Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-02 / 233. szám
Szovjet javaslat a közel-keleti rendezésről és a genfi békekonferenciáról A Szovjetunió pénteken javaslatot tett a közel-keleti rendezésre és a genfi béke- konferenciára vonatkozóan. Az okmány szövegét eljuttatta az Egyesült Államok, Egyiptom, Szíria, Jordánia, Izrael kormányának, valamint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetőségének. A javaslat szövege a következő: «•A béke megóvása és megszilárdítása érdekében megoldásra váró bonyolult nemzetközi problémák között különösen élesen vetődik fel a közel-keleti rendezés problémája. A feszültség a Közel- Keleten nem enyhült. A helyzet ebben a térségben ingatag és változékony. Bármely pillanatban újabb katonai robbanás következhet be. A közel-keleti országok népei bizonytalanságban, biztonságuk állandó veszélyeztetése közepette élnek. Nincs lehetőségük arra, hogy erejüket a békés építésre, az életkörülmények javítására fordítsák. A palesztinai arab népnek a földjéről elűzött nép sorsát szánják a jövőben is. Az utóbbi években a közel- keleti események egész menete arról tanúskodik, hogy a szóban forgó térségben nem lehet és nem lesz béke mindaddig, amíg meg nem szüntetik a közel-keleti konfliktus okait, meg nem szüntetik az arab területek izraeli megszállását, meg nem. adják a palesztin arab népnek elidegeníthetetlen jogait és meg nem szüntetik a háborús állapotot. Nem lehet abban bizakodni, hogy elegendő, ha kioltják a katonai összetűzések egyik vagy másik különálló tűzfészkét, és a Közel-Keleten máris helyreáll a béke. A libanoni tragikus események mindezt teljes mértékben alátámasztják. A libanoni válság nem keletkezett volna, ha a Közel-Keleten átfogó poiltikai rendezést hajkörülményei között, vagy j olyan helyzetben, amikor komoly erőfeszítéseket tesznek a rendezés elérésére, könnyebb lett volna elérni azoknak a problémáknak a megoldását, amelyek ezt a kis közel-keleti országot sújtják. A széles körű politikai rendezés ellen csak azok tiltakozhatnak, vagy csak azok helyezkedhetnek szembe vele, akik szűkkörű céljaik érdekében ragaszkodnak a jelenlegi helyzet fennmaradásához. A Szovjetunió meggyőződése szerint a Közel-Keleten kialakult helyzet azonnali, olyan erőfeszítéseket követel, amelyek képesek biztosítani a háborúról a békére való fordulatot. A Szovjetunió a múltban már javasolta, hogy e célból újítsák fel a Közel-Kelettel kapcsolatos genfi békekonferencia munkáját. Ez a fórum ugyanis, amely valamennyi érdekelt fél számára politikailag elfogadható. A Szovjetunió, minthogy aggodalommal tölti el a közel- keleti események veszedelmes alakulása, ezúttal ismét felhívja a közel-keleti konfliktusban érintett feleket, a genfi békekonferencia valamennyi résztvevőjét, hogy újítsák fel a konferencia munkáját. A Szovjetunió hajlandó lenne résztvenni a konferencia munkájában 1976. október—novemberében. A nemzetközi tárgyalások és konferenciák gyakorlata azt mutatja: a siker fontos tényezője, hogy a felek pontosan meghatározzák a megvitatásra kerülő kérdések körét. Ha a kérdéseket nevükön nevezik, és azok világosak a tárgyalások valmennyi résztvevője számára, akkor növekszik a megfelelő megállapodás elérésének esélye is. Attól a törekvéstől vezérelve, hogy meggyorsítsa a közel-keleti rendezés elérését és e célból hozzájáruljon a genfi békekonferencia munkájának felújításához, a Szovjetunió a tanak végre. Vitathatatlan az következő javaslatot terjeszti is, hogy egy ilyen rendezés1 az értekezlet résztvevői elé: 1. Az izraeli csapatok kivonása az 1967-ben megszállt összes arab területekről; 2. A palesztinai arab nép elidegeníthetetlen jogainak megvalósítása, beleértve az önrendelkezéshez és saját állam létrehozásához való jogát; 3. A konfliktusban közvetlenül érintett államoknak, egyfelől Izrael arab szomszédainak, másfelől pedig Izrael államnak a független létezéshez és biztonsághoz való jogának szavatolása, megfelelő nemzetközi garanciák mellett; 4. Az érintett arab államok és Izrael közötti háborús állapot megszüntetése. A szovjet fél véleménye szerint a javasolt napirend magában foglalja a rendezés valamennyi kulcsfontosságú szempontját, számításba veszi a konfliktusban, közvetlenül érintett valamennyi fél — az arab államok, a palesztin arab nép, Izrael állam — törvényes jogait és érdekeit. A Szovjetunió a genfi béke- konferencia munkájának megszervezésével .kapcsolatban már síkraszálit amellett, hogy tartsák meg, természetesen a konferenciát két szakaszban azon az alapon, hogy annak munkájában kezdettől fogva és azonos jogokkal vegyen részt a Palesztinái Felszabadítási Szervezet. Az első, vagyis az előkészítő szakaszban véglegesen össze lehetne állítani a konferencia napirendjét, meghatározni a rendezés konkrét szempontjai megvizsgálásának ügyrendjét. A konferencia második, vagyis fő szakaszában az érdemi megállapodások kidolgozására lehetne összpontosítani a figyelmet. A konferenciának szerződés jellegű záróokmány, vagy okmányok elfogadásával kellene befejeződnie. A Szovjetunió bizonyos abban, hogy a közel-keleti konfliktus alapvető okai megszüntetésének lehetősége reális és meg lehet állapodni az átfogó rendezésben. Ennek érdekében a Szovjetunió kész to- , vábbra is együttműködni a Bejrut felé nyomulnak genfi békekonferencia összes többi résztvevőjével.-« Szeres eredmény várható Brezsnyev megbeszélése Raul Caslréval Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára pénteken találkozott Raul Castróval, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjával, a központi bizottság másodtitkárával, aki átutazóban a Szovjetunióban tartózkodik. Leonyid Brezsnyev és Raul Castro megállapították, hogy sikeresen fejlődik a sokoldalú testvéri együttműködés a Szovjetunió és Kuba között, Kicserélték nézeteiket e kapcsolatok további kiszélesítésének és elmélyítésének egyes kérdéseiről. A találkozó során megvitattak több olyan időszerű nemzetközi problémát is, amelyek összefüggnek a szocialista államoknak a nemzetközi biztonság megszilárdítására irányuló erőfeszítéseivel, az államok békés együttműködésének fejlesztésével, a szocialista országok és a fejlődő országok kapcsolatainak megszilárdításával. A találkozót szívélyesség és teljes, kölcsönös megértés jellemezte. (MTI) Huszonnégy órával a szavazóhelyiségek megnyitása előtt az NSZK torkig van a választásokkal. S ez a lelki- állapot a választókra és a kegyeiket kereső politikusokra egyaránt érvényes. Az utolsó falatot ebben a túladago’Jt választási menüben csütörtök este kapta meg az igen tisztelt válasz- tóoolgár — mégpedig a tévéből. Maratoni adásban — több mint három órán át — vívta szópárbaját a négy listavezető : a szociáldemokrata kancellár, Schmidt, koalíciós partnere, a szabaddemokrata külügyminiszter Genscher, a kereszténydemokrata vezér Kohl és az ellenzék másik pártjának, a bajor keresz- tényszociális uniónak hírhedt fenegyereke, Strauss. A tartalmat illetően sok újat nem hozott ez a tévévita. Inkább a listavezetők személyiségét, képességeit vagy gyengéit világította meg még jobban. Kiderült, hogy Schmidt tapasztalt államférfiúhoz méltóan fogalmazó, éles vitázó; Genscher joviális, a liberálisok portékáját ügyesen tálaló politikus; Ko(hl színtelen és «8ég könnyen zavarba hozható, inkább prédikáló, mintsem érvelő tanító bácsi; Strauss viszont a valódi hangadója az ellenzéknek, a tőle megszokott . harsogó, s demagógiával jócskán fűszerezett szóáradattal. Az egyetlen figyelemreméltó az, hogy a választási hadjárat végére — s ez a tévévitában is érzékelhető volt — a külpolitikai fronton a CDU—CSU mintha visszavonulót fújt volna. A korteskedés kezdetén Kohl, nem is beszélve Straussról és pártjuk más, élesen jobboldali elemeiről, úgynevezett »keleti politikájáért« támadta a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíciót, most — a lényeget tekintve —ennék a politikának a folytatását ígérték választási győzelmük és kormányra jutásuk esetére. Látható, hogy Kohl és csapata észrevette: az ellentétek szítása, a szocialista országokkal, mindenekelőtt az NDK-val való kapcsolatok befagyasztásának programja elriasztja tőlük a választókat. A reális külpolitika ma is egyik legfőbb vonzereje a Schmidt— Genscher vezette koalíciónak. Ami az esélyeket illeti: igen kockázatos volna jósolni. Különösen, mert a közvélemény-kutatók fölmérése szerint e sorok nyomdába adásáig a választók 11 százaléka még nem döntötte el, melyik pártot támogassa szavazatával. Mindenesetre a szociáldemokrata—szabaddemokrata koalíció az utolsó két hétben javított körülményein — nem utolsósorban a kedvezőbbé váló gazdasági helyzet, a munkanóli- kiiliség csökkenő tendenciája hatására. A CDU—CSU- hoz közelálló Allenbach közvélemény-kutató intézet öt nappal a választás előtt egy százalékos többséget mutatott ki — a koalíciós .pártok javára. De az ilyen közvéleménykutatások megbízhatóságát az NSZK-ban és más országokban is sokszor megcáfolta már a választási végeredmény. Ez most is megtörténhet. Bár a Schmidt—• Genscher kettős és általában a koalíció kifelé igen maga biztosnak mutatkozik, jól tudják, hogy vasárnap feszült perceket élhetnek át, s ha győznek is, mandátum- többségük valószínűleg minimális lesz. Fischer—Waldheim találkozó lOiskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere a New York-i ENSZ-palotában találkozott űr. Kurt Waldheiimnel, a világszervezet főtitkárával. a szíriai páncélosok (Folytatás az 1. oldalröf) hangsúlyozta, hogy e találkozó létrejöttéhez elengedhetetlenül szükségesek az alábbi feltételek : — tűzszünet; — a szíriai csapatok előrenyomulásának megállítása; — a hazafias erők által ellenőrzött körzetek katonai és élelmiszerellátási blokádjának feloldása; — a libanoni határok újra- megnyitása; — a szíriaiak és az »izola- cionista erők« katonai együttműködésének beszüntetése. A libanoni hazafias mozgalom és a palesztinai ellenállás közös jegyzékben sürgette az Arab Ligát, hogy »a lehető leggyorsabban« hívja össze a Libanonnal foglalkozó — korlátozott létszámú — arab csúcstalálkozót. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet csütörtökön arról tájékoztatta az Arab Liga főtitkárságát, hogy delegációt küld az október 18-ra kitűzött arab csúcsértekezletre. Az Arab Liga titkársága a csúcstalálkozóval kapcsolatban közölte, hogy a tagállamok külügyminiszterei október 15- én és 16-án kétnapos' előkészítő értekezletet tartanak. # * * Kamat Dzsumblatt, a libanoni baloldal vezetője csütörtökön este delegáció élén Szaúd-Arábiából Bagdadba érkezett. Megérkezésekor adott sajtónyilatkozatában megbélyegezte »a szíriai rezsim nyílt beavatkozását a libanoni ügyekbe«. Az immár 13. hónapja tartó libanoni polgárháborúnak eddig több mint 36 000 halálos áldozata van. Kína nemzeti ünnepe A szovjet állami vezetők üdvözlete Peking a szokásos rendezvények nélkül ünnepelte az idei október elsejét, Kína nemzeti ünnepét. Elmaradt a szeptem- I bér 30-i parlamenti díszvacsora, nem rendeztek »kerti ünnepségeket« a parkokban. Ehelyett egy viszonylag kis számú — 400 fős — csoport gyűlt össze csütörtökön este a Mennyei Béke Kapujának tornyában, hogy a Pekingben élő és dolgozó állami és pártvezetők vezérletével megünnepelje a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 27. évfordulóját. A KKP központi lapjának, a Zsenmin Zsipaónak október elsejei vezércikke előtérbe helyezte a harcot ama »téves vonalak és irányzatok ellen«, amelyek »ellentétesek a Mao Ce-tung-i gondolattal«. A cikk Október 4-től október 9-ig hetivásár a Sió Aruház konfekció osztályún Nagy árengedmény! lényege az, hogy az egész ország Mao Ce-tung műveit, gondolatait és utasításait tanulmányozza. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 27. évfordulója alkalmából üdvözletét küldött a kínai országos népi gyűlés állandó bizottságának és a KNK államtanácsának. A népi forradalom győzelme a kínai dolgozók történelmi vívmánya volt, törvényszerű eredménye annak az önfeláldozó harcnak, amelyet nemzeti és társadalmi felszabadulásukért vívtak és hatalmas eseménnyé" vált Kína és a világforradalmi folyamat fejlődésében — állapítja meg többek között az üdvözlet. — A Szovjetunió népei mindig szilárdan és következetesen a kínai forradalom oldalán álltak, a barátság és rokonszenv érzését táplálják Kína munkásosztálya, parasztsága, dolgozó értelmisége iránt, mindazok iránt, akik a szocializmus eszméinek megvalósításáért küzdenek. A Szovjetunió és Kína kapcsolatainak normalizálása, fejlesztése az egyenjogúság, a szuverénitás és a területi integritás tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveinek alapján, megfelel országaink népei óhajának, amelyek érdekeltek a szocializmus és a kommunizmus felépítésében, a béke és biztonság megőrzésében és erősítésében az egész világon — hangsúlyozza az üdvözlet. LISSZABON Portugália és Angola kapcsolatai Portugália és Angola nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatot létesített egymással és októberben nagykövetet akkreditál egymás fővárosába. Az erről szóló megál- irpodás Ferreira portugál és Dos Santos angolai külügyminiszter között született meg a Zöldfokd-szigetek fővárosában, Cidade da Praiában. Kaysone Phomvihane Szófiából Varsóba utazott A laoszi párt- és kormányküldöttség, amelyet Kaysone Phomvihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke vezet, pénteken Szófiából Var-, sóba utazott. A vendégeket a repülőtéren Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke, Sztanko T odoron, a minisztertanács elnöke és más párt- és állami vezetők búcsúztatták. A bocföldei Űj Élet Mg. Tsz üvegesrészlegénél mibdenféle keleti típusú gépjárműszélvédő és ajtóüveg, beszerelve ismét kapható. Teherautókba, traktorokba, egyenes szélvédő- és ajtóüvegek minden méretben beszerelve kaphatók Bocföl- dén, Zalaegerszegtől délre 8 km-re, a 74-es út mellett. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-tól 13 óráig. (13763)