Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-20 / 275. szám

Tartalékos csapolta! a Ferencváros ellen X papírforma különben sem ígér sok sikert a K. Rákóczi­nak a mai FTC—Kaposvár ta­lálkozón, aztán sérülések és egyéb okok fokozzák még a szakvezetés gondjait. Suits kapus sérülése miatt hiány­zott Sellyén, ahol Mátét a já­tékvezető már a 36. percben kiállította tiszteletlen meg­jegyzésért. Buűs játszik, Má­té nem. De nem tudja vállal­ni a játékot Kiss László sem. Így bizony elég tartalékos lepz a Fradi elleni kaposvári csa­pat, amelyben tiger mint kez­dő ember mutatkozik be a jobb hátvédi poszton. Ugyan­csak újoncnak számít Bántó a középcsatár szerepében. A két fiatal játékos nem akár­milyen ellenféllel szemben jut 6zóhoz. Szerkezeti változást jelent Kanyar középpályás já­téka. Igaz, hogy ő már koráb­ban igazolta: e szerepkörben is otthonosan mozog. A kezdő csapat a követke­ző: Buús — Éger, Ágfalvi, Zentai, Duschák — Kanyar, ltovács, Földesi — Varga, Bán­tó, Turqi. A cserepadon Hor­váth, Nagy és Németh ül. Gondok, tervek a Rákóczinál „Próba"' sajtótájékoztató a kaposvári sportkörnél Mi tagadás, nem gondtala­nok e hetek a Kaposvári Rá­kóczi házatáján. Nemcsak a szurkolótábor, hanem a sport­köri vezetés is sokat foglalko­zik a legutóbbi fordulók ese­ményeivel, amikor az NB I-es labdarúgó-csapat elszalasztot­tá a pontszerzés lehetőségét az Ű. Dózsa ellen, majd pedig váratlanul vereséget szenve­dett a Rába ETO-tól. Ez utób­bi mérkőzést követően fontos szakosztályértekezlet volt a zöld-fehéreknél; erről, a sportkör gondjairól, terveiről tegnap sajtótájékoztatót tartott Embersics Sándor sportköri el­nök és Szilvási József ügyve­zető elnök, akik kérdéseink­re válaszoltak. — Eddig nem volt gyakor­lat az ilyen tájékoztatás. Mi tette ezt szükségessé? Rend­szeres lesz-e a jövőben a sportbarátok tájékoztatása? — Ha erre mód lesz, a jö­vőben rendszeresen szeretnénk beszámolni a Somogyi Néplap, esetleg az országos lapok út­ján is a nálunk folyó munká­ról. Ügy érezzük, hogy ezzel régi igényt elégítünk majd ki. — Nemde elégedetlen a szakvezetés a jól induló baj­nokság eddigi összeredményé- vel? — Igen, noha eredetileg az őszi idényben nem is mer­tünk 13—15 pontnál többet tervezni. Tíz mérkőzésünk ugyanis idegenben volt. s lesz is. A végén azért még lehet 14 Fuiónap Siófokon 'pontunk. Nem esünk kétségbe, mert szerencsére más csapa­toknál is vannak gondok. Úgy véljük, hogy 27 ponttal benn lehet maradni, s ennyire ok­vetlenül számítunk a végelszá­moláskor. — Örök téma a kiesés elle­ni harc? — Egyelőre nem tűzhetünk magunk elé magasabb célt. A kezdeti sikert követően má­sutt, a ZTE-nél meg Békéscsa­bán is bekövetkezett a vissza­esés, ami nálunk. Igaz. hogy az idei törést, amely Szeged után kezdődött, nem vettük számításba. Nem 1 * * * a felelősség elodázása, hogy a harmadik, majd az ezt követő években a stabilizálást előírhatjuk a lab­darúgó-csapatnál. — Szóbeszéd, hogy egyik­másik játékosnál nagymérvű a visszaesés. Aztán a sikertelen­ség idegessé tette a csapatot és az edzőt is. így van? — Kétségkívül igen. Az előbbinek a felszámolására hathatós belső intézkedéseket tettünk. Az idegeskedés fölös­leges. Erről minden érdekeltet meggyőztünk, ha nem is sike­rült teljesen. Biztos, hogy a bajok jobban felszínre hozzák a hibákat. Ilyenkor következ­hetnek nem kívánt megnyi­latkozások, sértődések. Tudni kell mindenkinek, a labdarú­gópálya örök törvénye: ma­gasba emel, de le is sújt. Aki -a sikert «-elviselte-«, annak a balsorsban is vállalnia kell a következményeket. Akik bí­rálnak, hisszük, hogy segítő szándékkal teszik azt. Minden sportbarátot igaz segítőnknek tartunk, ez^rt is kérünk tőlük türelmet. Persze nemcsak a bírálóktól. szerepel. Ez jó jel. Gond vi­szont a tartalék együttes, amely nálunk talán még ke­vésbé tölti be szerepét, mint másutt. Itt is eredményesebbé tesszük a munkát. Az úgyne­vezett »fakó" fontos lépcsőfok a feltörő játékosoknak és azoknak is. akik pillanatnyilag az első csapatból ide kénysze­rülnek. Ez nem büntetőtábor, hanem nevelő iskola kell le­gyen. Semmiképp nem mehet, hogy az «-eredményesség« ér­dekében a hátvéd tartalék mint középcsatár szerepeljen a kettőben. Hamarosan helyé­re kerül a tartalékcsapat is, amely az utánpótlás fontos bázisa. — Elkészült az öltöző. Lesz-e további pálya korszerű­sítés? — Igen. a munka egy pilla­natra sem áll meg. Az öltöző még csak részben kész; sze­retnénk befejezni, s a régi fa­bódét eltüntetni. Probléma a nézőtér számozása is: ígérjük, hogy a tavaszra meglesz. Las­san kialakul az állandó néző­szám, s ennek birtokában gon­doskodni tudunk bérleteseink­ről is, azokról, akik ülőhelyet akarnak. A legsürgősebb meg­oldani a pályára való be- és kijutást. Az ülőhelynél kiszé­lesítjük a fel- és lejárót; több kapu lesz, megszűnik a jelen­legi tülekedés. Igyekszünk csi­nosítani a kis stadionunkat. — Lesz-e villanyvilágítás Kaposváron? — Lesz. Talán nem Is a2 utolsók leszünk az országban. Ma már NB I-es szinten szük­séges a világítás. Hétköznap 13 órakor csak úgy tudnak sokan a mérkőzésre jönni, — Sokan sürgetik az után­pótlást. Van-e és lesz-e ilyen a Rákóczinál? — Van és lesz is. A jobb nevelőmunka segítésére állí­tottuk be Pandurics Istvánt — volt játékosunkat — módszer­tani előadónak. Pandurics a tanítóképző főiskolán testne­velő tanár, aki a tanszéken is bizonyította már rátermettsé­gét. Fontos szerepkört kapott, vállalt. Ifjúsági csapatunk minden eddiginél sikeresebben hogy munkahelyükön »-csúsz­tatnak«, ez pedig népgazdasá­gi szinten nem megnyugtató »megoldás«. Azért is sürget az idő, mert mind több pályán zavarba jövünk, amikor este kigyulladnak a lámpák. Mi­ként a pályaépítkezésnél ösz- szefogott a megye és a város, most is segítségünkre siettek az elektromos-szakemberek, üzemek. Időpont még nincs, de aligha kell két év hozzá, s lesz villany a pályánkon. Kovács Sándor A siófoki városi—járási sport felügyelőség és a KISZ városi bizottsága közösen rendezett futónapot a járás iskolásai részére. Színhelye a nagy strand területe volt, amely a nyár óta nem vonzott ekkora tömeget. 358-an rajtoltak, legtöbben a siófoki 111. sz. és a balatonboglári általános is­kolából. A verseny jó hírverés volt az atlétikának. Több mint hat évi szünet után Ökölvívó-CSB-mérkőzés Kaposváron Sportműsor SZOMBAT Kosárlabda NB II: Táncsics—Bakony Ve­gyész. Kaposvár, Munkácsy M. Gimn. 15,30. Lövészet Légfegyveresek megyei bajnok­sága. Kaposvár, Zalka Máté lőtér 8 6. Sakk A László István-emlékverseny XT. fordulója. Megyei Sporthiva­tal 15 ó. Labdarúgás NB I: Ferencváros—Rákóczi, Bp. Üllői út, 13 ó. NB I. tartalékcsoport: Ferenc­város—Rákóczi, Bp. Üllői út, 11 ó. (Kiss E.) VASÁRNAP ökölvívás K. Dózsa—Kun Béla SE csapat­verseny. Kaposvár, Dorottya-szálló nagyterme, U0 ó. Lövészet Légfegyveresed megyei bajnok­sága. Kaposvár, Zalka M. lőtér, 8 ó. Sakk A László István-emlékverseny XII. fordulója. Megyei Sporthiva­tal, 9 ó. Asztalitenisz Rákóczi Ferenc emlékverseny úttörő fiúk számára. Kaposvár, Zrínyi Általános iskola (Pázmány P. u. 32.), 9 ó. Labdarúgás NB in: Paks—Kiss J. SE. Paiks, 13 ó. (Pálvölgyi). Lőrinci Fonó- Siófok. Bp. Gyömrői út, L. Fonó­pálya, 13. (Koroknál). Mázaszász- vár—Barcs. Mázasizászvár, 13 ó. (Hegedűs). Megyei bajnokság: Kezdési idő: 13 ó. Szőnyi SE—Tab, Taszár (Szent- györgyi). B ala tonlelLe—K. Vasas, Balatonlelle (Bognár B.), Fonyód— Somogyszob, Fonyód (Csapó), La- tinca SE—KH. Vasutas, Marcali (Tálais), Nagyatád—Marcali. Nagy­atád (Szel-ecz). Táncsics SE—Ka­darkút, cseri pálya (Juhász), Len­gyeltóti—Csurgó, Lengyeltóti (Pes­ti) . , Gyékényes—Balatonboglór, Gyékényes (Fodor D.). Területi bajnokság: Kezdési idő mindhárom csoport­ban: 13 ó. Kaposvári csoport KV. Lobogó—Patalom (Kiss S.), K. Gaz dász—Kiskorpád (Fellegi), Nagybajom—Mernye (Keresztes), Somogyjád—Zimány (Valtner), Nagyberki—Böhönye (Horváth J.), Mesztegnyő—Gölle (Fekete), He­tes—Igái (Horváth I.). Balatoni csoport Zárná rdi—Buzsák (Antal). Bala- torbendréd—Kéthely (Gulyás). Tás­ka—Kötcse (Szabó), Szőlősgyörök— S. MEDOSZ (Király). Balaton- szentgvörgy—Karád (Tóth), Bala- tonföldvár—Balatonberény (Erdé­lyi János). Ordacseh^—Nagvberény (Mátés), Balaton fény vés—Balaton­szárszó (Császár). Dráva csoport Szemyér—Somogyi BSE (Kál­mán) . Országos Ifjúsági bajnokság Rákóczi—ZTE. Kaposvár, Vasas­pálya 10 ó. (Auman). MNK-mérkőzések Kezdési idő: 13 ó. Kisbajom—Szabás (Handó). Há­romfa—Babócsa (Takács), Görge­teg—Bolhás (Németh), Lábod— Lakócsa (Kercza), Somogytarnóca —Kutas (Borsodi). A kiírás meg a hivatalos elnevezés: csapatverseny. Az ökölvívó-harátok azonban csapatbajnokságnak, CSB- nek nevezik azt a versenyso­rozatot, amely e hét végén újra szőri tóba szólítja a nem hivatalos I. osztály együtte­seit. Kaposváron utoljára 1970-ben láthatott a szurkoló- tábor olyan bokszmérkőzést, amikor a csapatért kellett szurkolni. A K. Dózsa a harmadik for­dulóban már hazai közönség előtt léphet a kötelek közé. Az ellenfél, a Kun Béla SE sokak által jól ismert csapat. Kiskunfélegyházán vagy tíz éve igen szervezett formában folyik az ökölvívóélet: a Honvéd Sportkör él is azok­kal a lehetőségekkel, amelye­ket e helyzet fölkínál neki. A mostani csapatban például olyan ismert versenyzőket ta­lálunk, mint Szkala (éppen Kaposváron, a vidékibaj noksá­Siófoki járási labdarúgó­bajnokság Az utolsó forduló eredmé­nyei : Ki^bárapáti—Balaton­szemes 3:4, Ádánd—Kőröshegy 1:4, Nágocs—Somogyibabod 2:2, Látrány—Ságvár 3:3, Kiss J. SE II.—B. Vasas 2:2. A Somogymeggyes—Tengőd mér­kőzésre a vendég qsapat nem utazott el. gon győződhettünk meg Szka­la tudásáról); Tímár meg Sző­rös is ismert nevű ökölvívó. No, és a többit nem is tudjuk, mint ahogy Hergert Jenő ed­ző sem fedte föl a kaposvári ütőkártyákat. — Jó mérkőzésen, természe­tesen győzelemmel szeretnénk bemutatkozni közönségünknek — mondta a kaposvári mes­ter. A Kun B. SE — noha va­sárnap kikapott a Vasastól — mind az első, mind pedig a felsőbb súlycsoportokban ren­delkezik »ászokkal«, sok függ tehát attól, hogy miként si­kerül a párosítás. Ezzel együtt a hazai tábor a Dózsa győzelmére számít. Kaposvár ünnepi külsősé­gekkel fogadja az újbóli CSB- nyitányt. A mérkőzés színhe­lye ugyanis a Dorottya-szálló nagyterme, amely a közel­múltban a már említett vi­dékbajnokság reprezentatív színhelye volt. Dolgozókat fölveszünk méretes cipész és cipőjavitó szakmába, valamint hivatalsegédet és takarítót is. Szolgáltatóipart Szövetkezet, Kaposvár, Latinca S. u. 8. NOVEMBER A várható időjárás: 20 SZOMBAT Jolán Jobbára felhős, párás idő, elszórtan kisebb eső­vel. Többfelé köd, helyenként ködszitálás lesz. Mérsékelt, időnként megélénkülő északnyugati— északi szélre szá míthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szomba­ton 4—9 fok között alakul. n lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten Lentiben meg­tartott sorsoláson a követke­ző számokat húzták ki: 22, 56, 58, 64, 86 — Csorba Győző 60. szüle­tésnapja alkalmából irodalmi estet tartanak holnap este 18 órakor Pécsen, a Doktor Sándor Művelődési Központ­ban. Az ünnepeltet műveik­kel író- és költőtársai kö­szöntik. — Üttörőmúzeumot létesí­tenek a Szabolcs-Szatmár megyei Vaján, a várkastély­ban. Ez lesz az ország első ilyen intézménye. — Megválasztották a kül­dötteket az országos szakági konferenciára a Balatonbog­lári Állami Gazaság, illetve a Somogyi Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság szocialista- brigádjainak vezetői — len­gyeltóti, illetve barcsi ta­nácskozásukon. — Szakmunkás-tanfolyamot rendezett a felvásárlóknak a MÉSZÖV. Tegnap 26 hallga­tó kezdte meg a két évig tartó tanulást. — Szerszámkészítő szakmá­ban tegnap rendezték meg a kaposvári Mezőgép vállalat­nál a Ki minek mestere ?- versenyt. A megyében levő négy gyáregység ifjúmunká­sai vettek részt a vetélkedőn. Az első három helyezett in­dul a KGM-nél tavasszal sor­ra kerülő országos versenyen. — Munkáé-képzőművészeti körök kiállítását nyitották meg tegnap Ózdon, s egyút­tal megrendezték a részve­vők első országos találkozó­ját. A tárlaton 20 • kör tagjai vesznek részt 230 festmény­nyel, grafikával és kisplasz­tikával. — A vízminőség-védelem nyugat-európai eredményei­ről tartott előadást csütör­tökön Kaurek Róbert, a Dél­dunántúli Vízügyi Igazgató­ság főmérnöke Kaposváron az ÉDOSZ művelődési köz­pontban. — Műsoros divatbemutatót rendezett tegnap este Nagy­atádon, a Fegyveres Erők Klubjában az Atád áruház, fővárosi művészek szereplé­sével. — Kétezeréves falu marad­ványaira bukkant a Vesz- rém megyei Hegyesd közelé­ben, egy nemrég lgcsapolt mesterséges tó fenekén Sza- badics László villanyszerelő, a környék múltjának lelkes kutatója. Jövőre megkezdik a régészeti feltárást. — 18 szocialista brigád részvételével tartanait ma szellemi vetélkedőt Kapos­váron, a Kefe- és Műanyag- ipari Vállalatnál. A vetélke­dőt a HVDSZ Somogy me­gyei bizottsága rendezte. — Már most gondoljon a hideg időre! Női téli kucsmák nagy választékban kaphatók — 203 Ft-tól 260 Ft-ig — a Somogy Aruház divatáruosz­tályán, — Bakfis, sertésvelúr téli­kabát (kapucnis, prémmel díszített) 4400 Ft-ért kapható a Somogy Áruház konfekció- | osztályán. (x) J 90 évvel ezelőtt, 1886. november 20-án született Karl Frisch ctológus, állat- pszichológus, a méhek bonyo­lult jelzésrendszerének megfej­tője, aki 1973-ban két társá­val, K. Lorenczal és N. Tin- bergennel megosztva Nobel- díjat kapott »az egyéni és társas magatartási sémák szer­veződésére és előidézésére vo­natkozó felfedezéseiért«. Frisch legáltalánosabban Is­mert felfedezése a méhek » »nvelvéve!« kapcsolatos. A méhek kommunikációja az úgynevezett tánccal történik; ezt az aDró állatok a léosej- tekben járják. Ha az/ élelem közel5 helven van (hiszen en­nek közléséről van szói. akkor a méh úevnevezett körtáncot jár: ha viszont távol, akkor nyolcas alakban mozog, és közben a potrohút mozgatja. Amikor a tár»<* vízszintes síkban történik, akkor a méh nontosan jelzi a táplálék l©?**“ helvén^k iránvát. Ha ugyanis a’riHa. forgott''’»'; a lé^et. a méh akkor is beállt a jelezni kí­vánt irányba. A tudománvos vizsgálódás során az is kitűnt, hngv a méheknek nem a távolság méteradatára van szükségük, ha ne m arra, hog'’- az élelem rléróe:*» rnennvf időt és erő­feszítést igényel. — A Ki mit tud? városi döntőiét ma este 18 órakor tartják Siófokon, a művelő­dési központban. — A megye tsz-einek SZTK-ügy intézői Kaposvá­ron értekezleten vettek részt; a .társadalombiztosítással kapcsolatos időszerű tenni­valókat beszélték meg. — Szakmunkásképző tanfo- ]vam kezdődött tegnap a MESZÖV-nél a megye 34 áf ész-felvásárló ja részére. Tavasszal 23-an vizsgáztak eredményesen. — Hétmillió forint megta­karítást értek el a Nagyatá­di Konzervgyárban az idén a DH-munkamódszer beveze­tésével. 22 ezer órával keve­sebb idő alatt végeztek el ugyanannyi munkát, mint a DH bevezetése előtt. — 3090 köbméter kavicsot adott bányájából a berzencei Március 15. Tsz Somogyud- varhely társközség útjainak rendbetételéhez, 2000 köbmé­tert kedvezményes áron, 1000 köbmétert díjtalanul. — Több mint 1450 kilomé­ter vízfolyás rendezését vé­gezték el az előző ötéves tervidőszakban a megye víz­gazdálkodási társulatai és mezőgazdasági nagyüzemei. Ezzel a munkával mintegy 35 ezer hektárra nőtt a ren­dezett terület Somogybán. — Hétszáz hektáron termel burgonyát — az idei 500 hektár helyett, — 1980-ban a Dél-somogyi Állami Gazda­ság. Már jövőre 600 hektár­ra emelik a burgonyatermő területet. — Hídjavítási munkák miatt november 19-től rész­leges forgalomkorlátozást rendeltek el a sárvári Rába- hídon. A 84-es úton a jár­művek csak terelőúton köz­lekedhetnek. — Figyelem! Értesítjük tiszteit gázfogyasztóinkat, hogy Kaposvár területén no­vember 23-án 12 órától 17 óráig gázszünetet tartunk. Kérjük, szíveskedjenek a gázkészülékeiket zárva tarta,- ni. KÜGÄZ Kaposvári Üze-\ me. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents