Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
A mozgósításban legyen verseny Sajtótáj éh oztató a közművelődési törvényről ' X közművelődési törvény végrehajtásából adódó feladatokról és lehetőségekről tartott sajtótájékoztatót tegnap a Parlamentben dr. Pozsgay Imre kulturális miniszter. A sajtótájékoztatót dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke nyitotta meg. A miniszter bevezetőben emlékeztetett az 1974-es párt- határozatra, s a közművelődésről szóló minisztertanácsi határozatra, amelyek mintegy alapul szolgáltak a közművelődési törvény megalkotásához. Az új jogszabály —mint ismeretes — nemcsak ,a különböző intézményekre és szervezetekre, hanem valamennyi állampolgárra vonatkozik. A szellemi élet munkásainak — csakúgy, mint a termelésben résztvevőknek — saját területükön kell végezniük kulturális tevékenységüket, s az eddiginél jobban ki- . használni lehetőségeiket. Ehhez szívós, kitartó munkára van szükség, amely csak akkor lehet eredményes, ha abban mindenki résztvesz. A közművelődési törvény megszületésével művelődési, kulturális programot kapott a társadalom, amelynek tagjai előtt a kulturálódás lehetőségei adottak. A törvény és a végrehajtásáról szóló rendelkezés állami feladatként szabja meg a közművelődési tevékenység irányítását és a feltételek megteremtését. Ez nem jelentheti a közművelődési tevékenység »államosítását«. Ellenkezőleg, az államnak ebben az a szerep juthat, hogy felszabadít minden olyan energiát, feltár minden olyan lehetőséget, amely a társadalmi szervezetekben, a különböző intézményekben és mozgalmakban rejlik ahhoz, hogy műveltebb, kulturáltabb legyen a társadalom. Fontos feladatként jelölte meg, hogy jobban, okosabban és céltudatosabban gazdálkodjunk a közművelődés céljaira rendelkezésre álló anyagi eszközökkel. Sok esetben jogosak a panaszok a szűkös anyagi lehetőségek miatt. Számos helyen viszont e lehetőségekkel is pazarlóan, rosszul gazdálkodnak. Súlyos pazarlás például, ha olyan helyeken hoznak tető alá nagy költséggel kulturális intézményeket, ahol nincs szükség rájuk, s ezért kihasználatlanok. Hasonlóan rossz, hibás gyakorlat, hogy különböző szervezetek mintegy egymással versenyezve hoznak létre »saját« művelődési intézményeket, jóllehet ilyenek az adott lakóterületen rendelkezésre állnak. Ehelyett inkább a lakóterületeken élők mozgósítására, a művelődési házak jobb, teljesebb és tartalmasabb kihasználására kell fordítani az erőket. Dr. Pozsgay Imre szólt arról, hogy tervezik a hivatásos népművelők bérének emelését az V. ötéves terv időszakában. Az újságírók kérdéseire válaszolva kiemelte: a közművelődésben fontos szerepei; tölt be az amatőr művészeti mozgalom, amely akkor felel meg hivatásának, ha feladatait elsősorban a helyszínen, saját szűkebb közössegében oldja meg. Erőfeszítéseket tesznek a kutatási kapacitás jobb kihasználására, a kutató munka összehangoltabbá tételére. Fontos feladat a munkásművelődés megteremtése, a szocialista brigádok tevékenységének tartalmasabbá tétele — hangoztatta a továbbiakban. Ebből jelentős részt vállalnak a szakszervezetek, amelyek azonban bekapcsolódhatnak a lakóterületi kulturális tevékenységbe is. A szakszervezetek és a KISZ érdekképviseletének a kulturális életben is tükröződnie kell. A szocialista országok integrálódási folyamatában a szellemi élet munkásai aktívan vesznek részt, örvendetes jelenség, hogy mind több kulturális, tudományos egyezményt írnak alá a szakemberek cseréjéről, más ország kultúrájának megismeréséről. Bemutató előtt A vállalkozóra vállalkoztak Busa Pestre Halászó horgászok l A horgászegyesü letekn él az utóbbi években tapasztalható törekvés: tudományos alapon telepíteni és nevelni a halakat. Ez pedig lehalászással jár. Hogy azután a tudomány eredménye megfelelő mennyiségben és összetételben fickándo- n zik-e a hálóban, ez már az , | j érem másik oldala. Egyszóval a törekvések szépek. Az időjárás azonban sehogyan sem igazodik ezekhez. Már a havat emlegettük a napokban, amikor kint ücsörögtünk a Kaposvári Húskombinát sporbhorgász-egyesületének bérelt tava mellett. Borús, nyirkos idő volt, felhők nyar- galásztak az égen. — Hát ezért nem! — bökött a homlokára az egyik horgász, a hálóban látott hét-nyolc kilós, hatalmas amurok, busák láttán. — Hát ezért nem fogtunk mi itt elég pontyot! Vártuk a kapásokat éjszakákon át... A hálóban csak mutatóban látni pontyot, a horgászok »legigazibb« halát. Egy-két darabot azért visszadobnak, vaskos, szép jószágok. De a busák! Amikor a kád mellé értünk, amelybe összegyűjtötték, azután vékákba merve a mázsára szállították az Ázsiából ideszármazott halakat, valóban tátva maradt a szánk. Hetven-nyolcvan centiméteres példányok püfölték egymást kéttenyérnyi farkukkal, s láttunk olyan kis halat is, amelyik éppen egy ilyen csapkodó farok közelébe került Tíz métert repült a pofontól. Ha ekkora halak vannak ebben a Kaposvártól alig egy kilométerre lévő tóban — és mennyi! —, akkor nyilván jól gazdálkodott az egyesület. Mondjuk okosan, ha nem is tudományos alapon. Csakhogy az elnök halkan, inkább a bajusza alatt mormogva azt mondta, hogy a busák négy évvel ezelőtti betelepítése meggondolatlanság volt. Ezt nem ör- kritikának szánta: akkor még nem ő volt az elnök. Pár évvel ezelőtt még teljesen »benőtte a virág« a néhány hektáros tó vízét. Fölöttébb nagy gondot okozott ez a horgászoknak, ám egyszer csak elkezdtek nőni — rengeteget enni — a busák. Ma már xpentes a víz a hínártól és a vízinövényektől, viszont akkorák a busák, hogy a nád sem állja velük a versenyt: erre is 6ort kerítettek. Időszerű volt elhatározni a lehalászást és az ezt követő nagytakarítást — a mór megtette a kötelességét, a mór mehet alapon. Huppanva zúdulnak a fonott vékákba, akkora a szájuk, mint egy vizespohár. Józsinak szólítják a többiek azt a fiatalembert, aki a hálóban tocsog combig érő csizmában a halak között, s ahogy öregedik a délután, úgy ke- peszt mind nagyobb rutinnal mentőjével a busák után. Húsz mázsát mert ki ezen a napon. Egy-egy nagyobb példány — helyesebben: még nagyobb példány — láttán azért az ő sok pontyot megért markáns arca is »felboldogul«. Hogy miért került ebbe a riportba? Mert halakon kívül a szöget is a fején találta. A munka végeztével ugyanis megkérdezte: osztalék lesz? Ezzel ugyanis oda értünk, hogy mi lesz a lehalászott busákkal? A húskombinát dolgozói arra számítottak, hogy bizonyos mennyiséget az egyesület bevisz az üzembe, és ott jutányos áron eladja a munkatársaknak. Csakhogy kinek kell egy hétkilós, száraz húsú hal? Egymás között felosztani — tisztítás előtt — nem lehet, s ha mégis lehetne, ki viszi haza a fejét? Így azután — legalábbis egyelőre — busa nélkül maradtak a húskombinát dolgozói, bár nem hiszem, hogy különösebben búsulnának miatta. A halakat elvitték a fővárosba. Eredetileg társaságot is szántak melléjük — öt mázsa harcsát, hogy a vevő kapjon az árun —, de az ugyancsak nagyra nőtt bajuszosok ravaszul meghúzódtak a tüskök tövében, vagyis elkerülték a hálót. Ez pedig nagy mértékben rontotta az üzlet esélyét. Végül is negyvenezer forint bevétel lett a busák utolsó útjának vége. A másik kérdés a horgászoké volt — ők ugyanis osztalékra nem számíthattak: —: mi lesz a lehalászás után, mert csak kevés fogas és néhány ponty maradt a vízben. Kérdésük összefügg a busák eladásával, ebből ugyanis az egyesület 100 ezer forint bevételt remélt. A pénzt haltelepítésre fordítják. összegezésképp: a busákat okkal . telepítette az akkori egyesületi elnök a tóba, mert csak így lehetett a vizet a sok növénytől megtisztítani. Nem kellett egyetlen forintért sem takarmányt vásárolniuk annak érdekében, hogy ezek a kitű nó sporthalak ekkorára nőjenek. (Igaz viszont az is, hogy a bőséges természetes táplálék miatt fanyalogva kerülgették a horgászok csalijait, s nem is igen tudnak nagy fogásról. Illetve egyről: annak is a hasi uszonyába akadt a horog — véletlenül!) A lehalászást is el kellett határozni, mert megkezdik az intenzív halnevelést. Ezt mindenképpen szeretnék megvalósítani, s ebben a szándékukban érdemesek a MOHQSZ támogatására. Kutatóintézettől kértek szaktanácsot, pénzt gyűjtenek a várható eredmény reményében. Sok ember jár ide, sok horgásznak teremtik meg a kulturált és pihentető, ugyanakkor játékos izgalmaival csábitó ki- kapcsolódás lehetőségét. Remélhetőleg most már lesznek »potykák is. Mészáros Attila 1974. november elsején egy érdekesen kemény tévéjáték került képernyőre. David Storey színpadi művének adaptációja Az öltöző. Tímár Bélára, Haumann Péterre, Pong- rácz Imrére, Szilágyi Tiborra Inke Lászlóra emlékszem: egy rögbimérkőzés története, szokatlan látószögből, mondhatni a visszájáról. Az öltözőhangulatot áttöri valami általános érvényű, a társadalmi helyzetből adódó konfliktus- sorozat. * A kaposvári Csiky Gergely Színház pénteken este mutatja be David Storey A vállalkozó című drámáját. Babarczi László főrendező a darab színre állítója mondta: — Storey az úgynevezett »dühöngő ifjúság« második nemzedékének tagja. Nehéz testi munkát végző fiatalból érett íróvá. A vállalkozó című drámájához is átélt élményanyaga lehetett, hiszen dolgozott cirkuszi méretű sátrakat építő cégnél is. Bizonyos társadalmi ünnepeket az angol középosztály nem lakásméretek között tart meg, hanem erre a célra sátrat fe- szíttet. A sátor tehát egyfajta társadalmi állapot jelképe. A darabban a maga valóságában felépül egy ilyen sátor, majd az esküvő végén lebontják. Közben, ha lenne, azt mondhatnám: pereg a cselekmény. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű...' Ne is áruljunk el többet! Arról viszont érdemes beszélni, hogy a színészek valódi sátrat építenek majd. Najmá- nyi László vendégként tervezte a díszletet. — A Pécsi Nemzeti Színháztól kértek át, ez itt a harmadik munkám. Az Egy csepp méz és A szabadság első napja című drámák díszleteit terveztem eddig a Csiky Gergely Színháznak. Itt különleges a helyzet; ki kellett találnunk a szövegből, milyen ez a sátor. Aki Najmányl Lászlóban írót is azonosít, nem téved. Szerepelt az Eső a szilfák levelén című novellaantológiában. Forgatókönyveket is ír, de ha valaki megkérdezi: mi a foglalkozása, ennyit mond — mérnök. 1 Az esti próbán még vibrál a levegő az idegességtől: nem érkezett meg a tahi gyárból a sátor. A jelzés-díszletben DánKoltai Róbert és Helyey László ffy Sándor, Helyey László, Vajda László, Koltai Róbert Rajhona Ádám, Fekete Gizi. Mihályi Győző, Kiss István, Balázs Andor, Mészáros Joli, Farkas Rózsa, Galkó Bence próbál. L. I* A!fnalermesztés és állattenyésztés Érdeklődésre számot tartó könyveket jelentet meg a közeljövőben a Mezőgazdasági Könyvkiadó. Víg Péter szerkesztette Az almatermesztés technológiai modelljei című kötetet, mely az adott üzemi körülmények között legkedvezőbb telepítési technológiai és jövedelmezőségi megoldások kiválasztásához nyújt hathatós segítséget. Bizonyára örömmel lapozgatják majd a szakemberek az Állattenyésztés című háromkötetes művet is, mely minden lényeges tudnivalót részletesen közöl, s tulajdonképpen az Állattenyésztési Enciklopédia utóda. Horn Artur szerkesztette. Harmadik, átdolgozott kiadásban lát napvilágot a Baromfiegészségtan című 520 oldalas munka s első ízben kerül a pultokra Bálint Andor könyve, A növénynemesítés alapjai, mely a nemesítés genetikai élettani alapjaival, a nemesítő munka módszereivel foglalkozik. A dohány nagyüzemi termesztése című szakkönyv viszont útmutatást ad 1 a hagyományos és az új fajták termesztéséhez előfeldol- gozásához, szárításához, a termés kezeléséhez. Márk Gergely Rózsák zsebkönyve címmel publikál a Mezőgazdasági Könyvkiadónál értékes tájékoztatást. Pósfai H. János Hontalanok zsákutcá n Hárman az ár ellen Latina és Padriciano között nemcsak a távolság nagy, a különbség is. Háromszor any- nyian laknak itt a hajdanvolt laktanyában. A lágerőrség és a láger vezetői gondosan elkülönítik a nációkat. Vigyáznak, hogy egy szobába egy nemzetiségiek kerüljenek. A veszekedéseket így sem tudják megakadályozni. Éjszakánként gyakran veri fel sikoltozás a tábor csendjét. A szobákból vad dulakodás hallatszik, a lágerőrök futásától hangos az udvar. * 1 — Padricianóban még talán normálisabb az élet — emlékezik Pajor Mihály. — Ott még a kosztra is gondosabban ügyelnek. Latinán azonban már teljes a kiszolgáltatottság. Csakhamar rájöttünk, hogy az olaszok jól keresnek ezeken a lágereken. Az amerikaiak pénzelik, de a csóró menekültek nem sokat látnak ebből. Ezért is vannak a balhék. Latinán felére csökken minden pocsékabb a koszt, egyetlen, ami megmaradt, hogy Amerikából származó, használt cuccokból válogathatunk. November végén már hideg van, melegebben kellett öltözködnünk. 1 — Említette a’ veszekedéseket. Miért veszekedtek? — Legalább tizenhatféle náció élt együtt a lágerben. A jugók, a lengyelek, az albánok a görögök és a románok mindig veszekedtek, ha volt rá okuk ha nem. Olyan nap nem volt, hogy a lágerőrök ne használták volna a gumibotot. — Mivel teltek napjaik? — Eleinte egymást érték a kihallgatások. Akik még nem voltak katonák, azokkal, mondjuk, kevesebbet törődtek. A katonaviselteket mindennap vitték valahová. Egy haver mesélte — Ignéczi Imrének hívják, Nyíregyháza mellől, egy kis faluból disszidált —. hogy térképeket raktak eléje. Katonai objektumok voltak rajta. Faggatták ismeri-e őket. Meg, hogy ki volt a parancsnoka a seregben. Meg ilyesmiket. Amikor engem kihallgattak, azt kérdezték tőlem, ki volt itthon a főnököm. Hirtelen nem jutott eszembe. Míg gondolkoztam azt kérdezi áz egyik férfi: nem ... bácsi? És megmondta itthoni főnököm nevét. Elhűltem. Honnan tudhatja? * .Csakhamar rájöttünk arra is, hogy beépített spiclik élnek közöttünk. Többnyire az isztriaiak voltak a besúgóik, akiket az ismert határincidensek után szinte a tenyerükön hordtak az olaszok. Egyik-másik magyarul is beszél. — Hogyan lehet tovább jutni Latináról? 1 — Egy-egy kivándorlási akcióra sokat kell várni. Hónapokat, néha félévet Közben jönnek toborozni innen-onnan. A 18—23 éveseket a Dél-afrikai Köztársaságba viszik. A szakképzetteknek és a katonaviselteknek többet ígérnek. Hajcsárok vagy zsoldos katonák lehetnek a négereknél. — Magának hogyan sikerült? — Én a Caritas útján szerettem volna Svédországba kijutni. Szalai János Nyugat- Németországba igyekezett mert valahol ott élnek a rokonai. A kérésemet elutasították. Akkor határoztam el hogy mindenképpen megszököm. A lágerben megismerkedtünk Marton Imre 34 éves fiatalemberrel, aki Kondorfáról disszidált már régebben. Az ő vezetésével szöktünk meg Latináról, december 2-án. ' Pajor Mihálynak ekkor még tartott a pénze. Szálait is Martont is ő pénzelte. Szállásról, útiköltségről, ételről italról ő gondoskodott. Az első útjuk Rómába vezetett látni akarták a Szent Péter teret. Azután sok viszontagsággal átszöktek Ausztriába, így jutottak el Salzburgig, majd tovább. A Salzach folyó vasúti hídján gyalog mentek át az NSZK-ba hogy vonattal folytathassák útjukat Münchenig. Itt ölelkeztek össze utoljára SzalaivaL ' kartonnal Pajor Hamburgba utazott, ahol az éjszakát egy váróteremben töltötték. Amikor elunták magukat, csavarogtak a városban. Az igazoltató őrszem bekísérte őket, de miután nem találták őket a nyilvántartott bűnözők listáján, továbbmehettek. Pad- burgnál átszöktek a dán határon és este már Koppenhágában, a Hotel Vikingben hajtották álomra a fejüket. December 6-án hajó vitte őket Malmőbe, Svédországba. Itt azonban csak annyi idejük volt, hogy pénzt váltsanak, a rendőrség elfogta őket s rabszállító kocsival érkeztek vissza Koppenhágába. A letartóztatás okát senki nem közölte velük, Pajor Mihály itt, a börtönben döbbent rá végleg, hogy helyzete kilátástalan. Marton Imrével nem találkozott többé, hiába kérte, hadd beszéljen vele nem engedték. A kihallgatásaihoz is külön tolmácsot szereztek. A börtönőr tanácsolta: maradjon Dániában, Margit királynőtől kérjen letelepedési jogot. Rokkantságára tekintettel talán méltányolják. Pajor azonban Svájcba akart visszajutni. öt nappal karácsony előtt közölték vele: ha akar, visz- szatérhet hazájába. Nem emlékezik sírt-e akkor. Ezer svéd koronáért repülőjegyet váltott, s Koppenhágától Budapestig már nagyon rövidnek tűnt az út. Kifosztva, kiábrándulva tért vissza. Idehaza ^ü- lei testvérei várták. Amikor beért a faluba, éppen harangoztak ... * (Folytatjuk.)
