Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-23 / 303. szám
Tapasztalatok, tervek a somogyi könyvtárakban Megjelent a somogyi művelődési könyvtárak tájékoztató füzetének utolsó száma. Ebben tallózva értékes tapasztalatokról és hasznos tervekről olvastunk. Szita Ferenc, a megyei könyvtár igazgatója az 1977. évi feladatokat csoportosítja. Az egyik legfontosabb célkitűzés továbbra is az olvasók számának a gyarapítása, kiemelten a falvakban és a barcsi, a kaposvári, a siófoki járásban. Nagyobb figyelmet kell fordítani a cigánylakosság olvasóvá nevelésére — állapítja meg a könyvtárigazgató. A Somogybán megrendezésre kerülő magyar nyelv hete ünnepi rendezvényre a könyvtárak is felkészültek. Az idei Berzsenyi-évfordulóhoz hasonlóan fontos szerepük lesz Ady Endre születése századik évfordulójának a megünneplésében. Kiemelt könyvtári feladat a februári mezőgazda- sági könyvhónap rendezvényeinek a támogatása, a Minköz- • denki iskolája, a Tv-szalbad- egyetem és más hasznos ismeretterjesztő programok befogadásának a segítése. A somogyi könyvtárhálózat fejlesztését az 1980—85-ös évekre tervezik: bővítik a megyei könyvtárat, a csurgói, a fonyódi, a marcali középfokú központokat, 1977-ben a nagyatádit. A zselici kiskönyvtárak korszerűbb ellátását mozgó könyvtárral, bib- lobusszal kívánják biztosítani. A Somogyi könyvtárak című kiadvány legújabb száma több cikkben foglalkozik a gyermekek olvasóvá nevelésével. Olvasótábori tapasztalatait összegezi Szabóné Gondos Piroska, megállapítva, hogy az idei nyáron a részvevő tanulók zömét a fizikai dolgozók gyerekei alkották. Tanulságként pedig elmondja: nem szabad az olvasótábort az irodalomtanítás módszerének tekinteni, de az olvasótábori foglalkozásokat elmélyíthetik az iskolákban. Olvashatunk a kaposvári ÉDOSZ Művelődési Otthon gyermekkönyvtárának a munkájáról, a gyermekkönyvtárosok szekszárdi tanácskozásáról. Ezen a fórumon is foglalkoztak az olvasótáborok tapasztalataival, s az itt elhangzottak egybevágnak Szabóné Gondos Piroska véleményével: Ne elszigeteltek, egy hétre korlátozottak legyenek az oltxisótábori foglalkozások, hanem ezeket egészítsék ki az iskolákban. Monspart Judit könyvtáros tagja a kertbarátok szövetsége megyei vezetőségének; írásában arról számol be, hogy miként segíthetik a könyvtárak a hasznos mozgalmat. Ilyen hagyományok szép számmal vannak a megyében, ezeket érdemes felújítani — például Csokonya- visontán, ahol az 1868-ban alakult egyesület hatott a község gazdasági életére is. Csokonyavisonta olvasóinak a számát így is gyarapíthatják. És nemcsak e községét... A zenélés öröme Beszélgetés Octav Popa klarinétművésszel Negyedszer járt Magyarországon a kiváló román klarinétművész, Aurelian Octav Popa. 1963-ban egy budapesti zenei versenyen a zsűri külön- díját kapta, azóta még háromszor tartott koncertet nálunk. Most, amikor spanyolországi és szibériai turnéról tért visz- sza, Budapesten és Kaposváron tartott koncertet. Kedden este, a zeneiskolában lépett föl. — Tulajdonképpen mit szeret jobban: a zeneszerzést vagy az előadóművészetet? — Mindenképpen az utóbbit. A zeneszerzés mellett még van más hibám is... — Műsorát Weber, Debussy műveiből állította össze, de játszik Bartókot és a kortárs lengyel zeneszerző, Lutoslaws- ki műveit. — Szeretem a kortárs zeneszerzőket. Szívesen játszom műveiket, bár elég nehéz feladat elé állítanak. — önről azt írták a lapok, hogy különösen Mozart megszólaltatása virtuóz. Hogyan értékeli a virtuozitást? — Mozartnál egyszerűen megszólaltatja az ember a kottát, az ő zenéje önmagában is virtuóz. Öröm előadni. — Bartókot gyakran játszik? — Igen. A Kontrasztokat, amely klarinétra íródott tizenöt éve tartom műsoron. Legkedvesebb darabjaim közé tartozik. — Mennyiben van szerepe annak, hogy melyik művet milyen hangszerre írták? — Kifejezetten szeretem az átiratokat, mert nagyon sok Kaposvár új szobra 1\T t • • r a rí r rr • rr r a liepi játék es ősi művészét Kettős aktualitása van annak, hogy bemutassuk Bors István új szobrát, melyet a napokban állítottak talapzatára Kaposváron, a Ságvári park fiatal hajtásai közt. Kaposvár új szobra ugyan még rendezés alatt álló terepen áll — a hidegtől óva védőköpenybe burkolva —, magáról a műről azonban máris úgy beszélhetünk, mint környezet- és gondolkodás- formáló alkotásról. A szoborról azért is kelj most, ezekben a napokban beszélnünk, mert egyik alakoskodó magyar népi játékunk — a betlehemezés — ideje van, s ez a szokás rokona annak a játéknak, melyet Bors bronzszobra idéz. A szobor — melyet egyébként az alkotó egyéni kiállívariációs lehetőségre adnak ' tásán, a Somogyi Képtárban Az űrhajósok és az indián Csütörtököt mondott Bili Vasziljevics Mac Komov űrhajója, nem sikerült a visz- szaszámlálás. Mert Fehér Szarvas Fia — aki lány — belebeszélt. És felemás. A lány. Egyik várkocsa befőtt, mivel befőttesgumi fogja ösz- sze, másik meg nincs, mert kibomlott. És akkor jön a nagy zuhé. A nevéből ítélve — csak szövetkeztek, pontosan nincs leírva — abszolút Szojuz—Apollós asztronauta föltalálja a földig érő esernyőt, de később kiderül, hogy azt már föltalálták, csakhogy sátornak nevezik. Pereg a történet, elvarázsol. Gyerek leszek, és jó, hogy otthon olvasom, mert igazán furcsa, amikor egy felnőtt mondjuk az utcán úgy csinál: fijjuuuu. Ahogy az űrhajók szoktak. A nagy zuhé. Ez a címe Janikovszky Éva új kötetének. Most is Réber László rajzolt hozzá, ezúttal piros-fe- kete-fehéren. Egyszerűen és nagyszerűen, mint a buzsáki hímzés. Talán még kapni is lehet a könyvesboltokban, de ezt nem garantálom, mert az ilyesmit gyorsan széthordják. Nomármost, hogyan jön össze a legújabb kori indián a legeslegújabb kori űrhajóssal. No ez igazán egyszerű: úgy, hogy gyerekek mindketten. És ott nemigen számít a tér és az idő, meg az egyéb magasabb szempontokra is fittyet hánynak. De jó, hogy így van. És ez a titok nyitja. Ezért tűnnek el űrhajó gyorsasággal a könyvek a könyvesboltokból, és ezért kell az utolsó darabokat indián furfanggal előkeríteni. A szerzőpár újra bebizonyította: tudják, mit jelent gyereknek lenni, és nyilván ezért tudják, hogyan kell a gyereknek írni, rajzolni. És észreveszik azt, ami magától értetődik, nem csinálnak köré hókuszpókuszt. Honnan a bátorság ahhoz, hogy mindezt kijelentem? Nem másból, mint abból: Hátha iff lennél, akkor nem tudnálak hazavárni... Nekem van ám egy könyvem. A kis herceg. Saint- Exupéry abban írt valamit a rókáról. Más szavakkal, más környezetben, de a gondolat hasonlósága miatt az előbbi idézet nekem — és gondolom többeknek — visszaköszönt. Sebaj. Ha egy-egy szép gondolat visszaköszön az embernek, az megtiszteltetés. U P. módot. Magam is dolgoztam át. Bach művei például kiválóan alkálmasak erre. A klarinéttal nagyon sok lehetősége van az embernek. Itt van például ez az elektronikus eszköz, amellyel — a hangszerre szerelve — szokatlan hanghatásokat lehet elérni. Arra is van mód, hogy például fagott hangot adjon a klarinét, sőt játszottam már hegedűszólót is klarinéton. Mozart Divertimentojának rádiófelvételén én játszottam mind a három hangszer szólamát. — Ügy tudom, hazájában sokan írnak modern zenét klarinétra. Mit játszik szívesen? — Legkedvesebb szerzőm Nicolescu Vielu. Szívesen játszom más modern szerző műveit, például Mepain Kvartettje volt egy legutóbbi felvételünk. Ez egy negyvenöt perces mű, amely komoly felkészülést igényelt, és amelynek bemutatása rendkívül nagy öröm volt számunkra, g ^ patinázott gipsz formájában már megismerhettünk — közvetlenül egy alakoskodó játék »■rejtélyébe« avat be, sejtetve, hogy a lepelben ember bújik. A néprajzi hitelességű meg- idézés plasztikailag érdekes, játékos, a maszk megmintázása szuggesztív erőt sugároz. A maszk állati fejrészeket »von össze«, az alakoskodó ilyen, természetből kölcsönvett hatásokkal »sámánkodik«. A szobor azonban alapvetően más céllal fogant: gondolati töltése a magyarság ősművészete egyes fejezeteinek a bemutatása. A szobor így teljes egységet képez, noha három kultúrtörténeti fejezetből áll. A díszes, kacsaszerű madár a magyarság ősművészetének a hajnalát idézi, ez a legkorábbi réteg, az ezt kővető már a honfoglalás kori nép művészetét példázza: alighanem valamennyi történelemkönyvben látunk »hasonló« tarsolylemezeket, melyeket nemesfémből készítettek az ötvösművészet ma már névtelen művelői. A harmadik fejezet tehát maga a népszokás, az alakoskodás, a népi játék, melyet még élő szellemi tevékenységként rögzített Bors. A népművészet szellemisége, formarendszere, de az ősi művészeteké is beépültek a kaposvári szobrász munkásságába. Még korábbi művei közül részben ide sorolhatjuk a Mikében felállított vadászemléket, mely elsősorban az anyag megmunkálásával hívja fel erre a figyelmet. A viaszban és műanyagban látható »kis« Vadász az ősi művészet és a népművészet hatását ennél is inkább mutatja. A Vadász egyik figurája, a csoda- szarvas is így született, de jellegzetesen mai figura az el- korcsosult vadász. Mosonmagyaróváron állították fel azt a bronz szökőlcútját, mely talán e sorban a legszebb alkotás, s egyértelműen kifejezi Bors törekvését, a magyarság ősi művészetének máig szóló üzenetváltását. Mivel gazdagodott Bors István szobrászata? Az eszközök, az anyag megmunkálásának, a mesterségnek az őszinteségével: olyan technikai lehetőségekkel, melyekkel a ma szobrásza is csak büszkélkedhet, és olyan szellemiséggel, mely a »tiszta forrásából ered... Horányi Barna „Orosz tél” művészeti fesztivál Huszonkét ezer látogatót I dapesten is jól ismert és nép' szerű Jevgenyij Nyesztyeren- ko, valamint Jelena Obrazco- va, aki a közelmúltban kirobbanó sikerrel szerepelt a New York-i Metropolitan opera színpadán. Első ízben lesznek külföldi vendégei a fesztiválnak. Fellép a moszkvai közönség előtt John Ogdon angol zongoraművész, Ivan Mora- vecz cseh zongorista és Gae- lin Gabor a kanadai énekesnő. Részt vesznek a fesztivál programjában a híres szovjet művészegyüttesek, köztük, az Alekszandrov együttes, a Pjat- nyickij-kórus, a Nyírfácska néptáncegyüttes. várnak a világ több mint harminc országából Moszkvába a december 25-én kezdődő és tíz napig tartó »Orosz tél« művészeti fesztiválra — közölték az eseménysorozat szervezői Moszkvában megtartott sajtóértekezletükön. A tizenharmadszor megrendezésre kerülő »Orosz tél« programjának gerincét az idén Prokofjev és Sosztakovics művei alkotják. Az operaelőadásokon és hangversenyeken a legkiválóbb szovjet művészek lépnek fel, köztük Kiril Kond- rasin karmester, Szvjatoszlav Richter zongoraművész, a Bua Jeu de Paume a Tufleriák kertjében áü, a Concorde tér és a Rue de Rivoli sarkán. Termeit délelőtt tízkor nyitják, délután ötkor zárják. A belépőjegy ára egy frank. Itt láthatók Manet és Monet, Renoir és Degas, Van Gogh, Cézanne, Pissarro és a többiek festményei, a nagy impresszionista ragyogás. A fiatal lány a Jeu de Paume termeiben sétálgat —csupa ilyen cím között: GyümöLcsöskert, virágzó fákkal — Lila csokor, piros legyezővel — Erdő, napfényben — Nyári rét, pipacsokkal. Ö maga is beállhatna a festmények közé: Fiatal lány fekete napszemüveggel. De kezdjük talán az elején ... Milyen tökéletesen megfogalmazták Párizst a költői írói, festői, zeneszerzői, szobrászai — egyetlen város sem dicsekedhetik ennyi szerelmi vallomással és leleplezésseL Már nem is tudom, miért — valamelyik este a Rue de Rivoli fényeiből betértem egy mellékutcába, innen a következőbe, majd a keresztutcába és egyszerre egy másik Párizsba kerültem, ez már nem sugárút volt, kirakatsor, kocsik áradása, székesegyház és királyi paloták méltósága, nem a kivilágított Concorde tér taohikardiás érverése — ez váratlanul levegőtlenség volt, Illés Endre .........................> ____ _________ _ igazi szegénység, bármerre t ám néhány gyereket, amint | fordultam,^ kegyetlen, leple- Janikovszlkyt olvas. A legbiz- ^tlen zsúfoltság. Egy másik tosabb módszer. Ám »csakazértis« találtam hibát a könyvben. Részlet: — Persze, hogy nem vagy itt — nézett rá sugárzó arccal a király lanyha jú. — Hiszen Fiatal lány fekete szemüveggel dorlók közül néhányon végül [ Karcsú, magas lány. Citrom- ' beszél franciául, a kiejtése itt maradnak — A Rue des! sárga selyemkosztüm, fekete Párizs, idegen Párizs. Idegen? Csak az utcatáblára kellett pillantanom — és már nem volt idegen. Rue des Rosiens — és már hallottam az Apollinaire-verset: A bús kivánRosiers vagy a Rue des Éco- uffes szűk odvain szerényen megtapadnak — És gyakran látom este őket, levegőznek kint a házak mellett — Mint a sakktáblák bábúi, csak néha lépnek egyet-egyet. Radnóti Miklós fordította így, ilyen híven, szépen. »Mint a sakktáblák bábúi« — kitörölhetetlen kép. És Proust. Csak rövid heteim vannak itt, Párizsban, de nemcsak a tereivel, szökőkútjaival, utcáival, diadalíveivel társalgók — az embereiről is tudok valamit. Például ez a pimasz gőgös, kegyetlenül szép kislány, itt a Champs-Élysées alján, a szökőkutaknál és pázsitnál ... hisz ez Gilberte, Swann és Odette kislánya a nagy, prousti regényfoíyam- ból. Az a Gilberte, akit a kisfiú Marcel oly reménytelenül kísérgetett és szeretett ugyanitt, a fényben, a szökőkutak porzásában. És a Luxemlbourg-kertben, a langyos és ragyogó alko- nyatban, idősebb férfi ül egy pádon egy korosabb hölggyel. Jobban odanézek, és megismerem őket: Bergeret úr Zoé nénjével. Még Anatole France mutatott be nekik. Üj lakásukról beszélgetnek, a férfi sóhajtozva emlegeti az ötödik emeletet. Lift nincs. De ideje, hogy visszatérjünk a Jeu de Paume-ba, a magányosan sétáló, fekete szemüveges, fiatal lány boa. haj, fekete cipő, feketével szegélyezett gobelin táska. De a sok feketeség között legfeketébb a szemüvege. így, szemüvegestül, sodródik teremről teremre, majd a földszintről fel az emeletre. Néhányan megnézik, utánafordulnak, néhány pillanatig furcsállva, csodálkozva figyelik. Ugyan mit láthat ez a lány Manet kékjeiből és zöldjeiből, Cézanne harsogó csendéleteiből, Renoir asszonyainak világító bőréből, Gauguin tragikus pirosából és barnájából. Sisley és Pissarro vakító halványkékjéből ? Csak nem attól fél, hegyez a sok könnyű szín és fény valóban elvakítja? Nincs felelet. A lány konokul ragaszkodik fekete szemüvegéhez. Hosszan álldogál Degas táncosnői előtt, majd Monet egyik kerti jeleneténél. Hogy mégis mit láthat a sötét üvegen átszűrve a tavaszi fényekből? Titok. Ügy látszik, mégis izgatja az embereket, mert valaki rászól: — Vegye már le azt a fekete szemüveget! A lány kissé oldalt fordul, végigméri az idegent, aki megzavarta. Előbb gondolkodik, hogy feleljen-e. Majd néhány szótagot mégis megkockáztat. Lustán, közömbösen kérdi: —- Miért? Fiatal férfi az, aki ilyen tapintatlanul rációit. Rosszul elárulja, hogy holland vagy német. A közelünkben állnak, hallom a meginduló párbeszéd kardpengéinek csattogását. — Miért? Miért? — bosz- szankodik a férfi. — Mert maga éppen azt nem látja, amit itt érdemes látni. A lány elfordul, mintha nem is érdekelné a férfi. — Mire gondol? — Hát a színekre! Az impresszionisták színeire! — És ha engem más érdekel? — Ugyan mi lehet az a más, ami magát érdekli? — Elég, ha én tudom. Körülbelül így beszélgetnek. A lány lusta, álmos, tökéletes franci asággal. És a férfit már nemcsak a fekete szemüveg izgatja — úgy látom: a lány is. A férfi támad: — Ha beteg a szeme, miért jött ide? — Kinek beteg a SBeme? — A magáé. A lány már nem a Monet- vásznat nézi. A fekete szemüveg most teljesen a férfi felé fordul, rászegeződik, jó ideig így marad. Majd a lány — mintha csak levetkőznék — leemeli a fekete szemüveget Meleg fényű, barna, egészséges szeme van. Egy ideig fürdeti a fényben, nézi a férfit, hallgat. Ép már megint rajta a fekete szemüveg. — Bocsásson meg... Csák látni akartaim a szemét — mondja végül kissé szemtelenül a férfi. — Már megbocsátottam — feleli a nő. Hogyan folytatódott a párbeszéd? Nem tudom. Gauguin képeihez értünk. Ők továbbmentek. Később a Rue de Rivoli egyik teraszán láttam kettejüket, kettesben. Ebédeltek. A férfi éppen a lány szemüvegét próbálgatta. Négy vagy öt nap múlva ismét felmentem a Jeu de Paume termeibe. Ismerőseinket a legnagyobb tömegben is hamar megtaláljuk. A sárga kosztümös lány megint csak itt sétáltatta fekete szemüvegét. És ekkor végre megismertem. Emlékeznek még Maupassant novellájára? A fiatal csinos nő temetőben, gyászruhában, idegen sírok előtt álldogálva ismerkedik arra sétáló férfiakkal, akik megszánják a gyenge, fiatal nőt, hazakísérik lakására. Majd ottmaradnak. Ö volt. A ruhája sárga, de a szemüvege fekete. Feltűnően fekete. I gen, ő volt, Maupassant hősnőjének dédunokája. A temetőből egyenesen ide sétált, a Jeu de Paume-ba. És már ott volt mellette az új férfi. Akit megint a fekete szemüveg ejtett meg. Már az impresszionista festők tudták, milyen hatásos a fekete szín, ha erősen, harsányan belehúzzák a sárgákba és pirosakba. Milyen jól megfogalmazták az írói Párizst! Égy-egy pillanatát, a sakktáblán egy-egy bábuját.