Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-26 / 21. szám

A spanyol kormány és sz eltek közös doknmentnma Újabb terrortámadás Madridban À spanyol polgárháború óta először történt meg, hogy a kormány és az ellenzék kép­viselői közös dokumentumot jelentettek meg. Hétfőn éjfél­kor tették közzé Suarez mi­niszterelnök és az ellenzék képviselőinek tárgyalásáról készített közleményt. A »kilencek bizottsága-« baloldali tömörülés képvisele­tében a demokratikus ellen­zék hat képviselője beterjesz­tette a választási törvényre vonatkozó javaslatukat. A mi­niszterelnökkel folytatott meg­beszélésen — a közlemény megállapítása szerint — a mi­nisztertanács elnöke kijelen­tette, hogy kormánya tanul­mányozza az amnesztia, vala­mint a politikai pártok tevé­kenységét szabályozó törvény kérdését. Ugyanakkor mind­két tárgyaló fél erőteljesen el­ítélte a »szélsőséges politikát folytatókat, akik különböző erőszakos cselekedetekkel pró­bálják megakadályozni a spa­nyolországi demokratizálásért kifejtett erőfeszítéseket«. A Moncloa-palotából távoz­ván, a baloldali pártok kép­viselői újságíróknak elmondot­ták, hogy a kormánnyal foly­tatott további tárgyalások időpontja még bizonytalan, ez a miniszterelnök közel-keleti utazásától függ. A kormány és az ellenzék kapcsolatfelvételét ellenző szélsőjobboldali körök hétfőn a késő éjjeli órákban v újabb terrortámadást követtek el baloldali érzelmű személyek ellen. A vasárnapi gyilkosság után, amelyet az amnesztia kivívásáért szervezett tünteté­sen követtek el, hétfőn isme­retlen fegyveresek behatoltak az egyik madridi ügyvédi iro­dából, és három jogászt meg­öltek, további hét ember is súlyosan megsérült, közülük többnek válságos az állapota. Az ügyvédek munkaügyi kér­désekkel foglalkoztak, és 'kap­csolatot tartottak fenn a leg­nagyobb. de mindeddig nem legalizált szakszervezettel, a munkásbizottságokkal. Az ellentmondásos és fe­szült belpolitikai helyzetre jellemző, hogy a madridi egyetem vezetősége keddre gyásznapot hirdetett a hétfőn rendőrtámadás áldozatává lett fiatal diáklány emlékére. Ugyanakkor a spanyol kor­mány betiltotta Ramon Ta- mames kommunista profesz- szomak keddre meghirdetett előadását, amelyet az egyik madridi kulturális intézet szervezett több ismert szemé­lyiség részvételével. Az elő­adássorozat címe a következő lett volna: »Folitikai állás- foglalások a jelenlegi Spa­nyolországban.« Az Október 1. (Grapo) elne­vezésű szélsőbaloldali szerve­zet hétfő este felelősséget vál­lalt Villaescuza altábomagy- nak, a spanyol legfelsőbb ka­tonai bíróság elnökének el­rablásáért. A katonatisztet Smith ismét nemet mondott madridi otthona közelében négy fegyveres támadta meg és magával hurcolta. A szervezet telefonbeszélge­tést folytatott az El Pais cí­mű liberális lap szerkesztősé­gével, s közölte, hogy egy bi­zonyos madridi bárban meg­találják írásos nyilatkozatukat akciójuk magyarázatáról. A nyilatkozat szerint Villaescu- sát azért rabolták el, hogy bosszút álljanak Arturo Ruiz, a vasárnapi madridi tüntetés alkalmával megölt diák halá­láért. A Grapo ugyancsak meg­erősítette, hogy emberei ra­bolták el decemberben Oriolt, a spanyol államtanács elnökét is. Ismét kijelentették, hogy a politikust csak akkor bo­csátják szabadon, ha a kor­mány világos ígéretet tesz a nyilvánosság előtt a teljes amnesztia meghirdetéséről. Villaescuza további sorsát illetőleg a szervezet nem kö­zölt semmit. Az általában a kormányt tá­mogató El Pais című madridi lap a miniszterelnök szemére vetette, hogy a szélsőjobbol­dali fegyveres bandák aka­dálytalanul garázdálkodnak az utcákon. Megismételte a sajtónak azt a korábbi követ­keztetését, hogy a Grapo, amely a legutóbbi két ember­rablásért felelős, nem ultra­balos csoport, amint azt állít­ják. hanem a kormány de­mokratikus reform-program­ját ellenző szélsőjobboldali ro­hamcsapat. A lap rámutat: Spanyolországban nemzetközi fasiszta összeesküvés zajlik, azzal a céllal, hogy a küszö­bönálló választások előtt fe­szültté tegye a politikai hely­zetet. Suarez miniszterelnök ked­den délelőtt hosszasan tanács­kozott a katonai vezetőiekéi és több miniszterrel a terrorcse­lekmények nyomán kialakult helyzetről. Enrique Tierno Galvan, a szocialista néppárt elnöke kijelentette, hogy a válságos helyzetben Suarez- nek az összes jelentős politi­kai erőket képviselő nemzeti koalíciós kormányt kell alakí­tania. Jan Fűjük fogadta az MSZMP párftBoakásköldöttségét Az MSZMP Központi Bi­zottságának Csehszlovákiában tartózkodó pártmunkáskül ­döttségét, amelyet Grosz Ká­roly, a KB osztályvezetője ve­zet, kedden fogadta Jan„ Foj- tik. a CSKP KB titkára. A megbeszélésen, amelyen jelen volt Vasil Bejda, a CSKP KB osztályvezetője és Barity Mik­lós prágai magyar nagykövet is, megvitatták az ideológiai munka területén való együtt­működés további elmélyítésé­nek kérdéseit. Injekció Angliának Kosziéin folytatta tárgyalásait Pák Szoog Csoilal Moszkvában kedden folyta­tódtak Alekszej Koszigin szov­jet miniszterelnök megbe­szélései Pák Szong Csoilal, a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagjával, a KNDK mi­niszterelnökével. A baráti, tárgyszerű légkör­ben lezajlott találkozón foly­tatták a szovjet—koreai együttműködés elmélyítésével kapcsolatos alapvető kérdések áttekintését. Megkülönbözte­tett figyelmet szenteltek a két ország közötti gazdasági kap­csolatok továbbfejlesztésének. Folytatták a kölcsönös érdek­lődésre számot tartó nemzet­közi kérdésekről megkezdett eszmecserét is. Pák Szong Csői kedden megkoszorúzta a Lenin-mau- zóleumot és virágot helyezett el az ismeretlen katona sír­ján. Hitelek és hitelezők Nagy-Brttannfa rendkívül gyenge gazdasági állapotban zárta « 1976. évet, és már Januárban újabb hárommilllárd dolláros £91- csönt injekciózott gyengülő testébe a többi vezető tőkés ország. Voronyezs kitüntetése Voronyezs városát a Nagy Honvédő Háború-érdemérem első fokozatával tüntették ki. A vàrœ a kitüntetést a hábo­rúban tanúsított hősiességéért és a népgazdaság fejlesztésé­ben elért eredményeiért kap­ta. Az immár évek óta tartó angol gazdasági pangás nem tekinthető pusztán gazdasági jelenségnek, s a viszonyla­gos társadalmi stabilitás el­lenére elengedhetetlenül poli­tikai következményekhez is kell vezetnie. Az alapkérdés azonban egyelőre gazdasági jellegű. Az angol ipar gépparkja a többi fejlett tőkésországéhoz mérten elöregedett. Rend­kívül összetett társadalmi és gazdasági tényezők hatása­képpen pedig a munka ter­melékenysége ma (Olaszor­szágtól eltekintve) alacso­nyabb, mint bármelyik fej­lett nyugat-európai ország­ban. A font értékzuhanása Jellemző, hogy most, 1977 elején az angol ipari terme­lés kisebb, mint 1974-ben volt, amikor óriási sztrájk­hullám dúlt és az akkori konzervatív kormány három­napos munkahetet vezetett be. Az állóeszközök elöregedé­se és a termelékenység ala­csony szintje a gyökere Anglia gazdasági bajainak, és ez magyarázta azt a je­lenséget is, hogy 1976 a font értékzuhanásának esztende­je volt. 1971-ben a nagy tő­kés valutaválságkor bekövet­kezett a tőkés valuták ér­tékviszonyainak változása. Ehhez képest 1976 elején a font 30 százalékkal ért keve­sebbet, mint a többi tőkés vóiluta. Most 45 százalékkal alacsonyabban áll — tehát egy esztendő alatt újabb 15 százalékot vesztett értékéből. A termelékenységgel kap­csolatos az is, hogy a font értékcsökkenése nem segített az angol külkereskedelmi mérlegen. »Elméletben« a font árfolyamesése azt je­lentette. hogy az angol kivi­tel olcsóbb lesz a világpia­Giscard d‘ Esta ing hazautazott Szaúd- Arábiából lan Smith, a rhodesiai fehértelepes rezsim mmiszterelïiôke elutasította az angol kormánynak a többségi uralom meg­valósításáig tartó átmeneti időszakra vonatkozó javaslatait. A tényt Smithnek és Ivor Richardnak (középütt), a genfi Rhodesia-konferencia elnökének rövid megbeszélése után jelentették be Saüsbury-ben. (Telefotó: AP—MTI—KS) .Szenzációs” hír Ostoba koholmány A Kuvaitban megjelenő A1 Szí jásszá című napilap a kö­vetkező »szenzációs« hírt kö­zölte: a Szovjetunió a Kőolaj - exportáló Országos Szerveze­tének (OPEC) megbontására törekszik, sőt a Szovjetunió már Algériához, Líbiához és Irakhoz fordult azzal a ja­vaslattal. hogy hozzák létre a »haladó« kőolajtermelő orszá­gok új szervezetét. Neim szükséges hangsúlyozni, hogy a kuvaiti lap híre osto­ba koholmány, jellemző azon­ban, hogy egyes nyugat-euró­pai tájékoztató eszközök, ame­lyek hajlamosak a szovjet-el- lenességre, azonnal felkapták ezeket az állításokat. A Guar­dian című angol lap például fejtegetésekbe bocsátkozott a Szovjetuniónak az OPEC »aláásására« irányuló állító­lagos erőfeszítéseivel kapcso­latban. Ez a hírlapi kacsa senkit sem téveszt meg. A Szovjet­uniónak az OPEC-cel kapcso­latos elvi álláspontja jól is­mert. Ugyanakkor azonban a kőolajexportáló országok köz­véleménye kitűnően ismeri azokat az imperialista és lm- perialista-barát erőket, ame­lyek az OPEC egységének megbontásán fáradoznak. Ezeknek az érdekeit szolgálja az a hamisítás is, amelyet az angol lap felkapott. Franciaország hajlandó részt venni a genfi konferencián Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök kedden befejezte négynapos hivatalom szaúd-arábiai láto­gatását és visszautazott Pá­rizsba. A francia államfő hazauta­zása előtt sajtóértekezletet tartott Rijadban. Kifejtette, hogy véleménye szerint a kö­zel-keleti béke helyreállításá­nak lehetőségei sohasem lesz­nek jobbak, mint az idén. A genfi béketárgyalások felújí­tásával kapcsolatos izraeli ha­logató taktikára célozva nyo­matékosan hangoztatta: »Ügy Pinochet új módszerei Nem riad vissza a gyilkosságtól sem A chilei titkosrendőrség, a Dina emberei igyekeznek be­épülni Nyugat-Európában a chilei menekültek szervezeté­be, a szolidaritási bizottsá­gokba. A Dina megfigyelés alatt tartja a menekülteket, sok esetben terrorizálni igyek­szik őket, és nem riad vissza a gyilkosságoktól sem. A leg­elterjedtebb francia nyelvű belga napilap, a brüsszeli Le Soir interjút közöl erről — Gladys Diaz chilei újságírónő­vel, aki több évi rabság után a múlt év őszén látványosan szabadon engedtek a Pinochet junta emberei. Az újságírónő elmondotta: a Dina-ügynökök a szabadon bocsátott és száműzött foglyo­kat az első perctől kezdve megfigyelés alatt tartják. Gladys Diaz közölte a bel­ga lappal, hogy a Pinochet­junta mo6t új módszerekkel kísérletezik ellenfelei elhall­gattatására. Mivel a nemzet­közi közvélemény nyomására kénytelen bizonyos számú po­litikai foglyot szabadon bocsá­tani, az újonnan letartóztatott személyeket hivatalosan »el­tűntnek« nyilvánítja, s így semmiféle felvilágosítást sem ad róluk. Az újságírónő sze­rint az elhurcoltak egy részét azonnal meggyilkolják, máso­kat titkos börtönökbe, kon­centrációs táborokba hurcol­nak. Ezekben a táborokban legalább háromezer »eltűnt« van, akikről családjuk sem tud semmit. vélem, a résztvevőknek semmi okok sincs azt feltételezni, hogy a jövőben, 1978-ban vagy 1979-ben a béke esélyei Jobbak lesznek, mint most. Ezért egyáltalán nem indo­kolt »várjunk, és majd meg­látjuk!« politikát folytatni.« »Franciaország közvetlenül nem érdekelt a közel-keleti konfliktusban — folytatta Va­léry Giscard d’Estaing —, ezért részvétele a genfi kon­ferencián nem kötelező. Ám, ha a konferencia bizonyos szakaszában célszerű lenne a francia részvétel, akkor nem elleneznénk ezt.« Az államfő elmondotta. Khaled szaúd-arábiai királlyal egyetértett abban, hogy a genfi konferenciát jól eló kell készíteni, s inkább az érdemi kérdésekre, mint az ügyrendi kérdésekre kell súlyt helyezni. Valéry Giscard dUtaing francia államfő és Khaled Ibn Abdul Aziz szaúd-arábiai ki­rály hivatalos tárgyalásairól kedden közös közleményt ad­tak ki. A közlemény aláhúzza: Franciaország és Szaúd-Ará- bia véleménye szerint a közel- keleti probléma átfogó rende­zésére kell törekedni, hogy elejét vegyék a helyzet romlá­sának. Aláhúzták: nagy jelen­tőséget tulajdonítanak a nem­zetközi gazdasági együttmű­ködési konferencia folytatásá­nak, s hőn óhajtják, hogy a konferencia mihamarabb olyan konkrét eredményekre vezessen, melyek a fejlődő országokat és az iparilag fej­lett országokat egyaránt ki­elégítik. Khaled király hivatalos franciaországi látogatásra szóló meghívást fogadott el — olvasható a közleményben. Az uralkodó látogatásának időpontját később fogják ki­tűzni. Román—kínai árucsere-forgalmi megállapodás Hétfőn este Bukarestben aláírták az 1977. évi román— kínai árucsere-forgalmi és fi­zetési jegyzőkönyvet. A dokumentum az 1976-os évhez viszonyítva a kölcsönös áruszállítások 20 százalékos növekedését irányozza elő. Az 1977-es év folyamán Ro­mánia teherautókat, fúróbe­rendezéseket, Diesel- és villa­mos mozdonyokat, tartályva­gonokat, fém- és vegyipari termékeket szállít, Kínából pedig szerszámgépek, koksz, gyapjú, hengerelt áru, vasöt­vözetek, textil- és élelmiszer- ipari termékek érkeznek. A jegyzőkönyvet Ion Patan miniszterelnök-helyettes, kül­kereskedelmi és nemzetközi gazdasági együttműködési mi­niszter, valamint Li Csiang kínai külkereskedelmi minisz­ter írta alá. Ugyancsak hétfőn Li Csiangot fogadta Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, román ál­lamfő. (MTI) con, tehát versenyképessége növekszik. A kormány által várt exportkonjunktúra még­sem következett be, sőt, az utóbbi három hónapban csökkent a kivitel. Ráadásul ugyanebben az időszakban a munkanélküliség is nőtt, és már megközelíti a másfél milliót, ami a keresőképes lakosság csaknem 6 száza­léka. Az orvosság nem használt A többi vezető tőkésor­szág 1976-ban kétszer is nagyszabású kísérletet tett az angol gazdaság »életre kel­tésére«. Hiszen — ha ver­senytársai is egymásnak a tő­késországok j— a kapitalista gazdaság összérdekei szem­pontjából szükséges lett vol­na Nagy-Britannia gazdasági nehézségeinek enyhítése. 1976 júniusában a leggaz­dagabbak — az USA, az NSZK és Japán — több mint 5 milliárd dolláros hitelkere­tet bocsátottak Nagy-Britan- nia rendelkezésére. A gyó­gyítási kísérlet azonban ku­darcot vallott, mégpedig nem utolsósorban azért, mert Anglia »nem merte bevenni az orvosságot«. A több mint 5 milliárdos hitelből Lon­donban alig másfél milliár- dot használtak fel abbeli fé­lelmükben, hogy ha az egé­szet igénybe veszik — eset­leg majdan nem tudják visz- szafizetni! Így a font zuha­nása az év második felében folytatódott, és a tókésorszá- gok jobb híján (ezúttal a Nemzetközi Pénzügyi Alap szervezetén keresztül) újabb, csaknem négymilliárd dollár hitelt adtak. Ebből az összeg­ből most, 1977 elején valami­vel több mint egymilliárd dollár áll rendelkezésre. Ezúttal azonban a hitelezők már feltételeket szabtak Angliának: az angol fizetési mérleg csaknem 10 milliárd fantnyi deficitjét csökkenteni kell. A gyakorlatban ez az adóemelést és a bérkövetelé­sek további befagyasztását jelenti. Anglia a feltételeket kénytelen volt teljesíteni, é* az év vége felé ebben a szel­lemben Healey pénzügymi­niszter benyújtotta az úgy­nevezett »mini költségvetést«. A betétek menekülése? A lépést január első nap­jaiban újabb bonyolult meg­állapodás követte. A hitelt megint csak az USA, az NSZK és Japán adta — ezút­tal a bázeli Nemzetközi Fi­zetések Bankján keresztül. London még mindig a tő­kés világ egyik elsőrendű pénzügyi központja, és szá­mos ország (például a nagy olajtermelők) körülbelül 4 milliárd fontot tartalékolnak angol bankokban. Ez a font­készlet állandó fenyegetést jelentett. Az angol valuta gyengesége ugyanis bárme­lyik pillanatban arra indít­hatta a betevőiket, hogy ki­vonják Londonból tartalé­kaikat, és más (például sváj­ci) bankokba utalják át, ami valóságos pénzügyi összeom­lást jelentett volna. A mos­tani kölcsön módot nyújt ar­ra. hogy ezek a betétek »megrázkódtatás nélkül« tá­vozzanak. Persze: azon az áron, hogy a font mint nem­zetközi tartalékvaluta még megmaradt jelentőségét is fokozatosan elveszíti. Az alapvető politikai kér­dés: ki fedezze az angol gaz­daság szanálásának költsé­geit? A döntő kérdésben nemcsak a kormányon levő munkáspárt és a konzerva­tívak között vannak ellent­mondások, hanem a munkás­párt jobb- és balszámya kö­zött is. Nagyon élesen fogal­mazva: az angol gazdasági válság elhúzódása fölvetette az Angol Munkáspárt belső szakadásának lehetőségét is.

Next

/
Thumbnails
Contents