Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-27 / 22. szám

Micimackó MAGYAR NAPOK AZ NSZK-BAN Minél inkább havazik «m3! Inkább hull a hó. Ki- fceriítom, befordítom: mégis bunda a bunda. Mert Mici­mackóé. Kulcs ez a hóról szóló ver- Bike Alan Alexander Milne meséjéhez, mély gyermeki szinten abszurd. A skót író olyan figurákat »gyúrt« fel­hőből, virágillatból, tündérfá­tyolból, hogy azok illékony- ságukban is időtlen-valósá- gúak. A Csifcy Gergely Szín­házban gyermekek számára készült a Micimackó című előadás. Milne művét H. Fra­ser Simson és Julian Slade al­kotta színpadra; Karinthy Fe­renc fordítását felhasználva Bátky Mihály ültette magyar nyelvre. Lazán összefűzött je­lenetsorrá vált a regény szel­lemében a színpadi alkotás. Epizódokat látunk. Léggömb- történetet, Füles farkának nyomozását, Zsebübafoa ellopá­sának »bűnügyét«, az északi­sarki expedíció históriáját, a tigriskalandot. Füles vízbe esését stb. Az epizódok azonban nem egyenlő értékűek. A humor és a költészet nem egyenlő arányban adagolódott ezekbe az önálló kis történetekbe. Ezért érzi úgy a néző. hogy »csónakban ül«: hol a hullám tarajára fut fel, hol alázuhan. Ha Micimackó, Malacka, Fü­les vagy a Nyuszi kerül fó­kuszba, akkor hegyen van ... A mese végén hiányérze­tünk támad. »Hova megyünk? — Sehova — mondta Róbert Gida. El is indultak arrafe­lé...« Elindulnak Sehova, vagyis az Örökkévalóságba. Asher Tarnál rendező hősei is mennek, mendegélnek a darab végén, de mégsem asz­Mhályfí Győző és Koltal Róbert. szociálódik a gyerekekben a lényeg, mert két-három írói mondat néha többet mond, mint annak szítuációteremtő színpadra valósítása. A gye­rekek ülnek a helyükön, nem tudják mire vélni ezt a men- degélést. S ez a végső hiányérzet tu­lajdonképpen az egész előadás alatt gyűlt bennem. Nem va­lósult meg a csoda, amelyre felnőtt fejjel is áhítoztam. Hiába játszották el az ismert epizódokat, a megvalósításból hiányzott a milnei szellem. Még akkor is, ha Micimackó figuráját olyan nagy kedvvel és erős színészi munkát vé­gezve valósította meg Koltai Róbert. S Pogány Judit visí- tósra hangolt Malackája is »ennivalóan« tüneményes volt. Én ezt a hivatal­nok Nyuszit is ismerem valahonnan, akit Mihályit Győző formált meg emlé­kezetesen. Vagy Kanga mama és Zsebibaba — Olsavszky Éva és Csákányi Eszter — kitűnő kettőse. Kiss István méla Jacques-ja, akarom írni: Fülese! A szelíd és szép Ró­bert Gida, akit Kiss Kata­lin formált meg szépen. Ba­lázs Andor Bagolyként, Lu­kács Andor Tigrisként. Hiába. Hevesi András vezényletével groteszk zenét hallottunk. Pauer Gyula takarékos díszle­te — különösen tetszett az »égig érő vasfa« — asszocia­tív volt, a jelmezek viszont felemásak. Mégis: valahogy kevés volt az ötlet, a szellem. Valahogy jellemzőnek találom a Füles vízbe esésének epizódiát: a földszinti sarokból látták is a patakban a csacsit, meg nem is. Láttunk darabot, meg nem is. Leskó László A Pax-Reisen estie A hamburgi osztrák utazási iroda szervezőképességéről, figyelmességéről már az uta­zás alkalmával meggyőződ­tünk. Rendezvényeik jó üzleti érzékről, magas fokú idegen- forgalmi szemléletről árulkod­tak. Érdemes megfigyelni, hogy milyen módszerrel »to­boroznak« utasokat magyar­országi látogatásra. 'készültségüket, hanem fizikai állóképességüket is megcso­dálta. A kalocsai, a sárközi, az üveges, a pántlikázó, a bo­tos táncok, a székelyföldi vir­tuóz legényes, a széki dalok és a többiek kivétel nélkül nagy sikert arattak. Mint ahogy a zenekar is jeleskedett magyar dalokkal, csárdások­kal, mintegy előre jelezve a sebben táncra perdült volna. De ez sem váratott magára sokáig. A szereplők leszalad­tak a színpadról, a zenekar csárdásra, majd keringőre zendített, s a fiatalok táncra kérték közönségeket. Ügy látszik, mégsem fáradtak el; a háromórás műsor után is volt kedvük hangulatot, derűt, magyaros Vidámságot terem­teni a táncparketten. Emlé­kezetes este volt. Mint ahogy az egész kirán­dulás élményt jelentett együt­teseinknek. A házigazdák nem fujcarkodtak az ötletekkel és az elképzelésekkel. A szabad­napon változatos programot találtak ki vendégeink. A na­gyobb utazásoktól a hambur­gi kikötő megtekintéséig, a hajókirándulástól az operaelő­adásig ki-ki válogathatott íz­lése és érdeklődése szerint. És nem győztük hallani: kulturá­lis küldöttségünk igazán meg­nyerte a glindeiek szívét. M ég egy búcsú fog adás — együtt a vezetőkkel és a há­zigazdákkal, s azután újabb kétnapos út hazafelé a ké­nyelmes autóbuszokon. Útköz­ben pihenő és városnézés Salzburgban, Bécsiben, hogy még gazdagabb legyen az uta­zás élménytára. A nyugatnémet sajtó meg­lehetősen nagy teret szentelt az eseménynek. A Glinder Zeitung érkezésünk előtt két­szer is tájékoztatta a lakossá­got a magyar napok program­járól, s terjedelmes cikkben számolt be az eseményekről is. A Rein'beker Zeitung és a Bergendorfer Zeitung is elő­kelő helyen, többször adott teret a beszámolóknak. Érde­mes idézni néhány címet és mondatot. »A tüzes Magyar- ország a hűvös északon.« »A táncegyüttes és a pedagógus- kórus több rendezvényen i* A pántlikázó. bebizonyította képességét és temperamentumát.« »A ma­gyar vendégek barátságukkal és vidámságukkal, nyíltságuk­kal és őszinteségükkel hódí­tották meg a glindeiek szí­vét.« Küldöttségünk tehát megfe­lelt a várakozásnak; a ma­gyar kulturális élet méltó kö­veteként szerepelt határain­kon túl. A jobb arányokért Kezdő pedagógusok választás előtt A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán az idén 45 somogyi származású hallgató végez, s nagy többségük a megyében szeretne elhelyezkedni. De lesz-e erre mindannyiuknak lehetősége? Vagy — elhagyva közvetlen szülőföldjüket, la­kóhelyüket — az ország más részeiben kényszerülnek ál­lást vállalni? Az egyeteme­ken. a főiskolákon júniusban több tucatnyi megyénkből oda került diák kapja meg oklevelét, s teszi le a tanári esküt. Hányán jöhetnek vizs- sza Somogyba? Nem kétsé­ges: gyerekeinknek hasznára lenne, a szülőknek is örömé­re szolgálna, ha ez az új. friss szellemi erő megyénk oktatá­sának, művelődési életének fejlesztését segítené elő. Sokan mégis elmennek, il­letve nem jönnek vissza. A 45 helybeli születésű tanító­nő közül tizenkettőnek semmi esélye sincs arra — legalább­is pillanatnyilag —, hogy a megyei iskolák égető munka­erőgondjain segíthessen, s ha­sonló a helyzet a visszatérni szándékozó tanárok zömével is. Miért? Hiszen jelenleg kb. 370 képesítés nélküli pedagó­gus tevékenykedik megyénk- I ben óvónőként, tanítónőként, tanárnőkét. Nem azt paran­csolná-e a józan ész, a jól fel­fogott érdek, hogy — az okta­tás és a nevelés színvonalá­nak emelése érdekében — in­kább a már végzett pedagógu­sokat részesítsük előnyben? Első pillantásra érthetetlen­nek látszó adat: az igényelt 54 tanítói állás helyett az en­gedélyezett keretszám 28. (El­tekintve az öt társadalmi ösz­töndíjastól.) Igényeltek 34 ál­talános iskolai tanárt: a biz­tosított állások száma 24. So­mogybán e pillantban összesen 206 új pedagógusra lenne szükség: 110 elhelyezkedésére van engedély. Valóban visz- szás helyzet az elmúlt évek tapasztalatai után. Akkoriban elsősorban az iskolaigazgatók kilincseltek, hogy munkaerőt találjanak, s most — fordí­tott a helyzet. A főiskolások jelentős része — ne tagadjuk — kiszolgáltatottnak érzi ma­gát, úgy véli, »kényszerítik« valamire, ám könnyen elkép­zelhető, hogy ez az érzés csu­pán az új pályázati rendelet nem megfelelő ismeretéből, vagy félreértéséből fakad. Va­lamint a közérdek és az egyé­ni érdek hibás értelmezéséből. • Az ország érdeke ugyanis az, hogy egyensúly legyen megyéink, nagyvárosaink kisközségeink pedagógus-ellá­tottságában, oktatási-nevelési színvonalában. Természetes hát, hogy azokat a megyéket kell elsősorban támogatni, amelyekben a legkevesebb képzett tanerő, a legtöbb ké­pesítés nélküli pedagógus ta­lálható. Somogy nem ezek közé tartozik. Magától értetődik azonban, hogy a pályázati rendelet nem adhat alkalmat a kezdő pe­dagógusokkal kapcsolatos visz- szaélésekre, kényszerre, lelket­len bürokratizmusra. Az irá­nyított elhelyezés sem az is­kolaigazgatóknak. sem a helyi tanácsi szerveknek nem je­lenthet kibúvót az alapvető szociális igények — étkeztetés, szolgálati lakások vagy szál­láshely — kielégítése alól. A minisztériumi rendelet vég­rehajtása ugyanis csupán az országosan is arányosabb el­helyezkedést teszi lehetővé — az ottmaradást nem. Vagy csak a kötelező három évre. A letelepedett pedagógusok megtartása csupán erkölcsi és anyagi megbecsülésükkel, fé­szekrakásuk megkönnyítésével lehetséges. tyápaltan vendég (Tragikomédia) (Szín: szerényen berende­zett szobácscka. Amikor meg­szólal a csengő, a 70 év kö­rüli nénike kimegy ajtót nyitni.) Lajos (40 éves, elegánsan öltözött férfi): özvegy Klam­merstock Károlyné? Néni: Én vagyok az. Drága fiam! Lajos: Mama! (Átölelik egy­mást.) Néni: Micsoda meglepetés! Lajoskám, ülj le. Négy éve nem láttalak. Kérsz egy ka­millateát? Lajos: Köszönöm, mama, már uszonnáztam. Hogy van a reumája? Néni: Megvan, fiam. Lajos: Mért nem megy or­voshoz? Néni: Megyek én, fiam, de az orvos is reumás. Egymás­nak szoktunk panaszkodni. Ti hogy vagytok, fiam? A felesé­ged még mindig a zöldségfel­dolgozóba jár? Lajos: Dehogy. Kávéfőzőnő Budán. Néni: Magda otthagyta a zöldségfeldolgozót ? Lajos: A feleségem soha­sem dolgozott a zöldségfeldol­gozóban, és nem Magdának, hanem Irénnek hívják. Magdá­tól egy éve elváltam, mert nem tudott főzni. Néni: Pistike kinél van? Lajos: A gyereket nekem ítélte a bíróság. Nagyon jól megvannak a kis Katival. Néni: Kati is van? Lajos: Tavaly született, négy kiló húsz dekával. Néni: így kell megtudnom? Lajos: Nézze, mama, én az ötödik kerületben lakom, maga a tizenharmadikban. Az embernek annyi gondja, baja van. Elfeledkezik az ilyesmi­ről. De hoztam ám magának valamit. (Kis csomagot ad át.) Tessék! Néni: Mi ez? Lajos: Savanyúcukor. Tu­dom, hogy szereti. Néni: Köszönöm, de miért vered magad ilyen költségek­be? Lajos: Szóra sem érdemes. Szeretnék valamit monda­ni... Tudom, hogy a mama elég nehéz körülmények kö­zött él. Néni: Ne hozzál zavarba, fiam. Pénzről ne beszéljünk. Lajos: De beszéljünk. Na­gyon örülnék, ha a mama nél­külözni tudna kétszáz forin­tot ... Becsszóra visszaadom. Néni: Szerencséd van, fiam. Éppen tegnap kaptam nyug­díjat. Tessék a kétszáz forint. Majd megadod azzal a három­száz forinttal együtt, amelyet két éve kértél becsszóra. Lajos: Köszönöm, most me­gyek, nincs több időm. De ne feledje el, mama, ha bármi­lyen problémája van, anyagi vagy egyéb, csak írjon! Rám mindig számíthat! Kézit csó­kolom! (Elrohan.) Galambos SzSvcszter | A zenekar Is részese volt a sikernek. A Pax-Reisen estjét a glin-'még titkolt, de megtervezett dei polgárház nagytermében rendezték meg ; több autó­busszal hozták oda a ham­burgi közönséget. Az előtér­ben »belépőként« magyar pá­linkával kínálták a vendége­ket, s ugyanitt magyarországi színes prospektusok özönéből válogathattak. Bent ék alak­ban elhelyezett, hosszú aszta­loknál foglaltak helyet. Dísz­gyertyák pislákoltak, piros- fehér-zöld papírszalvéták je­lezték az est jellegét, s erede­ti magyar bárok voltak az asz­talon. A színpad szegélyén Carl Fritz Diesing élővirág­költeménye színeivel, hangu­latával is kifejezésre juttatta: néhány órára hazánkban érez­heti maigát a német vendég. Az idegenvezető izgatottan, sikert várón köszöntött sze­replőt és közönséget; nyári magyarországi programról be­szélt, s az ajánlott kirándulá­sok színhelyéről hozott együt­tesek éneke-tánca-zenéje szó­rakoztatta, csalogatta a kö­zönséget. Nem véletlen, hogy együtte­seink legsikeresebb estje volt ez. Nemcsak bensőséges han­gulata miatt, nemcsak Hans Maiemak, az Európa Unió he­lyi vezetőjének kitűnő előké­szítése révén. A kórus csak egy számot énekelt ugyan (nagy tapssal fogadták), mert azon az estén más szereplés várta. A táncegyüttes azonban itt mutathatta be először rendkívül változatos, teljes műsorát. Áz elfogódottság is fölengedett már, s annyi szív­vel, lendülettel adták elő a fiatalok tizennégy számukat, hogy a közönség nemcsak fel­programzárót. A pedagóguökórus ezalatt a katolikus és az evangélikus egyházközség meghívására a Möllner Landstrassén levő ka­tolikus templomban rendezett hangversenyt. Műsoruk az itt­hon jól ismert kőröshegyi koncertek számaiból állt, s ahogy értesültünk róla: a kö­zönség elragadtatással fogad­ta. Utána baráti összejövetelt szerveztek a kórustagok szá­mára. A Bürgenhausiban pedig — némi túlzással — már csak­nem összeestek a táncosok, amikor negyedszer kellett megismételniük a »Szlovént«. A közönség együtt énekelt a fiúkkal, lányokkal, s legszíve­Felvétel a hamburgi tv-stúdióban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents