Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-22 / 44. szám
Zöldség nagyobb területről Fűtés meleg vízzel Az üvegház melletti csőből kifolyó vizet negyvenfokosra becsüljük, A kertész azt mondja, több is lehet, bár még »hivatalos« eszközzel nem mérték. Az egyik asszony — azok közül, akik a tápkockákat hordják át a hajtatóból az üvegházba — odaszól: nagyon jó víz az, nincs igaza annak, aki másképp vélekedik. Hát, hogy mennyire hasznos, annak igazán ők a megmondhatói. És az egész termelőszövetkezet, amely főleg erre a vízre alapozza a kertészetet. Csövek a föld alatt és a föld felett; percek alatt átnedvesedik az emberen a ruha a meleg párától. Az üvegtető vas tartószerkezetén a kicsapódott pára cseppcsipkékben csüng, imbolygó bizonytalansággal. Az asszonyokból mindenhova jut: ők szedik a retket, dolgoznak a hajtatóban, és segédkeznek a fóliasátor fölszerelésénél. — Nyolcszáz négyzetméteres területet takar az üvegház — tájékoztat Hantosi István, a háromfai Május 1. Termelőszövetkezet elnöke. — Itt, Taranyban a meleg vízre építjük a kertészkedést a további két, hatalmas fóliasátor alatt. A nyolcszáz és az ezer- hatszáz négyzetméteren már nagy mennyiségű áru teremhet A sátorhoz Nagyatádról hoztuk a csővázat, borítására új fóliát vettünk. Ügy tervezzük, hogy Nagyatádon és Háromfán hajtatásos kertészet lesz, Taranyban pedig — korszerű hajtatóházzal — primőrt termelünk. Retket már két hete szednek, s a MÉK-nek adják el. Egyelőre Nagyatádon is van a szövetkezetnek fóliás kertészete 3200 négyzetméteren, Háromfán pedig 5600 négyzet- métert takar a fólia. — Taranyban a meleg víz olyan tartalék a továbbfejlesztésre, amelyet ki kell használnunk. Ezt tesszük ezzel a két sátorral. Az üvegházból már a hónap első felében szedtünk retket, s azóta is tart a munka. A Somogy megyei MÉK böhönyei kirendelt- I ségének adjuk, és később, ha már több lesz belőle, felajánljuk Nagyatád közvetlen ellátására is. A retket majd további konyhakerti növények követik'. Ötezer darab karalábé, hatezer fej saláta, és utána a paprika, a paradicsom meg az uborka következik. Tizenöt mázsa paradicsomra, harmincharmincöt mázsa uborkára és negyven-negyvenötezer paprikára számítanak innen. Most is látható paprika az üvegházban, egyik-másik már pirosodik. — Ez amolyan kísérlet — tájékoztat az elnök. — Az itt dolgozók kezdeményezésére próbálkoztunk vele, december végén ültettük ki a palántákat. Fehér- és zöldpaprikával kísérleteztünk, hogyan viselkedik a fűtött üvegházban. Sajnos, a tapasztalatok nem mutatnak semmi jót. A legfőbb okot abban látjuk, hogy nem kapott annyi napfényt a fiatal növény, mint amennyi a fejlődéséhez kell. A kiültetés után 'Sokáig semmire se ment a palánta, s ami termést most hozott, bizony nem számottevő. Talán, ha megoldhatnánk, hogy kellő fényt kapjon ... Ez a kísérlet nem sikerült. A háromfai Május 1. Termelőszövetkezet azonban nem állt el eredeti céljától, attól, hogy növelje kertészetének árutermelését. Erre a hozam- növelés mellett jó lehetőségként kínálkozott a területbővítés Taranyban. Fontos előrelépés ez. Fűtésre az eddig is haszonnal alkalmazott meleg vizet használják majd. Két, egyenként száz méter hosszú és nyolcszáz négyzetméter alapterületű fóliasátor épül az üvegház közelében. A választékosabb ellátás biztató előjeleit találtuk ebben a közös gazdaságban. H. F. FEBRUÁR 22 KEDD Gerzson A várható időjárás: Borult idő. majd nyugat felől fölszakadozó felhőzet. Fokozatosan megszűnő esők. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 7—12 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig) : Jobbára borult idő — ismétlődő esőkkel. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati szél. A legalacscnvabb hajnali hőmérséklet plu íz 1— és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 7—12 fok között lesz. Busóiárás — színes miisorral Mohácson vasárnap tartották a hagyományos télűző— tavaszváró mulatságot, a busójárást. A nagyszerű látványosság az idén is több ezer látogatót csalt a Duna-parti városba. Este a művelődési központban délszláv folklór- műsor színesítette a programot. — Kitüntette az Elnöki Tanács dr. Rásonyi Sándort, a kaposvári Megyei Bíróság elnökhelyettesét, , nyugállományba vonulása alkalmából. Dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter adta át tegnap a Munka Érdemrend ezüst fokozatát dr. Rásonyi Sándornak. — 46 millió forintot költ a belső szállítás gépesítésére 1979 végéig a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára. Ezekkel a gépekkel 80— 85 ember munkáját takarítják meg. — A babócsai tsz is vásárol a hazánkba idén először érkező Bizon-Gigant kombájnból. Az új lengyel gépen kívül egy John Deere és öt SZK—5-ös kombájnnal aratnak majd a nyáron a gazdaságban. — Bútorlapüzcm építését kezdték meg a lénfonóipari vállalat komáromi gyárában. Évi 17 500 köbméternyi bútorlapot készítenek' majd hulladékpozdorjából. — Olasz műszaki napok kezdődtek Budapesten, a Technika Házában. Több előadást is tartanak itt a legújabb vegyipari gépekről és a környezetvédelmet szolgáló berendezésekről. A mai ügyeletes: Hernesz Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. — 1.8 millió forintos forgalmat ért el tavaly a nagyatádi áfész könyvesboltja. Csak tankönyvekből 320 ezer forint értékűt adtak el. A bolt munkáját húsz könyvbi- zomár.yos is segíti. — A Kóruspódium sorozat keretében rádiófelvétel készül szombaton Pécsen az 503. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet kamarakórusával. A kórust Zákányi Zsolt karmester vezényli. — Vállalatgazdasági szakmérnökképzés kezdődik , a keszthelyi agráregyetem mosonmagyaróvári mezőgazdaságtudományi karán. Ez az oktatási forma a tsz-ek és állami gazdaságok vezetőinek közgazdasági képzését szolgálja. — A Margjt-híd teljes felújításához is hozzálátnák az idén. Már javában folynak a nagy felújítás előmunkálatai; a hídon három vállalat szakemberei dolgoznak. — Sport a szocializmusban címmel 350 képet tartalmazó albumot jelentetnek meg közösen a szocialista országok sportkiadói. A magyar sportéletet 36 színes és fekete- fehér fotó mutatja be. — Szerzői estet tart ma Vallató- Géza»kaposvári költő a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat munkás- szállásán. A bevezetőt s :in- tén kaposvári költő, Papp Árpád mondja. — Nyolc halott és 507 sebesült áldozata van a rajna- vesztíáliai karnevál első két napjának. A baleseteket többnyire a járművezetők ittassága okozta. Elsők között van a meyveban a szuloki t,a károkozó vetkezet bc- télnövekedése. Tavaly 7,3 millió forinttal emelkedett a betét- állomány, s az év végére elérte a 37 millió forintot. Összesen nyolc és félmillió forint kölcsönt folyósított tagjainak, ebből három és fél millió építési, több mint két millió forint pedig termelési kölcsön volt. Két új fóliasátor épül a taranyi kerületben, ezeket meleg vízzel fűtik. Jelige: Én még sohasem nyertem Küldjétek egy falut légipostával! Nemsokára senki nem fog csodálkozni hasonló táviratokon. Erre az után jön rá az ember, miután megismerkedett a Moszkvai Építőipari Egyetem diákjainak a tervével. Egy 2000 lakosú falu épületeit könnyedén elszállíthatják akár légi, akár földi úton, ha előzőleg elemekre szedik szét. Ezeket a falvakat olyan helyeken fogják felépíteni, ahol még nincsen semmiféle élet, például olajkutaknál, erdőgazdaságokban, építkezéseknél. A falut a tajgában vagy a pusztában néhány hét alatt föl lehet építeni. A domborzati viszonyok lényegtelenek, a házakat cölöpökre épített alapzatra állítják rá. így az építmények alatt elférnek a kommunális vezetékek is. U Somogyi Néplap A légi, a vízi vagy a szárazföldi úton oda szállított konténerekből kiveszik a jövendő építményeket. Ezek hasonlóak lesznek a gyerekek képeskönyvéhez, amelyet, ha kinyitunk, térbeli szerkezetté alakul át. Estére készen vannak a falak és a házak teteje. Majd a lakóépületeket ellátják a szükséges komforttal, fürdőszobával, balkonnal stb. A házak között helyet kapnak az óvodák, az' egészségházak, az üzletek... így készül a falu. Ha egy kevés, akkor oda szállítható szükség szerint még egy vagy kettő. Képzeljük el, hogy az adott helyen kinő egy város állandó házakkal. Mi lesz akkor a faluval? Vagy felhasználják úttörőtábornak, hétvégi pihenőhelynek, de semmi akadálya, hogy lebontsák, és elküldj ék egy új építkezésre. Gazdátlanul marad! „gépkocsik” Ketten már jelentkeztek A kimutatások szerint szeretünk a szerencsével játszani. Bizonyíték erre a hetenként eladott lottó- és totószelvények száma, »szezonban« a borítékos sorsjegyeké és a gépkocsinyeremény-betét- könyveké is. Igaz, az utóbbinál van némi rizikó. Ha ma valaki öt- vagy tízezer forintért vásárol egy nyereménykönyvet, s mondjuk tíz évig semmit sem nyer, a betétkönyve ugyanannyit fog érni, mint vásárláskor. Ha tartós kamattal kötné le — a számítások szerint — szép kis összeggel gyarapodhatna a betétje. No, de egy-egy gépkocsi megnyerésének a leghalványabb reménye is csábító, hátha... Az Országos Takarékpénztár Somogy megyei Igazgatóságának vezetőjével, Bencze Józsefjei és helyettesével, Pék Györggyel, a napokban erről a betétformáról beszélgettünk. Az ok? Mindenki hallotta a rádióban és olvasta az újságokban, hogy az OTP közleményt jelentetett meg. Ebben felsorolják azoknak a gépko- esinyeremény-be tétkönyveknek a számát, melyek tulajdonosai az utóbbi években személyautót nyertek, s megfeledkeztek átvenni a négy keréken guruló nyereményüket. Somogybán 250 millió forint értékű nyereménybetétkönyvet tartanak nyilván. A tulajdonosok nagy része ismeretlen, hisz jelige szerpel a könyvben. Az OTP-nél ma is emlegetik: egyik akkori dolgozójuk »-Én még sohacem nyertem« jeligére váltott betétkönyvet. A következő húzáson már boldog autótulajdonosnak mondhatta magát : nyert. Milyen esély .van arra, hogy valaki nyerjen? Minden eladott ezer darab 10 000 forintos betétre, illetve kétezer darab 5000 forintos betétre jut egy-egy nyereménygépkocsi. Valóban szerencse kell a nyeréshez! A betétkönyv-tulajdonosok általában lesik egy-egy sorsolás eredményét. Ám egyesek talán már arról is megfeledkeztek. hogy ilyen betétjük van. Így fordulhat elő, hogy nem jelentkeznek a nyereményért. Szabály írja elő: a húzás eredményének közzététele után harminc nappal már csak a gépkocsi árát kapja meg a szerencsés nyertes, az autót nem. Amikor a gazdátlan autókról hallottam, először azt hittem: a nyertesek inkább a pénzre pályáztak. De gyorsan föl kellett hagynom ezzel az elképzeléssel, mert kiderült: évek óta arra sem tartottak igényt. Szerettem volna beszélgetni néhány, a nyereményére, igényt nem tartó nyertessel, de nem sikerült. Még a címüket sem tudtam meg a jeligék miatt. Csupán annyit: Somogybán tizenhatan feledkeztek meg nyereményük átvételéről. A közlemény óta — két hete — csupán ketten jelentek meg nyereményükért: egy Trabant és egy Skoda áráért. N. J. 120 évvel ezelőtt, 1857. február 22-én született — és 37 éves korában, 1894-ben halt meg — Heinrich Hertz német fizikus, a fizikatörténet egyik legnagyobb alakja, az elektromos hullámok terjedésinek első kimutatója. Amikor a fiatal fizikusnak 1886-ban először sikerült elektromágneses hullámokat előállítania laboratóriumában, aligha gondolta, hogy felismerése a híradástechnika forradalmát indítja el. Kísérleteivel meggyőzően igazolta Maxwell korábbi elektromágneses fényelméletét. 1887-ben azt tapasztalta, hogy ha a szikraközt ib j- lyántúli fénnyel világította meg, alacsonyabb feszültségen is létrejött az átütés. Egy évvel később Hallwachs volt az, aki megállapította: ezt a jelenséget elektromos töltéshordozók jelenléte okozta. Fülöp Lénárd, a magyar származású Nobcl-díjas német fizikus egy évtizeddel később tisztázta, hogy ezek a töltéshordozók elektronok, s energiájuk függ a rezgésszámtól, de nem függ a hatást kiváltó fény erősségétől. Mindezt a hullámelmélettel nem lehetett értelmezni; az egész problémát Einstein oldotta meg, századunk első éveiben. Öt avartüz Somogybán Vasárnap öt alkalommal hívták ki a tűzoltókat: Barcs és Középrigóc, illetve Bá- bonymegyer és Darány között mozdonyszikra gyújtotta föl az avart, Barcson, Nagyatádon és Lakócsán a figyelmetlenség okozott tüzet. Kár ugyan nem volt, de a tüzek figyelmeztetnek : az eldobott cigaretta, a figyelmetlen tüzelés súlyos károkat okozhat! — Állománypótló telepítés» ként több mint 2,8 millió angolnát helyeztek tavaly a Balatonba, előnevelt süllők; bői pedig több mint félmilliót. — Évente 1—5 ezer négyzetméterrel növekedik Barcson a tisztítandó útfelület. A helyi költségvetési üzem dolgozóinak már mintegy 14 ezer négyzetméternyi út- és járdafelületet kell tisztán tartaniuk. Karnevál Rio tíe Janetróban »Urálkodjék az öröm1« — szólt »karnevál hercege«, s ezzel megnyitotta a világhírű riói karnevált, A »herceg« kíséretének több mint ezer zenésze szambát kezdett játszani, s a nyitó ceremóniával megkezdődött a világ leglátványosabb karneválja. Négy napra, négy éjjelre dobok és tamburinok zenéjével, tánccal, énekkel birtokába vette a várost az ünneplő tömeg. A karnevál idején egyébként 13 ezer rendőr teljesít szolgálatot Rio de Janeiróban. — Kiadták Madridban — hét kötetben — a Lenin-bé- kedíjas Pablo Neruda chilei költő műveit. — »Turista-tengeralattjáró« készül az egyik legnagyobb japán hajóépítő vállalatnál. Az utasok a hajó elején kör alakú ablakokon át gyönyörködhetnek a víz mélyének erős fényszórókkal megvilágított állat- és növényvilágában. — Földrengés volt vasárnap a Csendes-óceán északi részén levő Aleutákon. Egyelőre nem érkezett jelentés a károkról. Rajtaütött a rendőrség Négy személyt vett őrizetbe az osztrák rendőrség azzal a gyanúval, hogy 120 millió schilling értékben festményeket és szobrokat raboltak el. A gyanúsítottak épp egy bécsi szállóban akartak túladni zsákmányukon, amikor a rendőrség rajtuk- ütött. A festmények között van egy XVI. századbeli Tintoretto is, amely a jugoszláviai Dubrovnyikból tűnt el. — Áramszünet. Az Aramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és a közü le teiket, hogy február 24-én, 7.30 órától 15 óráig Kaposváron a Zalka Máté utcában, a Rákóczi tértől a Gorkij utcai sorompóig, valamint a Laktanya utcában áramszünet lesz. (68417) — A Kaposvári Sporthorgász- egyesület közli, hogy a fogadóiroda új elme március 2-től: Kaposvár, Dózsa Óyörgy v. 14. A járási sporthivatal vezetősége. (3657)