Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-28 / 306. szám

ERDEK ES MUNKA E lcsodálkoztam, amikor végigböngésztem tanár ismerősöm házikönyv- tárát. Hat terjedelmes polcon zsúfolódtak a szakmunkák: lélektani, iskolaszociológiai, pedagógiai és módszertannal foglalkozó művek. Nem egy, ma már beszerezhetetlen, drá­ga ritkaság. S akkor profán ötlet villant föl bennem: mennyit érnek ezek a köny­vek? Gyors számításom ered­ménye: a hat éve gyűjtögetett magánkönyvtár legalább havi 250—300 forintjába került gaz­dájának. S ez fizetésének 12— 15 százalékát jelenti. Vagyis: havonta lemondott egy ingről, cipőről, jó pár üveg sörről, hétvégi kirándulásról stb. Megérte? Szinte sértődötten vág vissza: Hogy lehet ilyet kérdezni? Ismerek v nyughatatlan mun­kásfiatalt. Egyszer bekopogott hozzám: az ajtó előtt járva látta, rossz a zár. Jött segí­teni, kéretlenül. Javítás köz­ben beszélgettünk. Négy szak­mája van és technikusi vizs­gája. Ez utóbbit saját költ­ségére, szabadsága terhére vé­gezte el, vállalta a rengeteg utazást, a csatlakozásokra vá­rás terméketlen perceit, és az anyagi »..áldozatot. Örökké nyughatatlan. Barkácssarkot rendezett be a fáskamra egyik zugában, reszel, szerkeszt, rajzol. A gyárban ő is kiváló dolgozó kitüntetést kapott, és egyszer jutalmul társasutazás­ra vitte a vállalat szakszer­vezeti bizottság. Reggel, ha álomszántotta képpel bámulok ki az abla­kon, a házmester már a ház előtt szorgoskodik. Virágot ül­tet, gyomlál, füvesít, utat kö­vez, fát nyes, kerítést mázol, lefolyót javít. Kora reggel és | délután, ha munkahelyéről j hazatér. Mindez hivatalos teendői közé tartozna? Nem hiszem. Talán kap néha dicséretet az örökös haj- ladozásáért, s annak a környezetnek a szüntelen szé­pítéséért, amely az övé, de a többieké is. Sorolhatnám tovább a társadalmi munkát vállalókat, az örökösen felfo­kozott tennivágyásban égő­ket, a higanymozgású nyüzs­gőket, a hivatali munkát ha­zahordozókat és a percnyi pi­henést nem ismerőket. A tevékenység az ember igazi életeleme. Sorolhatnék ellenpéldákat is. Sajnos. Mindennapjainkban nemcsak a társadalmilag rend­kívül hasznos magatartás él, az ellenkezője is. Hogyan lehet a munkáért,, a közös cselekvésért élők egy­séges gondolkodását, életrend­jét továbbgyűrűztetni, elfogad­tatni? A dolog a vállalati, munkahelyi gyakorlatban egy­általán nem egyszerű. Peda­gógusunk könyvtára nemcsak dísz, azok a könyvek mun­kaeszközök. Mégpedig a leg­korszerűbbek közül valók. A könyvtár és a rendszeres el­méleti-módszertani tudásgya­rapítás apránként kamatozik a tanítási órák lassacskán sorjázó folyamában. S az ered­mények csak ritkán látványo­sak. Semmi esetre sem any- nyira, mint a tantestületen belüli tényleges szakmai-fel- keszültségbeli különbözőségek­ből következne. A jutalmak, a kitüntetések, a szakszervezeti beutalók, vagyis a szociális és egyéb juttatások eloszlásánál valami ellenszenves rutin éry vényesül, ami messze nem fe­Bab, borsó, sárgarépa Új gépeket vásárolt a Sió Tsz A siófoki Sió Kertészeti és Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetben az idén »»érett be« a főágazati üzemszervezési és irányítási rendszer, mely­nek megalapozásaihoz tavaly fogtak hozzá. Másutt bevált módszert átvenni sehonnan sem tudtak a gazdaság sajá­tos termelési profilja miatt — az elmúlt évek tapasztalatai­ra? alapoztak elsősorban. Az eddigiek beváltották a remé­nyeket: Klabuzai Miklós tsz- elnök szerint könnyebbé vált a munkák szervezése, nőtt a hatékonyság, s a jelenlegi öt­éves tervidőszakban a főága­zati rendszer keretében vég­zik a munkát. A szövetkezet már a nevé­ben jelzi: fontos tevékenysé- fe a kertészkedés. Az idei fejlesztések is főképp ennek a főágazatnak az erősítését szolgálták. Különösen a zöld­ségtermesztés került előtérbe. A teljesen házi kivitelezésben megvalósított víztározó Sióju- ton például 70—80 ezer köb­méter víz tárolására alkalmas, s a környéken termelt kerté­szeti növényeket öntözhetik onnan. Eddig erre csak a Sió nyújtott lehetőséget a siófoki területen. A gépvásárlásoknál elsősorban az ötven hektár sárgarépa munkáira gondol­tak: a talajelőkészítéstől a be­takarításig a legtöbb tevé­kenységet gépesítették. Sárgarépát az idén először termeltek, hozamban és ár­bevételben is megtalálta szá­mításait a szövetkezet. »»Újoncnak« számított ebben az éven a borsó is: száz hek­táron termesztették, főképp vetőmagnak, kisebb részben étkezési célra. A 27 mázsás hektáronkénti átlagtermés 4 mázsával haladta meg a ter­vezettet. Bab — ugyancsak az idén eíőiszor — 50 hektáron termett, azonban a szárazság miatt nem váltotta be a re­ményeket (a területet nem le­hetett öntözni). A hozamok alakulása, az idei kedvezőtlen körülmények nem befolyásolják a szövetke­zet terveit. Ezért döntöttek úgy, hogy sárgarépát, hagy­mát — ebből is nagy kiesé­sük volt az idén —, babot és bonsót jövőre is termesztenek. jezi ki a munka értékét. Nem. jutalmazza, de még csak meg sem téríti a rendszeres szelle­mi befektetést. Az átlagon jóval fölüli szakmai fölkészült­ség nem kamatozik a tantes­tületi értékrendszerben, elis­merésben: az iskolai életben túl kevés a többef-jobbat aka­rásra ösztönző erő. A vállalatoknál is hasonló jelenségek vannak. A gyárak­ban, üzemekben érvényben' van egy többszörösen diffe­renciáló jutalmazási rendszer, amelynek célja a jó munkára ösztönzés. Alapelvei helyesek, gyakorlata azonban több he­lyen nem. Sok gyárban pél­dául olyan kevés az összeg, melyet a brigádok jutalmazá­sára szánnak, hogy az tényle­gesen alig ösztönöz valamire. Szakszervezeti vezetőkkel be­szélgetve elmondták, hogy az értékelés sokszor túlságosan sok formális szempont szerint történik, valós értékrendet nem takar. Így a brigádok' versenyében egyfajta »»váltó­gazdálkodás« tapasztalható: X brigád tavaly már volt első, most legyen a Z — mondják néhány munkaverseny-bizott- ságban. Másutt pedig ellenke­zőleg, a túlzott favorizálás a hiba. A legnagyobb bajnak azonban azt tartom, ha nagy­ban eltér egymástól a »hi- vatalcs« vállalati értékrend és a brigádoknak, mint alapvető munkahelyi közösségeknek a belső véleménye. — A múltkor egy fórumon is elmondhattam: nálunk két­féle ember van — fejtegeti egy áruház igazgatóhelyettese. — Vannak kereskedők és vannak, akik cr>aik az áru­házion dolgoznak. Ha olyan ösztönzési rendszert vezet­nének be, mely az ed­digieknél sokkal több anya­gi és erkölcsi elismerés­ben részesíti a szakszerű és elkiismeretes kereskedői mun­kát, néhány éven belül nem panaszkodna senki sem az el­adók modorára. A nagyobb differenciáláshoz azonban — őszintén mondva — nincs bá­torságunk. H ogyan lehet elérni, hogy az embereknek alapve­tő érdekük legyen a még lelkiismeretesebb, még jobb, hatékonyabb munka? Az egyes ember egyéniségének fokozottabb figyelembevétele, az értékelés és az ösztönzés összetettebb módszereinek al­kalmazására, a különböző ju­talmak és juttatások további differenciálása és őszinte be­széd nélkül aligha. Csupor Tibor Piroska Csak nagv nehezen volt hajlandó a fényképezőgép elé állni. Előbb még az állator­vost kísérte le egy beleg ál­lathoz. Talán abban remény­kedett, hogy »megússza«. Amikor visszajött, egyre csak azt kérdezte, »miért pont en­gem«. Zavara rám is átra­gadt. Magyarázk<»dni kezd­tem. »Első díjat nyert a fia­tal sertéstenyésztők megyei versenyén ...« »Az csak vé­letlen volt« — válaszolta. Most már tudom, nem volt mind­ebben egy csipetnyi álszerény­ség sem. , — Másfél éve dolgozom a telepen, és most már nem cserélném el ezt a munkát semmiért. Talán tíz perce beszélget­tünk, mikor Meskula Piroska, a memyei tsz húszéves bri­gádvezetője ezt mondta. Még semmit sem tudtam róla, ezért hamisnak éreztem lelkes sza­vait. Eszembe jutott az egyik sertésszaktelep felsőfokú vég­zettségű fiatal szakembere, ő nemrég arról panaszkodott nekem, hogy azért nincs te­kintélye a faluban, mert a sertéstelepen dolgozik. A ha­jába ivódott szag az oka, hogy mindenki megfeledkezik arról: ő is diplomás. Visszaejnlékez- tem a mezőgazdaságban dol­gozó fiatalok megyei parla­mentjére, ahol több küldött kereken kimondta: azért vá­lasztja csak kevés fiatal az állattenyésztést _ foglalkozásul, mert a legtöbb telepen nem éppen csábítóak a körülmé­nyek. Talál­koztam fiatal­emberrel, aki volt osztály­társai kigú­nyoltak, ami­kor megtud­ták, hogy ser­téstelepen dol­gozik ... És most ez a mernyei kis­lány úgy be­szél a ,sertés- tenyésztésről, j mintha én kép­telen volnék elhinni: ilyen szép is • létezik. — Van, aki azt mondja: minden malac egyforma. Ez nem igaz, nincs két egyforma. Olyan kis zsiványok ám, és én naponta látom, hogyan fej­lődnek. — Miért választotta ezt a pályát? — Szüleim azt szerették volna, ha gimnáziumba me­gyek, én azonban a szakkö­zépiskolába jelentkeztem. Mindig szerettem az állato­kat. Otthon most is vannak állataim, még tengerimala­com is... Előkerül néhány emlékfosz­lány egy örökké az állatok közt szaladgáló kislányról, aki rendszerint összekente a ru­háját, és ezért otthon kika­pott. — Makacs vagyok. Azt hi­szem, azért jöttem ide. Nem tudtam megállni, hogy hangosan is ki ne mondjam kétkedésre indító emlékeimet. Valamennyire válaszolt. — Soha nem éreztem, hogy kevesebb volnék, amiért ez s munkám. A tekintélyt és a megbecsülést csak az ember harcolhatja ki. A foglalkozás lehet jól és kevésbé jól hang­zó, tekintélyt azonban nem ad és nem is vesz el. A fiatalok valóban idegenkednek az ál­lattenyésztéstől ... Mert nem is ismerik. Igaz, a munkakö­rülményeik nem ideálisak, rá­adásul itt szabad szombat sincs. Előfordul, hogy vasár­nap, sőt éjszaka is dolgozni kell. Amikor idejöttem, az el­ső fizetésem 900 forint volt, és bizony sok volt a lóti-futi, — Nem vette el mindez a kedvét? — Nem, hiszen sa'c örömet is találtam ebben a munká­ban, és a tájaimat is nagyon megszerettem. Még egy éve sem do’g'Zott a telepen, mikor a háromsrmr kitüntetett. 16 tagi! szocialis­ta brigád vezetőjévé választot­ta. — Jó is ez. meg naiáz is. Számítanak Hm* és sokat vár­nak tőlem. Néha veszekednem is kéne, ha vclcmi nem jól megy. Ez so'' - Vr —> sikerül. Olyankor csak g-»űrögetem a sapkámat... Igaz, ebből már •.tírt*annyian tudják, nagy munka vár ránk. Később a ta'epvezető el­mondta, hogy Piroska jó bri­gádvezető, csak nem elég eré­lyes. Vitába szálkám. Az em­berek szere ik Piroskát, ezért képes helyettesíteni a »sapka- gyűrögstés«, a parancsoló szót. — Kétszer már megpróbál­tam felvételezni a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára. Most harmadszor levelezőre kérem majd a felvételemet. Mikor ezeket mondta, vala­miféle csalódást éreztem; »Hát ő is csak ugródeszkának te­kintette a telepet?« Azóta már tudom, igazságtalan voltam. — Tanulok, mert minél többet szeretnék tudni az ál­latokról, mert minden érdekel, ami velük kapcsolatos. Végül majd kapok egy díszes papírt Ennyi az egész. Miért kéne ettől elmennem in--»n? Itt megbecsülnek, itt ak-uvác dol­gozni. — Talán majd a család­alapítás szól közbe — akadé­koskodtam. — Már megvan a válasz­tottam. ö is mernyei, így csak természetes, hogy itt fo­gunk letelepedni. Még sok mindenről beszél­gettünk, csak éppen arról nőm, amiért tulajdonképpen fö’kerestem. Nem tudtam meg. milyen is volt a fiatal sertéstenyésztők versenye, és hogyan sikerült győznie. El­mondta viszont búcsúzáskor, hogyan kell megfogni a kis­malacot úgy, hogy ne visít­son. Ekkor éreztem először, Piroska a bizalmába fogadott. Bíró Ferenc Egy óra — 560 tonna acél Lengyelországban rövide­sen felavátják a »Katowice« őri,ás' kohót, amely rekordidő, mindössze öt év alatt épült fel. Ez az ipari óriás az utób­bi 10 esztendő legnagyobb lengyel beruházása. A kohó évi kapacitása 9 millió tonna acél lesz. Körülbelül ugyan­ennyit termelt 1965-ben. Len­gyelország korábbi 26 kohó­üzeme. A beruházott érték 209 milliárd zloty, s ez a szá­mítások szerint öt év alatt té­rül vissza. A kohó elsősorban acélle­mezeket gyárt majd a hajó­építő-ipar és a járműipar ré­szére. A kohó beindítása után az acéllemez termelése eléri az évi 11 millió tonnát, s ez 'már európai viszonylatban is rangot jelent. De készítenek itt hengerelt acélt is; évente mintegy 2 millió tonnát. A különleges minőségű katowi- cei acél lehetővé teszi majd a 'okozott külkereskedelmi ter­mékcserét. A »Katowice« kohót a leg­modernebb téd nikával sze­relték fel. Az olvasztás ,kon­verterei-oxigénes módszerrel történik. A korszerű technika j elentős nyers a nyag-megtaka- rítást eredmér/ez: egy tonna nyersvas termeléséhez ele­gendő lesz 430 kilogramm koksz. Egy olvasztási folya­mat mindössze 36 percet vesz igénybe, s így konverteren­ként egy óra alatt 560 tonna acélt öntenek. A termelési folyamatokat komputerek vezérlik, korsze­rű automatizált berendezé­sekkel. A kohómű tervezők nagy figyelmet fordítottak a környezet védelmére. Ezért például zárt vízrendszert al­kalmaztak, s ez a víztakaré­kosságot is segíti. Elzáró be­rendezéssel szerelték föl a porkibocsátó helyeket, kor­szerű elszívókkal akadályoz­zák meg, hogy a káros anya­gok a légkörbe jussanak. Az óriás kohó építésében 120 lengyel és 40 külföldi cég vett részt. A legtöbb berendezést és gépet a Szovjetunió szállí­totta. A »Katowice« kohó jó példája az egész szocialista közösség együttműködésének. Csehszlovákia különböző szer­számgépeket és járófi arukat, az NDK kirakodó darukat, klímaberendezéseket, Ma­gyarország és Jugoszlávia elektrotechnikai berendezése­ket, Bulgária pedig emelőket és turbókompresszorokat szál­lított a hatalmas üzemhez. Több gyermekruha, bőrdíszmű Fellendült az export Kevesebb munkással termelékenyebben Egy hét van még hátra az évből. A megye ipara mérle­gének szempontjából még na­gyon fontos ez a néhány nap. Munkatársaink három üzem­ben érdeklődtek arról, milyen eredménnyel zárják az V. öt­éves terv első évét. Amit el­mondtak, nemcsak ezekre a gyárakra jellemző. Plusz 16 millió A Kaposvári Ruhagyárban az 1976ros terveket már de­cember 15-én teljesítették, a szorgalomra azonban ezen a héten is szükség van. A 491 millió forintos termelési ter­vüket 2127 munkással kellett volna megoldaniuk, ehelyett csak 2056 a fizikaiak létszá­ma. Annál szebb, hogy jelen­tős a túlteljesítés: várhatóan 16 millió forint. Ezt a rekonstrukcióval, szer­vezési intézkedésekkel érték el. A Kaposvári Ruhagyárban a munka termelékenysége a tervezett 6 százalék helyett 11.3 százalékkal emelkedett az idén. Ennek tnegfelelően a nyereségük is körülbelül tíz­millióval lesz több, mint amennyire eredetileg számí­tottak. Eleget tettek a 36 milliós tő­kés exportkötelezettségüknek, valamint a szocialista orszá­gokba irányuló 111 milliós ex­portjuknak is. A belkereske­delemnek 80 millió forinttal több gyermekruhát adtak át abbén az évben, mint tavaly. Azok az asszonyok és lá­nyok, akiket ezekben a na­pokban is a szabász-, a varró-, illetve a vasalógépek mellett találunk, rászolgáltak arra, hogy több fizetést kapjanak. 1976-ra ötszázalékos bérszín­vonal-emelést irányoztak elő a gyárvezetői, a végén azonban hét százalékkal emelték a dolgozók bérét. Panelsabfonok Csehszlovákiának Az ÉPGÉP barcsi nagybe» rendezések gyárában azok a dolgozók, akik valamilyen ok­nál fogva év közben nem vet- téK ki a szabadságukat, most nyugodtan letölthetik: decem­ber 10-én teljesítették 85 mil­lió forintos befejezett ipari termelési tervüket, s ezzel egyidejűleg az. évi exportter­vüket is. December 17-én már 2,3 millió forint értékű túl­teljesítést tudott felmutatni a gyár. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium kérésére eredetileg is túlteljesítést vál­laltak, de a gyár ilyen arányú többletmunkája alapvetően az exportterv emeléséből alakult ki. Ennek nagy a vállalati és népgazdasági jelentősége. Ház­gyári panelsablonokat készí­tenek exportra. Az utolsó szállítmány Csehszlovákia ré­szére december 19-én hagvtp el a gyárat. A barcsiak még Algériába is küldenek házgyá­ri eiemsabi onokat. A gyárban dolgozók ezen az öt utolsó munkanapon már csak a befejezetlen berende­zéseket szerelik össze. Ezt már a holnapra gondolva te­szik. Ezekben a napokban arra is jut idejük, hogy a raktá­rukban lévő tíz nagy teljesít­ményű hűtőgépet a műhelyek­ben végleges helyükre tegyék. Lassan befejezik a munkahe­lyek külső -tatarozását. Kar­bantartják a szociális létesít­ményeket, csinosítják a gyá­rat. . Ez a közösség is eredményes gazdasági évet zár 1976-ban. a nyugodt szívvel köszöntheti az új esztendőt­Csömend előrelépett December első napjaiban elégedetten nyugtázták a Rá­kospalotai Bőr- és Műanyag- feldolgozó Vállalat marcali gyárában, hogy teljesítették az üzem 54 milliós termelési tervét, összesen 350 ezer be­vásárlótáska, női divattáska és kazetta került le a szala­gokról. A jó minőséget bi­zonyítja, hogy a termékek kétharmadát szocialista orszá­gokba exportálták. Különösen sok nő* ret%ült szállítottak a szovjet Raznoexportnak. Ter­melésük harmadik harmadá­nak 20 százalékát a tőkés pia­cokon értékesítették, a többi pedig a hazai üzletekben kelt el. A terv teljesítése nem azt jelenti, hogy most már tétle- nül ülnek a marcali üzemben. Ev végéig rá akarnak rakrf »még egy lapáttal«, s hárr-m- milliós értékben készítenek táskákat, kazettákat. Ez az időszak különben is a követ­kező év előkészítésének az ideje. Az 1977. évi tervtárgya­lás megvolt. Most már ponto­san tudják, mit fognak ja­nuárban gyártani. Ehhez ren­delkezésre állnak a minták, az anyagok, és kidolgozták az egyes technológiai utasításo­kat. A termelés zökkenő nél­küli indításának nincs akadá­lya januárban. Az idei jó teljesítményt — egyebek között — a teljesítő­képesség jelentős bővülésével sikerült elérni. Egyre többet vállalt a somogyfajszi telep és többet bízhattak a csömendi- ekre is. Elérték például, hogy Csömenden december 1-én át­álltak a női retikül gyártásá­ra. A bőrdíszműves szakmá­ban ez a legbonyolultabbnak számító munka. Ev közben kisebb anyagellátási zavarok is voltak: a szocialista brigá­dok önkéntes felajánlásaiból pótolták a lemaradást. Tavasz óta nem tudtak több munkást fölvenni, a termelést a jövőben is csak a belső tar­talékok fokozottabb feltárásá­val és kihasználásával növel­hetik. Ezért a jövedelem fo­lyamatos növekedéséről is gondoskodnak. Ez év végére a munkások átlagjövedelme 2100—2200 forint között lesz, tavaly még 1890 forint volt. Cs. T. — G. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents