Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-10 / 266. szám
Több téglát égettek Terven felül 9 millió a kereskedelemnek Tovább dolgoznak a nyersgyártók Rekordot javítottak az új gyárak A műszaki konferencia jegyzőkönyvéből Balesetek Még dolgoznak a nyers téglát készítő gépsorok, a fagymentes novemberi éjszakák tették lehetővé, hogy tovább folytassák a gyártást. Mindez azt is jelenti, hogy a tervezettnél több téglát készít a Somogy— Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat 23 gyára. Olyan termékből készül több, amely keresett a piacon: nemcsak az építőipari vállalatok, szövetkezetek igényét tudják jobban kielégíteni, hanem a kislakásépítőkét is. A két megyében működő 23 gyár eddig 214 millió nyers téglát készített. Ez 7,5 millióval több a tervezettnél, és több a tavalyinál ás. A szárítóba rakott nyers tégla nemcsak az idei terv túlteljesítését segíti jól, hanem tartalékot is jelent majd a jövő évi induláshoz. A tervezettnél kilencmillióval többet, összesen 182 millió égetett téglát raktak eddig ki a kemencékből. A többlettermelésben minden gyárnak szerepe van. A terv túlteljesítésében azonban a négy új gyáré az alapvető érdem. Nagykanizsán a múlt év közepén fejeződött be a rekonstrukció: az egyenletes termelésfelfutást figyelembe véve innen 26,5 millió téglára számítottak az idén. A gyár eddig 31 milliót készített. Túlteljesítette tervét a másik ZaMa még ragyog a napfény, kinn a földeken szedik a káposztát. De már minden nap ajándék. Holnap, holnapután — ahogy mondani szokás — bezár a mezei bolt. Mire számíthatunk, hogyan készültünk fel a téli hónapokra, mi van az éléskamrában? Elöljáróban hadd Idézzük Báli Gyulának, a szövetkezeti értékesítő vállalat igazgatójának szavait: »Ebben oz évben nyugodtabban nézhetünk a tél elé. Legalább tizenöt százalékkal több áruval rendelkezünk, mint tavaly ilyenkor.« A tényék alátámasztják ezt a megállapítást. Az egyik alapvető élelmezési cikkünk a burgonya. A megye lakóinak megfelelő ellátásához 420—430 vagon burgonyát kell a MÉK-nek tárolnia. A vállalat ennél a terméknél — éppen úgy, mint a zöldségféléknél — a biztonságra törekszik, ezért az igénynél többet, mintegy 450 vagon burgonyát tárol a megyei szükségletek kielégítésére. Tegnapig már négyszáz vagon az »éléskamrákban« volt, a nagyüzemekkel való megállapodás szerint még 150 vagon burgonyát vesznek át folyamatosan. A bevált gyakorlathoz híven a burgonya többségét csomagol- tan hozzák forgalomba. A vöröshagymával országosan is súlyos gondok voltak ez év tavaszán. A helyzet ma merőben más. A megyei tanács megbízása szerint a MÉK-nek ötvenöt vagon vöröshagymát kell tárolnia a megfelelő ellátás érdekében. A vállalat ezzel szemben 67 vagon tárolását határozta el. Tizenhét vagonnyi már raktárakban áll, a siófoki tsz még 15—20 vagon vöröshagymát szállít, ezen túl pedig 45 vagon hagyma érkezik Csong- rád megyéből, a SZÖVÉRT- tel kötött megállapodás alapján. Talán a fokhagyma az egyetlen zöldségféle, amelynél gondok jelentkeznek. A szükséges száz helyett 30—40 mázsa áll rendelkezésre, a hiányzó mennyiséget fokhagymaporral fedezi a vállalat. Gyakorlatilag tehát ennél a zöldségfélénél sem mutatkozik hiány, csupán a háziasszonyi gyakorlatot szükséla megyei gyár, a teskándi is. A balatonszentgyörgyi kettes számú téglagyár pedig körülbelül hét-nyolcmillió téglával gyárt többen, az év végéig a tervezettnél. Kőröshegyen a nyersgyártó gépek jobb kihasználása és korszerűsítése tette lehetővé a telj esítménynövelést. A hagyományos módon termelő gyárakban a legnagyobb gondot a nyersanyag és az égetett tégla mozgatása okozta. Erre az erős fizikai munkára minden évben nehezebb volt embert kapni: a kemencék hőségéből az udvarra szállítani a kész téglát embert izzasztó feladat. A kiszárított, égetésre váró téglát is még meleg kemencékbe tolták talicskán az emberek. A talicskákat ebben az évben felváltotta a targonca, s ezzel megszűnt a téglagyárakban az egyik legnehezebb munka. Nemcsak emberi erőt pótolnak az új gépek, hanem gyorsítják a kemencék kiürítését is. Ezek a munkaszervezési és termelést növelő intézkedések lehetővé tették, hogy több égetett téglát adjanak az idén a somogyi és zalai gyárak a kereskedelemnek. A jó időben pedig több nyerstéglát készíthettek a tervezettnél. A kemencék így akkor is dolgozni tudnak majd, amikor a fagyok leállásra kényszerítik a nyersgyártó gépsorokat. ges egy kicsit módosítani, vagy talán még helyesebben: korszerűsíteni. Igen jő termés van, és ennek megfelelően gazdag ellátás várható fejes káposztából. A 28 vagonos igénnyel szemben a MÉK ötvenöt vagonnyit tárol, emellett a mostani hetekben mintegy 40—50 vagon káposztát exportra is szállítanak. Kelkáposztából öt helyett nyolcvagonnyi kerül a raktárakba a téli ellátásra, karalábéból pedig három vagon helyett négy vagon. A téli zöldségellátásban igen fontos szerepe van a sárgarépának és a petrezselyemgyökérnek. Az előbbiből ebben az évben ugyancsak jó termést értek el a somogyi gazdaságok, így lehetővé vált, hogy a szükséges húsz helyett harminc vagon kerüljön a raktárakba, á megyei igények kielégítésére, emellett még az NDK-ba is szállíthat A gép, a korszerű berendezés az ember anyagi boldogulásának, a személyiség fejlődésének legnagyobb segítője. Miért van, hogy jó néhányan mégis szidják a gépet? Modem géprombolók ők, a szónak nem hagyományos értelmében. A gép »tekintélyét« rombolják, lényegét hamisítják meg — saját kárukra. Mert a gén nemcsak milliós értékek előállítására kénes: rombol, sőt öl is, ha tudatlan vagy gondatlan kezekbe kerül. ' A Nagyatádi Konzervgyárban a múlt évhez képest 19- ről 24-re nőtt a balesetek száma. Igaz. a balesetet .szenvedők tavalv 680 naprt hiányoztak, az idén csak 508-at. Sok tehát _ a kis baleset, amely könnyen elkerülhető volna. Az egyik üzemben szerelő- munka köziben a radiátorra fektették az. éles vaslemezt, s az rögtön fölsértette az első arra haladó combját. Néhánv napig nyomta otthon az ágyat. Eikerülhető lett volna annak a tapasztalt szakembernek a balesete is, aki a paradicsom- gyártó gépsorból mutatóujjával akart kipiszkálni egy üvegszilánkot. A fogaskerék elkapta a kezét, s az ujja odalett. Vagy idézzük azt az elképesztő felelőtlenséget, amelyik eev másik gyárban történt? Érdemes. Kádat javított egy tmk-s, s a kád tele volt lúggal. A javítás után hozzálátott, hogy gumicsizmáját megtisztítsa, természetesen a lúggal. A nem éppen szabásárgarépát a vállalat. A petrezselyemgyökérből »behozatalra« szorulunk Csongrád megyéből, de 18 helyett ebből is 24 vagonnal tárol a vállalat. A kisebb cikkekből — zeller, vöröskáposzta, fekete retek, cékla stb. — a többi zöldségféléhez hasonlóan a szokásosnál több kerül a raktárakba. A téli gyümölcsellátásban az alma a főszereplő. Köztudomású, hogy az idén ebből is gazdag termés volt. Jelenleg már 92 vagon almát tárolt a vállalat a téli ellátásra, és ezen túl 45 vagon tárolására a Bárdibükki Állami Gazdasággal kötött szerződést. így ebből a gyümölcsből a 108 vagonos szükséglettel szemben több mint 135 vagon áll a lakosság rendelkezésére. Telnek a megye éléskamrái, nagyobb árubőséggel várjuk a telet, mint egy évvel korábban. lyos művelet közben megszédült és a kádba zuhant! Ott lelte halálát. Emberi-családi tragédiák. Kiesés a termelésből, kereset- csökkenés. Könnyelműség, felelőtlenség? Az is. Tény viszont, hogy az emberek nem szeretnek az állandó veszély tudatában élni. A balesetvédelmi előírások éppen ezért próbálják munkafegyelmi kérdéssé tenni a védelmet. Pontos előírások szabályozzák, munkavédelmi oktatások hívják föl a figyelmet a gépekkel való helyes bánásmódra. S ezeknek a szabályoknak a mindennapi munka szerves részévé kell válniuk! Az emberek automatikusan, fegyelmezetten tartsák be ezeket. Ne legyen olyan munkás, akit nem oktattak ki munkája veszélyességéről és a védekezés módjáról, ne legyen bravúroskodás, nemtörődömség. Legyenek viszont tökéletes védőburkolatok a gépeken. Nagyatádon, a műszála konferencián is megfogalmazódott: olyan reteszéléssel, automatikusan működő védőzárakkal kell ellátni a géneket. amelyek eltávolítása önműködően leállítja, megbénítja a működését. De gondoljuk tovább, vajon teljes-e a munkavédelmi lánc? Elegendő-e csak a terme1 ő vállalatoktól megkövetelni drága és bonyolult berendezések fölszerelését? A gépgyártó vállalatokat ugyanis csak nagyon kevés dolog ösztönzi, hogy a műszaki fejlesztések során .már eleve betervezzenek valami hasonlót, s így gyártsák és szállítsák a különböző berendezéseket. Nagyatádon — ha az iparági átlaggal vetjük össze — nem rossz a helyzet. Az országban a 3—4, helyen állnak a konzervgyárak közül. De ez vajmi kevés kárpótlás lehet a balesetet szenvedőknek végtagjaik csonkulásáért, s az üzemszervezőknek a kiesett munkáskézért. A jövőben ezért fokozottabban ellenőrzik az egyes gépek, berendezések üzembe helyezését, a munka- védelmet jobban társadalma- sítani kívánják. Fokozottabban támaszkodnak majd a munkavédelmi őrök jelentéseire, véleményére. Akad azonban még egy elgondolkodtató adat. Az elmúlt években kétszáz ember hagyta ott a gyárat, s csaknem ugyanennyi újat vettek föl. Az újonnan jöttek fele nem végezte el az általános iskolát, huszonöt százalékuk pedig — sajnos — alig tud írni, olvasni. Munkavédelem? Ez utóbbiak számára lenne talán a legfontosabb. Mégis, attól tartok, a legkevésbé hatásos. V. M. Csupor Tibor (Folytatjuk) Calvániisem épül Százmillió forintos beruházással új, nagy teljesítményű, korszerű gépekkel és automata irányítóközponttal fölszerelt galvánüzem épül a budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában. Telnek a megye éléskamrái , Elegendő zöldségféle télire A sor végéről J ól emlékszem: amikor avattunk, mindig sütött a nap. Az ünneplők gyakran jelképnek fogják föl a fényt; azt mondják: a természet csodálattal adózik az emberi alkotásnak. Szép gondolat. Fölnéztem a napkorongra, egykedvűséget árult el. Tiszta időben így tűzhetett valamikor az életet maga alá temető romokra is, sohasem tudott különbséget tenni. A földi „teremtés”, a munka fénye egészen más. Nem pásztázza ölelő sugarakkal a rombolást. Ha pusztít a kalapács, azért teszi, hogy szebbet, nagyszerűbbet alkosson helyette. A fényt nem vitathatom el a naptól, a magasba nyúló ház sziporkázásának örömét azonban a teremtő gondolat, a tett, a jövőt formáló szándék keltette bennem. Megálltam az egyik kórteremben. Csend volt. A hatalmas üvegtáblák mögötti sárga függöny megfékezte a betolakodni akaró 'fényt. A látvány, a hangulat idézte emlékeimet itt és az ünnepségen is, ahol csak foszlányokat hallottam a szóból. Képek tolakodtak elém. Nem az ünnep előestéjéről akarok beszélni, amikor Nagyatádon a kórház létrejöttét köszöntöttük. Az újszülött csak alkalmat ad, hogy előkerüljenek régvolt emlékeim. De túlságosan szubjektív lenne a vallomás, ha a „stilusromboló” — a stílusnál sokkal többet mondó —•_ számok kimaradnának a sorból. Korszakzáró esemény tanúja voltam, s hiszem: ez indokolja a visszapillantást. A sor végéről indultunk. Sokan összerázkódnak ma is, ha átkos örökséget idézve beszél az ember napjaink öröméről. De hát mihez viszonyítsunk? Nem akarok túi messzire visz- szanyúlni. Mégis kitörölhetetlen gyerekkori emlék támad föl bennem: a dűlőúton rázkódó szekér látványa. A kocsiderékban felöltözött, rózsaszín kockás dunyhával takart, halálra vált arcú öregasszony feküdt. Az út is szenvedés, kis híján' halál. Sok gyötrelmet láttam. És kísértem térdig sárba taposó körzeti orvost, éjszaka lihegve baktatott a puszta felé — az élet ígéretével. — Ismertem a tüdőbajos szabót, aki tehetetlenül, magába roskadtan —• és segítség 'nélkül — készült a búcsúra; s apró gyerekeket, akik könnyen visszaszorítható betegségben pusztultak el — orvoshiány, gyógyszerinség miatt. Hol vagyunk ettől? De nem is a régmúltat kutatom, csak tizenöt évre tekintsünk vissza. Ügy hozta a sors — s nem győzök hálálkodni érte —, hogy csaknem mindenütt ott lehettem, ahol valami megszületett áz emberért. Nem keresem a sorrendet; Barcsra, Tabra, Fonyódra, Boglárra, Lábodra, Siófokra emlékezem, ha új rendelőintézet vagy kórház kerül szóba. Vissza tudnám idézni az események minden mozzanatát. Képek jelennek meg előttem, de már nem az ünnep, hanem a hétköznapok képei. Megnyugtatóak. Falusi rendelők — gyakran orvoslakással egybeépítve —, mentőállomások, laboratóriumok és műtők, új kórházi osztályok; a felvilágosítás és a megelőzés számos központja jműködik azóta. Természetesnek vesszük? Igen, végtére is (alapvető szándékunkból, a politikából következik. De milyen erőfeszítés, mennyi áldozat, milyen odaadó munka árán? A sor végéről indultunk. Ha sok más mellett az egészségügyben is elmaradottság jellemezte hazánkat, akkor Somogy határainkon belül is a leghátul kullogók között foglalt helyet. Most a felzárkózás korát éljük. Nem tudom, megfigyelték-e nagyatádi beszámolónkat, csak egy tényre utalok vissza: tizenöt év alatt tizenöt városi-járási kórház épült az országban, s ebből kettő (!) Somogyé. Régvolt helyzetünkre is utal ez a tény, de többet mond annál: a tervszerű fejlesztés, az emberről való gondoskodás ragyogó példája. Jó, hogy legtöbbször csak önmagunkhoz, örökségünkhöz viszonyítunk. Ez feltartóztathatatlan hajtóerő. ß büszkeségre ritkán gondolunk, pedig volna miért. Azt hiszem kevesen tudják például, hogy a lakosság számát illetően a „vilángranglista” 49. helyét foglaljuk el. De az egy orvosra jutó lakosságszámban például előkelőbb helyünk van a világban, mint az Egyesült Államoknak, Japánnak, Olaszországnak, Franciaországnak vagy Belgiumnak. 1973-as adatok szerint nálunk 408. Franciaországban 640 lakos jut egy orvosra, de mennyivel szebb számot mondhatnék, ha három évvel előbbre járna a statisztika! S ha az összehasonlítás más adataival is előhozakodnék. Nem teszem. Maradjunk csak itthon; van mit elmondanunk az egészségügy fejlődéséről. Nem szeretem a számokat, most mégis a barátaim, segítőtársaim, hiszen tényeket rögzítenek a szavak helyett. Bizonyító erejükhöz nem férhet kétség. Vagy nem mond-e sokat, hogy a második ötéves tervben mindössze 16 milliónk, a negyedikben már 244 milliónk volt a fejlesztésre? Nem táplál-e lelkesedést az emberben az a számsor, hogy a második ötéves tervben 640, a harmadikban 940, a negyedikben már 1 milliárd 450 milliót költhettünk Somogy egészségügyi intézményeinek fenntartására, a színvonalas működés biztosítására? A számok előtolakodnak az épületek, a létesítmények mögül, csak tudnám mennyit bír el belőlük az olvasó. Tizenöt évről beszéltem az előbb, nézzük hát a változást. Tízezer somogyi lakosra 1961-ben 9,7 orvos jutott, s 1975-ben 17,5. Nem volt több, csak 1638 kórházi ágy a megyében, s tizenöt évvel később 2837-tel dicsekedhetünk. Akkor három, ma hat városi-járási rendelőintézet működik, de a hatból nemcsak három az új! A szakorvosi órák száma 392 volt, s ma 1047. Felhasználjak minden számot? Csak egyet még: másfél évtizede 157 839 biztosított volt Somogybán, s ma mindenkiről, 360 400 emberről gondoskodik az egészségügy. Nem beszélek már az ellátott betegek számának alakulásáról, az üzemorvosi órák növekedéséről és sok más mutatóról, amely nemcsak az országos átlaghoz való felzárkózást fejezi ki, hanem azt is, hogy több mindenben meg is haladtuk azt. A sor végéről indultunk. Es mégis vannak fanyalgók, kétkedők, a változást semmibe vevők. Nagyatádon hallottam az aggályt: „Vidéken? Színvonalas ellátást? Ugyan kérem!” Pedig sok nagyvárosi kórház büszke lenne olyan körülményekre, mint amilyenekkel Siófok vagy Nagyatád dicsekedhet. S az orvosok? Hivatástudatról árulkodók. Rosszindulatú áskálódás azt terjeszteni, hogy vidéken csak azok vállalnak állást, akik máshol „nem kellenek”. Épületek és létesítmények képei rajzolódtak föl előttem, de a ház csak eszköz az egészségügy megszállottjai „kezében”. A házak lelke az ember, a rendelők, a kórházak lelke az orvos, aki hittel és elkötelezettséggel vállalja a hivatását. Nem hiszem, hogy évtized alatt annyit változott volna orvosaink hivatástudata, közszelleme, közgondolkodása és tettvágya, mint az elmúlt néhány évben. Nem kétséges: hozzájárult ehhez sok előremutató rendelkezés, az új egészségügyi törvény, mely az egységes szabályozást és rendet hivatott megteremteni. De a fokozódó bizalomnak, egymás megbecsülésének, a hivatottabb irányításnak is nagy része van a változásban. Hogy ezt a fejlődést nem lehet számokkal kifejezni? Dehogynem! A felvilágosított, a szűrésre járó, a gyógyult, az életnek megmentett emberek sokaságával. K orszakzáróról beszéltem az előbb. Tizenöt év országos fejlesztési programja zá. alt Nagyatádon. Az új kórház és rendelőintézet kulcsa tehát nemcsak nyitást, hanem zárást is jelképezett. Űj időszak, új feladatsor következik; ajtónyitás egy még színvonalasabb egészségügyi ellátáshoz amelynek oly sok feltételét teremtettük meg — áldozatok és nagy-nagy munka árán. Dél-Somogy egészségügyi arculata változott cs^k? Nem! Somogy megyéé és az egész országé. A minőségi változást érzékéivé nem árt megismételni: a sor végéről indultunk. Jávori Béla
