Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

Ökölvívóink sikertelen rajtja

Wégy szárítóban megkezdődött a hosszú szunnyadásából föléhresztett ökölvívó-csapatbajnokság. Három fővárosi és egy vidéki mérkőzésen bemutatkoztak a nem hivatalos NB I. bajnokság csapatai. Természetesen a kiemelt Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa nélkül. A jelek azt mutatják, hogy ' ez utóbbi két sportkör csapata valóban a többiek fölött áll. Akik ugyanis ringbe léptek újra, azt igazolták, hogy nem lehetett hosszú esztendőket büntetlenül kihagyni az ökölvívásban. Annyit már most elmondhatunk, hogy az egyesületeknek van egy-egy jobb versenyzőjük, de úgy tetszik, hogy csapata még a nagy pontkülönbséggel győzőknek sem. A szakvezetés természetesen nem állíthat most magas mércét. Nem is a bajnokságra jelentkezők szerényebb képességeit hangsúlyozza, hanem inkább mindenütt a törekvést dicséri, amellyel kiki képességei vagy adottságai szerint hozzá kíván járulni ahhoz, hogy újra legyen CSB.

versenyen »-vendégek is szerepelhetnek majd. A kiírás viszont nem adott lehetőséget erre, így eleve foghíjas volt a kaposvári csapat. Igaz, a Dózsa-vezetök másfél-két csapatra i való versenyzőt is felsoroltak a lapoknak, ám a Fáy utcában csali nyolc öklö- zőt tudtak sziorítóba küldeni. (Mi lett volna, ha például az orvos a mérlegre lépők közül még valakit kizár?)

Elgondolkodtató okok miatt nem indult Vatulik meg Dévényi. Az előbbi nem tudta hozni a papírsúly alsó határát! Hogy az edző nem tartotta szükségesnek az ellenőrző mérést, azt semmiképp nem lehet elfogadni. Még kevésbé

ez ne fordulhasson elő. Dévényi sem tudta, hogy mikor járt a sportorvosnál? Magyarán: a Dózsa szakvezetősége

már a szorítóba lépés előtt kiütötte saját csapatát. Nem biztos, hogy a két versenyző fordulatot tudott volna hozni, de esetleges győzelmükkel már 11.TI-re alakult volna a rangadó. Nem szólva arról, hogy a kaposvári edző — amikor Rigót megintették a magyar bajnok Tóth Imre ellenében — sokak szerint elhamarkodva adta föl a mérkőzést. Ezzel ’aligha használt versenyzőjének, a csapatot pedig kifejezetten sújtotta.

Ezek után mi, kaposváriak nem mondhatjuk sikeresnek az ökölvívó bajnoki nyitányt,

magyarázható, hogy a Budapestre felutazó Dévényinek nem volt rendben a sportorvosi igazolása. Az utazó csapattal nem is egy olyan vezető volt, akinek hivatalból intézkednie kellett volna, hogy

holott összességében mégiscsak az volt. A négy találkozónak voI*.k biztató jelei is. A Dózsánál ilyet nemigen lehetett fölfedezni.

K. S.

Egy fordulón jutott túl a csapatversenynek titulált küzdelemsorozat, amely után értékelést még korai volna készíteni. Annyit azonban már most el lehet mondani, hogy az újjászervezett bajnokság »igazolja« a magyar ökölvívás jelenlegi helyzetét. Az is bizonyos, hogy e versenyek befeKosárlabda NB II

Soproni MAFC—

K. Építők 107:70 (53:42)

jeztével sokkal tisztább képet nyerünk majd az erőviszonyokról, mint amilyet az utóbbi évek csalóka versenysorozatai alapján kaptunk. Az újbóli talpra álláshoz elengedhetetlenül szükség volt a csapatbajnokság feltámasztásához.

Mi, somogyiak elsősorban azt lestük kíváncsian, hogy miire képesek a megye színeit képviselő K. Dózsa versenyzői. Nem ringattuk magunkat illúziókban. A Bp. Vasas elleni találkozón nem is adtunk esélyt a kaposváriaknak. Ezek után még fájóbb a csalódás, melyet a Dózsa keltett

Nem várhatta senki, hogy Hergert Jenő edző, aki korábban éppúgy, mint más sportkörök szakvezetőd, »megélt« abból, hogy voít 3—4 pontszerző versenyzője, egyszeriben csapatot tud elővarázsolni. A Dózsa vezetősége túlzottan beleélte magát abba az előzetes hírbe, hogy a csapatK. Építők: Vajda (2), Tóth (2), Szabó Gálost Szigeth Csere:

T. (24), (12), (8).

Stickel L.,

Miklós, Z. (18),

Tóth

Gilicz,

Stickel P. (4).

A kosárlabda kaposvári hívei érdeklődéssel várták a volt NB I-es és jelenleg az NB II-ben listavezető soproni főiskolások szereplését. Ismeretes, hogy a soproniak egyik ‘legnagyobb ellenfele a feljutásért vívott harcan éppen a Kaposvári Táncsics. Az újonc Építők A k0Bárban a egy esetleges juttaUak oUa> győzelemmel nagy szolgálatot tehetett volna a Tán csicsnak.

Meglepetés nélküli forduló a megyei labdarúgó-baj nokságkan

labda. Ezt is a soproniak

Az első félidőben kitűnően játszott a K. Építők. Ekkor csak 9 pontos előnyre tudott szert tenni az éllovas. Szünet után a volt válogatottakkal játszó vendégek fokozatosan felülkerekedtek, előnyüket tovább növelték és biztosan győztek.

(Folytatás a 4. oldalról)

Alacsony színvonalú, csapkodó játék. A kapu előtt ha- tározottabbak voltak a vasutasok, s ezzel nyertek. Góllövők: Szrnka, Kaszás, illetve Kovács (11-esből). Jók: Kaszás, Méreg, Kelemen, illetve Cselinácz, Balogh, Pintér.

• Szőnyi SE ifi—K. H. Vasutas ifi 6:3

Simon Ferenc

VBKM Vasas—Somogyszob 3:1 (1:1)

Somogyszob, 150 néző. Vezette: Perger.

Vasas: Heuthaler — Mike (Molnár), Vág völgyi, Kurdi, Pataki, Szukics, Máli, Ernyes, Bíró, Huszár, Borbély. Edző: Fülöp János. Somogyszob: Böhm — Birkás L., Kótai, Bódis, Bakonyi (Varga), Bálint, Birkás J. (Pintér B.), Pintér 1... Deák, Bicsáki, Fehér. Edző : FÍsIi István.

Az MLSZ összesítése alapján a jelenlegi NB I-es játékvezetői keret tagjai közül eddig Müncz György vezette a legtöbb NB I-es bajnoki találkozót, szám szerint 166-ot. A sorrend a következő:

166: Müncz, 158: Petri, 123:

Az első félidő kiegyensúlyozott küzdelme után a hazaiak öngólt vétettek, s ez megzavarta őket. Ettől kezdve már végig a kaposváriak irányítottak. Góllövök: Pataki,

Mali, Birkás L. (öngól), illetve Bicsáki. Jók: Vágvölgyi,

Pataki, Máli, Bíró, illetve Böhm, Bódis, Deák. Somogyszobi ifi—VBKM Vasas ifi 3:2

Fisli István

A bajnokság

1. Táncsics

állása 12 10

1

1

42-10

♦i

2. Marcali

12

10

1

1

37-12

21

3. Nagyatád

12

0

1

2

23- 6

19

4. K. Vasas

12

7

2

3

34-23

16

5. Kadarkút

12

6

2

4

33-21

11

6. Balatonlelle

12

7

—

5

29-21

14

7. Tab

12

5

3

4

22-20

13

8. Csurgó

12

5

2

5 25-20

1?

í). Fonyód

12

5

2

5

28-31

12

10. Latinca SE

12

5

1

6

30-28

11

11. K. Vasutas

12

3

4

5

16-22

10

12. B.-boglár

12

3

2

7

17-30

8

13. Somogyszob

12

3

1

8

20-27

7

14. I.-engyeltóti

12

3

—

9

20-43

K

15. Szőnyi SE

12

2

—

10

8-33

1

16. Gyékényes

12

1

2

0

16-53

4

Somlai, 90: Marton, 76: Palotai, 73: Bana, 64: Halász, 56: Hámori és Nagy B., 54: Mohácsi, 44: Kőrös, 42: Szávó, 30: Győri, 24: Tátrai, 22: Dauber, 15: Jaczina, 14: Pádár, 14: Tompa, 4: Kuti, 3: Macz- ko.

Szeberényi Lehel

ü

R

É

M

1

Maigret mester póklépteivel még helyére sem ért, amikor Sandi a marék kupacból kiemelte Terézáók kenyérvágó

kését.

Nézte-nézte, s mind nézték, akik ott voltak. És többen íelszásszentek, összesúgtak.

De maga Sandi tátotta el igazán a száját.

— Bizony úristen az övék!... Ha nem magam hoztam volna Cseszkóból, mert kérték...

Lonci is odajött, ő is látni akarta, hátha ismerős. Kalapált a szíve, ahogy ujját végighúzta a fényes, rozsda- mentes pengén, mintha ezzel legalábbis bizonyosságot szerezhetne. S afféle érzéki csalódása volt, mintha csak az imént szeltek volna vele kenyeret.

— De hisz ez az éjjel tűnt el! Most, most, az éjjel!

... És már ide is került, a hegy rejtekébe. Hát ez nem lehetséges emberi kéz által.

Franyóék a bársonykalapok alatt összenéztek. Most először emelték följebb tekintetüket. Egyenesen a nagy tekintélyű

Müncz vezette a legtöbbet...

A giccs bölcsőjénél

— Nézd a naplementét! Ha

egy festő így festené meg, giccsesnek mondanánk!.

Tóparti megjegyzés ez, gyakorta hallani. De behelyettesíthető virággal, állattal, csendélettel, akár arcképpel is. Vajon miért mondjuk gics- csesnek, édeskésnek, cukrozottnak az ábrázolást, ha pontosan úgy mutatja a természet egy darabját, amilyennek látjuk?

A természetet nem gazdátlan szemüveg nézi, hanem egy eleven, érző, gondolkodó ember, akinek vágyai, hangulatai, örömei, bánatai vannak, mögötte pedig ott az a kisebb és nagyobb emberi kör, amelyhez tartozik. Ha a művész nemcsak a látványt ábrázolja, hanem önmagát is, mint a látványt magába foglaló valóság részét; pontosabban: szemlélő

és látvány viszonyát, akkor — és csak akkor! — jön létre az az eredeti és egyedi, semmi mással nem pótolható tartalom, amely elválaszthatatlanul hordozza az egyedül érvényes formát. Az ábrázolás tehát csak úgy lehet őszinte, ha nem halad járt úton, ha nem azt az érzést imitálja, amelyet mások már átéltek, őszinteség és önmagunk vállalása nélkül pedig nincs művészet.

Könnyen megláthatjuk a különbséget, ha egymás mellé állítunk képzeletben néhány balatoni képet. Idézzük fel pl. a fényeket oly sajátosan bontó Egry József képeit, ’ vagy Mészöly Miklós sejtelmes nádasait, vagy akár egy művészi fényképet, amelynél eredeti látásmód irányította a gépet; s ezekkel szemben a szabványfelvételeket, s a~ ezekhez hasonló mázolmá- nyokat. Bár az ábrázolás tárgya ugyanaz, az utóbbiaknál hiányzik az eredeti látás, érzés és gondolat.

Miért giccs a giccs?

Mert üres és hazug. Nem azért, mert szépnek láttatja, ami valóban szép, ellenkezőleg, mert kiüresíti, mert nem vall róla őszintén; csupán a mások által kitaposott úton haladva kölcsönöz magának álérzelmeket. A sikere is ezen az ürességen alapul, a kényelmes gyönyörködésen, holott a kényelem és az esztétikai élmény nem fér össze. Az igazi szépség megráz, felkavar, felemel: olyan érzelmi hullámzáson visz keresztül, mely semmiképp sem való lusta és kényelmes embernek. Nemcsak a művészet, a természet is így ' hat ránk, ha nem váltunk még érzéketlen, gépies lényekké.

És itt a giccs gyökere: fogyasztóinak elidegenedésénél, gépiessé válásánál. Születése is a modern nagyipari társadalommal fonódik össze, a polgárosodással. A fogalmat a korábbi művészi korszakok nem ismerték, a népművészet

pedig lehetett naív, egyszerű, vagy akár nagyon díszes is, de sohasem volt giccses!

Maga az elnevezés a XIX. század közepe óta ismeretes: a német »kitschen« szó eredetileg azt jelentette, hogy valaki régi holmikból összetákol valami újat; a »verkitschen« pedig annyi, mint valakire rátukmálni valamit. A fogalom és az Elnevezés Bajorországban született, a rikító fényűzés, a talmi dekorációk mindent elöntő pompájának hazájában.

A giccs eredetileg a polgári társadalom produktuma, s mint A. A. Rioles francia I szociológus, a giccs természetrajzának világhírű kutatója mondja: »Több mint stílus;

lelkiállapot, amely alkalom- adtán tárgyakban kristályosodik ki.«

Nemcsak tárgyakban — de ezekben találkozunk vele legtöbbször. A nagyban gyártott, művészrtpótló tárgyak elárasztják a lakásokat, az otthont, mely leginkább kifejezője lakója személyiségének. Mennyivel könnyebb — és olykor olcsóbb is — lenne szép. egyszerű használati eszközökkel körülvennie magát, ha meg merné szólaltatni egyéniségét — ha egyáltalán ismerné azt! —, ha nem félne, hogy leszólják, vagy ha nem ragaszkodnék görcsösen ahhoz, hogy ő is birtokolja a beérkezettség mindazon »jelvényeit«, amelyek már ismerőseit »dekoráljak«. És ha nem áhítaná mélyen rejlő restségével is az ürességet mely megóvja az önmagával való szembenézéstől.

A giccs dajkája a sznobizmus is; hányán mondják kispolgári gőggel, hogy csak »eredeti« festményt akasztanak szobájuk falára, akkor is, i

ha mesterműre nines pénzük, holott egy műalkotás jó kivitelezésű reprodukciója talán szívükhöz' is közelebb állna, és valóságos repro- voltát őszintén vállalná, míg egy üres utánérzés műalkotásnak szeretné hazudni magát.

Éppúgy a kerti törpe, mely az egykori parkok márvány- szobrainak helyére tolakodott; igaz, a park sem park. csak egy családi ház kiskertje, de a nyugágyban heverő lakó

beéri azzal, hogy minden olyan, mintha valami más

volna. A rózsák mel’é ped'g I színes üveggömböt tűz,

mert azt hiszi, hogy azzal szebbek...

A giccs a tárgyi világon túl is fellelhető: ott van az operettzenében, mely könnyű és andalító, olykor egy-egy klasszikus zenemű , ellopott dallam vonul a tát is hordozza, de egészében megóvja hallgatóját az ieazi zenéből eredő megrendüléstől; és ott van a »könnyű« irodalomban, mely azért könnyű, mert kirekeszti a gondolatot és a ka- tharzist.

A giccs elleni harcról sokat beszélünk, de minduntalan felüti a fejét. Holott — mivel nemcsak nagyipari úton állítható elő — feltétlenül megterem, ha igény van rá. Nem a tünetet, hanem az azt előidéző betegséget kell gyógyítani, vagyis olyan jó ízlésű, művészeteket értő. de főként erős lelkű és őszinte embereket kell nevelni, akik nem az álművészet andalo- dására vágynak, hanem az teazi megrázó élményre, és bátran szembenéznek önmagukkal. nem akarván másnak látszani, mint amik. i Bozóky Éva

Munkában a báb fii mesék

A Pannónia Filmstúdió bábm "tprmében 13 részes báMilmet forgatnak »A legkisebb ugrif jies« címmel. A sorozat első részét a tv-ben december végén láthatják a nézők.

nyomozóra: na, ehhez mit

szól?

Maigret nem szólt semmit. Rágta a feladvány fölött a pipáját. Variánsokat vett sorra. Zsabka, való igaz, aligha fordulhatott meg itt éjjel, hajnalban még kevésbé, minthogy kézben volt. De minek is hozta volna ki ide azt a kést, elorozván a faluból? S ebben igazuk van: hol az az emberfia, aki éjjel ellop egy kést a faluban, s reggelre, no jó: délelőttre már el is nyeli azt a Vaskapu-szikla ürege? Marhaság. Tehát a kés vagy nem az éjjel tűnt el, vagy nem az a kés, amelyik eltűnt. S nem is a faluból tűnt el, hanem itt ragadhatták el az erdőn, miért lenne kivétel? Akkor pedig ez a sötétben búj» káló csirkefogó éppúgy tehette. S megint csak helyén állt a pillér. Maigret foga Közt szilárdan állott a pipa.

De Sandi ragaszkodott hozzá, hogy Terézáé a kés, és hogy ő vette Cseszkóban, tizenöt koronáért.

Holub Ciprián pedig ahhoz ragaszkodott, hogy Teréza a füle hallatára sírt-ritt, miszerint meggyüttek az éjjel a boszorkányok, randalíroztak a házban, ezt meg azt elvittek, a kenyérvágó kést is.

Maigret mosolygott Holub Cipriánon, de Holub Ciprián nem hagyta magát, s mások is állították, hogy igenis ez

történt, és meg lehet kérdezni Terézát

Sandi pedig csak nehezen engedett az igazából, akkor 'is vonogatta a vállát, mintegy kimutatva, hogy nem győzték meg, csak az erőszaknak enged.

35.

Noha Magiret nem tudott az általános ragaszkodással mit kezdeni szöget ütött a fejébe. Külső jelek is mutatták. Még egyszer végignézte Zsabkát tetőtől talpig. Mintha eddig csak felületesen tette volna. A pipa meg nem állott oly keményen a foga közt, mint még az imént, ingott-birg^tt, majd kipottyant a szájából.

Odabent kérdést tett magához: »Nem stimmelne az

egész?«

Nekilátott, hogy átvizsgálja újra a koncepció pilléreit, melyek kétségkívül stabilnak tetszettek. Zsabka titokzatos, mi több: időzített

útjai az erdőn, éppen errefelé; a búcsúoani lányköve'és; kü’önös eltűnés az eltűnés színhelyéről; gyanús alibik. És mindehhez a fickó rettegett híre, büntetett előélet, züllött életmód... És közben valami kicsi mindegyikhez hiányzik, hogy bizonyítékká váljék... És itt most a hegyen már-már úgy tetszett, az a kicsi is megvan, meglesz. A

fickó maga árulja el magat. Szemmel láthatóan összeroppant; feltűnt már, ahogy, közelítettek a helyhez. Mindenkinek feltűnt'... S mikor a cél karnyújtásnyira sincs, hirtelen távolabb kerültünk tőle? Távolabbra, mint valaha is voltunk?

Maigret azon volt, hogy »nem«-et int e belső kérdésére. A pinája is kimozdult már a helyéből. De félúton meggondolta: se »nem«-et, se »igen«-t nem tett rá.

S lám, az óvatosság még nagy nyomozóknak sem árt.

Feró most megragadta Lonci karját, hogy a lány fel- szisszent. Az ujjak izgalmát a szemek izgalma mentette, a megvi'ágosodás izgalmától fénylő homlok: értem!

Hadarva súgta Loncinak:

— Egészen mástól félt! Ettől! — Odaugrott a kis emberhez, kikapta a lefogvoU halomból Zsabka ébennyelű. kékes villanású rugós kését a ritkaságok ritkaságát, a legfőbb büszkeségek és fölényeskedések forrásé*. Orrán a parányi karc em'éke megsaj- dult. Már mutatta is a híres gyilokot diadallal Loncinak.

(Folytatjuk)

Somogyi Néplap