Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-11 / 35. szám

Anyaságot tanít Fürdőlepedőből w­kandikáló, nagy 6zemű apró­ságok, járni tanuló pelenkások képei borítják a batéi védőnő szobáját. Amikor a kicsik isko­láskorukban vissza-visszatér­nek valamilyen vizsgálatra keresgetik magukat. A védőnő, Berta Endréné, mindegyikük­re emlékszik. Hét éve minden újszülöttet és kismamát ismét Baléban, Fonóban, Kaposke- resztúron és a hoz^á tartozó pusztákon. A kicsiken és ma­májukon keresztül pedig meg­ismeri a családok mindennap­jait Somogybán huszonkét éve dolgozik a Békés megyéből ide került védőnő. A batéi körzet előtt a göllei volt az övé. Ko­rábban gyalog járta a terüle­tet. Nehezebb napokon kilenc­tíz kilométerre gyalogolt egy- egy csecsemőhöz. Mostanában robogójával keresi meg kis pá­cienseit — persze csak nyá­ron, így télidőiben busszal jár. Huszonkét évvel ezelőtt kapta meg Szegeden védőinői és általános ápolónői oklevelét. (Azóta kettévált ez a két egész­ségügyi munka.) — A mostani körülményei­ket, a falun is mind általáno­sabbá váló fürdőszobás laká­sokat, össze sem lehet hason­lítani az akkori viszonyokkal. Mindez a gyerekgondozásra is kihatott. Éveikkel ezelőtt gyak­ran kellett szembeszáll nőim az előítéletekkel, babonákkal, A kicsit ötször, hatszor körülfás- lizott párnába vagy pólyába csavarták, hogy egyenes légyen a lába. Benn is maradt vagy hat-hét hónapos koráig. Hadd erősödjék ... Azóta sokat fej­lődött a csecsemővédelem. Többek között a pólya is fö­löslegessé vált. — Hogyan fogad ják a csa­ládok az új módszereket? — Már a ter­hesség ideje alatt igyek­szünk élőké­szíteni a gyer­mek helyes ne­velését. Azzal azonban szá­molni kell, hogy az újszülöttet nemcsak a ma­ma neveli. Be­leszólnak az öregek, akik­nek más a vé­leményük, má­sok a szoká­saik. amelyeket M- gyakran ér­vényesíteni akarnák. Ilyenkor nagyon dip­lomatikusnak kell lenni. Nem szabad. a családban viszályt kelteni, de el kell fogadtatná, hogy az anya nevelj« a kicsit úgy, ahogy az helyes, korsze­rű. — Miért kell azt hangsú­lyozni, hogy az anya nevelje? — Sajnos, az a tapasztalat — főként falun, ahol több gene­ráció él együtt —, hogy a fia­talokat túlságosan megkímélik a munkától. Gyakran a nagy­mama vállal mindent. Amikor megszületik a kicsi, mindenki babusgatja őt is, az anyját is, és teljesen leveszik róla a mo­sás, etetés gondját. Ezzel együtt az irányítást is átve­szik az újszülött fölött. Ez pe­dig baj. — Ennek fölismertetése már inkább pedagógiai feladat... KÖNYVESPOLC A színházújító Brook Klub keresőben Nagyatádon Nagyatád a fiatalok városa. Sok harminc éven aluli keres itt szórakozási lehetőséget es­ténként, az iskola, a munka végeztével. Magam is láttam: hat óra után negyven-ötven fiatal táblából a művelődési központ előtt. Nincs sok értel­me, hogy bemenjek. Legföl­jebb televíziót nézhetnének egy-egy üveg kóla mellett. A rendezvények, szakkörök leg­nagyobb százaléka nem az ő kedvükért született. Az általá­nos iskolásoknak csinálták. Ifjúsági klub sincs. Kell-e egyáltalán ifjúsági klub a nagyatádi fiataloknak? — kérdeztem az érdekelt har­mincon aluliaktól. A válasz egyértelmű igen volt. Igaz ugyan, hogy a vállalatoknál alakítottak ki megfelelő he­lyiségeket, azokat azonban csak az ott dolgozók látogat­hatják, s különben is a város szélén vannak. Indokolt len­ne, hogy a fiatalok a város központjában is találjanak szórakozási lehetőséget a presszókon, éttermeken kívül. De nincs, pedig ... Nagyatádon szép hagyomá­nyaik vannak az ifjúsági klu­boknak. Az Ady Endre klub 1967-ben az elsők között kap­ta meg a kiváló ifjúsági klub címet. Mondják, akkor való­ban figyelemre méLtó munka volt ott. Két évvel ezelőtt azonban megváltozott minden. Az akkori klubvezető, Mayer Károly munkahelyet változta­tott, s lemondott a kis közös­ség vezetéséről. Az ősszel akadt egy vállalkozó klubalapításra és -vezetésére, Illa Gyula sze­mélyében. Rövidesen lemon­dott ő is. — Másfél, két hónapig úgy éreztem, hogy van értelme an­nak, amit csinálok. Később megváltozott a véleményem. Rájöttem, bürokratikus for­mák között nem szabad ifjú­sági klubot működtetni. I Üjabb, máig is tartó szünet következett. Lucián Imrével, a Gábor Andor Városi Művelő­dési Központ igazgatójával be­szélgettem minderről. Ellent­mondó válaszai nem tudtak meggyőzni. Öt azonban meggyőzhették a/fiata!ok érvei, mert a klub­teremben — ez egyébként az igazgató szerint nincs —meg­jelent, alig látható helyen, egy felhívás, miszerint a klub újjáalakul. Hogy ki lehet klubtag? Akinek magasabb is­kolai végzettsége van a nyolc általánosnál, s engedélyt szer­zett a klubtagsághoz az isko­lájától, vagy ha dolgozó fia­tal, a munkahelyétől. Az csöp­pet sem zavarja a ház veze­tőit, hogy az általuk megfo­galmazottakkal ellentétes el­vek vannak érvényben. Nem csoda hát, hogy a fiatalok til­takoznak. Az első összejövete­len tizenegyen jelentek meg — kétheti toborzás után. Az igazgató kérésére Mayer Ká­roly újból vállalta a vezetést, s bizakodó: — Bár a jelentkezési elvek­kel én sem nagyon értekegyet, mégis határt kell szabni. Ki fogjuk dolgozni az elképzelé­seket. Lesz itt klubélet! — Van klubvezetői végzett­sége? — Nincs. — Mégis vállalja ezt a fel­adatot,? — Biztos vagyok a dolgom­ban. . En nem. Ugyanis a fiata­lok közül sokan tiltakoznak az új klubvezető ellen. És abban sem vagyok bizonyos, hogy az Illa Gyula által említett bü­rokratikus formák hosszú éle­tet adnak a klubnak. Nagyatád művelődési köz­pontjában igény van egy if­júsági klubra, de nem akár­milyen körülmények között. N. J. — Rá kell szoktatni a fiatal nőket, hogy tudjanak igazi anyák lenni. A hároméves ott­honiét jó dolog. De nem tud­ja mindenki jól kihasználni, így gyakran elhangzik az el­ső év végén: bárcsak vissza­mehetnék dolgozni ! Pedi g dgészen más az a gyerek, aki jókedvű, okos anya mellől ke­rül óvodába. Könnyebben be­illeszkedik, érzelmileg ki­egyensúlyozott. Talán ez a tapasztalat, a gyakorlat alakította ki a védő­nőben, hogy a fiatal lányban is a leendő anyát 'lássa. Ezért örült a házasság előtt felvilá­gosító beszélgetés bevezetésé­nek, amit szívesen végez. — Ebben a szakmában rendkívül fontos a bizalom. Ha én már a házasság előtt találkoztam a leendő fiatalasz- szonnyal, sokkal szívesebben jön hozzám várandós, majd kismama korában. A tanács­adás egyébként más szem­pontból is fontos. Azt mond­juk, a mi gyerekeink felvilá­gosultak. De ilyenkor derül ki, hogy főként azoknak a fiata­loknak, akik mdm tanulnak to­vább, falun maradnak, bőven van mit elmondani. Bertánéhoz évek óta osztanak be gyakorlatra leen­dő védőnőket. — Nem tudnám megmonda­ni, hány kislány járta velem a körzetet évek alatt. Mind­egyiknek elmondom, hogy nincs mindenre séma, minden kisgyermekre alkalmazható szabály. Mert a legkisebb is egyéniség a maga módján. Ezt kell kitapasztalni, együtt az anyával. Én két gyermekemet neveltem föl, mindegyik más volt. Azt szoktam- mondani a védőnőjelölteknek: akkor le­szel igazán védőnő, ha már anya is vagy. S. M. Egyre világosabb az olvasó előtt, hogy milyen nagy je­lentősége van a Gondolat Könyvkiadó Szemtől szemben című sorozatának, melyben eddig olyan jelentős mű­vészegyéniségekről olvashat­tunk monográfiát, mint Ro­din, Mestrovic, Vitz, Rippl- Rónai, Fellini, Wajda, Berg­man stb. A lista egyre gya­rapodik. Most a színházi kritikusként ismert és becsült Kottái Ta­más könyvét kaptuk kézhez, aki Peter Brook munkásságá­ról írt monográfiát. Az új ki­advány úgy izgalmas, mint a maga műfajában egy kiemel­kedő regény. S ezt — úgy gondolom — kevés ilyen jel­legű könyvről mondhatjuk el. Igaz: a színházi világ egyik legizgalmasabb, örökké meg­újuló alakjáról van sró, ő a tanulmány »-tárgya-«. Peter Stephen Paul Brook apai ágon orosz származású; nyolc és fél éves korában megnézi Shakespeare III. Richard és Macbeth című tra­gédiáit, s ez mágneshatást gyakorol rá. Egyetemistaként Oxfordban már rendez, sőt amatőrfilmet forgat Sterne Érzelmes utazás című művé­ből. A kicsapatás szélén áll, ám végül is sikerrel fejezi be tanulmányait. Filmes lesz, de darabokat is rendez. Cocteau, Shaw, Ibsen, Shakespeare mű­veit. Az első pillanattól kezd­ve érződik az előadásokon a színházújító jelenléte: »... Shakespeare átírható« — vallja. Huszonegy évesen — már a fölkérés is megtisztel­tetés — megrendezi Stratford- ban A felsült szerelmesedet. Felkészül az első próbára, bá­bukkal helyettesít embereket, de egy életre megtanulja, hogy az embert holt tárgy, ném he­lyettesítheti. Huszonévesen a »Forró napon berzenkedőbb a vér« — mottójú Rómeó és Júlia előadást teremt fiatal szereplőkkel, Franco Zefirelli későbbi filmjének úttörő jel­lege tehát vitatható. A kri­tikusoknak ' 'feltűnik, hogy Brook játékterein — melyeket saját maga tervez — idegen a fennkölt szavalás; a nyer­seség, a vitalitás dominál. »A színházat egyetlen dolog különbözteti meg minden más művészettől: nincs állandósá­ga. Mindig újra lehet kezde­ni.« Ezt vallja. S minden da­rabbal újra kezd. »Nekem az kell, hogy a színház csoda le­gyen, egy adag rítussal.« Koltai Tamás könyvében az a nagyszerű, hogy az olvasó ott érzi magát 'Brook színhá­zában. A szerző nemcsak ele­mez, hanem atmoszférát is teremt, szinte »helyszíni tu­dósítás« könyvének egy-egy részlete. Példák tucatját so­rolhatnánk, de helyette in­kább az indoklás következzék: miért kell Brook munkásságá­val foglalkoznunk? Nemcsak azért, mert terem­tő egyénisége szinte megújí­totta a színházat, hanem azért is, mert a magyar színházra is nagy és lemérhető benyo­másokat tett Tudniillik két alkalommal vendégszerepeit Brook-rendezés Budapesten, egy-egy európai turné során. Először 1964 februárjában, amikor a Lear királyt és a Tévedések vígjátékát hozták. Majd — immár Brook nélkül — 1972-ben A Szentivánéji álommal. Mindkét magyaror­szági vendégszereplést óriási vita követte a lapokban. Mi­ért? A Lear király — bár álta­lános volt a vélemény, hogy a legjobb Shakespeare-művek közt a helye — a Brook-féle előadásig sohasem volt igazi siker angol színpadon. A ren­dezői teremtőerő lépésről lé­pésre értelmezte át a drámát, kezdve attól, hogy a megszo­kottól eltérően egy barbár, ereje teljében lévő férfit állí­tott központba. Lear rozsdás­páncélos világa mintha az élet tagadását sugallná. S egy adott pillanatban az előadás szinte átsuhan az abszurdba. Beckett »gyökerei« kitakar- tatnak... Kegyetlen színház ez? Az. De katarziserejű, moc­canásra késztető. Sajnos, a magyar színházak kezdetben nem a szellemét és a brooki próbametodikát vették át, ha­nem a külsőségeket: rögtön megszületett a magyar Lear is. bőrruhásan, mint Paul Scofield Learje. Talán egyet­len hibájaként tudom említe­ni a könyvnek azt, hogy szer­zője nem tér ki ezekre az előadásokra, melyekben így volt tetten érhető Brook ha­tása. A Szentivánéji álomból fi­lozofikus cirkuszt rendezett. De evvel az előadással már nem járta be személyesen az európai diadalutat. Akkor már a Párizsban székelő Nem­zetközi Színházkutató Központ létrehozásán fáradozik, siker­rel. S az újabb rendezői sza­kasz? Egyre távolodik a sza­vaktól. Iráni falvakban pró­bálja ki új kísérleteit, mester­ségesen megalkotott nyelvű előadások ezek. Azután marad a szó nélküli, nem hagyomá­nyos értelemben vett játék. A rítusok. Nem tudni még pon­tosan, nem zsákutca-e ez, úgy gondolom. Hiszen a szavak nélküli színházat tulajdon­képpen már régen »feltalál­ták«: pantomim, balett néven ismerjük. Természetesen, nem kételkedhetünk abban, hogy a brooki »néma színház« más, mint ezek. Munkássága — s ezt Koltai Tamás könyve meggyőzően bizonyítja — új utakat hatá­rozott a világ színházai elé. U I» Paul Scofield és Alec McCowen a Lear királyban. TUSKÉS TIBOR A Balatontól a Dráváig Hogy tulajdonképpen festő lettem, ezt elsősorban egy öreg juhásznak köszönhettem. Nem messze tőlünk volt Zichy Mi­hálynak a birtoka, ez az öreg juhász tőle került hozzánk. Ö mesélt nekem mindig Zichy Mihályról. hogyan fest. ho­gyan rajzolgat, mikor néha-né­ha hazalátogat Oroszország­ból.« Martyn Ferenc — Rippl- Rónai fogadott gyermeke — Kaposváron, a Róma-hegyi villában, a nagy mester mű­helyében nőtt fel, mosta az ecsetet, keverte a festéket, s vált maga is jelentős művész- szé. Ha nincs is egységes festői stílus, somogyi iskola, van az innét elszármazott művészek­ben valamiféle közös vonás: hangban, szemléletben, forma­világban, látásmódban. Talán az, hogy életükkel és művé­szetükkel vállalják a fölneve­lő tájat, a szülőföldet, a ha­gyományokat, de »a szülőföld erejéből induló és táplált egye­temest« is. A Somogybán ma élő kép­zőművészek — Bors István, Csiszár Elek, Honty Márta, Szabados János, Szekeres Emil, Weeber Klára és mások —hű­ek akarnak maradni a mércét szabó elődökhöz. A Rippl-Ró- nai- és a Vaszary-díj birtoko­sai a névadóban nem az után­zásra, de az igényes folytatás­ra találnak ösztönző példát. Zichy Mihály 1827-ben szü­letett a Tab melletti, néhány száz lelkes kis faluban, Zalán. A környéken terültek el a csa­lád birtokai, és a szomszéd­ban. fekszik a családnak ne­vet adó Zics falu is. Szülei a családi hagyományok folytatá­sára, jogi pályára, megyei tisztviselői szolgálatra szánták, de már a tizenhárom éves gyerekben megszólal a művé­szi elhivatottság. Kitűnő rajz- sorozatot készít a megyegyű­lés figuráiról, a falusi életről, megfesti családtagjainak arc­képét. 1840 körül készül re­mek ifjúkori önarcképe. Előbb Pesten, majd Bécsben tanul festészetet. 1847 óta Oroszor­szágban, főként Szentpétervá­ron ( a mai Leningrádban) él, I. Miklós cár udvari festője. Rajzos riportokban örökíti meg az udvari élet jeleneteit. Az udvari körök keresett arckép­festője, rendelések, hivatalos megbízások árasztják el. A megbecsülés és a hiúság egy­aránt kenyeret ad neki. 1874­ben Párizsba teszi át lakhe­lyét, Victor Hugo baráti köré­hez tartozik... Külföldi uta­zásai, az idegenben eltöltött esztendők alatt is haza-haza- látogat Zalára. 1880-ban a régi kúria üvegházából hatalmas műtermet építtet, s csaknem egy esztendeig Somogybán dol­gozik. Zalán Jókai is megláto­gatja. Majd újból vándorútra indul, Oroszországba, a Kau­kázusba megy. később Péter- váron él. Itt hal meg 1906- ban. Kalandos élete több re­gényírót megihletett. Zichy Mihály korának híres utazó-festője. Megbízásokra, rendelésekre dolgozik. Rajz­ban, akvarellben nem ismer lehetetlent, »a színek, vonalak biztonságos szemű és kezű mágusa«, ahogy Hegedűs Géza írja róla. Epikus festő. A fényképezés megszületése ko­rában a fényképszerűén hű ábrázolás híve; ahol a fény­képet nem ismerték, rajzai pótolták az élet köznapi jele­neteinek a látványhoz tapadó, krónikás rögzítését. Tehetsége, fölényes rajztudása, elbeszélő­kénessége kitűnő illusztrátorrá, irodalmi művek, főként1 epikus alkotások remek képi megje­lenítőjévé tette. A magyar és a világirodalom számos alko­tásához — Arany balladáihoz, Az ember tragédiájához, Pető­fi verseihez, Byron, Shakes­peare, Victor Hugo, Goethe, Lermontov, Gogol műveihez — készített rajzai több kiadásban ismertek. Szülőházában, a százados, harminc-harmincöt méter ma­gas. eget söprő fenyők alatt meghúzódó régi kúriában, za­lai műtermében ma múzeum van. Itt őrzik a családi könyv­tár köteteit, amelyek nagy­apjától, Zicsről kerültek át. Itt látható tizenhárom éves korában készült ifjúkori ön­arcképe, számos romantikus hangvételű festménye és raj­za. Zichy szerette a szép tár­gyakat. az érmeket, a díszes ruhákat, a faragott bútorokat, az értékes edényeket, a ritka fegyvereket, a pompás keleti szőnyegeket. Ezek a külföldön vásárolt vagy ajándékba ka­pott holmik, gyűjteményének darabjai, melyek gyakran ké­pein is szerepelnek, személyes használati eszközeivel együtt ma a múzeum értékei. A fes­tőállványon utolsó képe látha­tó. A rajzasztalon vázlatköny­vének lapjai, munkaeszközei hevernek. Zichy pontosan 961 rajztol- lat használt. Minden tollat kipróbált ötletszerűen odave­tett vonalakkal, különféle be­tűmintákkal, rajzokkal. A tol­lakat azután számmal látta el, s ezeket a számokat a rajzok mellé is odajegyezte egy-két találó megjegyzés kíséretében. »Puha írótoll«. »Cifrább, mint jó.« »Kemény, de nem rossz.« »Kemény, fene rossz.« »Érzé­ketlen, nem jó.« »Teringettét.« »Se jó, se rossz.« »Ez vasta­got írhatna, de nemigen akar.« »Nem rossz rajzoló toll.« »Nagy fene író toll.« »Ezüs­tös, nem jó, összefolyik.« »Sok a penna, de egy se jó.« (Folytatjuk) I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents