Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-06 / 236. szám
Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-kozgyűlés XXXI. Ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról) kát — így a közgyűlés ezzel foglalkozó rendkívüli ülésszakát is beiktassuk. Az európai biztonsági értekezlet záróokmányában foglaltak valóra váltása, a leszerelés egyes problémáinak megoldása, a népek még szorosabb együttműködése csak akkor bontakozhat ki igazán, ha a nemzetközi kapcsolatokban maradéktalanul érvényre jutnak a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének követelményei. Kormányom éppen ezért kiemelkedő jelentőséget tulajdonit annak, hogy a nemzetközi kapcsolatokban megtiltsák az erőszak alkalmazását. — Meggyőződésünk — hangsúlyozta ezután —, hogy a szeptember 28-án benyújtott szovjet szerződéstervezet elfogadása és gyakorlati alkalmazása nagyban növelné a bizalmat a népek között. — A békés alkotó munkával elfoglalt magyar népet különösen nyugtalanítják a kontinensünk közelében kialakult akut feszültséggócok — mondotta Púja Frigyes. Az egyoldalú kísérletek, amelyeknek nyilvánosan meghirdetett célja a közel-keleti helyzet stabilizálása volt, nem vezettek eredményre. Állandósították az arab területek izraeli megszállását, megosztották az igazságos rendezésért küzdő arab erőket, megerősítették Izraelnek és támogatóinak pozícióit, és elodázták a válság megoldását. Kormányom véleménye szerint az átfogó rendezés csak úgy képzelhető el, ha az iz-' raeli csapatokat kivonják az 1967-es agresszió során megszállt valamennyi arab területről, ha biztosítják a Palesztinái arab nép jogainak érvényesülését, beleértve a saját állam létrehozására való jogát is, és végül: ha nemzetközi garanciákkal szavatolják az összes közel-keleti államok biztonságát és határainak sérthetetlenségét. Kormányomat mélységes aggodalommal töltikel a libanoni válság fejleményei. A helyzet rendezésének további elhúzódása felidézi a konfliktus kiszélesítésének veszélyét. Mi úgy véljük, hogy a libanoni válságot csak a libanoniak maguk oldhatják meg, és a külső beavatkozások csak nehezítik a helyzetet. Kor-1 mányom síkraszáll Libanon területi egységének megőrzése mellett;. Áttérve Ázsiára Púja Frigyes kiemelte: — Küldöttségem megelégedéssel állapíthatja meg, hogy e térségben fokozatosan kialakulnak a tartós enyhülés feltételei. Nagy szerepe van ebben a júliusban megalakult Vietnami Szocialista Köztársaságnak, amely a béke és a biztonság szilárd tényezője Dél- kelet-Ázsiában. Sajnos, mind ez ideig megakadályozták ennek az országnak a felvételét az ENSZ-be. A nemzetközi béke érdekei egyértelműen azt követelik, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság már ezen az ülésszakon elnyerje méltó helyét a világ- szervezetünk tagállamai között. A Magyar Népköztársaság kormánya továbbra is változatlanul támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság mindazon törekvéseit, melyek a Koreai-félszigeten kialakult feszültség csökkentésére, e térség békéjének megszilárdítására, Korea békés úton történő egyesítésére irányulnak. Szükségesnek tartjuk az ENSZ múlt évi határozatának teljesítését. — A közgyűlés múlt évi ülésszaka óta további fontos változások mentek végbe Afrikában. Az afrikai hazafiak a törvénytelen kisebbségi kormányok, az apartheid politika elleni igazságos harcukban számíthatnak a magyar nép szolidaritására és támogatására is — mondotta a továbbiakban. Felhívta a figyelmet arra is: — Éberségre intik a világ közvéleményét azok a külföldről ösztönzött akciók, amelyeknek a célja a történelem órájának a visszaigazítása Latin-Amerikában. — A magyar közvélemény — hangsúlyozta Púja Frigyes »— továbbra sem lankadó figyelemmel kíséri és határozottan elítéli a chilei fasiszta junta terrorját. A többi haladó erővel együtt a magyar nép is követeli Luis Corvalán és a többi chilei hazafi szabadon bocsátását. A szocialista és a fejlődő országok jó kapcsolatai a mai világhelyzet fontos tényezője. Ennek szellemében a Magyar Népköztársaság kormánya ar- fa. törekszik, hogy kapcsolaÜjabb incidensek Ciszjordánia városaiban Tüntető arab fiatalok és az izraeli megszállok fegyveresei között további incidensek történtek Ciszjordánia több vámosában: Nabluszban, Ramal- lahban, Tulkaremben és Dzsenninben. Hebronban változatlanul érvényes a megszállók által szombaton elrendelt kijárási tilalom. Egy katonai szóvivő tájékoztatása szerint az izraeli megszállók a városban vasárnap lezajlott összetűzések nyomán 65 személyt letartóztattak, mintegy 60 arab fiatal megsebesült. Abdel Halim Mahmud sejk, a kairói Azhar-mecset vezetője felszólította az arab közvéleményt, a nemzetközi közösséget: haladéktalanul tegyen lépéseket a mohamedán és a keresztény szent helyek ellen intézett izraeli támadások megakadályozására. Jichak Rabin izraeli miniszterelnök a legutóbbi cisz- jordániai fejlemények megvitatására szerdán rendkívüli ülésre hívta össze a kabinetet. A Kaposvári Cukorgyár pályázatot hirdet gépészmérnöki állás betöltésére Jelentkezés: , személyesen vagy írásban, a személyzeti vezetőnél. Kaposvári kirakatokhoz ablaktisztítót fölveszünk Jelentkezés: a Somogy megyei Iparcikk-kisker.-i Vállalat dekorációs csoportjának vezetőjénél, Kaposvár, Május 1, a. 1. (13901) taink a fejlődő országokkal mind tartalmasabbá váljanak. — Országom nagy jelentőséget tulajdonít az el nem kötelezett országok nemzetközi tevékenységének — mondotta. — Melegen üdvözöljük a colomból csúcsértekezlet pozitív eredményeit. Meggyőződésünk, hogy a oolombói határozatok végrehajtása során tovább erősödik a szocialista országok és az el nem kötelezett országok együttműködése. — Világszervezetünk tevékenysége hatékonyabbá válásának egyik fontos alapfeltétele az alapokmány szellemének és betűjének következetesebb érvényesítése a gyakorlatban — mondotta végezetül. — Az elmúlt három évtized során az alapokmány kiállta az Idők próbáját, alkalmazása hozzájárult a béke és a biztonság fenntartásához, a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséhez, a gazdasági, szociális, kulturális és emberbaráti feladatok megoldásához, a nemzetközi együttműködés szélesítéséhez. Következésképp: nincs szükség az alapokmány módosítására. Interjú Leonéid Brezsnyewel, az SZKP KB főtitkárával (Folytatás az 1. oldalról) Leonyid Brezsnyev megemlékezett a közelmúltban Kazahsztánban tett látogatásáról, és elégedetten beszélt arról, hogy , az emberek hangulata jó. Ismételten meggyőződött arról — mondotta —, hogy a szovjet embereket foglalkoztató első számú kérdés a tartós béke biztosításának problémája. Ezzel összefüg- gériben a főtitkár »enyhén szólva kül ömösnek« minősítette azokat a véleményeket, amelyek szerint az enyhülés csak a Szovjetuniónak és a szocialista országoknak jelent előnyöket. Szovjet részről sohasem titkolták, hogy az ország belső fejlesztésének tervei a békás külső feltételekre énülnek, és ezért az enyhülés valóban hasznos a Szovjetuniónak. De vajon fenyegeti-e bármi rosszal az enyhülés a többi népeket? — tette föl a kérdést Leonyid Brezsnyev. — Nézzük meg konkrétabban — folytatta az SZKP KB főtitkára —, mit jelent az enyhülés. Utat jelent a konfrontációtól az együttműködéshez, a fenyegetéstől és a HélsciryiiSi az KSZK SÉötőiöen A hollandiai Den Helder közelében a nyugatnémet Magnus—1 óriás úszódaru segítségével emelték ki a Fittleton angol aknaszedő hajót, amely a NATO »Team Work—76« fedőnevű nagyszabású hadgyakorlatán összeütközött egy hadihajóval. (Telefotó: AF—MTI—KS) Nyugat-Németország északi-tengeri és balti-tengeri kikötőibe folyamatosan' érkeznek az Egyesült Államok ra- kétacirkálói, torpedói és part- raszállító hajói. A hajók a NATO haditengerészeti hadgyakorlatain vettek részt, amelyek az Atlantióceán térségében, valamint a norvég, az Északi- és a Balti-tengeren kerültek megrendezésre. Októberben; a nyugatnémet kikötőkbe az amerikai haditengerészet több mint húsz hajója érkezik. Ezzel egyidejűleg a NATO parancsnoksága megkezdte a helikopterek, tankok és páncélozott csapatszállító járművek százainak átszállítását az Egyesült Államokba. HÍREK AV 1 Líbiai harci repülőgépek »megsértették Egyiptom légi- terét« május 28-án — ezzel próbálta indokolni a héten Ghani Al-Gamazi egyiptomi hadügyminiszter az ország nyugati határán végrehajtott csapatösszevonásokat. Szolidaritásáról biztosította a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség, kedden Berlinben kiadott közleményében a libanoni nemzeti hazafias mozgalmat és a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezetet. A japán és a kínai külügyminiszter 45 perces megbeszélést tartott New Yorkban. Mindketten egyetértettek abban, hogy »mielőbb meg kell kötni a japán—kínai barátsági szerződést«. Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár államtanács elnöke tegnap befejezte romániai látogatását. A két ország közötti sokoldalú együttműködés fejlesztéséről tárgyalt Ceausescu államfővel. Lemondott Bernhard herceg, Julianna holland királynő férje az úgynevezett Bilder- berg-konferenciák elnökségéről. Mint ismeretes, a holland parlament elmarasztalta a herceget a Lockheed-botrány- ban való szerepe miatt, és felszólította: váljon meg tisztségeitől. fegyvercsörgetéstől a vitás kérdések tárgyalásos megoldásához. Egészében pedig a nemzetközi viszonyoknak a békés eymás mellett élés, a kölcsönös előnyök egészséges alapjain történő átalakítását jelenti. Mindez megteremti a feltételeket az államok közötti gyümölcsöző kapcsolatokhoz, a kereskedelmi-gazdasági, a tudományos-műszaki és a kulturális csere fejlesztéséhez. Igaz, erről úgy beszélnek, mintha egyirányú utca volna, és megint csak a Szovjetuniónak jelentene egyoldalú előnyöket. — Nem túlzás azt állítani, hogy az enyhüléshez való vi-‘ szony ina az államok politikájának gyakorlati kritériuma — jelentette ki az SZKP KB főtitkára, majd azt hangoztatta. hogy a Szovjetunió a nemzetközi helyzet megítélésénél mindenek előtt azt veszi figyelembe, milyen mértékben sikerült e1 óbb rejutni a béke megszilárdításának és a nukleáris háború veszélye elhárításának útján. Szovjet megítélés szerint az utóbbi években sikerült bizonyos eredményeket elérni e tekintetben. — Sok minden történt annak érdekében — mutatott rá Brezsnyev :—, hogy elismerést nyerjen a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének szükségessége. Ebben a tárgvban egész sor fontos nemzetközi okmányt írtak alá, köztük a helsinki biztonsági konferencia záróokmányát. Ahhoz azonban, hogy ezek az irányzatok valóban megmásíthatatlan okká vá'janak, meg kell fékezni a fegyverkezési hajszát, meg kell szabni határát. Ezután pedig vissza kell fordítani ezt »a folyamatot. Máskülönben egy napon elveszíthetünk mindent, amit ■nagy erőfeszítések árán elértünk — mondotta Leonyid Brezsnyev, utalva az utóbbi években a fegyverkorlátozás területén elért eredményeidre, de hangoztatva, hogy ezeket nem lehet kiélégítőeknek 'tekinteni. — A Szovjetuniót — folytatta az SZKP KB főtitkára — csodálkozásra készteti az az álláspont, amelyet egész sor nyugati kormány foglal el ebben a kérdésben. Szavakban, úgy tűnik, senkisem tagadja a fegyverzet csökkentésének fontosságát, a gyakorlatban viszont kerékkötőknek bizonyulnak. Egyes nyugati körök makacsul terjesztenek különféle meséket va1 amiféle szovjet fenyegetésről, arra a félelemre spekulálnak, amelvet saját maguk ke’tenek. Valóban, a Szovjetunió hatásos fegyveres erőkkel rendelkezik, de egyértelműen és világosan kijelenti: soha senkit nem fenyegetett és nem fenyeget, és bármely pillanatban készen áll arra, hogy megkezdje a fegyveres erők csökkentését a kölcsönösség alapján. — Kénytelenek vagyunk tökéletesíteni védelmünket — hangoztatta Leonyid Brezsnyev. — Ismétlem: kénytelenek vagyunk. Azért, mert a zabolátlan fegyverkezési hajsza ténye elé állítanak bennünket. Hol itt, hol ott hallani hangokat arról, hogy a NATO vezető hatalmának »a világon a legerősebbnek kell lennie«, hogy egészében véve a NATO-nak fokoznia kell a fegyverkezést, és ezzel szüntelen nyomást kell gyakorolnia a Szovjetunióra és a többi szocialista országra. Ez az, ami olyan nagy erővel Az ádándi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet — elegendő jelentkező esetén — folyó év novemberében 15 hetes- bentlakásos - mezőgazdasági gépszerelő-szakmunkásképző tanfolyama! indít. Felvételi követelmény: növény term osztó gépész szakrounkási végzettség, a 20. életév betöltése. Jelentkezési határidő: október 15. Jelentkezési lapot és bővebb felvilágosítást a szakmunkásképző intézet ad. (13838) serkenti a fegyveykezésl hajszát a mai világban. Ha a szovjet fegyveres erők színvonala tényleg nyugtalanít valakit, akkor az , tűnne logikusnak, hogy a másik félnek még alaposabb oka legyen komolyan foglalkoznia a fegyverzet korlátozásával, lépésről lépésire közeledni a nagy célhoz, az általános leszereléshez. Mi készen állunk kötelező érvényű nemzetközi megegyezések kidolgozására és konkrét javaslatokat terjesztettünk elő erről az ENSZ-ben, egyebek között a közgyűlés mostani ülésszakán és a bécsi tárgyalásokon is. Nem kívánom megismételni ezeket, csak annyit mondok: a fegyverzet növelése elleni küzdelem égetően időszerűvé vált. Ezért különleges figyelmet érdemel az államok legfelsőbb vezetői részéről. A helsinki tanácskozásról szólva az SZKP KB főtitkára megállapította: a Szovjetunió egészében kedvezően ítéli meg mindazt, ami az összeurópai értekezlet óta a tanácskozás határozatainak végrehajtása érdekében történt. Az SZKP KB főtitkára a továbbiakban rámutatott arra, bogy a Szovjetunió a maga részéről tiszteletben tartja és végrehajtja a helsinki megállapodás egészét. Bár a legfontosabbnak a biztonság és a béke megszilárdításával kapcsolatos részeit tekinti, egyáltalán nem becsüli le a gazdasági, tudományos-műszaki, kulturális és információs téren megvalósuló együttműködést, az emberek közötti kapcsolatok fejlesztését és a bizalomkeltő intézkedéseket sem. Ismeretes ezzel kapcsolatban a Szovjetuniónak azaz álláspontja, hogy össz-európai együttműködéssel oldják meg az energetika, a szállítás és a környezetvédelem területén felmerülő problémákat. — Tények bizonyítják tehát ■— hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev —, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország kezdeményezőkészséget tanúsítva, kitartóan végrehajtja a Helsinkiben létrejött megállapodásokat. Rátérve a Szovjetunió és Franciaország kapcsolataira, • az SZKP KB főtitkára emlékeztetett rá, hogy a két ország együttműködése jelentős szerepet játszott a helsinki tanácskozás sikeres megrendezésében. A Szovjetunió bízik benne, hogy a két ország kapcsolatai továbbra is a tartós béke és biztonság építésének egyik fő elemét jelentik majd Európában, és nemcsak Európában. Az együttműködés eredményeinek méltatása után Leo« nyid Brezsnyev arról beszélt, hogy különösen politikai téren még sok kihasználatlan lehetőség van a kapcsolatok fejlesztésére. Az SZKP KB főtitkára végezetül felhívta a figyelmet a Francia Televízió most kezdődött szovjet hetére, amely jó példája annak, hogyan szolgálhatják a tömegtájékoztatási eszközök a népek közötti kölcsönös megértést. Végül boldogságot és sikereket kívánva búcsúzott el a Francia Televízió nézőitől. Az interjút kedden egy időben közvetítette a szovjet és a Francia Televízió, a Moszkvai Rádió, átvette az Inter- vízió, és az Euróvízió is. A Moszkvai Televízió esti híradóműsora újból, teljes terjedelmében közvetítette a beszélgetést. A KSH—SZÜV Kaposvári Számítóközpontja felvételt hirdet takarítónői munkakör betöltésére Jelentkezni a KSH—SZÜV Kaposvári Számítóközpontjában lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. sz. alatt. ____ i (468398)