Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-25 / 279. szám
GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága feleségem, a forr ón szeretett testvér és rokon, ROSTÁS KAROLYNE Vamcsa Sarolta hosszú, türelemmel viselt szenvedés után november 22-én — 54 éves korában — csendesen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 1976. november 26-án, pénteken du. fél 2 órakor helyezzük örök nyugalomra Kaposváron a Keleti temetőben. Gyászoló férjie, testvérei és rokonai. A részvétlátogatások mellőzését kérjük. * * * Ezúton búcsúzunk szeretett munkatársunktól, ROSTÁS KAROLYITÓL, aki hűséges dolgozója volt vállalatunknak. Temetése november 26-án, pénteken 13.30 órakor 1-esz a kaposvári Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat vezetősége, társadalmi szervei és összes dolgozója. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik özv. SZABÓ PÉTERNÉ Haracsi Mária temetésén részt vettek, együttérzésükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló Gyergyák család (516510) * * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik FÜLÖP JÓZSEF volt nagyatádi lakos szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagypapánk temetésén részt vettek és koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni; igyekeztek. A í gyászoló család (3097) Balatonszárszón háromszobás családi ház (a központban) 1034 n-öLnyi területtel eladó. Móra Ferenc u. 14. Debneczeni. (3088) A kaposszentjakabi szőlőhegyen, a Várdombon 1300 n-öl felerészben szántó és szőlő eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Mó- ip.cz Zsigmond u. 11. (3009) Kétszobás kertes családi ház eladó. Kaposvár, Rózsa u. 51. (5116506) Siófokon vagy környékén két-három szobás nyaralót vennék. »Készpénz« jeligére, a székesfehérvári hirdetőbe. (53586) Eladó 1970-ben é^ült kétszintes, háromszobás, összkomfortos házrész, alatta nagy pince, központi fűtés, na.gy garázs. Kaposvár, József u. 28. (516522) Nagykanizsán az Alkotmány u. 150 /a szám alatt (Palin) három- és fél szobás, új családi ház eladó. (470496) A Balatonon, Alsó- bélatelepen 140 n-öles telek beépíthető, vízhez, állomáshoz 6 percre eladó. Érdeklődni : N agykanizsa, Béke u. 7a. Az udvarban 4. ajtó Szalrai- né. (47-0426) ff INGATJA« r' r Kétszobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Csalogány u. 103. __________________(516511) B alatonfüreden és Harkányban épülő társasüdülőben lakrészek előjegyezhetők a budapesti 49. sz. Ügyvédi1 Munkaközösségnél: Budapest XII., Alkotás utca 11. Telefon: 369-338. Kérjen tájékoztatót! (6869) Kaposváron a Körtönye-bükk 50. sz. családi ház — 800 n- öles telekkel — eladó. A telek külön is. _________________(516489) S zentgáloskcren a Lapapuszta 9. számú családi ház eladó. __________________(516496) K aposváron a Kelet-lván.fa utcában 350 négyszögöles közművesített házhely eladó. Irányár: 25 000 Ft. Érdeklődni: Puskin u. 23. Csiker. (516497) Kaposváron a Zöldfa u. 54. sz. alatt kétszobás, kerteg családi ház azonnal beköltözhetően eladó. _________________(516505) Kaposváron 1977-ben beköltözhető kétszobás, összkomfortos társasházrész eladó. Érdeklődő leveledet az 516484. számra, a hirdetőbe. (516464) Somogysárdon a Kossuth u. 44. számú ház áron alul eladó. Érdeklődni ugyanott. _________________(516500) K aposvárhoz 5 kmre, Magyaregresen a Kossuth Lajos u. 25. sz. alatt családi ház — melléképületekkel — azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Gárdonyi G. u. 71. (Cser) __________________(5L6504) K ertes családi ház eladó. Kaposvár, Schőnherz Z. u. 77. Érdeklődni: 18-tól 19 óráig. (51C486) Kaposváron panorámás, 400 négyszögöles, Pacsirta' utcai telek eladó. Érdeklődni: a 14-430 /35-ös kaposvári telefonon 8-tól 16 óráig. (516513) Kaposfüreden 500 négyszögöles zártikert eladó. Kovács, Kaposvár, Honvéd u. 49., 1/3. (516520) Nagykanizsa—Palin az Alkotmány út 28. számú ház — telekkel — beköltözhetően eladó. Plánikiné. (470500) Ház eladó, 920 n-öles telekkel. Ordacsehi. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. (111862) Ház eladó 090 n-öles telekire 1. Ord a.csehi, Bajcsy-Zsilinszky u. 5. (11860) Göllében családi ház beköltözhetően, olcsón ■ eladó. Érdeklődni: Pozsgai Lajos- né, 7000 Tamási, Szarka-hegy 57. (14136) 601-es Trabant Combi eladó. Lutz, 7400 Kaposvár, Xantus János U. 31. (516465) Jó karban levő 600as Trabant fizetési könnyítéssel eladó. Kaposvár, Dimitrov U. 98. (510539) NSU 100O-es — 1978ig érvényes műszakival — igényesnek eladó. Érdeklődni: Kővágó, Kaposvár, Arany J. u. 4., III. loh. (516547) Kaposváron másfél szobás, tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném. Cím a kiadóban. (3078) Eladó Hévízen egyszo ba- összkom fontos öröklakás. Érdeklődni: Korányi út 3., A Lph., íszt. 2. Csehi. (470408) Iláromszobás OTP- örökiakás — garázs- zsal — beköltözhetően eladó. Nagykanizsa, Bedő Albert út 3. Hegedűs László. Telefon: 12-913. (470497) Tölgyfapadló eladó Kaposvár, Vörösmarty U. 8/A. (516488) Két 80—90 kg-os sertés eladó. Kaposvár, Kunffy utca 25. (516502) Sötétkék, mély Giordani babakocsi eladó. Kaposvár, Dési Huber István u. 9., II. lph. íszt. 1. Gulyás. (3077) Piros, olasz gyermeksportkocsi eladó. Kaposvár, Zaranyi-la- kótelep 3., II. lph. 6. (516512) Szőlöoltvány kapható. Fehér- és vörösbor-fajták, több változatban csemege- fajták. Államilag ellenőrzött! Kérjen díjtalan árjegyzéket! Reichert Dezső, 8C27 Kötcse, Arany János U. 38. (2913) Barcson fajtiszta szülőktől származó, 3 hónapos németjuhász kölykek — törzsikönyvi előjegyzéssel — eladók. Nagy György, Zátony-telep 8. (11863) Gépelést vállalok otthoni műnk á na.. Ajánlatokat a 3086. számra, a kiadóba. (3086) Magányos, idős férfi falusi életet kedvelő házvezetőnőt keres egyszoba-konyhás, kertes, háziállat tartására alkalmas otthonába. Leveleket a 14132. számmá, a kiadóba. (Hl*32) Németből, angolból fordítást vállalok. Ajánlatokat a 3037. számra, a kiadóba. (3087) Gáztűzhely palackkal, reduktorral eladó. Horváth, Kaposvár, Damjanich u. 68. (3032) Gáztűzhely teljes fölszereléssel eladó. Kaposvár, Április 4. köz 3., I. em. 5. Szabó. (3015) 2000 db karácsonyfának való keresztes fenyő — 80 cm-től 100 cm-ig — eladó. Nagyatád. Zrínyi u. 67. Telefon: 530. (3091) Jó karban levő fehér, mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni egész nap: Kaposvár, Léva köz 7., III. em. 1. Szalontai. (3095) Olcsón eladó egy fiatal farkaskutya. Burján, Kaposvár, Hunyadi János u. 56. (3093) Körpáncélos, bécsi Förster zongora eladó, Érdeklődni: Juhász, ^Kaposvár, Szigetvári utca 20. Tel.: 14-300. (516526) Bikaborjú eladó. Bárdudvarnok, Szendi- hegy 26. (516532) Fonyódliget központ] ában lámgossü tő üzlet eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Dobó István u. 5. (516533) Magyar óriás galambok, gyémánt, ezüst, formóza, díszfa cá nők eladók. Keczeli, Kaposvár, Balázs-kert köz 5. (516521) 2 db 4 hónapos bikaborjú eladó. Kapos- füred 101. (516530 Két bikaborjú eladó, 230 és 100 kg-os. Mezőcsokonya, Petőfi U. 40. (3103) Eladó i oLajkályha fölszereléssel, 1 hár- masszekrény, sezlon és heverő. Németh, Kaposvár, Magyar utca 29. (516052) Kaposváron a üéva közben garázs eladó. Zárdái, Honvéd u. 24. (516344) 26 éves, 165 cm magas, barna, elvált nő — 6 éves leánygyermekkel — intelligens, jó megjelenésű férfi ismeretségét keresi, 32 éves korig. Leveleket »Őszinteség a legszebb erény« jeligére, a marcali könyvesboltba. (11857) 62 éves, özvegy férfi megismerkedne korban hozzá illő özvegyasszonnyal, házasság céljából. 16C0 Ft nyugdíjjal és kertes családi házzal rendelkezem. \ Leveleket »Megértés« jeligére, a barcsi könyvesboltba. (L1859) Jó állapotban fényezett hálószobabútor ágybetétekkel eladó. Kaposvár, Kodály Zoltán u. 24. (Donner) (3062) Hálószobabútor ágybetéttel eladó. Kaposvár, Semmelweis utca 12. (516517) Kerti traktor eladó, tartozékokkal. Balatonlelle, Arany János U. 122. (11861) összkomfortos, kaposvári KIK-latkásért magánházban főbérletet adnék. »Minden megoldás érdekel« jeligére kérem a leveleket a kiadóba. (3094) Elcserélném kaposvári Virág utcai, egyszobás, komfortos, kertes, lakásomat másfél szobásra — vagy hasonlóra — az északnyugati városrészben, I—n. eme- 1 létig, megegyezéssel. Ajánlatokat »Tavas?.« jeligére az 516525. számra, a hirdetőbe. (516525) HÍREK A VIL A kaposvári nagymalom fölvesz konyhalányt és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: az üzem vezetőjénél. (14129) Autótsizerelőket, mezőgazdasági gépszerelőket, »D-« vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt és udvari segédmunkást fölveszünk. Műszaki Erdészet, Kaposvár, Cseri út 20. (14108) A 120-as csemegebolt (Kaposvár, Május l. u. 16.) fölvesz szakképzett élelmiszercladót. Jelentkezés : a boltvezetőnél. (516380) Azonnali belépéssel fölveszünk két gépkocsivezetőt, tehergépkocsira helybeli lakost, budapesti helyismerettel. Lakbér. I sz. Kaposvár, Berzsenyi u. 6. (516518) Fűtő segédmunkást azonnal fölveszünk. MÁV-nevelőotthon, Kaposvár, Beloiannisz u. 16. (516478) A Halértckesítő Vállalat kaposvári fiókja fölvesz kereskedelmi gyakorlattal rendelkező férfi dolgozókat. Kaposvár, Noszlopy G. u. 19. (510469) jArukiszállítókat és raktári beosztott munkakörbe dolgozókat fölveszünk. Vegyi Fiók, Kaposvár, Kanizsai u. 58. (51*>I73) A Latinca Sándor Kollégium (Kaposvár, Zalka M. u. 19.) azonnali belépésre fölvesz takarítónőket, konyhai dolgozót és délutáni műszakra portást. Jelentkezni a fenti kollégiumnál lehet. 8-tól 16 óráig a gondnoki irodában. (516556' A Zója nevelőotthon (Kaposvár, Kanizsai u. 79.) fölvesz l konyhai dolgozót, valamint 1 takarítónőt. (516529) Vásár... Vásár... Vásár. már csak november 30-ig. Műanyag WC tartály komp. Alfa (olajégő 7500) Optikai ajtónéző „Euréka” bejárati ajtózár 3/1 zom. mosogató regi ar 305,— F 1800,— Ft 74,40 Ft 220,— Ft 210,— Ft uj ar 200 Ft 900 Ft 30 Ft 150 Ft 150 Ft valamint egyéb vas- és műszaki cikkek kaphatók: szaküzletekben, áruházakban. KERESKEDELMI VÁLLALAT (14119) Motorkerékpár-vezetői engedéllyel rendelkező személyt hivatalsegédnek azannali belépéssel az AGROXER Jelentkezni személyesen a munkaügyi osztályon Lehet: Kaposvár, Jutái út (14144) AZ ÉV BÁRMELY SZ4KÁBAY TAPÉTÁVAL ÚJJÁV4RÁZSOLH4TJA OTTHONÁT' Import tapéták 47 Ft-tól 540 Ft-ig tekercsenként Gazdag szín- és mintaválaszték a kaposvári íródeák papírbolt újonnan kialakított tapéta részlegében (Május 1. u. 20.)! Az eladók szaktanácsot is adnak. Értesítjük t.vevőinket, hogy aFerroglobus TEK Vállalat pécsi telepén december 1-től december 31-ig leltározást tart A leltár idején szünetel a kiszolgálás. f ★ ★ ★ ' (9284) A Kefe- és Műanyagipari Vállalat fölvesz — azonnali belépéssel —, háromműszakos munkakörbe női- és férfi dolgozókat a keménygumiüzem és műszálüzembe. Jelentkezés: személyesen, a vállalat munkaügyi osztályán. (516474) Csiky Gergely Színház: 19 óra- kor: POMPADOUR. Munkácsyb ér let. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 óra.kor: FILMKLUB, este 7 órakor: A HÁROM TESTŐR I. Szabad Ifjúság: du. 4 és 0 órakor: NŐSÜLNI TUDNI KELL, este 8 óraikor: VÁLÁS ELŐTT (14). Dal- los Ida mozi: du. 6 órakor: VIDÁM GAZFICKÓK! Este 8 órakor: FILMKLUB. Rákóczi mozi: du. fél 5 és este fél 7 órakor: FILMKLUB: Siófok: este 7 érakor: CSIZMÁS KANDÚR. Nagyatád:, du. 5 és este fél 8 órakor: A JÁRVÁNY (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.45: Műsorismertetés. 8.55: Idősebbek is elkezdhetik. 9.00—12.46: Isko Latévé. 14.00—16.00: Iskolatévé. 16.54: Műsorismertetés. 16.55: Hírek. 17.00: Perpetuum mobile. 17.45: Telesport. 18.10: Tévébörze. 18.20: Falujárás. 19.00: Reklám. L9.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kántor. 20.50: Szemtől szembe — önmagunkkal. 21.30: Arany János daloskön wéből. 2L.50: Kultúrák. 22.25: Tv-híradó 3. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Gazdaság és történelem. 20.35: Zene, zene, zene. 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Reklám. 21.35—22.05: A vakbél. Csehszlovák film. Jugoszláv Tv 17.10: Magvar nyelvű tv-napló. 17.45: Szézám utca. 18.15: A nő ma. 18.45: OKTOH ’76. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Külpolitika. 20.50: Kubai film ciklus: Kantáta Chiléért. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora, 10.00: tskolatévé. IX).30: Az orvos halála. Magyar film. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Egy lány lezuhan a mennyországból. 16.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 2)0.00: Olasz nők. 22.10: Hírek, sporthírek, KOSSUTH RADIO 4.35—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 6.27: Harsan a kürtszó! 8.57: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Régi, híres énekesek műsorából. 11.00: Mesterek. 11.15: Bronislav Hubermam hegedül. ll. . 40: Magányos utazás. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: olvastam egy novellát. 14.30: Lehoczky Éva operettdalokat énekel. 14.«: Hidas Frigyes— Gál Zsuzsa: Az emberiségért. 15.00: Hírek. 150.0: StimmásdaLok — munkásdalok. 15.28: Ezeregy délután... 15.58: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Ütközben. 16.05: Reklám. 36.10: Bartók: Divertimento. 16.34: Gyermekjátékok, gyermektáncok. 17.00:' Hírek. 1-7.07: Életünk válsághelyzetei. 1-7.26: Beethoven Összes zongora- szonátái. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: ÜJ könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Sárga rózsa. 20.00: Rossini—Be Ilim-est. 21.00: Hírek. 21.05: Takács Béla nótákat énekel. 2L.18: ÜJ felvételeinkből. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Eljegyzés lámpafénynél. 22.50: Meditáció: 23.00: Lemezmúzeum. 213.38: Toronyzene. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Várkonyi Mátyás táncdalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.06: A Bmói Rádió ,népi zenekara játszik. 8.20: Nem haditudósítóként Vietnamban. 8.30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Hírek. 9.33: Vidám könyvespolc. 10.01: A zene hullámhosszán. H.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Nóták. 12.30: Hírek. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Lisa Della Casa és Kirr* Borg operaáriákat énekel. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Hírek. 13.33: Dalok a szovjet ifjúságról. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Az ifjúsági rádió órája, 18.00: Mindenki iskolája. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. Közben: 19.25—19.30: Jó estét, gyerekek! 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: A pármai kolostor n. 21-43: Népdalok, néptáncok. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Kadosa Pál: Concertino, zongorára. 23.00: Tánczene. 23.30: Martiny Lajos szerzeményeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3- MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Bach-művek. 16.00: Hírek. 16.03: Cseh azezők operáiból. 16.40: Fonotéka. 17.00: Ötórai tea. 18.00; A világgazdaság hírei. 18.03: Üj lemezeinkből. 18.16: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 19.15: Iskolaródió. 19.30: Hírek. 19.33: Hangfelvételek felső fokon. 21.03: Versek világa. 21.20: Tip-top parádé. 21.50: Láng István műveiből. 22.21: Elektra. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.06: Beat-kívánságok. 17.30: Népszérű tudomány. 17.45: Baranyai szőttes. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Koncz Zsuzsa énekel. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00— 19.30: Német nyelvű műsor.