Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-08 / 32. szám

Üres padok az esti iskolában Vidáman hálóztak a kaposváriak X felnőttoktatásnak sok for­mája van ; az alapfokú kép­zéstől a főiskolai, egyetemi oktatásig mindenki megtalál­hatja a számára megfelelőt. Azután továbbléphet — ha bírja. Ha van ereje lemon­dani a maszek munkáról a tanulásért, ha úgy véli, több lesz azzal, ha nem segédmun­kásként, hanem szakmunkás­ként keresi meg a pénzt, ha úgy érzi, gyereke előtt is több, ha magasabb iskolai végzett­sége van, ha a tv-műsort néz­ve nemcsak a krimit keresi ki, hanem megnéz — és meg­ért egy előadást is, ha... — folytathatnám a sort. 2,4 százalék analfabéta Megdöbbentő adat. Somogy összlakosságának 2,4 százalé­ka, azaz 7926 ember analfa­béta. Nagy részük részlegesen írástudatlan; az iskola mellé járás éveiben azért elsajátított annyi tudnivalót, hogy a ne­vét le tudja írni. Az analfa­bétizmus újratermelődik. A tankötelezettségi törvény elle­nére mindig maradnak olya­nok, akik az iskolának csak az első vagy a második osz­tályát végzik el. Az okok között szerepel a cigánylakos­ság nagy száma, az a réteg, amelyik idős kora miatt nem tanul meg írni, és a fogyatékos gyerekek jelentős csoportja. A félanalfabéták beiskolázá­sa a legnehezebb. Titkolják írástudatlanságukat, és nem is hajlandók beülni a padokba. Valószínű ez játszik közre ab­ban, hogy megyénkben az 1975—76-os tanévben mind­össze 24-en jártak ilyen tan­folyamra, számuk december 1-én 66-ra nőtt. Vannak már jó kezdemé­nyezések. Ahol az üzemek ösz- szefognak, vagy egy üzem megteremti a képzés lehetősé­gét, ott össze lehet szedni egy osztályra való embert, és írásra tanítani. Az általános iskolai felnőttoktatásnak több formája van. Ki-ki különböző módok közül válogathat, ide­jének, elfoglaltságának megfe­lelően. Egy osztály — öt hónap Az úgynevezett 160 órás tanfolyam a legéletrevalóbb. Legtöbben ennek a lehetősé­geit használták ki. Főleg azok jelentkeztek, akik az általános iskola 7., 8. osztályát nem végezték el. A százhatvan órás — öthónapos — oktatás­nak a tavalyi iskolaév elején 1147 hallgatója volt. A nagy nekibuzdulás azonban nem bi­zonyult tartósnak. 1976. de­cember 1-re mindössze 415-en maradtak a padokban. Kevésbé látogatott a levele­ző oktatás. Az erre járók szá­ma 53-ról 31-re csökkent. A magánvizsgát tevők száma év­ről évre nő. Tavaly például 136 volt. A negyedik mód az esti iskola. 1976-ban ezt 426-an végezték el. A statisztikából kiderül, hogy évről évre nő az iskolá­ba járók száma. Tavaly pél­dául több mint háromszázzal végeztek többen, mint az 1973—74-es évben. A lemor­zsolódás azonban nagy. Külö­nösen a középiskolákra jel­lemző, hogy az év elején in­dult osztályok negyedére, fe­lére csökkennek, de olyan is volt már, hogy egy iskolában 75 százalékos lemorzsolódás volt. 1976 szeptemberében 4385 somogyi középiskolás kezdte meg tanulmányait esti vagy levelező tagozaton. Már az első vizsgák előtt osztályokat kellett összevonni, mert sokan az első beszámolókat sem kezdték meg. Jellemző azon­ban, hogy az első év után megmaradók — ha bukdácsol­va is — kitartanak. Akarat és környezet Tovább tanulni nem köny- nyű. A napi munka után, csa­lád mellett beülni az iskola­padba, ehhez akarat kell. Ez azonban önmagában kevés. Nagy feladat vár a munkahe­lyekre. Mindenütt számon tartják, hogy kinek milyen az iskolai végzettsége, és jelen­legi munkaköréhez mire len­ne szüksége. A továbbtanulást azonban nagyon kevés helyen szorgalmazzák. Ha az iskola megy az üzembe — mint ahogy számos példa van er­re — jobban leküzdik szé- gyellősségüket az iskolapadban ülők. A megye néhány nagyüze­me, a pamutfonó, a ruhagyár vagy a bogiári állami gazda­ság évek óta szervez tovább­tanulást, dolgozók iskoláját, szakmunkásképzést. Sokszor nagy meggyőző erő kell ahhoz, hogy sikerüljön rávenni vala­kit a továbbtanulásra, egyes helyeken még a rendelkezé­sek biztosította kedvezménye­ken túl is megteremtik a jó tanulók jutalmazásának lehe­tőségét. Mégis nehezen megy. Felnőtt fejjel nehéz, mondják. Igaz. Mégsem szabad annyi­ban hagyni. S. M. Lemesfigyelő Ez égj levél... Nálunk nem tudott igazán divatba jönni a zenés képes­lap, talán túl korán hozták forgalomba ; akkor, amikor még kevés embernek volt le­mezjátszója. Cseh Tamás és Másik János levélhosszúságú üzenete azonban éppen jó idő­ben érkezett, noha tulajdon­képpen személynek címzett zenés üdvözlet: Levél nővé­remnek — ez a címzése. Különleges hangulata van ennek a nagylemeznek. A ma­ga nemében páratlan a talán nem helyesen »könnyűzené­nek« titulált műfajban. Nehéz rokonítani bármi eddigivel, mert valami újat találtak ki. Legfeljebb régi korok króni­kás igricei énekelhettek meg hasonló, de nagyobb jelentősé­gű eseményeket. De Cseh és Másik dalai is kordokumemtu- mok: mindennapjaink, éle­tünk egy-egy momentuma so­rakozik egésszé, életérzéssé! . Mai harmincéves portréja bon­takozik ki e »levélből«. Kötő­anyag és dalok között a nővér­nek szánt hosszú üzenet, vagy ha így tetszik: beszámoló. A dalok maguk balladák, groteszkek, nem létező memo­ár töredékei. Ahány, annyi szín. Valami azonban általáno- síthatóan azonos bennük: szinte szociográfiai hitellel idé­zik meg hétköznapjainkat. Vallomásuk Budapestről — ta­lán csak az Egy szerelem há­rom éjszakája című musical Budapast-sanzonja volt ilyen szép — ilyen sorokból épül: »Házmesterünknek adjunk szép mosolyokat*1. Nem tudni, az alkotókörben mennyire kö­zös munka eredményei ezek a sokszor a legemlékezetesebb szürrealista verseket idéző szövegek: »Kockás a haja sza­ga... A szemem filmvetí­tés ...« A borítón a kitűnő, fiatal író, Bereményi Géza neve szerepel szövegíróként. A Presszó című szám szte- reolehetőségeket jól kihasználó felelgetőse egy jellegzetes em­bertípust mutat be: az egyko­ri sikeres közgazdászt, aki kulcsemberből alkoholistává züliik, «nótáját« már minden­ki kívülről fújja. A személyes sors is beszűrődik a «-levélbe«. Közilés az apáról, aki tönkre­tette a gyerekkort, a fia első házasságát is. Mint egy meg­bámult fénykép — ezt az asz- szociációt kelti az emberben — az Apa kalapja című dal, mely kisfiút idéz, aki nővéré­vel kórházi látogatás után eső­ben szalad a megállóhoz, fe­jén az apja ormótlan kalapja Mindannyiunknak vannak ilyen, a memória által szinte kimerevített képei. Mint ahogy ennek a generációnak a leg­emlékezetesebb időszakáról is, a hatvanas évekről, amikor «•tetőzött az ifjúsági problé­ma«,. s a világot filozófusok tükrében mértük. Éva. Mari, s ahányunk, any- nyi névhez kötődnek szerel­mek. Két nő között az élet; így summázhatnánk Az éjféli gyors című sanzont. Házastár­sak köznapi cívódása, szakí­tás; ezek is mindennapi gon­dok. «-A délelőtt, miitor gondol­tam: / az ablakon kihajítom Évát, / aki a hallban csoma­golt piszkos ruhát...« — mi­lyen prózai ez, s egyben egy illó pillanat verscsapdába fo­gása. Majd a Krakkói vonat című szerzemény szomorú bi­zonykodása: »Lám csak, hát voltak nekünk élményeink!*> Alomfejtés, groteszk a fiata­lok »beépüléséről«, klubkróni­ka. Űjabb témák. Ez a klu! szám szinte eufórikus oldott- ságot áraszt. S volt nekünk is olyan tanulmányi kirándulá­sunk, ahol a természet helyett a földrajztanámőnket bámul­tuk: »A pázsit tele van virág­gal, kékkel, pirossal, sárgával, / Sok-sok földrajztanárnövel, csupa lehunyt szeműekkel« — csak egy többes számba tétel, és máris lebeg a szöveg. Bennem is emlék kezd csí­rázni. 1963 nyara, Csillebérc. Üittörővezető-képző tábor. Egy vékony fiú gitárt penget, éne­kel: »Twist again...'« Cseh Tamás. Eli a hatvanas éve­ket... L. L. ^ TÜSKÉS TIBOR A Balatontól a Dráváig — Eddig mintegy ezer fara­gott követ találtunk. 132 sírt is föltártunk — mondja Ba- kay Kornél. — A legérdeke­sebb talán, hogy rábukkan­tunk a helyre, ahol László ki­rályt 1095-ben eltemették. Va­lószínű, hogy a szentté avatást megelőző időben szállították át az akkor már exponáltabb Váradra. Negyven munkás és kilenc régész dolgozik Samogyváron. — A garamszentbenedeki apátság feltárásával egyádőben kezdtük ed ásni. Érdekes a két munka összehasonlítása. A so- mogyvárinak a garamszemt- benedeki apátság a legédtesebb testvére. Egy király alapította, egy az alaprajz, mindkét apát­ságot Szent Egyed tiszteletére rendelték... A különbség csak az, hogy annak egy része Csehszlovákiában ma is áll. viszont mérete kisebb, mint a samogyvárié... — Mi lett Somogyyár sorsa később? Ugorjunk a történet végére. — István óta a XVI. század derekáig megyeszékhely. Ki­rályi birtok. Zsigmond korá­ban a falait megerősítették. A török veszély hírére védeke­zésre rendezték be. Az utol­só, név szerint ismert apátról 1555-ből van adatunk. A török egy-kettőre elfoglalta, fölgyúj­totta, de nem rendezkedett be. A közigazgatási székhelyet Tö- rökkoppányba tette át. A XVII. században Somogyvár apró rác településsé züllött. A Rudolf- féle összeírás mindössze kilenc házról tud. A terület előbb a Marcaliak, majd a Báthoriak, végül Széchenyi Lipót győri érsek birtokába került. Ami­kor 1861-ben Römer Flóris itt járt. még négy-öt méteres fa­lakat látott. 1895-ben a Vasár­napi Üjság adott hírt a romok pusztulásáról... — Mi történik a feltáró munkák befejezése után? — Átadjuk a terepet a mű­emlékeseknek. Konzerválják a falakat, s az egész terület, a magyar államalapítás korának egyik legértékesebb építészeti emléke, műemléki együttese a közönség számára megtekint­hető lesz. Szombat es­tétől vasár­nap hajnalig hat szórako­zóhelyen vi­dáman hálóz­tak a kapos­váriak, foly­tatásaként a karneváli fel­vonulás forró hangulatá­nak. A bálok jelképes meg­nyitójára a kaposvári BM Táncegyüt­test kérték föl; táncuk mintegy hat- száz vendé­get hívott »•parkettre« a Dorottya- szálló nagy­termében. Svábbált rendeztek a Kapósban, ahol minden helyiség a vendégek ren­delkezésére a batyusíbál, ahol a törzskö­zönség szórakozott. A kaposszentjakabi cigány- együttes és a Vörös- Hadsereg úti általános iskola fiatal tán­cosainak a műsorával kezdő­dött a cigánybál az ÉDOSZ Művelődési Otthonban. A ti­zenegy éves Bogdán István prímás reggelig kapott kime­nőt, hogy a zenekar élén ma­radhasson és játszhasson. A bőgőtemetést éjfélkor kezd­ték. Régen láttunk ilyen rongy- rázást a kaposvári ifjúsági házban, mint szombaton este. Csíkos, kockás, pöttyös — és ki tudná felsorolni, hányféle kacatban táncolt itt a Ba— Rokk együttes muzsikájára a megyeszékhely fiataljainak né­pes serege. Néhányuk azon­ban szót érdemel — mert tet­szett. Többször összeakadtam például egy fakuló, sárga »sö­tétítő függönnyel...« Talál­koztam másféle rongyokkal is* már egy kétéves sötét öltöny is rongynak számit... Volt rockyverseny és tombola. Hajnalban a Fonócnunkás Kisszánpad tagjaá vették ma­gukhoz a rongybábut, amelyek elégettek, jelezve, hogy vég« a kaposvári farsangi napok­nak... Kapósban. Palotás a Dórottya-szálló nagytermében. Táncolták a kaposvári BM Táncegyüttes tagjai. állt. A szomszéd megyéken kívül külföldről is érkeztek vendégek, hogy itt farsangol­janak. A bált Klotz Miklós, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének titkára nyitotta meg Német nemzetiségi együttesek — a szuloki népi együttes, a hí- mesházi zenekar, a miklósi népi együttes és a nagyárpádi fúvószenekar — szórakoztat­ták a vendégeiket. A Dorottya-szállóban éjfél után a város kapuja kulcsá­nak őrzése visszaszállt Kovács Ferenc tanácselnökre. Szava­zatok alapján megválasztották a farsangi szépségkirálynőt: Tóth Zita fodrásztanulóra szavaztak a legtöbben. A rút Dorottya, a vén »zsana« pe­dig megszépült. Közben Kaposvár utcáinak aszfaltján vidáman kopogtak a lópatkók, két fogat utaztat­ta az éjszakáiban a Dorottya vendégeit. Jó hangulatban fejeződött be vasárnap reggel öt órakor a Fegyveres Erők Klubjában Német nemzetiségi műsor a A SZABADKŐMŰVES Kinek is jutott volna eszé­be, hogy Stefan úr, a csen­des, jámbor hivatalnok, sza­badkőműves. De bebizonyoso­dott. A felröppentett hír az egész irodát bejárta, és más­nap az igazgató fülébe is el­jutott. Az igazgató »ugyan« és »hünye« közötti megrökö­nyödéssel fogadta az újsá­got, de ezt követően még órák múlva is magába ros- kadva ült az irodájában, és ujjaival az asztallapon do­bolva töprengett. A harmadik napon B. cso­portvezető, egy tagbaszakadt és indulatos férfiú, hogy, Gótikus emlékek Sehogy sem akarták kísé­rőim megérteni Kapósban, miért akarok Törökkoppányba menni. — Az már a megye széle — mondták. — Más vi­lág. Tolna! — A régi vár? — Nyomtalanul eltűnt. — Fara­gott kövek? — Nincs ott sem­mi. — Török kori emlékek? — Legföljebb a papiak falá­ban egy félig befalazott ágyú­golyó ... — Tulajdonképpen én se tudtam megmagyarázni, miért szeretném mindenáron látni ezt a koppanó, keményen hangzó nevű falut. Megvan! Talán Fekete István török kor­ban játszódó regényének meg a belőle készült filmnek, A koppányi aga testamentumá­nak az emléke mozdult meg bennem. Hiába mondták, hogy témáját az író a vékony le­véltári anyagból és a helyi néphagyományból merítette, tárgyi emléket nem talált már a helyszínen. Makacskodtam: legalább azt a félig befalazott ágyúgolyót hadd lássam... A szépen berendezett, sző­nyegpadlóval borított, sárga huzatú kényelmes fotelokkal, világos íróasztalokkal berende­zett községi tanácsháza egyik szobájában beszélgetünk. Ked­vem volna megjegyezni: Csak nem a szomszédos, tolnai er­dőségekbe járó nyugatnémet vadászok kedvéért varázsolták ide ezt a mutatós berendezést? hogy nem. váratlanul Stefan úrhoz fordult: — Nem tudja véletlenül, hova tűnt a körzőm meg a. vonalzóm? Valahogy lábuk kelt... Stefan úr zavarba jött. Mióta az eszét tudta, abban az irodában sohasem volt körző meg vonalzó. — Nem- nem láttam — mormogta, és ismét a papírjai fölé hajolt. Diadalmas moraj borzongott végig a szobán. Most már kétség sem férhetett hozzá. Az igazgató még aznap elha­tározta, hogy kivizsgálja az ügyet. Helyette azt kérdezem : — Tö- rökkoppányban a történelem­nek még milyen emlékei lát­hatók? — Semmi — mondja a kedves arcú Szekszárdon érett­ségizett gépírólány. — A falba épített ágyúgolyó? — Amikor lebontották a régi paplakot, eltűnt... — Valami török kútról is beszelnek az embe­rek ... — próbálkozom. — Az kint van a határban, a falu­tól jó három kilométerre. Nem érdemes megnézni... — Talán egy kis helytörténeti gyűjte­mény? — mondom. A gépíró­lány tagadóan rázza a fejét. Később megsajnál: — Az új papiak udvarán egyszer lát­tam egy turbános sírkövet — mondja bizonytalanul. Átmegyünk a tanácsházával átellenben lakó plébánoshoz. — A turbános sírkövet kere­sik? — mondja Tóth Alajos, és széttárja a kezét. — Bevit­ték a kaposvári múzeumba. Hivatalos irattal kényszerítet­tek rá... — Hát akkor való­ban nincs semmi nyoma Tö- rökkoppányban a történelem­nek? — kérdezem kedvetlenül. — Kérem, jöjjenek velem — mondja a plébános. Délelőtt 11 óra van, Péter— Pál napja, a régi hagyomány szerint az aratás kezdete. Nyitva a templom. Először az épület északi falához ragasz­tott sekrestyébe megyünk. (Folytatjuk) Az igazgató még csak né­hány hónapja töltötte be ál­lását, posztjába egy nemré­giben feloszlatott intézmény­ből került, amely munkája során lélektani módszereket alkalmazott. Elhatározta, hogy az ott elsajátított mód­szerrel fogja fölfedni a tit­kot. Hívatta Stefan urat, és tüstént a fönt említett mód­szerrel esett neki. — Nos, hát hogy s mint, Stefan úr? Stefan úr elpirult, talán valamit morgott is, moso­lyogni próbált. Mindez nem kerülte el az igazgató éber figyelmét. — Mert tudja — folytatta az igazgató —, az élet ször­nyen egyhangú. Rémítően egyhangú. Mit szólna hoz­zá. ha javasolnám: jöjjön velem színházba. Foglalt pá­holyom tan. Stefan úr egyre kényszere­dettebben mosolygott. Tes­tével furcsa mozdulatokat tett, miközben kezét dörzsöl- gette. Az igazgató már bi­zonyos volt a dolgában. — Alighanem páholyban fogja magát legotthonosab­ban érezni, páholyban igaz, páholyban — ismétel­gette nyomaték-kai. — Igen, természetesen — bökte ki Stefan úr, és ekkor az igazgató hirtelen fölállt és kezet nyújtott. — No, egyelőre búcsúzom. Jó munkát. Stefan urat röviddel ez­után ismét hívatták az igaz­gatói irodába. .4. főnök ezút­tal közölte vele, hogy több okból kifolyólag, amelyeket itt nem fogunk felsorolni, Stefan úrnak kénytelen fel­mondani. Amikor híre ment a Ste­fan úr ügyében született dön­tésnek, senki sem sajnálta a csendes, jámbor hivatalnokot. Az emberek nem szeretik a szabadkőműveseket. Andrzej Bursa Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents