Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-24 / 304. szám
Hat év lemezek között Beteg, beteg, nem árt meg a nagytakarítás?! órát foglalkozom a muzsikával. Igaz, hogy .szabad időmben sokat hallgatok olyan zenét, amelyet esténként nem játszhatok, mert nem lehet rájuk táncolni. Tulajdonképpen a kedvenc zeném nem is a sláger, hanem a komolyabb köny- nyűzene. Amit például Emer- sorék, a Kraftwerk, a Forgat vagy az E.L.O. együttes játszik. — Család? — Nős vagyok, két gyermek apja. — Van valami érdekes története eddigi pályafutásáról? — A rádióban egy interjút közöltek velem, amelyben szinte az egekig dicsértek. Egy hét múlva ugyanezt az interjút megvárva újra leadták, és »lehúztak« a sárga földig. Nem vettem a szívemre. — Na és meddig még? — Nem lehet tudni. Elképzelhető, hogy negyvenéves koromban még zenélhetek a magam korosztályának. Gyarmati László Zeneiskola Csurgón Nem divatból jönnek A betegellenőr hiába kopogtatott a vidéki munkatárs lakásának ajtaján, senki sem nyitotta ki, s a szomszédok sem tudtak semmit az apróbb balesetével kínlódó férfiról. Mindenképpen gyanús volt a dolog, noha ez még nem bizonyíték az esetleges táppénzcsalásra. A történet humoros folytatása, hogy a beteg nem ment el a felülvizsgálatra. Az orvos bement az italboltba egy doboz cigarettáért, s kibe botlott, mint a borospoharakat emelgető betegbe. Természetesen két nap levonás és bejelentés lett a különös találkozás vége. Lassan egy éve lesz, hogy a Kaposvári Villamossági Gyárban az üzemorvos javaslatára megszervezték a társadalmi betegellenőrzést. — Mindéiből elmondom azóta is, hogy o tisztességes betegek védelmében tevékenykedünk, s az ő teljes egyetértésükkel. Ez a szolgálat azonban egyben fegyelmező erő is, hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a valóban fölösleges táppénzes napok száma — hangsúlyozta dr. Cser Frigyes. Gondek Károly régi ismerősöm, sokat segített az üzemi hírek összegyűjtésében, mint a Cseri úti telep csoportvezetője. A párttaggyűléseken is mindig találkoztunk, ő mint az üzemi pártbizottság tagja, tevékenyen részt vett a politikai munkában. Most már négy éve nyugdíjas, ez azonban nem jelenti, hogy nem néz a gyár tájékára sem. Az szb-titkár azonnal rá gondolt, amikor szervezték a társadalmi beteg- ellenőrzést. — Váratlanul ért, nem száHETVENEGYEN — 950 dolgozó képviselőiként —, szocialista brigádok vezetői tanácskoztak a napokban Siófokon, a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat székházában. 1970 óta minden esztendő elején és végén sor kerül a brigádvezetők tanácskozására a vállalatnál. Az év elején a gazdasági célokat határozták meg, most pedig az eredményeket elemezték. Az értekezők elégedetten állapították meg, hogy a vállalat kollektívája helytállt a munkában, teljesítette, sőt túlteljesítette gazdasági tervét. A DRW, mint ismeretes, elsősorban szolgáltató vállalat, az a feladata, hogy a lakosságot és az üzemeket, intézményeket vízzel lássa el. 1700 dolgozót foglalkoztat, mintegy 3 milliárd forint értékű termelőeszközzel bír, és Győr- Sopron, valamint Komárom megye kivételével az egész Dunántúl a munkaterülete. A legörvendetesebb, hangsúlyozták a tanácskozók, hogy 1976-ban a hatalmas körzetben sehol sem volt vízhiány, ezzel kapcsolatban panasz a vállalathoz nem érkezett. Ebben az évben 394 millió forintnyi érték megtermelését tervezték, végül 416 millió forintnyi értéket termeltek. Ivóvízből 41 millió köbméternyit, ipari vízből 20 millió köbméternyit értékesítettek, és 5 millió köbméter szennyvizet vezettek el. Egy dolgozó évi bére átlag 34 855 forint a vállalatnál, s ezt a bérszínvonalat — a tanácskozók véleménye szerint — emelni kell, különösen a kvalifikált szakmunkásgárda nagyabb megelégedésére. A vállalat modem gépekkel, egyre bonyolultabb szerkezetekkel dolgozik, nem nélkülözheti a sokoldalúan képzett szakembereket. A szakmunkás-utánpótlásról, a dolgozók továbbképzéséről a DRVV fo- nyódi intézetében színvonalasan gondoskodnak. Itt úgynevezett ágazati szakmunkásokat képeznek nyugodt, tanulásra serkentő környezetiben, jó oktatókkal. A szakmunkások továbbképzésére pedig évente 600 000 forintot költ a vállalat. Szocialista szerződést kötöttek a győri Mayer Lajos Vízügyi Szakközépiskolával, ahonnét remélhetőleg szakmítottam erre. Amikor behívott a titkár, s vázolta a terveket, egy kicsit meglepődtem. Lassan egy éve járom a várost, a falvakat. Hol motorral, hol vállalati kocsival, hol gyalog. Egyszer egyedül, másszor többedmagammal. — Mint fogadják az ellenőrt? Megsimítja őszes haját, markáns arcán átsuhan egy kis mosoly. — Nem veszik rossznéven... Persze ez attól is függ, hogyan beszél az ember. Ha nem úgy megy, mint a mumus, akkor minden rendben van. — A betegek általában érzékenyebbek. — Természetesen, azért fontos az emberség. Az se árt, ha megnyugtatom, akihez megyek. — Biztosan örülnek annak, hogy van, aki rájuk nyitja az ajtót. A beteglátogató és az üzemi orvos is egyszerre bólint. — Sokszor tapasztalom, amikor közlöm, hogy ellenőrzésre jöttem a gyárból, már mondják is, no végre megnéz valaki. Én már olyan vagyok, hogy nem tartom magamban a tapasztalataimat. Szólok bent a brigádnak, a műhelynek: Micsoda dolog, van egy betegetek, aztán felé sem néztek. — Akkor nem veszik rossznéven az ellenőrzést. — Olyat én még nem tapasztaltam, hogy nehezteltek volna. Én még a nemtetszésemet is tréfás formában fejezem ki. Teszem azt úgy fogalmazok: beteg, beteg, nem árt meg a nagytakarítás? Ilyenkor megkérdik, hogy miért, ezt nem szabad?! Szépen, nyugodmunkásoik, technikusok jönnek majd a vállalathoz dolgozni. Annál meghökkentőbb, hogy a DRVV munkásai közül 400- an nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát. Igaz, hogy e hiányos iskolázottságnak 50 százaléka ötven éven felüli dolgozó, s a legtöbben közülük építőipari segédmunkások, főként ingázók — ennek ellenére gond, s az előbbi számot kisebbre zsugorítani nem könnyű feladat. A vállalat ösztöndíjrendszerrel, munkaidő-kedvezménnyel, esti iskola szervezésével serkentette a nyolc általános elvégzésére az említett dolgozókat, de a fáradozás eddig igen kevés eredménnyel járt. (A Fonyódon szervezett iskoláktan megmagyarázom, hogy meg kell tartani az orvos utasításait. Nekem az is feladatom, hogy ezt ellenőrizzem. — Van ennek visszatartó ereje? — De még mennyire... Előfordult, hogy azzal folytatta a beteg, 6 én már éppen ki akarom magamat íratni. — Sok a munka? — Egy hónapra körülbelül húsz beteg jut. A doktor úrral, az üzemi kifizetőhellyel és az szb-titkárral tartom a kapcsolatot, nekik számolok be a tapasztalatokról is. — Mi okozza a legnagyobb gondot? — Nincs minden betegnek — őket a vidéki orvosok írják ki — kitöltött betegségi igazolványa. Engem nem a diagnózis érdekel, ez természetes, hiszen én nem vagyok orvos. Azt nézem meg, hogy fekvő, illetve járó beteg, délelőtt vagy délután járhat-e ki. S akkor tudom megítélni, hogy mindent megtesz-e az orvosi utasítások betartása, a minél előbbi felgyógyulása érdekében. Én általában felhívom a figyelmet, hogy a saját érdekében szerezze be a sárga, betegségi igazolást, azonban jó volna, ha ezt mindenhol megkapnák a betegek. Én úgy látom, akkor sokkal jobban lehetne erősíteni a táppénzes fegyelmet! Sok jő és követésre méltó kezdeményezés született már a villamossági gyárban a táppénzre vételt, az adminisztrációt és az ellenőrzést illetően. A tapasztalatokat bárkinek szívesen továbbadják. Lajos Géza ban például a beiratkozottak közül mindössze egy ember jelent meg a tanévkezdéskor.) A brigádvezetők most elhatározták, hogy ezentúl körültekintőbben foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A brigádok gondoskodnak majd arról, hogy a nyolc osztályt el nem végzett tagjaik beiratkozzanak, eljárjanak az iskolába, és hogy képzettebb társaik segítsék őket a tanulásban. VÉGÜL AZT KÉRTÉK, hogy a szocialista brigádok vezetői számára is szervezzenek továbbképző tanfolyamokat, ahol főként közgazdasági, vezetéselméleti, közművelődési ismereteiket gazdagíthatnák. Sz. A. Siófok, művelődési központ, vasárnap délután. Zene. Fiatalok tolonganak a tánctéren. A terem bal oldalán egy asztal, rajta lemezjátszó, magnetofon. Mögötte bajuszos, a tinédzser- korból már kinőtt lemezlovas. Pereg a nyelv, forog a lemez. Személyesen is ismerem, így nem nehéz »elkapnom« egy kis beszélgetésre Bobot, a lemezek lovasát, polgári nevén: Horváth Józsefet. — Mióta dolgozik ebben a »szakmában« ? — 1970-ben kezdtem. Először Budapesten, a Sole Mio presszóban. Három zenekar mellett rakosgattam a lemezeket- a szünetekben, szórakoztattam a vendégeket. 1972-ben én voltam az első disc-jockey, aki lejött a Balaton mellé. Éz nem volt véletlen, hiszen ma is Balatonföldváron élek, s minden emlékem a Balatonhoz köt. A földvári Keringő bárban játszottam, később Balatonszárszón, Balatonboglá- ron, Siófokon. Jelenleg két helyen is dolgozom, vasárnap délutánonként itt, főállásban pedig a siófoki Pipacs bárban, éjszakánként. — Van-e törzsközönsége? — Igen, van. Ez a törzsközönség azonban nem oszlik korosztályokra. Nem a tizenévesek, nem a huszonévesek, hanem ez is, az is. A törzsközönség helyenként és időnként változik, de mindig megtalálható. Ide leginkább a gimnazisták járnak, de eljön az idősebb korosztály is. — Tudtommal a környéken dolgozik még néhány lemezlovas. Riválisoknak tartja őket? — Nem, de ha úgy tetszik, igen. Mindenesetre örülök a jelenlétüknek. Ha van verseny, akkor én is kényszerítve vagyok arra, hogy mindig újat és jobbat nyújtsak a közönségnek. A versengésen mindenképp a fiatalság, a zenét kedvelők tábora nyer. — Milyen kapcsolata van »szakmabeliekkel« ? — Nagyon jó. Gyakran jönnek hozzám tanácsokért, lemezekért, s amiben tudok, szívesen segítek. Nem teljesen önzetlenül: Mindegyikünknek nagy ismeretsége van, így jobban hozzájutunk új lemezekhez. Lehet, hogy valami igazán jó lemezt más előbb meg tud szerezni, mint én, s ilyenkor az illető is megengedi, hogy fölvegyem magnóra és játsszam azt a zenét. — Hat éve zenével keresi a kenyerét. Nem unja még? — Nem, pedig napi 12—14 Amikor a turista, a kiránduló elindul a hegyek lejtőire, úticéljának nevét olvasva talán nem is gondol arra, hogy miért hívják a természetnek ezt vagy azt a táját éppen úgy, ahogy a térkép nevezi. A Kárpát-medencének nevet adó hegyvonulat nevét az ókorban itt élt nép nyelvéből, az illírből származtatják a nyelvészek. Karpa illírül sziklát jelent, tehát a Kárpátok elnevezés sziklás hegységet jelöl. A Kárpát -medencét nyúlványaival nyugatról érintő Alpok neve ligur eredetű, s havasi legelőt jelent magyarra fordítva. Az elnevezés tehát eredhet a hegy jellegéből, felépítéséből. így neveztek el hegyet Baradlának, ami szlovákul bradlonak hangzik és kószált, magas sziklát jelent. Hasonló típusú elnevezés a Meszeskő is. Előfordulhat, hogy a hegyet egyszerűen Hegynek nevezik. Példa erre a Tokaji-hegység déli része, amelynek Hegy elnevezéséből következik, hogy az alatta elterülő részt Hegyaljának hívják. »Ránézésre« is nevezhetnek el hegyet, amilyennek látszik: lehet a színéről Fehérkő, Fekete-hegy, Vöröskő, Kékes; vagy alakjáról, például Sátor. Leggyakoribb mégis, hogy a hegy neve a rajta díszlő növényzetre vagy a benne tanyázó állatok nevére utal. Bükköseiről, csererdejéről kapta nevét a Bükk és a Cserhát. Som- és csipkerózsabokrai alapján kapta nevét a Somlyó, Somosbérc, Csipkéstető. Vadkörtefák borították elnevezése idején a Körtvélyest; tölgy, kőris a Tölgyes-ormot és KőrisMostoha körülmények között tanultak zenét a csurgói gyerekek. A nagyatádi zeneiskola csurgói tagozatának hosszú ideig az amúgy is helyhiánnyal küszködő művelődési ház adott otthont — olyat, amilyet tudott. Egy négyszer-négy méteres szobában oktattak a tanárok, olyan helyiségben, amelyben tizenkét szék fért el. Ha valamelyik csoportban véletlenül tizenhármán voltak, egy gyereknek állnia kellett, vagy ketten szorongtak egy széken. — Az első időben még hangszereink sem voltak, azt is a csurgói művelődési ház adott — emlékezett vissza a »hőskorra« Kenedi Tibor, a nagyatádi zeneiskola igazgatója, aki egyben a járási székhelyhez kapcsolódó fiók-zeneiskola igazgatója is. hegyet. A Csóványos név eredete a csalán tájnyelvi változatára, a csóványra vezethető vissza, Eperjes pedig eprest jelent. Az Avas alatt bozótost kell érteni, ahol pedig nincs növénytakaró, ott olyan elnevezés született, mint Tarkő, Kopasz, vagy — Pilis. Ez utóbbihoz magyarázat is szükséges: pilisnek nevezték a szerzetesek fejebúbján látható, kiborotvált, kopasz részt, a ton- zúrát. Ugyanez a helyzet a Szárhegy elnevezéssel is. Valamikor élt itt nyevünkben egy »kopasz« jelentésű, szár hangalakú szó is. A Ság, Ság- hegy elnevezés is egy ma már nem használatos régi szó emlékét őrzi. Ság hajdan annyit jelentett, hogy erdő. Állatvilágáról nevezték el Hollóskőt, Hollóstetőt, Csókakőt, Farkashátat, Szarvaskőt, 3orzost. A hegyek természetüknél fogva sok esetben szolgáltak rédelmi és megfigyelő pontokként. Ilyen volt az őrhegy, a Leshegy, a Tekintő-tető, a Strázsahegy és a Látókő is. Olykor félreértés is szerepelhet »névadó szülőként«. Az erdélyi Burgberg, vagyis várhegy elnevezés például — melyet az illető hegy vélelmi funkciója alapján a szászok adtak — nem hangzott valami jól a székely füleknek, ezért Borberekre magyarosították. Azon is elgondolkodhatunk mit kell érteni azon, hogy »Boldogkővár«. Nos, ezt az elnevezést is a jobb hangzás kedvéért »boldogították«. A régi okiratok bizonyítják hogy ennek a »boldog«-kőnek az igazi neve Boldvakő volt. Cs. B. Ennek ellenére negyven-öt- ven gyerek gyakorolt itt szorgalmasan. Az idén megszűnt a vendégeskedés a művelődési házban, a növendékek és a tanárok legnagyobb örömére. A tanács kétszázezer forintos költséggel fölújított e"y régi épületet. Három teremben tanítják a hatvanöt növendéket — egy zongora-, egy hegedű- és egy szolfézstermük van, minden szükségessel ellátva. Ottjártunkkor Hegedűs Edit gyakorolta a legkisebbekkel a ritmust. A kicsik annyira belejöttek a játékos gyakorla- | tokba, hogy egyikük maga vetett véget a beszélgetésünknek mondván: tanár néni, folytassuk... A »tanár néni« még a nagyatádi zeneiskola továbbképző hallgatója. Két év múlva kezdi meg tanulmányait a főiskolán. — Nem kockázatos képesítés nélkülivel nekivágni az oktatásnak? — kérdeztük az iskola igazgatóját. — Nincs más. Egyszerűen nem lehet zenetanárt kapni vidékre, főként, ha lakást sem tudunk biztosítani. A végzősök többségét lakás várja valahol, vagy nagyobb fizetésért egy' állás valamelyik zenekarban. Egyébként Hegedűs Edit esetében még mentegetőzni sem kell. A tanítványunk volt — nagyon tehetséges. És főként igyekvő. Sokat kérdez nagyatádi kollégáitól. a módszertanban kikéri a véleményünket, és rendkívül alaposan, lelkiismeretesen tanítja a kicsiket. Én azt mondom, sok főiskolát végzettel sem cserélném el — voltak már rossz tapasztalataim. így ha végez, úgyis nálunk marad. Hát kivárjuk. Saját »nevelésű« Czmerk György is, aki utolsó éves, és zongorát tanít Csurgón. Ber- zencében lakik, onnan jár át mindennap. Talán ennek is köszönhető, hogy a községből tizenegy gyereket írattak be a csurgói zeneiskolába. — Már a nyáron sokan megkerestek otthon, hogy szeretnék a gyereküket beíratni. Mondtam, hogy semmi akadálya — járnak is szépen. — Csurgón segíteni tudtunk a szülőknek, akik kikérték a véleményünket, hogy a gyerekek melyik hangszert válasszák. A nagyobb településekre inkább jellemző, hogy a még mindig divatos zongorát »választja« a növendékek többsége, illetve a szülő. Nálunk fele-fele arányban tanulnak zongorát és hegedűt — mondta Kenedi Tibor. — Ügy látjuk, itt a zeneiskolába járás nem divat, hanem valódi igény, amit szerencsére ki tudunk elégíteni mo6t már Csurgón is. S. M. Sportegészségügyünk érdekében A Sportegészségügyi Kutató Intézet az élsportolók hatékonyabb edzésmódszereinek kidolgozásával, teljesítményük növelésével, valamint a tömegsportban részt vevők állóképességének vizsgálatával foglalkozik. A kísérletek folyamán korszerű berendezésekkel antropológiai, pszichológiai vizsgálatokat végeznek. Képünkön: Teljesítőképesség mérése futás közben. Tanító, tanuló brigádok
