Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-02 / 259. szám
Összehangolt, tervszerű politikai munkát Befejeződött a megyei úttörőparlament „Törődjünk apró tetteinkkel!” Á politikai munka csak akkor lehet igazán eredményes, ha azt tervszerűen, tudatosan és a gazdasági feladatokkal összhangban végzik. Különösen így van ez a több mint 5000 dolgozót foglalkoztató Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál, ahol 29 pártalap- szervezetben 700 kommunista tevékenykedik. — A politikai munkát azért is tartottuk fontosnak megfelelően összehangolni, mert kommunistáink az egész megyében dolgoznak, s különböző területi pártbizottságokhoz, pártszervezetekhez tartoznak. Ez a munka már évekkel ezelőtt kezdődött gazdaságunknál, ám a helyes utat csak akkor találtuk meg, amikor a megyei párt-vb a múlt év őszén értékelte a koordinációs munka tapasztalatait, s meghatározta a mi feladatainkat is. Ennek alapján készítettük el intézkedési tervünket, amelynek célja a politikai munka összehangolása volt. — Varga János, a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pártvezetőségének titkára így foglalta össze a kommunisták célját. Az intézkedési terv alapján hívták össze a napokban azt a harmadik tanácskozást, amelyen a pártalapszervezetek titkárai vettek részt. Fodor Imre főmérnök, pártvezetőségi tag ismertette a gazdaság háromnegyed évi eredményeit, s beszélt a feladatokról. E beszámolóból és az intézkedési tervből kitűnt: előtérben áll a gazdasági munka, s összehangolt, tervszerű politikai tevékenységükkel a feladatokat kívánják segíteni. Az erdőgazdaság éves terve 990 millió forint, s az első háromnegyed évben ebből 700 milliót teljesítettek. Ez nem mondható rossznak, hiszen a tervezett 42 milliós nyereségből is elértek 32 millió, forintot. Az előadó szerint nem minden erdészet dolgozói teljesítették feladatukat. Baj van a drága gépek kihasználásával, javításával, az erdőművelési, az anyagmozgatási, a faértékesítési tervek és más feladatok teljesítésével. Ha nem is emelkedett számottevően a balesetek száma, nagyobb gondot kell fordítani a munkavédelemre, mert 162 ember szenvedett kisebb-nagyobb balesetet, s esett ki több mint 5000 napra a termelésből. Az említetteken kívül még sok mindenről esett szó a tájékoztatásban: a munkaerőről, a dolgozók szociális helyzetének javításáról, az üzemi demokrácia fokozásáról, a jövő évi tervek időben való elkészítéséről, s arról, hogy milyen műszaki fejlesztéseket terveznek 1977-ben. Jó az, ha időben megismerik a feladatokat, mozgósítani tudják a kommunistákat, a szocialista brigádokat, míg korábban a tájékozatlanság gátolta a munkát. S nemcsak a kommunisták, hanem a párton kívüli dolgozók is érdeklődéssel várják e koordinációs értekezletekről a tájékoztatást. Erről szólt (a csurgói Balt Lajos, a tabi Kovács András, a barcsi Kaiser József, a marcali Takács József és a nagybajomi Zámbó Kálmán is. — Helyes utat választottak az erdőgazdaság kommunistái, s ötülök annak, hogy az alapszervezetek titkárai is ezen a véleményen vannak. Az egységes vállalati szemlélet kialakítása csak úgy lehetséges, ha a kommunisták — a gazdaság tevékenységének ismeretében — elősegítik kezdeményezésükkel az összefogást. Még hasznosabb lenne az ilyen értekezlet és nyomában a politikai munka, ha az eredmények, illetve a tervek ismertetésekor azonnal levonnák a megfelelő politikai következtetést, s annak alapján határoznák meg a feladatokat — mondta felszólalásában Varga József, a megyei párt- bizottság osztályvezető-helyettese. A gazdaság pártvezetősége úgy döntött, hogy a jövőben is folytatja koordinációs munkáját, a fontos feladatokról időben tájékoztatja a kommunistákat. Ezeket a tanácskozásokat azonban nem a gazdaság központjában, hanem az erdészeteknél, üzemeknél rendezik meg. így lehetőség nyílik a szerteágazó munka alaposabb megismerésére, arra, hogy a kommunisták még hasznosabb politikai munkát végezhessenek. Vasárnap reggel nyolc óra előtt egymást kérdezgették a megyei úttörőparlament második napjára érkező küldöttek: — Hogy aludtál, milyen volt? — Az egyik kisfiú boldogan számolt be a vendégségről : — Nagyon kedvesek voltak a házigazdák. Igazán jól éreztem magam. Csali az órájuk... Minden órában bim-bammolt. Volt nagy nevetés, így azután vidáman kezdődött a nap és vidáman is folytatódott. Tízig mindenféle játékot készítettek az úttörők. Nádfurulyát, papírból hajtogatott vadakat, madarakat, csuma- bábut, és a legegyszerűbb szövőszéken — a bordán — öveket szőttek. Nagy rumli volt a teremben, időnként megmegszólalt egy-egy jól sikerült síp, azután gazdája ujjongása hallatszott. A kisebb szobákban már javában készültek a szekciótitkárok a beszámolóra. Még egy utolsó simítás a »fogalmazványon« ... Bevonult az elnökség, majd megkezdődött a hivatalos program. Az első munkacsoport tagjai — Törvényeink szellemében volt a jelmondatuk — azonnal meglepetést hoztak. Négyen álltak a mikrofonhoz, és az asz- dtalnál levő társaik is — csatakiáltással, dallal — bekapcsolódtak a beszámolóba. Legfontosabb javaslataik: Többet kell törődni a szervezeti szabályzattal. Meghatározták az ehhez kapcsolódó »rossz utat« is: ha a fogadalom és a törvények szövegét csak bemagoljuk, ha csak az írottakra gondolunk, rossz úton vagyunk. Rosszat tanulunk azoktól a felnőttektől — és ők is rossz úton járnak —, akik a Himnusz alatt cigarettáznak, rágógumit rágnak. Többet kell törődnünk apró tetteinkkel, hétköznapjainkkal, mert nemcsak nagy akciók léteznek. A második csoport — Otthonunk az iskola — beszámolójából kiemelkedett a házirendekkel kapcsolatos javaslat. Kérik a pajtások, hogy mindenütt a gyerekekkel közösen dolgozzák ki az iskolák törvényeit és érthetően is fogalmazzák meg azokat, esetleg rajzokkal is illusztrálhatják a házirendet. Majd minden javaslatukban fontos helyet kapott a »beleszólás joga«. Figyelmeztető jel ez a felnőtteknek. A harmadik szekcióban az úttörőtettekről esett szó. Meg kell hirdetni az egy őrs, egy idős ember akciót. Vegyék föl a kapcsolatot az úttörők az öregek napközi otthonaival. A társadalmi munkákról is beszéltek a pajtások. Kérték á MÉH vállalatot, hogy időben szállítsa el az összegyűjtött hulladékot az iskolából. Jó lenne úttörő-építőtábort szervezni a Deseda-tónál. A negyedik munkacsoport a közösség szolgálatáról tanácskozott. A gyerekek többet akarnak tenni lakóhelyükért, községükért. Ezt a munkát őrsönként kellene megszervezni, hogy mindig legyen egy-egy csoport, aki ügyel a falu, a környezet szépítésére. Kérték a pajtások, hogy az Együtt, egymásért! akciót terjesszék ki a KISZ-esekre is, ezáltal jobb legyen az úttörők kapcsolata az idősebbekkel. A cigánytanulókat segíteni kell, hogy ők is jó úttörők legyenek. Az ötödik szekcióban foglalkoztak a játékokkal, a szórakozással a küldöttek. Több kiadványt, játékos könyvet kértek, jobb játéktanítást, igazi szórakozási lehetőségeket várnak a gyerekek. A szüleikre is számítanák, feledésbe merült szabadtéri játékokat szeretnének tanulni tőlük. A hatodik szekció tagjai a Kt a szabadba! »jelszóval« tanácskoztak. Elsősorban a nyári úttörőmunka lehetőségeiről szóltak. Javasolták az úttörő- csapatoknak, hogy minden őrsben legyen túrafelelős, az őrsök tartsanak kapcsolatot, induljanak együtt kirándulni. Nyáron is legyen őrs az őrs. Az úttörőtáborokban ne legyenek elzárva egymástól a magyar és a külföldi pajtások, ahogy ezt többen tapasztalták már. Jó lenne, ha az üres iskolákban — ahol megszűnt a tanítás — szállást rendeznének be a vándortáborozó úttörőknek. A szekciók beszámolói után a parlament elfogadta a javaslatokat és megválasztotta a küldötteket az országos parlamentre. Majd dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnök- helyettese köszöntötte a részvevőket. Kiemelte: — Örültem, amikor felcsattant a taps az úttörővasút ötletéért. Pontosan nem tudom megmondani, mikor lesz valóság ebből a javaslatból, de ígérem, hogy foglalkozunk vele. Azonban még egyszer szerettem volna tapsot hallani tőletek, akkor, amikor a tanulásról, a ti legfontosabb munkátokról volt szó. Remélem, otthon végrehajtjátok, amit itt mondtatok, jobb lesz az úttörőélet és a tanulmányi eredményetek is. Följegyeztem kéréseiteket, annyit már most elmondhatok, hogy a Desedánál lesz úttörőtábor és a megszüntetett iskolák épületei már jövőre rendelkezésetekre állnak szálláshelyként. Az itt végzett munka alapján meg vagyok győződve arról, hogy bízhatnak bennetek a felnőttek. Németh János megyei úttörőelnök zárszavában hangsúlyozta : — A felnőttek, a megyei úttörőelnökség kötelezőnek tekinti, hogy segítsen az itt elhangzottak megvalósításában, és vállaljuk, hogy kéréseiteket eljuttatjuk minden illetékeshez. A küldöttek elénekelték a DlVSZ-indulót, majd harsonajelre kivitték a zászlót. A parlament véget ért. Zalaegerszegen, az országos parlamenten kilenc pajtás képviseli megyénket. Barna Ju~ dit, Csordás Éva, Horváth Andrea, Kiss Péter, Molnár Zsolt, Révész Claudia, Szerencsés Andrea, Szigeti Szilvia és Veszprémi Lilla feladata lesz, hogy az itt elhangzottakat továbbvigye. L. P. Szalai László Nagyüzem a tárházban Naponta húsz vagon műtrágya Előtérben a gazdasági munka II módszer bevált Áz utolsó két hónap az Könnyebb, gyorsabb, egyszerűbb. Ezzel a három szóval lehet legjobban érzékeltetni a barcsi műtrágyatárház jelentőségét. »Valójában most, a műtrágya fokozott felhasználásának időszakában érzékeljük igazán, mennyi gondtól mentesít minket a tárház.« »Nem kell tárolnunk, nincs vagonkirakási gond, tárolási veszteség, Barcsról egyenesen a felhasználási helyre, a földre vihetjük a műtrágyát.-« Ilyen és ehhez hasonló vélemények gyakran hangzanak el mostanában a barcsi járásban, de még a járáson kívüli közeli nagyüzemekben is. A tárház létesítése nemcsak a tárolási gondtól és az ezzel összefüggő, meglehetősen sok feladattól mentesítette a környék mezőgazdasági üzemeit, hanem feltételt teremtett ahhoz is, hogy az igényeknek megfelelően kevert műtrágyát szállíthassanak a gazdaságok. Amikor elérkezik a felhasználás ideje, a kevert műtrágyát a szövetkezet közvetlenül a földekre szállíthatja. Augusztus végén, szeptember elején kezdődött meg a nagyobb arányú szállítás a tárházból. A forgalom fokozatosan emelkedett, s a mostani hetekben tart a csúcsidő. Egymást érik a szállítójárművek, még sincs torlódás, mert egy kocsi hét-tíz perc alatt megrakodik. Eddig az őszi . szezonban mintegy 800 vagon műtrágyát szállítottak innen a gazdaságok. Nem ritka az olyan nap, amikor tizenöt-húsz vagonnyi meny- nyiség kerül ki a tárházból a földekre. Az utánpótlás folyamatos. Az ötszáz vagonos raktár és az ezerötszáz-két- ezer vagonos külső tárolótér lehetővé teszi, hogy a gazdaságok fennakadás nélkül, a számukra legkedvezőbb időben hozzájussanak a szükséges műtrágyához. Két hőnap múlva kicseréljük a naptárt: új évet kezdünk. Addig azonban sok még a tennivaló: az idei célok eléréséért ebben a két hónapban az átlagosnál is intenzívebben kell dolgozni. Üzemvezetőket kérdeztünk: hol tartanak a terv teljesítésével, milyen intézkedések születtek a következő két hónap munkájának szervezése érdekében? Fontos program 48 tonna cérnára Az Üjpesti Cérnagyár nagyatádi' üzemében az év első háromnegyedében a tervet 103,6 százalékra teljesítették. Októberben 107,7 százalékos volt a tervteljesítés. Mindebből következik, hogy lemaradás nincs. Annak érdekében azonban, hogy a megrendelt utolsó tétel is időben elhagyja a gyárat, sok még a tennivaló. Lovkó Imre, a gyár műszaki vezetője elsőként azt a napokban megtartott tárgyalást említi, amelyen — a Hunga- rotex Külkereskedelmi Vállalat képviselőivel együtt — az évvégi készletek csökkentésére, a határidők tartására tettek intézkedéseket. Számba vettek, hogy elsősorban, az exportmegrendelések érdekében milyen festékre, vegyszerre, csomagolóanyagra és mennyi nyerscémára van még szükség. A fonal szállítására napi ütemtervet készítettek, és intézkedtek, hogy a termelőüzemek és a raktár között még szorosabb kapcsolat alakuljon ki. Ezek együtt biztosítják azt, hogy a tengeren túli országokba az utolsó tételt december 6-ig feladják, az európai megrendelőknek pedig december 16-ig elküldjük az árut. összesen 48 tonna különböző színű és minőségű cérnát kell még december közepéig exportra gyártani Nagyatádon. Ha ez sikerül, akkor az év utolsó napjaiban nem lesz kapkodás. Növelni a tőké$ exportot Az Egyesült Izzó háromszor módosította ebben az évben a kaposvári elektroncsőgyár termelési programját. Ezeknek az intézkedéseknek az volt a céljuk, hogy növeljék a tők^s exportot: olyan termékek gyártását fokozzák, amelyeket jól lehet értékesíteni a nyugati piacon. Egy vezérigazgatói utasítás alapján a közelmúltban fölmérték a gyárisan, hogy a készletek és a várható termelés alapján milyen termékekből tudnak még a legtöbbet tőkés piacra szállítani. — Ezek az intézkedések — mondta Simkó Antal, a kaposvári gyár igazgatója — közvetlenül is szolgálják a kaposvári elektroncsőgyár tervének teljesítését. Az év második felében megkezdődött az elektroncsövek fűtőtesteinek gyártása.' Ezeket az alkatrészeket a korábbi években más gyárakból kaptuk, és nemegyszer a szállítási késés okozott nálunk termelés lemaradást. Termeléskiesés még az idén is volt, a második félévtől viszont folyamatos az ellátás, és megvan a mód arra, hogy behozzuk a lemaradást. Gondunk a selejt is: jelenleg nagyobb az aránya, mint amivel számoltunk. Csökkentésére egy sor javaslat született, s a műszakiakat anyagilag is érdekeltté tettük abban, hogy a következő két hónapban tovább javuljon a minőség. A gyár célkitűzéseinek megvalósítását segíti, hogy — terveinknek megfelelően — tovább növeltük a teljesítménybérben dolgozók arányát: ma a gyár száz dolgozója közül csaknem hetvennek attól függ a fizetése, hogy mennyi munkát végez és milyen minőségben. Legutóbb a rácsüzem műszerészei tértek át a teljesítménybéres rendszerre. Még egy intézkedést említek, amely remélhetőleg munkaerőgondjainkat is enyhíti. Gyermek- gondozási szabadságon levő négyszáz édesanya kapott levelet tőlünk: azt kérdeztük, hogy visszajönne-e dolgozni, ha gyermekét el tudná helyezni óvodában, illetve bölcsődében. A válaszok most érkeznek, de úgy számolunk, hogy legalább 50—60 dolgozónk jön vissza, és segít mór az idei terveink valóra váltásában is. « Túlórával A Videoton Számítástechnikai Gyárának tabi gyáregységében a múlt hónapban már emelkedett a túlóra-felhasználás. Okát Kudich Antal főmérnök így magyarázza: — A tabi gyáregység időarányos feladatainak teljesítésében minimális lemaradás van. Ennek az az oka, hogy a nyugati importból származó anyagok hiányoztak a gyártáshoz, vagy késve szállította azokat a kereskedelem. Mindez azzal járt, hogy az év végéhez közeledve torlódott a munka. A decemberi kapkodást azzal kívánjuk megelőzni, hogy már októberben is rendeltünk el túlórákat, és a hátralevő két hónapban is túlóráznak dolgozóink. Ennek mértéke azonban semmiképpen sem lehet hátrányos a dolgozókra. Or. K. I. Kutatások a szén vagyon pótlására Á Közép-dunántúli Szénbányák Vállalat ajkai üzeménél nagyszabású kutatásokat kezdtek az ismert szénva- gyon pótlására. A Mecseki Ércbánya Vállalattal közösen ismét kutató fúrásokat végeznek a gyulatárói szénmezőn, ahol 1945 előtt már bányásztak, de a szénrétegnek csak a krémjét hozták felszínre, s az erőművekben k még kiválóan alkalmas fűtőanyag jelentős részét »ottfelejtették«. Az ötödik 5 éves terv második felében már ismét szenet ad a gyulatárói mező, és akkorra elkészülnek a bányatelepítéshez szükséges szociális létesítmények, köztük a korszerű fürdő, és az orvosi rendelő is.