Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
BEFEJE1 OűÖTT A SOMOGYI MŰSZAKI HÓNAP A gazdaságfejlesztés feladatai Véget ért a somogyi műszaki és közgazdasági hónap. Az előadások, kiállítások sora tegnap zárult Kaposváron, a városi tanács dísztermében. A sok-sok termelési és közgazdasági részletkérdés megvitatása után Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára most a somogyi intenzív gazdaságfejlesztés feladatairól tartott előadást. 1975-ben lezárult a megyében egy hosszú, tízéves szakasz. Ezt az időszakot elsősorban a foglalkoztatottság-központúság jellemezte. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével egyidejűleg mind több lett az új munkára váró ember, s hatalmas foglalkoztatottsági át- rétegeződés indult meg. Mindezek gazdasági föltételeit a III. ötéves tervidőszakban teremtették meg, s ennek szolgálatába áll a településfejlesztési politika is. Az 1975-ig tartó iparfejlesztés és telepítés a megye alapvető foglalkoztatottsági gondjait megoldotta. A legdinamikusabban fejlődő ágazat az ipar. volt. De a mezőgazdaságban is igen nagy horderejű változások következtek be, széles körű szakosodás, koncentráció. E változások ütemét leginkább a kereskedelem fejlődése tudta követni. A tízéves fejlődés során sok minden megváltozott a megyében. Átalakult környezetünk, s lényegesen módosultak azok a közgazdasági feltételek, amelyek a somogyi ember, a somogyi települések életét befolyásolják. Melyek ezek? Ma nincs szabad munkaerő, a megyében teljes foglalkoztatottság van. Egyes területeken — Marcali és Barcs térsége — a közlekedés javításával még lehet új embereket alkalmazni, de másutt már nem. Ez a területfejlesztésben új helyzetet eredményezett. Mivel a munkaerő-fölvétellel már nem lehet a termelést bővíteni, ennek csak egy úttá marad: a hatékonyság fokozása. Űj jelenség, hogy az ipar- és városfejlesztés során elfogyott a közművekkel ellátott terület, illetve a meglevőket újabbakkal kell bővíteni. A közműhálózat színvonalának javítása azonban csak a termelő ágak fejlesztésével összehangoltan történhet. A helyzet érdekessége, hogy a tervezett beruházások hosszú távra szólnak, mintegy megalapozzák a későbbi, fejlettebb infrastruktúrát. Annak a rendszernek az alapját, amely legföljebb 10—15 év múlva működik teljes kapacitással, ma kell lerakni, s ebben a tervidőszakban jelentkeznek pénzügyi terhek is. Az eddigiekből látszik, hogy a közműhálózat fejlesztésének útja egyre inkább a regionális vezetékekhez (víz, gáz) való csatlakozás. Ez a tervezőket, a gazdasági vezetőket is merőben új helyzet elé állítja: túl kell látni a tervezési-gazdasági körzetek határán. A megváltozott helyzet új feladatokat is jelent a gazdasági munkában. Az ipari üzemekben az intenzív fejlődésen van a hangsúly. Az üzemek technikai-technológiai fejlesztése és a termékszerkezet korszerűsítése a legfontosabb feladat. Ennek szellemében Somogybán a tervidőszakban gyakran lehet majd hallani ezt a szót: rekonstrukció. Az intenzív növekedés szerkezeti változásokat követel a gazdasági ágazatok között, az ágazatokon és a vállalatokon belül egyaránt. Köszönet és bírálat Áldozatvállalás nélkül nem megy Meghívtak a most kezdődő tanácstagi beszámolók közül az elsőre. Kaposváron jól bevált, hogy három-három tanácstag együtt áll a választó- polgárok elé, s közülük az egyik tart beszámolót. A részvételben, az aktivitásban és természetesen a gyűlés hasznában is lemérhető ez. Eddig a Vörös Hadsereg úti iskolában -rendezték meg a beszámolókat, most először hozták ide, az ÉDOSZ Művelődési Otthonba. A városi tanács két munkatársa — aki majd a javaslatot rögzíti — egy kicsit idegesen járkál, vajon nem okoz-e gondot a helyváltoztatás. Az öt óra. körüli kép ezt mutatja, a klubban mindösz- sze két érdeklődő üldögél. A három tanácstag a sarokban beszélget. Horváth László általános tanácselnök-helyettes, dr. Makk Anikó tanácsokat ad Pál fi Jámos bácsinak, aki több mint másfél évtizede tanácstag, s most is olyan felelősséggel készült a beszámolóra, mint mindig. Közben telnek- múlnak a percek, s öt óra után tíz perccel bekövetkezik a fordulat: egymás után érkeznek az emberek, sőt hamarosan már keresni kell az prés fotelokat. Megkezdődhet a gyűlés. Hallgatom a galambősz Pál- fi bácsi beszámolóját. Jóízű megjegyzésekkel fűszerez egy- egy megállapítást, tényt. Amint körülnézek, látom, hogy többen jegyzetelnek papírlapra, noteszba. Továbbadva biztosan megsokszorozódik a »jelenlévők« száma is. A beszámoló sorra veszi, amit a munkásnegyed kapott vagy kap. Szó esik a tervezett Vörös Hadsereg úti bisztróról, a Mező Imre utca új közvilágításáról, a szennyvízcsatorna építéséről, a majdani óvoda- bővítésről, az iskolai tornaterem tervezett megépítéséről, a .tehermentesítő útról. Jogos türelmetlenséggel bírálja viszont | az orvosi rendelő csigalassú \ átalakítását. Azután ott van a 8-as busz megállója. Legalább négyszáz ember igénybe veszi, s nincs fedett megálló a városnak ezen a nagyon szeles, hideg pontján. Kertész Rudolf körzeti népfrontelnök kiváló ismerője a tanácsi munkának. A vita nyitása előtt kiegészíti a beszámolót. Egy évvel ezelőtt sok mindent szóvá tettek a tanácstagi beszámolón, s többségük megvalósult. A kertbarátmozgalom fellendült a városban, megépült a kért fűtőolajkiszolgáló kút. Az utcák virágosításáért, parkosításáért sokat tettek az emberek, ezt megköszöni a ' jelenlévőkön keresztül mindenkinek, s a tavaszi ' mozgalomban való ugyanilyen lelkes részvételt kér, A környezetvédelem miatt szóvá teszi, hogy a cukorgyár takarmánykeverő üzeme szeny- nyezi a levegőt. Senkit sem kell noszogatni, amikor átadja a szót a többieknek. Egyszerre ketten is kezdenék, megmozgatta a fantáziát mindaz, ami eddig elhangzott. Már a népfrontelnök is dühösen beszélt az orvosi rendelő lassú átalakításáról, a cukorgyári Komáromi Lajos pedig azt kéri a tanácstagoktól, hogy tegyenek lépéseket: vonják felelősségre, akik okozói ennek a tarthatatlan állapotnak. Vasvári István bácsi azért füstölög, mert szakszerűtlenül ültették el a hársfákat a kenyérgyárnál, Sándor Józsefné a Damjanich utcai átjáró járhatatlansága miatt perel, Györék József azt szorgalmazza, hogy salakozzák le a Malom-árok melletti utat, mert akkor könnyebben megközelíthető a fürdő. Hétfő este van, senki sem gondol a tévéműsorra. Ez meglátszik a családiassá váló beszélgetésen is. Még mindig következik egy kérdés, egy aggály. Most itt van az általános elnökhelyettes, nagyon várják hát a felvilágosítást. Sokszor megkérdezték, s most ugyanúgy izgat mindenkit: mi várható a szanálás ügyében a kisgáti részen. A jelenlevőket megnyugtatja, hogy változóban van a régi elképzelés: csak kis mértékű bontás várható. Horváth László sok mindent megmagyarázott a város egész fejlődésének szempontjából. A figyelem mutatta, hogy szük~ ség van az ilyen kitekintésre. Az. általános elnökhelyettes környékbeli lakosként is beszélt, s nagyobb áldozatvállalásra buzdította a családokat. A fejlődés csak akkor gyorsulhat meg a város minden részén, ha az emberek nemcsak kérnek, hanem adnak is: pénzt, munkát, vállalati segítséget. Ügy éreztem, hogy értették a jelenlevők, miről van szó. Lajos Géza Somogy fejlődésének három motorja az ipar, a mezőgazdaság és az idegenforgalom. Adottságainkból következően elkezdődik és 1980-ig nagy lendülettel tart az élelmiszerfeldolgozó ipar rekonstrukciója. Korszerűsödik, s bővül a húskombinát és a cukorgyár kapacitása, új tejüzem épül, s többet vállalhat a gabonaipar is. Az élelmiszeripar fejlesztésén kivül a csepeli egyedi gépgyár Kaposvárra telepítésével tovább korszerűsödik a megyei ipar szerkezete. Miért telepít a megyei vezetőség Kaposvárra új. gyár- rat, amikor nincs munkaerőfelesleg? Ezt többen megkérdezték. A megyei pártbizottság titkára meggyőzően válaszolt erre: a csepeli gyárral korszerűbb lesz1 a megye foglalkoztatottságának szerkezete, és a szakképzettség színvonala. Ez növeli az országos óéi-színvonaltól mindig tisztes távolságban lemaradó somogyi szintet is. Még mindig akadnak olyan vállalatok, ahol a vezetőknek foglalkoztatás-központú a gondolkodása, s ez nem segíti az élő- és a holtmunka jobb kihasználását. A csepeli gyár és a telepítése előtt meginduló kiemelt ipa- ritanuló-képzés ezt a kívánatos szemléleti változást a gyakorlatban is elősegíti majd. Somogy gazdasági fejlődésében fontos az eszközök (beruházásra fordítható pénz, gépek) megfelelő kihasználása. A megyében tovább kell keresni a gyártási együttműködések lehetőségeit. Indokolatlan, hogy a megyén belül ilyen alig van, a somogyi vállalatok, gazdaságok inkább az ország más felén keresnek partnerokat. Nem használjuk ki eléggé az országosan már elismert somogyi szellemi tőkét sem. A somogyiak szívesen társulnak különböző termelési rendszerekhez, amelyből — kétségtelen — sok hasznuk is van. De — a Ka-hyb on kívül — vajon hány somogyi termelési rendszer létezik? Kevesebb, mintsem a felhalmozott tényleges szellemi tőkéből következne. Vgére járunk az V. ötéves tervidőszak első évének. Ezért tegnap a somogyi műszaki és közgazdasági hónap zárórendezvényén igen időszerű volt Kovács Béla figyelmeztetése: a megváltozott feltételek új módszert, stílust és gondolkodást kívánnak! Cs. T. Dicsérik, szívesen veszik Tsz-pékség a Surján völgyében A Kaposváron dolgozó és naponta vagy a hétvégeken hazautazó vidéki munkások táskájában, szatyorjában gyakran látni kilós kétkilós kenyeret. De megtalálni a kenyeret a piacoló asszonyok kosarában is. Es a busz, a vonat viszi a kaposvári kemencék termékét szerte a falvakba... Sántos, Szentbalázs, Cserén- fa1 Kaposgyarmat, Hajmás, Gálosfa ugyancsak sok embert küld reggelente a megyeszékhely ipari üzemeibe, és szép számmal vannak piacolók is. Az ezekbe a községekbe és a környező kisebb településekre utazók azonban az átlagosnál kevesebb pékárut visznek haza. A szentbaiázsi Surján völgye Termelőszövetkezet ugyanis ellátja az itt lakó embereket kenyérrel, péksütemény-1 nyel. Két évvel ezelőtt adták át rendeltetésének a gazdaság sütőüzemét. — Az épületben korábban kötélgyártó üzem volt, azt alakítottuk át és rendeztük be a célnak megfelelően. — tájékoztatott Gyurákovics János, a tsz melléküzemági tevékenységeiért felelős szakvezető. — Nem csak a hat község, tehát a környék lakossága kap innen pékárut az áfész-boltokon keresztül, hanem napközi otthonos, diákotthoni és üzemi konyhákat is ellátunk. Nyolc és fél, tíz mázsa kenyeret sütünk naponta, emellett heten-1 ként háromszor 800 péksüteményt küldünk szét a rendelések alapján. A fogyasztók elégedettek a sütőüzem termékeivel, hiszen nem csappan a kereslet. ‘ A tágas, olajtüzelésű kemencével ellátott pékségben Aladics Péterné üzemvezetővel együtt mindössze hárman dolgoznak. A kilós és ennél nagyobb gömbölyű vagy hosz- szúkás kenyerek meleget sugárzón és illatozón sorakoznak a polcokon. A Kaposvári Nagymalomból hozott liszt mindig pontosan érkezik. A ropogós héjú pékáru frissen kerül a boltokba, az asztalokra. — Nyáron, amikor a háziasszonyoknak nincs idejük ot- honi sütésre, több süteményt kenyeret kérnek az üzletek — mondta az üzemvezető. — De ilyenkor, tél közeledtével sem panaszkodhatunk. Tanúságtételül a megrendelőfüzetet mutatta. November 29-én a községek, az üzemi konyhák összesen 977 kiló kenyeret és 750 kiflit meg zsemlét kértek (péksüteményre szerdán és pénteken ennél jóval több az igény). A legnagyobb kenyérfogyasztó a hat község közül Gálosfa és Szentbalázs: a gálosfai boltba 240, a szentbalázsiba 170 kiló kenyeret kértek erre a napra. H. F. Kapok,hetek, hónapok K ényszert érzek: mintha ma csúfondárosan és mindenáron élcelődnöm kellene. Elképzeltem ugyanis magamat, mint a társadalmilag »beprogramozott« embert, akinek az év minden napjára, hetére és hónapjára előírják, hogy mire gondoljon, mivel foglalkozzon, mire ügyeljen különösképpen, s mit hagyjon számításon kívül. Eszerint van egy olyan nap az életben, amikor csak a nőkre gondolhatok; egy hónap, amikor este is megmosom a fogamat; egy másik amikor evés előtt megmosom a gyümölcsöt, mert csak úgy egészséges, s egy harmadik, amikor csak fát ültetek’— vagy rakoncátlamságomat bizonyítva esetleg bokrot is. Az egyik hónapban csak politikai, a másikban csak mezőgazdasági, a harmadikban csak szépirodalmi könyvek lapjait forgatom, Egy hónapig a fogamhoz verem a garast — utána jobb esetben az OTP-be rakom, értetlenségem bizonyítékaként esetleg a vánkosom alá —; harminc napig csak múzeumba járok, a következő időszakban csak a műszaki kérdések foglalkoztatnak. És egyszer egy évben — harminc napig — semmiképpen sem iszom szeszt, mert ugyebár az alkoholellenes hónap absztinenciára kényszerít. Ez a szertelenségre ingerlő gondolatsor voltaképpen a múlt héten jutott az eszembe, amikor a közút réméről, az alkoholról írtam, — s minő tájékozatlanság! — csak a megjelenés után vettem észre, hogy Budapesten azon a héten rendezték meg az alkoholizmus elleni hetet. (Aminek következtében remélem »kipusztult« ez a gátlástalan méreg.) Szóval akkor jutott eszembe, hogy milyen magasrendűen szervezett a mi társadalmunk. Annyi nap, hét és hónap van az országban, hogy számon tartani is nehéz. De ha a sebtében felsorakoztatott kampányokat összeadom, alighanem kikerekedik belőlük egy évben vagy huszonöt hónap. Kapkodom a fejemet, mert nem kétséges: egyre nehezebb figyelemmel ki- • sérni, hogy novemberben kell-e helyesen táplálkoznom, vagy akkor van a takarékossági világnap is, ami eleve lehetővé teszi, hogy helyesen — zsíros, húsos ételek nélkül — táplálkozzam. Zavarba ejt azonban, hogy egyesek — s a Magyar Rádió hirdetése — szerint november „a patroncsere hónapja is«, s ezt végképp nem értem. Eddig ugyanis azt hittem, a patroncserének akkor van a napja, amikor kifogynak a kis palaokok, s akár nyár van, akár tél, én éppen szódára szom- júhozom. De hát mindig tanul az ember ... Megvallom, először az tűnt föl, hogy már a napokkal $» magam rendelkezem. Ez ügyben azonban más bosszúság is ért. Rá kellett jönnöm ugyanis, hogy ebben az országban csak »kiváltságos« szakmáknak és rétegeknek van napjuk, amikor a »beprogramozott ember« csak rájuk gondolhat, 6- ket ünnepelheti. Enyhén szólva sérti az önérzetemet ez a megkülönböztetés, jóllehet sajtónap is van. (Ebből viszont rögtön kiviláglik, hogy nem hazabeszélek.) De tudomásom szerint van bányásznap és építők napja, pedagógus- és vasutasnap, gyermekek, nők és anyák napja, színházi, zenei és képzőművészeti, sőt takarékossági világnap (és itt -a világra« hívom föl a figyelmüket), hogy az ifjú zenebarátok, az űrhajósok, az öregek napjáról vagy az egyetemek és főiskolák somogyi napjáról ne is beszéljek. A napjaim tehát foglaltak, és meg vannak számlálva. Mi lesz a hetekkel? Budapesten művészeti hetek, itthon műszaki hetek, szovjet és magyar filmhetek, könyvhét és testápolási hét vár rám, s hogy tanácstalan vagyok, igazán ne vegyék zokon. Sohasem lehet tudni, hogy mikor és mi ad a legtöbbet tudatom, egyéniségem, testi és szellemi épülésem fejlesztéséhez. A naptár azonban hónapokat is mutat, s nekem, a »beprogramozott« ember fegyelmével és szenvedélyével alá kell vetnem magam a közös akaratnak. Végtére is értem van minden, nem a statisztikáért, s nem azért, hogy néhány társadalmi feladatot kipipálhassanak az adott munkahelyen, a társadalmi és tömegszervezetekben dolgozók, M egpróbálom hát beosztani az időmet. Az egyik hónapban — mint mondtam — helyesen táplálkozom, s minden étkezésnél számításba veszem, hogy az ételek okvetlenül ízletesek legyenek — ez alapszabály! —, különben úgysem jutna az eszembe. Gondolok a fehérjékre, a zsiradékokra, a szénhidrátra és a vitaminokra is; és természetesen veszek patikamérleget. A következő időszakban úgysem érek rá ezekkel foglalkozni, mert a fogszuvasodástól kell megóvnom magam, hogy harapósabb legyek, mire — ezt most nem írom ide — egy másik hónapra kerül sor. Mindenesetre eleget teszek a követelményeknek, amikor fogászati, egészségnevelési, takarékossági, múzeumi, alkohol elleni, fásítási, művészeti és honvédelmi vagy más hónap előírásait közvetítik a számomra. S hogy közben megfeledkezem a helyes táplálkozásról, a testkultúráról és más egyébről? Az élet napokig, hetekig, hónapokig tart. De jó volna leszokni a dohányzásról is, hogy ne legyek pipás ... Iszonyú nehéz élni a gazdag lehetőségekkel. Pedig magas színvonalon terjesztjük »az igét«: hol ezt, hol azt — egy hétig, egy hónapig. Azután jöhet a következő. És mindenki elégedett. Legföljebb azt kifogásolják az emberek, hogy mindössze egyszer rendeztek »mézesheteket« Kaposváron, amikor puszedlit és törökmézet, ezernyi édességet sorakoztattak föl. Igaz, hogy ez nem használt az egészséges táplálkozásnak, a fogaknak sem túlságosan, de azért, ha rajtam állna — kortól függetlenül — intézményesíteném a mézesheteket. De most már ideje, hogy komolyra fordítsuk a szót. Nem a kampányok ellen hadakozom, hanem az olyan felfogás ellen, miszerint évente egy nap, egy hét, egy hónap elég ahhoz, hogy fontos társadalompolitikai feladatainkat megvalósítsuk. A látszatmunka és a látszateredmény miatt dobok kesztyűt. Tudom, hogy a felsorakoztatott példákkal sok ezer ember foglalkozik az országban, a megyében. Ünnepelni kell — nem kétséges. De miért egy napig tiszteljem a nőt, az édesanyát; miért csak azon a napon adózzam az öregeknek, amikor az ő napjuk van? Miért egy hónapig beszélünk arról, hogy a fog, az egészség, a táplálkozás és a testkultúra, a művészetek embert nemesítő és szórakoztató hatása nélkülözhetetlen? Hogy a hazaszeretet és a honvédelmi nevelés összefügg, s nem lehet csupán egyhónapi téma közéletünkben? A szakmák és rétegek napja megkülönböztetés. Miért nincs a kazánkovácsoknak, az esztergályosoknak, a mezőgazdasági munkásoknak napjuk; a mérnököknek, s ha úgy tetszik, az igazgatóknak is? Miért hetekre és hónapokra csoportosítjuk a könyvkiadást, a legjobb színházi és művészeti programot, az alkoholizmus elleni küzdelmet, a béke és a barátság gondolatát? Nemde ezeknek át kellene hatniuk egész életünket? A falugyűlésekről, a tanácstagi beszámolókról vagy a társadalmi munka szervezéséről beszéljek? Veszélyes a kampányszerűség. (A tanácstag egy évben egyszer beszámol, azután jövő decemberig fogalma sincs, hogy mire gondolnak az emberek. A demokratikus fórumokról szóljak? íme az ifjúsági parlament. Nem az a baj, hogy van, hanem az, hogy két évben csak egyszer van. Máskor kevésbé érdekel minket az ifjúság véleménye? Néha úgy érzem: felszínessé tesz, formalistává zsugorít és gúzsba köt a »beprogra- vnozás■«. A kampánynak létjogosultsága van — másutt. A fogalom ugyanis — nem lehet kétséges — gyorsított, alkalmi, ideig-óráig tartó, idényjellegű munkát takar. Elég-e egy hónap az alkoholizmus elleni küzdelemre, a helyes táplálkozáskultúra kialakítására, a politikai, tudományos és műszaki érdeklődés fölkeltésére, a demokratizmus kiszélesítésére? Amikről szóltam — úgy gondolom — hosz- szú távú, tartós, állandó figyelmet és cselekvést követelnek; nem napot, hetet és hónapot. ,. . r Jávori Béla
