Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-03 / 286. szám

Közlemény az MSZMP Központi Bizottsága 1976. december 1-i üléséről (Folytatás a 2. oldalról) energiával, a pénzzel és az idővel. Tegyenek konkrét in­tézkedéseket a gazdasági ha­tékonyság gyorsabb növelé­séért, a munkaszervezés javí­tásáért, a munkaidő és a ter­melőeszközök jobb kihaszná­lásáért. A pártszervezetek, a szak- szervezetek, a KISZ-szerveze­tek és a gazdasági vezetők minden termelő, gazdálkodó egységben megfelelően tájé­koztassák a dolgozókat a nép- gazdasági tervben foglalt gaz­daságpolitikai célokról és a helyi feladatokról. Igényeljék javaslataikat, bátorítsák a tervek megvalósítását segítő kezdeményezéseket. Ez fontos feltétele a dolgozók alkotó ak­tivitásának. Karolják fel a dolgozók termelési mozgal­mait, támogassák az újítókat, tegyenek intézkedéseket a szocialista brigádmozgalom, a szocialista munkaverseny to­vábbi kibontakoztatására. A pártszervek és -szerveze­tek segítsék gazdaságpolitikai céljaink érvényesítését és erői­ket összpontosítsák a terv tel­jesítésére. A kommunisták járjanak élen. mutassanak példát a feladatok végrehajtá­sában. A szakszervezetekben, a tö­megszervezetekben és a tö­megmozgalmakban dolgozó kommunisták meggyőző, szer­vező tevékenységgel mozdítsák elő a Központi Bizottság ha­tározatának végrehajtását, a terv céljaival összhangban cselekedjenek, és annak meg­valósítására mozgósítsák szer­vezeteik aktivistáit és tagsá­gát. A Kommunista Ifjúsági Szö­vetség szervezze az ifjúságot a gazdasági feladatok eredmé? nyes megoldására, országos és helyi akciókkal vegyen részt a terv sikeres teljesítésében. Az agitációs és propaganda- munka, a sajtó, a rádió és a televízió segítse elő, hogy dol­gozó népünk jól ismerje a gazdasági építés fő feladatait, az 1977. évi terv céljait, kap­jon nagyobb teret és szerepet a jó kezdeményezések nép­szerűsítése, a dolgozók helyt­állásának, népünk erőfeszíté­seinek és eredményeinek be­mutatása. A Központi Bizottság meg­győződése, hogy a jövő évi terv reális és elérhető célo­kat határoz meg. Felhívja a munkásosztályt, a parasztsá­got, az értelmiséget, népünket, hogy aktív, fegyelmezett mun­kával járuljon hozzá a nép- gazdasági tervben foglalt , fel­adatok végrehajtásához. III. A Központi Bizottság elfo­gadta az 1977. évre szóló mun­katervét. Kovács Antal elvtársat, a KB tagját, az MSZMP Vas megyei Bizottsága első titká­rát a Központi Bizottság ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának vezetőjévé kine­vezte és beválasztotta a gaz­daságpolitikai bizottság tagjai közé. (MTI) Szakmunkástanuló-kollégiumot avattak Kaposváron Két taggyűlés között N M inden párttag tudja, mi­lyen fontos szerepet tölt be az alapszerve­zet életében a taggyűlés. Az állásfoglalásnak, a döntésnek ez a legfőbb helyi fóruma. De nemcsak a munka menetére gyakorol nagy hatást, hanem légkörével, színvonalával a kommunisták személyes tulaj­donságait is jelentékenyen for­málja. Felelősségteljes kötelezettsé­gének tesz eleget tehát min­den olyan alapszervezeti veze­tőség, amely gondosan, idővel és energiával nem takarékos­kodva készíti elő a taggyűlé­seket, azon fáradozva, hogy azok minél színvonalasabbak legyenek. Ám az már sokkal kevésbé helyeselhető, ha e fá­radozás közben szem elől té­veszti azt, ami a taggyűlések között történik. Mi tagadás, léteznek olyan alapszerveze­tek, olyan vezetőségek, me­lyeknél a munka, a belső élet túlságosan is a taggyűlésekre koncentrálódik, jóformán azok­ra szűkül le. Márpedig az ilyenfajta »rendezvényközpon­túság« óhatatlanul megmere­víti a mozgalmi tevékenység eleven folyamatát, gyengíti ha­tékonyságát. Hiszen mi minden történik egy pártszervezetben két tag­gyűlés között? Tanácskozik a vezetőség, összeül a pártcso­port, szemináriumi foglalko­zást, vitaköri összejövetelt, esetleg pártnapot rendeznek. De nemcsak rendezvényeket, értekezleteket említhetünk. Két taggyűlés között megy végbe a mindennapos szervező munka az elfogadott döntések íatában realizálásáért. S ami talán még fontosabb: az összejöve­telek közötti időszaknak alap­vető tartalmi eleme a folya­matos, állandó politikai tevé­kenység, a politizálás, a párt politikájával kapcsolatos, an­nak elfogadtatását 'célzó esz me- és véleménycsere. A pártmunka — lényegéből adódóan — állandó, folyama­tos politikai, mozgalmi tevé­kenység. A taggyűlések e fo­lyamatnak fontos állomásai, eseményei. Nagy hatással le­hetnek és vannak rá, beha­tóan alakíthatják intenzitását, irányát. De nem pótolhatják, nem tehetik fölöslegessé. Sőt, bizonyos értelemben éppen az a legfőbb rendeltetésük, hogy e folyamatos' tevékenység eredményességét szolgálják. Ha két taggyűlés között űr tátong az alapszervezet életé­ben, ha az eleven politikai munka árama nem teremt kellő kapcsolatot a tagok kö­zött, akkor éppen ennek a rendeltetésének nem tesz kellő módon eleget. S ha ez a ki­sugárzó hatás gyenge, hiányos, akkor hiába gondosan megvá­lasztott a napirend, jól elké­szített beszámoló, eleven a vi­ta, sok a hozzászólás — a munkát nem lehet kedvezően értékelni. yilvánvaló persze, hogy a taggyűlés színvonalát és hatását valójában nem lehet ennyire különvá­lasztani, hiszen a színvonalas taggyűlésnek önmagában véve is megvan a maga hatása a pártmunka további menetére. Mégse mindegy, hogy ez a ha­tás automatikusan, soontánul jön-e létre, avagy pedig tuda­tos erőfeszítésnek az eredmé­nye. Ezért fontos, hogy a ve­zetőség — s maga a párttag­ság, minden egyes' párttag — tudatosan Igyekezzék a tag­gyűlések hatását érvényre jut­tatni a mindennapi politikai és szervező munkában. Ne elégedjék meg a beszámoló jó felépítésével, a vitázók magas számával, de még az elhangzó jó gondolatok kedvező meny- nyiségével sem — hanem min­denekelőtt arra figyeljen, mi­ként valósulnak meg ezek a pártélet, a pártmunka gyakor­Sokféle példával illusztrál­hatnánk ennek fontosságát, de talán egyetlen is elegendő le­het. Ismeretes, hogy a párt­tagság általában rendelkezik pártmegbízatással, s ezek kö­rét az alapszervezetek gondo­san, megfontoltan szabják meg. Mégis, viszonylag ritkább még — noha az igény már ko­rábban megfogalmazódott és a pártmunka valóságos szükség­letei indokolnák —, hogy a megbízatás valamely határozat megvalósításához kapcsolódjék közvetlenül azt célozza. Ahol a taggyűlést és az azt követő mindennapos pártmunkát egy­ségben szemlélik, ott ilyen megbízatást már gyakrabban adnak. Ott ugyanis a taggyű­lési döntést, elhatározást már annak tudatos számbavételével hozzák, hogy a megvalósítás milyen kronkrét tennivalókat igényel. Így a megbízatások rendíszere nem válik külön a döntéshozataltól, hanem a vég­rehajtás rendjének szerves elemeként fogják fel. Ami két taggyűlés között történik, az természetesen visszahat magára a taggyűlés­re, annak színvonalára is. Hi­szen a tapasztalatok a munka folyamatában halmozódnak fel, s csak ezek adhatnak ala­pot a gondos következtetések­nek, az előremutató elgondo­lásoknak. Ahol két taggyűlés között nem folyik eleven párt­munka, ott voltaképpen maga a taggyűlés sem lehet igazán jó. Lehet látványosan megren­dezett, de csillogása külsőle­ges marad, s a mesterkéltség, a formalizmus ez esetben el­kerülhetetlenül eluralkodik. gyökeret ver, A taggyűlés — mint mon­dani szokás — a párt- szervezet munkájának tükörképe. S bármennyire fon­tos a tükör gondos csiszolása, állandó gondozása, tisztán tar­tása — a kép minősége végső fokon mégis csak attól függ, ami a tükörben megjelenik. Gyenes László Az új kollégiumot a Csong- rád megyei Tanácsi Tervező Vállalat mérnökeinek elképze­lése alapján a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat dolgozói készítették el. Itt kapott helyet a megyei pályaválasztási intézet is. A négyágyas szobák nemcsak szállást jelentenek a diákok­nak: sok apró, kedves ötlettel tették otthonossá a tanulás cél­jait szolgáló helyiséget is. Avatóbeszédében Téglás Gyula, a Munkaügyi Miniszté­rium szakoktatási főosztály­vezető-helyettese kiemelte, hogy a negyedik ötéves terv­ben több mint másfél milliárd forintot költött az állam a szakmunkásképzés anyagi fel­tételeinek javítására. Az ötö­dik ötéves tervben tovább folytatódik a szakmunkáskép­zés intézményhálózatának fej­lesztése: új iskolák, kollégiu­mok, tanműhelyek és torna­termek épülnek. Erre a célra kétmilliárd forintot költenek. A főosztályvezető kiemelte, hogy Somogybán nagy gondot fordítanak a szakmunkáskép­ző iskolák lehetőségeinek nö­velésére, az oktató és nevelő munka hatékonyságára. A ter­vek szerint a következő öt év­ben húsz új tanterem, csak­nem hatszáz kollégiumi hely és mintegy száz személy fog­lalkoztatására alkalmas tan­műhely épül a megyében azért, hogy a szakmunkás- képzés tárgyi feltételei tovább javuljanak. — Nagyon fontosnak tartjuk — hangsúlyozta ezután a fő- jsztályvezető-hslyettes —, hogy az ötödik ötéves tervben előirányzóit fejlesztések mi­nél előbb megkezdődjenek. Olyan ütemben kell ezeket megvalósítani, hogy még ebben a tervidőszakban birtokukba vehessék az új kollégiumokat, iskolákat és tanműhelyeket a diákok. Az új kollégium 25 millió forintba került. A beruházás költségeihez a megyei tanács is hozzájárult. Falai között azok a diákok találtak otthon­ra, akik sokszor hajnalban kel­tek eddig, hogy beérjenek Ka­posvárra a tanítás kezdetére. Többségük az építőiparral kapcsolatos szakmát tanulja, de laknak az új kollégiumban vasipari szakmunkástanulók és kereskedőtanulók is. A kollé­gium arra is lehetőséget ad, hogy egyes szakmákban a me­gyén belül centralizálják az oktatást. A plakettek fedezete Százezres ajándékok a városnak Kaposvár városa méltóan elismeri azoknak a tevékeny­ségét, akik kiemelkedő társa­dalmi munkát végeznek a me­gyeszékhely fejlesztésében. A Társadalmi munkáért kitünte­tő emlékplaketteket minden évben a felszabadulás évfor­dulóján adják át. A decem­ber elsejei felszabadulási ün­nepi megemlékezésen tizenkét közösség és nyolc személy vet­te át a plakettet a piros do­bozban. A Kaposvári Közúti Építő Vállalat például azért kapta meg a kitüntetést, mert több mint 300 ezer forint értékű, aszfaltburkolatú sportpályát épített a Kalinyin városrész­ben. A KPM Közúti Igazgató­sága dolgozóinak csaknem két­ezer órás munkája nyomán val, homokozóval, különféle játékokkal gyarapodott a vá­ros. Ez az ajándék több mint félmilliót ér. A Somogy me­gyei Beruházási Vállalat fél­millió forinttal járult hozzá a sportcsarnok anyagi alapjá­hoz. A Kaposvári Elektroncső­gyár azért kapott emlékpla­kettet, mert segített a Rá- kóczi-sportpálya korszerűsí­tésében, az elektromos ered­ményjelző tábla fölszerelésé­ben. A kaposfüredi városrész körzeti népfrontbizottságának köszönhető az út és környéké­nek rendezettsége, a sok szép virág a házak előtt. A Kaposvári Villamossági Gyár Déry Miksa ifjúsági szo­cialista brigádja többek között az iskoláknak segített, s az ő révükön jut az 503. sz. szak­sport-, KRESZ-, rollerpályá- munkásképző egy 250 ezer fo­Tájékoztaíó az ünnepi és a jövő évi élelmiszer-ellátásról Tavalyi befektetés idei Termelékenység-növekedés a Barcsi Tövál-nál Az ünnepekre rendelkezés­re álló készletek mind az alapvető élelmiszerekből, mind az idénycikkek t>ől bőséges, választékos kínálatot, nyújta­nak, s lehetővé teszik az igé­nyek magas színvonalú kielé­gítését — közölte csütörtöki sajtótájékoztatójáh Mólnál Károly belkereskedelmi mi­niszterhelyettes. Elmondta egyebek között, hogy húsból és húskészítményekből a ta­valyinál 207 vagonnal több kerül forgalomba, baromfiból az ipar a tervezettnél maga­sabb kereslet kielégítésére is képes. A tavalyinál több, 90 vagon hallal ugyancsak kielé­gítik az igényeket, tejet és tejtermékeket is a kereskede­lem szükséglete szerint szállít az ipar. Télapó-figurából ele­gendő került forgalomba, sza­loncukorból a tavalyival azo­nos mennyiség, 4205 tonna, csokoládédíszekből 377 tonna áll rendelkezésre. A hétfőn kezdődő karácsonyfavásáron az állami és szövetkezeti ke­reskedelem 1,3 millió fenyőt hoz forgalomba. A barcsi járás termelőszö­vetkezeteinek önálló közös építőipari vállalkozása olyan sikert mondhat magáénak, amilyet az ország egyetlen más tövál-ja sem: háromszor egy­más után érdemelte ki a ki­váló termelőszövetkezeti tár­sulás címet. Az elismerés kö­telez — Szabó Gyula igazgató mindhárom alkalommal ezt a _ mondatot hangsúlyozta a ki- i tüntetés átvételekor. Az ered­mények tanúsították, hogy a még jobb munkát nemcsak ígérték, hanem el is végez­ték. Tevékenységüket megye- szerte dicsérik, s nem csupán a jó minőség miatt, hanem azért is, mert rövid idő alatt elvégzik a vállalt munkát. Az idei termelési terv nagy­jából a tavalyi tényleges ered­ményt tűzte célul: 90 millió forintot tesz ki. A harmadik negyedév végén már 75 mil­liónál tartottak, s ez húsz százalékkal több annál, amit a múlt év kilenc hónapjában teljesítettek. Most már az is bizonyosra vehető, hogy de­cember végére jóval túlhalad­ják a százmilliót. Mindehhez érdemes figyelembe venni, hogy közben mintegy tíz szá­zalékkal csökkent a dolgozók száma, s 44 órás munkahétre tértek át. Végső soron az idén érettbe a tavalyi nagyszabású műszaki fejlesztés gyümölcse. Komplex gépesítésre került sor például a mélyépítésben a beton ké­szítésétől a bedolgozásáig, a szakipari munkákban. Mindez együttvéve 12 milliós beruhá­zást jelentett, s ezzel a tech­nikai, technológiai fejlesztéssel olyan ipari hátteret teremtet­tek a termelésben., amely megkönnyíti a kinti építése­ket, szereléseket. Fiatal szak­emberek álltak munkába — ezek letelepedését is segítet­ték —, jelenleg hetvenöt ipari tanulójuk van a különféle szakmákban.. Az utánpótlásról tehát megfelelőképpen gondos­kodnak, felkészülnek az újabb megbízások teljesítésére. Az egy-egy építőipari mun­kásra jutó termelési érték várhatóan meghaladja az idén a félmillió forintot, szem­ben a múlt évi 411 ezer fo­rinttal. A feladatokat mindig idejében megbeszélik a mun­kahelyeken, kellően előkészí­tett munkaterületet kapnak — nem késik a terv, az építke­zés helyének a kijelölése, —, rendelkezésre állnak a szüksé­ges anyagok; mindez együtt­véve a jó minőségű és gyors munkát segíti elő. A Barcsi Tövál számos épít­kezést fejezett be az idén. El­készült például a hompkszent- györgyi Aranyhomok Terme­lőszövetkezet szuloki szarvas­marhatelepe, a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet da­rányi burgonyatárolója, a posvári Mezőgazdasági Főisko­la részére egy juhhodály, to­vábbá a központi laboratórium első szakasza. Barcson ötven­három lakás építését fejezték be. A járási székhelyen jelen­leg további 165 lakáson, az­után a mészhomoktégla-gyár egyes részegységein a Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat itteni telepén dolgoz­nak. Épül a főiskolai labor második szakasza és a tovább­képző központ. Ezeknek a munkáknak egy részével még az idén végeznek — közben már a jövő évi feladatokra készülnek. Szeretnék folytatni az eredményes évek sorát, ahogyan azt az idén is tették. H. F. rint értékű oktatógéphez. A MÉM Repülőgépes Szolgálat KISZ-szervezete egy óvodát és két iskolát támogat, a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat asztalos szocialista brigádja százezer forint értékű munkát végzett el a Kisfaludy iskolában. A Szalma István iskola úttörő- csapata a parkgondozással és a környezet szépítésével tett sokat a városért. Az iparcikk­kiskereskedelmi vállalat KISZ-szervezete ezer órát dol­gozott a parkokban és a köz­területeken. A KÖGÁZ Olim­pia szocialista brigádja az Arany János utcai óvoda ki­csinyeinek szerez sok örömet a munkájával. A Vikár Béla Kórus a város közművelődésé­ben betöltött szerepével érde­melte. ki az elismerést. A nyolc személy, aki most megkapta a Társadalmi mun­káért kitüntető emlékplaket­tet, elsősorban a szervező, mozgósító, illetve a kétkezi munkájával járult hozzá a vá­ros gyarapodásához. Tóth Sándor, a Kaposvári Közúti Építő Vállalat párttitkára, Perreg János, a Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyá­rának munkása, Gált Károly és Derkovics Lajos, a város­gazdálkodási vállalat műveze­tői, Nyári János, a toponári városrész körzeti népfrontel­nöke, Nagy Sándor, a donneri körzeti népfront-alelnök, Lu­ter Mária, a KISZ városi bi­zottságának munkatársa, Tóth Ferenc nyugdíjas em­lékplakettjének fedezete az önzetlen társadalmi munka. A kitüntetésen kívül min­denki megkapta a köszönő j szavakat is. Azóta, ezt már nyilván továbbadták a bri­gádnak, a vállalat dolgozói­nak, a KISZ-szervezetnek, s mindenkinek, akivel közösen dolgoztak szabad idejükben, szombatonként, vasárnapon­ként. Az elismerés nemcsak a most kitüntetetteknek, ha­nem a város minden társadal­mi munkásának szólt, s a szervezőknek is, ez fejeződött ki például a húsz népfront­aktíva megbecsülésében is, aki kitüntető jelvényt kapott.' L. G.

Next

/
Thumbnails
Contents