Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-19 / 274. szám
-fr Béndekpiiszta magának él? Ätedekpuszta. Irdatlan meredek völgy — nehézkesen pöfögve vonszolja föl magát a Zetor, autó — alján, óriási bükkösök koszo- rúzta hajlatban napfényben fürdőző házak. A külső-somogyi dombok Balaton felé tartó vonulata közé ékelten. Zöld rét, sárguló kukoricák, rozsdabarna leveleiket hullató gesztenyék. És csend. A levegő tiszta, rezzenéstelen. Béndekpuszta nincs a világ végén. Hács három kilométer. A bükkösök széles koszorújában dió- és mogyoróligeteket lenget a szél. Béndekpuszta a Balatonboglári Állami Gazdaság lengyeltóti kerületének telepe. Szép időben a dombtetőről Idáig villan a Balaton kékje. Mediterrán levegője van a tájnak. Lágy és üdítő. Üstforma halom tetején kápolna, körülötte virul, gazdagon burjánzik: a növényi vegetáció. Öles gesztenyefák koronája alatt, térdig harmatban járok, kapkodva fejem a potyogó, érett, fényesbarna héjú gesztenyelabdacsok elől. A kápolna falán márványtábla, a szögletes gót betűk csak nehezen betűzhetők: »Török üldözés elöl a hajdani imaház falai közé menkült, s romja alatt itt elhalt Bindeg mezővárosi keresztény nép hullái...-« S a kápolna mögött roskadó, de még pusztulásában is impozáns tégla boltív. »Törökhagyás...« Szomorú látvány. Tudni, sejteni, mi volt, s ismerni, mi lett. A kápolna mögött márványköves sírok: a Kacskovicsoké. Három-négyszáz méternyire kastélyromok maradványai — a Niczkyeké. Zsugorodik ez a kis mediterrán világ — a lehetőségek tekintetében. A két kastély lakóié volt itt föld, ló és eke, nem volt szükség a tervező, józanul számoló gazdaészre, hiányzott a környezetet szívós munkával átformáló emberi kedv, hajlam, készség. Így maradt az utóbbi 250 évben is ez a kis föld, Béndekpuszta, ahelyett, hogy újra »Bindeg« mezővárossá fejlődött volna. 1945. Felszabadulás, földosztás... Mit hozott e tájon? A volt Niczky-birtok cselédei lebontották a lapos homlokú cselédlakásokat, és újakat — külön-külön portával, kerttel, istállóval — emeltek. Lázasan pezsdült az élet a meredek völgy alján. Szaporodtak a szarvasmarhák, a sertések az új gazdák ólaiban, istállóiban. A' helybeliek összefogva, hetenként többször kocsin szállították a tejet a hácsi begyűjtőhelyre. A hatvanas években villanyt kapott a település, az állami gazdaság jóvoltából. A gazdaság 165 hektár területen telepített diót a környező dombokra, az országos telepítési akció során. A diós és a fasorok közé ültetett mogyorós gondozása, a termés leszüretelése állandó munkát és jövedelmet ad az itt lakó 20—25 családnak. Sőt, őszidőben évente 100— 150 nógrádi bányász is érkezik, aki a dió-, mogyorószedésben segédkezik. A telepítés — ma már látszik — gazdálkodási szempontból nem volt valami szerencsés. A gazdaság nem a legjobb, legnagyobb terméssel kecsegtető fajtákat vette meg, a völgy különben is fagyveszélyes, s a májusi hideg éjszakák ártanak a virágzásnak és a későbbi termésnek. De a dióligetek mégis állnak, komoly értéket képviselnek, jelentősebb fejlesztésre, bővítésre azonban kevésbé alkalmasak. Nem vonzza ide a romantikus völgy a gépesítésre, útépítésre, lakóépület emelésére szánt pénzt. A gazdaság telepvezetői irodájában van ugyan egy telefon, de ha megjönnek az őszi esők, Béndekpuszta befelé fordul. Hogyan élnek a béndekpusz- taiak? Milyen' az élet minősége itt? József Ferencné otthon van két kisgyermeke mellett, gyermekgondozási szabadságon. Tőle hallottam: a pusztára hetente kétszer jön tej, kenyér; hentesáru csak egyszer. Az iskolás gyerekek november 1-ig gyalog baktatnak a három kilométerre levő hácsi iskolába, azután lovas ldbcsi döcögteti őket, esőben, hóban, ezernyi kátyún, pocsolyán. S ez ma már komoly gond a béndekpusztai családoknál. Utat szeretnének, jobb lakást, több komfortot, de mindez jórészt hiú remény. — A férjem itt született, de aligha öregszünk meg itt. Elmennénk, ám egyelőre kevés a forint, ötven-hatvanezerért Hácson, Lengyeltótiban még rosszabb, vizesebb házat kaphatunk, mint a jelenlegi. A gazdaság Lengyeltótiban kedvező lehetőségeket kínál. Kedvezményes telket, 140 ezer forintos kölcsönt, s ezt csak 30 ezerrel kell megtoldani. Ezek a kedvezmények távlat- ! ban megpecsételhetik a puszta jövendő sorsát. Hányán vették igénybe a pusztabeliek közül? Kevesen. Bár új lakóház nem épült, a pusztán egyre több az elhagyott, dülede- ző épület, az ittmaradók szívós kitartással és nem kis érzelmi hőfokon ragaszkodnak Béndekpusztához. Az ok nem valami széplelkű lokálpatriotizmus. Külön története van. A tsz-szervezések idején, a nagyüzemi gazdálkodás logikája szerint, • környező községek egyéni parcelláit tagosították, s a gazdáknak a béndekpusztai dombokon mértek ki földet. E földeket megközelíteni Hácsról, Lengyeltótiból nem könnyű, s idővel e tulajdonosok mind kevésbé tudtak már dolgozni. Béndekpusztán nagy területeket vert föl a gaz, a dombokat csúnya foltok éktelenítet- ték: dudvás, elhagyott, meg- műveletlen földek. Az élelmes pusztaiak csakhamar rájöttek erre, s évről évre dolgozgatni kezdtek a parlagon hagyott parcellákon. Kukoricát, napraforgót termeltek, állatokat neveitek, s ebből pénzeltek. Később a helyi vezetők hallgatólagos jóváhagyásával egyre jobban elfajult a helyzet. A gazdasági erőgépeket a »maszek«-ban művelt földekre irányították, azt kellett fölszántani, bevetni mindenekelőtt. Béndekpuszta — ha légvonalban nem is — igen messze esett a gazdaság központjától, ellenőrizni, fölmérni, hogy ott mi történik, majdnem lehetetlen volt. Beszélik, hogy a végén akadtak, akik dolgoztak, s akadtak, akik a termést elosztották, s nem takarékcckodtak, ha maguknak kellett osztani. Egy névtelen levél nyomán kirobbantak az indulatok, szenvedélyek. A gazdaság leváltotta a telep vezetőjét, átmenetileg leállította a »maszek« művelést és új vezetőt helyezett a telep élére. Alacsony, svájcisapkás férfi magyaráz szenvedélyesen. Nevét nem árulja el: — Hallottuk a rádióban is: minden földet meg kell művelni. Mi nem akarunk mást, csak elvégezni, amit mások nem tudnak. Nem járunk szórakozni, presszóba, moziba. Disznót nevelünk, marhát. Nekünk ez a szórakozásunk. — Ez nem éppen szórakozás... — Lehet. De mi mást lehetne tenni Béndekpusztán? Igaza van. De a gazdaságnak is. Büki János, a gazdaság pártbizottságának titkára mondja, hogy a gazdaság is támogatja az elhagyott földek megművelését. De nem az eddigi módon! Szabályozták a géphasználatot, s a földmegművelés átkerült kerületi hatáskörbe. Az alapelv: műveljék meg az elhagyott területeket a pusztaiak, de szűnjön meg minden visszaélés és igazságtalanság. Béndekpuszta jövője érdekében is. Csupor Tibor rfétÍMéis egy állapot nióta megkezdődött a tanítás, Luluka a szomszédból mindennapos vendég lett nálunk. Ugyanis Pistike, a kisfia most már iskolába jár, és Lulukának ez tengernyi gondot okoz. Mint jó anya, együtt tanul a gyerekkel, de a mostani ceruzák borzalmasak. Azt a kis lágy kezét nem vezetik a betűk kialakítására. A mi nagyapánk postás volt, nem maradt utána — kérdezi — egy régi, jó postásceruza? Olyan kék és piros, vastag, melyet a gyerek jól meg tud markolni. Munkába vettük az írószer-kereskedelmet. Áruforgalomban nincs postaceruza már állítólag csak a csomagkezelők kapják, külön nekik gyártják, vagy importból kapják. Postásunk emlékezett is erre, de ez már megszűnt. Végre egy csehszlovákiai kirándulásról hozott valaki igazi postásceruzát, de ez nagyon rövidnek bizonyult, nem fekszik a gyermek kezébe. Ceruzahosszabbítót pedig nem lehet kapni, már olyan gazdagok vagyunk, hogy a ceruzacsonkokat eldobáljuk. Csináltattunk egyet a szomszéd esztergályossal. Alig lett vége a postásceruza-korszaknak, újabb és még nagyobb nehézségek érkeztek Pisti, illetve az édesanyja számára. Az iskolában kiosztottak egy tizenkét rajzot ábrázoló kartonlapot azzal, hogy a gyerekek valamilyen szempont szerint sorrendben vagy csoportosítva ollózzák szét, és ragsszák fel mondjuk külön anyag szerint, formai szerint, vagy nagyság, súly szerint osztályozvaNagy létszámú családunk az egcsz hétvégét a tizenkét rajz fölötti civakodással töltötte el, beleértve Lulukát is. A tizenkét rajzzal biztosan találkozott sok szülő, de azért leírom, mit ábrázoltak: szeg, asztal, különféle vonalzók, radiátor, kilincs, pad, könyv, irka, táska volt rajtuk és egy kacskaringós valami, ami lehetett nadrágszíj is, afrikai kígyó is. Már a nagyság szerinti sorbarakáson kitört a vita. A pad hosszabb volt az asztalnál, viszont az asztal magasabb. Aztán: mi nagyobb, a papír vagy a szeg? Végül is megegyeztünk a vastagság fogalmában. Akkor a radiátorral lett baj, míg csak meg nem állapodtunk abban, hogy fekve képzeljük el. Még mindig maradt hogy ez a füzet vastagabb-e ennél a vonalzónál. Pisti nem. szólt bele, csak röhögött. Végül is, amikor a kígyóféleségen vesztünk össze, hogy kisimítva képzeljük el, vagy így kun- kortan, csendesen közbeszólt a kisfiú: — Azzal ne törődjetek, azt én rajzoltam oda. Kiderült, hogy sem a súly, sem a nagyság szerinti sorrend nem elég. Csoportosítani kell! Vettük tehát az anyagok szerinti csoportosítást. Vas, papír, fa, rendben. De miből vannak a vonalzók? Műanyagból? És a táska, kilincs nem lehetne abból? Pisti azzal szólt bele, hogy képeslapokból is ki lehet vágni képeket- Mindjárt javasoltam a gumitárgyakat. Keresni kezdtünk autógumit, biciklikereket. Hát azt tetszenek hinni, ; közöltek csak egyet is a hetilapok? Egy öntözőslagot kerestünk hasztalan. Ősz van, nem locsolunk. Örökbefogadás bökkenőkkel A Dimitrov utcai csecsemőotthon szüleiktől elhagyott, kis gondozottjai körülrajongják a szobájukba lépő idegent. Lábába kapaszkodnak, kérik, hogy játsszon velük, vegye ölbe őket vagy dobálja föl a levegőbe. Ritkán találkoznak »bácsikkal«. Hároméves korukig gondozónők vigyáznak rájuk. S tanítgatják őket mindarra, amire a szülői háznak kellene — ha lenne ilyen. Ezek a csöppségek nem ismerik az anyuka—apuka fogalmát. A többnyire iszákos, munkahelyüket havonta cserélgető, erkölcstelen életű vagy börtönbüntetésüket töltő szülők már elhagyták őket. fülbe kúszó ártalom ellen jogi1 védelem sincs... Az örökbe fogadni szándékozó házaspároknál végzett környezettanulmányok szinte kivétel nélkül azt igazolják, hogy a leendő szülők erkölcsileg és anyagilag egyaránt fölkészültek a kicsik fogadására. Képzettségük, munkakörük igen különböző, de mindegyikük közös jellemzője az önzetlenség, az áldozatkészség Ám előfordul olyan eset is, hogy csak az egyik házastárs óhajt gyermeket. Jellemző példa: a jó állásban dolgozó, magas fizetésű állami tisztviselő tiltakozott az örökbefogadás ellen, szerény jövedelmű 1 adminisztrátor felesége ra-’ gaszkodott hozzá. A dolog vége válás lett. Az asszony azóta egyedül neveli a kicsit, a volt' férj pedig egyedül él — havi sokezerből. Harminc körüli, zavart fiatalasszony toppan be, a városi tanács gyámügyi hivatalához, arca piros az örömtő!. Végigjárta a kálváriát, sikerült az örökbefogadás! Óvatosan kérdezgetném az eddig vezető útról, de nehézen áll rá a válaszadásra. Érthető. Talán nem is lenne valódi anya, ha folyamatosan, szépen tudna nyilatkozni a kifej ezhetetlen- ről. Lengyel András Színháztörténeti cmlcktároynk A Színházi Intézet Krisztina körúti székháziban őrzik a magyar színházi múlt csaknem 200 esztendős történetének dokumentumait, tárgyi emlékeit. A klasszicista stílusú műemlék épület jelenleg még csak a szakemberek, tudományos kutatók rendelkezésére áll, de a távolabbi jövőben állandó jellegű Színháztörténeti Múzeumot létesítenek majd a földszinti termekben. Harminc percet kértek a vonatok Életmentő határőr kitüntetése Száz apróság él itt a szűkös intézetben. Egy gyermekre — a szükséges 6,2 négyzetméter helyett — 1,9 négyzetméter jut. Az ágyacskákat szorosan egymás mellé kellett tolni, így is alig marad hely játékra, mozgásra, ugrándozás- ra. A kicsik eltartásukra hatalmas összeget fordítanak: havonta 3090 forintot személyenként. Tehát jóval többet, mint a legigényesebb felnőtt. A körülmények — valljuk be őszintén — mégsem kielégítőéit. Nem az intézet vezetői vagy dolgozói miatt, hiszen a helyszűkéről, a szakképzett gondozónők csekély számáról ők nem tehetnek. Kívülről csak ritkán jön érdeklődő, s általában csak azért, hogy gyermekáldásban — a szülőszoba helyett — itt részesüljenek. Akik tisztában vannak vele, hogy a gyermek- neveléssel járó gondok, örömek nélkül életük, házasságuk nem sokat ér, többnyire hosszú vívódás után itt kötnek ki. Ám az eredmény így sem biztos. A csemeték örökbe fogadása indokolatlanul hosszú Canossa-járást jelent; sokszor a vér szerinti szülők hozzájárulása is szükséges. Sőt bizonyos esetekben a korábban felelőtlen szülő a már örökbe fogadott gyermeket is elviheti új otthonából. Kérdéses hát, kinek használ az 1/ 1974. (VI. 27.) OM gyámhatósági réndelét lélektelen végrehajtása? A nyugalomra, a családi otthon kiegyensúlyozott légkörére áhítozó kicsiknek semmiképpen sem! A szűk kis »fészekben« vi- háncoló, 6 hónapos Pistikével barátkozom. Nem tudhatja, hogy nemsokára elbúcsúzik apró társaitól, és sokkal több helye lesz a fickándozásra új szüleinek a lakásában. Anyja csavargó, munkakerülő, apja börtönben ül, s most akadt két ember, aki nem törődve semmiféle előítélettel, mások pletykaéhségével, magához veszi. A szenzációhajhászás, a korlátolt rosszindulat, a felelőtlen fecsegés nem kevés fogadott gyermek életében -okoz lelki válságokat. Gyakran előfordul, hogy valamelyik »beszédes« szülő mondja el gyermekének, honnan is jött kis barátja, iskolatársa. S az ilyen sunyin lopakodó, fülből Egy sportcipőre nagy nehezen ráfogtuk, hogy gumi. Még most is civakodnánk, ha nem kezdődik el a televízióban a Mindenki iskolája. Eléje ültünk, mert nagymama beiratkozott a hetedik általánosba, és mi vele akartunk tanulni. A megértés óriási tantusza akkor zuhant le hangos robajjal a fejünkben, amikor a matektanárok fejtágítása során a halmazokra került a sor. Itt voltak a gumitárgyak halmazai. A páros számoké és a páratlanoké, az egy- és kétjenyűeké. Pisti ránk se hederítve, a szögletes és gömbölyű tárgyakból csinálta meg a házifeladatát, a tanitó néni meg is dicsérte. Nagymama az adás után megkérdezte, maradt-e egy kis alma a piaci halmazból. Apósom azzal ment le a pincébe, hogy kiválogatja a lomból a használható tárgyak halmazát- Kati, óvodás kislányom azt kérdezte, hol van a csokihalmaz. Halmazéletet tanul az egész ország, össznépileg behozzuk lemaradásunkat matemdtikai logikából. Moziba menet Árpi barátom így köszönt rám: — Üdvözlöm az egész családi halmazt. Gesztelyi Nagy Zoltán — Késő éjszaka indultam szolgálatba ... Épp a 8-as vasúti őrháznál voltam, amikor egy teherszerelvény robogott el. Hatalmas csattanásra figyeltem föl, s valami azt súgta, nézzek szét a vágányok között. így láttam meg, hogy az őrháztól jókora távolságra egy méternél hosszabb síndarab kiszakadt. Magas volt a töltés, alatta mély szakadék húzódik. Arra gondoltam: mi történik, ha egy személyszállító vonat kisiklik, lezuhan vagy nem tud továbbmenni, s egy másik szerelvény belerohan ... Futottam vissza az őrházhoz, s telefonon kértem a gyékényesi állomást, ne engedjék áz éjszakai személyt kiindulni, s az erre áthaladó vonatokat is már hamarabb állítsák meg ... Percek teltek csak el, de Csörnyei Géza határőr úgy érezte, órák rohannak egymásután, mire a pályamester kiérkezett, s nyomban megkezdte a hibás szakasz kijavítását. Közben pedig intézkedtek az arra haladó szerelvények leállításáról is. — Mi az? Mi történt, miért széliünk át? — Ezt kérdezték a sötét töltésen botorkáló emberek, akik között akadt olyan is, aki bosszankodott a késedelem miatt. Pedig csak harminc percet késtek a szerelvények. S hogy nem történt jóvátehetetlen tragédia, az egy fiatal határőr figyelmességének, körültekintő szolgálatellátásának, gyors intézkedésének köszönhető. — Somogy megye párt- és állami vezetői nevében köszönöm ezt, s kérem önt. s többi társát is, hogy a jövőben is hasonló körültekintéssel lássák el szolgálatukat — tolmácsolta a megye vezetőinek, s az arra elhaladó szerelvények utasainak jókívánságait dr. Kassai János, a megyei ta- ; nács vb-titkára, amikor a tegnap tartott ünnepi állománygyűlésen átnyújtotta a Minisztertanács által adományozott Életmentésért emlékérmet. A fegyveres testületek nevében dr. Mátyás József alezredes, megyei rendőr-főka- pitány-helyettes mondott köszönetét. Németh László határőr alezredes, kerületpa- rancsnok pedig örömét fejezte ki. hogy ezzel a példás szolgálatellátással - is tovább erősítették a lakosság és a határőrség közötti jó kapcsolatot, amelynek ápolását kérte a jövőben is. Szűcs Árpád őrnagy őrsének határőrei csak rövid ideig ünnepelhettek, mert várta őket a szolgálat. Tóth Gyula szakaszvezető — az őrs KISZ-titkára — társai jókívánságait tolmácsolva megígérte: követik Csörnyei Géza határőr példáját, s szolgálatukat a jövőben is mindenkor nagy körültekintéssel, felelősséggel látják el. Csörnyei Géza határőr néhány nap múlva leszerel. Jó érzéssel folytathatja munkáját a szolnoki Tisza Bútorgyárban, mert becsülettel eleget tett esküjének. S azért is, mert tudja, hogy helyette lesznek olyanok, akik hasonló körültekintéssel, felelősségérzettel lépnek majd szolgálatba. Sz. L.
