Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
Beszélgetés Sugár Andrással Pondus császár históriája A nyelvtanulás - izgalmas játék Sugár András, a televízió népszerű külpolitikai kommentátora az utóbbi években sok emlékezetes percet szerzett A hét nézőinek izgalmas riportjaival, tárgyilagos elemzéseivel. Nemcsak tájékozottsága imponáló, hanem ragyogó nyelvtudásával is gyakran készteti csodálatra a nézőket. Tíz idegen nyelven ír, olvas és beszél. — Honnan származik ez a vonzalom? Talán családi hagyomány? — Lehet, hogy sokadíziglen igen — elődeim a soknemzetiségű Szepességben élték —, közvetlenül mégsem. Szüleim szegény embereit voltak, nem volt alkalmam gyermeikkorom- ban német és francia nevelőnőkkel társalogni. A játék ösztöne és a megnyíló lehetőségeit keltették föl a nyelvek iránti érdeklődésemet. Latinnal az iskolában foglalkoztam, az orosz nyelv elsajátításához pedig a felszabadulás után az utcán fogtam hozzá szovjet katonák segítségével. Az angol „magolását” is diáikkoromban kezdtem el. Reggelenként „bevágtam” tíz-tíz szót. Lengyelül barátaimtól tanultam, s azután jött a többi. — Van-e valami sajátos nyelvtanulási módszere? — Nincs. Lemezt, magnetofont sohasem használok. Olvasok és „vadászgatok” a rádióadásokban. Rövidhullámon töméntelen lehetőség van a gyakorlásra, s ezt naponta legalább egy órán át igénybe is veszem. Portugál nyelvismeretre például a moszkvai rádió adásaiból tettem szert — A tíz nyelv gyakorlása, a felejtés megakadályozása nyilván sok időt vesz igénybe. Hogyan lehetséges ez? — Külföldön egyszerű. A sajtóközpontban gyakran szinte percenként más nyelven kell szólnom. Itthon rendszeresen játszom, pl. a volán mögött verseket mondok, magamban beszélek, ahogyan mások dúdolgatnak. Ma reggel a fürdőszobában spanyol csevegésen kaptam magam. Sőt: gyakran álmomban is „gyakorolok”. — Előfordul, hogy a világnyelvekkel nem boldogul valahol? — Sajnos, igen gyakran. Az arab országokban, Tanzániában, Banglades falvaiban több riportom is meghiúsult azért, mert senki sem értett európai nyelven. Természetesen a nézők elmaradt műsorokról, a kárba veszett fáradozásokról semmit sem sejtenek. — Egy-egy idegen szó gyakran több jelentésben is használatos. Keletkezett-e már félreértés emiatt? — Igen. Például Mexikóban. A szállodában reggeli után kávét rendeltem — spanyolul „moca” —, helyette süteményt hoztak. — A nyelvek szeretetéből feltétlenül az idegen etnikumok, kultúrák iránti vonzalomnak kell következnie. Nem teszi ez „kozmopiltává” a világjárót? — Nem, „csak” internacionalistává. Számomra örömteli történelmi véletlen, hogy magyar vagyok, hiszen ugyanígy születhettem volna kenyainak vagy uruguayinak. Magyarságom és „világpolgárságom” nagyszerűen megfér egymással. — Miiben látná a bábeli nyelvzavar megoldását? — Az eszperantóban. Sokan szidják ezt a mesterséges nyelvet, és sajnos a világon mindössze húszmillióan ismerjük. Pedig az eszperantó igen szép, hajlékony, gazdag, s ami a legfőbb erénye: pontos: — Az élő nyelvek árnyalatait, kifejezésbeli gazdagságát is pótolhatja? — Tökéletesen. Hadd említsek erre egy példát! Egv társaságban az eszperantóul író ismert költő és műfordító, Baghy Gyula jelenlétében sza- pulták a remény nyelvét. Erre ő felolvasott egy „ógörög” ,iyevű verset. Mindenki dicsérte a szép hangzást, lágyságot, dallamosságot, erre Baghy Gyula elárulta, hogy a költemény — eszperantóul íródott. Kár, hogy nem foglalkozunk többet vele; az élő nyelvek tanulására fordított munka csekélyke részével mindenki hónapok alatt elsajátíthatná. — Nincs ellentmondás az ön társadalomtudományok, művészetek, nyelvek iránti hajlama és jogi végzettsége között? — De igen. Eredeteileg a moszkvai egyetem újságírói szakára szerettem volna felvételizni. — Nem keseredett el az erőszakos pályairányítástól? — Egyáltalán nem. inkább nevettem rajta. Eltökélten készültem választott pályámra nemzetközi jogi tanulmányokkal. a nyelvekben való búvárkodással. — Legközelebb melyik országba utazik? — Holnao indulok Venezuelába és Columbiába. — Jó utat! L. A. Heltai Gáspár pajzán sóbaja Minden bizonnyal nagyot kellett sóhajtania Heltai Gáspár uramnak, amikor kolozsvári nyomdájának kezdetleges gépei között úgy döntött, hogy kiadja Pondus császár históriáját. Nem volt ez könnyű elhatározás! Vajon ki merészelte volna korábban Magyarországon véghezvinni, hogy világi tárgyú könyvet nyomtat? Béthori Istvánra, a katolikus erdélyi fejedelemre ugyan nem volt panasz: elnéző volt, sőt. Időnként inkább a fejét is elfordította, hogy ne kelljen valamit szóvá tennie. De a protestánsokat nem szerette. Különösen az ilyen jellegű vallási iratokat! így az unitárius kolozsvári lelkész, Heltai Gáspár mit is csinálhatott volna? Maradt a világi, a prózairodalom. Amúgy is igen nagyon fájt már a foga arra, hogy a présgépek alól valami ilyesmi is kikerüljön, csak hát korábban nem volt alibi. Volt viszont egy, a szerelmi témákat is súrolgató, kicsit pajzán tartalmú könyveket szívesen olvasó közönség. Vagyis igény. »Pondus császár históriája, miképpen az ő fiának, Dioc- ledánusnak hét bölcs és tudós mestereket fogada, kik azt tanítanák az hét és nemes tudományokra. És minekutána az mostohaanya megcsalta volna az császárt, hogy hétszer az ő fiát, az Diocledá- nust, kimtette volna felakasztásra: miképpen mind az hét úttal az bölcs mesterek megszabadnák azt az ő bölcs beszédekkel; hogy annakutána az ő atyja helyébe Római Császár lön.-« így terjeng, vidáman, huncut sejtésekkel megengedően az első magyar novel láskönyv címe. S ugyanezzel a címmel jelent meg a közelmúltban, a Magyar Helikonhoz méltó gondozásban, a régies magyar nyelv fordulatait, zenéjét, merészségét élvezők nagy örömére. Valószínűleg maga Heltai mester is örömét lelte ebben a munkában. A kötethez írt tanulmányában Nemeskürthy István szinte a leleplezók diadalával közli: titkos örömmel tett eleget Heltai Gáspár urami a közönség kényszerének. ö maga azt írja az 1570- es évék legelején megjelent könyv előszavában : “De noha ez a munka, az Pondus császár históriájának kinyomtatása sok embernek nem fog tetszeni: azért ugyan nem ok nélkül adtuk ki. Mert valakik ezeket ez dolgokat igazán meg akarják mértékleni: nyilván jeles- és fő tanúságok ez világi életre, igaz ítéletre és jeles erkölcsökre valók vágynak benne foglalva.« Mi-ől szól Pondus históriája? A 'hét bölcs mester neveli az e’.özvo.eyü’t császár egy szem fiát, akiből testileg és szellemileg igen kiváló fiatalembert faragnak. A császár úl, fiatal és szemre való felesége azonban saját leendő utódainak szánja a trónt és Diocletiánus — sajnos 1 — útban van ... Felvonul a női rafinéria, s az ifjú — ha ártatlanul is — kelepcébe esik. Marad az akasztás, a mostoha- anvát megerőszakoló fiúk általános büntetése. Pontosabban ennek hétiszeri kísérlete mert a császárné minden igyekezete ellenére a hét bölcs hét igen okos és tanulságos mesével útból és újból kirántja a csávából a fiatalembert. A meservüjtemény nagyo*- régi. Indiai, perzsa, arab és zsidó olvasói után, a keresz- teshadjáratok segítségével, jutott a középkori Európába. Több nyelvre is lefordították, de elsősorban a latin változat volt nagyon kedvelt. Németországban csaknem ötven kiadást ért meg. A reformáció levegőjét magába szívó, német anyanyelvű Heltainak így tulajdonképpen nem is volt nehéz választania: hamar működtetni akarja kolozsvári nyomdáját, akkor mi legyen a könyv tartalma. Nagy sikere lett. Csak éppen a szerző maradt homályban. Majd százéves kutatómunka után derült csak ki, hogy az 1978-ban megjelent könyv eredetijéül szolgáló, 1633-bajn Lőcsén kiadott Pomcius szerzője minden kétséget kizáróan a kolozsvári lelkész-nyomdász, Heltai Gáspár. Aki olyan pajzán örömmel sóhajtott egy nagyot az elhatározása megszületésékor. Mint ahogy pajzán örömmel olvasta művét, és gondozta a kiadónak Ne- meskürthy is. M. A. Sajtófotó-világkiállítás A magyar közönség először találkozhat a Hollandiában évente megrendezendő World Press Photo kiállítás képeivel. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Kulturális Kapcsolatok Intézetével karöltve hozta el a Nemzeti Galériába a legutóbbi kiállítás anyagát, valamint bemutatják az előző évek díjnyertes képeit, köztük több magyar fotót. A 220 kiállított alkotásból mutatunk be «olvasóinknak kettőt. Raota, Pedro Luis (Argentína): Harcba indulás előtt. Í rva vagyon, hogy Csokonai Vitéz Mihály uram, miután megtépázott reményeivel, fomnyado- zó tüdejével megtért Debrecenbe édesanyja. Diószegi Sára asszony fedele alá, egy alkalommal húsz tojást kapott Kábáról. Ottani tisztelői, barátai küldték, gondolom, illő mentegetőzés kíséretében, hogy többre nem telik. Rousseau tanítványának jólesett a küldemény, valószínű, szép válaszlevelet küldött volna érte, ha fölgyógyul, s talán még versezetet is, vidám anakreo- ni strófákat. Csokonai uram javíthatatlan ember volt, rögeszmés ember. Ügy vélte botorul, hogy szálkás Irománya busás fizetség mindazért, amit életében kapott, mert kapott, ez tagadhatatlan : elvégre nem az éhhalál, hanem a tüdőgyulladás végzett esenevész, magaslati fenyvesek lélegzetére áhítozó szervezetével. Pedig sokra vihette volna, bizony. Szép talentumokkal bírt, járatos volt a tudományokban, ő lehetett volna a legelső professzor Debrecenben. De talán még a püspökségig is felvihet- te volna, mint poéta őse, Ke- sinczei' János, aki magát Janus Pannoniusnak nevezte, s a pécsi mandulafa korai virágáéhoz lett hasonlatossá a sorsa. Nem csoda, hogy botot fogott rá a kálvinista Róma vaskalapos szigorúsága, s hogy még a jó szándékú begyepe- sedet'.ségs is meg-megcsíválta busa fejét ilyen tehet'égpo- csékolás láttán. Mert hát jópofa gyerek ez a Miska, jó vele mulatni disznótoron, új- borkóstol ásó n, névn apokon, ál - tálában ő a társaság lelke, ő mondja a legszellemesebb tósztokat, ő ismeri a legtöbb adomát, és minden alkalommal fölolvas néhány maga csinálta verset is. El kell ismerni, igen jeles 1 iterator. No, de meglett, tudományos ember létére hogy veheti ilyen komolyan a poétaságot? Érthetetlen, hogy holmi verseze- tekért tisztes megélhetést, sőt társadalmi rangot kíván magának!'Ki hallott már ilyet? Legyen professzor valamelyik kollégiumban. Vagy tisztelete® úr egy zsíros parókián. Akkor majd lesz pénze és tekintélye. Tarthatna maga is magyar házigazdához illő lakomákat barátai tiszteletére, és nem vendégként ülne mindig az étkekkel, boroskancsókkal megrakott asztaloknál. Még a verseit is kiadhatná — a jövedelméből nyomdaköltségre is telne —, mint például Édes Gergely tiszteletes uram, vagy Gvadányi gróf, a nyugalomba vonult generális. De hát ennek a Csokonainak hiába a jótanács, 6 a sült galambot várja, mecénásokban reménykedik, és közben úgy él, mint egy vagabund. garabonciás diák. Ejnye, ejnye ... . . .Kedves Barátom! Mióta Csökön ai-szobrodat láttam, megvallom, csaknem mindennap gondolok rá és Rád, aki főiskolai éveid és némi országjárás után nemrég tértél haza a szülővárosodba. Egy évvel vagy idősebb, mint Csokonai volt, amikor az életét fölitta a homok, de gondolom, ötször olyan erős. mint ő lehetett egészséges korában. Naplójegyzet Húsz tojás Kábáról (Sz. L. szobrászművésznek küldöm) Nem kell félned a kalapácstól, az anyagtól — legyen az kő, vas vagy márvány. M ás, kisebb munkáid mellett Csokonait hoztad magaddal. Azt a Csokonait, aki miután megtépázott reményeivel, fonnyado- zó tüdejével megtért szülővárosába, egy alkalommal húsz tojást kapott Kábáról. Szinte már anyagtalan, torz porhüvelyén átdereng a halhatatlan lélek, .nincs már gondja disznótorokra, Bacchchusra, Lillákra, főúri közönyre, kupec- bugrisiságra és gráciákra, »egy boldogabb idő« gráciájába ajánlotta magát illő tisztelettel. Vajon tud ta-e valaki akkor, hogy Diószegi Sára szelén y szobájában a kor legnagyobb költője, legeurópaibb magyarja köhög utolsó kézirata, A lélek halhatatlansága fölött? ! Talán főhadnagy Fazekas Mihály úr, a kedves földi, aki -a gőgösség hagymázától irtózva, kertész leve«, vagy Kazinczy Ferenc, aki egykor levelében költővé avatta (»Az úr versei igen kedvesen folynak, az ideák nemesele és nem földszint csuszok«), ám aki később »átfésülve« akarta közrebocsátani művét; vagy a diákok — közülük volt mindig a legtöbb híve —, netán a derék kabaiak, akik halála előtt nyolc nappal húsz tojást küldtek neki?! Én azt hiszem, csakis önmaga. Ezért a makacs — a kortársak szemszögéből naiv vagy léha — kitartás a szuverén költői életforma megvalósításának harcában, és ezért az önérzetes jövendölés a sírról: »szent lesz tisztelt hamvaimért«. Kedves Barátom, tudom, nem ez az első Csokonai szobrod és mint mondottad, valószínű nem is az utolsó. A hol eddig megfordultál, éltél hosszabb- rövidebb ideig, mindenütt hagytál magadból egy Csokonait. Kisebb-na- gyobb portrékait albérletekben, kölcsönműtermekben, barátoknál, mert Csokonai évele óta vándorol — mint egykor — Veled, Benned. »Nem tudom, mi az oka — mormogtad a szakáll adba két korty pálinka között —, de én már a Csokonaival élem le az életemet.« Remélhetőleg a szülővárosodban, mondtammagam- han, és a költő »kedves füstűdnek nevezett Debrecenére gondoltaim. És azt kívántam, hogy sose érezd szülővárosodat szűkkeblű mostohaapának, a Te »Nagyerdőd« ne tilalomfákból álljon, ne találkozz a régvolt vagy a vélt szabályok vaskalapos apostolaival, mindig legyen elég életed, borod, kisüsti pálinkád, de mindenekelőtt hangulatod, mintázó fához, vésőhöz, kalapácshoz mozdító közérzeted és közeged, azután ha Csokonairól elmélkedsz, ne gondolj a derék kabaiak jótéteményére, mert, bizony mondom, másfél évszázad múltán is napokig fáj tőle az ember. öxapudi András Káldi János Az Adria partján Múlhatatlan, kék sóvárgás a tenger. Nem tudom miért, de erre gondolok itt a part kövén ülve, míg a végtelenség igézete fogva tart. minden, amit szeretnék, s ami elérhetetlen, százszorosán fáj most a szívemben. Kelemen Lajos FÖLÉNK Lassan már a lompos kő is megpuhul kapcsaikból kioldódnak a csontok a csillagok keskenyedő fényére telepszenek a hétköznapi gondok Kihűl a mámor és elég a zene tompán harsog a kavics a víz alatt olvadt füstöt horkantanak az égre a légdöfő kémények karcos falak Hajadban sápadt a szél — most nem csillog s jó ha az ingó ágnak visszafelel közönye vaskorbácsával felhőket fölénk semmibe-billeni szárnyat terel Tudom mint a barátok eggmás sorsát mint egymás súlyát a vastag ütközők hogy a vér meleg folyása elveszti ezt a bénító otromba télidőt Mezei András RÁC Kapualjból a kapualjba futottam háztól házig. Csak az árkádok állanak, a boltozat hiányzik. S OK Szoba sarok! Szoba sarok! Valaha benned álltam, Mint leakasztott kép helye világít üres hátam. Short, John James (Üj-Zéland): Gyógyító bohóckodás.
