Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-15 / 38. szám

TERÜLETI DÖNTŐ Irodalomba rát szakmunkástanulók Az 1976. évi V. törvényből, melyet köziművelődésinek ne­vezünk: »Az oktatási-nevelési intézmények vezetői — a köz­művelődést szolgáló intézmé­nyekkel együttműködve — gondoskodnak a tanulók (hall­gatók) tanórán kívüli kultu­rális neveléséről.-« Ebben a szellemben került sor a múlt hét végén négy megye szakmunkástanulóinak vetélkedőjére. Verssel, prózá­val, irodalmi színpadi műso­rokkal »adtak számot« a fia­talok arról: meddig jutottak a tanórákon kívüli kulturáló- dásban, önmaguk személyisé­gének gazdagításában. De a szombat—vasárnapi verseny nevelőik »bizonyítványa« is volt. S ez a »bizonyítvány« jeles osztályzatokból áll. Amint a zsűri elnöke, Gálos Tibor, az Oktatási Minisztérium kö­zépiskolai főosztályának mun­katársa hangoztatta: a jövőről kaptunk képet. A jövő szak­mailag és műveltségben egy­aránt jeleskedő szakmunká­sairól. Az irodalmi színpadi és versmondói területi döntőnek a kaposvári 503-as számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet új kollégiuma adott otthont, példásan, szolgálva az ese­ményt. Szombaton öt intéz­mény irodalmi színpadainak produkcióit láttuk. A kapos­vári 503-asok vidám farsangi műsorral jelentkeztek. Diá- kos, ‘kamasaos humorú játé­kuk két jelenetet foglalt ke­retbe. Az egyik Békeffy Lász­ló Professzor urak című da- rabja, a másik Novobáczky Sándor Képességvizsgálat cí­mű rövid.játéka volt. Különö­sen ez utóbbi — pályaválasz­tásról szóló — jelenet állt kö­zel hozzájuk. A választásért és az előadásért juttatta őket to­vább a zsűri a megyei diák­napokra. A másik emlékezetes pro­dukció a mohácsi szakmun­kásképző irodalmi színpadát dicséri. Jobbágy Károly gyö­nyörű Szentendrei búcsú cí- ;,mű művét adták elő, melyet a költő Vujisics Tihamér emlé­kére írt. Tánccal, zenei és fényeffektusokkal kiteljesített előadás volt ez, s noha ki- sebb-nagyobb hibák akadtak, a bíráló bizottság a megyei diáknapokon túl. az országos­ra is javasolta őket. A választásért érdemelnek dicséretet a szőcsénypusztai erdőgazdasági szakmunkásta­nulók is. Együd Árpád somo­gyi gyűjtésű Regélőjét adták elő. Ha igazi népi játékká épí­tik produkciójukat, és valódi kedvvel adják elő, nagyobb sikerre tarthatnak számot. A barcsiak — néhány egészen kitűnő színjátszójukkal — Bü­rokronézia című összeállítást hoztak a területi döntőre. Ér­ződött azonban az előadáson, hogy a hivatali bürokráciával életkoruknál fogva még nem volt alkalmuk találkozni, szembenézni. Ismét a válasz­tásról esett szó az értékelés­nél, de ezúttal negatív érte­lemben. A zalaegerszegi szak­munkásképző tanulói Baranyi Ferenc sokat játszott A lónak vélt menyasszony című egy- felvonósosát adták elő. A da­rab azonban annyira közis­mert amatőr színjátszói ber­kekben, hogy már rutinosabb, érettebb együttes sem arathat véle igazi sikert. Vasárnap délelőtt tizenki­lenc fiatal mondott verset, öt pedig a próza kategóriában in­dult. Viszontláttuk az irodal­mi színpadok legtehetsége­sebb tagjait, de másokat is. Váci Mihály, Kölcsey Ferenc, József Attila, Illyés Gyula, Simon István, Hamburger Je­nő versei hangzottak fel; Mó­ra Ferenc, Galsay Pongrác, Baktay Ferenc prózája színe­sítette a műsort. Váltakozó színvonalon — ez így termé­szetes — szólalták meg író­ink, költőink sorai. Kámán Beáta Radnóti Tétova ódáját és Garai Gábor Mindörökre című versét adta elő. A zala­egerszegi kislány a megyei diáknapok döntőjébe jutott, akárcsak a szekszárdi Merez Ildikó. Simon István Lányké­rőben című versével és egy lendületesen előadott Máj a- kouszkij-költeménnyel vere- kedte magát tovább a péos- váradi Bencze Attila. A szek­szárdi Reinhard Edit is to­vábbjutott; ő népballadát mondott el. György Zsuzsa barcsi versmondó emlékezete­sen idézte meg Bartókot Illyés Gyula ■ költeményének segítségével, s ezzel a megyei diáknapok döntőjébe került a kaposvári Nagy Istvánnal együtt. Ö Heltai Jenő humo­ros versét mondta el, majd Simon István Mirza című köl­teményét adta elő. Pataki Mária nagykanizsai és öry Mária szekszárdi versenyző prózával jutott tovább. Ribics Ibolya pécsi tanuló A fbgoly katona című szé­kely népballadával a megyei diáknapok után jogot nyerhet az országos versenyre is. Nagy Miklós kaposvári vers­mondó — aki Andrej Voznye- szenszkij A taskenti riportfü­zetből című versét mondta el — a legmélyebb hatást gya­korolta ránk érett értelmezé­sével, s a mű élménnyé váló előadásával. Öt is az országos diáknapok versenyére java­solták. Tartalmas két nap volt. L. L. TÜSKÉS TIBOR =* fi Balatontól a Dráváig Happ József ma kilen evőn­két éves, lányánál, Balaton- lellén él. Somogybán, Gamá- son született, Csurgón járt ta­nítóképzőbe és ötvenegy évig tanított Karádon. Kodály Zoltán már 1922-ben járt népdalgyűjtő úton So­mogybán. Beleg, Nagybajom, Csurgónagymarton, Bolhás dél-somogyi falvakban jegy­zett le olyan ősi, ötfokú dal­lamokat, juhásznótákat, sira- tókat, betyárnótákat, amelye­ket A magyar népzene c. nagyszabású tanulmányában példaként használt föl. koráb­ban Vikár Béla, a Kalevala fordítója gyűjtött népdalokat Somogybán, de megfordult a megyében Bartók Béla is, aki például az Elhervadt cidrus- fa... kezdetű népdalt Bala- tomberényben jegyezte le. A harmincas évek elején Ko­dály tanítványa, Dávid Gyula — a későbbi Kossuth-díjas zeneszerző — tartózkodott Ká­vádon és gyűjtött népdalokat, ö hívta föl Kodály figyelmét a Karádon található gazdag népzenei, népköltészeti anyag­ra. Kodály 1933 nyarán vonat­ra ült, és leutazott a faluba. Szállást a tanítói lakás ven­dégszobájában kapott, házi­gazdája Happ József volt. Az egykori karádi tanító így emlékezik vissza: — Összehívtuk az asszo­nyokat, a férfiakat az iskolá­ban, akik jó régi, öreg nótá­kat tudtak. Dávid Gyula kot- tázta, Kodály pedig elővette a tütükéjét, a fonográfot, sabba énekeltette őket. Bogdán Györgyné egy igen ritka nó­tát énekelt. Kodály Zoltán visszaénekeltette a hangszer­ről. Az asszony a csodálkozás­tól megfogódzott a székben, és kiszaladt a száján: »A ros- seb egye meg ezt a masinát.« Nótagyűjtés végett házakhoz is mentünk. Fölkerestük Kür­tös Markaf József házát, mert ő furulyázni is tudott. Itt nehezen indult a mótázás. »Miért van ilyen gyászos han­gulat?« — kérdeztem. »Mert száraz torokkal nem megy a nóta !« — válaszolta Markaf. Erre Kodály tanár úr kivette erszényéből a bor árát. a szomszédos kocsmáiról bort Milyen szakmát válasszak? 0 legjobbat átadja a gyerekeknek »A tanító odaadja tanítványainak népének erejét, vérét, mindenét, ami értékes benne... A tanító egy­részt ad, másrészt mint a szivacs, magába szív min­dent, ami a legjobb a népben, az életben, a tudomány­ban, és ezt a legjobbat újra átadja a gyerekeknek.« (Kalinyin.) Ki hogyan választja a tu­dás átadását a világban el­igazító legfontosabb készsé­gek és ismeretek kialakitását életcélul? Az indítékok elté­rőek. A Kaposvári Tanító­képző Főiskola másodéves hallgatóját, Mikei Ilonát pél­dául a taszítás és a vonzás egyirányú áramai vitték a ne­velői pályára. Érettségi után egy irodában dolgozott, de a naponta ismétlődő számolás, körmölés nem elégítette ki. A gyerekek körében azonban — ifivezetőként — jobban magá­ra talált. És amikor lehető­sége nyílott, képesítés nélküli nevelőnek jelentkezett. A kö­vetkező évben pedig meg­kezdhette tanulmányait a fő­iskola nappali tagozatán. Csoporttársát, a homok- szentgyörgyi Kern Zoltánt lábsérülése »segítette« a kép­zőbe : eredetileg testnevelési főiskolára készült. Farkas Juliannát döntésében az is se­gítette, hogy itt ki tudja elé­gíteni az idegen nyelvek iránti érdeklődését. És miként két társa a testnevelést, ő az orosz nyelvet választotta egyik szakkollégiumként. Gyakorlására hat héten át a Szovjetunióban, is kap lehető­séget. Amire végez — mond­ja —, az új tanterv szerint az általános iskola alsó tagozatá­ban is megkezdődik az orosz nyelv tanítása. Persze, nem a szakkollé­giumok a legfontosabbak a főiskolai oktatás rendszeré­ben. Hiszen a képzőben min­denekelőtt a gyermekek egész személyiségét fejlesztő alsó tagozatos nevelőket képez­nek, melynek során igen sok­oldalú elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek. A szakkollégiumok azonban ki­tűnő formái és lehetőségei a sajátos egyéni érdeklődések kielégítésének, ami természe­tesen végső soron a leendő tanítványok gazdagabb felké­szülését szolgálja. A tanítói pályára készülő fiatalokkal beszélgetve sok minden szóba került. Így az intézet kedvező, hivatástuda­tot erősítő légköre, a kelle­mes kollégiumi közösségek, a »ki6tanítókat« próbára tevő gyakorló iskolai gyerekek, az oktatástechnikai eszközök sokasága csakúgy, mint a jö­vő: a »mély víz«, amelybe — ellentétben jóformán minden diplomát adó pálya gyakorla­tával — az első órától beke­rülnek. De szó esett a koráb­ban végzettek tapasztalatairól — (»iskolája és igazgatója válogatja, hogyan, milyen gyorsan sikerül a beilleszke­dés«) — meg a társadalmi igények gyakorta tetten érhe­tő torzulásairól is — (»a ta­nító a falu mindenese, attól függetlenül, hogy ért-e ahhoz, amivel megbízzák«). És meg- ; említették a képesítés nélküli tanítók magas arányát. Hi­szen e kemény próbatételen már átesett Mikei Ilona is most látja igazán, mennyi mindent kell elsajátítani ah­hoz, hogy céltudatosan fel tudják használni a különböző eszközöket és módszereket a gyermeki értelem fejlesztésé­re. Nemcsak itt — hivatalos körökben és a szülők között is sokat vitatott téma az ok­tatásügy csaknem két évtize­de húzódó szakemberválsága, amelynek káros hatását alig­ha lehet valaha is fölmérni. Megszüntetésének óhaját, kö­vetelményét jó néhányszor megfogalmazták már. A hely­zet azonban legföljebb annyi­ban javult, hogy egy-egy te­rületen mérséklődött az arány romlása. Különösen tanítók­ból van nagy hiány és a né­pesség alakulását figyelembe véve továbbra is elsősorban az alsó tagozatos nevelők iránt fokozódik az igény. A legkö­zelebbi jövőben határozott in­tézkedések szolgálják a jelen­legi szükségállapot felszámo­lását. Ennek egyik fontos for­mája a tanítóképzés számotte­vő bővülése. Amint erről nemrég tudomást szerezhet­tünk, ez év szeptemberében Szekszárdon megkezdi mun­káját a Kaposvári Tanítókép­ző Főiskola kihelyezett tago­zata. A Tolna megyeiek igen Jelentős, mintegy százmilliós beruházással teremtették meg az intézmény működésének feltételeit Így e területen — ahonnan korábban Kaposvár­ra jöttek a pedagógusjelöltek — mintegy nyolcvan, száz el­sőéves felvételére lesz mód. Ezáltal — meg központi in­tézkedések révén is — jelen­tősen javultak a felvételi le­hetőségek a somogyi közép­iskolákban végző vagy már korábban érettségizett fiata­lok előtt Dél-Dunántúl iskoláiban szívesen várt pedagógusok a kaposvári képzőből kikerült tanítók. Az itt végzett neve­lők többsége nemcsak oktató­nevelő munkájával szerzett megbecsülést, elismerést, ha­nem közéleti tevékenységével is. Sokan közülük — élve a lehetőséggel — levelező úton folytatták tanulmányaikat, és szaktanárként, sőt jónéhányan iskolavezetőként, igazgatóként, felügyelőként is dolgoztak So­mogy és a környező megyék iskoláiban. De bárhova állí­totta is őket a társadalmi igény, azt vallják: a megha­tározó, a pályára indító töl­tést a kaposvári képzőben sze­rezték meg, a legtöbben itt találkoztak először az isme­retátadás, az egyéniségformá­lás semmihez nem hasonlítha­tó élményével. Paál László Egy romantikus óvónő Fülöp Gyuiáné több mint két évtizede óvónőként dolgo­zik — ha egyáltalán ez a te­vékenység a szó hagyományos értelmében munkának nevez­hető. Mert »munka« szavunk a szláv »mukából« származik, amely kínt, gyötrelmet je­lent, beszélgetőtársunk pedig az apróságok nevelését állan­dó élvezetnek, szép játéknak tartja. A Petőfi utcai óvoda harminc kiscsoportosával fog­lalkozik nap nap után, a ve­zető óvónő szerint is lankadat­lan lelkesedéssel, szüntelen kedvességgel. — Járt óvodába? — Nem jártam, csupán egy­szer mentem. Szüleim beírat­tak, s az óvónő elcsalt azzal az ígérettel, hogy egyik ked­venc ételemet készítik ebédre. Délben derült ki, hogy be­csaptak, gulyáslevest tálal­tak, s azt én ki nem áll­hattam. Erre megszöktem, hazamentem, s bármennyire megszidtak is szüleim, többé nem voltam hajlandó az óvo­dának még a közelébe sem menni. Később, diákkorom­ban zenei pályára készültem, zongorázni és hegedülni ta­nultam, s bár ösztönösen sze­rettem a kicsinyeket, eszembe sem jutott, hogy az óvónői hivatást válasszam. Erre csak akkor szántam el magam, mikor a muzsikuspálya lehe­tősége — külső okok miatt —-■ ■ hozatott, és mindjárt ment a nóta... — Mire emlékszik még ta­nító úr? — kérdezem. — A nótagyűjtés közben — mondja Happ József — elve- tődtünik Papp Gyuiáné Virág Teréz karádi asszonyhoz, a jó hangú és kiváló énekeshez, aki tudomásom szerint Gár­donyi Gézának volt a tanít­ványa karádi tanítósága alatt. Pappné szebbn,él-szebb, érde­kesebbnél-érdekesebb karádi nótákat énekelt a fonográfba. Többek között elénekelte a ritka dallamú és másutt alig található Csopros csillag az ég alján kezdetű nótát, ame­lyet mind Kodály, mind Dá­vid egészen különlegesnek ta­lált. A nótáik felvétele után hazainrdultunk. Pappné udva­rán egy nagy körtefa állott tele érő körtével. Pappné a körülöttünk őgyelgő gyerekek közül a szomszédék fiát fel­küldte a körtefára. A rázásra nagy csomó érett körte hul­lott a földre, és a körtéből egv szatyrot megraktunk. A körte fölszedésében Kodály is részt vett. majd a teli szaty­rot kezébe vette, s boldogan hozta magával, sőt a körtéből Pestire is vitt... Kodály né­hány napig volt ekkor Kará­don, azután hazament. Buda­pesten fölkereste Az Est mun­katársa, s megkérdezte, ered­ményes volt-e a gyűjtőút. A mester nem volt bőbeszédű, elővette a viaszhengert és le­játszotta; Elvetettem a lene­met feliből... Annyit mon­dott : az ország egyik hely­ségében sem talált annyi nép­dalt, mint Karádon. De ez az egyetlen dallam is megérte volna, hogy elmenjen oda.. A következő év tavaszán Kodály visszatért a faluba, folytatta a népdalgyűjtést, s ismét Happ Józsefeknél la­kott. — Kodály tanár úr kedves vendégünk volt — mondja Happ József. — Azt hiszem, jód érezte magát családom körében. Kosztolás tekinteté­ben nem egyezett velünk, mert este nem ette meg a rántott csirkét. Délben pedig olyan ételt kért, amelyben leves is, hús is meg tészta is van. Hosszas fejtörés után megol­dottuk: csirke becsinált le­vest kapott zöldborsóval és nidkedlival. Nagyon ízlett ne­ki, feleségem tálalta. Vacso­rára egy köcsög aludttejet kért... 1934-ben a falu fennállásá­nak nyolcszáz éves jubileumá­ra készültek Karádon. Happ József Budapestre utazott, föl­kereste a zeneszerzőt, és a nagyközség elöljárósága ne­vében megkérte, hogy a falu­ban gyűjtött népdalokból ál­lítson össze egy csokorra va­lót. Kodály teljesíteítte a ké­rést, s megszületett a Karádi nóták című, férfihangra írt énekkari mű. A Karádi nótá­kat Happ József tanította be és vezényelte először Karádon. (Folytatjuk) 1 meghiúsult. De nem bántam ! meg! Zenei ismereteimet itt is remekül felhasználhattam, népdalok tanításával, rend­szeres énekléssel, furulyázás- sal, zongorázással. Sőt, már két klasszikus művet is meg tudtam kedveltetni a gyere­kekkel: mind Mozart, mind Beethoven »török« indulóját. Az óvónők zenei munkaközös­ségének tagjaként hat évig tanítottam szolfézst és zongo­rát, a kórusban is énekeltem. Tehát szerencsére nincs lehe­tőségem arra, hogy zenei is­mereteim »elsorvadjanak«. Kedves, nyugodt hanghordo­zása, a gyufásdobozzal és a cigarettacsomaggal való ját­szadozás életszemléletének ne­mesen gyermekes megnyilvá­nulásai, világképének feltű­nően érzelmi meghatározottsá­ga egy kissé mintha romanti­kus alkatot sejtetnének. — Mindenkinek, aki nem is­meri »belülről« ezt a hivatást, feltűnik, hogy bármiről kez­dünk is beszélni, szükségsze­rűen az óvodához, kis gondo­zottjainkhoz kanyarodunk vissza. Haragudni sem tudunk igazáig Nemrégiben egy fiúcs­ka fityiszt mutatott nekem, mert el akartam venni a pus­káját, erre kénytelen voltam elnevetni magam. Még a két­ségbeesésünk is romantikusán túlzott! Kétszer fordult elő velem, hogy a felügyeletem alatt álló kisgyermek játék közben eltörte a kezét, én pe­dig sírva rohantam vele az orvosi rendelőbe. Utána so­káig nem tudtam megnyugod­ni, bár egyik eset sem járt kü- lónösefbb következményekkel. Mindenkiben, aki valaha la volt pedagógus, rendszerint fölmerül a kétely: vajon a ne­velés, a meggyőzés nem pusz­tába kiáltott szó-e? Milyen emberekké válnak az egykori tanítványok, gondozottak? Hi­szen az óvónők, tanítónők, ta­nárok tevékenysége nem min­dig tartogat »sikerélményt«. Felemás választ várok Fülöp Gyulánétól is — helyette azonban kedélyességének, de­rűlátásának, romantikus idea­lizmusának valódi okára de­rül fény. — Én ebből a szempontból szerencsés ember vagyok. Föl­cseperedett neveltjeim szinte mind tisztességes emberekké váltak. Néhányan mostanában is meglátogatnak, s van köz­tük olyan is, aki az óvónői hi­vatást választotta. A mosoly nem tűnik el, ar­cán és beszédén mégis érez­hető az elé rzékenyü lés. Igaz, férjére, 11 éves kisfiára nem mindig marad elég ideje, még­is derűlátó. Szereti azt a hi­vatást, amelyet sokan alig-alig vesznek észre, oktat, nevel, játszik és játszat egy intéz­ményben, amelyet a közönyö­sök — gyermekmegőrzőnek tekintenek. íme, egy idealista óvónő, aki huszonegy évi fá­radságos, idegfeszítő munka után is elégedett, s ma sem választana más hivatást. L. A. Somogyi Néplap s

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents