Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
Pesti karcolatok Apák Rgy Duna-parti pádon diákok ülnek és beszélgetnek. A fehér arcú fiú mintha magasabban ülne, mint a többiek, pedig a másik fiú, sőt a két lány is termetesebb nála. Tejszín hab í eb ér csuklóján, keze fején hártyavékony a bőr. Keveset szó, egy-egy fej- mozduLattal. arcrándítással, mosollyal nyilvánít véleményt, mégis ő a társaság feje. A mellette ülők arcát megfogta a napfény, valamennyien barnák és hangosak. Öltözetük is harsogóan divatos. Nem úgy a fehér arcú fiúé. aki konzervatívabb szabású, de igen finom anyagból készült öltönyt visel. — Jó a Zsiguli — mondja az egyik lény, miközben meg- görbed. hogy fölnézhessen a fehér arcú fiúra. — Valamivel nehezebb, mint a torinói FIAT. Több anyag van benne. Ugye, a papádé torinói? — Igen. Tavaly nyáron elvittem egy kicsit Itáliába, hazai levegőt szívni. Elméltáiznak. Nézik a Dunát. A fehér arcú fiú a papára gondol, aki a legdrágább apa és a legeszményibb példakép. Micsoda életmű .., Milyen kiterjedt pacientűra ... (»Ezek majd mind tehozzád járnak, fiam.«) A sebészkésre termett ujjak játszadoznak a lány kezével. Odébb a másik fiú öleli a másik lány vállát, ök is az elegáns fiú elegáns apjára gondolnak, akit sohasem láttak még, de akinek a halántéka folyton a szemük*» csillog. önfeledt pillanatokban már-már az apjuknak érzik. Pedig nekik is van apjuk. A lányé — valamelyik somogyi faluban — arról beszél vasárnaponként a kocsmában, hogy az 5 kislánya a legokosabb, »legapásabb« teremtés a világon. A fiú apja, a szűkszavú szerszámkészítő lakatos csak elvétve beszél a »gyerekről«, de olyankor mindig nagy kezdőbetűvel ejti a nevét. A Duna tükrében most sehol sincs a két apa arca. A lány hirtelen kibontakozik a fiú öleléséből, előrehajol. — A rakodópart alsó kövén ültem, s néztem, hogy úszik el a dinnyehéj... — szavalja pátosszal. — Azért innen, felülről csak kellemesebb nézni a Dunát... Nem igaz? — szól közbe a fehér arcú fiú, és mindenki szellemesnek tartja a megjegyzését. Cigaretta Az üres dobozt könnyed mozdulattal hajítom a szemétbe, majd élvezettel gyújtok rá utolsó cigarettámra. Miközben fújom a füstöt, jó néhány trafik előtt elsétálok, de a pillanatnyi ndkotinmámor pafópálos tunyaságba ringat: ráérek még cigarettát vásárolni. Azután —. negyedóra múltán — megint jólesne rágyújtani, csak éppen nincs mire. Sebaj, nyugtatom magam, ebben az utcáiban annyi a traOrosz János közéieiisége Kiállítás a Somogyi Képtárban Több rétege van Orosz János festészetének. Valameny- nyin átüt következetes magatartása. Mint hófehér gyolcson a seb pirosa, úgy jelenik tneg a festői plusz Orosz vásznain. Van is a hasonlatnak alapja: újabb műveit a tisztaság fehérével festi. Rokonítások nélkül nehéz ennek a művészetnek a mélyére hatolni, épp a sajátosan etikus festészet titkai miatt. Ezt is tudja Orosz és maga is szükségét érzi ennek, ezért festette meg — túl a rokon- szenven, a kortársmegbecsü- lésen — Nagy László kérdő tekintetű portréját. Ilyen megközelítés ad magyarázatot Bartók arcképéhez is. (Az olasz Fratelli Fabbro kiadó Bartók-kötetét Orosz János festményének színes reprodukciója díszítette). Bár önálló gondolatokat közvetít, aki kevésbé képes eligazodni e művek birodalmában, annak ajánlatos néhány Nagy Lász- ló-verset elolvasni előbb, hogy rezonancia támadjon benne. Orosz János festészete sajátosan fejlődött, érlelődött ilyenné, de művészete nincs a megállapodottság medrében, újabb örvények kavarhatják fel. Nem indult üres tarisznyával erre az útra. Itáliában az életet tanulta meg ismerni és szeretni a régi mesterektől — írja hazaérkezése utáni székesfehérvári kiállításáról kritikusa. S ennek előtte hogy és mit festett? Az Ernst Múzeumban reneszánsz ihletésű képeket mutatott be. Külföldi útja, előző érdeklődése gyümölcseként azt várták tőle, hogy a »múzeumok antik kincsei megerősítik eddigi útján, s a klasszicizmus felé tesz újabb lépéseket«. »Várhattuk volna azt is, hogy a modern kiállítótermekben tobzódó, naponta új és új festői elképzeléseket megvalósító világ ragadja magával. Nem így történt. Orosz a pusztulással és a félelemmel találkozott ... Megtagadta a lágy vonalakat, a csendes lírát, a halk magányt. Harsányan és nyersen vallott egy kegyetlen világról.« így bontakozott ki az a festészet, mely most Kaposváron, a Somogyi Képtárban a szemlélődés, az eligazodás és a megtisztító katarzis szolgálatában élményt nyújt a nézőknek. Nagy László portréja. Érdemes azért is idézni Kovács Péter kritikájából, mert ennek a festészetnek a lényegét pontosan követi szavakban: Megtanulunk tőle — mármint Orosztól — figyelni. Figyelni a csendben, figyelni a vad, a nyers tusakodásban, figyelni az ölelésben, a zuhogó napsütésben, a tenger morajlásában, a rohanó és változó életben. S ehhez tegyük hozzá a festő önértékelését: — Nem voltam, nem vagyok konzervatív, csak éppen a régieknél találtam meg a legmodernebbet. Ha összevetjük az 1968-as Nap, homok, tenger sorozatot az itt látottakkal, akkor tetszik ki igazán, hogy nem másról, mint valódi érlelődés- ről, gazdagodásról van szó. Ennek az érlelődésnek a legfőbb sajátossága a küzdéstett harmóniája, mely a köz- életiséget művészi teljesítménnyel ruházza fel. Arra ösztönöz ez a tárlat, hogy induljunk el ezen az úton. Az út göröngyei — ilyennel is találkozunk — a rendezésből fakadnak, s ha ehhez hozzátesszük, hogy a festő »műve« ez is, akkor ezért az utóbbiért nem dicsérhetjük meg. De az is lehet, hogy a helyzet szülte ezt a megoldást. Ezen is el kell gondolkodni. Horányi Barna fik, mint égen a csillag. A lépteimet se gyorsítom, any- nyira bizonyos vagyok benne, hogy mindjárt feltűnik egy dohánylevele cégtábla, már készítem is az aprópénzt. Csakhogy a trafik nem aka- ródzik felbukkanni. Tíz lépés, húsz, ötven... Sehol. Már idegesen forgatom a fejem, a négy forint húsz fillért egyik markomból a másikba csorgatom. Önkiszolgáló étterem, cipőüzlet, élelmiszerbolt. Csak trafik nincs. Pedig már nem is sietek, de száguldók, s valósággal kinézem a járókelők szájából a cigarettát. Mindenki füstöl r— a tinédzser lány, aki vállra akasztható táskából kotorja elő a doboz Fecskét, s a század végi külsejű öregúr, akinek a bajusza mellé szivar illenék Fiitol helyett —, és mindenki füstszűrös cigarettát szív. Én, persze, igazi dohányos lévén, e válságos percben is Kossuthért epeke- dem, mert szerintem minden más cigarettának szalmaíze van, legyen az a legdrágább, legelőkelőbb márka. Pedig Kossuthom napja leáldozóban. Valamikor ünnepelt sztár volt, s ma: koporsószegnek, bűzrúdnak és a jó ég tudja, miinek nevezik még, az úgynevezett jobb helyeken pedig lesajnáló pillantások kereszttüzébe kerül. De én jellem vagyok, állapítom meg magamban. szerényen, mert férfiasán álltam a reklámok rohamát, nem ingattak meg a különféle orvosi nyilatkozatok, s mind a mai napig hű maradtam kora ifjúságom cigarettaeszményéhez. Ekképpen morfondírozom, s szégyen ide, szégyen oda. már egy Fecskére is rágyújtanék, amikor hirtelen elém toppan a megváltás egy fiatal költő személyében. Micsoda szerencse! — Szervusz — üdvözlöm kitörő örömmel. A költő szakállas arcán enyhe megütközés látszik, nem tudja mire vélni ezt a lelkes hangot. Azután — valószínű legutóbbi verséré gön- dol. amelyik nekem biztosan nagyon tetszett — leereszkedő jóindulattal várja a szövegemet. — Ne haragudj — mondom —, ha volna egy cigarettád ... — Vagy úgy — mormolja a költő csalódottan, s bőrzekéje zsebéből előhúz egy ütött-ko- pott dóznit. melyből a szűz- dohány hamisítatlan illata árad. — Pödörj! Szapudi András Vikár Bélának énekelt Vikár Béla nevét, emlékét sokan őrzik Hetesen, a szülőfalujában. A termelőszövetkezet, a művelődési házat róla nevezték el. Utca is viseli a nevét. Már csak egy asszony él a községben, aki találkozott vele, énekelt neki. Pöt- tendi Lidi néni kilencven- két éves. Büszke rá, hogy valamikor találkozott a zenetudóssal, aki visszatért szülőfalujába, fölkereste az iskolát, a régi hetesieket, s éppen az ő dalait vette föl. — Híre szaladt a faluban, hogy Vikár Béla érkezett, és népdalokat akar gyűjteni egy gépbe. Ezen mindenki nevetett, mert el sem tudták képzelni, hogyan megy az. Szívesen várták a faluban Vikárt. Eljött az iskolába, leült a tanítóval az asztalhoz, aztán a tanító engem szólított. Vikár elővette a népdalgyűjtő gépet — egy fonográfot, és így szólt hozzám: »Kislány, tudnál nekem énekelni egy he- tesi kezdetű dalt?« »Tudok« — mondtam, és belekezdtem a Hetesi temető című nótába. Amikor befejeztem, Vikár Béla azt mondta : »No, amit most te itt énekeltél, azt még Budapesten is hallják majd.« Ezt én nem felejtem eL Lidi néni annyira nem felejtette el, hogy még most is emlékszik, mikor történt a nevezetes találkozó: 1893-ban. Később nem találkozott vele, de a faluban járó gyűjtőknek meg az iskolás gyerekeknek gyakran elmesélte a történetet. Forog a magnő, telnek a tekercsek. Lidi néni énekel, mesél. A régi történések minden apró mozzanatára korát meghazudtoló frisseséggel emlékszik vissza. Amikor arról kérdezgetjük, ő volt-e a legjobb énekes az iskolában, azt válaszolja: — Nem. Nem hiszem. Csak én valahogy más voltam a tanulásban is, jobb a többinél. Beszédét legalább olyan öröm hallgatni, mint népdalait, balladáit. Az utóbbiak között vannak ritkaságok is. A Fehér László balladája középkori. Sok változata létezik — Lidi néni az egyik legszebb somogyit tudja. Ez a ballada kincs a gyűjtőnek. A 16. századból való. Magnóra énekli a hetesi népdalokat, azokat, melyeket a szüleitől tanult, s azokat is, amelyeket annak idején az öreg harangozó dalolt a nép- dalgyűjtő masinába. Néha elakad. — Tudom ám ezt, mind tudom — mondja. — Tudok én nagyon sokat, csak össze kell szedni a gondolataimat. Nagyon régiek ezek már — és annyi mniden kalamol a fejemben .., Az ,élete nem volt vidám. Nagy/szegénységben élt mindig. Ráadásul korán egyedül maradt. — Én voltam az első hadiözvegy Hetesen. Kéthetes gyerekágyban feküdtem, amikor híre jött, hogy az uram, Sámik István meghalt a fronton ... Akkor mindenki velem akarta megváltani a hozzátartozóját. Mindent hoztaü nekem, hogy segítsenek, mert hogy nagyon szegény asszony voltam. Az uram kőműves volt, semmi nem maradt utána. Amikor a gyerekem akkora lett, hogy vinni tudtam a mezőre, vittem magammal aa öleAiben, vánkosban. Árendás szobában laktunk. Ilyen volt az életem. — Többet nem is ment férjhez? J — Nem, mert a fiamnak volt egy kis hibája, amire azt mondták az orvosok, hogy majd később, ahogy cseperedik, kinövi. Hát ezért nem akartam. Dolgoztam, földosztáskor kaptam földet meg ezt a házhelyet, erre épültünk, azóta itt lakunk. Amikor kikísért, fürgén nyitotta a pitvarajtót. — Jól bírja magát, nem látszik a kor... — Most is sokat dolgozom! Ugyan már nyugdíjas vagyok a tsz-ben, nem kell annyit tenni, de a háztartást még ellátom. — Gyakran fölkeresik? — Igen. Nemrég jártak itt,' hogy menjek, köszöntsem a nőnapot. . — Hogy Lidi nénit köszöntsék, mint a legöregebb hetesi asszonyt, nem így gondolta? — Nem. Én köszöntöttem a nőket. — Mivel? — Magam írta verssel... A verset előszedi a fiókból, így kezdődik: Kedves nőtársaim. .. és folytatja a lakodalmi köszöntők stílusában, egyszerű szavakkal — rímben. Simon Márta Lear király, Aida Gazdag program Szegeden Július 23-a és augúsztus 31-e között rendezik meg Szegeden a szabadtéri játékokat. Shakespeare Lear király című drámáját, Verdi operáját, az Aidát, a Jókai Mór kisregényéből készült Strauss- daljátékot, a Cigánybárót láthatja majd a Tisza-parti városba látogató közönség. Július 24-én rendezik meg Szüret címmel a nemzetközi szak- szervezeti néptáncfesztivál gálaestjét. Bemutatkozik majd a Grúz Állami Népi Együttes is. Őket augusztus 12-én, 14-én és 16-án láthatjuk. Az idei szegedi nyár — immár hagyományos — kiemelkedő eseménye lesz a SZÍN. azaz a szegedi ifjúsági napok rendezvénysorozata, melyre az idén is több somogyi fiatal utazik. Az utazási irodák már várják a szegedi szabadtéri játékokra jelentkezőket. Az egyéni utasok harminchárom százalékos vasúti kedvezményt vehetnek igénybe. TÜSKÉS TIBOR A Balatontól a Dráváig A barcsi Vörös Csillag ma az ország egyik légismertebb termelőszövetkezete. Nevét a nádudvari Vörös Csillaggal szokták együtt emlegetni. Az indulás, 1948 óta jócskán megnőtt a földterület és a tagok száma. A szövetkezet ma tízezer hektár földön gazdálkodik. Hat település — Kasté- lyosdombó, Drávatamásd. Drá- vagárdony, Barcs. Darány és Istvánéi — határában terülnek el földjei. A termelés két fő ága a növénytermesztés és az állattenyésztés. Búzát, kukoricát, burgonyát termesztenek, sertést és szarvasmarhát nevelnek. B irkán yáiuk van. A gépek javítását a téesz maga végzi. A szövetkezetnek mintegy ezerszáz tagja van. 175 alkalmazottat foglalkoztatnak. A munkában a nyugdíjas téesz- tagok is segítenek. A tagokat a közgyűlés veszi föl. A jelentkezőket három-négy hónapig alkalmazottként foglalkoztatják, s csak ezután kérhetik felvételüket. Aki tag. háztájit kap, mintegy hatezer négyzetméter földet. Az átlagos életkor sajnos elég magas. A tagok egyharmada nő. Foglalkoztatásukra a téesz melléküzemágat létesített, s a nők többsége a műanyag csomagolóeszközöket készítő üzemben dolgozik. Időszaki munkást keveset alkalmaznak. azt is csak akkor, ha rossz az időjárás, esős az ősz. Ilyenkor a barcsi általános iskolák diákjai is segítenek, főként a burgonyaszedésben és a válogatásban. ,A község cigánylakói közül a téeszben kevesen dolgoznak, a mezőgazdaság helyett inkább az ipari munkaalkalmakat keresik. Minden hónap 12-én fizet a téesz. Az alkalmazottak bért. a tagok munkadíjat kapnak. A kereseti átlag országosan kiemelkedő: az év végi részesedéssel együtt — az eszmei létszámot alapul véve — 30—• 32 ezer forint. A normákat a húsz-huszonöt tagú normarendező bizottság állapítja meg. Ebben minden termelési ágazat képviselve van. A normák folyamatosan változnak, leginkább a gépek alkalmazása miatt. A téesz az évi jövedelem egy részéből kulturális alapot létesít. Az összeg nagyobb részét az üzemi konyha támogatására és az öregek nyugdíj- kiegészítésére fordítják. A kulturális alapból munkahelyi mosdóikat építettek. Aki kint a pusztán, a szántás után leszáll a gépről, vagy bejön valamelyik juhhodályból a faluba, nem kell porosán, olajosán, munkaruhában végigmennie az utcán. A téesz három autóbuszt vásárolt. Ezzel szállítják a munkahelyre az embereket, de csoportos kirándulásra is igénybe vették már. A szövetkezetnek a Balaton mellett telke van, azt tervezik, hogy üdülőt építenek rá. Cso- konyavisontán nyolcszobás nyaralóval rendelkeznek, de a fürdőhely közelsége miatt ezt a tagok nemigen veszik igénybe. Ha a téesz a községből elszármazott jeles festőművészt még nem hívta is meg, hogy rendezzen kiállítást Barcson, a rádióval közösen már rendeztek irodalmi estet. Minderről ’ a szövetkezeti »vezérkar« egyik tagiával. Bencsik Jenő főkön vve'"'z'4 beszélgetek. Alacsony, szőke, intellektuális arcú férfi, arany- keretes szemüveget hiord, jellegzetes pénzügyi szakember. — Véleménye szerint mi a mezőgazdaságban a jó eredmény föltétele? — kérdezem. — Az eszközellátottság és annak jó kihasználása. A szakmai irányítás. Az értékesítésben való helyes eligazodás. — És az ember? — Természetesen az is — mondja. Ügy beszél, mintha személyes élete nem is lenne. Azután váratlanul hozzá fordulok: — Meg van elégedve a munkájával? Boldog? S most a pénzügyi szakember mögött egy másik férfi is megszólal: — Nézze, én somogyi vagyok, Rinyaújlakon születtem. 1961 óta látom el ezt a munkakört a barcsi téeszben ... De már 52 óta téeszvonalon működöm. A szervezés idején Bélaváron dolgoztam. Emlékszem egy augusztus 20-ra. Nem szívesen fogadták az emberek az agitátorokat. Ennivalónk se volt, lakást se adtak. Sütöttük a kukoricát, azt. ettük. A falu végén, a rvsz- torháznál egy istállóban húzódtunk meg. Egyszer elkiáltotta magát az egyik társunk: »Elszabadult a bika! Itt van!« Másztunk föl a legmagasabb szénakazalra __ Hát nézze, í gy kezdődött az én kapcsolatom a termelőszövetkezeti mozgalommal... Szép volt... És hogy megérte-e? Láthatja, most is itt vagyok... A darányi ősborókás Középrigóc: vasútállomás Pécs és Barcs között. Naponta harminchat személyszállító vonat halad keresztül az állomáson. Négy irányból, átlagosan negyven percenként érkeznek és indiainak a vonatok. Középrigóc: vasúti csomópont. De Középrigóc nevű falu nincs a térképen. Középrigóc nem község, nem közigazgatási egység. Középrigóc: csak a sínek, • a váltok, a pislogó szemaforok, a zümmögő telefonok, a piros állomásépület és az egyenruhás vasutasok. Középrigóc még egy nevezetességgel bír: ha a vasúti csomópont köré egy kb. öt kilométer sugarú, képzeletbeli kört rajzolunk, a Dráva mente egyik legérdekesebb táját jelöljük meg. A kör szélén ülnek a települések: Szülök, Istvándi. Darány. Drávatamá- si, Barcs. Délről a Dráva a határ, északra a belső-somogyi lankákba olvad à vidék. (Folytatjuk)