Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-29 / 307. szám
A somogyi szellemi tőke BŐSZÉNFAI ÚT A somogyi ipartelepítés lendülete, a mezőgazdaság mélyreható változásai közben nem sokat beszéltünk arról, hogy e fiatal üzemekben és az egyesült gazdaságokban milyen sok új, többségében ifjú szakember talált munkát. Mérnökök, közgazdászok, technikusok, agrárszakemberek jöttek a megyébe. A bőivülő iskolai oktatás pedig sok tanárnak adott állást, kenyeret. Modem gondolkodású, korszerűen képzett szakemberek ők. Egy-egy kísérleti műhely, gyártmány- fejlesztési és szervezési osztály megannyi alkotóközösség, kísérletező kedvű szellemi műhely. Ide áramlanak a legfrissebb műszaki és közgazdasági információk, a szakirodalom újdonságai, itt nyer végső formát egy-egy jó ötlet és érik újítássá, műszaki újdonsággá, s válhat új állattenyésztési vagy növénytermesztési rendszerré. A megye az utóbbi tíz év sprán .számottevően gyarapodott szellemiekben is. Több lett Somogy szellemi tőkéje, életünk és munkánk minőségét nagyban befolyásoló gondolkodásbeli ereje. Gyárak, gazdaságok — néhány ezer ember — életét, munkáját szervezik és »oltják be« hatékony módszerekkel. Keresik a piac fehér foltjait, s döntenek arról, mit érdemes gyártani, termelni. Forr és pezseg Somogy szellemi élete. Állandóan változik a megye műszaki kultúrája, művészeti élete, oktatási és közművelődési tevékenysége. Vajon ez a szakadatlan újat kereső magatartás kimerítette-e a megyében az összes lehetőségét? Nehéz kérdés. A gondolat erejét egzakt eszközökkel mérni nem lehet Fonák helyzet Pedig alapos közgazdasági kutatások, szociológiai fölmérések — az úgynevezett oktatásgazdaságtan — tanúsága szerint a gazdasági és a társadalmi élet fejlődésének, dinamizmusának hatóerejét az egyes folyamatokat átfogni képes, »kiművelt emberfő«-k munkája jelenti. A mind több, el- mélyülten munkálkodó, ötletgazdag ember nagy hasznára van a vállalatnak, a gazdaságnak. Tudják ezt jól Somogybán is. De rendben van minden őzen a téren? Nem bizonyos. Ha a Ka-Hyib vállalkozást az egyedülálló tulajdonsággal rendelkező hibrid sertés gyors »karriérjét«, nemzetközi hírét tekintjük, akkor elégedettek lehetünk. A hibrid sertés genetikai programja megyénkben született, s elterjedésében nagy szerepe volt a széles körű állattenyésztési hagyományokkal rendelkező somogyi gazdaságoknak is. A Ka—Hyb azonban — sajnos — egyedüli példa.. Feltűnő,, hogy a megye vállalatai között milyen kevés a gyártási együttműködés. Akad olyan vállalat, amelyik Debrecenben, Miskolcon talál magának partnert, pedig talán ilyen a szomszédban is akadna. Néhány éve egy okos terv született^a cukorgyár, a budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyára és az épülő tej gyár közös energiarendszerének megvalósítására. Minden előnyé - mellett nem lett a tervből semmi. Napjaink mezőgazdaságában szaporodnak az egyes termelési rendszerek. Előnyük nyilvánvaló. Az átlaghozamok a legmodernebb agrotechnikai eljárások és gépek alkalmazása következtében jóval magasabbak a szokásosnál. Sok somogyi gazdaság is részt vesz e rendszerekben — bábolnai IKR, KITE sib. —, érdekeik ezt diktálják. Ha a rendszer előnyös a tagszövetkezetnek -gazdaságnak, kétszeresen előnyös a rendszergazdának. Vajon miért nincs Somogybán rendszergazda? Más szövetkezetek, gazdaságok ennyivel okosabbak volnának? Aligha. Talán inkább a merészség, a vállalkozói kedv hiányzik. Pedig a gyors helyzetfölismerés bőven kamatozik — ez már régi igazság. Ismeretes, hogy akik elsőnek kezdtek szakosított állattartói telepeket éoíteni, 70 százalékos állami támogatást kaptak. Akik később vágtak bele, már csak 50, a sokáig habozók pedig mindössze 30 százalékos támogatást vehettek föl. Soha nem volt igazabb a szólás: Az idő pénz! A jelenlegi tervidőszakban igen sok közgazdasági föltétel megváltozott, módosult. A hatékonyabb gazdálkodás, a tartalékok feltárása és mozgósítása nemcsak az üzemekre, a munkapadok és gépek mellett dolgozókra vonatkozik. Fokozottabb mértékben áll azokra, akik a gyárak, gazdaságok dolgozóinak munkáját szervezik, keretbe foglalják. Mert — véleményünk szerint — a somogyi szellemi tőke, ha ösz- szevetjük lehetőségeivel, ma nem annyira mozgékony, hatékony, mint amilyen lehetne. Csupor Tibor „Osszebékiiltek a népek Teknőben fekszik ez a köz- t A harmadik? Eljár Szigetvárség. A Rózsa-hegy, az Örömhegy, a Hanicz-domb aljában olyan a szigetvári út magasságából, mintha nem is igazi lenne, hanem istengyerekek játékkockáiból épített mesefalu. Pedig: »Nem mese ez gyermek!« Kemény életet követelő település, úttalan község. De nem kiúttalan! S az az évtizedek óta áhított kövesút épül már! Igaz, a határidő elmúlt, de mégiscsak meglesz: ez maga a bizonyosság. Akkor majd megszűnik itt a térdig érő sár, és nem kell egyetlen gyermeket váró fiatalasszonynak sem félnie: kiévnek-e vele a műútig, hogy elszállíthassák a szülőd otthonba. Altkor majd nem érkezik sárosán a boltba soha a kenyér, amelyet ebben a faluban különösen becsben tartanak, hiszen olyan nehezen teremtették meg a mered?!? zselici dombok. Nem agonizáló település ez mégsem: mindig több gyerek születik, mint ahány öreg költözik ki a domboldali csöndes helyre. Hetvenöt éves a napközi sztéMsegss rossz 1883-ban néhány budapesti iskolában úgynevezett melegedő szobákat bocsátottal? azoknak a gyermekeknek a rendelkezésére, akiknek iskola utáni felügyelete teljesen megoldatlan volt. Nagy dolognak számított ez abban az időben, még akkor is, ha meggondoljuk, milyen kevesen jutottak be ide, és hányán ténferegteí? az utcán aki?or. és még jó néhány évtizedig. A szobákat később nemcsak melegedőhely- neű? használták, hanem foglál- kozásokat tartottak a gyermekeknek, megpróbálták hasznosan eltölteni az időt. Tulajdonképpen ez volt a napközi őse. Annak a napközinek, amely igazi igényekkel az utóbbi harminc évben találta szemben magát, amikor a nők tömeges munkavállalásával egyre nagyobb társadalmi szükségszerűség lett a gyermekek iskola utáni elhelyezése, étkeztetése, tanulásának biztosítása. Budapesten az idén több mint hetvenezer tanuló jár napközibe — az általános iskolásoknak 49 százaléka —, Somogybán 12 249 gyermek, 319 napközis csoportban. A napközis gyermekek elhelyezéséről, a napközi otthonosságáról sok szó esik, nem is mindig dicsérő módon. Egy napközi otthonos csoportra negyven tanuló jut. Ez mindenképpen sóik, különösen ha meggondoljuk, hogy milyen nagy követelményeket állít a tanterv és az élet a napközik elé. Igaz, ez az intézmény már régen nem gyermekmegőrző, még csak nem is étkező- és tanulóhely, de még nem eléggé otthon. Sem a somogyi, sem más megyei napközik nincsenek ezen a fokon. Kaposváron vannak olyan napközis konyhák, amelyek kihasználtsága háromszáz százalékos... És még ilyen körülmények között sem jutott be több mint kilencszáz gyermek, ahogy legutóbbi ülésén a pedagógus- szakszervezet megyei bizottsága ezt megállapította. A zsúfoltság mellett vannak még olyan körülmények, amelyek ugyancsak hozzájárulnak ahhoz, hogy a napközi otthoni ne tekintsük- otthonnak. Nagyon kevés iskolában van például napközis terem. A gyermekek ugyanabban az iskolapadban ülnék reggeltől estig, egy tanár felügyeletével, aki rendkívül nehéz helyzetben van. Segíteni kell a másnapi felkészülést — külön-külön kellene foglalkoznia mindenkivel —, de hogyan tegye ezt dolog napközis tanárnak len ni, pedig aki csinálja, tudja hogy a legnehezebb munkák egyike. A fiatalok általában kényszerűségből vállalják — addig, amíg katedrát kapnak. A napközis tanárképzés csak a legutóbbi időben szerepel a főiskolai, egyetemi tantervekben. Pedig nagyon sok függ azoktól, akik ott dolgoznál?. A zsúfoltság csak lassan enyhül, a fölszereltség lassan javul, annak ellenére, hogy a tervekben szerepel a napközinek, mint a gyermekek személyiségét fejlesztő intézménynek a korszerűsítése. Iskolaigazgató, a művelődési ház vezetője, könyvtáros egy személyben. Sorsát sok árról fonják. A falut valaha Pénzing néven emlegető német ajkú ■ lakosság maradéka, az ide települt naszvadiak, a volt Vízvár környékiek, a hajdú-bihariak s a cigánytelepről Bőszánfára költözőitek alkotják. — Azt mondhatom, hogy tehetségben nem maradnak el egymástól — mondja Tánczos Jánosné igazgató. — Végzőseinknek több mint a fele tovább tanul a nyolcadik után. Ki szakmát, ki középiskolát. Öt tanerős iskola ez; éppen leltároznak a nevelői. Eckert Júlia két, régi viseletbe öltöztetet babát tart a kezében, Fürstein Andrásné helybeli asszony »teremtményeit«. Ruhájukkal a múltat őrzik. Ko■ ra, Kaposvárra. Így a hagyományos állattartás erősen csökkent nálunk. Az Iskolakapuból rálátni a művelődési házra; filmvetítés, ünnepségek zajlanak le ott, s a könyvtár ezernyolcszáz kötete között válogatnak az olvasni szeretők. Nyitrai István vezetésével megpezsdült a klubélet is. Haragékat — így őrzi az emlékezet — valamikor Ha- ratíh-éknak hívták, Nothburgá- ból jöttek Mária Terézia idején az őseik. Rozi néni olykor — ha kedve van — kellemes hangján elénekli az unokának a balladát Eleonóráról, aki szép lány volt, s mindenkihez kedves. Kari úgy érezte, hogy neki született, így odaajándékozta a szívét. Fél év után házasság lett a dologból, de nemsokára a féltékenység kezdte gyötörni az ifjú férjet. S hiába védekezett a szépséges Eleonóra, Kari belökte a patakba, majd maga is utána- ugrott. — De azért itthon is magyarul beszélünk már — tér vissza a balladák útjáról közénk Rozi néni. — összebé- kültek a népek Bőszénfán. Kit innen, kit onnan sodort a sors. Mi már itt születtünk; ennek a háznak a helyén állt a régi porta, a hosszú istállóval. Nagy jószágtartók voltunk mink. A háború után Szent- balázsra költöztünk, majd 1953-ban újra vissza. Ez egy csoda, hogy megszépült itt minden. A fia a ‘fűrészüzemben vezető állásban dolgozik, a menye Kaposvárra jár. A kis- unoka jövőre megy iskolába. Túl vannak az első disznóölésen, a másik még várhat. Így mondja Péter bácsi, aki aranyló bort, sült húst kínál. Gazdadolog ez, tartják a szokást. ’ Dudák Lajos hivatalsegéd meg arra kér a tanácsi ki- rendeltségen, hogy írásba ne adjam a nevét, mert — majdnem harminc éve — megsértette egy újság, olyan szavakat adva a szájába, melyek abban A hajdani viseletét csak habán látni. nem melegedtek soha. A hajdani, gyenge eredményű tsz alakulásakor volt ez, 1949-ben. — Harminc év óta élünk Bőszánfán mi, ide települt felvidékiek — válaszolja kérdésemre. — El volt rendezve, ki melyik házat kapja. Karácsonytól húsvétig még együtt éltünk a régi gazdával. Beszélgettünk is. A panaszait mondta, mi is a miénket. Évek teltek el, amíg létrejött a vegyes házasság: német ősű fiú elvett egy »telepes« lányt. Dudák Lajos két gyereket hozott Bőszénfára, a harmadik már itt született. — Egy a megyei tanácson dolgozik, egy lakatos, egy a húskombinát dolgozója. Ketten itt laknak, égy Szentbalázson. Négy unoka van! Most hát lesz útjuk is. Szép orvosi rendelő épült, járdán mennek odáig. Jövőre — ma még nagy a feszültség a pedagógusok között 'érni at t — a felsősök a körzeti iskolába járnak. Ha napközi otthon nyílna... Ha óvoda ? lenne... Bőszénfa éli hétköznapjait, ünnepeit. Leskó László Fotó: Gyertyás László MM negyven tanulóval? Gondos- Addig azonban iskolákon. > vács Erzsébet és Mózes Ernő kodnia kell a szabad idő hasznos eltöltésiéről — sétáról, játékról, mozgásról, azaz: csökkenteni az iskolai órákon üldögélő gyermek mozgáshiányát. Mindezt nagyon nehéz megoldani. De számtalan jó példa is van, ahol a napközi otthonos tanár megpróbál valami mást. többet. Fáradozása rendszerint sikert hoz. Van Kaposváron olyan napközis tanárnő, aki azzal kezdte működését, hogy a gyermekeket és a délelőtti tanító nénit is bevonva játéksarkot alakított ki. A kapott, hozott könyvék, játékok mellett egyre több saját készítésű játék, állatka került a polcokra — ezzel jó elfoglaltságot kaptak a fiatalok, és hangulatosabb, otthonosabb lett a terem. A gyermekek szívesen készítenek bábokat, örömmel gazdagítják játéksarkukat bábjaikkal. Az is igaz, hogy ez a tanárnő szereti a napközis munkát. Nem hagyta ott akkor sem, amikor más állást ígértek neki az iskolában. Szívesen végzi azt a munkát, amely pedagógusberkekben nem örvend túl nagy népszerűségnek. És itt van a másik hiba. Mert amíg kény- szerűségnek tartják a pedagógusok a napközi otthonos nevelő tevékenységét, addig az mindenképpen a nevelés rovására megy. Egy másik napközis tanárnő azért végezte el az egyetem pedagógia-pszichológia szakát, hogy elméletileg is jól felkészüljön a nevelésre. Saját kollégái sem értették meg. Máig is egy kicsit lenézett igazgatókon, tanárokon áll hogy valóban otthon-e a na- közi otthon? Simon Márta né vastag táblájú füzetekbe ír. — Az itteniek nagy része a fűrészüzemben, más része az állami gazdaságban dolgozik. Eleonóra balladájának felidézője. Ködben, földvári vizekről Megjöttek a halászok A siófoki brigád két szürke hajója már a kikötőben pihen. A halászzsákmány magas vesszőkosarakban; jégdarabok szikráznak a kövér keszegek, karcsú gardák között. A legtöbb a sza'blyaformájú fogas- j — A tihanyiak most jönnek — mondja a telepvezető, és fölveszi a tétikaíbátját. — Tihanyiak? — A tihanyi brigád siófoki féle. — Egy hajóval? — Igen. A másik Tihanyban marad. A brigád ott lakó tagjaival együtt. — Mit hoz a hajó? ■ — Csak »jó« halat. — Van rossz hal is? A telepvezető mosolyog. — Ezt mi másként értjük... A keszegen és a gardán kívül minden halfajta »jó«. Fúj a szél a Balatoni Halgazdaság siófoki kikötőjében. Hideg van. — Ez semmi — mondja a telepvezető. — Ez még nem igazi tél... A ködből egyszer csak előbújik a hajó. Amint a hullameghittebb lesz a kikötő hangulata. Deszkák dönögnek, tele kosarak huppannak, csillog a víz, a halpikkely az emberek övéig érő gumicsizmáján. Kirakják a zsákmányt, viszik a mázsáiéba. — Kétszázkilencven küó — legyint a halászmester. Borbély György. — Tegnap ötven mázsára valót fogtunk, de ma mellé mentünk a szerencsének. Hiába, ez a halász élete. — De mind »jó« hal — vigasztalom. — Fogas — bólint a halász- mester, és a zsebében cigaretta után kutat. — Ne keresse — szól Kiss László, a barna képű hajóvezető. — Hiszen leszokott a dohányzásról. Nem igaz? — Hát persze — morog maga elé a halászmester. — Mindig megfeledkezem róla. — Hogy telt a mai nap? — Mint máskor — mondja. — Csak hát a szerencse... Ilyenkor a halak bandában járnak, s ha ráakad az ember egy nagy csapatra, akkor megvan az öröme. Az is előfordul ilyenkor, hogy látni lehet a halat. De az idén még mök megmozdulnak, és a . a LlCLLaL. ^ csiend szétfoszlik az álmos ha- nem fordult elő. jók felett, valahogy melegebb, 1 — Hol jártak ma? — Földvár környékén. — Mitől függ, hogy merre próbálnak szerencsét? — Az időjárástól, a halász-1 mester tapasztalatától, »megérzésétől«, az előző napi fogástól. Szóval, sok mindentől. — Mióta halászik? — Én? Harminchét éve. 1939-ben, amikor kezdtem, bizony csaknem protekció kellett ahhoz, hogy valakiből halász legyen. — És most? — Más a helyzet. —- Van utánpótlás a szakmában? — Sok fiatal dolgozik nálunk. A siófoki brigádnak például csaknem minden tagja fiatal. Aztán nézze, itt van ez a hajóvezető is — mutat Kiss Lászlóra. — Tizenéves volt, amikor idejött. Most harminc- kettő, és már hajóvezető. — Tíz évig húztam a hálót előtte — nevet a hajóvezető. — Hát persze — bólint a halászmester. — Meg matróz is voltál jó ideig. Ha jól emlékszem, négy évvel ezelőtt még matrózkodtál, pedig ' akkor már letetted a vizsgát, — 1969-ben vizsgáztam, és 1972-ig hajóvezetőket helyettesítettem vagy matrózként dolgoztam. A szakmát így lehet igazán megtanulni. — Egyet-mást tudni kell a hajóvezetőnek, az biztos — mondja Borbély György. — El kell vinnem a hajót oda, ahol maga halászni akar. — Meg hazahozni. Épségben. — Gondolom, sok élményt adott már mindkettőjüknek a Balaton — mondom. — Élményt? — Az ötvenöt éves férfi furcsálkodva néz rám. — Munka ez, kérem — mondja —, nem szórakozás. De ha arra kíváncsi, láttam-e néhány szép halat kiemelni a Balatoniból, hát azt mondom, igen. Még egészen kezdő koromban egy 105 kilós harcsát láttam. Később egy 28 kilós pontyot. Ezeknél szebb példányokkal azóta sem találkoztam. — Én egy viharra emlékszem — ráncolja a homlokát Kiss László. — Szántód alatt kivert bennünket a partra, semmit sem tudtunk ellene tenni... Olyan viharban azóta sem voltam. — A halételt szeretik-e? —■ kérdezem. Egszerre intenek nemet. Szapudi András
