Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-31 / 258. szám
I Letenyei György Búcsú a szomszédtól ■ BUCSÉR, SZILRE, ROKKA Divat és értékmentő gondosság K rámer Henrik, a szőlő- szomszéd elhalálozott. Nagyanyám szerint visszaadta a lelkét teremtőjének, mások úgy mondják, hogy meggyulladt benne a pálinka, Kerítósszagató rézeleje lehetett, mert Henrik bátyámon akármelyik bolti szesz ki nem foghatott. Csendesen hagyta itt az árnyékvilágot, mint ahogy csendes ember volt egész életében. A részegeknek a jámbor fajtájából való, akik a nótát is dúdolva i mívelik, s mennél többet isznak, annál jobban szeretik felebarátaikat. Ivott pálinkát és itta a bort, hanem a sört azt nem szívelhette. — A ser az nem magyar Ital. a a ser az német gyomorba való — mondta Krámer Henrik bátyám, akivel két liter után anyanyelvén kellett beszélni, ha szavát akarta érteni az ember. De kedvenc történetét a hadifogságról mindig magyarul mondta. Így kezdőd- dött: a lágerban ketten voltunk magyarok, én meg egy somberek! sváb ... A bor mellett utóbb már csak a zsíros, fűszeres ételeket szerette, meg a szőlőt. Nem az ennivaló fürtöket, hanem a szőlőskertet. Ez utóbbit talán a legjobban. Volt neki belőle egy kis magyar hold. Maga dolgozta, mint a valamelyes háztáji földet is. Utóbbival ugyan nem sokat törődött, a két hízónak való kukoricát megadta úgy is. De a szőlő az más. — Maga, szomszéd, még fiatal ember, de ez nem magának való. Maga ezt nem érti, meg nagyobb baj, hogy nem is érzi. A szőlőnek lelke van... —• Meg kilenc munkája. — Nono .,. — A permetezés. 1 l — Az nem számos, az kell. A szőlőnek különben is egy munkája van: márciusban kezdődik, novemberben végződik. Közben a borral kell dolgozni. — Inni sem árt. — Azt is kell. Ez volt az utolsó beszélgetésünk, mert a héttel későbbi »ietenáldját« meg a »gürss- gottot« csak egynapi búcsúnak szántuk; nem gondoltuk, hogy örökkévalónak bizonyul. Henrik bácsit annak rendje és módja szerint eltemették. Ott volt a fia — főkönyvelő egy másik megye tsz-ében —, egyik unokája, valahány fezőlőszomszéd; a völgyből ösz- szesen hárman hiányoztak. A lánya nem tudott eljönni: tanítónő lévén órája volt éppen. A pap és a kántor tették a dolgukat. Nekem jobban tetszett a valahai »circumdede- i'unt*. mint a mostani »körülvették az árnyak«, de ez se volt csúnya. Egy öregasszony még siránkozott; tudta mi az illem, hajdani síratóasszony korából. Koszorú nem volt, az unoka hozott egy művirág csokrot. A ministránsgyerekek csak elmenőben kaptak pénzt. Béla bácsi, az egykori számtiszt dugott a .markukba fejenként két forintot. Valaha sok jó bort megittak Henrik bátyámmal meg, mert tudja, hogy mi az illem. A temetőkapuban megállított bennünket a fiú, aki maga is erős, negyvenes, és főkönyvelő egy másik megye tsz-ében, s nagy zavartan azt mondta: — Hát akkor, uraim, maguk, ugye, szomszédai voltak az apámnak. Erre nem kellett válaszolni. — Meg jóban is voltak vele. Erre sem szóltunk. Bennem már ágaskodni kezdett az indulat, ha még azt is mondja, hogy »sok bort megittak együtt«, hát megmutatom neki, hol lakik az úristen. De azt nem mondta. — A szőlő. A szőlőről szeretnék beszélni. Beszéljen, ha akar. A temetőkapuban, amikor még .meg se ülepedett a föld az apja koporsója fölött, kissé furcsa, de kinek ez, kinek amaz a szokása. Az öreg mindig kiöblítette a poharat a vörös bor után, mielőtt fehéret töltött volna bele. — Meg a tanya. B éla bácsi közbeszól: — A pince ott az igazi, meg az előtár, ahol poharazgatni szoktunk. A ve- jem faragta a padokat, az asztalt is. — A pince? Azt bővítette az apám? Erre nincs válasz. — Hát akkor eladó a szőlő. Meg a tanya is. Hárman vagyunk közvetlen szomszédok. Ügy teszünk, mintha nem hallottuk volna. Temetőkapuban nincs vásár. örülök, hogy nincs kalapom; nem kellett megemelni a búcsúzásnál. Kezelni meg nőm mindenkivel szokás mifelénk. Krámer Henrik, a szőlőszomszéd elhalálozott. Az élet megy tovább. A munkát tenni kell, ki-ki módja szerint. Épp az jár a fejemben, hogy az öreg tulajdonképpen megsértett az utolsó beszélgetéskor: kétségbe vonta a hozzáértésemet. Aztán nevetek. Hogy is mondta« »Maga szomszéd még fiatal ember...« No, ötven év után ez jólesik. Nálam fél pászta híján betakarva a tőkék. Az öreg Henriké bitangban. Ö mondta egyszer: »Szomszéd úr, nem fél, hogy a magáé lesz a völgy csúfja?« Féltem; nem lett az. Ha már a magamét csinálom, a szélső sort bevágom a szomszédoméból is. Azelőtt i* megtettem az öregnek. A munka nem vár, a vasárnap szabadját elfecsérelni bűn. Ezen a napon minden parcellában hajladozik valaki. A szőlő a görnyedt embereket szereti; a szálfaegyenesek menjenek máshová, van tennivaló millióféle. Hát vasárnap; amikor nemcsak a levelét még nem vesztett tőkéktől, hanem a hajladozó emberektől is tarkáink a völgy, megjelenik egy autó, aztán egy férfi meg egy nő. A férfit ismerem, a nő idegen, de bemutatkozik. Leánykori neve Krámer. , Megjöttek az örökösök. A köszöntésnek még vége se, vagyunk ezen az oldalon is négyen. A híreket mintha a levegő vinné. — Mondtam, emberek, már a temetőben: eladó a szőlő Jerez János szobra. meg a tanya. Ha valaki vevő rá, nálam jelentkezhet. — Tudjuk az újságból, ott is kótyavetyélik. — El akarjuk adni. Én meg a húgom. — A maguk dolga, adják el. — Mit ígérnek? — Az eladó szokott kérni. Mifelénk. De ne kérjen, mert nem Ígérünk! — Tehát maguk nem vevők? — Mink nem. — És ha árat mondok? — Mink nem vagyunk vevők. Az asszony is megszólal. A bátyjának mondja: — Jöjj, István, látod, hogy ezekkel nem lehet tárgyalni! Majd találunk vevőt a jobb emberek között. így esett, hogy nem lett vásár. Egyszer jött egy atyafi., Nem idevalósi, máshonnan fújta a szél. Elmondtuk neki, hogy a szőlő bitangban, semmit sem ér. A tanya vert fal és úgyis összedől, ha jönnek a fagyok, az olvadás, meg a böjti sz.elek. Elment. Nem jött vissza. S azontúl a völgy törökjén nem jutott át egyetlen érdeklődő sem. Jóérzésű emberek laknak mifelénk. Halottak napján Krámer Henrik 6irján ogy szál krizantém árválkodott. Ügy mondják, Béla bácsi, az egykor volt számtiszt húzta ki a csokorból, amit a felesége kriptájára hozott. önnek a hírek. A főkönyvelő azóta kicserélte a Zsiguliját Fiatra, a tanítónő szidja a kőműveseket, mert nincs megelégedve az új kerítéssel. A szőlő bitangban. Szüreteink majd jönnek, de az még messze van. Erős a természet. A tanya Vért falában gyökeret eresztett a tyúkhúr és már hozott is néhány satnya virágot. ELÉGEDETTSÉGTŐL íüligszájú hármak állnak a falu autóbuszmegállójában. Gazdag a zsákmány! Érdemes volt »falut kutatni«. Rokka, petróleumlámpa, háromágú fa- villa, milyen »eredetivé« teszi majd a városi »kéglit«! Századok óta fel-feltámadó érdeklődést tükröz a jelenet itt a buszváróban. Talán nem is tudnak róla, hogy milyen régóta hullámzik már •— magasra futva, mélybe bukva — ez a mára már részben divat- jelleget öltött érdeklődés a népi kultúra Iránt, Igaz, valaha szinte ez jelentette a kultúrát, Egy táncot járt a nemes és a jobhágy. De csakhamar kétfelé ágazott a közös út. S tulajdonképoen e kétfelé, majd többfelé válás óta újul meg időről időre az érdeklődési hullám mindaz iránt, ami'népi. Csokonai Vitéz Mihályt valósággal megbabonázta némely tánc erőteljessége, szépsége. Petőfi Sándor már programként hirdette meg — s költészetébe építette — a népdalok szeretetét, az egyszerű magasabbrendűsé- gét. (»Hiáfba, a népköltészet az igazj költészet...«) De ő és tisztelői sem tudták megakadályozni halála után az érdeklődés megcsappanását. Ám i 1872-ben új csúcs, minden addiginál magasabb : megnyílt a Néprajzi Múzeum, És folytathatnánk a kedv, a szimpátiánál forróbb megújulások idézgetésót, a tartós apályok fölmelegítését is. Elég azonban most már csak egy elgondolkodtató tényt közölni: volt falukutatói szenvedélyű szociográfiai mozgalmunk a két háború között, és volt ezzel szinte egy időben gyöngyösbokrétás mozgalmunk. . Munkaerőből teljes ember Sokat beszélünk mostanában a munkásművelődésről, és általában a szabad idő hasznos eltöltéséről. Ez szükséges is, hiszen ki nem látott már a munkaidő befejezése után — jobb híján — a kocsmában órákig üldögélő, vagy a vonaton »zsugázó« földmunkásokat, építőipari dolgozókat és másokat? Embereket, akiknek szülei, nagyszülei hajdanában feudális sorban, reggeltől estig gürcöltek isten háta mögötti falucskákban, elzárva a külvilágtól, a tájékozódás minden lehetőségétől, a könyvtártól, a színháztól, a mozitól. Zömmel egyszerű, vidéki emberek ők, akiket a nyüzsgő város, a jobb lehetőségeket kínáló ipar csábított el a földekről. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál is sok — viszonylag új —- 'ipari munkás van. Némelyek naponta »ingáznak«, mások korszerű szállásokon próbálják megtalálni második otthonukat. És a vadonatúj otthon falai közé a közéletiséget, a »munkástudatot« is be kell költöztetni, hogy ezek a még félig- meddig »kétlaki« emberek gondolkodásukban is felzárkózhassanak Csepel, Angyalföld, Miskolc vagy Győr nagyüzemi munkássága mellé. Vállalatuknál oktatási és közművelődési tanácsot hoztak létre tiz hónappal ezelőtt, hogy ösz- szehangolja a különböző társadalmi szervek kezdeményezéseit. Okos rábeszéléssel, pénzjutalommal serkentik dolgozóikat a tanulásra, a szakadatlan önképzésre, s ennek eredményeként harminchatan végzik el az alapműveltséget jelentő általános iskolát. Több mint féltucatnyi szakmát is elsajátíthatnak, s ezt a lehe tőséget igénybe is veszik. Szak középiskolában, gimnáziumban manapság több mint száz SÁÉV-dolgozó ismerkedik a természet, a társadalom, a művészet — számára mindeddig ismeretlen — titkaival, s az iskolapadokban töltött nehéz, de tartalmas órákért mindannyian átlagbért kapnak, A vállalatnak is megéri, hiszen a megszerzett tudás majd termelőerővé válik! A munkásotthonokban töltött esték sem unalmasak már. Érzelmeket ébresztő, gondolatokat erjesztő író-olvasó találkozóknak lehetnek részesei a a munkások; olyan neves vendégekkel beszélgethetnek, mint Jókai Anna, Raffa; Sarolta, Baranyi Ferenc, Végh Antal. A határainkon túli világ szövevényes eseményeiről tapasztalt »világutazók« — Fálfy József, Ipper Pál, Wt- singer István — hoztak már magyarázatokat, élményeket, és hamarosan eljön Chrudinák Alajos is. A könyvtárban szintén pezsgő élet folyik. Háromszáz dolgozó válogat rendszeresen a műszaki és a közművelődési részleg tömött polcain. Zenei előadássorozatok, nagy művészek grafikáinak kiállításai is azt bizonyítják: komolyan veszi ez a vállalat a tudatformálás, a teljes emberré nemesítés kötelességét. Néhány összefűzött, sűrűn gépelt lap fekszik előttem: a SÁÉV 1976—77. évi oktatási és közművelődési munkaterve. Száraz adatok, amelyek mine’ emberségről, mind jól felfogott gazdasági érdekről is tanúskodnak- Üjonnan alakult színjátszókor, fotóklub, munkáskórus, audiovzíuális német nyelvtanfolyam, a magyar filmkultúra értékeit ismertető klub, földrajzi témájú TIT- előadások jelzik a »munkaerő« szocialista emberré nevelésének folyamatát— de hadd te kintsek el a többi lehetősé"" ?e'sorolásától! Megval‘■sulásuk- ról szívesebben beszámolunk. A munkaterv elolvasását azonban sok üzem vezetőinek kötelezővé lennem., . L A. Ezzel azt akarom mondani, hogy a mély, a valódi felszínre bányászói mellett megtaláljuk a felszínt mélynek, igaznak feltüntetni akaró szándékot, bolondító célzatosságot is. Szociográfusi, néprajzgyűjtői szenvedély1 mellett a turizmust szolgáló érdekközpontúságot. Néhány évvel ezelőtt jómagam is találkoztam olyan emberrel, aki őszinte rezigná- cióval mesélt arról, hogy az egyik »gyöngyösbokrétás somogyi lányt majdnem feleségül vette az angol milliomoscsemete. S ez a majdnem tulajdonképpen leleplezi a tal- miságot, a kábítást. Ugyanennek a turizmusközpontú szemléletnek köszönhető, hogy az Alföld »gulasch-betyárok, Pi- rosohkák« rónájává vált az idegenek szemében. Sajnos ez a felszínt, a hamis romantikát valódinak érzékeltetni kívánó szemlélet nyomokban még mindig fellelhető ma is. Npha a mai érdeklődést az őszinte kíváncsiság, illetve a tudatos — huszonnegyedik órát felismerő — értékmentő szándék indította el. Huszonnegyedik óra? Igen: parasztságunk, mint néplkul- túra-hordozó közege is óriási változáson, ment át az utóbbi harminc évben. Az egykori földműves ma már egyre inkább mezőgazdasági dolgozó. A két definíció közti távolság jelöli azt a nagy utat, melyet parasztságunk a szövetkezeti életformát vállalva megtett. Már csak a legidősebbek őrzik a múltat, az egykor száj- hagyomány útján terjedőt, vagy annak tárgyi emlékeit. A továbbadás egyenlő az értékmentéssel; az egykor, a hajdan ismeretének unokákra, dédunokákra testálásával, a nemzeti műveltség gazdagításával. NAPJAINKBAN gyakran találkozunk a cikk elején idézett, zsákmányvadász gyűjtőkkel, akik inkább a divathullám felszínének változásait követik, mintsem tudatos vállalói; őrzői ezeknek a kincseknek. De ami ennél sokkal jelentősebb: egyre több községben maguk a helybeliek is felismerik a mentési munka fontosságát, s a település iskolájában vagy művelődési házában otthont adnak a község múltját .tükröző tárgyaknak, írásos emlékeknek, L. L. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó újdonságai között találjuk a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusáról készült, az első kiadásnál jóval bővebb jegyzőkönyvet, Egy másik kiadvány a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusának legfontosabb országi politikai küzdelmekkel foglalkozik. Megjelent A kémia újabb eredményei című sorozat 33- kötete, amely — egyebeid közt — a gyors atomok szerves : hniai reakcióival foglalkozik. A Thökö- ly-felkelésnek az európai közvéleményben keltett visszhangját mutatja be a Magyar- ország a kereszténység ellensége című tanulmánykötet, Köpeczí Béla munkája. Megjelent Maróti Mihály: A sző; vettenyésztés alapjai című könyve. A Terra-szerkesztőság gondozásában látott napvilágot újabb kiadásban — Kónya Sándor és Országit László közös munkájaként — a Rendszeres angol nyelvtan, a Kisszótár-sorozatban pedig Varsányi István Magyar—lengyel szótára. A Zenemű Kiadónál jelent meg Erdődy János regénye, a Párizsi éjszakák. A Kodályanyagait tartalmazza. V. Áfa- naszjev könyve a Társadalmi információ és társadalomirányítás. Az Egyensúly, válság, ciklikusság című, sok fontos gazdaságpolitikai kérdést megvilágító kötet szerzője Erdős Tibor. A párt- és tömegszervezeti munka kérdéseivel foglalkozik a Pártépítés címmel megjelent, kötet. Rolf Winter 17 riportja az Egyesült Államokról Lidércnyomás címmel jelent meg. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot Az igazságügyi szakértői vizsgálatok kézikönyve. Fontos tanulmányokat, érdekes beszélgetéseket tartalmaz Bognár József: Világgazdasági korszakváltás című könyve; ezt a Gondolat Kiadóval közösen jelentette meg a Közgazdasági Kiadó. Sokakat érdekelhet a Minerva i szerkesztőségének gondozásában napvilágot látott Az öröklődés titkai című kötet, Czeizel Endre nagy sikerű tv- sorozatának könywáltozata. A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai című tanulmánykötet Lőrlncz Lajos, Nagy Endre és Száméi Lajos közös munkája. Széles körű érdeklődésre • tarthat számot Az emberi jogok dokumentumokban című összeállító s. melyet Kováes István és Szabó Imre, a két kiváló jogtudós szerkesztett s látott el maavarázó szöveggel. A tV’sad-' ’»i-ga-dasÄ«! fejlőd*.'" és a bűnözés »'mű kötet szer ’.ije Gödör.y József. Az Akadémiai Kiadó új kötetei közül említsük meg Iszlamov Tofik történettudományi értekezését, mely az 1906 és 1914 közötti roa£yardokumentumok sorában elsőként az 1910—1944 közötti, német vonatkozású dokumentu£ társadalmi i információ § és társadalom- > irányítás mok láttak napvilágot. A Zenei életregények sorozatúban látott napvilágot Bakfark Bálint életének regénye, a Fejedelmek lantosa, Fajth Tibor tollából. A Móra Ferenc Ifjúsári Könyvkiadó sok érdekes kiadványa közül ez alkalommal említsük meg a Delfin Könv- vek sorozatában meg’clent ifjúsági regényt, címe Hajsza a fegyverekért, szerzője GM Boán. Bálint Ágnes mesé'- könyve a Labdarózsa, Reich Károly illusztrációival. Ujb'l megjelent — Szántó Piroska illusztrációival — a Ludas Matyi, Fazekas Mihály örök életű elbeszélő költeménye, szintén új kiadósban látott napvilágot Gál György Sándor tollából Erkel Ferenc életregénye, a Hazám, hazám, te mindenem. Somogyi Néplap
