Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-29 / 307. szám
:i VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam 307. szám 1976. december 29., szerda Corvalán találkozója Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát kedden a chilei demokratákkal való szolidaritás szovjet bizottságának szervezésében a moszkvai dolgozók képviselőivel találkozott. Coirvalán köszönetét mondott Leenyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, kormányának és égisz lakosságának, amiárt segítettek előmozdítani a junta börtönéből való kiszabadulását. Elmondta: harcostársai közül csak néhányat engedtek szabadon; a junta sajtójának adatai szerint is 3300 politikai foglyot tartanak rabságban, s mintegy kétezer hazafi sorsa ismeretlen. Folytatódnak Chilében a törvénytelen letartóztatások is. Szelim Al-Hossz Kairóba utazott Diplomáciai mozgás a Közel-Keleten Kivonják Észak-Libanonból a palesztinai nehézfegyvereket Szelim Al-Hossz libanoni miniszterelnök kedden 48 órás látogatásra Kairóba utazott. Megbeszéléseket folytat Egyiptom vezetőivel — így Szadat elnökkel is —, elsősorban a rijadi és a kairói arab csúcs érteltezelten hozot t határozatok végrehajtásáról. A közel-keleti országok fővárosaiban megélénkült a diplomáciai mozgás; egész sor találkozásról tudósítanak a hírügynökségek. Ivor Richard ma Rhodesiába indul Ivor Richard, a Rhodesia jövőjével foglalkozó konferencia brit elnöke ma afrikai körútra indul. Mint ismeretes: a Rhodesia jövőjével foglalkozó tanácskozást december 17-én egy hónapra, január 17-ig elnapolták. Richard mostani kőrútján az érdekeltekkel az értekezlet további menetével kapcsolatos álláspontokról kíván tájékozódni. Rhodesiában ezalatt tovább folyik a kisebbségi fehértelepes-rezsim hai tóvadászata a színesbőrüek ellen. A -biztonsági erők« keddi bejelentése szerint a karácsonyi ünnepek alatt 45 színes bőrű afrikai vesztette életét a rendőri akciók során. Az áldozatok között nők is vannak. Iszmail Fahmi egyiptomi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter fogadta Hermann Eiltst, az Egyesült Államok kairói nagykövetét. A találkozót az amerikai diplomata kérte. A megbeszélés — mondják az egyiptomi fővárosiban — része annak a tárgyalássorozatnak, amelyet Egyiptom folytat a genfi közel-keleti békeértekezlet felújítása érdekében. Jiqal Állón izraeli külügyminiszter hétfőn este a knesszetben elhangzott beszédében kijelentette: a parlamenti . kisebbségbe kényszerült Rabin-kormány folytatja az Izrael, valamint Egyiptom, Szíria és Jordánia közötti háborús állapot megszüntetésére irányuló erőfeszítéseit. Az ügyvivő kormány kész delegációt meneszteni Genfbe, ha a Közel-Kelettel foglalkozó béke- érfékezüet ismét összeül. Noha ezt — mint Állón mondta — -csupán formális összejöve- tel«-nek tartják. A Reuter iroda Tel Aviv- ból keltezett híradása szerint Nahum Goldman, a Zsidó Világkongresszus elnöke — aki Washingtonból érkezett Izraelibe — kijelentette: az Egyip- . törni Arab Köztársaság esye- i sült államokbeli nagykövetséÁtszervezik Kína párt- és államgépezetét A Kínai Kommunista Párt elnöke december 25-én azt is kifejtette, hogy hamarosan az egész párt- és államgépezetet átszervezik. ETnhez nyilvánvaló indítékként -a négyek bandájának* bukása,, illetve az általuk hátrahagyott -métely* eltávolítása szoglál. Hua Kuo-fengnek. a KKP KB és a kínai államtanács elnökének az országos mezőgazdasági konferencia plénuma előtt elhangzott beszédét a kínai lapok kedden teljes terjedelmében ismertették. Ebben a többi között Huának a következő kijelentése is olvasható: -A központi bizottság a jövő évben, egy erre alkalmas időben, az egész párt soraiban helyreigazítási és megerősítési mozgalmat kezdeményez.* (A -helyreigazítás* Kínában rendre a nagy politikai bukásokat követte: ilyet rendeztek például Lin Piao bukása után is. A -helyreigazításon« Kína külföldi megfigyelői általában -tisztogatást* értenek.) Az államgépezet megreformálásáról Hua a következőket mondta: -a jövő évben, erre alkalmas időben, meg kell tartani a tartományok, tartományi jogú városok és ^autonóm területek népi gvűléseit (tanácsválasztásait). Vita és demokratikus konzu’t^ció révén be kell választani a forradalmi bizottságokba (tanácsokba) azokat az elvtársakat, akik eleget tesznek a Mao elnök által támasztott öt követelménynek, szoros kapcsolatban állnak a tömegekkel és valódi támogatást kapnak tőlük.« A KKP KB elnöke ezzel egyidejűleg -aktívabb« szerepet helyezett kilátásba a for* I radalmi bizottságok (tanácsok) I számára -a párt központosított í vezetése alatt*. gén keresztül kontaktusfelvétel folyik, azzal a céllal, hegy megszervezzék Szadat elnök és -zsidó vezetők egy csoportjának« találkozóját. Goldman elmondotta, hogy -szoros kapcsolatban* áll Egyiptom washingtoni nagykövetével, aki felhatalmazást kapott Szadat- tól a találkozó megszervezésének előkészítésére. Goldman még azt is hozzátette: Rabin izraeli miniszterelnök teljes mértékben tájékozott -a Sza- dattal létrejött kontaktusokról*. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter a DPA nyugatnémet hírügynökségnek adott interjújában hangoztatta : Nyugat-Európának az 1977-es évben már konstruktív, gyakorlati módon kell megközelíteni a közel-keleti problémát és annak kulcskérdéseit: a határok elismerését, garantálását, valamint a Palesztinái arab nép nemzeti jogainak biztosítását. Az egyiptomi politikus kifejtette tovább: Izrael tulajdonképpen elismerte a PFSZ-t politikai intézményként és egy nép egyedüli képviselőjeként, amikor a PFSZ-nek a genfi konferencián való részvételét ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a szervezet ismerje el Izrael államot. Országok és kormányok ugyanis sohasem ragaszkodnak magánemberek vagy például kereskedelmi cégek részéről az elismeréshez. —i A PFSZ elismerésének nem lehet akadálya, hogy nincs kormányzati felelőssége és általa kézben tartott felségterület, hiszen a PFSZ -akár holnap saját kormányt alapíthat* — mondta Fahmi. Palesztin forrásokból azt je- lentették, hogy kedden a hajnali órákban a Bejruttól délre levő menekülttáborokban összetűzésekre került sor a rivális palesztinai szervezetek között. Az idézett források szerint az incidensek nem voltak jelentősek. Az AFP francia hírügynökség bejrúti jól tájékozott forrásokra, hivatkozva jelentette: (Folytatás a 2. oldalon) A tavaszra készül a növényvédő légitlotta A MCM Repülőgépes Szolgálat helikopterei és merev szárnyú repíiiőgépei több mint 28 ezer órát töltöttek levegőben 19Í6-ban. Ezalatt kétmillió-nyolcszázezer hektár szántóföld és gyümölcsös műtrágyázását, gyomirtását és egyéb növényvédelmét végezték el. Budaörsön készítik fel a légiflottát a jövő évi feladatokra. Túlteljesítették lakásépítési tervüket az EVM-váltaiatök Kitüntetések a legjobbaknak Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban kedden a lakásépítésben tett erőfeszítéseik és sikeres eredményeik elismeréseként Sárosi János miniszterhelyettes kitüntetéseket adott át az ÉVM- vállalatok dolgozóinak. Elmondotta, hogy a legfrisebb jelentések szerint az ÉVM- vállalatok idei tervében előirányzott 33 445 lakásból december 27-ig, hétfőig 32 547-et adtak át, s december 28-án és 29-én még 1150 új otthon műszaki átadását fejezik be. így tehát 252 lakással teljesítik túl idei tervüket. Hangsúlyozta, hogy az eredmények elérését széles körű összefogás a beruházók, a tervezők és a kivitelezők együtt* működésének fejlesztése a válElhanyagolt tórendszerek A megye vízgazdálkodásáról tárgyalt a megyei tanács vb A víz éltető forrás. Használjuk, fogyasztjuk. Vetéseket ültetvényeket öntözünk vele, fürdők medencéit töltjük íöL embereket gyógyítanak a segítségével, messze földről vonz idegeneket, horgászok gubbasztanak a partján, víztározók építésével védjük a környéket, ipari üzemek fogyasztják. _ Akármilyen fel- használásról van is szó, a lényeg: csak a jó minőségű vizet lehet számításba venni. Hogyan is áll Somogy megye vizekben? És milyen minőségűek ezek a vizek? Nem lehet róluk rózsás képet festeni. A vb elé tárt jelentés szerint: »A megye köz- igazgatási területén két, országosan is jelentős vízfolyás és egy kiemelt■ jelentőségű állóvíz vízgyűjtője található«. A Dráváról, a Sióról és a Balatonról van szó. Az előterjesztők nyolc pontba foglalták azokat a részterületeket, amelyek külön-külön is jelentős feladatokat adnak. A nyolcadik pont: környezet- és vízminőség-védelem. A végrehajtó bizottság tagjai közül többen is szóltak a vizek védelméről. A Balatonnal kapcsolatos gondok már ismertek. Kevéssé foglalkozik azonban a közvélemény a Kapóssal, pedig ugyancsak feltűnő a szennyezettsége. Alig pár évvel ezelőtt még lehetett a partján horgászokat — a víz életének bizonyítékait — látni: ma már hírmondó sincs közülük. A jelentésben ez olvasható: a Kapos szennyvíz- terhelése az elkövetkező években ugyancsak jelentősen nő. A tervidőszak alatt több lesz a város szennyvize és ez a túlterhelést tovább fokozza. A Kapósnak a Kaposvár alatti szakasza a legszennyezettebb. Ezen érdemes elgondolkodni, mert üzemek, ipari fogyasztók és vizet szennyező létesítmények nemcsak ebben a városban vannak. Természetesen a ség védelme csak az egyik feladat. Érdemes szólni a víz- gazdálkodáshoz kapcsolódé haltenyésztésről is. A hal szerepe az étkezésben évről évre nagyobb. Ugyanakkor megyénkben a halastavak rosz- szak. Az ágazat legnagyobb gondja az elhanyagolt tórendszerek felújítása. Ehhez pedig pénz kell. Csakhogy számításokkal kimutatták: többe kerül a felújítás, mint egy új tó kialakítása. A következő években — 1980-ig — 600 hektárnyit újítanak föl. Ez egyébként körülbelül egyhar- mada az összes területnek. Szó van arról is, hogy a halgazdálkodás jövedelmezőségét a bikali haltermelési rendszer kiterjesztésével is lehetne fokozni. Csakhogy ehhez a pénzen kívül egyéb feltételek is szükségesek. Például megfelelő halastavak. A somogyi tavak pedig nemcsak az intenzív haltenyésztést nem teszik lehetővé, hanem közöttük több súlyos vízkárok forrása is. A vízkészlet-gazdálkodáson, a vízellátáson, a szennyvízelvezetésen és tisztításon, a fürdőfejlesztésben és hévízhasznosításon, a vízrendezésen és a vízkárelhárításon túl mostanában az érdeklődés a Dráva felé fordul. Az ősi állapotban levő szép folyó megújulás előtt áll. A közelmúlt- vízminő- ban részletesen ismertettük a hasznosítására készített terveket. Most'csak annyit: az alapvető célon — villamos- energia-termelésen — túl a leendő vízlépcső rendszer hatással lesz majd a lakosság, a mezőgazdaság és az ipar vízellátására, a halászatra, a horgászatra, a turizmusra és az üdülésre. S emellett azzal is számolnak a szakemberek, hogy javulni fog a, felduzzasztott folyó vízminősége. A feladatok tehát adottak. Okos előrelátással, gondos tervezéssel, körültekintő munkával meg lehet előzni, hogy évek múltán föl kelljen tenni a kérdést: hogyan javítsuk a Dráva vízének tisztaságát. Ez napjaink felelőssége, mert á szennyezés elkerülését má[r most meg kell kezdeni. M. A. lalati gazdasági és társadalmi szervezeteit hatékony támogatása és aZ építőipari dolgozok helytállása alapozta meg. Az ötödik ötéves terv első évében alapvető változást ért el a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, ami kifejezésre jut abban is, hogy az átadott lakások lakóinak már nem kell hónapokig várni a beköltözésre amíg ténylegesen lakhatóvá teszik az épületeket. Az egyenletesen jó ütemű munka jellemezte az idén a Zala megyei Állami Építőipari Vállalatot, amelynek dolgozói már november végére teljesítették az évi tervüket, s hasonlóképpen az egyenletes ütemű munka hozott jelentős sikereket a Fejér, a Szabolcs, a Vas és a Győr-Sopron megyei ÉVM vállalatnál! I Budapesten j példamutató ' összefogással működtek együtt az úgynevezett' generál lakásépítőkkel az alvállalkozók, a mélyépítő, a csőszerelő-ipari, az országos szakipari, a villanyszerelő-ipari és a hőtechnikai vállalat dolgozói. Ennek eredményeként a fővárosi tanács célcsoportos lakásberuházásában előirányzott 9634 új otthont adtak át december 27*ig. Kedvező változást alapoztak meg azzal is, hogy jelenleg jóval több lakást építenek, mint egy évvel ezelőtt, tehát megteremtették az 1977. évi lakásátadás egyenletesebb ütemének feltételeit. Sárosi János szólt a/ Jövő évi feladatokról is, amelyekhez viszonyítva az idei eredmény szerénynek tűnik, főként Budapesten. Hangsúlyozta, hogy az ötéves terv első esztendejében megnyilvánult kedvező tendenciák kibontakoztatásával. a korszerű építési módszerek, s elsősorban a házgyárak lehető legteljesebb kihasználásával kell megalapozni az ideinél jóval nagyobb feladat teljesítését. Utalt arra, hogy a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat házgyára az évi 3600 lakásos tévleges kapacitását jóval megtetézve 4431 lakás paneléit készítette el. Ez is jelzi, hogy gondos előkészítéssel jó együttműködéssel más házgyáraknál is növelhető 30 százalékkal a kapacitás. Az ünnepségen a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Gáspár Lajos, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat főépítésvezetője, öten vették át a Munka Érdemrend ezüst, ketten pedig bronz fokozatát. Ezen kívül 48-an kapták meg az Építőipar kiváló dolgozója kitüntetést. Folytatódik az M l-es ésazM 3-asautópálya építése Az útépítők, kihasználva a számukra kedvező időjárást, valamivel túlteljesítve idei tervüket megalapozták, a köz- úthálózat fejlesztésének folyamatosságát, a jöéő évi feladatok megvalósítását is — állapította meg a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közúti főosztályának idei gyorsmérlege. A tárcának — az autópálya- építéseken kívül — az idén 5,6 milliárd forint állt rendel- keziésére a közúthálózat fejlesztésére, fenntartására, üzemeltetésére. Az útépítők fő feladata -az úthálózat rekonstrukcióját gyorsító burkolat- megerősítés, az úgynevezett aszfaltszőn vesezés volt. Erre a célra 2,5 milliárd forintot fordítottak, s több mint 1600 kilométernyi útszakaszt láttakel erősebb új, szélesebb burkolattal. Egyéb korszerűsítésekre több mint 1,3 milliárd forintot költöttek, míg az utak folyamatos karbantartására és üzemeltetésére 1,5 milliárd tori nlot fordítottak. Az autópálya-építésre rendelkezésre álló 800 millió forintból a program szerint építették tovább az M 3-as autó- pálvát Budapest és Gödöllő között, valamint az M 1-esen a Komárom—Győr közötti fél autópályát. A tervek szerint 1977-ben a közúthálózat fejlesztésére 5,9 milliárd forint, autópálya- építésére 900 millió forint jut. Folytatódik a 6-os számú főút pécsi átkelési szakasza új nyomvonalának építése és a 25-ös s/ámú fűút egri átkelési szakaszának építése. A Dunakanyar forgalmának legnagyobb részét viselő 11-es számú főút szentendrei átkelési szakaszán belső körút építésével könnyítik a közlekedést.