Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-21 / 17. szám
Röplabda W Újra dobogón a K. Dózsa Az, hogy a Kaposvári Dózsa férfi röplabda-csapata az NB II harmadik helyén fejezi be a bajnokságot, nem új. A kaposvári , lila-fehérek már évek óta ott vannak a bajnokcsapatok nyomában. Azt is rebesgetik: a kaposváriak igazában nem is akarnak pélHúzóerő lesz-e öt NB ll-es kosárlabdacsapat? helyen végHosszú éveken át a K. Táncsics jelentette a minőséget a somogyi kosárlabdasportban. Az NB I-et is megjárt együttes tavaly versenytársra lelt a K. Építőkben. A megye sportjának történetében most először lesz női NB ll-es csapata Somogynak, s ráadásul egyszerre kettő. A Fanyódi Petőfi és a Tanítóképző Főiskola végig egyenletes teljesítményt nyújtva harcolta ki a magasabb osztályban való szereplés jogát. Az utolsó pillanatban a férfiak csoportjában negyedik zett K. Gazdászt is besorolták a második vonalba. Öt másodosztályú együttese lett tehát Somogynak, ahol tavaly például még a megyei bajnokságot sem lehetett megrendezni az érdektelenség miatt. — Az öröm és a jogos megelégedés mellett milyen problémák elé állítja a megyei kosárlabdaszövetséget az új helyzet? — e kérdéssel kerestük meg a kosárlabdaélet irányítóit, Stettner János elnököt, Szíjártó Miklós elnökhelyettest és Mihályfalvi László titkárt. — Ez az eddigieknél lényegesen nagyobb kötelezettségeket jelent. 1977 mérföldkő lehet kosárlabdaéletünkben. A legfontosabb, hogy minden támogatást megadjunk ezeknek a csapatoknak a magasabb osztályban való helytálláshoz. A férfiak közül a Táncsics az idén is beleszólhat a bajnokságba. Az Építők a múlt évben szerzett annyi rutint, hogy most az első tíz között végezzen. A K. Gazdásznak viszont várhatóan nehéz harcot kell vívnia, hogy ne legyen kiesési gondja. A két női csapat közöl a fonyódiak — ha bátran küzdenek — a tizedik hely tájékán zárhatják az évet. A tanítóképzősökben is van annyi, hogy megkapaszkodjanak. A szövetség legsürgetőbb feladata a megyei bajnokság megszervezése. A két évvel ezelőtti 9 férfi és 7 női csapatból csak hírmondók maradtak. Az NB III megszűnésével három csapat ismét adott. Egyidejűleg előtérbe került az utánpótlás kérdése is. Az NB II-ben kötelező a serdülő- csapatok szerepeltetése. Ez a vidékiek közül egyedül a Fonyódot érinti, s így kevés költséggel sikerül majd egy városi jellegű serdülőbajnokságot indítani. Folyamatban van az iskolák és a sportkörök közötti kapcsolat megteremtése is, oly módon, hogy egy adott oktatási intézmény mindig ugyanannak az egyesületnek biztosítson utánpótlást. A szövetség távlati elképzelése szerint az évtized végére mind a női, mind a férfimezőny tizenhatos létszámú lesz a megyében. Ennék azonban feltétele, hogy már ebben az évben legalább 9—10 csapat nevezzen. Nincs elég játékvezető sem. ’’ebruárban tanfolyam indul, » erre már eddig is tíznél többen jelentkeztek. (Jelenleg E kép a sportág jelképe is lehet: nél magasabbra törekedni. mi16 játékvezetője van a megyének.) A szövetség is bővítésre vár. Meg kell alakítani a fegyelmi bizottságot, amely bajnokság híján nem működött. De nem volt versenybíróság sem. Nagyobb munka vár az ifjúsági, az edző- és a .játékvezető-bizottságra is. Sokkal több szakképesítéssel rendelkező edzőre lenne szükség. A közeljövőben rendezendő hagyományos Sió és Boglár Kupára hatványozottabb feladat vár: jó felkészülést kell biztosítson megyénk csapatainak. Most valóban minden alkalmat meg kell ragadni az ellenfelekkel való ismerkedésre, Jó lenne, ha a megyei szövetség is — ennek szellemében — kiemelten kezelné ezeket a kupákat. A kosárlabdaélet föllendítésére adva van most a . lehetőség Somogybán. Bízunk benne, hogy néhány év múlva ezt nem mint elszalasztott lehetőséget emlegetjük. J. R. dául a dobogó legmagasabb fokára állni. Azt vallják, hogy az NB I-nek Kaposváron röplabdában nincsenek meg a feltételei. (Vajon igaz ez?) Tavaly kíváncsian vártuk, 'hogy a Dózsánál az új helyzetben sikerül-e majd teljesíteni a régi szintet. Sok minden megváltozott ott; a legdöntőbb az volt, hogy Zóka Ferenc, a játékos-edző, most már saját szárnyaira bocsátva vezérelte a csapatot. Más sportágban, ha a volt játékostárs lesz a mester, bizony előfordul nem egyszer, hogy az oktató nem bír a régiekkel. Zóka Ferenc edzői rátermettségét azonban nemcsak szakmailag tudta bizonyítani, hanem pedagógiai téren is. A légkör semmit nem változott, s minden úgy ment tovább, mint amikor Gáspár István abbahagyta az első csapatnák Utólag vallják be a Dózsánál, hogy bizony csak titokban remélték a dobogós helyeit valamelyikét. Még a harmadik helyezést is! Aztán nagyon is biztos lett a bronzérem; különösen, mikor a kaposváriaknak a múlt évi bajnokságban — a Győri Dózsa— K. Dózsa örökös párharcban — első ízben sikerült a kaposváriaknak nyerniük Győrben. Igaz, hogy e ragyogó fegyvertényt néhány kisiklás is követte. Ezért is lett »csak harmadik« az együttes. — Persze, elsősorban azért, mert a fiúk szívesen vállalták a követelményrendszer terheit. A több munka nyomán javult sokat a támadásbefejezés, no meg a nyitásfogadás is jobban ment, mint korábban. Mégis dicséret illeti a fiúkat, hogy dacoltak a nehézségekkel és újra megszerezték a harmadik helyet — mondta Zóka edző. A siker kovácsait keresve sok az ismerős név. Hódosi, Páldi, Déri, no és a két Zóka fiú már »öregnek« számít a csapatban. Török, Sziklai, sót az ifjúsági válogatottságig eljutott Gelencsér sem újonc. Mészáros meg Károly azonban 76-os »termés«. A két fiatal teljes értékű harcos volt a lepergett bajnokságban. Hogy pontosak legyünk, meg kell említeni Witz István nevét is, aki — mint köztudott — már edzősködik a Vasas Izzónál. A bajnoki hajrában a női csapat trénere is beszállt s a döntő pillanatokban részt követelt magának a sikerből. Mert siker a múlt évi harmadik hely. Zóka Ferenc úgy mondja: a csapat sikere. EbBuús sérülése súlyos újabb diagnózisnál állapítják meg, hogy Buús mikor kezdheti újra az edzést. Az biztos, hogy a februári kupamérkőzéseken a kitűnő kapuivédő nem lesz ott a Rákóczi hálója előtt. Épp ezért a kaposváriak megkeresték a katonáskodó, de már a leszerelés előtt álló Hegedűs Péter parancsnokságát, s engedélyt kértek — és kaptak —, hogy Hegedűs a tervezettnél korábban kezdhessen dolgozni az edzéseken, illetve a csr/iat rendelkezésére álljon. A Rákóczi házatáján azonban bíznak abban, hogy a bajnokság kezdetére azért létrejön az egészséges Buús— Hegedűs párharc az 1-es számú mezért. A Kaposvári Rákócziról adott hét eleji beszámolónkban említettük: Buús György nem tud edzőni társaival. Az őszi idény legjobb NB I-es kapusa derékbántalmakról panaszkodott; az egyik gyakorlatnál ugyanis — a tornatermi munka során — megrándult a dereka. Legalább is így látszott az első pillanatban. A gondosabb orvosi vizsgálat, sajnos, nem egyszerű rándulást állapított meg. A gerincporckorongnál mutatkozott a baj. Ez okozza a kapus nagy fájdalmait. Jelenleg Buús szinte mozdulatlan fekvésre »ítéltetett«. Ez várhatóan három hétig lesz számára kötelező. Majd az Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy autómentő-szolgálatunk megkezdte munkáját XIV. sz. Autójavító Vállalat, Kaposvár, Vár u. 16. Telefon: 13-568 ben azonban részes a már említett szakvezető, sőt a szakosztályban amolyan »mindenes« szerepet betöltő intéző, Buzsáki István is. Azóta már a Dózsánál sem a múlt évi bajnokság, meg a különböző hazai és nemzetközi kupákban (Eszéken például kupagyőztes lett a Dózsa) elért siker részleteit boncolgatják. Ma már a jövő építése az elsődleges. Szerencsére a régi mederben folyik a szakmai munka, amelyet csak egy pillanatra zavart meg, hogy két kulcsjátékos fölvetette a távozás gondolatát. A végén, amikor az átigazolási időszak befejeződött, pont került a dolog végére, s mindenki maradt. Ez így is van rendjén. Kár volna megbolygatni a Dózsa egyre inkább összekovácsolódó, megfiatalított csapatát. Az sem baj, hogy nem voltak látványos igazolások a lila-fehéreknél. Kívülről úgy tűnik, hogy tán magát a szakosztályvezetést kellene még szélesebb alapokra helyezni. Ez esetben az edző még jobban a szalon ai irányításra tudná összpontosítani erejét. Ismételjük: a röplabdacsapat harmadik helyezése jó. Azt azonban mégsem fogadhatjuk el örökérvényűnek, hogy az előrelépésnek még a gondolatával sem foglalkoznak Somogy megye legnagyobb, legtöbb szakosztályt foglalkoztató egyesületénél. A középszerűségbe való belenyugvás egyébként nem is veszélytelen a sportéletben. K. S. A röplabda NB n férfibajnokság: nyugati csoportjának végeredménye: 1. Sz. Styl M 23 7 70- 7 47 2. K. Lombik 24 21 3 ©4—14 45 3. K. Dózsa 24 17 7 60-34 41 4. Ü. PEAC 24 35 9 51-42 39 5. Gy. Dózsa 24 15 9 54-41 39 6. BKV Előre 24 11 13 45-51 35 7. B. Vegyész 24 11 13 40-48 35 8. Steinmetz 24 10 14 41-52 34 9. Pécsi VM 24 10 14 39-53 34 10. Közg. Egyet. 24 7 17 31-61 31 11« Z. Építők: 24 © 18 ?4-5£ 30 12. Tabi MSC 24 5 19 30-61 29 13. Sz. Építők 24 5 19 24-63 29 Ma közzéteszik az NB 1 sorsolását Az MLSZ-ben már hetek óta dolgoztak a tavaszi labdarúgó-program kidolgozásán. Az NB I műsorát természetesen nagy mértékben meghatározza a válogatott csapat tavaszi kötelezettsége. Már csak azért is, mert ez év tavaszán válogatottunk a világ- bajnoki döntőbe jutásáért kell, hogy harcoljon. Mielőtt véget érne a legjobbak bajnoksága, az is eldől, hogy csapatunk ott lesz-e Argentínában, vagy sem. Tegnap véglegessé vált az élvonalbeli labdarúgók műsora. Az MLSZ ma, pénteken teszi közzé. Mi a szombaton megjelenő lapunkban közöljük a labdarúgó NB I tavaszi sorsolását. Kulcsmásolás a siófoki Sió Ipari Szövetkezet új szolgáltatása. Műhely: Siófok, Széchenyi u. 6/a. (a barkáicsbojtnál) B (14428) JANUAR 21 PÉNTEK Ágnes A várható időjárás: Borult idő — ismétlődő, elszórt, általában gyenge havazással. Erősen párás, helyenként tartósan ködös levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában plusz 1 és mínusz 4 fok között lesz, északkeleten kevéssel mínusz 5 fok alatt. A távolabbi kilátások (keddig) : Időnként megnövekvő felhőzet szórványos havazással, a jövő héten esővel. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 5—10, később plusz 1 és minusi 4 fok között alakul. — Ma utazik el Kaposvárról az a 35 tagú szovjet csoport, amely a Volán. 13. sz. Vállalat Utazási Irodájának vendégeként töltött három napot a megyeszékhelyen. A turisták szakmai programon is részt vettek a Ka-HybnáL — Több mint 200 ezren tekintették meg tavaly hazánk egyik legszebb barokk műemlékét, a fertődi Esterházy- kastélyt. A hazai turistákon kívül 54 országból érkeztek ide látogatók. — A VI. diákparlament, amelyen hazánk középiskolás ifjúságának küldöttei tanácskoznak majd közös gondjaikról, feladataikról, január utolsó napjaiban ül össze Pécsen. A parlamenten mintegy 300 küldött vesz részt. — Fölfedezték a legrégibb héber ábécét — egy háromezer éve készített agyagcsé- répen. Eddig »átsiklottak rajta« a szakemberek, most is egy diák figyelt föl rá. A Tel Aviv közelében talált cserépdaralb felirata legalább 200 évvel »idősebb« az eddig ismert legrégibb héber írásoknál. — Havanna didereg. Bármily furcsán hangzik is: a trópusi éghajlatú város két nap óta fázik; tegnap hajnalban már (plusz) hét fokra hűlt le a levegő. — Öt kategóriában 135 alkotással jelentkeztek a magyar filmesek a miskolci fesztiválra. Az előzsürizést február végéig Budapesten végzik. B Kodály Vonósnégyes sikere Nagy sikerű hangversenyt adott Londonban a Kodály Vonósnégyes. A fiatal magyar művészek a Purcell Roomban léptek föl. Haydn, Kodály és Brahms egy-egy vonósnégyesének bemutatása után a hosszan tartó tapsnak engedve ráadásként egy rövid Bartók-darabot is eljátszottak. A szakkritika elismerően ír szereplésükről. — Dunajevszkij Arany- völgy című nagyoperettjét mutatja be ma este a Déryné Színház a barcsi művelődési központban. — Fóliasátort újabb két hektáron épít az idén a barcsi áfész zöldségtermesztő szakcsoportja. így már 12 ezer négyzetméteren termelnek primőr zöldséget. — Bárányt 116 ezret adtak el egy év alatt a Kaposvári Húskombinát sántosi gyűjtőállomásáról. 75 ezret vittek exportra, továbbtenyésztésre pedig csak 11 ezer jerkét vásároltak a somogyi gazdaságok. — Már megkezdték a húsvéti füstölt sonka gyártását a zalaegerszegi húsgyárban, Az idén 1100 mázsányit állítanak elő. A mai ügyeletes: Bíró Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. 15 évvel ezelőtt, 1962. január 21-én halt meg — 67 éves korában — Buzágh Aladár kémikus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kétszeres Kossuth-díjas. A budapesti műegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, majd a tudományegyetemen 1921-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1919-től az egyetem II. számú kémiai intézetében dolgozott. 1926-tól hosszabb időt töltött — előbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal — német egyetemeken. Hazatérése után az egyetemen oktatott, 1946-tól mint a budapesti Tudományegyetem kolloidkémia és kolloidtechnológia tanszékének professzora. Főleg a szolok (a kolloid oldatok) stabilitásának és az elektromos kettős réteg szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Nevéhez fűződik Ost- wald—Buzágh-féle üledékszabály és a szolstabilitás kontinuitás elméletének megállapítása. MÓV-közleménv Értesítjük az érdekeltei«*: hogy esedékes a közalkalmazottak, nemzeti gondozottak, a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetettek és igényjogosult családtagjaik, valamint a 100, Illetve 75 százalékos hadi- rokkantak ffeláru menetjegy váltására jogosító fekete színű, a vak hadirokkantak és kísérőjük díjtalan, illetve 50 százalékos mérséklésű utazási kedvezményre jogosító — sárga színű — arcképes igazolványának érvényesítése az 1977. évre. Az igazolványok általános érvényesítését a MÁV 1977. február 1-én kezdi és 1977. március 31-én fejezi be. Az Igényjogosultak az Igazolványok érvényesítését csak a munkáltató útján Igényelhetik. — Szlovák tájházat rendeznek be az idén Kiskőrösön. Bács-Kiskun megyében ez lesz a harmadik nemzetiségi múzeum. Baján, pedig a régi bunyevác életmód bemutatását tervezik. — Zöldségtermelő iskola- szövetkezetei hoznak létre egy állami gazdaság és egy áfész támogatásával a zalaegerszegi általános iskolák, a gyakorlati oktatás keretében. — Elfogta a rendőrség — a lakosság bejelentése alapján — a Tv legutóbbi Kék fény adásában bemutatott, csalás alapos gyanúja miatt körözött, 40 éves Kónya Já- nosné fogialkozásnélkülit. Őrizetbe vétele után a rendőrség folytatja az eljárást. A lopás alapos gyanúja miatt körözött 31 éves Darányi Pál- né foglalkozásnélkülí az adás után önként jelentkezett a rendőrségen. — Bántalmazta a jegykezelőt a Gyékényes felé induló személyvonaton a 21 éves, Somogy udvarhelyi Dómján Rudolf. A Kaposvári Járás- bíróság 6 hónapi szigorított börtönbüntetésre ítélte, egy évre pedig eltiltotta a köz- ügyektől. Elrendelték, hogy egy korábbi, próbaidőre felfüggesztett büntetését is töltse le. A vádlott és védője föllebbezett. — 79 holttestet emelték ki a roncsok alól az ausztráliai Sidney közelében kedden történt szerencsétlenség színhelyén; 81 személyt kórházba kellett szállítani.