Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-22 / 18. szám

Siesta gyermekcipő A szombathelyi Sabária Cipőgyárban évről évre nagyobb mennyiségű Siesta gyermekcipőt készítenek. líz a típus a kisgyermekek lábának helyes talpfekvését segíti elő. Ebben az évben egymillió-hatszázezer pár kerül kereskedelmi forgalomba. Beszéd, írás Beszélünk. Beszélünk min­denféléről, hangulatról, arról, ami tetszik. Előugranak nyelv­kincsünkből a szavak : haláli, hullajó, hullafáradt. Végig sem gondoljuk. Valaki elköltözött, megbol­dogult, elment közülünk. Ke­netteljes hangon emlékezünk. A gazemberről, a család ré­méről, az iszákosról. Halottak­ról vagy jót vagy semmit. De hallgatni cfiik nem lehet. És valaki földobta a talpát, alul­ról szagolja az ibolyát. Jó ember volt? Mindegy. Volt. Van morbid humor is. Jókat lehet nevetni rajta. Vicceket találunk ki, talán önvédelem­ből. Járunk a temetőben, sze­münkbe ugrik a felirat. Nagy, fekete műmárvány obeliszk: itt nyugszik X. Y., ide várja hű feleségét. A feleség vajon igyekszik-e? Itt nyugszik Z. néhai nyugalmazott pénzügyi i főellenőr. (Mert ez fontos.) Mindezt nem humornak szánták. Piramisépítők Ház van, lakás nincs Nem legenda, hanem élő valóság a következő tör­ténet, amelyet széltében-hosz- szában mesélnek. Az ifjú férj és feleség boldogan tervezge­ti, mint költöznek majd be az épülő szövetkezeti házba. Az apa vállalja, hogy 6 viszi kar­jában a gyereket a negyedik emeleti új lakásba... Az épít­kezés azonban csak húzódik, mire költözhetnek, a gyerek ott lépked mellette, hátán is­kolatáskával. Általában jót nevet minden­ki a történeten — kivéve azt, aki maga is ebben a cipőben jár. S akad jó néhány. Itt van például a kaposvári Hu­nyadi lakásépítő szövetkezet hatvanhárom tagja. Évek óta futkosnak fűhöz-fához, az ügyük már szinte minden le­hetséges panaszfórumot meg­járt, s még mindig a szülők­nél vagy albérletben várják egyre türelmetlenebbül a be­költözés napját. Elég, ha két dátumot te­szünk egymás mellé. A lakás- szövetkezet szervezése 1972- ben kezdődött, most pedig már 1977-et írunk. Pedig minden úgy kezdődött, hogy megy, mint a karikacsapás. A So­mogy megyei Állami Építő­ipari Vállalatnak volt fölösle­ges téglablokkja, s vállalta néhány ház félkész átadását Kaposváron. S volt százhat család, amely újsághirdetésre, barátok, ismerősök ajánlatára jelentkezett a MÉSZÖV la­kásszövetkezeti titkárságán tagnak, majd befizette a be- fizetendőket, s számolta, hogy még mennyi idő van hátra az ígért határidőig. Az első meg­lepetés a házak összerakása után érte őket: nem akadt, aki befejezzen két házat a három közül. Az utóbbit a Tolna me­gyei Építőipari Vállalat kivá­ló minőségben befejezte, s már bent laknak. Egy lottó­ötössel fölért az ebbe szóló kiutalás. Bezzeg a C, D, illet­ve E jelű épület sorsa fölött hosszú hónapokig csak a vi­ta folyt. A peches családok esténként azt latolgatták, hogy szerződik-e avagy sem valaki. Egyik héten megcsillant a re­mény, a másikon már el is Illant, s maradt minden a ré­giben. így azután az első épület kerek egy évig, a másik pedig fél évig állt esőben, hóban. A lakásszövetkezet elnöke végső elkeseredésében olyan levelet írt az egyik igazgatónak: „Hatvanhárom lakó nevében könyörgök, hogy vállalják el, építsék meg a házakat.« A szívhez szóló szavak sem ha­tottak. A teljesen kész, kulcsra zárt új lakás állapota is romlik ennyi idő alatt, hát még egy ilyen »kísértetházé“. Nem cso­da, ha azóta a már meglévő épületek minőségén is vitat­koznak. S ugyan ki állapít­hatja meg pontosan, hogy a tető hibái a hajdani rossz munkának, avagy az időjárás­nak tudhatok be. A rozsdá- sodást még csak rá lehet fog­ni az utóbbira. Nem sorolom fel. miben és hogyan folyik a vita, ezzel ugyanis csak az * amúgy is testes dossziék poca­kosodnak tovább. A lakókat viszont az érdekli legjobban, hogy mikor költözhetnek vég­re, s nem az, hogy szüksé­ges-e minőségi bizonyítvány a középblokkhoz, mikor kell pó­tolni a hiányjegyzékben fog­laltakat és így tovább. Jól fején találta a szöget, aki azt mondta: nem az az érdekes, mi történt, hanem az, mi nem történt! Más város­ban — köztük Debrecenben, Csepelen — bevált a félkész házak építése, a vállalatok és a dolgozók »kalákában-“ fejez­ték be a munkát. Ez a forma Kaposváron megbukott. Az elképzelés szép volt, egy va­lamit azonban rosszul kalku­láltak be. Ha a felelősség nem összpontosul egy kézben, nincs meg a munka szerződött foly­tatója, nem alakul ki a vár­ható együttműködés — való­ban lehetetlen a házak átadá­sa határidőre. Kényszerhelyzetben azután kényszermegoldások követ­keznek. Udvarlás, könyörgés a kaposmérői ktsz-nek, ő vállal­ja, később lemondja, újra vál­lalja, majd elodázza. Nem szólva a lakásépítő szövetke­zet pénzügyi nehézségeiről, amikor csak a jogi manőve­rek húzták ki a bajból. Szinte minden tipikus hiba becsú­szott, amit mindenki ismer. Annyi tárgyalás, levelezés, veszekedés volt e két ház ügyében, hogy hasznos ener­giává alakítva elegendő lett volna a gyors befejezésre. Mi hiányzik hát ahhoz, hogy lakható legyen a Hegyi utcai hatvanhárom lakás. Né­hány közfal, a belső szerel­vények ép vakolás, a padozati burkolat, a külső vakolás. S természetesen a már meglévő hibák kijavítása. A panaszok nyomán a megyei, a városi pártbizott­ság segítségére sietett a la­kásszövetkezetnek. Most végre sínen van az ügy. A C, D je­lű épületet a kaposmérői ktsz, az E jelűt a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat fejezi be. Sajnos, nem hol­nap ... Talán egy év múlva lehet végre költözni. A lakók­nak és néhány szakembernek is az a véleményük, hogy esetleg rövidebb idő alatt is el lehetne végezni a munkát. Az lenne igazi kárpótlás azoknak, akiknek a gyereke a a saját lábán megy föl az emeletre költözéskor, s nem ölben viszi az apuka. Lajos Géza Sírok egymás hegyén-hátán. Egyszerűek, cicomásak, drá­gábbak, olcsóbbak. Kripták épülnek, kerül, amibe kerül. Komoly nagy várak. Ha már az élet szürke volt... A föld­kupacok alatt porladó cson­tok méltóságáról talán a ré­gészek tudnának beszélni. Hőstettre nem tellett, ara­nyozott feliratra igen. Az ember önmagának sem érde­kes. Minél nagyobb kőépít­mény tornyosuljon. Fölötte? Akárhol. Csak a nevét írják rá. — A halál magánügy! — mordul rám a készülő emlék­mű tulajdonosa egy kőkolonc mellől. És meg van győződve az igazáról. Az ember holta után akta lesz. Fájdalmat nem tisztelő hivatali ügy. Sok embert, hoz­zátartozót, ügyintézőt, szóno­kot, papot, sírásót, kőfaragót mozgató ok. És ha életében pedáns volt, előre gondolkodott, még dia­dalív is járhat neki. — Valaha síremléket érdem szerint állítottak. Nagy em­bereknek. — Miért? — vágja rá még dühösebben. — Miért? Hát én nem dol­goztam? Ha elmondanám az életemet... Hajnali fölkelés. A jószág. Meló estig. A csa­ládért. Ügy megdolgoztam én! — Miért múlt időben mondja? Még nem idős, ahogy látom. — Amit ezután csinálok, még hozzászámíthatja. Masze­kotok is. A gyerekeim álda­nak. Csak a családomnak él­tem. Hát jogom van hozzá, hogy szép .helyen nyugodjak. A kapós fői szájharmonikások Somogyi Néplai Gyakori kép az amatőrbe­mutatókon: a színpadra hoz­nak egy széket. Bejön egy idős, ősz hajú ember egy kis­fiúval. Leül a székre, a gyere­ket az ölébe ülteti, halkan magyaráz neki, azután elkez­denek szájharmonikázni. Mostanában már az is gyak­ran előfordul, hogy a gyerek játssza a dallamot, a férfi pe­dig csupán a kíséretet A si­ker mindig elmaradhatatlan. Természetesen belejátszik eb­be az is, hogy a felnőttek kö­zött gyerekeket szerepeltetni : mindig hálás dolog. Á másik ok: amit és ahogyan játsza­nak. Többnyire német dalo­kat — úgynevezett sváb nótá­kat —, de jó néhány magyar népdal is szerepel a műsoruk­ban. Rövid idő alatt a község kedvenceivé váltak. És mert a kapcsolatuk rendkívül ben­sőséges volt valaki kitalálta, hogy: nagypapa és unokája. Ettől kezdve így szerepeltek a köztudatban. Így konferálták be őket, így írt róluk az új­ság, ekként emlegették őket megyeszerte. Pedig szó sincs erről. Aka- posfői szájharmonikások még csak nem is rokonok. A kta Oliás János a falu egyik vé­gén lakik, Weber János bácsi a másikon. Természetesen gyakran ta­lálkoznak, amióta kéttagú szájharmonika-együttesük megalakult — már csak pró­bák miatt is. Fellépéseik szá­ma egyre szaporodik. Amikor szerepelnek, az első sorban mindig ott ülnek a kisfiú szü­lei, s szurkolnak a sikerért. Weber János bácsiról min­denki tudta Kaposfőn, hogy jól szájhanmonikáaik, hogy régebben gyakran játszott. Ezért keresték meg a szülők, hogy foglalkozzon a gyerek­kel. Csakhogy a kicsi akkor már tudott játszani. — Kitől tanultál harmoni- kázni? — kérdeztük az öt és fél éves kisfiútól. — Senkitől. Magamtól. Az édesapa meséli: — Még egészen kicsi vélt, lehetett két és fél éves, mi­kor az anyja egy fésűre papírt tett, úgy játszott neki, hogy szórakoztassa. Borzasztóan megtetszett a gyereknek. At­tól kezdve állandóan fésűt kért, azzal akart játszani. Ez így mégsem jó: kisgyermek, szájában fésűvel — gondol­tam, és vettem neki szájhar­monikát. Azóta nem lehet tő­le elvenni. Ezért kerestük meg János bácsit, hogy foglalkoz­zon vele. Weberéknél jöttünk össze beszélgetni, és amíg hallgat­juk az idős és a kis János já­tékát, több szájharmonika is előkerül. Egy egészen kicsi — a legrégebbi. János bácsi ked­vence, mert annak idején a katonai szolgálat nagy részét is ezzel váltotta meg. & mel­lette két nagyobb. — Amikor már többször szerepeltünk, meg sokat gya­koroltunk, külföldről hozattuk ezeket — meséli eredetüket János bácsi. — Ez az igazi márka, a Hohner. Régebben mások is játszottak a faluiban, volt zenekar is, gondolkod­tunk azon, hogy kellene most is alakítani egyet. De már va­lahogy nem olyan szívesen jönnek az emberek zenéim. Én játszom ugyan egy zene­karban, de az különböző hang­szerekből áll — klarinétból, tangóharmorúkábóL Ha az ember egy hangsze­ren játszik, még a világot is másként látja. Öröm. És kár lenne elfelejteni ezeket a da­lokat. Rendben. Valóban joga van. Ma, akinek futja, jogot sze­rezhet érdemeit, nagyszerűsé­gét felsoroló felirathoz. A te­metőkből ítélve ennyi kiváló ember még nem halt a föl­dön, mint manapság. Találkozás a temetősétá­nyon: — Rég láttalak, öregszünk. Mit csinálsz? — Kriptát építek. Most me­gyek a kőfaragóhoz. Néze­lődtem, mások milyet csinál­tattak. — Drága dolog az ilyen. — Tudod a ház áll, a ko­csi is ott van a garázsban. Nyaraló nem kell, beutalót szoktunk kapni. Hát befekte­tem a pénzt valami értelmes dologba. Életcél csak kell. Nem? Már a fáraók is elkezdték trónra lépésükkor. Gyász A temetőben nagy társa­dalmi élet folyik. Kiabálnak az emberek egymásnak. Az özvegy két könny között megbeszél egy barátnői össze­jövetelt. Mi van a ...ékkai? Hogy vagytok, rég láttalak benneteket. A temetés után a gyászruhások közül sokan örömmel üdvözlik egymást. Jó hogy találkoztunk. — Láttad, micsoda szép sírjuk van? Ezt is csak azért csináltatták, hogy irigykedje­nek a szomszédok. — Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar odakerül. Épp, hogy befejezték. Azt mond­ják, abba rokkant bele, ami­kor a házat épültek. Mert fél méterrel magasabb lábazat kellett nékik, mint a ... nak. A sok nehéz követ egymaga cipelte. — Hát igen. De most ott biztosan arra gondol, hogy micsoda jó helye van. Az a dombormű! Még a kertemben is elfogadnám, ha nem lenne ilyen szomorú. A házba meg — hallottam — a fiatalok költöznek. Évek múltán Egy sírkő hátán láttam a feliratot: ez a sír az ilyen és ilyen számú rendelkezés ér­telmében kétezervalahányig megváltva. Bérelt hely. Ketten görnyednek. Kiska- pával, gereblyével. Földes a rezük, homlokukról csorog m zzadság. — Azért a papa csináltat­hatott volna kisebbet is. — Jól van, hát ilyet akart. De az bizonyos, hogy ren­geteg meló van vele. — Mondtam én neki, hogy vegyen inkább színes tévét vagy akármit. De hát ezt akar­ta. Szenilis volt már. A papa biztosan nem ezt akarta. A papa azt akarta, hogy aki megáll a betoncsoda előtt, az elgondolkozzék, nagy ember lehetett, hogy ilyen gyönyörű helye van még most is. De hát a papa már nem hallja a mérgelődést. Miért? Minek is állítunk emléket? Az életnek? Azt mondják, az embert halála után tettei él­tetik. A halálnak? A halál nem dicsőítendő dolog. A ho­mo sapiens temetkezésének eredete már nem érdekel ben­nünket. Sok ember életben öltöz­ködésével, házával, kocsijával, takarékbetétkönyvével, sze­retőjével is szeretne többnek látszani, mint ami. Holtában miért tagadná meg önmagát? Megcsillan a nap a márvá­nyon. Y. család nyughelye. És körbe-körbe vagy harminc név. Családi ház a csontok­nak. Régi, megkopott családi fényképek jutnak eszembe. Lehet kipipálni. Formagazdagság, díszítés- kavalkád. Élőkoszorú, művi­rág, giccs. Kereszt, szomorú- fűz, leomló nőalak, csillag. A sír életmódot, gondolkodás- módot hirdet És a kegyelet? Mindenkit szeretett valaki, mindenkire emlékszik valaki. De az élete marad meg ben­nünk, nem a sírja. A gyászviselet egyszerűségé — színe tájanként, országon­ként különbözik: fekete, kék, fehér... — mindig tiszteletet parancsolt. Olyan ez a sok cifra sír­bolt, mintha egy temetésre csillogó báli ruhában gyüle­keznének a gyászolók. A hi­valkodó, színes, kiglancolt de­korációt ünnepekre szokták használni. A temetőbe meg nem ünnepelni jár az ember. Luth ár Péter Késnek a kerti magvak, kicsi a választék A múlt napokban arról kö­zöltünk növényvédeümá tájé­koztatót, milyen földbe kerül­jön a kerti mag. Ám nem mindegy, hogy a vetéshez szükséges magot mikor sze­rezhetjük be! Egyelőre vágy­álomnak tűnik csupán, hogy a háztáji földdel rendelkezők, kiskerttulajdonosok, kertba­rátok mindig akkor és ott kapják meg, amikor és ahol éppen szükségük lenne rá. V áradt Gyula, az Országos Vetőmagfelügyelőség megvei felügyelőségének vezetője mondta: a községi boltokban elenyésző mennyiségű és na­gyon kis választékú készlet áll a lakosság rendelkezésére vetőmagvakból. Jó lenne, ha a járási székhelyeken — ahol számottevő a forgalom — egy- egy, az igényeket legalább megközelítően kielégítő üzlet foglalkozna kerti magvak áru­sításával. Barcson például az ABC-áruház jó ellátást bizto­sít, viszont nem mondható el ugyanez Fonyódról és Marca­liról. A felügyelőség szakemberei a jövő héttől kezdve vizsgál­ják majd a boltokban, hogy a korábbi rendelésekkel össze­vetve milyen ütemben szállít­ják a magvakat. A jelenlegi tapasztalatok nem mutatnak kedvező képet. Kaposváron, az Ady Endre utcai vetőmagbolt­ban érdeklődtünk tegnap a forgalomról, s arról, hogyan tudják kielégíteni az igénye­ket. A boltvezető elmondta: még nem jött meg néhány paprikafajta magja, de nincs választék sárgarépa-, petre­zselyemmagból sem. Hiányzik a hagyma- és lucernamag is. Arról, hogy egy több százezer forint értékű szállítmány út­ban van, megérkezett az érte­sítés, az árut a jövő hét első felében várják. A késést okoz­hatta az időjárás is, hiszen akadoztak a szállítások, de fő­képp a csomagolás üteme be­folyásolja a rendelés teljesíté­sét. A kaposvári bolt vevőkö­zönsége nagyrészt vidékiekből áLL Tegnap délután például két-háromszáz érdeklődő for­dult meg itt, és sokaknak kel­lett azt mondani, amit mi is hallottunk: kedden vagy szer­dán itt lesz az áru ... Két — közgazdasági technikumot végzett — dolgozót könyvelői beosztásba, egyet bérelszámolói munkakörbe azonnal fölveszünk. Jelentkezés: a kaposvári áfész főkönyvelőjénél, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. (14437) & M. Temető

Next

/
Thumbnails
Contents