Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-03 / 28. szám
Elutazott Budapestről a jugoszláv külügyminiszter A Pravda szerdai vezércikke Október zászlaja alatt (Folytatás az 1. oldalról) véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről. A megbeszélések őszinte, baráti légkörben folytak. A két miniszter méltatta a Magyar Népiköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság együttműködésének eredményes fejlődését. amely Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke találkozásain elfogadott okmányokban rögzített elveken, alapul. Aláhúzták, hogy a szomszédságból fakadó kölcsönös Portugáliában kedden további két fasiszta titkosrendőrt mentettek föl a vád alól, köztük azt a személyt, aki annak idején Mario Soares után kémkedett a jelenlegi miniszterelnök Sao Tome-i száműzetésének hónapjaiban. A bíró azzal indokolta a döntést, hogy a fasiszta titkosrendőrök »állami tisztviselők« voltak és fölötteseik utasításait hajtották végre. Cesar Oliveirának, az Inter- press Service lisszaboni tudósítójának értesülése szerint Batica Ferreirának, a Caeta- no-rezsim volt parlamenti képviselőjének vezetésével néhány hónapja szélsőjobboldali nemzetközi szervezetet hoztak létre A Szabad Afrika Szervezete (OAL) néven. Tagjai sorában találhatók az O AS-hoz tartozó Yves Guerin Cerac ezredes emberei éppúgy, mint a Salazar—Caetano rendszer fasiszta gyarmatosítói és az »örökös zsoldosok". A szervezet célja a dél-afrikai ljaladó rezsimek likvidálása. Elsősorban Angolára és Mo- zambikra összpontosítják erőfeszítéseiket, de Portugáliában »tevékenykednek«. Nevéhez fűződik egyebek között a Kuba lisszaboni nagykövetségén, továbbá a lisszaboni és a portói »Angola-ház" és a »mozambiki ház« ellen elkövetett bombamerénylet is. A szervezet halállal fenyegette meg Antunes őrnagyot, a gyarmatosítás felszámolásában kiemelkedő szerepet játszó katonapolitikust. érdekek Jst előnyök széles lehetőséget nyújtanak az együttműködés további fejlesztéséhez minden területen. Különösen síkraszállnak a gazdasági kapcsolatok dinamikusabb fejlődéséért, a korszerű formák és hosszú lejáratú szerződések alkalmazásáért. A megbeszéléseken ez alkalommal is aláhúzták a Jugoszláviában élő magyar, valamint a Magyarországon élő horvát, szerb és szlovén nemzetiség jelentőségét a két nép barátságának elmélyítésében, kölcsönös, bizalmának megszilárdításában, kapcsolatainak és kölcsönös megértésének erősítésében. Kifejezték készségüket, hogy a két ország kulturális és oktatási együttA tudósító szerint az OAL szorosan kapcsolódik az európai és a dél-amerikai szélső- jobboldal áltál létrehozott »Fekete Intemacionáléhaz". A portugál fegyveres erők fasiszta szárnya és az OAL között az az Alpoim Calvao biztosítja az összeköttetést, akinek egységei 1972-ben Spinola parancsára elözönlöt- ték Guineát, hogy szétverjék ja ellen. A háromnapos lázongásokban 80-an vesztették életüket, több mint 1000 személyt letartóztatták és több millió egyiptomi font értékű kár keletkezett. A leváltott Szajed Fahmi 1975 óta állt a belügyminisztérium élén. Szadat elnök állítólag amiatt bírálta őt, hogy a karhatalmi alakulatok nem léptek föl kellő eréllyel a lázadókkal szemben. Leváltották Gamal El-Oteifi kulturális és tájékaztatásü gy; mi- I nisztert is és helyére Moneim működésében » jövőben te figyelmet szentelnek a nemzetiségi oktatásügyi és kulturális fejlődés kölcsönös segítésének. A két miniszter kölcsönösen tájékoztatta egymást országaik külpolitikai tevékenységéről és átfogóan ismertették nézeteiket és értékeléseiket a fontos nemzetközi kérdésékrő1 így a nemzetközi enyhülésről, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában lefektetett ajánlások megvalósításáról, a sorra kerülő belgrádi találkozó előkészületeiről, illetve a világban meglevő válsággócokról, a leszerelés problémájáról. az el nem köte’ezett országok tevékenységéről, a nemzetközi gazdasági problémákról, a közel-keleti helv- zetröl és a balkáni együttműködésről.. A megbeszéléséken megállapították. hogy a két ország álláspontja a megvitatott kérdések többségében közeli vagy azonos. Hangsúlyozták, hogy a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság jószomszédi együttműködésének és kapcsolatainak fejlődése a két szomszédos szocialista ország érdekeit szolgálja, s hozzájárul a béke és a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Milos Minies, a szövetségi végrehajtó tanács elnökhelyettese, szövetségi külügyi titkár jugoszláviai látogatásra hívta meg Púja Frigyes külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Al-Szavi, a parlament alelnö- ke, az A1 Taihrir kiadóvállalat volt elnöke került. Anvar Szádét vasárnap elhangzott beszédében élesen bírálta az egyiptomi sajtót és kijelentette, hogy a tömegtájékoztatási eszközöket nagy felelősség terhek' a lázongásokért, mert a figyelmet az »egyiptomi élet negatív oldalaira összpontosították" és ezzel »pszichológiailag mozgósították a lakosságot". Aisa Rateb asszony szociális és társadalombiztosítási A marcali postahivatal fölvesz hírlapkézbesítőt 4 órás elfoglaltságra. Jelentkezés: a postahivatal vezetőjénél. WASHINGTON Szervezkednek Carter ellen A demokrata párt jobbszárny a hoz tartozó szenátorok ellenzik Paul Wamke kinevezését a leszerelési hivatal élére, és szervezkednek Carter elnök választottjával szemben. Wamke a Johnson-kormány egykori hadügyminiszter-helyettese. mérsékelt katonapolitikai nézeteiről ismert és a vietnami háború korai ellenzői közé tartozott. Carter elnök terve szerint Wamke a kormány fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatala vezetőjeként a SALT- tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttséget is vezetné. E hét elejére ígért kinevezése még várat magára, — a Fehér Ház szerint a rutinjellegű rendőrségi * vizsgálatok miattKernén',' „csata” a bnt parlamentben Az angol munkáspárti kormány a parlamentben szerdán hajnali hatig tartó ülésezés után visszaverte a konzervatív ellenzék újabb kísérletét, amellyel az alapvetően ki akarta kezdeni a Skócia és Wales önkormányzatáról szóló törvényjavaslatot. Az alsóház 78 szavazat többséggel elvetette az ellenzék módosító indítványát, amelynek értelmében a skót és a walesi gyűlés létrehozása után erősen csökkentenék Skócia és Wales képviseletét, a westmins- teri parlamentben. A szerda hajnali szavalással a decentralizálási törvény újabb nehéz akadályon jutott túl a parlamentben. miniszternek szintén távoznia kellett. A minisztérium irányítását Amal Oszmán asz- szony — egyetemi tanár, parlamenti képviselő — vette át. Szadat elnök kedden fogadta az egyiptomi diákszövetség tanácsának tagjait és háromórás beszélgetést folytatott velük. Sábán Hafez, a diák- szövetség elnöke a találkozó előtt adott nyilatkozatában kijelentette: a diákok 14 nappal ezelőtt békés eszközökkel tiltakoztak a bejelentett áremelések éllen. — Senki sem vonhatja kétségbe a diákoknak azt a jogát, hogy politikai tevékenységet folytassanak — hangoztatta Hafez, majd követelte, hogy bocsássák szabadon a hatóságok által őrizetbe vett diákokat. Rendőrsztr á j k Montrealban Montrealiban megháromszorozódott a bankrablások és az áruházi betörések száma — azt követően, hogy a város rendőrei hétfőn sztrájkba léptek, nyugdíjuk emelését követelve. A bankok külön őröket vették föl, és néhány bank csak egyenként engedi be az ügyfeleket ... Az ékszerészek és más értékes áruval kereskedő üzlettulajdonosok szé»A szovjet emberek — és az egész haladó emberiség — arra készülnek, hogy ünnepélyesen emlékezzenek meg a nagy jubileumról, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Ez forntos mérföldkő népünk életében, a világon folyó felsza- badítási mozgalom egészének fejlődésében kiemelkedő ünnepe a forradalmi harcnak és a kommunista alkotó munkának« — állapítja meg a Pravda Kedden hozták nyilvánosságra az SZKP Központi Bizottságának határozatát a Nagy Októberi, Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. A dolgozók milliói nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel fogadták a határozatot. Ez az igen fontos elvi-elméleti és politikai dokumentum világosan jellemzi október világtörténelmi jelentőségét, a Nagy Októberét, amely a XX. század legfontosabb esemónve volt, gyökeresen megváltoztatta az emberiség fejlődésének menetét, meggyőző erővel tárta föl a marxizmus—leninizmus eszméinek erejét. Az októberi forradalom zászlajára írt eszmék élnek és diadalmaskodnak — írja a Pravda. — Az SZKP Központi Bizottságainak határozata a szocialista társadalom lendületes fejlődésének széles panorámáját tárja elénk, a gazdasági életben, a tudomány és a kultúra területén, a nép jólétének növelésében elért Megindult az új amerikai elnök diplomáciai gépezete. Vance külügyminiszter fontos bejelentéseket tett, például azt, hogy márciusban Moszkvába látogat. Tárgyalásokat folytatott panamai kollégájával, Aquilino Boyd- dal is. Aligha véletlenül. Washington sosem csinált titkot abból, hogy Panamát, a kis közép-amerikai Icöztársasá- got átszelő csatornát politikai, gazdasági és nem utolsósorban stratégiai kulcskérdésnek tekinti. Az ország valaha Kolumbia szerves része volt. Az amerikai diplomácia 1903 novemberében épp azért szakította le — államcsíny segítségével —, hogy 1904. február 26-án megköthesse a hírhedt csatornaszerződést. Ez az egyenlőtlen, imperialista típusú szerződések iskolapéldája. A csatorna megépítése fejében, valamint nevetséges díj — évi 250 ézer dollár — ellenében az Egyesült Államok nemcsak a csatorna fölötti teljes ellenőrzést kapta meg, hanem a vízi út mindkét oldalán levő, tizenhat kilométer széles csatornaövezetet is. Ma is amerikai terület ez, eredményednfeet A Szövőtűn ió ma erősebb és szilárdabb, mint valaha, kivételesen nagy a nemzetközi tekintélye. Az elmúlt hat évtized alatt jelentősen megváltozott az egész föld arculata. Az októberi forradalom hatalmas ösztönzést adott ezaldiez a mélyreható társadalmi átalakulásokhoz. Megjelent és megerősödött a szocialista országok testvéri népeinek közössége, amely a világpolitika vezető tényezőjévé vált Megerősödtek a kommunista világmozgalom, korunk leghaladóbb és legbefolyásosabb erejének pozíciói. Újabb távlatok nyíltak a munkásosztály, a nemzeti felszabadítása mozgalom forradalmi harcának kibontakoztatása előtt. A párt felhívja a munkásokat a szövetkezeti parasztokat az értelmiségieket hogy Október 60. évfordulójáról a munkában, a gazdasági életben, a tudomány és a kultúra területén elért újabb sikerekkel emlékezzenek meg, méltóképpen köszöntsék a dicső jubileumot. »A szovjet'emberek válaszképpen erre a felhívásra még szorosabban tömörülnek pártjuk köré. A szovjet embereknek eltökélt szándéka, hogy Lenin zászlaja alatt megvívják azt a történelmi harcot amelyet Október legendás napjaiban kezdték — á végső célig, a kommunizmus győzelméig" — fejeződik be a Pravda vezércikke. amelynek luxusvillái kiáltó ellentétben vannak az igazi Panama lakóinak nyomorával. A kubai fordulat, a világ változása tarthatatlanná tette ezt a múltba dermedt állapotot. A hatvanas évektől már nemcsak a panamai nép, hanem a panamai kormány is tiltakozott a korlátlan washingtoni jelenlét ellen, sőt 1964 januárjában Panama megszakította — igaz, csak rövid időre — diplomáciai kapcsolatait is az Egyesült Államokkal. Az ország jelenlegi elnöke, Omar Torrijos tábornok kezdettől követeli a szerződés felülvizsgálását, s ebben egész Latin-Amerika támogatja. S egy olyan helyzetben, amelyre a Rio Grandetől délre a »gringo«- (jenki)-ellenesség gyors növekedése jellemző, Carter joggal érzi úgy, hogy bieg kell szabadulnia a panamai tehertételtől... Szerinte ágy, hogy »minden eddiginél előnyösebb« feltételeket ajánl — az amerikai jelenlét meghosszabbítására. Hamarosan kiderül, vajon kielégíti-e az új ajánlat Panama kormányát és népét. A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz esztergályos szakmunkásokat Jelentkezés: naponta, a gyár telephelyén (Jutai út), a tmk-vezetőriéL (14482) A Balatonmá.ria fürdő és Vidéke ÁFÉSZ szócsény pusztai 50. számú — havi 120/M Ft átlagforgalmú — vegyesboltjába boltvezetőt keres Jelentkezni az áfész személyzeti vezetőjénél lehet személyesen vagy írásban. Alkalmaztatási feltételek: tiszta erkölcsi bizonyítvány szakmai képesítés .5 évi gyakorlat «44T3) Gyorsszolgáltató részlegünkhöz fölveszünk nyugdíjas vagy mellékfoglalkozású — engedéllyel rendelkező — villanyszerelő, elektroműszerész, házt. javító, rádió- és tv-szerelő, lakatos, hűtőgép- és olajkályha- javító szakmunkásokat. Jelentkezés: Kaposvári Vasipari-Műszaki Szövetkezet, Achim A. u. 12—14. sz. alatt, a titkárságon. Jobboldali ítélet Portugáliában Fasiszta terrorszervezet alakult Céljuk a haladó afrikai államok elleni aknamunka a felszabad ítási mozgalom főhadiszállását. Kormányátalakítás Egyiptomban Leváltották Szajed Fahmi belügyminisztert Mahmud Szalem egyiptomi miniszterelnök átalakította 32 tagú kormányát, és saját maga vette át a belügyminisztérium irányítását. A kormány átalakítására azt követően került sor, hogy január második felében Kairóban és Egyiptom más nagyvárosaiban tömegtüntetések robbantak ki — tiltakozásul az egyre rosszabbodó megélhetési viszonyok és általában az egyiptomi kormány gazdaságpolitikafekbe zárták készletüket. Építkezők, közülclek ügyeimébe ajá komplett fürdőszoba-garnitúrák, szivattyúk, radiátorok, kazánok, fal- és talajburkoló anyagok kaphatok nagy választékban, a pécsi áfész SUPERETT Áruházában (Pécsújhegy, Bor u. 15. Telefon.: 14-392) «4401) Csatorna-diplomácia