Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-25 / 305. szám

Ajándék

„Mindig hittem abban,

amit ■ csinálok”

A krónikát, amire gondolok, még nem írták meg. Azoknak az életútja kerülne bele, akik a szőkébb haza, Somogy fejlődéséért, az itt élők sorsának formálásáért áldozták alkotó életüket. Áldozták? Talán túl magasztos is ez a szó. Dolgoztak érte! Keményen, következetesen, határozottan.

Ha megírná valaki ezt a krónikát, a mezőgazdaság fejezetében, Szabados Dezső neve mellé bizonyosan ilyen mondatok kerülnének: »1941 óta kis megszakítással Somogybán él. Nemcsak a me-1 gye mezőgazdaságának — elsősorban állami gazdaságainak — fejlődésében vannak kiemelkedő érdemei, hanem fáradhatatlan közéleti emberként is sokat tett Somogy egyetemes fejlődéséért... Negyvenévi munka után, nyugalomba vonulásakor a Munka Érdemrend arany fokazatával tüntették ki.. .«

Határozott egyéniség. Feszes ember. Aki egyszer is találkozott vele, az megérzi, tapasztalja: véleménynyilvánításában éppúgy, mint köznapi beszélgetésében hallatlanul célratörő, tömör. Adottság? Tudatos törekvés? Bizonyos, hogy mind a kettő. Mint ahogy bizonyos: ennek a jellemző tulajdonságnak is része volt abban, hogy vezetőként munkálkodott a mezőgazdaság fejlődésén.

(— Tudja, hogy mit kell csinálni a jármos ökörrel, ha esik az eső? Nem is haK lőtt róla! Én meg annak idején ezt tanultam. Be kell kenni a nyakát faggyúval... És condiákba jöttek a kenderaratók. Condrák, rongyok voltak csak a testükön. Hová jutottunk ma?! Vasárnap, de hétköznap sem lehet megkülönböztetni az igazgatót a traktorostól. A jármos ökörről meg nem is beszél már senki a nagy traktorok, helikopterek korában. Az én korosztályom szinte hihetetlen időszakot élt át.)

A cukorgyári bérgazdaság segédtisztje negyvenöt nyarán számtalan gond és felszabadult öröm közt hányódva

ott volt, verte le a cövekeket, osztotta az Eszterházy-birtokot.

A mezőgazdaságtól nem, de a megyétől ezután kis időre elszakadt, Mezőhegyesre került. De rögtön visszahívták, amikor 1951-ben megalakult a cukorgyári célgazdaság.

(— Ha visszagondol az em~ bér, az 1951-es technikai felkészültség, vagy ahogy ma művelten kifejezzük: termelési színvonal, nem sokban különbözött a korábbitól! Nem kell bizonygatni, miféle nehézségekkel birkóztunk. Főagronómus voltam. És ha azok az eredmények, melyeket abban az időben elértünk, a mai szemmel nevetségesek is,

akkor nagy dolgok voltak. Erre az időszakra nemcsak étn vagyok büszke, hanem a velem ott dolgozók is. Ha ma találkozom velük, ezek az évek mindig szóba kerülnek.)

Azután jött a következő, a forradalmi változást hozó

kor. A ■ célgazdaságok megszűntek, az állami gazdaságokhoz kerültek, és Szabados Dezső rövidesen az állami gazdaságok megyei igazgatóságának helyettes vezetője lett, majd 1964-től 1976

augusztusáig igazgatója. Az ő irányítása alatt hódított teret és vált általánossá az új technika a mezőgazdaságban. Nehéz beszélni arról, milyen nagy energiát igényelt megnyerni az embereket, elfogadtatni az új technológiát, a termelést forradalmasító új módszereket. Nehéz beszélni erről, mert mai szemmel mindez természetes.

Van, aki azt tartja róla, túl szigorú vezető volt. Olykor nagyon is kemény, határozott. Van, aki ezt hibájául rója fél, van, aki érdemének tekinti, mondván: a . gazdálkodási, a szakmai fegyelem megkövetelésében igen nagy érdemei vannak.

(— Mástól sohasem kívántam többet, mint magamtól.)

Tisztségviselő a Hazafias Népfront megyei bizottságában, ott tevékenykedik az agrártudományi egyesületben. Tanácstag és tív év óta tagja a megyei tanács végrehajtó

bizottságának. Érvel, vitatkozik a megye mezőgazdaságának fejlődéséért. Sohasem beszél sokat, mindig tömören. Szavára oda kell figyelni. Valaki azt mondta róla: életművész, a legkritikusabb helyzetben is megtalálja önmagát. Az életet nem a nehézség oldaláról nézi, hanem a bajokból kivezető úton járva. És így hat a környezetére is.

A sokféle elfoglaltság között tán a legkedvesebb számára a tanítás. Tíz éve tanít üzemtant a főiskolán. »Élmény a Dezső bácsi órája.«

(— Nagy dolog számomra a főiskola. Értelmesek a mai srácok. Különbek, mint mi voltunk, nincsenek elnyomorítva tévcszmék'.ő', A múltkoriban a tudományos diákköri versenydolgozatokat hallgattam végig — mondhatom, nagyszerű

volt!)

Szabad idejében olvas. Schiller Harmincéves háborúját eredetiben, német nyelven. És mindent. Humorában is ott van mindig a legfrissebb információ. Köznapi beszélgetése történelmi, irodalmi példákkal, hasonlatokkal fűszerezett. Amikor nyugdíjba vonult, azt hitte, hogy az olvasás szenvedélyének a korábbi napi két-három óra helyett négyet- ötöt szentelhet. Tanácstagság, vb-ülés, agrártudományi egyesület — sok dolga van.

<— Amíg valami hasznot hozhatok, szeretnék benne élni a megye mezőgazdasági életében, közéletében. És szeretném fenntartani, ápolni a baráti kapcsolatot az állami gazdaságokkal. Ez a terv. A jelenem, a jövőm. Az elmúlt negyven év? Mit is lehet mondani? Mindig hittem abban, amit csinálok. örültem, ha sikerült, és nagyon beteg voltam, ha nem úgy ment, ahogy szerettem volna.)

A krónikát még nem írták meg. A mezőgazdaság fejezetében életével, munkásságával Szabados Dezső is helyet kért magának.

Vörös Márta

A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskolában az idén a szokottnál is nagyobb izgalommal készültek a karácsonyra. Ajándékot, fontos ajándékot készítettek.

Nem egészen egy hónapja kaptak hírt arról, hogy Bala- tonmáirián ágyhoz kötve él egy volt vasutas: Katona

Zoltán. Érszűkület. Az egyik lába odavan, s a másikra sem vár jobb sors. Orvosa útján hozzájuthat ugyan kézihajtású járókocsihoz, csakhogy arra legkevesebb fél évet kellene várnia. És már az a három hónapig tartó tehetetlenség is örökkévalóságnak tűnt. Elkeseredésében tollat ragadott. A szakközépiskola mérnök tanára, Demény Rezső néhány nap múlva a helyszínen volt, hogy méreteket vegyen.

A téli szünet első napján tehertaxira került a járókocsi. Nyomában egy személyautó. Utasai: Demény Rezső, Jánosok Gyula gyakorlati oktató és két harmadéves tanuló a KISZ-szervezet képviseletében: Végh István és Varga Zsolt.

— Mihelyt a méretek birtokában voltunk, nekiálltunk a tervezésnek. Mindenki szívesen dolgozott rajta. A sok szerszám készítése után ez újszerű munkát jelentett, és a cél is más volt.

— A költségeket a KISZ- szervezet kasszájából fedeztük, a kárpitozott részeket a Kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezet dolgozói készítették el. Amikor a számlát kértük tőlük, majdnem »átharapták a torkunkat«. Azt kérdezték nagy fölháborodással: miért, mi nem segíthetünk egy beteg emberen? Egyedül a kerekek beszerzése okozott gondot.

A fiúk olyan egyszerűen beszélnek tettükről, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Büszkélkednek vele, hogy a csapszeget tervezték is, nemcsak készítették.

A valaha jobb napokat látott házban töpörödött nénike fogad. Ö ápolja Katona Zoltánt.

— Nahát, ezt a csodát! — csapja össze tenyerét a piros műbőr huzatú kocsi láttán.

A sarokban álló ágyon mozdul a beteg. Azonnal a kocsiba segítik. — Tetszik látni? Itt kell rögzíteni a féket.

Jaj, de kényelmes!

— Ezt a háttámlát meg is lehet magasítani, és így lehet hátrahajtani.

— A ke-then nváron majd napozhatok is! — tervezget. — Deszkalap kerül a lépcsőre, úgy könnyen kijutok.

Megpróbálja elindítani. Egy helyben is meg tud vele fordulni. No tegyünk egy »sétát« a lakásban. Ügy, úgy, egyelőre lassan.

Olyan figyelemmel irányít- gatják, mintha a saját apjukról volna szó.

— Visszaadták az életkedvemet.

— Nagyszerű! A legszűkebb ajtón is ügyesen át tud jutni! — örvendeznek kórusban, amikor a konyhában hajtja a kereket, Katona Zoltán.

MEGVALLOM: amikor a

Magyar Néphadsereg magasabb egysége Ki mit tud? részvevőinek sikereiről, a folklórt ápoló katonákról hallottam, Balassi-versekre asszociáltam. Pedig ismernünk kellene katonafiataljaink e köribe tartozó tevékenységét is. Ilyen ismeretekhez jutottam a Rokka együttesnél, melynek tagjai eredményes szereplésükkel a tévé képernyőjén is bizonyítják — nos, hogy mit, erről szól riportunk.

A Rokka ' együttest Kántó Gyula, Kárteszi Attila, Szur- di Zsolt és Szandányi Sándor alakította. Lentiben találkoztak, s mindössze négy hónapja dolgoznak együtt.

Szurdi Zsolt volt a kezdeményezője az együttes megalakításának.

— A népzenei ismereteket a Népművelési Intézet hároméves tanfolyamán szereztem meg, Szegeden az ÉDOSZ Táncegyüttes zenekarában játszottam.

Letenyére számos népi hangszerrel érkezett.

— Az első társam Szandányi Sándor volt, azután jelentkeztek a többiek. Együttesünk legfiatalabb tagja Kántó Gyula.

Szandányi Zsolt: — Szerettem a népzenét, de passzív élvezője voltam, sose játszottam népi hangszereken.

Kárteszi Attila a zene tanult világából érkezett az együttesbe:

— Tizenkét évig tanultam zongorázni, gitározni, és táncoltam is a Vasas Művész- együttesben, előtte Abonyban.

Kántó Gyula sem »idegemből« érkezett, hat évig ismerkedett a zene csodálatos birodalmával.

— A századimok irodájában tartottuk az első próbákat, addig, amíg nem értünk el eredményt. Ahogy halmoztuk a sikereket, úgy nőtt a támogatás is. Kedvező körülmények között készültünk fel a Ki mit tud?-ra.

Népzenei műsoruk saját gyűjtésű dallamokból áll, Fel- ső-Tisza vidékiek, Szeged környékiek. Húszegynéhányféle népi hangszeren. így brácsán, dorombon, furulyán, bőrdudán játszanak az együttes univerzális tehetségű tagjai.

A fejkendős mamika fogj* a vödröt, elteszi az útból.

— Egy kicsit átrendezzüS a bútorokat, jó. lesz ez így, fiam, jó lesz nagyon.

— Nem hittem volna, hog^ az elsőnek elküldött kérő le* velem eredménnyel jár —• fordul a vendégekhez a be* teg.

— Mások is így cselekedtek volna — vágnak közbe a fiúk. — De ne is tessék ezzel törődni. Inkább gyakoroljunk. Az előrebillenésnél se kell félni. Biztonságos. Ügyeltünk arra is.

Gombos Jolán

Kárteszi Attila nemcsak a tanult zenét hozta magával az együttesbe. hanem gyűjtött népi hangszereit is. Az együttes tevékenységét nemcsak a katonák, hanem a lakosság is jól ismeri.

Klubokban, művelődési házakban játszanak. Gyakran kapnak meghívást. Az új művelődési házban tartják a próbáikat, ismeretterjesztő előadásokra kérik fel az együttes tagjait, a néptánchagyományok éltetői a táncházmozga- loimban. Kárteszi Attila az együttes műsorában táncosként is bemutatkozik. Énekes szólista, de az együttesnek nem tagja Sárkány Kqzmér. Hímesházáról, Baranya megyéből való, műsorával ő is a képernyőre ksrüL Tapasztalt Ki mit tud?-os, az előző vetélkedőn is túljutott a megyei döntőn. Hívják szereplésre őt is, akár a Rokka együttest, rendszeresen vendége a sárközi • lakodalmas ünnepeknek, Dec sen is számítanak rá.

— Mióta énekel?

— Hat éve, de előbb kórusokban szerepeltem.

— Műsorral?

— Tolna megyei és bukovinai székely népdalok alkotják a műsoromat. Nagyszü- leim székelyföldiek, tőlük ugyan nem tanultam egyetlen dallamot sem, de mégiscsak rajtuk keresztül jutottam népdalkincsükhöz.

— Mit mondhatunk összegezésül arról, hogy milyen jelentősége, szerepe van a folklórnak a katonafiatalok körében?

Válaszúik egyöntetű volt: nemcsak a maguk szórakoztatására játszanak, hanem társaik kedvére is, műveltségük gyarapítását szolgálják. A laktanyán kívül is elhintették a népzene szeretetének a magját, ezért a szép »vetésért« is elismerést érdemelnek.

— Mit várnak a Ki mit tud? további versenyeitől?

— Azt, hogy befektetett energiánk megtérüljön, s minél tovább versenyben maradjunk.

AZ EGYÜTTES tagjainak a népdalénekes eddigi szép sikereiről még csupán anv- nyit: túl vannak az első rádiófelvételen is.

Horányi Barna

Néha sírnak, máskor nevetősek

j.TR vagry a*, ki a férfiú-nedvet

meghizlalod az asszonyi testben, ki az emberi magzatokat

alakítod,

táplálod a kisfiút az

anyaméhben,

megcsendesíted zokogását.

Dajka vagy immár az asszonyi méhben . . .** (Óegyiptomi Himnusz Aton napisten tiszteletére)

A férfi itt esetlenné, sutává lesz. Kívül reked a »misztikus« világon, soha meg nem érti: miért? Statiszta válik belőle, lényegtelen mellékszereplő. A kezdettel be is fejezte dolgát, alig látott bele a csodákba, és csak sejti, mi is történik. Nehezen mozdul a kezem. Kívül rekedtem. Hogyan írjak hát?

Az épület felé párok közelednek. Karon, kézen fogva. A legtöbben nyugodtan, sietés nélkül. A kapunál elválnak sokan. Egy csók, egy biztató kézszorítás. Mikor várjalak? ' iszonyok karcsún, hogy mindenki megfordul utánuk, és csak ők tudják még, hogy poV.tív volt a vizsgálat eredménye. Asszonyok kicsi, nagy pocakkal, csúcsossal, gömoöly- doddel. Ugrabugrán vagy nehézkesen. Hogy mindenki megfordul utánuk: helyes kismama.

Az épület kicsi, túlnőtte az ’ 5. Terhesgondozó. Keskeny folyosóval, friss levegővel. Dohányosok kifelé! A székeken sorban ülnek. Beszélgetnek, van miről. Megmozdult, rúg,

máir alig várom, talán ikrek lesznek... Férj ritkán téved be. Téblábol, a plafonra néz, leül, föláll. Itt ő nem érdekes. Végignézve a csicsergő, pleytkázó soron, előbb-utóbb eltűnnek az arcok. Sok-sok domborodó pocak egymás mellett. Ez a lényeg.

A várakozó férfiak kint berzenkednek, nagyokat szívnak cigarettájukból, lassabban barátkoznak. Néha hangsúlyozzák fontosságukat. Nélkülük ez nem lenne. Igaz. Az alkotás csodája közös. Végig. A gének dolgoznak. De kiszakítva az »erősebb« nemből. A természet így rendelkezett.

0

Az utcán naponta láttam egy kismamát. Mindig mosolygott. Hol nagy szatyorral ballagott, hol csak úgy üres kézzel élvezte a késő ősz utolsó langyosát. Később egészen leszokott a cipelósről. Csak egyre nagyobb hasát vitte, meg- megállt, kezét összekulcsolva úgy a köldöke táján. Pihent egy kipsit.

— Nagy már a csomagom — mondta, amikor egyszer közelről ráfeledkeztem.

Nemrég eltűnt megszokott utamról. Csak a néha vele sétáló fiatalembert láttam egy üzletben sürgölődni. Bébiholmit vásárolt. A sok nő között ügyefogyottan magyarázott az eladónak. Egy asszony, karján gyerekkel, kinevette. Valamit mondott, mire a többiek is kacagni kezdtek. Azután ellátták tanácsokkal. Teli szatyorral 1 ment haza.

Sokan vannak. Akik jól eszükbe vésték az elmúló időt, fölkiáltanak: de sok kismama van manapság. Megszépül a világ, megszépül a szürke őszi utca, ha velük találkozunk. Gondosan kiszámított lépteikkel, nyugalmukkal. KI mer olyankor lökdösődni, rohanni?

Párok. A várandós nő és a várakozó férfi. Néha kacagtató, amint együtt mennek. Az apajelölt, mint a kerengő dervis a török szultán körül. Nem győzi hasznossá tenni magát. Még az árnyékot is elhessegetné felesége elől, hogy ne akadályozza semmi. Apró aszfaltrepedésnél a karját nyújtja, mintha szakadékhoz közelednének. Jó ez. Az alkalmazkodás próbája.

A kórházban csak az orvosok és nővérek tudják igazán jól azt, ha baj van. Ap- róbb-nagyobb veszélyekkel kerülnek ide, vigyáznak rájuk. Már ketten vannak. Milyen kényes, esendő az ember még mielőtt kibújna a napvilágra.

Aki csak bekukkant a szigorú nevű terhespatológiára, elmosolyodik. Ennyien együtt. Utcai öltözék, elrejtő vastag kabát nélkül. Növögető emlőik alatt összefűzött, bővülő hálóingben, köntösben, kicsit kitárva a leskelódónek igazi »arcukat«. Mókázva kidudorodó, kandikáló köldökkel, a 1 gyerek mozdulására rezdülő

hassal. Ki gondol ilyenkor arra, hogy kórházban van.

Pedig egy idő után nyűgösek lesznek, honvágyuk van, féltik a magzatot. Néha sírnak egy kicsit, azután nevetnek, mert megjegyzi egyikük nyugtatólag:

— Sírj csak, sírd ki magad. Kevesebbet kell pisilni.

Látogatási időben körülzsongja az ágyakat a rokonság. Egy kismama körül nagy- kendős nénik ülnek. Négyen. A férj mögülük próbálja meglátni feleségét. Próbál áttörni, nem sikerül. A nénik összevissza beszélnek. A feleség átnéz a fejük fölött, keresi a párját. Csak a szemükkel váltanak gondolatokat.

A nővér szól: köszönjük a látogatást. Utána gyorsan behúzódik a szobájába. Neki sincs kedve szétszakítani a rövid együttlétet.

Egy nevetős mesém is van. Igaz mese. Vizit. Az orvos odailleszti a sztetoszkópot a mama hasára, a köldök alá. Egy rezdülés, odébbsomfordál a rakoncátlan. Az orvos fölveszi a hallgatót, kitapintja a babát, odahajol. Egy rúgás, a »kölyök« megint máshová úszik. Kerg'etőztek jó ideig. A kórházi szoba falai között visszhangzott a kismamák kacagás*.

Luthár Péter

Bemutatjuk a Rokka együttest

Á katonák szépen muzsikálnak