Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-23 / 303. szám
A panelesek T alán furcsának tetszik, de a közgondolkodásnak mindenkori jellegzetességeit a forrásai adják: azok a társadalmi-tudati területek, amelyből táplálkozik. A tudománynak vagy művészetnek ezzel szemben saját jellegzetességei vannak. A tudomány az elvont gondolkodás, kidolgozásának és fejlődésének a területe. A művészet az érzéki megjelenítés, a képiség útján bontakoztatja ki különös szféráját. A közgondolkodás ráadásul valamilyen módon köztesként jellemezhető: belőlük — a tudományból és a művészetből — merít. Állhat közelebb az egyikhez és távolabb kerülhet a másiktól. Hiszen gondolkodhatunk a valóságról tudományosabban, de állhatunk távol is a tudományos szemlélettől társadalmi képzeteink ösztönös vagy éppen szűkebb látókörű lehatá- roltsága következményeképpen. A közgondolkodás így mindig annak a kérdése, hogyan viszonyulnak az egyének saját társadalmiságukhoz, mennyire értik, azaz, mennyire sajátítják el azt. A közgondolkodás ily módon jellegzetességeit tekintve hasonló és részben egybeesik azzal a társadalmi-tudati jelenséggel, amelyet általában kulturális állapotnak, kulturális fejlettségnek nevezünk. Csak míg az előbbi mindenekelőtt a tömegeket alkotó osztályok és rétegek tudati problematikáját helyezi a középpontba, addig a »kultúra« itteni jelentésében azt jelzi, mennyire vált tudottá és a gyakorlatban is érvényesített ténnyé a társadalomirányítás és az értelmiségi tevékenység egészét is beleértve egy-egy tudományos, ismereti vagy önismereti felismerés, avagy — éppen ellenkezőleg — mennyire hiányzik ez. De a példák talán világosabbá teszik az összefüggéseket. Tele vagyunk olyan értékekkel, amelyekhez a min- dennapiság megszokottságával viszonyulunk. Képzeteink a szocializmus és a marxizmus társadalmi, politikai és kulturális jelentőségéről, vélekedésünk a művészet csúcsairól és értékeiről olyan szemléleti egésszé álltak össze, amely meghatározza múltunkhoz és jelenünkhöz való viszonyunkat. S ok tényező játszik szerepet abban, hogy ez a szemléleti egész mennyiben képes átfogni társadalmi folyamataink teljességét, hol válik serkentőjévé, hol pedig lassítójává a mindenkor felvetődő társadalmi problémák megoldásának. Á meghatározó tényezők között kiemelkedő helyet kapnak azok a filozófiai, tudományos és művészeti teljesítmények, amelyek korunk haladó szellemiségéből kinőve, elszakít- hatatlanul összefonódtak a szocialista mozgalmak céljaival és törekvéseivel, s döntő mértékben járultak hozzá, hogy ezeket a célokat és törekvéseket megszabadítsák az ösziönösség esetlegességeitől. De hasonlóképpen fontos (sőt, alapvetőbb!) annak a társadalompolitikai igénynek a megléte, amely megadja és előteremti a megfelelő ösztönzéseket ennek az általános szemléleti módnak a fejlesztésére. Vajon mi adja meg az említett összefüggések jelentőségét? Miért fontos, hogy anyagi termelési folyamataink ismerete mellett, szellemi »termelésünk« folyamatszerűségével, történetiségével és meghatározó komponenseivel is tisztában legyünk? Ügy gondolom, a kérdés politikai fontossága igazolja napirenden tartását. Az mindenki számára magától értetődő, hogy amennyiben a gazdaság problémáin úrrá akarunk lenni, ismerni kell azok lényegét, ösz- szetevőit stb. Hasonló társadalmi meghatározottság jellemzi azonban a szellemi tevékenységet is. Ha úrrá kívánunk lenni a tudat területén felvetődő problémákon vagy egyáltalán csak érteni akarjuk is a mutatkozó jelenségeket és sajátosságokat, nem tehetjük meg szerkezetének és meghatározó törvényszerűségeinek az ismerete nélkül. De nem viszonyulhatunk helyesen e tudat egyetlen fejlődési szakaszához sem. Ha viszont például ismerjük a közgondolkodás és a kultúra fejlődésének törvényszerűségeit, akkor azt is tudjuk, hogy egyetlen fejlettségi szintjét sem értékelhetjük az abszolút tudás és helyesség birtokosaként. Ha a dogmatizmusnak van értelme ebben a vonatkozásban, akkor éppen azt a magatartás-, illetve gondolkodásmódot jelöli, amely az egyszer kiformálódott szemléleti módhoz akkor is ragaszkodik, amikor a további fejlődés feltétele és érdeke éppen azt kívánná, hogy ezen a szemléletmódon minél előbb túljussunk, és társadalmiságunk világát magasabb szinten sajátítsuk el. K ülönösen érvényesülni kell e követelménynek a szocializmus esetében, amikoris általában sem egy állapothoz kötődés, hanem a valóságátalakítás mint folyamat képezi a társadalmi célkitűzések végső tartalmát »A több éve tartó folyamatos vizsgálati tapasztalataim alapján a fenti épület a legjobban összeszerelt épület.« Ezt a mondatot a Somogy megyei Állami . Építőipari Vállalat Munkácsy Mihály szocialista brigádjának naplójában olvastam. Az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet megbízottja írta a Béke—Füredi város egyik tízszintes házáról. — Nagy győzelemnek számított közöttünk a két tízszintes épület összeszerelése — mondja Fodor János, a brigád vezetője. — Nyolcvan lakás átadását jelentette, mégpedig határidőre. Novemberben a brigád hatvanhárom lakás panelszerelését végezte el, s ez rekord- eredménynek számít. Arra voltam hát kíváncsi, milyen az az ember, aki ezt a sokra képes brigádot irányítja? Egy épület első szintjének tetején találom, amint éppen az éjszakai műszak számára a reflektorokat szereli társaival. Szakállas arca gondterhelt. Korábban tizenkilenc, két hónapja pedig harminckét ember biztonságos munkájáért, keresetéért felelős. A tizenöt kőműves, négy hegesztő, ugyanannyi ács és kilenc segédmunkás váltott műszakban, éjjel-nappal dolgozik. Tavaly háremszáz lakást szereltek össze, az idén négyszázharmincat vállaltak. — Mertük vállalni, hiszen minél több kész épületről vonulunk le, annál több tapasztalat van a hátunk mögött, amellyel ügyesítjük, egyszerűsítjük a munkánkat. Régebben az északnyugati városrészben 304 lakást két brigáddal másfél év alatt raktunk össze, most pedig 400-at fele annyi idő alatt. — Kőműves létére hogyan lett panelszerelő? — 1966-ban itt kezdtem dolgozni, ipari tanulóként. 1973-ban szereltem le a katonaságtól, s akkor a panelszerelőknél volt rám szükség. Nem bántam meg. A modern eljárással készült épületeknél egy hagyományos módon dolgozó kőművesnek legföljebb javítási teendői vannak. Az igazi alkotó tevékenység itt a panelszerelés. A kezünk nyomán nőnek ki a földből az épületek. Az sem lényegtelen, hogy ha hagyományos kőművesmunkát végeznénk ezeken az épületeken, ezernyolcszáz— kétezernél nem keresnénk többet. A panel szerelésnél ennek a duplája is megvan. élén — Félgőzzel itt nem lehet dolgozni. Sokan jönnének ide a jó kereseti lehetőség miatt, mégsem merik vállalni a nagy felelősséget, a sok munkát. — Én nőtlen vagyok. A munkásszálláson lakom, s bizony karácsonyig nem is utazom haza ßomogymeggyesen élő szüléimhez, mert nem enged a munka. Ügy jött ki a lépés, hogy szombat—vasárnap is dolgozunk. Márpedig ezt nem mindenki vállalja. Érthető hát, hogy huszonnyolc éves átlagéletkorú a brigádunk. Hiába a köpeny, 'sokszor szenvednek az esőtől. Mínusz öt fokig vállalják a hideget is. Azért csak eddig, mert a beton és a hegesztés csak ennyit bír. Ügy mondják, nem irigylik a brigádvezetőséget Fodor Jánostól. — 1973-ban alapítottuk meg a brigádot. Rögtön brigádvezetőnek választottak, pedig szívesebben járnék műszakba. Így nagyon kell ügyelnem, és úgy kell megszerveznem a munkámat, hogy mind a három műszakkal találkozzam, segítsem őket. Fodor Jánost szeretik az emberei. Csöndességéért és azért, mert versenyre kel bármelyikükkel a fizikai munkában, és mert érti a mókát. Egy időben például — egy kivétellel — valamennyien szakállt növesztettek. Néha fáradt. A munkásszálláson négy ember lakik egy szobában. Egyiküket fél ötkor kelti a portás, hogy a délelőttös műszakra pontosan érkezzen, másikukat tizenegy tájban, éjszaka ér haza a délutáné® váltásról. Soha nem panaszkodik. Pedig néha még reggelizni sem jut ideje. Miről álmodozik? Arról, hogy neki, a somogymeggyesi fiatalembernek, aki a megye- székhely számtalan lakását építi, lesz egyszer saját otthona. Gombos Jolán Négyen a brigádvezetésről A kapolyi tsz-elnök szerint a brigádvezető a gazdaság motorjának legfontosabb fogaskereke, amelyik kapcsolatban áll a főtengellyel, és forgásba hozza a legapróbb kerekeket is. Egy valódi motorban alighanem ez a leggyorsabban kopó alkatrész, hiszen nemegyszer teljesen ellentétes erőhatások közt kell egyensúlyt tartania. Az anyag így hamar elfárad. És az ember? A brigádvezetésről beszélgettem gazdasági vezetőkkel és egy brigádvezetővel. A követelmények A nágocsi tsz elnöke egyetlen brigádvezetőjéről sem merte azt állítani, hogy mindenben megfelelne a követelményeknek. — Sajnos, a gazdaság szakember-ellátottsága amúgy sem jó. örülünk, ha az irányító posztokra megfelelő végzettségű szakember kerül. Brigádvezetőink között olyan is van, akit a dolgozók közül választottunk ki. — Ez miért baj? — Igaz, nem zárja ki, hogy az illető jó brigádvezető legyen, csakhogy nagyon megnehezíti a munkáját. Az emberek elvárják, hogy brigádvezetőjük tapasztaltabb és képzettebb legyen nálunk. Hogy lehessen adni a szavára. A »kiemelt« brigádvezetőnek számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb szemére vetik korábbi hibáit. »Te beszélsz, hiszen fél éve még...« A brigádvezető közvetíti a vezetőség döntéseit a tagságnak. Ettől nagyon sok függ. Ahhoz, hogy valaki jól csinálja, megfelelő tájékozottságra és alapműveltségre is szüksége van. A »hat elemi« már akkor sem elég, ha évtizedek tapasztalatával párosul. — Nagyon nehéz jó brigádvezetőt találni —így a török- koppányi tsz elnöke. — Nem azért, mert nincs erre alkalmas, képzett és tapasztalt ember, hanem mert az ilyenekre máshol is szükség van. Például egy-egy ágazat vezetésében. — A tsz-tagok között bizonyára akadna, aki megfelelő továbbképzéssel alkalmassá tehető a brigádvezetésre. — Talán ötnél is több ilyen van, csakhogy egyikük sem akar brigád vezető lenni. Inkább dolgozik a határban. Ennyi pénzért nem vállalják a kötöttséget, ami jelentősen megnehezíti, hogy a háztájiban is dolgozzanak. A brigádvezetők fizetése nem magasabb, mint például az irodaiaké, ráadásul még több a kötöttségük. Reggel összeszedni az embereket, egész nap velük lenni, irányítani a munkát, azután mikor a többi már otthon van, neki még be kell jönnie a másnapi eligazításra... A brigádvezető kapocs a vezetőség és a tagság között. Feladata egyike a legnehezebbeknek. Két lűz között — Tulajdonképpen vezető-e a brigádvezető? — ezt a kérdést a kapolyi tsz brigád vezetőjének, Széplaki Sebestyénnek tettem föl. — Feltétlenül vezető, ha nem is úgy, ahogy néhányan a vezetést elképzelik. Múltkorában az egyik ember hangoskodni kezdett, hogy azt a munkát ő annyi pénzért nem csinálja, és hogy nekem köny- nyű, mert »csak dirigálnom* kell. Szó szót követett, végül kivettem a kezéből a vasvillát, és mondtam neki, hogy menjen haza lehiggadni. Aznap az ő munkáját folytattam. Vitatkozni, érvelni »lent«, azután az asztalra csapni és az előbbi veszekedőket megvédeni »fent«. Így megy ez már majd húsz éve. — Miben áll a brigádvezető felelőssége? — A vezetők meghozzák a döntéseket, összeállítják a munkák programját. Pontosan megvan, mivel mikorra kell elkészülni. A brigádvezetőnek kell elérnie, hogy minden ember a helyén legyen, hogy emberek és gépek úgy dolgozzanak, mint egy nagy óramű. A mezőgazdaságban egy-két napi »csúszás« akár milliókat is elvihet... Plakett a sportpályákért A sofőrök az oszlopokat állították — Milyen á jó brigádvezető? — Sok mindent föl . lehet itt sorolni válaszként. Példamutatást, szaktudást, alkalmazkodóképességet. Talán ezeknél is fontosabb az önállóság. Nem szabad minden csip-csup dologért az elnökhöz szaladni. Aligha szerez tekintélyt az olyan brigádvezető, aki csak az elnökre hivatkozva tud elintézni valamit. — Miért vállalja sok év óta ezt a nehéz és nem is mindig hálás feladatot? Hogyan bírja erővel? — Az imént kérdezett felelősségnek, vagy annak a bizonyos két tűz között élésnek különös íze van, amit ha egyszer valaki megérez, nem válik meg tőle. Talán önmagának akarja bizonyítani, holnap is szót ért az emberekkel, holnap is képes lesz kiállni az érdekeikért. A soron következő nagy munkát is jól elvégzik. Ez az örök bizonyítani akarás, lendület és bizakodás a titkos rugó. Száll a labda, nagy a hujjo- gatás a sávház melletti pályán. Egy szöszi srác liheg el mellettem. Odokiáltok neki: — öcsi, hogyan került ide ez a pálya? Felkapja a labdát, megáll egy percre. — Bácsik csinálták — mond ja, majd fut vissza a társaihoz. Félúton még visszafordul, s odakurjantja nekem: — Nagy gépekkel.., A »bácsik«, akik építették, a Közúti Építő Vállalat szocialista brigádjai, dolgozói. Szikszói László igazgatóval, Tóth Sándor párttitkárral beszélgettem a Kaposvárért végzett társadalmi munkáról. Egymást kiegészítve onnan kezdik, hogy februárban értekezletre hívta össze a városi tanács a tröszti vállalatok igazgatóit, párt- és szb-titká- rait. — Én úgy érzem, hogy széles körben visszhangra talált a város igénye. Mi az értekezlet után külön-külön és együtt is megbeszéltük, hogy mivel segíthetnénk legtöbbet a városnak. A közös tanácskozások elsősorban azért voltak fontosak, mert kikristályosodott az az álláspont: ne parkot takarítsanak a közútiak, a tanács vegye számításba, hogy a jól felkészült szakemberek tudása, a vállalat gépparkja ennél sokkal értékesebb ajándékkal lepheti meg a várost. — Nem is volt ezen vita — mondja az igazgató. — A tanácstól írásbeli tájékoztatót kaptunk, mit szeretnének az idén elvégeztetni. A vezetők fölkerestek bennünket, s megbeszéltük, hogy mit vállalunk. — Jobb ez a mostani szervezés? — Igen. Körültekintőbb a szervezés, szorosabb, elevenebb a kapcsolat. Ez például a vállalatot is jobban hajtotta. A műszakiak apait-anyait beleadtak, mindent megcsináltak, amit lehetett. A szocialista brigádok, a fiatalok is. A sok-sok mozaikból összeáll a kép. Mindenki azzal vett részt a társadalmi munkában, amihez a legjobban ért. Ki a rajzasztal fölé hajolt, ki szakmunkát végzett. S természetesen nem munkaidőben. Erre nagyon vigyáztak. A legnagyobb társadalmi munkát a sávház mellett végezték. Elkészítették a háromszázezer forint értékű »sportkombinát« terveit, azután a tükröt, az alapot, s végül aszfaltozták a pályákat., A gépeket nem messziről, a 67-es útról irányították át. — Lehet, hogy sokan csodálkozva nézték dolgozóinkat a sávház erkélyéről: ugyan milyen társadalmi munka az, amelyet délelőtt csinálnak. A látszat csalt — sokan szabadnapot vettek ki, mások a szabad szombatjukon dolgoztak. Sorolják, ki miben jeleskedett. Major Tibor építési osztályvezető a tervezésben. A társadalmi munkabizottságban ő képviseli a vállalatot a tanácson. Az 1064 négyzetméter nagyságú röp-, kosár-, focipálya építésében tíz brigád dolgozott az 1. sz. építésvezetőségtől, a gépészettől, a szere- lőktől-lakatosoktól, az aszfaltkeverő üzemtől. A gépkocsi- vezetők az oszlopok felállítását vállalták a szabadnapjukon. Két óvodában is dolgoztak a közúti brigádok. A vállalat segítsége ezzel még nem merült ki. Minden évben ötvenezer forintot adnak óvoda- és bölcsödeépítés- re. Ebben az ötéves tervben ez 250 ezer forintra rúg. Szellemi és szakmai tőkéjüket szívesen fordítják Kaposvár, s természetesen Siófok, Nagyatád gyarapítására is. Az igazgató megjegyezte, hogy a kimutatások ellenére nagyon nehéz pontosan megmondani, menynyi az egész megyében végzett társadalmi munka értéke. Az irodaépület első emeletén fényképek láthatók, oklevelek, dokumentumfotók. Az asztalosok most dolgoznak egy új tárlón: ebben állítják ki a most megkapott Társadalmi munkáért kitüntető emlékplakettet. Ez mindenkié. A másikat a párttitkár kapta kiemelkedő szervező munkájáért. — öt fizikai dolgozó volt ott az ünnepségen. Azt mondták utána, hogy bármikor szirtesen vállalnak társadalmi munkát társaikkal együtt! Lajos Géza Bíró Ferenc Húszezer szőrmekabát A barcsi Dráva Vegyesipari Szövetkezet az Idén húszezer — bakfisoknak való — szörmekabátot készített a Szöváru Nagykei', és a Skála Áruház részére.
