Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-24 / 46. szám
„Vettük a lapot* Á munkáskórus és az építők — Korán jijtt — mondta az Állami Építőipari Vállalat portása hétfőn este. — A próba csak hatkor kezdődik. A kaposvári munlkáskórus tartja próbáit a vállalat központjának nagytermében, és bár még csak két hónapja járnak oda rendszeresen, úgy látszik, már ismerik a kórustagok többségét. . \ Január- elsején a < vállalat átvette az együttest a Latinca Művelődési Központtól. Ha úgy tetszik, gazdája lett az énekkarnak. Anyagilag támogatja, próbatermet ad, és autóbuszt biztosít, ha a megyeszékhelyen kívül lépnek föl. Az énekkar neve is megváltozott, amióta a szerződés létrejött: Építők Munkáskórusa lett. Legutóbb már így jutottak el a rádió Kóruspódium című műsorának jubileumi ünnepségére, ahol harmadik sikeres szereplésük alkalmával emlékplakettet és jelvényeket kaptak. A jelvények a hétfői próbán jártak körbe a tagok között. Mária néni, azaz Szalai Györgyné hozta őket, aki a megye kórusmozgalmának egyik legidősebb tagja. 1922 óta énekel. Közte és á kórus több tagja között nagy a kor- különbség, de ez senkit nem zavar. Mária néni annak idején a Vasutas dalkörben énekelt, ihajd Vajthó Jenő iparœ dalárdájában, azután mindig valamelyik kórusban. Most hat éve a munkáskórusban. Az együttes tagjai a -város különböző munkahelyein dolgoznak. < Vannak vendéglátósak, tisztviselők a bankból, szakmunkások, tervező az Agrober-től, pedagógusok, pedagógusjelöltek a tanítóképző főiskoláról. Az utóbbiak közül néhányan akkor sem szakítják meg kapcsolatukat az énekkarral, ha végeznek, és elkerülnek Kaposvárról. Hétfőn a szakadó esőben érkezett egy tanárnő Sávolyból, magával hozva a fonyódi zeneiskola tanárnőjét. Az építők közül még nem nagyon látogatják a kórust, pedig az lenne jó, ha minél többen bekapcsolódnának. A próbára ellátogatott a vállalat szakszervezeti titkára Antal Attila is, akivel arról beszélgettünk, mit jelent a vállalatnak a kórus. — Egyelőre - sok gondot, amelyet azonban szívesen vállalunk. A városi tanács szorgalmazta: az amatőr együtteseiknek legyenek az üzemek a gazdái.. Ezzel támogassuk a csoportokat, és -lendítsük föl az üzemi művelődést azzal, hogy a dolgozók közül a kedvet érzők csatlakozzanak hozzájuk. Mi »-vettük a lapot«. így került hozzánk a munkáskórus. A dolgozókkal most ismertetjük meg, mit is csinálnak, kik a tagjai. Semmi képpen sem akarunk csu-pén mecénásai lenni az együttesnek, szorosabb kapcsolatnak kell kialakulnia. A kórus karnagya Klausz Róbert: — Ügy érezzük, nyertünk azzal, hogy ide kerültünk. Nemcsak azért, mert több anyagi támogatást kapunk. Régi gondunk volt a fellépési lehetőségek hiánya. Amióta itt vagyunk, már többször szerepeltünk a vállalat különböző építésvezetőségein, megismerkedtünk azokkal, akik a megyeszékhelyen kívül dolgoznak. Egyszóval többet szerepelünk, és ez mindenképpen jó. Természetesen várjuk, hogy a vállalattól is csatlakozzanak hozzánk. A vállalat dolgozóival a nőnapon találkoznak. Az énekkar a március 8-i ünnepségre készül, ahol madrigálokkal köszönti a nődolgozókat. A legközelebbi programjuk egyike a Berzsenyi általános iskola estje lesz: az Építők Munkáskórusa Berzsenyiversre komponált kórusműveí szerepel az iskolai ünnepélyen. És már készülnek a kőröshegyi hangversenyre is. S. M. Elválnék nemzetközi ksltnrális kapcsolataink 1977-re szóló kulturális terveink gerincét elsősorban a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok alkotják — tájékoztatták az MTI munkatársát a Kulturális Minisztériumban. — Változatlanul feladatunknak tartjuk a szocialista országok kultúrájának, tudományos eredményeinek kölcsönös megismertetését, népszerűsítését. Elmondhatjuk, az elmúlt években jelentősen javult együttműködésünk, tovább fejlődött a kapcsolatok tervezése, fokozatosan megkezdődött az áttérés az éveskétéves tervezésről a közép- és hosszabb távú kulturális együttműködési munkatervek kidolgozására. Az idén írjuk alá a magyar—jugoszláv, a magyar—koreai, a magyar— vietnami és a magyar—román kulturális munkaterveket. Kulturális cserénkben is első számú partnerünk a Szovjetunió. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának jegyében, 1977-ben, kiállításokkal, színházi előadásokkal, filmbemutatókkal, irodalmi estekkel, vendégjátékok rendezésével tisztelgünk a történelmi dátum előtt. Ugyancsak barátságunk el- I mélyítését, célozz», többek köA Bakonyon át, hazafelé... ... A bogyóval telehintett bokor megrezdiil a tisztás szélén. Paripa tűnik fel mögötte, kucsmás vitézzel a nyeregben. A ló testéről szakad a veríték, a vitéz napbarnította gyerekarcán széles, győzelmes mosoly. Kópiájával lendületes köröket rajzol a levegőbe, közben hatalmasakat kurjant: — HujjSiiuj! — Elnyújtott kürtszó rr válasz. A legény leugrik a lóról, majd összecsap mögötte a kökénybokor. A sűrűben jávorszarvas haldoklik. A szügyén kopja ütötte fekete seb. A gyerekképű vitéz — valamelyik ispánfi — szattyáncsizmás lábát a méltó- ságos tetem fejére helyezi. Ebben a pillanatban ordítás rázza meg az erdőt. A kőrisfák közül előbukik egy hegyes arccsontú, halálravált legény. — A kerálfi — suttogja. — Imre? ... Hol vagyon? — Megholt. A félelemtől megfeketedve roskadnak a jávorszarvas tetemére. — István úr valamennyiünket karóba vqnat... A szél irdatlan mélységekből tör elő, azután a hó betemeti a völgyeket, a patakmedreket, eltorlaszolja a barlangok nyílását. A fagyhatalomban százéves fatörzsek hasadnak ketté, meggémberedett madarak fordulnak le az ágakról. A fehér hegyek mögött valami feketeség mozgolódik. Szőrcsuha. Gellért lassan föl- elmelkedik térdeplő helyzetéből, és csontos, sárga arcát a jéghideg égre emeli. »Uram, segélj/« — mormolja égő szemmel. »Kegyelmes jármodat minduntalan félretaszítja e szilaj nép. Uram, segélj/« Az olasz pap ezután elhagyja remetefészkét, és elindul Budára, ahol a Vaták lovat áldoztak, és besenyősen csim- bókba fonták hajukat. Még egyszer feltűnik a Szeret menti síkság, még egy utolsó, veszett nyargalás. A bakonyi remete kalimpálva zuhan a mélységbe, de Oroszország felöl és Lengyelországból már közeledik a táltosok meghiúsult reménye: András és Béla. Századokat söpör a. bakonyi szél. Némelyik faóriás észre sem veszi... Egy Vas megyei bicskás legény betör a sűrűbe. Kezében fokos, vállán tarisznya, a nyeregkápán két zömök pisztoly. A bajusza még alig ütközik, kalapján vadvirág. Kivilágosodnak a bakonyi csárdák, színes kendő borul a lányok vállára, s a fából, sárból rakott pásztorkunyhók lakói tisztelettel suttognak egy nevet. A rangoh udvarházakban és a városi kereskedők otthonában azonban félelmetes ez a név. Sobri Jóska pedig vadvirágillatú legendák és varangy-rémhírek között lovagol végig a Bakonyon. Míg egyszer elé nem csapódik a »ne tovább«. — Add meg magad! — Nincs olyan isten..— Jóska önérzetes választ ad: tüzel. De jobbra, balra, mögötte megzördülnek a bokrok. Azután a népdalok országszerte híresztelik Bakony-erdő gyászát: Sobri Jóska halva van... Évszakok, évszázadok vonulnak ... Gézaháza. Turistaház a fák között. Patinás ajtók, nyikorgó falépcsők. Nyugalom. Ha egyszer innen nézhetném a behavazott Bakonyt! Talán akkor is havasak voltak a csizmák... A turisták a történelem parancsát hozták iszákjaikban hegyeken, völgyeken keresztül. Jelszót mormoltak, a falépcső ijedten reccsent a lábuk alatt. Izgatott suttogás, rekedtes hangok. — Igen, most már megérett az idő.... — Sztálingrád ... — Lenin azt mondta .. . Forró ifjúsági találkozók helye ma Gézaháza. A régi, titokzatos turisták tiszteletére hozott virágcsokrok sohasem hervadnak el az emlékmű tövében. Hej, balladás Bakony-erdő, mit mesélsz majd az unokámnak?! Szapudi András I zött a szovjet, illetve magyar filmművész szövetség titkárságának együttes ülése is, amelyet Budapesten tartanak. Az idén vendégül látjuk a Szovjetunióból a Moszkvai Filharmonikus Zenekart, a Grúz Állami Népi Együttest, amely többek között a szegedi ünnepi játékokon és a nyári szabadtéri programokban lép fel. Otthont adunk az idén a szocialista országok kulturális életének képviselői közötti eszmecseréknek. Budapesten üléseznek például a szocialista országok írószövetségi vezetői, a szocialista országok hetilapjainak főszerkesztői és a színházi főosztályvezetők. Jelentős kulturális esemény lesz — októberben — a IV. európai költőtalálkozó, illetve a gyermek- és ifjúsági kiadók, mezőgazdasági kiadók szakkonferenciája. A megállapodások szerint a következő hónapokban vendégszerepei nálunk a Csehszlovák Szimfonikus Zenekar, a Bolgár Állami Népi Együttes, a szarajevói balett, a Jugoszláv Szimfonikus Zenekar, a kubai nemzeti folklóregyüttes. „Mi iszogatunk, 5k szépítkeznek’ Kleopátrák párosítóval A minap két fiatal hölgy beszélgetését hallgathattam végig a Kossuth téri fodrásznál. »Nyugatnémet gyártmányú szemfestékkészletet kaptam ajándékba« — hivalkodott az egyik. »A nyolc-tíz ceruza között van piros, lila, zöld, sárga is«. »Az gyönyörű lehet« — bólogatott a másik. — »Én pedig olasz rúzst akarok szerezni, mert az jó zsíros«. » A gyakorlatias beszélgetés ürügyén a szépségről folytatott sok-sok esztétikai vita jutott eszembe. Nyilván nem véletlen, hogy a legdühödtebb »szépészeti« összecsapások éppen a milói Vénusz-szobor, Leonardo Mona Lisája vagy Renior Annája körül zajlottak, hiszen a női szépségeszmény is korszakonként változott. Értelmezése tehát nem csupán művészeti vagy éppen párválasztási kérdés: az asszonyok és leányok arcán híven tükröződik egy-egy történelmi kor egész ízlésvilága, ezáltal a háttérben társadalmi rendje is. Aphrodite és Mona Lisa szeméből kiegyensúlyozott derű sugárzik, Rubens alakjairól barokkos fennköltség, Nagy Katalin klasszikus észszerűséggel mosolygott, a múlt század romantikus hősnői életidegen mélabúval tekintenek ránk a festményekről. Titokzatosságukat rendszerint maga az arckifejezés adja. A mai nők már jóval nyíltabban pillantanak szemünkbe — viszont az ő vonásaik leolvasása« se mindig egyszerű. A megismerés vágya előtt gyakran áthidalhatatlan akadályként tornyosul a szivárvány minden színében pompázó haj- és szemfesték, a rúzs, a púder. Miért is használják mindezeket? Egészség- ügyi szükségszerűségből? Vagy csupán a kozmetikai ipar manipulációjának engednek? Hiúságból? Divathóbortból? Tetszeni akarásból? ” — Szörnyűség az egész — dühöngenek a Mézes Mackóban egy sörözgető asztaltársaság középkorú férfitagjai. — A nők nem hajlandók belátni, hogy a szépség egyenlő az egyszerűséggel, a természetességgel. Haragszanak, ha mi olykor-olykor iszogatunk, de ők verik a pénzt a szépségápoló szerekre! — Sok férfi még mindig a középkorban él — rökönyödik meg kérdésemen egy gyanúsan szőke hölgy a Kalinyin városrész szolgáltatóházából kilépve. — Talán azt akarják, hogy negyvenéves korunkra mi is megcsúnyuljunk, elhervadjunk, mint a régiek? Vegyék tudomásul, a magunk urai vagyunk, s ha van saját keresetünk, lehet saját ízlésünk is! Elképzelhető hát, hogy a szépítkezés — a »feminizmus« megnyilvánulási formája, a női egyenjogúság »tudat alatti« hangsúlyozása is? Annak eszköze, hogy a nők ne csak munkájukkal, hanem külsejükkel, arcuk jellegzetességeinek kiemelésével is felszínre juttassák egyéniségüket? — Egyesek valóban ezért jönnek hozzánk — mondják az Ády Endre utcai kozmetikai üzlet dolgozói. — Csakhogy a túlzott halmozás, az ízléstelen színösszeállítás, a »bo- hócos« pirosítás éppen ellenkező hatással járhat: az arc jellegének, egyéni tartalmának megsemmisítésével. Sajnos, jónéhányan »feltűnési viszketegségtől« veszik igénybe szolgáltatásainkat, s irigységből, ha a barátnő vagy c munkatársnő gondozottabb- nak látszik. Gyakori eset, hogy tizenéves lányok — sőt már előfordul, hogy fiúk is! — hat-hét színnel készíttetik ki magukat, s bizony ez már nem vall szépérzékre. »0 idők, ó erkölcsök!« ■ — kiáltana fel manapság is a latin költő, ha egy-egy bájos női arcon ilyen »festőpalettát« szemlélhetne. De mi változott az utóbbi száz évben? Kleopátra, Dubarry vagy Mária Terézia még házilag készíttetett ápolószereket zöldségből, sárgarépából, gyógyfüvekből, tojásból és tejtermékekből — most mindez ipari úton történik. S hogy a szépségápolás nemcsak divat és korhoz kötött női szeszély, hanem a »szebbik nem« mindenkori társadalmi helyzetéből fakadó kibontakozási vágy megjelenése, bizonyítja egy fénykép is, amelyet nemrégiben láttam. Az afrikai bakongo törzs lányai és asszonyai elmélyül- ten munkálkodnak — körülbelül másfélcentis hajzatukon. Lengyel András A Gogol Panoptikum bemutatója Az egri Gárdonyi Géza Színház Gogol Panoptikum címmel mutatja be kétfelvonásos pantomimjátékát. Színpadra alkalmazta és rendezte Küllő Miklós. A bemutatót követően a művészeti hetek műsorában Nyíregyháza közönsége is láthatja az előadást. Jelenet az előadásból. A zene hatalma — Hallgas, Csiba, új nótát tanultam! — mondta az ember. A befőttesgumit a foga közé akasztotta, megfeszítette, és pengetni kezdte. Száját hol kitátotta, hol rnegösz- szehúzta, úgy játszott érzéssel a »pofahegedűn«. A kutya felülit a vetetten ágyon, szőre felborzol ód ott. és mind keservesebben vonítani kezdett. Attól fogva minden este muzsikáltak. A gazda hegedült, a kutya meg énekelt hozzá. Az özvegyember élete asz- szonytalanul olyan, mint a kenyér kovász nélkül. Nem lehet sokáig csirizen élni. Csöndesen zajlott le az özvegyember második esküvője, és másnap este. munkából jövet csodálkozva szállt le a bakról. Messziről ragyogtak felé a hajdan pókhálós ablakok, a ház elől eltűnt az a sok barátságos limlom — csupaszon ásított, mint a laktanya udvara, még a ház is mintha jobban kihúzta volna magát. — Na! — mondta a fuvaros. — Rendet csinált. — Kifogott, bevezette a lovakat az istállóba, leszerszámozta őket, és friss szénát vetett eléjük. Ócska, szutykos láda támasztotta a falat a jászol melletti sarokban. Utazóláda lehetett valamikor, de már gyermekkorában is ugyanott, ugyanabban a sarokban ismerté az özvegyember. Amióta egyedül maradt, ideszokott erre a ládára, még egy rongyos kocsisbundát is kerített rá. Szeretett így üldögélni és cigarettázni a sötétben, jó volt hallgatni, ahogy a lovak a szénát harapják. Két szippantást ha szívott, amikor hirtelen megnyikor- dult az istálló nehéz ajtaja, és egy lomha árny puffant be rajta a padlóra. Kabátfélének vélte az ember: — Tisztára a Csiba nyoszolyája! — ötlött az eszébe. Odakinn visítás hallatszott, azután egy kisebb árny huppant a másikra, a kutya volt. — Eltaláltam — gondolta az ember. — Be ne gyere a házba, mert agyoncsaplak! — harsant fel oda- kinn az asszony hangja, azután megint csend lett. A bal oldali ló halkan felröhögött. A kutya észrevette gazdáját, és bánatosan odaoldalgott hozzá. Lehasalt elé, orrát az ember csizmájára fektette, majd nagyot és mélyet sóhajtott. Most a másik, a fekete kanca röhögött halkan maga elé. Az ember felállt. — Gyere! — szólította a kutyát, és elindult a ház felé. A kabátot menet közben felkapta és a hóna alá csapta. A kutya szorosan a sarkában maradt. Ahogy benyitott, meg is torpant az ajtóban. Nedvesen fénylett a konyha kőpadlója. a tűzhely meg olyan feketén ragyogott, mint a nyári éjszaka. Az új asszony a tiszta asztal mellett ült. újságot olvasott, és a táskarádiót hallgatta. Az özvegyember a tűzhely elé hajította a koszos kabátot: — A kutyának ott a helye! — mondta. Az asszony az asztalra fektette az újságot. Az özvegyember pedig fölemelte az asztalról a táskarádiót, az ajtóhoz lépett, és nagy ívben kihajította a sötétbe. Visszafordult, leült az asszonnyal szemben a másik székre. — Én este muzsikálni szoktam — mondta, és zsebéből előhalászta a befőttesgumit. — Ez meg énekül — bökött a kutyára. Eltátotta a száját és pengetni kezdte hogy »Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok ...« A Csiba a tűzhely előtt egy kicsit láirmpalázasan fogott a nótába, de azután egyre jobban belelendült. Vad csörömpöléssel csapódott a lábos a tűzhely falának. közvetlenül a kutya feje mellett. Csiba óriási lendülettel vetette ki magát az ajtón, és mint az őrült iszkolt az istálló felé. A felmosóronggyal az embert vette célba az asszony és él is találta. A befőttesgumi elszakadt. — Hol van a kutyának a helye? — kiáltotta az asszony harciasán, és a felmosórongy másodszor is lecsapott. A koszos kabát még este kikerült az istállóba. Nem lelte helyét az özvegyember, másnap sehogyan se ment a munka. Végül is a homlokára csapott, beballagott a fűszerboltba, és egy csomag befőttesgumit vásárolt. Sötéc estére ért haza. Az istállóban szénát adott a lovaknak, azután letelepedett a ládára, és cigarettára gyújtott. Észrevette a kutyát, ott hevert a láda mellett, az ócska kabáton. — Küakoltattak — mondta az ember, és megvakarga/tta a kutya füle tövét. — Ne búsúlj. Csiba! — mondta neki. — Egy egész csomag befőttesgumit vettem. Majd itt muzsikálunk. — A két lóra mutatott. — Látod, közönségünk is van. Kiválasztott egy gumit, és játszani kezdett rajta. A kutya eleinte nem állít kötélnek, de azután a félelmet legyőzte benne a zene varázsa. Talán öt vagy hat nótát adhattak elő így kettecskén. amikor megszólalt az asszony az ajtóban. — Látja, itt lehet ri- csajozni. Csak azután vigyázzon, meg ne bokrosodjanak a lovak! Attól az estétől fogva az ócska ládán, az istálló homályában a két igáslónak muzsikált az özvegyember és a kutyája. Azon a télen kíscsíka- ja lett a fekete kancának, csillagos homlokú, hosszú lábú, ugrabugra kiscsikó. Azután már hármasban muzsikáltak. A Csiba énekelt, a gazda kísérte hangszerén, a fürge kiscsikó meg ott ugrándozott körülöttük. — Tisztára olyan, mintha táncolna! Nem igaz. Csiba? — mondogatta az özvegyember. — Látod, mit tesz a zene! Bencsik András
