Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-06 / 236. szám
Divatos fehérnemű Hangulatossá teheti az otthont Palackokba zárt kincs Fehér alapon apró zöld virágokkal tervezték az inprimévá- szon lepedőt. . A párizsi szakemberek szerint az: ízlésesen vagy ízléstelenül összevásárolt fehérnemű vonzóvá és taszítóvá is tehet egy-egy otthont. Éppen ezért érdemes tanulmányozni a feh-érneműdiivatot, és jó meghallgatni a tanácsokat. »Még egy konyharuha is az újdonság varázsával hat« — mondják, s ezt főleg akkor vesszük észre, ha kiselejtezzük a megunt, agyonmosott régit. Ha pedig újat veszünk, miért ne választanánk divatosat? A háziasszonyok ma már nem idegenkednek a modem színösszeállításoktól, a nagyobb méretű mintáktól, de több figyelmet kell szentelniük a harmonikus összhatásra. Végül is megéri a fáradságot, mert barátságosabbá, vidámabbá teszik az otthont. Kovács Mária Amikor két munkatársaim elmondta élményeit az' olasz- országi útjáról — mi minden csodálatos szép dolgot láttak —, megkérdeztem tőlük, hogy ittak-e jó olasz vörös bort. Azt válaszolták, bőven volt rá alkalmuk, mert az étkezéshez Olaszországban rendszeresen kerül bor az asztalra. Feltűnt azonban nekik, hogy az üdítő italok és ásványvizek ára drágább, mint a boré. Ezért ők inkább bort vagy tiszta vizet ittak. Sokan nem tudják, milyen hasznos és szükséges az ásványvíz, akár a beteg, akár az egészséges embernek. A fonyódi szénsavas ásványvíz például természetes forrásból, 410 méter mély tótból ered. Hogy még jobb ízű legyen, szénsavtartalmát mesterségesen is dúsítják. Sok hasznos anyagot tartalmaz: nátriumot, amrnóniumot, kalciumot, magnéziumot, va-' sat, foromidot, kloridot, fliuori- dot, hidrogénkarbonátot, szul- fidot, jodidot, foszfátot; ,ezek a szervezetnek mind nélkülözhetetlenek. Sok jó tulajdonsága mellett e gyógyvíz különösen hasznos a gyomorbél- hurutokban, gyomor- ésnycm- bélfekélyben szenvedőknek, máj-, epe- és vesebetegeknek. A gyógyvizek szabályozzák szervezetünk emésztését és kiválasztási rendszerünk működését. Ezért ajánlatosak az egészséges ember számára is. Lehűtve — nyáron — igen kellemes üdítők, s részben pótolják az izzadsággal járó káliumveszteséget is. Nem véletlen, hogy néhány éve Budapesten az atlétikai Európa- bajnokság részvevőinek csak fonyódi vizet szolgáltak föl. A szódavíz effektusát is kitűnően helyettesíti — sőt felülmúlja. Előnye az is, hogy Milyen madarat szabad kitömetni? Mi a hiba ? Reped a fal Az építési hibák legnagyobb része az alapozásra vezethető vissza. Hogyan kell helyesen elkészíteni az alapokat? Főfalak, (teherhordó falak) alapozása: y 1. Szerves talajon és feltöltéseken ne építkezzünk, mivel ilyen területen az alapozás lényegesen költségesebb. Ha valaki mégis ilyen területen akarna építkezni, a munka megkezdése előtt okvetlenül szerezze be talajtechnikus szakember véleményét. 2. Gyakran okoznak süllyedést az alap alatt vagy annak közelében levő — már az építkezés előtt betemecett — regi kutak és gödrök. Célszerű az alapozás készítésekor ezeket a gödröket áthidalásokkal kiküszöbölni. 3. A statisztikai adatok szerint az épületek károsodását az esetek mintegy 70 százalékában az alapok alá szivárgó víz okozza. Ezt elkerülhetjük, ha az eptóezés ütemének megfelelően gondoskodunk a felszíni vizek ás a tetővíz elvezetéséről; ha a szennyvízcsatornákat, víznyomó vezetékeket az előírások szigorú betartásával kivitelezzük. Különösen fontos ez lösztalajnál, mivel ez a talajfajta víz hatására roskad. 4. Az épületek alapjai és a hozzájuk kapcsolódó falrészek, födémek felfagyás következtében tíz centimétert is emelkedhetnek, későbo pedig megrepedhetnek. Ezek a károsodások az egész épületet veszélyeztethetik. Hazánkban tehát az alapozás alsó síkjának — a fagyhatások kiküszöbölése végett — általában legalább 80 centiméter mélyen kell lennie a térszint alatt. A fagyhatásnak ki nem tett épületrészeken (például pincékben) a földtakarásnak az alaptest alsó síkja fölött legalább 40 centiméteresnek kell lennie. 5. Az alapok házi elkészítésekor gyakori az úgynevezett »betört« alapok készítése: az alapgödörbe köíőbeAz Az anyag nélkül bedobják, tördelik a kődarabokat, ilyen alap szakszerűtlen! alaptest terhelése ugyanis oldalirányban kisebb-nagyobb mértékben »kitér«, s ennek következtében — különösen laza, feltöltéses terület esetén —, jelentős károsodások keletkezhetnek. Jancsi néhány pajtásával a hegyekbe ment kirándulni. Kora reggeltől rótták az erdei ösvényeket; egyszer csak Jancsi a bokrok között fekvő madarat vett észre. Szárnyával fennakadva lógott az ágak között, de már nem volt benne élet. Jancsi gyorsan ledobta oldalzsákját, négykézlábra ereszkedett, majd bebújt a sűrűbe, és óvatosan kihozta. Valamennyien körülállták és kíváncsian nézegették. Fekete és feihér tollazatú harkály volt, a tarkóján meg a combjai mögött szép piros toliakkal. — Vajon mitől pusztulhatott el? — kérdezte Jóska csodálkozva, de egyikük sem tudott felelni rá. Forgatták erre, forgatták arra, sérülésnek nyomát sem találták rajta. — Talán nagyon öreg volt már — vélte Laci, azután fölfelé mutatott: — Biztosan ezen az öreg tölgyön kopácsolt utoljára. Jancsi megvonta a vállát. — Én mindenesetre kitö- metem — jelentette ki —, és még mielőtt hazaért volna, egy kis kerülővel útba ejtette azt a műhelyt, amelynek kirakatában mór sok szép, csillogó tollú fácánkakast csodált meg. Az írószerek történetéből Golyóstoll, itatós Az írás technikájában forradalmi újítás volt, hogy toll helyett golyó viszi föl a papírra a tintát, a festőanyagot. Az ötlet Magyarországon született: Bíró László újságíró ötlete nyomán Goy Andor írógépműszerész készítette el az első használható golyóstollat. Bár a szabadalmi bejelentést már 1938-ban megtették, az üzemszerű gyártás csak a második világháború után, 1945-ben kezdődött meg az Egyesült Államokban. Azóta igazi filléres tömegcikk lett a golyóstoll, s ki tudja, hány milliárd darabot gyártottak már belőle a világon. (Használatát sokáig tiltották az általános iskolák alsóbb osztályaiban, ma azonban a második osztálytól már megengedik.) Majdnem másfél évszázaddal ezelőtt egy angliai papírgyárban az egyik munkás elfelejtette az enyvet a papír- gyártásra előkészített anyaghoz hozzáönteni. Az így készült »selejtre« nem lehetett írni, a tinta izétfolyt rajta: a szemétre vetették. Másnap nagy eső volt, s az egyik munkás észrevette, hogy az enyvmentes papírnak milyen nagy a szívóképessége. Ez adta az ötletet az itatóspapír gyártásához, amelyet abban az évben, 1835-ben készítettek először a világon. Kalap — őszre (Magyar Divat Intézet) A legnagyobb megdöbbenésére azonban a fehér köpenyes bácsi, aki a pult mögött állt. nyomban tiltakozóan emelte foil a kezét, amikor az oldailzsákból előkerült madarat meglátta. — A harkály védett madár — mondta szigorúan —, nem szabad kitömetni. — De mi döglötten találtuk — védekezett Jancsi. — Csak nem hagyhattam ott az erdőben, hogy tönkremenjen? A bácsi közelebb lépett, s kezét barátságos mozdulattal a fiú fejére tette. — Elhiszem, hogy így történt, fiacskám — mondta —, a törvény azonban nem tehet kivételt ezekben az esőtekben sem. Hiszen akkor olyan kiskapu nyílna a természetvédelmet semmibe vevő emberek előtt, amit könnyen kihasználhatnának. És ez nagyon sokat ártana. — Mi a teendő ilyen esetben? — kérdezte Jancsi. — Az elhullott* védett madarakat az ország első köz- gyűjterúényébe, a Természettudományi Múzeum Állattárába kell eljuttatni — hangzott a válasz. — A madárhoz egy cédulát kell mellékelni, a lelőhely és az időpont megjelölésével. Jancsi bólintott, de azért egy kicsit sajnálkozva pillantott a kezében tartott madárra. — Tessék megadni a címet. Ha az erdőből elhoztam ezt a harkályt, most már végére járok a dolognak. A bácsi egy cédulát vett elő, s ezt írta rá: I »Természettudományi Múzeum Állattára, 1088 Budapest, Baross u. 13.« Jancsi kifelé indult, de a bácsi még utánaszólt: — Fia pedig szarkát, szajkót vagy varjút találsz, azokat nyugodtan hozd csak hozzám. A lőhető madarak kitömetését semmiféle rendelkezés nem tiltja. Azután búcsút intett, és visszaballagott a műhelybe. Schmidt Egon Ételreceptek Szíriái saláta 3 banán, 10 dkg rizs, 10 dkg rák, 4 evőkanál olaj, */a citrom leve, kevés curry, ketchup. A banánt meghámozzuk és felszeleteljük. A rákkal együtt a főtt rizshez keverjük. , Olajból, citromléből és curry-ből öntetet készítünk és egy adag ketchupöt öntünk hozzá, majd az egészet összekeverjük. Különleges salátaszósz 8 dl joghurt, só, cukor, 1 evőkanál snidling (finomra vágva), 1 csipet bors, 3 evőkanál étolaj, 1 evőkanál kapor kell hozzá. Az összes hozzávalót jól elkeverjük és a salátára öntjük. Ez a szósz ízletes nyers salátához és főtt sárgarépához, zellerhez, retekhez, fehérrépához, káposztához és paprikához öntve egyaránt olcsó, mindig kapható, különböző nagyságú palackokban kerül forgalomba. Mivel az ásványvizek sok olyan, anyagot tartalma znak, amelyek fontosak és nélkülözhetetlenek az egészséges szervezet számára, e nyomelemek, ásványi sók hiányának megelőzésében is fontos szerepük lehet. Azért ajánlatos, hogy ne csak az éttermekben, cukrászdákban és büfékben fogyasz- szuk, hanem kerüljön, minél több a családi asztalokra is. Dr. Hiev Hia OTTHON CSALAD \ r Óvjuk gyermekünket! A legtöbb szülő úgy érzi, akkor lehet a legnyugodtabb, ha gyermekét a biztonságot jelentő otthon falai közt tudja. S mégis: a valóságos tényeket ridegen rögzítő statisztikák szerint a gyermek- balesetek zöme éppen otthon, a lakásban fordul1 elő. Kezdjük a sort a legkisebbekkel ! Még a pici, tehetetlennek gondolt csecsemőt se hagyjuk egyedül a pólyázó- asztalon! Még »egy pillanatra« sem! Ne higgyük, hogy meg se moccan! Egy óvatlan pillanatban lezuhanhat. A növekvő gyermek nyiladozó értelmének természetes velejárója, hogy mindenre kíváncsi, minden érdekli és valamit mindig fölfedez. A földöp. mászó, tipegni is alig tudó baba nem éri fel az asztalt, nem tud hozzáférni a számára vonzó tárgyakhoz, lerántja hát mindenestől az egész térítői! A nagyobbacska gyermeknél pedig a bajok másik forrása lehet, hogy szereti és akarja is utánozni a felnőtteket. A konyhában magéra hagyott kislány édesanyját véli helyettesíteni, amikor a kifutó tejfonralót igyekszik — a legnagyobb életveszély közepette — félrehúzni a tűzhelyről. Veszély a bekapcsolt vasaló, még ha csak egy percre marad is mellette egyedül a kisgyermek. Talán éppen est lesi, mert be akarja bizonyítani, milyen »nagy« már ő, s lám, egyedül is tud vasalni! Általában megfigyelhető, hogy a magára maradt gyermekek szinte kivétel nélkül tiltott dolgokat igyekeznek kézbe kaparintani. Gondoljunk csupán az újságokban igen gyakran megjelenő napi hírekre: a szülők elmentek otthonról, bezárták a gyerekeket; azok gyufát szereztek.. . Fővárosi zenei intézmények 1 2 3 4 5 6 7 8 m 9 10 11 * m 12 m 13 14 f 15 16 17 m 18 m * 19 $ 20 21 * 22 23 24 m 23 2b 27 $ 28 29 30 u 31 32 $ 33 34 VÍZSZINTES: I 1. Kigondolt — névelővel. 6. Kérdőszó. 9. Megfejtendő. 11. Asszony! Tamás. 12. Somogyi községbe való. 13. Életnedv. 15. Előadó — rövidítve. 16. Megfejtendő. 18. Aradi Nóra. 19. Kötőszó. 20. Fűtőanyagot. 23. Kézbe való. 25. Állati terméket. 27. Megszólítás. 28. Félig mára. 30. Közterület — névelővel. 33. Napszak. 34. Zár. t FÜGGŐLEGES: 1. Állami jövedelem — névelővel. 2. Magot szór. 3. Személyem. 4. Mértéket vesz róla. 5. Takács Anna. 6. Egyedül ő. 7. Női név. 8. Egyik évszakban. 10. Kérdő névmás. 13. Vásárol. 14. Nyelvtani fogalom. 17. Papírértékesítőé — rövidítve (vállalat). 18. Rejtély — névelővel. 21. Az ablakon van. 22. Átpakol. 23. Megfejtendő. 24. Rím betűi — keverve, 26. Füves terület. 20. Kevert pác! I 31. Frissen kapott. 32. Asztalos Sándor. K. Beküldési határidő: 1976. október 11-én, hétfőn délig. Kérünk benneteket, hogy a szükséges sorokait levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztrejtvény-« ! Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Mocsáry, Brahe, Aratás, Balta, Bernényik. Mark Twain »Huckleberry Firm« című könyvét nyerték: Kanász László (Kaposvár), Mar- kovits Edit (Kapospula), Ta- paszti Valéria (Somogvszil), Do- bák János (BaLatonlelle). A könyveket postán küldjük el. A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR villanyszerelőkéi, lakatosokat, telepvezetői vizsgával rendelkező dolgozókat felvesz. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (468548)