Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-02 / 285. szám

Segítenek egymáson Gazdaságok együttműködése a kaposvári járásban A somogyi mezőgazdasági nagyüzemek időszerű tenni­valóinak e hét eleji összege­zéséből: »A kukorica vetés- területének mintegy kilenc százalékán, több mint ötezer hektáron még betakarítatlan a termés, és 40 ezer hektár­nál nagyobb terület várja az ekét... A munkavégzés most már szinte óráról órára ne­hezebbé válik a felázott, csúszós talajon. Az egymás­nak nyújtott segítséget min­denképpen tovább kell fo­kozni ...« Batéi November 7. Termelő- szövetkezet, hétfő reggel. A hatalmas K—700-as traktor öt­vasú ekéjével cukorrépaföldet szánt: ide már tavaszi vetés kerül. Az őszi mélyszántást napokon belül befejezi a tsz, hiszen az «adósság" mindösz- sze 120 hektár. Az előirány­zottnál 150 hektárral nagyobb területen került földbe a mag, ebből a búzánál 100 hektár a »■plusz«. Október 28-ra elvetet­tek, s erre eddig még nem volt példa. A kukoricabetaka­rítással már több mint két he­te végeztek. Ez a nagy teljesít­ményű traktor most éjjel-nap­pal dolgozik, hogy az őszi mélyszántásból semmi se hú­zódjon át a következő évre. Ha ez [»ikerül, szintén ritka eseménynek számít a gazdaság történetében. —' A magunk tennivalóin kívül szívesen vállalunk má- •soknak is munkát — mondta Körmendi Ottó tsz-elnök. — Ehhez mindjárt hozzá kell ten­ni, hogy ez amolyan vísszase- gítés: tavasszal a környező tsz-ek traktorai szántottak a mi földjeinken, s most, hogy megvettük ezt a K—700-ast, mi is segíthetünk másokon, mert már utolértük magunkat A szentbalázsi tsz-ben ko­rábban a vetést gyorsították a batéi szövetkezet gépei, most száz hektár őszi mélyszántásra állapodtak meg a Surján völ­gye Tsz-szel. A kaposfüredi tsz-nél is segítették a vető- szántást, onnan és a szentgá- loskéri tsz-től viszont a cukor­répa betakarításához kaptak segítséget a batéiak. — Szántjuk a háztáji földe­ket, s ezzel is szeretnénk vé­gezni, mert eddig csak tavaszi szántást kaptak ezek a földek. Az istállótrágyázásban 200 hektár az őszi tervünk, ebből most 158 hektárnál tartunk. Aihol még őszi szántás van hát­ra, az egészre szerves trágya kerül, amelyet a tavasziak alá szántunk. A szentbalázsi Surján völgye Termelőszövetkezetben el­mondták azt is, hogy nagyon hasznosnak bizonyult az egész évi munkában a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Tan­gazdasággal való együttműkö­dés. Ez már a gabonaaratásnól kezdődött, azután a takar­mány, a kukorica betakarítá­sánál folytatódott. A szárítást például egyedül képtelenek lettek volna megoldani a szent- balázsiak. Ök meg a talajmun­kákban, a silózásban igyekez­tek mindezt viszonozni, hat­van asszonyuk a tangazdaság­nál uborkát szedett. A szövet­kezetiek körülbelül egymillió forintra értékelik azt a támo­gatást, amelyet eddig a külön­féle tennivalókban a tangaz­daságtól kaptak (a két üzem egységes elszámolással fizeti a munkabéreket a »vendégség­ben« dolgozóknak). — Jól jön ez a segítség ak­kor is, ha ki kell fizetni, hi­szen. máskülönben akadozná­nak, elhúzódnának az idősze­rű tennivalók a földeken — mondták a szövetkezet szak­vezetői. — Háromszáz hektár kukoricánk volt, s hogy most már több mint egy hete beta­karítottuk, ebben a tangazda­ságnak nagy érdeme van. Há­rom John Deere kombájnt küldtek — ha kérünk, többet Esztergályos szakmunkások lettek Még arcukon a vizsga fe­szültsége, s szemük is héhány áttanult,, álmatlan éjszaka jel­képe ‘ lehetne. Beszélgetni kezdtek az eredményes szak­munkásvizsgáról kijövő Cseh Jánosnéval, Fehér Máriával és Németh Lászlónéval. Mindhár­man a Kaposvári Mezőgép Vállalat 3. sz. gyáregységének dolgozói Memyén. Falun szü­lettek, nevelkedtek, a mező- gazdaságban dolgoztak. Élték a falusi lányok, asszonyok mindennapi életét. Néhány év­vel ezelőtt új munkalehetősé­get kínált számukra a gépja­vító helyébe lépő Mezőgép Vállalat. * — Mióta dolgozik a válla­latnál? — kérdeztem Fehér Máriától, hogy a közénk te­lepülő kezdeti feszültséget mi­előbb feloldjam. * — 1968-ban kerültem jelen­legi munkahelyemre. Igaz ak­kor még nem forgácsolóként. Először hegesztő voltam, ké­sőbb lakatosként dolgoztam. Négy éve, 1972-től dolgozom esztergályosként. Mindhár­man több mint négy évig dol­goztunk a szakmában, mielőtt jelentkeztünk az 503. sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézetbe szakmunkásképző tanfolyam­ra. — Mit jelentett Önöknek a mezőgazdaság után ipari mun­kát vállalni? — Sok nehézséget vívódást önmagunkkal. Azt hiszem, ezt mindhármunk nevében bátran kijelenthetem — vette át a szót Németh Lászlóné, — Kezdetben sokszor gondolt az ember arra, hogy »ez nem nekem való, ez nem női mun­ka, miért is csinálom?« Az­után mégis maradtunk. — Talán egy kicsit azért is, hogy megmutassuk: a férfiak­nak való szakmában is van keresnivalónk — egészítette ki Cseh Jánosné, aki szintén 1969 óta a vállalat dolgozója. ‘ — Természetesen nemcsak erkölcsi okok miatt marad­tunk, legalábbis én nem — folytatja Fehér Mária. — Az én családi körülményeim úgy alakultak, hogy egyedül kell eltartanom a fiamat és a le­százalékolt édesapámat. Tehát számomra nem mindegy, hogy mennyi Időt tudok a csalá­domra fordítani, és mennyit viszek haza a borítékban, — Miért vállalkoztak rá hogy egy jellegzetesen vasipa­ri szakmában szerezzenek szakmunkás-bizonyítvány t ? — A legalapvetőbb ok az, hogy mint betanított eszter­gályosok dolgoztunk évek óta. Ez megfelelő alap volt ahhoz, hogy igényeljük a szakma el­méleti anyagának elsajátítását is. — Engem — folytatja Né- methné — az is sarkallt, hogy a férjem ugyanakkor kezdte a tanfolyamot. Ű is tanult, én sem akartam lemaradni. — Változik-e a helyzetük attól, hogy szakmunkások let­tek? * — Azzal, hogy önállóbban tudjuk végezni a munkánkat, tehát kevésbé leszünk rászo­rulva mások szaktudására. Re­méljük, az üzemben is elfo­gadnak bennünket szakmun­kásnak, és az egyforintos óra­béremelésen kívül a szak­munkásoknak kijáró erkölcsi megbecsülésben lesz részünk — vélekedik Cseh Jánosné, majd így folytatja: — Alig várom hogy otthon büszkén állhassak a nemrég szakmun­kás-bizonyítványt szerzett fiam elé. ‘ , Ponikfor Zoltán is adtak volna —, így a ter­més nem lett a vadak prédá­ja. A kint levő kukorica ugyanis tetemes vadkárnak van kitéve minden évben. Va­lamennyi 6zem a tangazdaság szárítójába került. szántásban tovább léptek ezen az úton. Különösen figyelem­re méltó az említett példákon kívül a hetesi—kisgyaláni, il­letve a göllei—kisgyaláni tsz között kialakult munkakapcso­A kaposvári járás mezőgaz­lat. A Kaposvári Mezőgazda­dasági nagyüzemeire általában jellemző, hogy a kölcsönös ér­dekeket figyelembe véve siet­tek egymás gondjain enyhíte­ni. Már nyáron, a gabonaara­tásban érződött ennek kedvező hatása, azután a kukorica be­sági Főiskolai Tangazdaság már korábban is gyakran ta­nújelét adta segítőkészségének, az utóbbi időben pedig foko­zottan támogatja a tsz-eket: öt termelőszövetkezetnek adtak, illetve adnak segítséget a leg­sürgősebb munkákhoz. takarításában és az őszi mély­Hemesz Ferenc Az emlékezés Kubában az 1976. év kivéte­les esztendő. Már az egyszerű felsorolás is sokat mond: a Kubai Kommunista Párt 1975 decemberében megtartott I. kongresszusán elfogadott hatá­rozatok végrehajtása most kezd igazán kibontakozni a politikai-társadalmi és a gaz­dasági életben. Befejezték az ország új területi-közigazgatá­si felosztását, megválasztották a néphatalom helyi szerveit; ma összeül a nemzetgyűlés, a legfelső népképviseleti fórum. Az idén kezdődött Kuba első ötéves terve, fokozatosan beve­zetik az új gazdaságirányítási rendszert, a vállalati önelszá­molást, a közgazdasági szabá­lyozók lépcsőzetes alkalmazá­sát. A Kubai Köztársaság fej­lődésének új szakaszába lépett a szocialista építés minden te­rületén. Voltaképpen ez a politikai- társadalmi-gazdasági háttere a Granma nevű yacht fedélzeté­ről — Fidel Castro vezetésével — húsz évvel ezelőtt partra szállt 82 bátor hazafi hőstetté­hez kapcsolódó december 2-i havannai és vidéki ünnepség­sorozatnak. Ezen a napon —- amely egyúttal a forradalmi fegyveres erők napja is — a testvéri szocialista és más or­szágokból érkezett magas szin­tű küldöttségek jelenlétében emlékeznek meg a kubai for­radalom és a kubai fegyveres erők két évtized alatt megtett útjáról. Az ünnepségsorozat csúcs­pontja a díszszemle lesz, amely éve Kubában képet ad majd: mivé fejlődött a felkelő hadsereg bázisára épült, minden korszerű harc­eszközzel fölszerelt forradalmi fegyveres erő. A Granma — az Oriente tartományi Cap Crúz közelében történt — par­tot érésének 20. évfordulója egyúttal a nép és a hadsereg megbonthatatlan egységének demonstrációja is. A kubai nép fegyveres vé­delmezője — a hadsereg — kezdettől fogva, az 1959. janu­ár 1-én kivívott nemzeti sza­badság első percétől a forra­dalmi tömegekre alapozódott. Akkoriban a milíciában egye­sült zászlóaljak tucatjaiban munkások, parasztok és diákok tízezrei kaptak katonai alap- kiképzést. Előrelépést jelentett a kötelező katonai szolgálatról szóló, 1964-ben életbe lépett törvény, amely lehetővé tette a fegyveres erők megfelelő fel­töltését. Ez idő tájt nemcsak a harci és politikai kiképzés bo­nyolult tennivalóit kellett el­végezni,', a csapatok nagy ré­szét a termelőmunkába is be kellett vonni, tekintettel az ország belső nehézségeire, a munkaerőhiányra. Később, amikor a külső ag­resszió veszélye csökkent, az egységek fölszereltségi színvo­nala viszont emelkedett, a párt és a kormány arra az el­határozásra jutott, hogy öt év alatt 150 ezer fiatalt leszerel­nek, s a népgazdaság legfon­tosabb ágazataiba irányítanak át. Ezt az intézkedést 1975-ig végre is hajtották. Fidel • Castro a Kubai Kom­munista Párt I. kongresszusán a következőképpen jellemezte Csendben, becsülettel Mozaik és monológ — Nem mondom, éreztem úgy az életemben, hogy ki ké­ne ebből tömi. Először gye­rekkoromban. Mert itt szület­tem, ebben a házban. No, nem ez a ház volt akkor. Nem! Ezt hatvanegyben épültük. Zsúpos ház volt. Ahogy mondani szo­kás: sikálós padozattal. Szó­val gyerekkoromban — mint abban az időben annyi más gyereknek — bennem is fel­. Ötlött: tanulni kellene ... De | hát, mást hozott a sors. Édes­apám megbénult. Tizennyolc évig az ágyból tartotta fejben, hogyan áll a gazdaság. Job­ban szemmel tartott talán így is mindent, mint jómagam, akinek a családfő helyett csa­ládfőnek kellett lennem. Hányszor volt úgy, hogy fi­gyelmeztetett: »Fiam, meg kéne kezdeni a kaszálást...« Vagy: »Jó lesz, ha megforgat­játok a lucernát, mert meg ta­lál jönni az eső ...« Hogy is mondjam? A sors hozta ezt a helyzetet — és én nem is kí­vántam mást, mert megtalál­tam a szépet ebben ... (A tsz-szövetség legutóbbi küldöttközgyűlésén kiváló szövetkezeti munkájukért hár­man kapták meg a Termelő- szövetkezetek Országos Taná­csának emlékplakettjét. Közü­lük az egyik Berta Ferenc, a göllei Béke Tsz állatgondozó­ja.) — Milyen szépet? Nem, nemcsak a természet szépsé­gét! Azt is, mert mindig na­gyon szerettem a mezőn len­ni, de legalább úgy a jószág mellett. Hanem azt a szépet találtam meg, amit akkor érez az ember, amikor eléri a ma­ga elé tűzött célt. Amikor si­kerül véghez vinni, amit el­tervezett. Ezt én nagyon szép­nek láttam. Annak látom ma is. Ez az, ami hajt engem ... Amikor megalakult a téesz,. akkor jött megint egy gondo­latom, hogy a jószágot gépre kellene cserélni. Traktorosnak akartam jelentkezni. Aztán mégis lemondtam róla. Egész napos elfoglaltság, édesapám meg ágyhoz kötött beteg volt, nem hagyhattam őt. így let­tem szarvasmarha-gondozó. Kezdettől fogva a mai napig egy munkakörben. A telepen én vagyok a legöregebb — már az ott töltött időt számít­va —, tizenhat éve csinálom. (Az iroda belsejét talán a mai napig sem látta volna. Csak akkor fordult meg ott, ha hívatták. Ahogy mondják a vezetők: »Végtelenül sze­rény ember, végtelen szorgal­mas«. Olyan típus, aki min­den munkatársával ki tud jön­ni, és sosem szóval, sosem vi­tával, hanem munkájával, csendes magatartásával hat a többiekre.) — Mindennap fél négykor kelek. De engem az óra csör­gése még nem talált álomban. Gyakran már háromkor be­szélgetünk a feleségemmel, mit is kellene csinálni, ho­gyan is tovább. Mert hát az embernek mindent meg kell gondolnia. Tervezni kell. Itt­hon, a háztájiban hízómar­hákkal foglalkozunk. A takar­mány, az alom és minden egyéb előteremtése az én dol­gom, de az etetés, a gondozás a feleségemre marad. Fél ötre megyek mindennap dolgozni. Nem egyformák az állatok. Jól bánni velük csak úgy le­het, ha szüntelenül figyeljük a viselkedésüket. (A szövetkezet alakulásakor Göllében kilencvennyolc ház­nál tudták elhelyezni a közös * állományt. Berta Ferenc is­tállójába tizennyolcat kötöttek be. A sajátja mellett itt kezd­te a gondozói munkát. Az el­nök — ahogy ma visszaemlé­kezik — azt mondja: »A be­csületessége már akkor kitűnt. Amikor felépült a közös istál­ló, igen szép állatokat hoz­tunk be tőle. Sajnos, akadt olyan gazda is, akinél úgy le­romlott az állomány, hogy a saját lábán nem jöhetett a közösbe, Zetorral kellett be­hozni ...«) — Igen, a jószág mindig megmondja, mire van szüksé­ge. Csak oda kell rá figyelni. Másképp bőg, ha éhes, más­képp, ha valami baja van. Egy élet tapasztalata megta­nítja erre az embert, na meg ahogy mondtam is, sokat ta­nultam az apámtól. Néha arra is gondolok, hogy egy kicsit szegényedik az életünk. Nem az anyagiakra értem! Dehogy! E téren vitathatatlanul jobb. Más! Hanem arra például, hogy ma már egyszerűen nincs az, ami volt az én gye­rekkoromban. Esténként, ki­vált így télidőben, összejöttek a szomszédok, barátok. Elbe­szélgettek. Mennyi mindent tudtam meg én így az öre­geimtől! Ma ez már nincs! Én azt mondom, hogy a televízió miatt. Ami persze nagyon jó, hogy van. De ezekért a beszél­getésekért, az ilyenfajta kap­csolatokért — kár! Na, de el­kanyarodtam. Ott kezdtem, hogy megfordult a fejemben: ki kéne ebből törni. Mert a jószág az igen nagy lekötött­ség. Pláne, ha az ember a kö­zösben, a háztájiban is ezzel foglalkozik. Mégis nemegy­szer, amikor eladtam a biká­kat és kiürült az istálló, né­hány nap múlva valahogy nem találtuk a helyünket. Hiányoztak. Alig vártuk, hogy új burjúkat állíthassunk be ... (A szövetkezet megalakulása óta azonos munkakörben dol­gozik. És most kapott először kitüntetést. Valaki azt mond­ta róla: elkötelezte magát a munkának.) Vörös Márta a védelem jelenlegi állapotát: »A reguláris egységek harci felkészültségének növekedése, a tartalékosok megszervezése népünk körében és az ifjúsági munkahadsereg létrehozása le­hetővé tette a forradalmi fegy­veres erők védelmi képességé­nek fokozását a gazdasági fel­adatok végzésében való továb­bi részvétele mellett.«. Gyorsabb fejlődés a Távol-Keleten A Szovjetunió kilencedik öt­éves tervének évei alatt — 1971—75 között az irkutszki terület iparának termelése 50 százalékkal emelkedett. Ez 7 százalékkal haladta meg az országos átlagot. A gyors fej­lődés, a nagyobb ütem a tize­dik ötéves terv idején is foly­tatódik. Az ipari termelés or­szágos átlagban 35—39 száza­lékkal fog emelkedni, ugyan­akkor az irkutszki 1 területen 40—42 százalékos lesz a növe­kedés. A tervidőszakban 30— 34 százalékkal nő a távol-ke­leti terület ipari vállalatainál a munka termelékenysége. A termelés növekedésének 90 százaléka a termelékenység­ből származik majd. Ebben az időszakban elké­szül a Tajset—Ljena vasútvo­nal második sínpárja, és fel­épül a BAM — a Bajkál— Amur vasút rjyugati szakasza. 1930-ra befejezik azokat az építkezéseket is. melyek a BAM nyugati szakaszán meg­felelő életkörülményeket biz­tosítanak a vasúti dolgozók­nak.1 Az irkutszki terület mező- gazdaságának termelése 1976— 80 között 23 százalékkal nő. Ennek megalapozásához az ál­lami gazdaságok és a terme­lőszövetkezetek 724 millió ru­bel központi beruházási támo­gatásban részesülnek. A ter­melés műszaki bázisát 12 776 traktorral, 3707 gabonabetaka­rító kombájnnal, 6536 teher­gépkocsival fejleszthetik. Mindezért viszonzásul a te­rület mezőgazdasága évente többek között 530 ezer tonna gabonát 116 ezer tonna bur­gonyát, 87 ezer tonna zöldség­félét, 112 6 ezer tonna húct ad az ország asztalára. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents