érien ké­születlenül bennünket Shakes­peare! — Kicsit magas igény esi nem gondolod? ... De mintha eltértünk volna a tárgytól. Miért éppen Kaposváron szü­lethetett meg — ha megszü­letett, mint állítod — a kor­szerű színház? — Mert a feltételek itt is adattak voltaic. Vajda László Jászai-díjasunk mondta egy­szer, hogy a kaposvári szí­nész szerencsés helyzetben van: a rendezők egy iskolához tartoznak, egy nyelven beszél­nek. Nem kell az egyik na­pon »X-ül«, a másikon »Z- iil« próbálni. Hozzátenném, hogy a kaposvári négy ren­dező »ráadásul« életkorban is közel áll egymáshoz, akárcsak a társulat zömét alkotó színé­szek. A harmincévesek alko­tóközössége ez, s azoké, akik — noha éveik meghaladják ezt a »korhatárt« — az örök meg­újulok táborába tartoznak. Négy-öt évada együtt munkál­kodik a társulat, szinte vál­tozatlan összetételben, s ez a tényező egv kicsit már a mű­helyt is előlegezi. Z sámbéki Gábor nyilatkozta egyszer: »A legerősebb közös jegynek az aktualitásra és állásfoglalásra való törekvést érzem ... Min­dig a korhoz, a korról akar­tunk szólni .« Erről van szó, s ha végiggondoljuk: a szín­ház csak akkor bukott, ha ehhez a szándékhoz nem iga­zodott! — Tehát ez a korszak, ahogy nevezted, nem egyetlen nagy diadal ú t ? Elismered ? — Az, hogy jól érzem ma­gam ebben a színházban, nem jelent kritikátlanságot. — Halljuk! Halljuk! — Messzemenően egyetér­tek a műsortervezéssel. amikor a baráti országok egy-egy ki­emelkedően izgalmas színpadi alkotását igyekszik biztosítani. Akkor is, amikor az angol­szász vagy egyéb nyugat-euró­pai haladó szerzők újszerű müveit mutatják be. Nem sze­retem azonban, ha már felfe­dezett, s korábban már mé­lyebben, elevenebben színpad­ra vitt mondandót melegíte­nek fel. (Lásd : A konyha cí­mű Wesker-dráma után A vállalkozó című gyengébb Sto- rey-darab.) Nem tetszik, hogy az idén a nagyszínházban nem szerepelt mai magyar szerző egyetlen műve sem. Szeret­ném, ha néhány jelentős, idő­sebb színészünk is lenne, hogy ne a huszonéveseknek kel lien eljátszaniuk az élemedett ko­rú figurákat. — Ne folytasd. Hadd ron­do1 i a át. s folytassa magában a vitát az olvasó, a néző... Leskó László — Jó dolog lehet itt tanul­ni — sóhajtok. — Pór Gábor tanár nem gondol a szavak mögötti két­értelműségre. — Meg tanítani is — mond­ja őszintén. — Tanítani? Itt, a világvé­gén? — Nézze, nálunk se jobbak vagy rosszabbak a gyerekek, mint másutt. S aki a fát meg az erdőt szereti, talán egy árnyalattal még nemesebb is, mint az átlag. Először adni kell nekik, azután lehet köve­telni tőlük. Tavaly, az utolsó évben a pécsi főiskoláról jött ki taní­tani. Fiatal házas. Szaktárgyai a matematika valamint a mű­szaki ismeretek és gyakorla­tok. Testnevelést is tanít. Se­gédedző -olcleveie van. Még a középiskolában au to-mo tor­szerelésből szakmunkás-okle­velet szerzett. Továbbá szeret vadászni, ha csak hajtónak hívják is el. Tanít, sportol, autót szerel, vadászni jár ... Az univerzá­lis embereket, úgy látszik, ma­napság az erdő közepén, egy isten háta mögötti erdészeti szakmunkásképző intézetben lehet megtalálni. Üjna a darányi erdőben. Az út mellett homoki cser­kesz. A nedvesebb részeken szittyó és páfrány. A táj egé­szen sík, mégsem látni mesz- szire. A boróka fűrészfogai el­zárják a tekintetet. Szederin­da tépi a nadrágot. Sárga va­kondtúrásokon bukdácsol a láb. Széthaj fogatom a boróka tüskés ágait. A tűlevelek öle­lésében egy tölgyfa nő föl és kér életet. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának 1961. évi IS. számú törvényerejű rendel ete ki­mondja: »A természetnek azokat a tárgyait, amelyeknek megőrzé­se és fenntartása tudományos vagy kulturális érték, véde­lem alá kell helyezni, és óvni kell minden olyan hatástól, amely fennmaradásukat vagy sajátos természeti tulajdonsá­gukat sérti vagy veszélyezteti.« A kormány végrehajtási utasításában olvasom még: »Védetté nyilvánításra ja­vaslatot tehet bármely állami vagy társadalmi szerv, szö­vetkezet és állampolgár. A ja­vaslatot indokolni kell.« A 6-os úton hazafelé tar­tunk. öreg Skoda imbolyog előttünk. Amikor Pécs közelé­ben előzni akarunk, látom, hogy az autó felső csomagtar­tóját hatalmas kosarakkal rakták meg. A szél egy-egy zöld legyezőt kiránt a kosa­rakból, és a szélvédőnk üve­géhez csapja. Megismerem: erdei páfrány levele. Valamelyik pécsi kertész vi­szi a virágcsokorhoz való páf­rányt a darányi erdőből. A szegfű meg a rózsa mellé a zöldet. íVége)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents