Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-05 / 235. szám

fflum / AZ MSZMP SOMOGY M E G YE I Q I ZOTTSÁGÁN AK LAPJA XXXII. évfolyam, 235, szám. Kedd, 1976. október 5. Rábeszélés — Ezzel az órával vala­mi nincs rendben. Valami zörög benne — mondja a vevő az eladónak. — Uram, ez egy kiváló óra, csak a tartalékálkat- részek zörögnek benne. Ellopták... Könyvesboltban hallot­tuk: — Szeretném megvenni a »Hogyan védekezzünk a tolvajok ellen« című köny­vet. — Sajnálom, de az utol­sót tegnap lopták el. Találó — Nekem nagyon tet­szik a lakás, de nem tu­dom fog-e tetszeni a fele­ségemnek. — Ahogy gondolja, uram. De ma sokkal köny- nyebb másik feleséget ta- láni, mint másik lakást. Fényképésznél — Mennyibe fog kerülni ez a hat fénykép? — Erről majd később, mert önnek most moso­lyognia kell! Beosztó gyerek — Mond meg a tanító néninek, hogy két öcsikét kaptál, s most néhány nap nem mész iskolába. — Csak egyet mondok neki, a másikat elteszem a jövő hétre. Rákérdezés — Veszna, hány éves vagy?-u Húsz évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot. — És előtte mennyi ide­ig nem láttál? Rablótörténet — Pénzt vagy. életet!.— mennydörgi a szobába rontó tolvaj, és revolverét rászegezi a házigazdára, aki nyugodtan kiszól a konyhába. — Asszony, drága éle­tem, valaki keres! Kis tévedések Egy ünnepi vacsorán lestük el a következő be­szélgetést : — Egész jó a leves. — Ez nem leves, ez tea. — Ki kér még ebből a kávéból? — kérdi a házi­asszony. Szerelem — Ki írja neked ezeket a hosszú leveleket? — kérdi az egyik katona a másiktól. — Egy kislány. — És mit tud írni tíz oldalon ? — Azt, hogy majd min­dent részletesen elmesél, ha hazamegyek szabad­ságra. Sonamifléplap AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: * jávori Béla Szerkesztőség: Kaposvár, Latfnca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza t Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Earkas Béla í&azglató* Európa kommunistáinak közös ügye Mindenki iskolája a rádióban Irodalomelméleti, történelmi sorozatok Fedett sportuszoda épül A Magyar Rádió is kiveszi részét abból az akcióból, me­lyet a felnőttek továbbtanulá­sára indítottak Mindenki is­kolája címmel. Amint az Is­kolarádió vezetői elmondták: műsoraikkal segítséget szeret­nének nyújtani azoknak, akik már részt vesznek szervezett oktatási formában, s szeretnék fölébreszteni a tanulási ked­vet azokban is, akik még nem szánták rá magukat a továbbtanulásra. A hallottakat természetesen azok is haszno­síthatják, akik már elvégez­ték az általános iskola osztá­lyait, de szükségük van tu­dásuk felfrissítésére. Persze, azok számára sem haszonta­lan időtöltés a műsorok meg­hallgatása, akik csupán isme­retszerzés cellából ülnek le a készülék mellé. A tanév első felében a VII. osztályosoknak, 1977 februárjától júniusig pedig a VIII. osztályosoknak sugároz­nak műsort magyar nyelv és irodalomból, valamint törté­nelemből hetenként egy-egy alkalommal, 30 percben. A történelmi összefüggések jobb megértéséhez adnak fo­gódzót a dolgozók általános iskolája VII. és VIII. osztályo­sainak indított történelemlec­kék. Ezekben szó lesz az osz­tályokról és képviselőikről, a társadalmi, vailási közössé­gekről, a gazdasági, politikai, ideológiai harcról, a forradal­márokról, a nemzetről és a nacionalizmusról, a tudomá­nyos szocializmusról stb. A Vili. osztály számára 16. egyenként félórás adássorozat a tanterv törzsanyagához iga­zodva kerül a hallgatók elé. Kéthetenként jelentkezik a Mindenki iskolája konzultá­ciója. A hallgatók lehetősé­get kapnak arra, hogy az adásokban hallottakat vagy az iskolában tanultakkal kapcsolatos kérdéseikre az egyes tantárgyak avatott szakembereitől kapnak vá­laszt. Óvodások a szüreten ezt kővető időszak tapaszta­latait, s ennek kapcsán vizs­gálja a szocializmusba való átmenet fő kérdéseit, az egy- pártrendszer és a többpárt­rendszer kérdéseit, a proletár- diktatúra szükségszerűségének kérdését. A folyóirat kivonatosan közli annak a nemzetközi konferenciának az anyagát, melyet a folyóirat szerkesztő­sége az MSZMP Központi Bi­zottságával »A nemzetközi enyhülés és a forradalmi fo­lyamat« címmel közösen ren­dezett 1976 május elején Ti­hanyban. A Béke és Szocializmus szeptemberi számát több sta­tisztikai összeállítás — rövid hír, krónika, új marxista művek bibliográfiája egészíti ki. A kaposvári, Arany utcai óvoda nagycsoportosait az autós szülők Batéba vitték a hét végén, hogy részt vegyenek kis barátnőjük családjának a szüretén. Ritka ünnep volt a ki­csinyek számára a szőlő szedése és a friss must kóstolga­tása. A gyerekek vidám szüreti énekkel köszöntötték a gazdát. A folyóirat vezető helyen közli Ib Nörlund, Betty Sinc­lair, Dimitr Sztanisev, Vaszi- lisz Venecanopulosz »Európa kommunistáinak közös ügye« című közös cikkét, mely a kommunista és munkáspártok berlini konferenciáján végzett munka eredményeit összegezi. A folyóiratban két cikk a Közel-Kelet országaival fog­lalkozik. Aziz Mohammed, az Iraki Kommunista Párt főtit­kára »Az iraki forradalmi erők feladatairól« szól. Hamid Szafari, az Iráni Néppárt KB Végrehajtó Bi­zottságának tagja »A fehér forradalom mítoszai és való­ságan című cikkében a sah által meghirdetett úgynevezett fehér forradalom programját és intézkedéseit veszi szem­ügyre, és szembeállítja velük az illegalitásban működő irá­ni kommunisták valóban for­radalmi programját és célki­tűzéseit. »Megbízható iránytű a párt és a nép számára« — ez a címe annak a cikknek, mely­ben Kurt Hager, a NSZEP KB Folitikai Bizottságának tag'ja, a kb titkára, az 1976 májusában megrendezett párt- kongresszuson elfogadott új programot ismerteti. A folyóirat több száma fog­lalkozott a szocializmusba va­ló átmenet elvi problémájá­val. Ez a szám Nemes Dezső­nek, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának »A ma­gyar munkásmozgalom ta­pasztalatai a hatalomért való harcban« című cikkét közli. A szerző röviden összefoglal­ja a Magyar Tanácsköztársa­ság történetét, ismerteti az 1945-ös hatalomátvétel és az Mai tv-aiánlatunk Világhírű színházak, világhírű rendezők A világ leghíresebb színhá­zait és rendezőit bemutató so­rozat a berlini Volksbühne Színházat és napjaink egyik izgalmas rendezőegyéniségét, Ben.no Besson t ismerteti meg a nézővel. A magyar, és az NDK-beli televízió közös film­jében jeleneteket láthatnak a színház előadásaiból, egye­bek közt Örkény István Macs­kajátékából. Megtudjuk, hogy a színház­nak saját filmcsoportja van, az előadásokról készített fil­mek színész-pedagógiai célo­kait szolgálnak, és lehetővé teszik az archiválást. Érde­kesség, hogy a legtöbb darab­nál a színészek az előcsarnok­ban, a nézők szeme láttára sminkelnek, próbababákon a legjellegzetesebb kosztümö­ket is megcsodálhatja a kö­zönség. A szünetben a dra­maturgok naponta felváltva ügyeletét tartanak az előcsar­nokban, ahol az előadással kapcsolatos képek, tanulmá­nyok megvásárolhatók, a dra­maturgok pedig a közönség kérdéseire válaszolnak. (21.20- kor kezdődik.) A hét vége baleseti krónikája Súlyosan megsérültek a kerékpárosok jával, és egy személygépkocsi elütötte. Az idős embert sú­lyos sérüléssel szállították kórházba. Délután Kaposváron történt ugyancsak súlyos sérüléssel járó baleset. A Dimitrov és a Hegyi utca kereszteződésé­nél a 20 éves Pápai János kaposvári asztalos egy Tra­banttal nem adta meg az el­sőbbséget az Arany János ut­ca irányából érkező motor- kerékpárnak, melyet az ugyancsak kaposvári, 25 éves Kiss László gyártásfejlesztő vezetett, és a két jármű ösz- szeütközött. A baleset követ­keztében a motoros könnyeb­ben, utasa, a felesége súlyo­san megsérült. A báleset kö­rülményeinek tisztázására a nyomozás tart. Vasárnap Siófokon történt két baleset. A sóstói kemping felől érkező. 29 éves Kovács Erzsébet Margit budapesti közgazdász Trabantjával nem adta meg az elsőbbséget a 42 éves Máté Árpádné keszthe­lyi lakos vezette Wartburg­nak, és a két személygépkocsi összeütközött. A Wartburg ve­zetője és a jármű két utasa könnyebben megsérült. A sze­mélygépkocsikban összesen 35 ezer forint kár keletkezett. A Trabant vezetője ellen sza­bálysértési eljárás indul. A másik baleset színhelye Siófok balatonkii-iti része. A 16 éves Koczka László hely­beli kereskedelmi tanuló sza­bálytalanul kanyarodott balra egy MZ motorkerékpárral, és elütötte a vele szemből ér­kező, szabályosan kerékpáro­zó, 71 éves Kurucz Gyula sió­foki nyugdíjast, aki a baleset következtében súlyosan meg­sérült. A motoros ellen bün­tetőeljárás indul. Szombaton kora délelőtt fi­gyelmetlen kerékpáros oko­zott balesetet Barcson. A 68 éves, helybeli Vucskics Fe­renc nyugdíjas szabálytalanul kanyarodott balra kerékpár­Sopronban, a Lővér-strand mellett fedett uszoda épül. A tervek szerint a jövő év vé­gén adják át a versenymedenoét és a tanmedencét. A sokszög alakú épületet egy 45 méter átmérőjű gömbsátor-süveg takarja majd. Az 52 millió forintos költséggel készülő fedett sportuszodához a soproni dolgozók anyagilag is hozzájárultak, s öt éven át évente egynapi fizetésüket ajánlották fel költséghozzájárul áském. 'Tjiiztdi uziß-iLg, ! László József, Barcs, Virág u. 15. szám alatti vásár­lónk szeptember 28-án megjelent panaszára az alábbi vá­laszt adom: Barcson a 21. számú élelmiszerboltot és a vele össze­épített büfé—falatozót a barcsi áfész építtette. A tervező és kivitelező a Fejér megyei Szövetkezeti Beruházó Válla­lat volt. A könnyű acélszerkezetre épített neoacid tetőszi­getelésű építmény valóban beázik, annak ellenére, hogy a kivitelező vállalat hatszor javította, sőt tavaly a tetőt újra fedte. A két egység beázásával valamennyi érdekelt hatóság foglalkozott már. Mivel a kivitelező vállalat az alkalmatlan szolgáltatásért nem vállalt felelősséget, ezért szavatossági jogaink érvényesítése érdekében pert indítot­tunk a Kaposvári Megyei Bíróságon. Tisztelt levélírónktól és valamennyi vásárlónktól szíves türelmüket kérjük. Reméljük, hogy a hibák a per eredményeként mihamarabb megszűnnek. Tisztelettel: (Btlángl Cf.ife.ne áíész-igazgatósági elnök, Barcs Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon sok édesanya nevében kérdem: meddig kell még sárban, hóban a hátunkon cipelnünk gyermekeinket óvodába, bölcsődébe, a kicsiket meg iskolába legalább másfél-két kilométert, mivel sem járdánk, sem köves- utunk nincs? A rossz úton nem tudjuk használni sem a gyerekkocsit, sem a kerékpárt, és magunk is térdig sáro­sán érünk a munkahelyünkre. A tanácstól csak azt kér­tük, vegyék figyelembe a távolságot, és legalább salakos járdát vagy portalanított utat csináljanak. Társadalmi munkát is felajánlottunk, de elutasító volt a válasz: nincs pénz! Meddig kell még ilyen körülmények között közleked­nünk? Sürgős intézkedést kérünk. Tisztelettel: JUalnáe cÁrpádnt Balatonboglár, Rózsa út 16. Béke és Szocializmus

Next

/
Thumbnails
Contents