Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-08 / 6. szám
1 XXXIII. évfo'yarn 6. szám 1977. január 8., szombat Kedves vendégeket, a távoli. de törekvésében, társadalmi berendezkedésében hozzánk mégis oly közel álló, azonos célokért küzdő nép államának, a Mongol Népköz- társaságnak képviselőit köszönthettük tegnap délelőtt a megyei pártbizottság székhazában. A Nagy Népi Hurál Elnöksége elnökhelyettesének, C. Düg er szűr ennek a vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttséget — melyet elkísért B. Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete is —Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára, Böhm József, a megyei tanács elnöke és Szokola Károlyné dr., a megyei képviselőcsoport vezetője fogadták. A tájékoztatást szolgáló baráti találkozón részt vett Pólyák János, az ország- gyűlés jegyzője. Honfi István, a megyei pártbizottság titkára, Deák Ferenc, a Kaposvári Városi Pártbizottság első titkára és Horváth László, a Kaposvári Városi Tanács általános elnökhelyettese is. Varga Péter köszöntőjében hangsúlyozta: népeink között szívélyes, elvtársi viszony alakult ki, mélyet a megye azzal is erősít, hogy testvérvárosi kapcsolatot tart fenn Kaposvár és Dacban között. — Pártjaink, kormányaink azonos véleményen vannak. A Szovjetunióval és más szocialista országokkal együtt lépünk fel a békéért, a haladásért a nemzetközi életben — mondotta, majd kiemelte: — Kapcsolataink a proletár internacionalizmus alapján fejlődnek, erősödnek. A megyed pártbizottság első titkára ezután tájékoztatta a küldöttséget Somogy közigazgatási, földrajzi helyzetéről, ismertette a párt szervezeti fölépítését, a képviselőcsoport összetételét, szólt a megyei, a városi tanácstagok munkájáról, majd áttekintést adott a megye gazdaságáról, a termelés jellemzőiről, az ipar, a mezőgazdaság fejlődéséről. Néhány szóval bemutatta azokat a termékeket, melyek nemcsak Somogy lakosságának ellátását szolgálják, hanem az egész népgazdaság életében, sőt az ország külkereskedelmében is szerepet játszanak. Szólt a megye fontos, sajátos ágazatának, az idegenforgalomnak az alakulásáról, az egészségügyi, a szociális helyzetről, oktátás- ügyünkről, az életkörülmények általános fejlődésének jellemző von ásai ró L A tájékozható természetesen nem titkolta gondjainkat, a termelés, az ellátás különböző néhézségedt. A nyílt, közvetlen hang, a részletes tájékoztató jó néhány kérdésre ösztönözte a vendégeket. A küldöttség jellegének megfelelően — hiszen valamennyien a mongol parlament, a Nagy Népi Hurál tagjai — sok szó esett az államélet kérdéseiről. Többek között arról érdeklődtek, milyen időközökben üléseznek a megyei, a városi és a községi tanácsok, hány tagúak a testületek, hányán dolgoznak az apparátusokban. Több kérdés hangzott el a pártirányftás módszeréről is, elsősorban a különböző szintű pártszervek és -szervezetek, illetve a tanácsok kapcsolatáról. De érdekelték a küldöttség tagi a it az ifjúsági szervezetek működése, a munkaerő-gazdálkodás helyzete, a népesség alakulása és olyan mezőgazdasági kérdések is. mint a tsz-ek állami támogatásának rendszere, a társadalmi ösztöndíjak alkalmazása a szakemberellátás javítására és más. termelési jellegű adatok. A válaszok kielégítették vendé- geipket. A találkozó szívélyes, baráti és elvtársi légkörben folyt le. Ebéd után a vendégek a megyeszékhellyel ismerkedtek, délután pedig a Kaposvári Ruhagyárba látogattak. Négymilliárd forint 1977-ben a kereskedelem fejlesztésére Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter a beruházási gondokról Az V. ötéves tervben 22 milliárd forintot fordíthat üzlethálózatának, technikai színvonalénak fe’lesrtésére, a lakosság vásárlási körülményeinek javítására a kereskedelem és a vendéglátás. Az összegből egyebek között 540 000 négyzetméterrel bővítik a kereskedelmi, 360 000 négyzetméterrel a vendéglátóipari hálózatot. Kiemelt feladat az utóbbi időben a megyeszékhelveltétől viszonylag elmaradt fővárosi fejlesztés meggyorsítása. Ezért például a IV. ötéves tervidőszak 135 000 négyzetméterével szemben 1900-ig a tervek szerint 190 000—210 000 négyzet- méterrel. elsősorban nagy alapterületű áruházakkal, önHuszonegy gazdaság társulásban kiszolgáló éttermekkel gyarapítják a fővárosi üzlethálózatot. A fejlesztés során külön gondot fordítanak az egyes kerületek ellátottságában meglevő indokolatlan aránytalanságok fokozatos megszüntetésére. a lakótelepek kereskedelmi ellátására, s nagy közlekedési csomópontokon jól hozzáférhető bevásárlóközpontok kialakítására. A mostani tervidőszak első éve a kereskedelem fejlesztése szempontjából kedvezően zárult, igaz, főleg az áthúzódott beruházások befejezése I eredményeként. Ezzel együtt 1976-ban országosan összesen j 215 000 négyzetméter alapterületű kereskedelmi és vendéglátó üzletet adtak át rendeltetésének. A következő évek Két agrokémiai központ alakult tegnap Több hónapig tartó, körül- , tekintő szervező munka előzte meg a tegnapi napot. Tegyük hozzá nyomban azt is, hogy huszonegy gazdaság sürgető kívánsága teljesült a két társulás életre hívásával, a kiskorpád! és a nagyatádi agrokémiai központ megalakulásával. Kemikáliák — műtrágya, növényvédő szer — nélkül korszerű, magas színvonalú növénytermelés ma már elképzelhetetlen. A növénytermelés költségei között egyre nagyobb értékkel szerepelnek ezek, évről évre nő a terület- egységenként fölhasznált mennyiség. Megyénkben 1970 óta a műtrágyafelhasználás 67, a növény védőszer-felhasz- nálás több mint 56 százalékkal emelkedett. Az is igaz — és ez világjelenség —, hogy a kemikáliák fokozódó alkalmazásával párhuzamosan az áruk is emelkedett. Érthető, hogy a gazdaságoknak mind nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy a földekre juttatott műtrágya, a felhasznált növényvédő szer a lehető legteljesebben hasznosuljon. Ha valamilyen tevékenységnél döntő fontosságú a pontosság, akkor a kemikáliák alkalmazásánál elsődlegesen az. Nem véletlen, hogy a tegnapi alakuló üléseken többen is kifejezésre juttatták azt a véleményüket, hogy a növekvő feladatok szükségszerűen megkívánják az integrált, magas színvonalú növényvédelem, a tudományos megalapozottságú talajerő-gazdálkodás feltételeinek megteremtését. A két agrokémiai központ létrehozását ezenkívül egyéb okok is alátámasztják. Például a megszűnt és megszűnő vasútvonalak elengedhetetlenné teszik — a zavartalan ellátás érdekében — ezekben a körzetekben az ilyen létesítmények megvalósítását. A kiskorpádi agrokémiai központhoz tartozó tíz termelőszövetkezet, két állami gazdaság és az Agroker képviselői tegnap délelőtt Kaposfőn tartották tanácskozásukat, jelen volt a Dél-dunántúli Talajjavító Vállalat, meg az iparvágány építésében együttműködő Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat képviselője is. Ez a társulat a kapós- fői termelőszövetkezet gesztorságával működik majd. A Délsomogyi Állami Gazdaság gesztorságával délután megalakult nagyatádi agrokémiai 1 központnak a gazdaságon kívül nyolc termelőszövetkezet a tagja. Mindkét centrumhoz mintegy 30—30 ezer hektárnyi terület tartozik. Ahogy tegnap elhatározták: a taggazdaságok az induláshoz ez évben hektáronként 30 forint hozzájárulást fizetnek. A központ kialakítása mindkét társulásnál több éves program, a terv szerint 1980-ra készül el. A tanulmányterv szerint mindegyik mintegy 26 millió forintos beruházást igényel. A szerződés megvitatása után a kiskorpádi társulat öttagú, a nagyatádi háromtagú vezetőséget választott. A kiskorpádi centrum elnöke a gesztorszövetkezet vezetője, Spannenberger János lett, s itt a vezetőség a közeljövőben nevezi ki az agrokémiai központ igazgatóját. A nagyatádi társulat vezetője ugyancsak a gesztorgazdaság igazgatója. Aradi József lett, az agrokémiai központ vezetőjének pedig Ható Jenőt nevezték ki. Két új integráció jött létre tegnap megyénkben. S ahogy dr. Romány Pál mondta a III. tsz-kongresszuson : »ha jól élvek vele, ez újabb forrásait képezheti az előttünk álló feladatok megoldásának«. V. M. fejlesztési üteme mérsékeltebb lesz elsősorban azért, mert — az átfutási időket figyelembe véve — igen sok. beruházás indul. Az ágazat fejlesztésére 1977-ben 6,4 milliárd forint-— ebből 800 millió forint állami támogátás —; áll rendelkezésre, amelyből a fogyasztási- cikk-kereskedelem 4 milliárd forintot használhat fel az üzlethálózat 140 000 négyzetméteres. s az éttermi hálózat 40 000 négyzetméteres bővítésére. Vidéken Kalocsán, Le- ninvárosban, Debrecenben, Esztergomban, Székesfehérvárott. Komlón és Várpalotán már épül a nagy alaoterületű ioarcikk-áruház. Szegeden, Szombathelyen, Székesíehér(Folytatás a 2. oldalon) Két nagyobb vizsgálatra készülnek Ülést tartott a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken ülést tartott. Dobos Sándorné, a KNEB tagja, a Goldberger Textilnyomógyár igazgatója két utóvizsgálatról készült jelentést terjesztett a bizottság elé. Két területen vizsgálták a népi ellenőrök a IV. ötéves terv időszakában beszerzett nagy értékű eszközök kihasználását. Hpsz intézménynél, valamint az MTA műszerügyi és méréstechnikai szolgálatánál ellenőriztük, hogy az 1971. évi vizsgálat óta hatékonyabban gazdálkodnak-e a nagy értékű műszerekkel'és kutatási berendezésekkel. Ellenőrizték a kivitelező építőiparban a 800 ezer forinton felüli korszerű gépek kapacitásának kihasználását. az erről intézkedő kormányhatározat végrehajtását. A KNEB mindkét jelentést elfogadta és javaslataival a kormány elé terjeszti. Dobos István, a KNEB tagja, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője beszámolt a folyékony üzemanyagokkal való gazdálkodás vizsgálatáról, az ipari, építőipari, mezőgazdasági és közlekedés vállalatoknál, szövetkezetek' nél szerzett tapasztalatokról A jelentést a KNEB behat« vita után elfogadta és az Ál lami Tervbizottság elé ter jeszti. Dr. Villányi Miklós, i KNEB tagja,, pénzügyminisz ter-helyettes jelentést terjesz tett elő a lakosság építőanya gokkal és szerelvényekkel va ló ellátásának vizsgálatáról, t bizottság a jelentést elfogad ta. A megállapításokról má a vizsgálat során tájékoztatás kaptak az érintett minisztériu mok és több intézkedést tét tek az ellátás javítására. i KNEB a vizsgálat tapasztalatairól tájékoztatja a kor mányt, és a SZOT, továbbá ; szövetkezetek központi szer veit. Két vizsgálat programját i jóváhagyta a Központi Nép Ellenőrzési Bizottság: enne! alapján a fővárosban é nyolc megyében megkezdik . fogászati ellátás ellenőrzéséi Ugyancsak a fővárosban é hat megyében kerül sor a la kosság lábbeli-ellátásánál vizsgálatára. (MTI) A kaposvári Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál 1977-ben már tíz gépen indult meg az akkumulátor-alkatrészek gyártása. Termékeit a Budapesti Villamossági Szigetelő és Műanyagipari Vállalat veszi át további feldolgozásra. Az idén 25 millió forint értékű alkatrészt termel az üzem. A mongol parlamenti küldöttség látogatása Kaposváron Tájékoztató a megyei pártbizottságon Waldheim a közel-keleti helyzetről tárgyal Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár csütörtökön ismét megkezdte diplomáciai tanácskozásait a közel-keleti helyzetről, illetve a genfi konferencia összehívásának lehetőségéről. A főtitkár Abdel Magid egyiptomi ENSZ-nagykövettel találkozott. A megbeszélés tárgya volt a főtitkár küszöbönálló közel-keleti látogatása is. A Közel-Kelet problematikája hírügynökségi jelentések szerint szóba került azon a megbeszélésen is, amelyet Waldheim, a Szovjetunió újonnan kinevezett ENSZ-nagyköveté- vei, Ogeg Trojanovszkijjal folytatott. Ara: 80 fillér MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA