Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-17 / 298. szám

Tanácskozott az országgyűlés fFolytatás az 1. oldalról.) gunk állandó fejlődése, telje­sítőképessége és eddig vállalt kötelezettségeink pontos telje­sítése megfelelő alapot nyújt. A fegyelmezett munka ösztönzése A pénzügyminiszter a to­vábbiakban rámutatott: Azzal számolunk, hogy a vállalatok és szövetkezetek 1977-ben 285 milliárd forin­tot fizetnek be az állami költ­ségvetésbe. ami a költségveté­si bevételeknek, kereken 80 százalékát teszi ki. Különösen a nyereség, — s ennek következtében a nyere­ségadó — gyors, mintegy 12 százalékos növekedésére szá­mítunk. Ezt részben a terme­lés és a forgalom bővülése te­szi lehetővé, de jórészt a jö­vedelmezőbb gazdálkodásnak kell eredményeznie. Gondo­sabban, takarékosabban kell bánni az anyagokkal, gépek­kel és nem utolsó sorban az emberi munkával! 1977-ben a belfpldi terme­lői árakban további kiigazítá­sok érvényesülnek, igaz csak szűk körben. Többek között emelkedik a vegyipari benzin és a vegyipari gáz. továbbá a gördülőcsapágy termelői ára. Kisebb jelentőségű árkiigazí­tásokra is sor kerül például a könnyűiparban és egyes nem kielégítő jövedelmezőségű ter­mékeknél, más ágazatokban. Töibb gyárban volna lehető­ség az első műszak teljes ki- . használása mellett a máso­dik, esetleg a harmadik mű­szakban is a termelésre, mint ahány helyen élnek vele. Ért­hető, hogy mindenki szíve­sebben dolgozik az első, a dél­előtti műszakiban. Ellenben, ha növeljük a több műszak­ban dolgozók jövedelmét, va­lószínűleg többen vállalják a változó munkabeosztást. Ezért az iparban, az élelmiszerki s- keresked elem ben és a vendég- . látásban 1977 folyamán emel­jük a második és harmadik műszakiban, valamint a folya­matos üzemekben dolgozók bérét. Ez az intézkedés több mint 600 ezer dolgozót érint. A helyes bérpolitikát és a munkaerőgazdálkodás javítá­sát segíti elő, hogy korszerű­sítjük a dolgozók munkaköri és besorolási rendjét, módo­sítjuk a bértarifákat. Ezt a vállalatok fokozatosan — az eredmények alakulásával összhangban — alkalmazhat­ják. Az alsó és a felső bér- határokat az átlagosnál job­ban emeljük a nehéz fizikai munkát végzőknél, a kedve­zőtlen körülmények között dolgozóknál, valamint a ma­gas képzettséget igénylő mun­kakörökben. A bérek folyamatos emelé­se gazdaságilag akkor megala­pozott, ha együttjár a jobb munkaszervezéssel, a vállalati belső létszámtartalékok feltá­rásával, a munkafegyelem megszilárdításával. Az új bér­tarifák alkalmazását ezért össze kell kötni a vállalati . munkanormák korszerűsíté­sével és a teljesítményekhez, jobban igazodó bérek megál­lapításával. Faluvégi Lajos megjegyezte, hogy a fegyelmet illetően most már — szavak helyett — az , szükséges: olyan feltételek le­gyenek, amelyek fegyelmezett munkára ösztönöznek. sőt ' kényszerítenek — a közössé­gi és az egyéni érdekek ösz- szekapcsolásának józan belá- ' tása alapján. Ezt azért kell ilyen határozottan kijelenteni, mert a vállalatok ötéves ter­veit áttekintve azt tapasztal­tuk, hogy létszámbővülésre számítanak, holott arra álta­lában nem lesz lehetőségük. Ezt a létszám-megtakarító vállalati beruházásokhoz való hozzájárulással is befolyásol­ni szeretnénk. A gyártási fo­lyamatok' és az anyagmozga­tás gépesítésére több mint 2 milliárd forint támogatást nyújtunk az ötéves tervidő­szakban. Ez évben a jobb munkaerő­gazdálkodást szigorúbb köz­ponti intézkedésekkel is elő­segítettük. Ennek kedvező ha­tásai mutatkoztak is: a túlzott munkaerőmozgás és az indo­kolatlan másodállások lénye­gesen csökkentek, az admi­Somogyi Néplap nisztratív létszám növekedését sikerült megállítani. A felvé­teli zárlatnak azonban nem kívánatos hatásai is jelentkez­tek: megnehezítette a fiatal szakemberek munkábaállítását és a dolgozók egészséges mun­kahelyváltoztatását, nehéz helyzetbe hozta a kislétszámú szervezeteket. Most az alapel­gondolást megtartva, rugal­masabb és tartósabb megol­dásra térünk át: a létszámzár- latot létszámnövelési -tilalom­mal váltjuk fel, ami továbbra is takarékos létszámgazdálko­dást kíván, gátolja a létszám­bővítést. de lehetővé teszi a minőségi cseréket, az eltávo­zok pótlását. A kormány az igazgatási területen szigorúbb feladatot határozott meg. Ügy döntött, hogy az igazgatási és az úgy­nevezett gazdasági középirá­nyító szervezetek létszámát 1980-ig 5 százalékkal csökken­teni kell, amit a munka ész- szerűsítésével egyszerűsítésé­vel fognak végrehajtani. A szocialista szektor beru­házásai folyó áron mintegy 9 százalékkal emelkednek. A terv szerint összesen 164 mil­liárd forintot fordítunk beru­házásokra. 13—14 milliárddal többet, mint ebben az évben. A költségvetés beruházási ki­adásai 15 százalékkal nőnek, mert az állami beruházások részaránya emelkedik. A jeóljövedalem alakulása Kedves képviselő elvtársnők és elvtársak! A tervnek az életszínvona­lat meghatározó előirányzatai kedvezőnek mondhatók. A ke­resetek az ideinél gyorsabban, a fogyasztói árak pedig mér­sékeltebben emelkednek. Ezek együttes hatására az egy főre jutó reáljövedelem 3,5—4 szá­zalékkal lesz magasabb, mint ez évben, s eléri az ötéves tervben 1977-re tervezett üte­met. Központi fogyasztói árintéz­kedésre az ideinél jóval sző­kébb körben kerül sor. Költ­ségvetési támogatással a ter­melés ösztönzésével árellenőr­zéssel szabályozzuk, hogy a fogyasztói árak emelkedése összesen a 3.8—4 százalékot ne haladja meg. Hozzátehetjük: ebből több mint 1 százalékot az idén évközben végrehajtott húsáremelésnek most már egész évre számított hatása tesz ki, amit a bérben, a nyugdíj-, és a családi pótlék­ban részesülőknél külön ellen­súlyoztunk. A fogyasztás növekedésének megfelelően a jövő évben a kiskereskedelmi forgalom fo­lyóáron 8—9 százalékkal emel­kedhet. Az élelmiszerekben folyamatos és zavartalanabb áruellátással lehet számolni. A téli-tavaszi burgonyaellátást — részben importból ugyan' — de biztosítjuk, bővül a déli­gyümölcs behozatal. Javul a kínálat a ruházati és egyéb iparcikkekből. A belkereske­delem a jobb áruellátás és a gazdagabb választék érdeké­ben bővíti a fogyasztási ipar­cikkek behozatalát. A vállalati iövedelemszabá- lyozás keretei között átlagosan mintegy 5 százalékos béreme­léssel számolunk, ugyanúgy a költségvetési szerveknél is. Ezen felül 500 millió forint úgynevezett bérkedvezményt nyújtunk egyes tervcélok megvalósítására. Továbbá a kereseti aránytalanságok mér­séklése érdekében a jövő év­ben emeljük a villamosener­giaipar és a ruházati ipar fi­zikai dolgozóinak bérét az ál­talános szabályokon túl is: A teljes munkaidőben fog­lalkoztatottak legalacsonyabb í— úgynevezett »minimális« — bérét a jövő évtől 200 fo­rinttal emeljük. Tennivalóink között tartjuk számon, hogy enyhítsünk az oktatás, a nép­művelés és az egészségügy te­rületén meglévő bérarányta­lanságokon. A termelőszövetkezeti dol­gozók reálkeresetének terve­zett 2.5—3 százalékos növeke­dése túl is teljesülhet, mivel erőteljesebb lesz az ösztönzés a mezőgazdasági termelés nö­velésében. Külön adómentes­séggel segítjük a zöldségter­melés növelését. 5 évig nem kell adót fizetni a tanácstól i bérbe vett, korábban nem mű­velt földek után. A termelési biztonság erősítését szolgálja, [hogy a tanácsok a jövőben a földterület után az adót több évre előre állapítják meg va­lamennyi kistermelőnél. A kisközségekben és a vá­rosok eí)látatlan területein szolgáltató tevékenységet foly­tató kisiparosok és kereske­dők több adókedvezményt kapnak. Előnyösebb lesz az idős vagy csökkent munkaké­pességű kisiparosok és keres­kedők adója is. A jövő évben 88 ezer — az ideinél 3 ezerrel több — lakás épül, ebből állami erőből 31 ezer. A magánlakás-építéshez hosszú lejáratú hiteleket nyúj­tunk. Kedvezményeket adunk a munkáslakás építéséhez. Az új követelményekhez igazodva Számításaink szerint mint­egy 20 ezerrel többen veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt, számuk ezzel megha­ladja a 300 ezret. A gyermek- gondozási segélyre a szövet­kezeti tagok is jogosultak lesznek. A nyugdíjakat — csakúgy, mint idén — 2 szá­zalékkal, de legalább havi 50 forinttal növeljük. Szélesebb körű intézkedésre most nincs mód, de néhány szociális jut­tatásra és kiegészítésre gon­dolunk. A nyugdíjasok eddig a szakszervezeti tagság alap­ján kaptak évenként egyszer 50 százalékos vasúti utazási kedvezményt. Most ezt kiter­jesztjük minden nyugdíjasra, s évente négyszeri utazásra. A jövő évtől kezdve minden szakszövetkezeti tag jogosult a termelőszövetkezeti járadék­kal azonos ellátásra. Az egészségügyi, szociális, oktatási és közművelődési fel­adatok jórészét a tanácsok és intézményeik oldják meg, s ehhez a középtávú tervben jóváhagyott pénzügyi forrá­sokkal rendelkeznek. A taná­csok költségvetése 6,5 száza­lékkal, fejlesztési alapja 9 szá­zalékkal bővül, de a társada­lom részéről felmerülő jogos igényeknek csak úgy tudnak megfelelni, ha a városokban és a községekben a társadal­mi erők támogatása kikéri munkájukat. Tisztelt országgyűlés! Az V. ötéves tervben meg­határozott -társadalompolitikai célok és gazdasági feladatok megvalósítása a .jövő évben lendületesebb és következete­sebb munkát kíván minden gazdasági szervezettől. Erre megvan a készség és lehető­ség. ezt idei eredményeink bi­zonyítják. Gazdaságpolitikánk kulcs­kérdései — a hatékonyabb termelő munka, a gazdaságo­sabb, exportképesebb termelé­si szerkezet, az ésszerű taka­rékosság és a színvonalasabb irányítás — világosak. Ezeket a kulcskérdéseket kell megra­gadnunk és ezeket az alapfel­adatokat kell megoldanunk abban a szellemben, ahogyan ezt a XI. kongresszus és a központi bizottság legutóbbi határozatai megjelölték. Nem kívánunk lehetetlen teljesítményeket, csak annyit, hogy a vállalatok, a szövet­kezetek és az intézmények ve­zetői jobban értsék a népgaz­daság helyzetét, bátran élje­nek a lehetőségekkel, legye­nek még kezdeményezőbbek, igazodjanak ,az új követelmé­nyekhez és segítsék a kollek­tívákban meglévő tenniakarás, tehetség kibontakozását. A jövő évi terv és költség- vetés ebben bízva határoz meg bátor, szocialista rend­szerünkhöz méltó, előrevivő célokat, amelyeknek elérésé­ben munkásosztályunk, pa­rasztságunk, értelmiségünk, egész dolgozó népünk megér­tésére és támogatására számí­tunk! Faluvégi Lajos expozéjá után Sass Kálmán, a terv és költségvetési bizottság elő­adója beszélt arról, hogy az országgyűlés bizottságaiban 110 képviselő mondott előze­tes véleményt a jövő évi költ­ségvetésről és az idei gazdál­kodás tapasztalatairól. Ezután Dancsák Lászlóné Nógrád me­gyei, dr. Tóth János budapes­ti, Vincze József Bács-Kiskun megyei képviselő szólalt fel. Ezután Németh Károly, (Bp. j 10. választókerület), az j MSZMP Politikai Bizoltságá- i nak tagja, a Központi Bizott- | ság titkára emelkedett szó- 1 á&TJL ­Folytatódott a VDP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) A vietnami dolgozók pártja IV. kongresszusán részt vevő szovjet pártküldöttség tiszte­letére csütörtökön a hanoi Mechanikai Művekben vietna­mi—szovjet barátsági nagy­gyűlést rendeztek. A vendégeket a gyár párt- bizottságának titkára és igaz­gatója üdvözölte. A szovjet delegáció nevében Sardf Pasidon, az SZKP Fo- litikai Bizottságának póttagja, az Üzbég KP Központi Bi- 1 A spanyol kormány nagy hírveréssel beharangozott kor­látozott reformprogramjáról rendezett referendumon a nem végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 77,4 százaléka jelent meg az urnák előtt. Az aktív tartózkodók aránya tehát 22.6 százalékos, és ez 40 évi diktatúra után igencsak tiszteletreméltó ered­ménynek számít.. Mindazonál­tal az igazi meglepetést, a1 zottságának első titkára mon­dott beszédet. Csütörtökön Hanoiban a VDP IV. kongresszusán részt­vevő szovjet pártküldöttség, amelvet Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára ve­zet, találkozott és megbeszé­lést folytatott a Kaysone Phomvihane, a Laoszi Forra- 1 dalmi Néppárt Központi Bi- | zottsága főtitkára, Laosz mi­niszterelnöke vezette laoszi »nem« szavazatoknak a vára­kozásnak messze alatta ma­radt alig 2,6 százalékos ará­nya jelentette. Üres lappal a választásra jogosultaknak 3 százaléka szavazott. Azt ma már senki sem vi­tatja Madridban, hogy a kel­lemetlen jelenségek, a rendőri megtorlások ellenére már a referendum megtartásának té­nye is nagy dolog — alig egy évvel Franco halála után. Moszkva Brezsnyev - Gierek találkozó Leonyid Brezsnyev. m SZKF Központi Bizottságának főtitkára csütörtökön találko­zott Edward derekkel, a LEMP Központi Bizottságá­nak első titkárával, aki baráti látogatáson tartózkodik Moszk­vában. Leonyid Brezsnyev és Ed­ward Gierek elégedettséggel állapította meg. hogy a len­gyel párt- és állami küldött­ség szovjetunióbeli látogatásá­nak idején elért megállapodá­sok megvalósítása eredménye­sen folyik. Edward Gierek csütörtökön a Kremlbén átnyújtotta Leo­nyid Brézsnyevnek a Len­gyelország újjászületése ér­demrendet a nagykereszttel. Leonyid Brezsnyev ezt a magas kitüntetést a Lengyel- ország felszabadításában való tevékeny részéételéért, a Szovjetunió és Lengyelország közötti barátság, testvériség és együttműködés fejlesztésé­ben és erősítésében szerzett érdemeiért, a béke és a szo­cializmus szilárdításához való kiemelkedő hozzájárulásáért kapta. Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága csütörtökön vacsorát adott Edward Gierek tisztele­tére. pártküldöttséggel. Spanyol népszavazás Igazi meglepetés a „nem’’ szavazatok aránya Helmut Schmidt ismertette a kormányprogram-nyilatkozatát Sándor István, az MTI tu­dósítófa jelenti: A Németh Szövetségi Köz­társaság, eddigi külpolitikáját folytatva tovább kívánja erő­síteni a békét a j ószomszéd - ság és a partneri viszony alapján — jelentette ki Hel­mut Schmidt, az NSZK kan­cellárja az új nyugatnémet kormány program-nyilatkoza­tában. Csütörtök délelőtt a 15 tagú új kabinet parlamenti esküté­telét (követően a kancellár ol­vasta fel »a Bundestagban az ENSZ kül-, bel- és gazdaság- politikai tevékenységét a kö­vetkező négy évre meghatáro­zó kormányprogramot. A nyilatkozat külpolitikai részében a kormányfő méltat­ta a szociállibemális koalíció 1968 óta kifejtett tevékenysé­gét a kelet—nyugati enyhülés I terén. Mint hangsúlyozta. ez ( a politika a jövőben is foly- i tatódni fog, a szövetségi kor- I mány minden tőle telhetőt j meg kíván tenni a kelet és nyugat közti tartós együttmű­ködés támogatására. Ugyan­akkor felhívta a figyelmet arra. hogv az ideológiai harc tovább folyik — remélhetőleg békés keretek között. A bonni kormány az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezletet fontos alapnak tekinti a sokoldalú európai enyhülési politika folytatásához. Schmidt jelezte, hogy kor­mánya — a nyugati szövetsé­gesekkel egyetértésben — fo­kozni kívánja erőfeszítéseit az európai katonai envhülés elő­segítésére és konstruktív mó­don, tevékenyen kíván feüép­Ronnban az ismét Helmut Schmidt kancellárral az élen meg­alakult új nyugatnémet kormány letette hivatali esküjét a parlament elnöke előtt. (Telefotó: AP—MTI—KS) ni a haderők létszámcsökken­téséről folyó bécsi tárgyalá­sokon, valamint az ENSZ-köz- gyűlés 1978-ban megrendezen­dő leszerelési tárgyú üléssza­kán. A nyilatkozat pozitívnak minősíti a szovjet—nyugatné­met kapcsolatok alakulását a hetvenes évek kezdetétől fog­va. A szovjet féllel a .szövet­ségi köztársaság következete­sen folytatni kívánja ezt az együttműködést. Nyugatnémet részről új. erőteljes ösztön­zést várnak az együttműkö­dés bővítésére és elmélyítésé­re Leonyid Brezsnyev jövő évi NSZK-beli látogatásától. Az NSZK hasonlóképpen törek­szik a nyugatnémet—lengyel kapcsolatok elmélyítésére. A kormány politikája változat­lan marad a többi szocialista ország irányában: a lehelő leghatékonyabban kívánja elő­segíteni, hogy ezeket a kap­csolatokat az enyhülés és az együttműködés jellemezze. A két német állam viszo­nyáról szólva a nyilatkozat leszögezi: az NSZK kormánya folytatja a kétoldalú szerző­déseken alapuló politikáját. A kormánynak egyaránt célja, hogy megvalósítsa az eddig kötött megállapodásokat és elősegítse újak megkötését. A kancellár két és félórás — az NSZK történetében ed­dig leghosszabb — programbe­szédét követően a Bundestag ülését berekesztették. A prog- I ram feletti vita ma reggel kezdődik. OPEC-tanácskozás Waldheim meghívást kapott Kairóba Kereszt y András, az MTI tudósítója jelenti: Tegnap valamennyi kairói lap első oldalán közölte an­nak a levélnek a szövegét, amelyet Iszmail Fahmi egyip­tomi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter küldött Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának. E levél felkéri Waldheimét, hogy utazzék a Közel-Keletre, vegye föl a kapcsolatot valamennyi érde­kelt féllel a genfi értekezlet előkészítése érdekében. Egyiptom egy hónappal ko­rábban amerikai közvetítőt kórt a térségbe. Az új javas­latot valószínűleg az tette szükségessé, hogy az Egyesült Államok r— a kormányzat­csere körülményei között — egyelőre nem tud magasszin­tű politikai személyiséget a térségbe küldeni. Vance kije­lölt külügyminiszter Kissin~ gerrel szerdán folytatott meg­beszélése után kijelentette, hogy »egyelőre nem hagyja el az Egyesült Államokat« és hogy január közepi beiktatá­sáig a reá váró feladatokkal ismerkedik. Kairói külpolitikai körök szerint az utóbbi napokban Egyiptom ismételten felvetet­te az Egyesült Államoknak: szükségesnek tartja a magas­szintű közvetítést. Fahmi kül­ügyminiszter három nap alatt háromszor találkozott az Egye­sült Államok kairói nagykö­vetségének vezetőjével. Kurt Waldheim meghívására ezután került sor. 10-15 százalékos áremelés . Abdul-Aziz bin Khalifa al- Thani, Katar pénzügy- és olajügyi minisztere, az OPEC- tagországok miniszteri taná­csa dohai értekezletének el­nöke csütörtökön sajtóérte­kezletén bejelentette, hogy a kőolajárakat a következő év­ben 10 és 15 százalék közötti arányban emelik. A katari miniszter a sajtó- értekezleten arra a kérdésre, hogy vajon Szaúd-Arábia hozzájárul-e majd az áreme­léshez, megismételte, hogy az áremelési javaslat 10 és 15 százalék közötti arányra vo­natkozik. Az értekezlet köreiben úgy vélik, hogy Ahmad Zaki Ja- mani még csütörtökön vissza­tér Dohába. Az 1977. január 1-től érvényes kőolajár-eme­lésre vonatkozó döntés meg­hozatalát péntekre várják.

Next

/
Thumbnails
Contents