Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-17 / 40. szám
Hz önképzés mással nem helyettesíthető „Hit ér a pénz, ha a munka nem öröm?" K orunk, a fejlett szocializmus építésének korszaka, politikai és ideológiai műveltségben is mind többet követel tőlünk. Ezt az egyre magasabb szintű igényt nem lelhet csupán a szervezett oktatással kielégíteni. Azt a feszültséget, mely az egyre fokozódó politikai és ideológiai műveltségbeli követélmény és a szervezett, iskolarendszerű formában való tanulás lehetősége között fennáll, feloldani csak egyféleképpen lehet: önképzéssel. Bár a szaktudományos eredményekkel kapcsolatban szokás hangoztatni, hogy az ismeretek mintegy tízévenként megduplázódnak, nem feledkezhetünk meg arról, hogy korunk változásainak felgyorsult tempója jellemzi a társadalmi élet, annak különböző területeit is. E gyors változások egyaránt érintik a társadalom gazdasági, politikai és szellemi szféráit. Ezeket megérteni, velük lépést tartami csak úgy lehet, ha ki-ki igyekszik kifejleszteni magáiban ennek igényét, és önállóan is tesz erőfeszítéseket annak kielégítésére. Köztudomású, hogy az _ ismeretek az idő múlásával megkopnak, tóhát rendszeres felfrissítésük, ■»karbantartásuk« elengedhetetlen. Ennek egyik lehetséges módja a szervezett továbbképzés. Ez azonban több szempontból is korlátozott lehetőséget jelent. Egyrészt nem elégségesek a tárgyi feltételek, másrészt az ilyen továbbképzők is csali segíthetik, de nem oldhatják meg a marxista ismeretek szinten tartását és fejlesztését. De azért sem hagyatkozhatunk a továbbképzés szervezett formáira, mert sokan különböző okok — munka- és időbeosztásuk, családi körülményeik stib. — miatt szinte képtelenek részt venni iskolarendszerű oktatásban, bár munkájukban érzik a tanulás szükségességét. Van-e kiút, van-e lehetőség az így keletkezett feszültség feloldására? Igen, az önképzés. A megoldás tehát az, hogy a szervezett oktatásban feihaszmálhatatlan órákat egyéni tanulásra fordítsuk. Igaz, hogy ez szigorú önfegyelemmel ugyan, de megvalósítható. Ä z önképzés helyét, szerepét vizsgálva nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szervezett, iskolarendszerű oktatás éligazíthat a legfontosabb kérdésekben, de a cselekvéshez, a gyakorlati munkához szükséges »összes« ismeretet nem adja, nem is adhatja meg. Összehasonlítva a hatékony Cselekvéshez szükséges ismeréteket a különböző tanfolyamokon megszerezhetőkkel, azt találjuk, hogy a kettő nem teljesen esik egybe. Ez azért sem lehetséges, mert az egyes tanfolyamok hallgatói — az esetek többségében. — különböző társadalmi közegekből verbuválódnak. Bár tevékenységük fő célja — a fejlett szocializmus építésének segítése — nyilván egybeesik, a konkrét tevékenység formái és módszerei szükségképpen differenciálódnak. Innen közet- lítve az ismeretszerzés különböző formáinak szerepét, szintén eljutunk az önálló tanulás fontosságához. A differenciált ismeretek megszerzésének ugyanis ez a legrugalmasabb módja. Arra, hogy ki mit és hogyan tanuljon önállóan, nem lehet receptet adni. Az önképzésnek igen sok formája és lehetősége van. Ilyen többek között a politikai és társadalomtudományi folyóiratok olvasása. Ez nélkülözhetetlen a korszerű ' marxista-—leninista Nők a munkapadnál Hét esztendővel ezelőtt tárgyalta meg a Központi Bizottság a nők politikai, gazdasági és szociális helyzetét. Ekkor többek között szó esett a férfiak és a nők kereseti arányairól is. A különbségeit egyik okaiként szerepelt, hogy bár törvényesen kötelező az egyenlő munkáért az egyenlő bér, eat a gyakorlatban sokszor megsértik. A Kaposvári Villamossági Gyárban arra kerestünk választ, hogyan orvosolták ezt a gondot? Léteznek-e még a kereseti arányokban ilyen differenciák? Tóth István főkönyvelő előtt vaskos iratkö- tegek. Pontos kimutatások a vállalat foglalkoztatottjairól, a nők arányáról, a bérekről. Innen tudom, hogy a gyárban a foglalkoztatottak száma 1767, s ebből 708 a nő. A legtöbben — 460-an — betanított munkákként dolgoznak. Százalékos arányiban viszont az ügyvitelben foglalkoztatottak között van a legtöbb nő. A 104 ott dolgozóiból 101 nő. Érdekes viszont, hogy az 570 szakmunkás között mindössze 24 akad. — Mi az oka ennek? — A nők közül kevesen jelentkeznek szakmunkásnak. Hatvanhat tanulónk között is csupán négy nő van. — A, kereset? — 1976-ban egy férfi Szakmunkás évi bére 35 852 forint volt, egy nőé 26 338 forint. El kell még mondanunk, hogy a férfiak bére 5,8 százalékkal, a nőké 15,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz kérést. — Mégis . csaknem tízezer forint a különbség. — Az összehasonlításnál nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a szakmák között is van különbség. Nálunk a legfontosabb szakmák közé a szerszámkészítő, a lakatos és a tmk-s tartozik. Ott férfiak dolgoznak. A női szakmunkások a »könnyebb« területeken vannak, s fiatalabbak is. Mivel szakmánként és az eltöltött idő után is mások a bérkategóriák — érthető a különbség. — Létezik-e bérkülönbség azonos szakmában dolgozó férfiak és nők között? — Ugyanolyan szakmai gyakorlat melleit nem. — És ahol darabbér van? — Betanított munkásaink közül a férfiak a »nehezebb« munkát végzik, a nők a »könnyebbet«, a szereléseket, így itt sem beszélhetünk »igazságtalan« bérkülönbségekről. A férfiak évi keresete 1976-ban 27 677 forint, a nőké 23 248 forint volt. Bank Tamásné munkaügyi osztályvezetővel arról beszélgettünk, mi az oka annak, hogy kevés a női szakmunkás. — Nincs sok lehetőségünk arra, hogy női szakmunkásokat képezzünk. A profilunk határokat szab. A nők főleg a »tömeggyártásban« dolgoznak, s itt nincs szükség szakmunkásokra, elég a betanított munkás. A gyár kimutatásai szerint hetvenötén tanulnak a dolgozók közül. Elsősorban az alkalmazottak képezik tovább magukat szakterületükön vagy politikai iskolákban. Érdekes, hogy a tanuló alkalmazottak korábban fizikai dolgozók voltak. Munkájuk elismeréseként emelték ki őket. Kiss Ferencnétől, a gyár szakszervezeti bizottságának nőfelelősétől a dolgozó nők elismeréséről hallottam: — 1976-ban hetvennyolc kiváló dolgozó kitüntetésből harminchármat a nők kaptak. Egy nő dolgozónk KGM dicsérő oklevelet, egy a szak- szervezeti munkáért aranyko- szorús jelvényt, kettő SZOT- oklevelet kapott munkája elismeréseként, A gyár vezetősége nem feledkezik meg a kisgyermekes anyákról sem. A terhes nők külön szalagon, a »Gólya«- brigádban dolgoznak. Könnyű munkájúkért átlagbért kapnak. A gyes után pedig 'kérhetik az egyműszakos beosztást. A Kaposvári Villamossági Gyáriban erre megvan a lehetőség. n. j. műveltségünk »naprakész« állapotban tartásához. Persze iitt metna arról van szó, hogy minden ide sorolható folyóiratot elejétől a végéig elolvassunk. A válogatás szempontjait az alapképzettség és a munkakör határozza meg elsősorban. A rendszerességet azonban biztosítani kell. Itt is nagy szerepe van a már említett önfegyelemnek. Netm elégedhetünk meg azzal, hogy ebbe is, abba is »beleolvastam«, hanem törekedni kell az adott »tananyag«,— az alapképzettségnek megfelelő szintű — feldolgozására, megértésére! és természetesen hasznosítására is. Itt is érvényesítsük azt az elvet, hogy inkább kevesebbet, de jobban! Az önálló tanulás másik fontos lehetősége, módja a politikai könyvkiadás termékeinek megismerése, feldolgozása. Ezen belül kiemelkedő jelentőségű a marxizmus—leniniz- mus klasszikusainak a tanulmányozása. Az önképzésnek még számos lehetősége és formája ismert. (Ezek egy része viszonylag szűkebb korban alkalmazható, de szerepük mindenképpen jelentős.) Ide sorolhatjuk a propagandista tevékenység bizonyos fázisait: az előadásokra, konzultációkra és szemináriumokra való felkészülést. Figyelembe véve a szervezett politikai oktatásban tevékenykedő propagandistákat, ily módon is több ezren folytatnak rendszeres önképzést. Megemlíthetjük az »alkalmi« előadásokra — pl. pártnapra — való felkészülést, azok megtartását Hasznos mód ja az önképzésnek a különböző témák vizsgálatában, testületi anyagok készítésében való részvétel. De célszerű rendszeresen figyelemmel kísérni a tv, a rádió műsorainak világnézeti és társadalmi kérdésekkel foglalkozó adásait. (PL : Tv-szabadegyetem, Látókör stb.) Bizonyos értelemben az önképzési alkalmak és formák közé sorolható a különböző — politikai és kulturális — rendezvényeken való részvétel is. T ermészetesen az egyéni tanulásnak, az önálló ismeretszerzésnek dgyéb formái is vannak. Az említettekkel csupán azt kívántam jelezni, hogy nem lenne helyes a formákat leszűkítve értelmezni. Másrészt arra szeretnék utalni, hogy megfelelő leleményességgel mindenki megtalálhatja a neki legjobban megfelelő lehetősége't ismeretei karbantartásához és fejlesztéséhez. Virányi István A rímben olvasható idézet egy tizennégy éves, nyolcadikos nagyatádi kislánytól származik, aki kórházi ápolónő szeretne lenni. Az egészségügy munikaerőgandjairól sejtelme sincs, hivatástudata sem alakulhatott még ki — csupán ösztönös szánakozás, a segítés szándéka késztette 'arra. hogy jelentkezési lapját egészség- ügyi szakiskolába nyújtsa be. Ám a száztíz nagyatádi nyolcadikos közül nem egyedül ő szeretne fehér köpenyt ölteni. összesen tizenkét tón készülődnek egészségügyi pályára, hatan szeretnének óvónők lenni, a felszolgálószakma divathóbortjának pedig mindössze hárman hódolnak. Négyen olyan »fehér ruhás« foglalkozásra szánták el magukat, amely nem túlságosan divatos: pékek lesznek. — Az ő döntésük egy olyan iskola—üzem kapcsolat eredménye, amely mindkét fél számára hallatlanul előnyös — mondja Csendes Géza igazgatóhelyettes, kilenc év óta pályaválasztási felelős. —’A helyi sütőipari vállalat vezetői és dolgozói remek »nevelői érzékkel« csábították tanulóinkat az üzembe, így iskolánkban »sütőszakkör« is működik. Némelyikük olyan szakértelemmel készítette a írótalálkozó — Helsinki szellemében A Bolgár Írószövetség kezdeményezésére 1977-ben nemzetközi írótalálkozót rendeznek Szófiában. »Az író és a béke — Helsinki szelleme és a művészet kötelessége« lesz az írók tanácskozásának témája. Erre a fontos eseményre készülődve á Eolgár írószövetség lapja, a Literaturen Front ezekben a hetekben számos külföldi és hazai szerző cikkét közli. A Bolgár Írószövetség elnöke, Pantelej Zaren akadémikus, egyik írásában arra mutatott rá, hogy a művészetre milyen rendkívül nagy felelősség hárul a népek kulturális fejlődésében. A küszöbön álló találkozóra olyan országok írói hívták meg, amelyek aláírták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záródokumentumát. A Bolgár Írószövetség kezdeményezését a szocialista országok írószövetségei lelkesen üdvözölték. A nemzetközi tanácskozást támogatásáról biztosította számos nyugai ország irodalmára is, akinek pedig politikai nézetei eltérnek a szocialista írók nézeteitől. kifliket, mintha bölcsőde és óvoda helyett a péküzemben töltötte volna kisgyermek korát A pályaválasztási szülői értekezletek, az osztályfőnöki órák, az üzemlátogatások hatása megmérhető a majdani »kék köpenyesek« számával is. Hét-nyolc diák mezőgazdasági szakmunkássá — gépszerelővé, traktorossá — szeretne válni, tizennégyen ipari szakiskolába iratkoznak be. Elhatározásukat »kedvcsináló« előadások előzték meg a mezőgazdasági gépszerelők és a molnárok, valamint a növénytermesztők munkájáról, illetve rendszeres kapcsolat a Danuvia gyár helyi üzemegységével. — Csak a pedagógusok tudják igazán, mennyi szülőd makacssággal kellett megküzde- nünk — sóhajt az igazgatóhelyettes. — Egy-egy anyuka még mindig vágyai netovábbjának tartja, hogy gyermeke gimnáziumban tanulhasson tovább, ezért a meggyőzés néha tantaluszi kínokat jelent számunkra. Ennek ellenére sikerült elérnünk, .hogy tanulóinknak majdnem 60 százaléka az idén szakmunkásképző intézetbe jelentkezik. Mindössze 17 százalékúik választotta a gimnáziumot, s kb. 25 százalékuk valamelyik szakközép- iskolát. Egyetlen olyan nyolcadikosunk sincs, aki ne akarna tovább tanulni. Igaz, megkönnyítette munkánkat, hogy az 524. sz. szakmunkás- képző intézetben az ősszel megkezdik a bolti eladók képzését — ide másfél tucatnyi kislány fog jelentkezni. Fényképeket nézegetek. Az egyiken fehér köpenyes, vézna fiúcskák kenyeret sütnek — ők a »pékszakikör« tagjai —, egy másikon pedig cingár fiatalember, éLmélyült arccal, amint éppen »forgácsol« a Danuviában. — Tudod, mennyit keresel majd? — fordulok egy leendő forgácsolóhoz. — Fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel. Kedvemre valók a korszerű gépek, a tágas műhelycsarnok, azért megyek oda. Többi kis beszélgetőtársam — ipari munkások, csecsemőgondozók, eladók, óvónők, testnevelő tanárok lesznek, ha minden jól megy — szintén nem tudja, mennyi lehet majd a fizetése. A pályaválasztást előkészítő előadásokon, úgy látszik, erre nem figyeltek oda. Tehát nemcsak szakmát választanak — hivatást is. Szándékuk, ókos választásuk tanáraik és pályaválasztási felelősük kötelességtudását, józanságát, megfontoltságát diKiállításra készül a Néprajzi Múzeum A Néprajzi Múzeum áprilisban »Magyar pásztormfivészet« címmel kiállítást rendez. A múzeum restaurátorműhelyében előkészítik a különféle pásztoreszközöket. A fonói tanító Fonó. A szokottnál is csöndesebb, hallgatagabb a község. Árva a díszes, gipsz- cirádás, tágas házak udvara, nem nyüzsög ott népes baromfihad. Kik laknak a pompás homlokzatú házakban? Öregek. Fáradt derekúak, remegő lábúak, lassú járásúak. Sok az idős pár, vagy a tágas szobákban magányosan járkáló özvegy. Fonó elöregedik. Friss erőt, új népességet csak a környékről — Gázlópusztáról — betelepülők jelentenek. A lassú hanyatlás a történelmi erők kérlelhetetlen logikája szerint halad. De talán voltak más, az egyes embertől függő okok is? Igen. Kalmár Sándor tanító 1942 óta él Fonóban. Most Kisgy alán ban tanít. Szülőfaluja ez a szomszédos kisközség. Az iskolakörzetesítés során Göllébe került felsős tanítványaival, de kérte, hadd jöhessen »Gyalánba«. E két község volt életének tere, kerete, egyéniségének meghatározója. Kötelezőnek vallja az e földbe mélyedő gyökereket. Harmincnégy éve foglalta el Fonóban az üres kántortanítói helyet. Még meg se melegedett a helye a katedra mellett, jött a behívó. Háború, front, sebesülés. Ám a falu, amely rögtön befogadta a »szomszédvár« szülöttét, ekkor is ott élt, mögötte állt. Sok száz kilométerre hazájától egy napon levelet kézbesített a tábori posta: Fonóból. A falusi olvasókör értesítette, hogy fölvették tagjai közé és számítanak rá. 1945 után egy életre szóló sebesüléssel tért haza. Gondja ettől kezdve csak a tanítás és a falusiak gondolkodásának pallérozása lett. — 1942-ben még 94 gyerek járt az 1—8. osztályokba. A negyvenes és az ötvenes években is kétjegyű számmal mértük a végzősök számát. Arra ösztönöztem minden lurkót, hogy tanuljon, képezze magát tovább. S hogy e minden pedagógus természetes törekvése nálam az átlagosnál is jobban sikerült, abban nem kis részük volt a fonói embereknek. A község igen fejlett állattartásáról volt híres túl a megyehatárokon is. A fonőiak kezdték először törzskönyveztetni az állatokat, a két világháború között elsőként alakult itt tejszövetkezet. Az állattartás színvonalát javító népszerű és tudományos ismereteknek mindig nagy volt a becsük errefelé. Viták, felolvasások az olvasókörben, gazdatanfolyamok, szaklapok — komoly termelésnövelő szerepük volt Fonóban. Az emberek fogékonyaknak bizonyultak az újra. S ez volt az a talaj, amelyre Kalmár Sándor építeni tudott — Minden jó eszű gyerek szülőjét igyekeztem rávenni: taníttassa a fiát, lányát. Nem is kellett sok rábeszélés. A gyerekekkel is könnyen boldogultam. Emlékszem, akadt év, hogy a kilenc végzős gyerekből nyolc tovább tanult, s öten egyetemet is végeztek. — Melyik osztályra emlékszik szívesen? — Szinte mindegyikben volt néhány nagyon ügyes gyerek. Egyik szép emlékem az ötvenes évek második feléből való. Irodalomórán a versről beszéltünk. Házi feladatnak adtam: írjon mindegyik annyi verset, amennyit tud. Az egyik fiú rengeteg rövidebb- hosszabb verssel jött másnap az iskolába, szinte teleírt egy füzetet. A másik — igen tehetséges, de más hajlamú gyerek — nem sokra jutott a versfaragással. Kínjában Tompa Mihálytól koppintott: »messzé szállna, csakhogy el van metszve szárnya.« Odaírtam alá: »Költő, hazudj, csak rajt ne csípjenek!« A fonói iskolából évről évre rajzottak ki a friss gondolkodású, tehetséges, jól fölkészített gyerekek. Szakmunkás, tanár, technikus, mérnök, orvos, tudományos kutató lett mind. Alig akadt évfolyamonként egy-egy aki otthon maradt volna. A községből ma éppen ez a nemzedék hiányzik. Itt hiányzik, de Budapesten, Kaposváron, Pécsen és az ország más részein nagyon is szükség van rájuk. S ez igazából Kalmár Sándor érdeme. Cs. T. Somogyi Néplap